Somogyi Néplap, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-10 / 188. szám

Szerda, 1966 augusztus TO. 3 SOMOGYI NÉPLAP VAKÁCIÓ A sorkapcsoló bakelit tes­tére egy perc alatt ke­rülnek fel az érintke­zők. A beillesztés, a fémrészek berakása első látásra bonyo­lult, aprólékos munkának tet­B alaton/márián a nagyatá­di úttörőtáborban fel­harsanó kürtszó ebédel­ni hívja a pajtásokat. Erős Ibi és Újvári Irén a sátortá­bor őrei ülve kanalazzák az ebédet. — Jelszót kérek! — mond­ja . a szőke kislány szigorúan, és leteszi a nagy tányér töl­töttkáposztát. Amíg magya- rázgatjuk jövetelünk célját, a másik őr máris »riasztja« a táborparancsnokat. — Rend a lelke mindennek — nyújtja a kezét a tábor ve­zetője. — Ha ezt mondták volna, akadálytalanul túl jutat, tak volna az őrségen. Tőle tudjuk meg, hogy a nagyatádi gyerekek éjjel is nagyon kötelességtudó őröknek bizonyultak. Egy-egy éjszakai őrségért még a jó barátok Ls összevesznek egymással. Ez az igazi izgalom. Éjszaka őrköd­ni a többiek álma felett! Sö­tétben, amikor egyetlen élő­lény sem mozdul. A felszerelés csupán egy zseblámpa, s eh­hez bizony még bátorság és úttörőszív is kell. — Hogyan telik az idő éj- szaika? észlelt. Arra gondoltam, talán egy másik iskola úttörői akar­nak meglepni bennünket. Meg­kérdeztem mit néz. Meglepe­tésében egyetlen szóval vála­szolt: — A csillagokat. — Zseblámpával? Nemcsak őrködni, fürödni is nagyon szeretnek a nagyatádi gyerekek. Ebédről pedig azok a szülők gondoskodnak, akik egy-egy csoporthoz szegődve elkísérik csemetéjüket két hét­re a balatoni táborba. Í r ovács Eta és Görheny ^ Judit az igali gimnázi­um II. osztályos tanu­lói nemrég tértek haza a Haj­tómű és Felvonógyár bal a ton- földvári üdülőjéből, és itthon is együtt töltik a vakáció visz- szalevő napjait. Bár Jutka Mennyén, Eta Somogyszilban lakik, ez nem akadályozza meg a jó barátnőket abban, hogy egy-egy hétre felkeressék egymást. Ók már nagylányok, meg sem tudnának lenni munka nélkül. Jutkáéknál a konyha körül szoktak segíte­ni, Somogyszüban inkább a mezőn és a kertben. Balaton­j milyen nehezen érkeznek el az utolsó tanítási na- j/Jj pok, olyan öles léptekkel szalad a nyár. A szünidő ezer és ezer új élménnyel várja a diákokat a Bale- ton partján, az úttörő és KISZ táborokban, a hegyek között és a játszótereken. A csaknem három hónapig tartó vateíció alatt minden tanuló játszhat, pihenhet kedve szerint. Délig alkatnak az álomszuszékok, többnapos túrára indulhatnak a vizisportok és az országutak szerelmesei. A tanítás befejeztével évről-évre megszólalnak a kür­tök a sátortáborokban, az építő- és sporttáborokban is, ahol munkával és nyaralással vidáman telnek a napok. Feltalál­ják magukat azok a fiatalok is, akik szívesen serénykednek év közben is a szüleik körül. A középiskolás lányok egy-egy hétre a tűzhely mellett, vagy a mezőn helyettesítik édesany­jukat. A fiúk önként vállalják a nehezebb fizikai munkát is. Egy-két hét vagy egy hónán munkával telik el a hosszú nyár bői, de a vakáció nagy része mégiscsak a pihenésé, a felsza­badult szórakozásé. • * * A hórlhongas jegenyék szüntelenül fecsegő le­véled között bujócskát játszik a könnyű, parti szél. Játszhatna akár a sátrak kö­zött is, senki sem zavarná. A fonyódligeti úttörőtábor lakói ilyenkor mind a vízen vannak. Meleggel ajándékozta meg őket a nyár, s ilyen időben egyedül a Balatonban keres­hetnek felüdülést. Az Alrnás- füzítő-alsóról érkezett pajtások igazán elégedettek lehetnek, tíz nap alatt csak kétszer esett az eső. — Most már eshet akármi­kor, nem ér minket felkészü­letlenül — dicsekednek nevet­ve a lányok, akik az első es­A körülállök harsányan ne­vetve helyeselnek. — Nem szerettek fogat mos­ni? Mozgolódás, heves szóváltá­sok. — Vannak egyesek, akik bi­zony szívesen átaludnak a reg­geli tornát, a tisztálkodásra szánt