Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-21 / 249. szám

J VJ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK.I SomogyIMéalap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA íra, so níLÉB Rubinstein a Zeneművészeti Főiskolán XXIII. évfolyam 249. szám. 1966. október 21., péntek (Tmt&eFŰ A Niniizlertanács illése Nőttek a központi készletek — A kenyérgabona hazai termése fedezi az igényeket A kormány tájékoztatási hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tar­tott. Megtárgyalta és elfogadta az országgyű­lési képviselők és a tanácstagok választásáról szóló törvény tervezetét, s úgy határozott, hogy az országgyűlés elé terjeszti. A kor­mány — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságával és a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának Elnökségével együtt — azt javasolja, hogy az országgyűlési képviselőket a jövőben ne a jelenlegi úgyne­vezett lajstromos rendszer szerint válasszák, hanem helyette kerüljön bevezetésre a vá­lasztókerületenkénti egyéni választás. A kor­mány jóváhagyólag tudomásul vette a KGST végrehajtó bizottságának, valamint a ma­gyar—szovjet gazdasági és műszaki—tudomá­nyos együttműködési kormányközi bizottság­nak legutóbbi üléséről szóló beszámolót. A SZÖVOSZ elnöke a burgonya-, zöldség- és gyümölcsfelvásárlás alakulásáról és a téli ellátásra történő felkészülésről, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke pedig a műtrágyázás és a növényvédelem vizsgálatá- 'naik tapasztalatairól tett jelentést. A kormány a beszámolókat megvitatta és elfogadta. Az egészségügyi miniszter a Magyar Nép­köztársaság és a Kubai Köztársaság közötti egészségügyi együttműködési egyezmény alá­írásáról tájékoztatta a kormányt. Az egyez­ményt megerősítés és kihirdetés céljából az elnöki tanácshoz terjesztik. A SZÖVOSZ szervei az idén várhatóan 67 százalékkal több burgonyát, 12 százalékkal több zöldséget és 7 százalékkal több gyümölcsöt vásárolnak fel, mint 1965-ben. Ez lehető­vé teszi, hogy a lakosság köz­ponti készletekből a múlt évi­nél 10 000 vagonnal több és jobb minőségű burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt vásárol­hasson. Emellett a termelők a tavalyinál jóval több árut visznek kedvetlenül is a piacokra, így ar. ellátás lé­nyegesen javult, s egy-két cikktől és átmeneti időszaktól eltekintve jónak mondható. Kedvezően alakultak a fel- vásárlási és a fogyasztói árak is. A nyári zöldségféléket ál­talában a tavalyinál lényege­sen olcsóbban vásárolhatták meg a fogyasztók. A téli ellátás biztosítása céljából megfelelő mennyisé­gű zöldségfélét, burgonyát és téli almát tárolnak. A lakosság részéről érdek­lődés nyilvánul meg az ak­ció iránt, amelynek kereté­ben kedvezményes áron jó minőségű téli burgonyát vá­sárolhat. A városokban és az ipari településeken a szövet­kezeti zöldségboltok továbbra is felvesznek megrendelést 1. osztályú gülbaba, rózsa és élla fajtájú burgonyára, s az 50 kilót meghaladó mennyi­séget ingyen a lakásra szál­lítják. Egyes — szintén jó mi­nőségű, de kevésbé ismert — burgonyafajtákat 1 forint 80 fillérért, a gyorsfogyasztásra szolgaló burgonyát 1 forint 40 fillérért árusítják. A ház kö­rül tartott állatok takarmá­nyozásának gondjait enyhíti, hogy 80 filléres kilónkénti áron takarmányozásra alkal­mas burgonyát hoznak forga­lomba. * * * A Minisztertanács ülésén a műtrágyák és növényvédő sze­rek felhasználásának tapasz­talataival foglalkozó jelentés a következő főbb megállapí­tásokat tartalmazza: A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok egyre több műtrágyát és növényvé­dő szert használnak. 1965-ben már 2,7 milliárd forint értékű műtrá°yát és növényvédő- szerdt hasznosítottak. A többi ismert nagy mezőgazdasági befektetéssel együtt ez is elő­nyösen térült vissza. Elegendő csak egy példára utalni: Ez évben ismét sikerült elérni, hogy kenyérgabonából a ha­zai termés mindenben fedezi az igényeket. A jelentés — a további fej­lődés előmozdítása érdekében — részletesen foglalkozik az e területen jelentkező hiá­nyokkal és hibákkal is. Bár a műtrágya hazai gyártása és importtá is jelentősen nőtt, különösen az utóbbi években Jóval többre van szükség. A meglevő mennyiség alkalma­zásának eredményességére ká­rosan hat, hogy — ható­anyagban számítva — átlago­san mintegy 12 százaléka ve­szendőbe megy, s felhasználá­sa számos helyen nem páro­sul a megfelelő agrotechnika alkalmazásával. A termelő- szövetkezeteknek csupán el­enyésző hányada ismeri föld­jének fizikai—kémiai állapo­té tápanyaggal való ellátott­ságát és a különböző növé­nyek pontos tápanyag-szük- ségkt... Ennek következtében gyakran előfordul, hogy a szükségesnél kevesebb vagy több műtrágyát adagolnak, illetve a különböző műtrágya- féléket nem r.z előírásos arányban használják fel. A szakszerűen vezetett gazdasá­gokban hozzáértéssel haszno­sítják a műtrágyát, ennek is köszönhető, hogy az átlagos­nál jó-ál nagyobb termést ta­karítottak be Különösen nagy veszteségeik forrása az, hogy a műtrágyá­kat nem csomagolják és tá­rolják megfelelően. A károk­nak javarészt elejét lehetne venni, ha papírzsák helyett műanyagzsákba csomagolnák a műtrágyát: jobban bírná a szállítást és a szabadban történő tárolást. A megoldás azonban nem könnyű és nem olcsó. Ha a hazai gyártású műtrágyának csak a felét raknák műanyagból készült zsákokba, ahhoz is évente 22 millió darab zsákra lenne szükség. A TSszavidéki Vegyi­kombinátban a tervek szerint ez év végén már megkezdik a műanyag-zsákok gyártását is A népi ellenőrzés vizsgálata rámutat, hogy jelentősen fej­lődött a növényvédelem is: az elmúlt öt évben 605 millió forintról 958 millió forintra növekedett a növényvédő sze­rekre fordított összeg. A második ötéves terv első évében 2,3 millió holdon, 1965-ben viszont már mint­egy 5 millió holdon használ­tak növényvédő szert Ez - is igen hasznos befektetés volt. Erre a tevékenységre is el­mondható azonban: távolról sincs még rendben minden. Sok a szakszerűtlenség: sű­rűn előfordul, hogy elhanya­golják a megelőző védekezést, vagy pedig túl sok vegyszert használnak, ami feleslegesen többe kerül, de emellett kárt is okoz, terméskiesést idéz elő. Arra figyelmeztet ez, hogy nagyobb gondot kell fordítani a szakemberek ilyen irányú képzésére és to­vábbképzésére, s emellett ja­vítani kell a szakpropagan­dát. A jelentés alapján a Mi­nisztertanács kötelezte az ille­tékes minisztereket, hogy te­gyék meg a szükséges intéz­kedéseket. (MTI) KERING A KOZMOSZ 130. Csütörtökön a Szovjetunió­ban főid körüli pályára jut­tatták a Kozmosz 130. jelzésű mesterséges holdat, hogy se­gítségével folytassák a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási programot. A Szputnyik rátért pályá­jára. Keringési ideje 89.8 perc. Pályájának a Földtől számí­tott legnagyobb távolsága (apogeum) 340 kilométer, leg­kisebb távolsága (perigeum) 211 kilométer. A pálya síkjá­nak az Egyenlítő síkjával be­zárt hajlásszöge 65 fok. A Kozmosz 130. berendezé­se kifogástalanul működik. A földi koordinációs számító központban folyik a beérke­ző adatok feldolgozása. (MTI) Arthur Rubinstein, Budapest világhírű vendége látogatást tett a Zeneművészeti Főiskolán. Képünkön: Szabolcsi Bence, Kossuth-díjas zenetudós társaságában. (MTI foto — Molnár Edit felvétele) Bővítik a kereskedelmi módszereket a termelőszövetkezeti tervezésben A termelőszövetkezetekben megkezdődött a jövő évi ter­melési tervek elkészítése. A termelőszövetkezeti tervezés­nek a készülő gazdaságirá­nyítási reform szellemében tavaly bevezetett új módsze­rét az idén változatlan for­mában alkalmazzák: csupán a kenyérgabonára vonatkozó­an kapnak a tsz-ek kötelező terv-előirányzatot, a terv töb­bi része a szövetkezetek és a termeltető, felvásárló válla­latok kéreskedelmi kapcsola­tára épül. Az új tervezési módszer előnyeit már a jövő évre szóló szerződéskötések is bi­zonyítják. Szeptember 30-i je­lentések szerint az országos előirányzatokhoz képesít a cu­korrépának 64, a burgonyá­nak 50, a konzerv- és hűtő­ipari zöldségnek 42, egyes ve­tőmagvaknak több mint 70 százalékára kötöttek szerző­dést. A tsz-ek és a vállalatok a tapasztalatok szerint az ed­diginél jobban figyelembe ve­Aratják a vinkaminort Daránypusztán szik egymás érdekeit, a vál­lalatok a termés átvételénél általában ugyanúgy egyenran­gú partnerként kezelik a szö­vetkezeteket, mint a szerző­dések megkötésekor. Mind több példa van arra, hogy az idei termelés átadásával-átvé- telével egyidejűleg rögtön megkötik a jövő évi szerző­dést is. A kereskedelmi módszere­ket a jövő évben az eddiginél szélesebb körre terjesztik ki, a termeléshez szükséges anya­gi eszköz-ellátásban is. Több olyan cikk, amelyet eddig központilag osztottak el, jö­vőre szabad kereskedelmi forgalomba kerül. Így lesz ez többek között a kombájnnál, amely már az idői is az egyetlen keretgazdálkodás alá vont gép volt. Az eredetileg előirányzott évi 1000 helyett az idén valószínűleg további 900-at, jövőre pedig összesen 2000 kombájnt vásárolunk a szovjetunióból. Kereskedelmi forgalomba kerül jövőre a nitrogénműtrágya is. Bár eb­ből az ellátás mintegy 20 szá­zalékos javulása ellenére sem lesz még elegendő. A tapasz­talatok szerint azonban a mű­trágya a szabad forgalmazás mellett kerül a legbiztosab­ban azokba a gazdaságokba, ahol a leghatékonyabban tudják hasznosítani. Az eddiginél jobban érvé­nyesítik a kereskedelmi mód­szereket a takarmány-ellátás­ban is. A központi takar­mánykészletet eddig — kivé­ve a hízlalási és más akciók során felhasznált mennyiséget — erre a célra alakult or­szágos bizottság, illetve en­nek megyei szervei osztották el a szövetkezeteknek. 1967- ben csak az eddigi keret egy- harmada marad nálunk, fő­ként az elemi csapás sújtotta szövetkezetek megsegítésére. A többit az érdekelt ter­meltető, felvásárló vállalatok között osztják el, s ezek szer­ződésekhez kapcsolva adják azokat a tsz-eknek. Szintén a takarmányellátást javítja az az új intézkedés, amely sze­rint vetőmagqt nem csereter­ményért kapnak, hanem csak készpénzért vásárolhatnak a termelőszövetkezetek. (MTI) A Daránypusztai Állami Gazdaságban csaknem 20 holdon termelik a yinkammor gyogy- tfivet, amely fontos gyógyszer '-anyag. A Kerek-/»-brigád ;ogja._ éles ' «-sekke nyesik le az apró növényt. Az eredmények jónak ígérkeznek, 1200 n gyszogulnyi területről 6 ma- zsa száraz növényt takarítottak be. » Megérkezett Moszkvába a jugoszláv parlamenti küldöttsés Megérkezett Moszkvába a Jugoszláv Szövetségi Nemzet- gyűlés küldöttsége, amely a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének meghívására hi­vatalos baráti látogatást tesz a Szovjetunióban. A küldött­séget Edvard Kardelj, a Nem­zetgyűlés elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Köz­ponti Bizottságának elnöksé­gi tagja vezeti. (MTI) Irodalmi Nobel-díj A Svéd Tudományos Aka­démia csütörtökön bejelentet­te, hogy az 1966. évi irodalmi Nobel-díjat közösen Sámuel J. Agnon izraeli írónak és Nelly Sachs Svédországban élő német költőnek juttatja. A díjakat Gusztáv Adolj svéd király nyújtja át ünne­pélyesen december 10-én. A hivatalos indokolásban az akadémia hangoztatja, hogy Agnon »a zsidó népéletből merítő, lenyűgöző erejű elbe­szélő művészetéért«, Nelly Sachs-ot pedig »az Izrael sor­sát döbbenetes erővel bemuta­tó lírai és drámai alkotásai­ért« tüntették ki a díjjal. A 78 éves Agnon Lengyel- országban született. 1907-ben vándorolt ki Izraelbe, jelen­leg Jeruzsálemben él ö az első izraeli állampolgár, aki­nek Nobel-díjat ítéltek oda. Elbeszéléseit eddig 15 nyelvre fordították le. A 74 éves Nelly Sachs szin­tén zsidó származású. Berlin­ben született, a nácik elöl kénytelen volt Svédországba menekülni. Menekülésében se­gítségére volt az ugyancsak Nobel-díjas Selma Lagerloef. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents