Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-26 / 253. szám

Szerda, 1966. október 26. 3 SOMOGYI N 8PLAP HADÜZENET A FORMALIZMUSNAK Felszólalók »■Elvtársak! Nagyim rövi­den, igazán csak néhány gon­dolatomat szeretném kifejte­ni, hisz távol áll tőlem, hogy próbára tegyem az önök tü­relmét. Nekem ugyanis az a véleményem: egyetlen helyes utat vázolhatunk föl a pírt- szervezet elé. Az eredménye­ket szilárdítsák meg, a hibá­kat számolják föl, mert ez az előrehaladás útja. Ehhez kí­vánok önöknek erőt és jó egészséget...« Amit leírtam, nem vicc, így hangzott.el pontosan, fáj­dalmas egyszerűséggel. És nem azért bocsátom közre a felszólaló »mélyenszán tó« gondolatait, mert gúnyolódni akarok; még csak azért sem, hogy pellengérre állítsuk azt az embert, iáki valahol a nagyatádi járásban komo­lyan és szavainak jelentősé­get tulajdonítva mondta el ezeket. Amikor visszagon­doltam »mondanivalój ára«, és sok máséra, akikével szél- tében-hosszában találkozik az ember, megkíséreltem kutatni a gyökereket, az ere­dőket, ami miatt kialakult nálunk egy rossz szokás. Az ugyanis, hogy beszélni, fel­szólalni jó akkor is, ha nincs mit mondanunk... P Hányszor panaszkodtunk az értekezletek, gyűlések tö­megére, amik elveszik az időt a munkától; hányszor korholtuk az értekezletszer­vezőket, pedig nem az érte­kezletekkel van baj, hanem levezetésük módszerével, be­gyöpösödött rossz szoká­sainkkal. Nem vitás egy per­cig sem, hogy politizáló or­szág politizáló nép lettünk, s ez nagyon jó dolog; az em­bereket érdeklik a közügyek, részt akarnak vállalni belő­lük, el akarják mondani vé­leményüket. Ez is óriási vív­mány. De születése közben valahogy kialakítottunk egy olyan légkört, amiben úgy érzik az emberek: beszél­niük kell akkor is, ha nincs mit mondaniuk, mert külön­ben nem értékelik őket, nem ismerik el munkájukat. Hány és hány formalista, értel­metlen, semmitmondó hozzá­szólás hangzik el emiatt a mi megyénkben is ... Hallottam magam is ilyen kérdést: — Felszólalt X. Y. a gyűlésen? Nem? Szóval nem támogatja a vezetőt... — Vagy: — Rendes ember ez a Kovács, jól is dolgozik, de passzív, sohasem szól hozzá... — Máshol azt kifo­gásolják: — Érdekes, ez a Horváth csak akkor szólal föl, ha szakmáját érintő do­logról van szó. Ej, ej... más­ról nincs véleménye? ... És az emberek megtanul­ták, hogy föl kell szólalni, vagy illik legalábbis, hogy elismerjék: érdekli őket a közélet, van okos gondola­tuk. Nem szeretném, ha félre­értenének, hisz nem a fel­szólalások ellen beszélek. De az emberek kifogásolják — és joggal —, hogy egy-egy tanácskozás sikerét még most is sokszor a felszólalá­sok számával mérjük. Néha az embereket is aszerint ítél­jük meg, hogy hányszor szó­laltak fel, mint ígértek, mi­hez kívántak erőt, egészsé­get. Ezen a szemléleten, ezen a módszeren most már túl kellene jutnunk, hogy a ta­nácskozások valóban tartal­masak, előrevivők, értékesek legyenek. Attól még lehet valaki nagyon rendes ember, nagyon jó dolgozó, ha nem mond véleményt arról, ami­hez nem ért. Az üresjáratok­tól, a formális felszólalások­tól megszabadulni: ez önma­gában is segítheti politikai, társadalmi, gazdasági és köz­életünk további fejlődését... Jávori Béla FÉLSZÁZ DIÁK ÚJ OTTHONA élfelé jár az idő, né- hány osztályban még hátravannak az utolsó órák, de az új diákotthon épülete előtt már pattog a labda. Ko­vács Sándor és Luka Tibor fejelgetnek kiskapura egy­másnak. Ahogy kicsöngetnek, csatlakoznak a többiek is, és fél óra sem telik bele, játszó­térré válik az iskolától elke­rített udvar. Szeptember elején vették birtokukba a nagybajomi új diákotthont, a tágas udvart az általános és középiskolás fiúk, lányok, köztük néhány állami gondozott diák. Míg minden osztályban véget nem érnek az utolsó órák, a kollé­gisták játékkal, szekrényren­dezéssel töltik a szabad időt. Az utolsó óra és~az ebéd közötti időt szabadfoglalko­zásnak nevezik. A fiúk el­mondják, hogy nem nehéz ki­várni az ebédidőt, mert a reggelit, ha korán volt is, bőségesen mérték. A rendet fokozatosan min­A diákotthon lakói a kör­nyező községekből kerülték ki. Az elmúlt iskolaévben még autóbusszal, lovas kocsi­val vagy gyalog jártak be, és elfáradtak, mire az iskolába, vagy onnan hazaértek. Most a tanítás után meleg ebéd vár­ja őket a diákotthoniban, s délután zavartalanul készül­hetnek fél a következő napra a tágas tanulótermekben. Ha valakinek segítségre van szüksége, a beosztott tanárok­hoz fordulhat. A diákotthon igazgatójával először a hálókba nézünk be. A lányoknál egy-két széj jel- hagyott törülköző, néhány sebtében ledobott ruhadarab tarkítja az ágyakat. A fiúk szobája jóval rendezettebb. A tisztaság mindenütt kifogás­talan. Benyitunk a társalgóba, harsány nevetés fogad ben­nünket. Játszanak, önfeledten szórakoznak a gyerekek. denki megszokja. A reggeli Ilyenkor valamennyi társas­szemlén is egyre kevesebb az játék »szolgálatban van-«, összedobott ágy, a rendezetlen A folyosón Kovács Sándor szekrény. és barátja közeledik. Véget "Á ért az ebéd előtti játék, mo­sakodni igyekeznek, hogy el­„ JHi azht mcqMMiik.. kerüljék a torlódást. Asztal­hoz is elsőnek szeretnének A Kaposvári Ruhagyár ta- szári üzemegységében szilár­dul a fegyelem, emelkedik a termelékenység. Azt mondják, az nagyrészt annak köszönhe­tő, hogy szocialista címért küzdő brigádokat alakítottak. Vasárnap, amikor a taszári klubban együtt voltam a No­vember 7.-brigád tagjaival, úgy éreztem, e megállapítás­nak van alapja. Mindabból, amit a brigád tagjai mondtak, tettek, az érződött, hogy teljes odaadással akarják a közösség javát, önmaguk fejlődését, formálását. Találkozásuk Marczinder Ferenccel, Taszárnak a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lomban részt vett fiával is ezt bizonyította. Meg akarták is­merni a kemény csatákban ed­ződött ember élményeit, aki az orosz katonákkal vállvetve harcolt a forradalom győzel­méért. Tőle akartak hallani, milyen volt a világtörténelem legnagyobb eseménye. A szép ősz hajú, jóságos ar­cú bácsi sajnos nem bírt sokat mondani, nemrég ugyanis agy­vérzés érte. Betegsége akadá­lyozta a beszédben, hamar el­fáradt. Nem is emlékezett már mindenre. Életének néhány mozzanatát a párja mellett jó- ban-rosszban kitartó fekete kendős asszony tudta csak is­mertetni. Mégis érdekes, iz­galmas, tanulságos volt a ta­lálkozó. A mondattöredékek­ből kirajzolódott a hadifogság­ba került, majd a forradalom győzelméért harcoló magyar katonák küzdelme, a tizenhe- tes események szervezőivel va­ló találkozás hatása. Érződött: akarták, nagyon akarták meg­változtatni azt a helyzetet, amely az akkori Magyarorszá­gon nehezedett a dolgozó nép millióira. Amikor a honvágy­tól fűtve átlépték a magyar határt, értésükre adták a ma­gyar hatóságok, hogy jó lesz félretenniük mindenféle rebel­lis elképzelést. Azóta igazoló­dott, hogy az ijesztgetés nem volt hatásos. Akadályozni ugyan lehetett azokat, akik rá­jöttek a forradalmi harcok közben, hogyan lehetne Ma­gyarországból — amelynek el­csigázott népébe az urak más népek gyűlöletét, a buta gő­göt, a nacionalizmust csöpóg- tették — virágzó hazát terem­teni, kiirtani azonban az át­alakulás gondolatát nem lehe­tet belőlük. Manczinder Ferenc, a falusi kovács persze nem tudott részt venni az illegális mozgalom­ban úgy, mint az Oroszország­ban járt, nagyvárosokban dol­gozó emberek. Ö csak a gon­dolatot tartotta ébren a falu­ban az esti beszélgetésekkor, a cigaretta- meg a pipafüst mel­lett. A brigád többek között egy pipát adott ajándékba kedves öreg vendégének. Az a szájába illesztette. Tetszett neki — az egyik brigádtagot idézem — »a békebeli angol rózsafa pipa«. Füstjénél a hosszú őszi-téli es­téken jól lehet majd emlékez­ni. Az emlékezés most kelle­mesebb lesz, mint az álmatlan évek keserű estéin. Amikor elbúcsúzott, körül­vették, elhalmozták kedvesség­gel, megköszönték fáradságát. Elnéztem őket. A gyökér meg a fa jutott eszembe. Kezdetben van a gyökér, aztán lesz a fa. A gyökérnek is, a lomboknak is más a feladatuk. A szocia­lista brigádmozgalomnak, amely egyre nagyobb lombot hajt, valahol a Manczinderek- ben van a gyökere. Nekik is más volt a feladatuk, a brigá­doknak is más. Am eszméik közösek. Talán azért is mond­ta a brigádvezető Manczinder Ferencnek, amikor az a bú­csúzásnál elnézést kért akado­zó beszéde miatt, hogy »nem baj, nagypapa, mi azért meg­értettük«... Szegedi Nándor ülni, mert »megszagolták«, hogy a második fogás kacsa­sült lesz. A többiektől tudjuk meg, hogy a fiúknál lezajlott a hi­vatalos felavatás is. — Ez olyasféle, mint vala­mikor a lovaggá ütés lehe­tett — mondja Nagy Feri. — összecsavart törülközővel sorban mindenkit lesimázunk. — Egy pillanatig vár, mond- ja-e tovább, aztán az igazga­tóra néz, és folytatja: — Ez persze nem kötelező minden­kire, csak aki »hivatalosan« is diákotthoni tag szeretne lenni. — Elmondják, hogy a simázás lefekvés előtt az iga­zi, amikor a törülköző egy kicsit nedvesebb. Ilyenkor na­gyobbat lehet ütni vele. Ah­hoz mindenkinek joga van, hogy megfigyelje, kinek mek­korát kell majd visszaadni. Az igazgató összeráncolja a szemöldökét, majd elmosolyo­dik: — Hiába, ez az esti napos­beszámolóban nem szerepelt. Nagy Feri, Gál Tibor rövi­den a napi feleletekről szá­mol be. Magyarból jeles, föld­rajzból ötös és egy hármas. Az igazgató közbeszól: — Ezzel majd a naposbe­számolóban is találkozhatunk. Csöngetnek, hamarosan kez­dődik az ebéd. Ahogy elkö­szönünk az igazgatótól, egy pillanatra visszanézek. Az aj­tónál Kovács Sanyit látom, amint rendezi a sorokat. Hát hogyne! Kacsasültet náluk sem tálalnak minden­nap. Nagy József HÁLÓZATTISZTÍTÁS A nagyatádi törpe vízmű dolgozói rendszeresen ellenőr­zik és tisztítják a vízvezeték-hálózatot. Képünkön: A kar­bantartó brigád két dolgozója munka közben. „Képviselőnk.. Magyar főnév birtokos jelzős alakban - mostantól gyakrabban használjuk MINDENEKELŐTT AZÉRT, mert országgyűlési választá­saink eddigi rendszere a »kép- viselőinfc« alakot tette reáli­sabbá. Ha valmelyik megyé­nek megvolt a maga tizenöt vagy tizennyolc honatyaje­löltje, ők valamennyien vál­tóik képviselővé is. Így már a megyéken belül nem la ha­tett megmondani, ki az, aki mondjuk Kaposvárnak és Nagyatádnak, Egerszegnek és Kanizsának, Szegednek és Vásárhelynek a »képét v.- seli« a — Duna-parti nagy gótikus épület ban. A lajstro- mos rendszernek ez a hátrá­nya csak látszólag másodla-! gos jelentőségű. Mért igaz ugyan, hogy a lajstromon meg­választott képviselő nem ke­vésbé derék politikus, mun­kás, gazdasági vezető vagy kiemelkedő értelmiségi, de személyi kapcsolata, kerülete — igen, választókerülete! — iránt érzett felelőssége még­sem lehetett akkora, mintha egy adott város, járás köz­vetlen , mandátumát érezte volna küldetésében. Arról nem is szólva, hogy meg nem felelése esetén visszahívni bár­kit is csak elméletben lehe­tett. Mert arról, hogy az al­kotmányban körülírt lehető­séggel a lakosság 1949 óta bármikor is élt volna: nem tudni. A lehetőségek tehát elmé­letiek maradtak. És velük együtt gyengéb­bek a választó és a megvá­lasztott képviselők kapcsola­tai. Félreértés ne essék: rend­kívül sok esetben őszinte, jó, eredményes kapcsolat és ter­mékeny, segítő együttműkö­dés alakult ki lajstromon megválasztott parlamenti kép­viselőink körül így is. De ez nem elég — ma. MI VÁLTOZOTT MEG? Megváltozott 1949 óta az egész ország, a közvélemény, a politizálókészség, a közéleti szellem. Az emberek ezernyi területen és szinten bizonyít­ják be napról napra, hogy természetes