időt, de talán az egész két hetet is, ahogy macköék- nál a telet szokás — válaszol kuncogva Kántor Csilla. — A Mormota őrs — mutat a 18-as sátor felé Kovács Gi­zi —, így hívjuk őket, vezé­rükkel I. Álmos Istvánnal az élen. ők a legálmosabb úttö­rők a Balaton partján. Még a fürdéshez is órákig készülőd- A szolgálat az szolgálat, még ebédidőben is. nek. tén még a sátorban is meg­áztak. — A lyukas ponyváit a mi »házilagos brigádunik« javítja — meséli egy szöszi kislány, Danyi Szilvia, aki egyik lábá­ról a másikra ugrálva rázza le magáról a vizet. Még eső előtt bekenjük fogkrémmel a kis hézagokat és hagyjuk, hogy ott megkeményedjen. Ez a mód- B2ier nagyon bevált. Először is megvédi a sátor lakóit az eső­től, másodszor a két hétre ho­zott fogkrém jóval előbb el­fogy a kelleténél. Az volna a jó, ha ezit minél előbb megír­ná, nehogy valami leleményes felnőtt beadja újításnak. A sértődött fiúk megfordít­ják a szót. — És vajon melyik őrs volt az a híres, amelyik éjjeli őr­ségben megijedt a tehetetlen szén t j ánostoogarakitól ? A parttól beljebb tíz-tizen- két gyerek döngetőst játszik. Labdával célozzák egymást, és akit eltalálnak, átáll a másik csapathoz tartalék játékosnak. Odébb a tollaslabdásak ural­ják a homokot Dobó Pista és Bence Pista reggel óta verse­nyeznek, melyik adogat ügye­sebben. Fáradhatatlanul, meg­állás nélkül játszanak. Megszámoljuk például, hány autó és motorkerékpár megy el előttünk a műúton. Nagyon jó időtöltés, és a végén egyezte­tünk. •— Egy ötök sem fél?' — Nincs mitől... Olyanok­nak látszunk? — hallani in­nen is onnan is. A táborparancsnok moso­lyogva hallgatja őket, majd megszólal. — A múltkor éjjeli ellenőr­zésen arra lettem figyelmes, hogy az őr zseblámpájával pásztázza a tábor környékét, majd az utat, aztán a távoli fákat. Odamentem, érdeklőd­tem, hátha valami gyanúsat AJSJilyen nehezen érkeznek el az utolsó ia.,itási napok, olyan öles leitekkel mílik a nyá*. földvárra sem nyaralni men­tek, a nr.ndenn.-pos f eiszol g i- lói munka mellett erre nem sok idő jutott. A mai nap ki­vétel. Ma »szabadnapot« kaptak Jutka mamájától. Az otthoni viseletből átved- lett lányokat alig lehet meg­ismerni az utcán. Beülnek egy nagy adag fagyira a Csépi presszóba, és egy hosszabb sé­ta után csak estefelé mennek haza. Jutkáéknál finom va- vacsorával várják őket. Tegnap nagy izgalomban voltak az ebéd elkészítésekor. Igyekezetükben egyikük az ujját égette meg, másikuk a levest sózta el, de megérte a fáradságot. Jutkáéknál sikere volt a kezdő szakácsok főztjé- nek. Az igazsághoz tartozik még az is, hogy Somogyszilban Etáéknál is elégedetten beszél­nek a lányok munkájáról. So­kat és szorgalmasan dolgoz­tak úgy is, mint »kertészgya- komokok.« K evés csomaggal, de an­nál több élménnyel ér­kezett haza nemrég Kaposvárra, Zárdái István, aki Csehszlovákiai rokonainak meghívására két hetet töltött külföldön. Unokatestvérével úgy tervezték, hogy Lengyel- országba is ellátogatnak. Most, amikor itthon a hűvös szobában nézegetjük a felejt­hetetlen kirándulásról készült képeket, Zárdái István gondo­latban újra a Kárpátok vad­regényes völgyeiben érzi ma­gát. Az egyik képen a kassai dóm nagyszerű épülete látszik. — Micsoda város! Nem győztünk gyönyörködni ben­ne ... Ügy elnézeilődtünk, hogy csak kévésén múlott, hogy szik, de néhány napos gyaker­A döngetös játékban a legügyesebbek vehetnek csak részt. le nem maradtunk a vonatról. A rokonok, a Zsolna melletti Csadcán szívesen fogadtak bennünket. Nem éltünk vissza ezzel a kedvességgel. Keveset voltunk otthon, hosszú, fá­rasztó túrákra indultunk a hó­tól csillogó Tátrába. Napokig szívesen róttam a sziklás, me- redekebbnél meredekebb hegy­oldalakat. Szeretem a hegye­ket azért is, mert a barátság­talan, mogorva vidékeken, mindig jó barátokra lei az ember. Öt nap után indultak útnak Lengyelország felé. Ott már senki sem várta őket, saját magukra voltak utalva. — Zakopane környékén ne­hezebb, izgalmasabb napok vártak ránk. Szállást is alig tudtunk szerezni. Végül egy idős házaspár fogadott ben­nünket. Befűtötték a szobán­kat, teafőzőt, citromot adtak, és minden szükségessel ellát­tak bennünket. — Hogyan értették meg ma­gukat? — Oroszul és franciául be­szélek — már amennyit kö­zépiskolában a nyelvórákon megtanulhat az ember, de az idős házaspár csak lengyelül értett. Ml mutogattunk, ők meg csak feleige ttek: Dobzse, tak, dobzse... és bólogattak vagy a fejüket ingatták. A többi napok is hegymá­szással teltek el. Csikorgó hó­ban mentünk előre a festői szépségű tájakon. Megnéztük a síugró sáncot, hógolyózlunk, csúszkáltunk és persze renge­teget fényképeztünk. Lengyel- országban több városban is megfordultunk. Krakkó, a hí­res történelmi város patinájá­val fenséges külsejével fogott meg bennünket A Kárpátokban sok-sok ki­sebb rohanó patakot láttunk. Egyet el is kísértünk közülük. Komor fenyvesekkel körül­vett, gyönyörű völgybe veze­tett el bennünket — mutatja a völgyről készült képet. — Külföldi utamon, több csehszlovák és lengyel fiatal­lal barátkoztam össze. Csillogó élű, ragyogó veretű fokost emel le a falról. — Lengyelországból való — mondja — olyan igazi, mint a hegyi emberek barátsága. lat után még a nehéz kezűek is játszva csinálhatják. A szerző­dés, amelyet egy hónapra kö­tött Kelemen Zoltán és Gulyás Sándor a TRANSZVILL-lai, napi nyolc órai munkát ír elő. Reggel hattól délután kettőig. Nem véletlen, hogy Kelemen Zolit és Gulyás Sanyit az egyes telep szereldéjében is egymás mellett találni. Jó ba­rátok iskolában- iskolán kí­vül is, ráadásul egy csapatban futballoznak, a kaposvári Va­sas MTE-ben. Sanyi nem is­meretlenül jött a TRANSZ- VILL-hoz, mert év közben az osztállyal ide járt politechni­káira. Hosszabb ideig még egy nyáron sem dolgoztak. A szün­időt pihenéssel, játékkal, sem­mittevéssel töltötték el. Nagy csend van a világos, szellős műhelyben, mindenki serényen dolgozik. Zoliék is csak ritkán szólnak egymás­hoz. Nem mintha tilos lenne a beszélgetés, de őfk ki szeretné­nek ten™ magukért, és csak a munkájukra figyelnek. Első nap, amikor a művezető mun­kába állította őket, csak any- nyit mondott nekik, hogy kö­zepes teljesítményt vár tő­lük, és ha ezt elérik nagyon elégedett lesz velük. Sanyi azzal dicsekszik, hogy már régen jobbak az átlag« nál. — Szív is kell hozzá — han­goztatja, amikor a módszerük után érdeklődőm. Jobbról bal­ról emelnek el percenként egy- egy furcsa alakú bakelitot, és megállás nélkül állítják össze a kapcsolókat. Begyakorlott, gyors mozdulatokkal. Délre már akkora hegy van előttük, hogy a magas székről sem lát­ni át felette. Egy délelőtt négyszáznyolcvanat-ötsaázat is összeállítanak. — Ezután a finom kis kézi­munka után alig várjuk már az edzéseket, ahol kedvünkre kidolgozhatjuk magunkat — mondja Zoli, de nekem még ez sem elég a fociból. Otthon tovább folytatom. Az asztali futball a legkedvesebb időtöl­tésem, még egyedül is szíve­sen játszom. Helyzeteket figye­lek meg és tanulmányozom a támadásokat. — Ez meglátszik a vasárna­pi formáján is? ‘ — Többé kevésbé. Eddig if­júsági vol tam­es csak hat mérkőzést ját­szottam az el­ső csapatban. A pénzt kül­földi útra gyűj­tik. Számukra az igazi vaká­ció augusztus végén kezdő­dik. Jugoszlá­viába mennek a Radnyik Pet- rinja labdarú- csapat meghí­vására. Egy mérkőzést ját­szanak csak, és négy teljes na­pot pihenéssel, szórakozással tölthetnek. Mind a ketten nagyon várják az Indulás nap­ját. Sanyi azért, mert tavaly már járt kint a csapattal, Zo­li meg azért, mert most megy először. A munkában — ugyanúgy mint a sportban — szük­ség van a ve • enyszellemre. Szöveg: Nagy József- — Foto: Grábner Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents