Somogyi Néplap, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-07 / 186. szám

Sonwggi Néplap f MÍZMD Mrr,vfi éi^TT mEGVEi TANACS LAPJA Logarléc helyett csákány Negyvennyolc iljú építő Hol vannak már a Veres Péter-idők? Krampácsoló pá- iyamunkást ugyan még sok­felé látunk, ma már ez mé­gis anakronizmusnak tűnik. .Nálunk is megkezdődött a vasútépítés forradalma. A legtöbb munkafolyamat gépe­sítését sikerült megoldanunk, ö ezek a gépek ma már nem­csak kiállításon szerepelnek, pályaépítésre és fenntartásra egyaránt alkalmazzák őket. A gépek gazdáit a vasúti mérnököket Budapesten, az Építőipari és Közlekedési Mű­szaki Egyetemen képzik. Ezeknek a leendő közlekedés- építő mérnököknek negyven- nyolc főnyi csapatával talál­koztunk Somogyváron. Az úgynevezett »északi korrek­ció« építésén dolgoznak. Első évet végzett hallgatók, ter­melési gyakorlaton vannak; Hat héten át ismerkednek a fizikai munkával, és közben becsülni is megtanulják. Hi- a gépesítés ellenére két- munka is bőven akad A sinautóből kiszállva vé- az új pályasza- fölött. Szép amit látunk, éles forduló helyett nagysugarú ívet épí- A korszerűtlen, kis- sineket, s a tálpfá- vasbetonaljas fővonali cserélik. Ezen az új pályán már a több mint hetven tonnás 424-es mozdonyok is 80 km-es se­bességgel roboghatnak. S ez most az egyetemisták munká­ját cücséri. Persze csak ezen a 480 mé­teres szakaszon. De ez is igen szép teljesítmény. Hat­hétezer köbméter salakból építettek töltést, s hogy hány keresztaljat, hány kilogramm sint fektettek le, kiszámolni se volna egyszerű. Ök ugyan logarléccel pillanatok alatt megmondanák, ide azonban nem hoztak »lőcsöt«. Csákány van a kezükben, lapát és hé- bér, még a lányokéban is. Mert negyvennyolcuknak ép­pen a fele lány. Nekik per­sze igyekeznek könnyebb munkát adni. A lányok keze­lik az irányító kereszteket, ők mázolják be híg bitumennel a sínek felületét, és ők hoz­zák az ebédet is. Fonyódról sinautóval. Táboruk ugyanis Fonyódon van. Lakókocsikban kaptak szállást, hatan-hatan egyben. Kis társalgó és kony­haféle tartozik minden lak­osztályhoz. Harsányt Erzsivel, Németh Lászlóval és Czifra Imrével beszélgetünk; Nehezen oldód­nak, nem is értik, mit aka­runk tőlük. Amit csinálnak, semmi különös. A fizikai munka? Persze hogy hólya­gos, repedezett a tenyerük, de ez már nekik nem újság. A gyakorlat első két hetét Ta­tán töltötték útépítésen. Ott1 YB görbe tükre A labdarúgó W\ már megszokták a kemény lapátnyelet. Fonyódon dol­gozni pedig valóságos nya­ralás. 5-től 3 óráig tart a munkaidő, utána este tizen­egyig szabadok. Ezt a három időpontot szigorúan be kell tartaniuk. Aki egyet is elmu­laszt, büntetést kap: tovább kell dolgoznia. Erzsi pirulva vallja be, bizony ő is rakoncátlamkodott már. Pedig ő brigádvezető. De hát mindössze 19 éves, s az ilyen vétségért úgysem le­het haragudni. Nem haragszik rá Fekete Pál főintéző sem, aki minisz­tériuma nevében atyáskodik a diákok fölött. Mindnyájan nagy szeretettel beszélnek ró­la. A két fiú lelkesen mesél a fonyódi tanyáról. Az ellá­tást is dicsérik, a bő ebédet a figyelmes kiszolgálást: még a reggelit is helybe hozzak nekik. S mindez Fekete Pál érdeme. Az élmények java azonban még hátravan. Kirándulás Hévízre, Badacsonyba, s meg­látogatják a gyékényesi épít­kezést is. .Ott folyik aztán csak igazán pompás munka! Szakértelemmel magyarázzák, mit fognak ott látni, pedig aligha találSíoztaik még az ot­tanihoz hasonló komplex gépsorral. Amin ők dolgoznak, kitűnően értik már. Micsoda könnyebb­ség lesz ez, ha majd a rette­gett »Vasúti felépítmény- tárgyból kell vizsgázniuk. Fe­kete Pál méltán elégedett velük. Nagy szerettei készí­tette dó ezt a gyakorlatot, s |a vendégek valóban szeretet­reméltóknak oizonyultak. Három brigádban dal gaz­nak, maguk választotta ve­zetővel. egy-egy előmunkás irányítása aiatt. Minden bri­gád naplót vezet, s gondosan föl jegyzik a tapasztalatokat. De mindnyájan tudják, |nogy nem a napló a fontos. Leendő munkájuk gyakorlati alapjaival ismerkednek. S amit most megtanulnak, hasz­nát látják egész életükben. Molnár László CSÚCSFORGALOM Igazi kánikula köszöntött — végre — a kaposvári strand­fürdőre is a hét végén. Aki csak tehette, kiment néhány órára a víz enyhe hullámait élvezni. Az idősebbek pedig a gyógymedencét keresték fel, s szinte egymás hegyén-hátán voltak a gyógyulni vágyók. A víz gyógyító hatása közis­mert, ezért nem csoda, ha nagy számban jönnek a fürdő- zők. Képünkön: A zsúfolt termál-medence. „Rekord - érdeklődés" a nemzetközi borverseny iránt Egy hónap múlva, szeptem­ber 5-én kezdődik Budapes­ten a világ legjobb borainak nagyszabású versengése. A budapesti nemzetközi borver­senyek iránt örvendetesen nö­vekszik az érdeklődés. Míg 1958-ban 17, 1960-ban 24, 1962-ben 20, és 1964-ben 26 ország bortermelői és borke­reskedői küldtek el italmlntá- kat a budapesti versenyre, addig az ideire 30 országból érkeztek nevezések. Az V. Budapesti Nemzetkö­zi Borversenyen összesen 1350 féle bor és más, szőlőből készült szeszes ital vesz részt. 309 a hazai, ezek a közel­múltban lezajlott országos borverseny eredménye alap­ján indulnak. A »versenyző­ket« három, 8—8 nemzetközi tekintélyű szakemberből álló zsűri pontozza. A borverseny alkalmából, de annál valamivel hosszabb időre, borkiállítás is nyílik a Mezőgazdasági Múzeumban. A 400 éves jubileumra készül Szigetvár Szigetvár©!» népbagyomány, hogy minden év szeptemberében, a vár védelmének, Zrínyi Miklós és katonái kirohanásának, halálá­nak évfordulóján a község és a környék lakói a hősökre emlékez­nek. Az idei 400 éves jubileum szeptember 10—11-i kétnapos prog­ramjával, országos méretű ren­dezvényeivel messze kiemelkedik Élelmiszer-ellenőrzés A műit hetekben többször foglalkoztunk a Balaton-parti élelmiszer-ellátással, főleg a tej-, a kenyér- és a húsvásár­lásoknál tapasztalt zavarok­kal. Az Élelmezésügyi és a Belkereskedelmi Minisztérium 'az érdekelt ipari és kereske­delmi szervekkel karöltve a ^közelmúltban megvizsgálta az üdülőhelyek áruelátását, hogy a hibákat kiküszöbölve még szervezettebbé váljon a sütő­ipari termékek, a baromfi, a hús és a tejféleségek szállí­tása, eladása. Fonyódtól Siófokig járták végig az ellenőrök a partot, a nagyobb élelmiszerbol­tokban. csemegeüzletekben, tej ivókban meg a kempingek­ben tartottak vizsgálatot. Meg­állapításuk az volt, hogy si­került az üdülőhelyek áruellá­tását zavartalanul biztosítani. A hiányosságok nem az ipari üzemek számlájára írandók, hanem a megrendeléseknek és főleg a rossz időjárásnak kö­szönhetők. A sütőipar termékeivel kap­csolatban az áruk minősége, a kiszállítás gyorsasága és a péksütemények választéka volt a fő vizsgálati szempont. Meg­állapítottak, hogy a minőségi •eklamációk csökkennek, az üzemek egyre inkább gondos­kodnak róla, hogy megfelelő minőségű pékáru kerüljön a fogyasztók asztalára. Legjobb l példa erre. hogy a Sütőipari Vállalat központja szombaton Q hajnalban visszatartott 250 kilogramm kenyeret, mert nem érte el a fogyasztássá al­kalma® áru minőségét. A húsféleségekkel kapcso­latban Páaesél István,, az Élelmezésügyi Minisztérium anyaggazdálkodási osztályának vezetője jónak mondta az áruellátást. A széles körű vizsgálat szerint a Balaton- parti élelmiszerellátás kielé­gítő. Ha a kiszolgálás is olyan lelkiismeretes lesz, mint az ipari vállalatok munkája, ak­kor a fogyasztóközönség nagy választékot és jó minőséget talál az üzletekben, S. G. az eddigi ünnepségek közül. Csaknem ötvenmillió forintot köl­töttek a község rendezésére, a vár, a várfalak és más történelmi emlékek feltárására, restaurálásá­ra. Kétezer gépkocsi elhelyezésé­re jelöltek ki parkolóhelyeket, a falak körül a lakosság közremű­ködésével 60 000 négyzetméter ki­terjedésű parkot, mesterséges csó­nakázó tavat létesítettek, amelyet az Alkotmány napján adnak át. A várban szabadtéri színpad ké­szül. Nagy gond lesz a várható ti­zenöt-húszezer vendég ellátása. Sorra újítják fel, csinosítják az éttermeket. Ezenkívül az ünnep­ség két napjára étteremmé ala­kítják át a művelődési ház nagy­termét és a cipőgyár kulturális helyiségét is. A várfal tövében látványos, hangulatos sátorvárost alakítanak ki, ahol a földműves­szövetkezetek halászlével, disznó­torral és tájjellegű ételekkel, ita­lokkal várják a vendégeket. (MTI) HORVÁTKŰTI JEGYZET Búcsú és várakozás Egy újsághírre hívta föl a figyelmemet Grübl László tanácstitkár. Valahogy így hangzott: »Negyvenöt esztendei tanítás után nyugalomba vonult J. K. pedagógus. Ebből az idíöböl 37 évet egyetlen faluban töltött. A falu lakói — többségében tanítványai — szeretettel búcsúztak tőle.« ( — Mi is a napokban búcsúztattuk egyik pedagógusun-", kát, csak ő még jóformán meg sem ismerte a falut, az itt élő embereket... A búcsúztatásban igen nagy gyakorlatra tettünk szert, mert szinte két-hdrom évenként váltják egy­mást a tanítók, a felszabadulás óta összesen tizennégyen jöt- tek-mentek — jegyzi meg keserűen, egy kis irigységgel hangjában, amit a hír váltott ki belőle. Most ismét várakoznak: csaknem száz tanköteles gyer­mek van Horvátkúton, az iskola két tanerös. Vajon milyen pedagógust kapnak: fiatalabbat, öregebbet, olyant, aki pá­lyája kezdetén van, vagy pedig már jelentős tapasztalato­kat szerzett. Szívesen fogadják., akárki lesz is. Nem a pe­dagógusmúlt érdekli őket, hanem az, hogy jó időre tekintse otthonának a falut, és ne egy olyan állomásnak, amely leg­feljebb kél-három évig tart. Nagyon szeretnék, ha kaphat­na a falu egy fiatal pedagógus házaspárt, és ők hosszú idő­re megtelepednének Horvátkúton, segítséget nyújtanának a kultúra terjesztésében. Hatszázezer forintos költséggel. je­lentős társadalmi munkával és helyi anyaggal nemrégen építettek egy művelődési házát, de éppen a pedagógusok vándorlása miatt nincs megfelelően kihasználva. Ezért v/ir-ák most aggodalommal, hogy a Horvatkútra érkező új pedagógus meddig lesz tanítója a község gyer­mekeinek, s mikor kell majd tőle is búcsút venni, ismét azzal a várakozó aggodalommal, hogy vajon kit küldenek helyette. gg, Mekkora öröm érte? Az angol parlament egyik tagjának az a sze­rencse jutott osztályré­szül, hogy egy jótékony­sági sorsoláson húszas számú sorsjegyét kihúz­ták. Nehezen tudjuk el­képzelni a nyertes örö­mét, amikor megtudta, hogy mit nyert: három­szor meglátogathatja az angol parlamentet az ülé­sek alatt. A képviselőjelölt ötlete Gerald Vermet , a ka­nadai konzervatív párt egyik montreali képvise­lőjelöltjének fényes ötlete támadt. Választási beszé­dei után minden alka­lommal levetítette hallga­tóinak egy Brigitte Bar- dott film felét. Aztuán megtartotta félórás be­szédét, amelyet persze mindenki végig hallga­tott, mivel utána levetí­tették a Bardot-film má­sik felét. Ám a képviselő­jelölt mégis megbukott a választásokon. A Toronto Daily a következő taná­csot adta neki: Legköze­lebb a választási film má­sik felét ne közvetlenül választási beszéde után, hanem csak akkor vetít- tesse le, ha már megvá­lasztották. Szép kis indoklás ... Brazíliában a Parana állambeli Curitiba város rendőrségének utasítására bezártak egy óvodát. Az indokolás az volt, hogy az óvónők »marxista esz­méket oltottak az óvodá­ban gondozott 3—5 éves gyermekekbe. Ki iszik többet? A franciák évente hai- milliárd liter bort, száz millió liter tiszta alko­holt és 87 millió liter szeszt nem tartalmazó italt fogyasztanak, * * * Az egyik visegrádi üdü­lőben a 85 éves Sári mama a legfrisebb turista. Érke­zése után nyakába szedi a terepet, és a következő te­rítésig színiét sem látni. Egyik reggel megkérdezik: — Ma hová lesz a séta? — Felmegyek a Felleg­várig. — önnel tarthatok? — kérdi a kereken negyed­századdal fiatalabb asztal- társnője. — Hát... ha bírja ... ... Audrey Hepburn holly­woodi színésznő születés­napján a meghívott ven­dégek egyike, egy tolako­dó színész odament az ün­nepekhez és megkéi'dezte, elénekelhet-e tiszteletére egy áriát az ablak alatt. — Természetesen, ked­ves barátom — mosolygott rá elbűvölően a háziasz- szony. — A szomszédok úgyis megmérgezték a macskámat. comogy> Néblap Mszivrp et Bizottsága és a Somogy megy a* Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőséé • K * nos vár. Latfnka Sándor •> 2 Telefon 15-10. 15-11 Kiadta * ^oino^ megvet Lankiadó vállalat. Kanosvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. '■'‘rieszfi! a Magva r Posta. E1Ó- 'üofhotn a hrl’-i ~1 ’ > ta lóknál és j>o«ti«'kóaHűsítőknél. Előfizetést dli eg\ 'lónapra 12 FL Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár* Katinka Sándor utca 6.

Next

/
Thumbnails
Contents