életformájukká vált a szocializmus, hogy már az idősebb, »háború előtti« nemzedékek is megta­lálták benne a maguk elkép­zeléseit. Hogy törekvéseik — és itt az átlagállampolgárra gondolok — a szocialista tár­sadalmi rend keretében mo­zognak. Hogy az emberek óriási többsége, ha képviselő­választásra gondol, nem a Mikszáth által is már kdgú- nyolt és elavultként bemuta­tott korteshadjáratokra é; mél­tatlan licitálásokra, a »Nősz* ty Ferik« rendezte komédiák­ra gondol, hanem a dolgozó nép legjobb jelöltjei közötti válogatásra. Amikor a párt Politikai Bi­zottsága a Központi Bizott­ság elé terjesztette, majd el­fogadás után a kormányhoz juttatta el az új választójogi törvény javaslatát, erre az új, szocialista közvéleményre apellál. Amely a választóke­rületekben a szocialista ál- ! lamrend, a mi társadalmunk és a saját kis helyi közösség számára legelőnyösebb módon képes dönteni a jelölt — vagy a jelöltek — megválasztásáról. EZ AZ ÜJ — és rövidesen az országgyűlés elé terjesz­tendő törvény másik új vo­nása. A több jelölt állításá­nak lehetősége — amely to­vább tágítja a demokratikus politizálás, a szocialista de­mokratizmus kereteit — kitű­nően példázza az erősödő szo­cialista nemzeti egység létét és munkastílusát. Ugyan mi­féle kár származhat abból, ha a lakosság egy része úgy gondolja, hogy X. ugyan de­rék, tisztességes és alkalmas ember, de Y. valamilyen ok­ból még alkalmasabb? Talán mert jobb szakember. Talán mert jobb előadó, vonzóbban mutatkozott be emberi maga­tartása valamelyik vonásá­val. Talán mert ott helyben született és »földi«, sok ez­ren ismerik kiis kölyökora cta. Ezek persze szubjektív vonások, amelyeket az ötve­nes években, amikor jelen­legi választójogi rendszerünk kialakult, nem becsülték túl­ságosan. Mi azonban becsül­jük ezeket a szubjektív szempontokat is: mert nem gyengítik, hanem erősítik a kapcsolatot a politikushoz, te­hát a politikához is, amelyet képvisel. Tehát a szocialista rendhez, az építéshez. Ezért ezeka szubjektív szálak ob­jektív hatásukban hasznosak: az egész népnek, az egész társadalmi rendnek, a hazá­nak szolgálnak. ERRŐL VAN SZÓ lénye­gében az új javaslatban. Arról, hogy szótárunkban új fényt, még jobb csengést kapjon a szó: »képviselőnk...« B. F. Határidőre elkészítették a fiatalok a lakóházat A Tanácsi Építőipari Válla­latnál új módszert vezettek be az ipari tanuló-képzésben: egy- egy építkezést teljesen az ipari tanulókra bíznak. (Korábban szinte minden munkahelyen foglalkoztattak tanulókat.) Az új módszer lehetővé teszi, hogy a fiatalokat jól képzett szakember (oktató) irányítsa, nevelje, ellenőrizze. így a vállalat vezetősége biztosítani tudja, hogy a jövő szakemberei állandóan szakmunkát végez­zenek. (Segédmunkásokat vesz­nek föl melléjük.) A Tanácsi Építőipari Válla­lat tanulói első ízben azt a feladatot kapták, hogy a me­gyei könyvtár mellett készít­senek el egy másfél millió fo­rint értékű lakóházat. A fiata­lok a megbízatásnak eleget tettek, határidőre fölépítették a házat. Különösebb kifogás nem merült fel munkájuk mi­nőségére. Máris újabb feladatot kap­tak. A járási tanács számára a Ságvári Endre utcában készí­tenek egy épülptet. Ha ezt a munkát befejezték, az Április 4. utcában fognak dolgozni. Azonnali belépésre felveszünk KUBIKOSOKAT, férfi segédmunkásokat Bérezés a teljesítmény alapján. Munkásszál­lást, étkezést bizto'-ílunk. Napi háromszori étkezés 9,20 Ft tér lés ellenében. A jogosul­tak részére az építőiparra meghatároz'tt föl­emelt különélési p tlékot és 24 mun' ■ -ap le­dolgozása után a haza- és visszaút s k ölt­ségét megtérítjük. Ha a jelentkezőnek egy évnél nem régebbi tüdővizsgálati lelete v n, hozza magával. Jelentkezés az ÉM Fejér megyei Állami Épí­tőipari Vállalat munkaügyi osztályán. Székes- fehérvár, Ady Endre u. 13. (4253)

Next

/
Thumbnails
Contents