Somogyi Néplap, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-27 / 202. szám

Vf LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI Aba 50 FII LÉfl KÖZÖS HADGYAKORLAT ELŐTT XXIII. évfolyam 202. szám. A>r 1966. augusztus 27., szombat AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A mezőgazdasági technikumok igazgatóinak országos tanévnyitó értekezlete „Élni és élni hagyni...“ U Thant beszéde (Tudósítónktól.) A Földművelésügyi Minisz­térium Szakoktatási és Kísér­leti Főigazgatósága tegnap or­szágos tanévnyitó értekezletet rendezett a mezőgazdasági technikumok igazgató részére a Kaposvári Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum dénes- majori tanintézetében. A ta­nácskozáson részt vett és fel­szólalt dr. Soós Gábor föld­művelésügyi miniszterhelyettes is. Dr. Guba Sándornak, a Ka­posvári Felsőfokú Mezőgazda­sági Technikum igazgatójának megnyitója után dr. Sziics Kálmán, a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási és kísérleti főigazgatója tartott előadást az elmúlt tanév ered­mint 1700 fiatal közül 160Ó-an tettek sikeres képesítő vizs­gát, s közülük 600-an már dol­goznak is a termelőszövetkeze­tekben és az állami gazdasá­gokban. A tapasztalat azt bi­zonyítja, hogy a szaktárgyak mellett a jövőben nagyobb gondot kell fordítani a közis­mereti tárgyakra, hiszen a technikumot végzett fiatalok­nak meg kell állniuk a helyü­ket az egyetemi felvételeken is. Az 1966—67-es tanévre je­lentkezett 4760 fiatalból 2050-et vettek fel az első osztályokba, s közülük 1200-an diákotthoni elhelyezést is kapnak. A gazdasági mechanizmus reformja — mondotta az elő­tovább emeljék az Oktató-ne­velőmunka színvonalát. A gaz­dasági mechanizmusba beálló változások állandó figyelem­mel kísérése, a jogszabályok megismerése, a tananyag kor­szerűsítése csak a jó vezetés­sel, a tanári karral való együttműködéssel érhető el. Szólott arról is, hogy az in­tézetek igazgatóinak jobban kell élniük az önállósággal, és a továbbképzés eddig jól be­vált módszereinek alkalmazá­sával. Az előadás után igen sok hozzászólás hangzott el. Ma a felsőfokú mezőgazda- sági technikumok igazgatói ré­szére rendeznek hasonló orszá­gos tanévnyitó értekezletet. A jelenleg kétnapos mexi­kói látogatáson tartózkodó V Thant ENSZ-főtitkár csü­törtökön este beszédet mon­dott Carillo Flores külügymi­niszter díszvacsoráján. A főtitkár igen súlyosnak minősítette a világbékét fe­nyegető veszélyeket, s han­goztatta, hogy a második vi­lágháború óta — a koreai há­ború kivételével — nem volt még ilyen feszült a nemzet­közi helyzet Felidézte az emberiség atomhalálának ijesztő képét, s »türelemre, az élni és élni hagyni elvének alkalmazására« hívta fel a szembenálló feleket. (MTI) A Varsói Szerződés négy tagállamának közös hadgyakor­latára rövidesen sor kerül. Képünkön: A magyar néphad­sereg tisztjeinek egy csoportja, akik a közös hadgyakor­latra már Ceske Budejovicébe érkeztek. (Teiefoto — MTI külföldi képszolgálat) Ülést tartott a KNEB Sztrájkok, áremelkedések Angliában De Gaulle Djiboutiban Háborús bűnös a Bundeswehr r •' pffí f •• I rr • uj lotelugyelofe gozói felszólították a minisz­terelnököt, tegyen diplomáciai lépéseket és járjon közbe Washingtonnál, hogy az ame­rikai tőkések vonják vissza a munkások elbocsátásáról ho­zott döntésüket. Végül egy jellemző karika­túra: a Sun kifigurázza Wil­son miniszterelnököt, aki szeptember 6-án kénytelen lesz »békelátogatást« tenni a szakszervezeti kongresszi. A kép felirata így hangz".:: »Emlékszel a régi szép pokra, amikor Wilson mi. . megengedhette magán;; hogy külföldre utazzék bél: küldetésben?« A szöveg ne csak arra a szakadékra ut ' amely Wilson és a szál«' vezetek között tátong, har: arra is, hogy a deflációs te; az egyéni valutakivitel meí. szigorításával megnehezíteti a brit turisták külföldi Hí­zásait. (MTI) Amerre ment, mindenütt feliratos táblák fogadták. A táblákat vivők egyik csoportjai azonnali függetlenséget köve­telt Francia Szomáli partnak, a másik csoport transzparen­sei azt hirdetik, hogy Szomá- lipart »francia kíván marad­ni«. Az előbbiek vezetője Ahmed Idrisz Moussa, az el‘ lenzékhez csatlakozott De Gaulle-ista képviselő, az utób­biak élén pedig Ali Aref Bourhan alelnök áll. (MTI) ményeiről, tapasztalatairól, va­lamint az 1966—67-es oktatási év fő feladatairól. A többi kö­zött elmondotta, hogy a mező­gazdasági technikumok negye­dik osztályaiban tanuló több A Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyárában az ezredik Diesel-mozdony elké­szülte alkalmából ünnepséget tartottak. A csaknem százesz­tendős üzemben 1873-ban ké­szült el az első gőzmozdony. Diesel-mozdonyt tíz éve ké­szít az üzem. Az ezredik egy DVM—2 típusú, 600 lóerős, (Tudósítónktól.) A IX. pártkongresszus tisz­teletére a Tegyünk többet So- mogyért.'-mozgalom jegyében széles körű társadalmi mun­kát kezdeményezett az év ele­jén a Tabi Községi Tanács. A tanácstagok közreműkpdé- sével bevonták ebbe a falu egész lakosságát. A napokban megtartott ér­tékelés szerint az egész évre vállalt 180 000 forint helyett augusztus 1-ig már csaknem 270 000 forint értékű társadal­mi munkát végeztek el a ta- biak. Különösen eredményesen dolgoztak a Rudnay Gyula Gimnázium és az általános is­kola nevelői, tanulói, a sátor- és ponyvaüzem dolgozói meg Magyar—jugoszláv kutatások Közös magyal-—jugoszláv kutatások kezdődtek a Dunán, a Dráván és a Murán. A du­nai vizsgálatok az árvédelem fejlesztését szolgálják, míg a két kisebb folyón a vízerő közös érdekű hasznosításának lehetőségeihez végeznek fel­méréseket. A VITUKI az utóbbi évben más irányban is bővítette nemzetközi kap­csolatait. Nemrégen írt alá szerződést két lengyel rokon- intézménnvel, s most van elő­készületben a pozsonyi mély­építési kutató intézettel kö­tendő együttműködési meg­állapodás. (MTI) adó — az eddiginél nagyobb követeimén yejret támaszt a mezőgazdasági szakemberkép­zés elé, ezért az intézeték igaz­gatóinak és tanárainak min­dent el kell követniük, hogy nagyvasúti Diesel-mozdony, népszerű nevén Bo-Bo. A DVM—2-ből a MÁV-on kívül Albániának. EDlgáriának, Ju­goszláviának, Csehszlovákiá­nak, Kínának és Lengyelor­szágnak szállított eddig a gyár. A jubileumi példány is a lengyel vasutaknak megy. (MTI) nek tagjai. Ä Dózsa György és a Dobó Katalin utcában az útépítésben, a járdák felújí­tásában, karbantartásában, a vízvezetékek nyomvonalainak kiásásában, a művelődési ház környékének rendezésében stb. segédkeztek. A Központi Népi Ellenőrző- | si Bizottság pénteken ülést tartott. Meghallgatta és tudo­másul vette a KNEB elnöké­nek beszámolóját a befejezett vizsgálatokat követő intézke­désekről, a Minisztertanács­nak: a KNEB előterjesztései alapján hózott határozatairól. A bizottság megvitatta a szövetkezeti vagyon védelmé­nek vizsgálatáról készült ösz- szefoglaló jelentést. A jelentés hangsúlyozza, hogy a szövetkezeti ipar a második ötéves terv időszakában sokat fejlő­död. Ezzel párhuzamosan nőtt a szövetkezetek vagyona, s tisz­ta nyeresége. A közÖ6 vagyon nagy mértékű növekedésevei együtt fokozódik a szocialista szövetkezeti tulajdon védelmé, nek jelentősége. Az ellenőrzés megállapította, hogy gyakran megsértik a pénzgazdálkodás­sal kapcsolatos előírásokat, sok a különböző címeken ki­adott és késedelmesen vissza­fizetett előleg, a jogtalan anyagi juttatás, az indokolat­lan mellékfoglalkozás. Magas az improduktív költségek ará­nya. Sok esetben, különösen az építőipari szövetkezeteknél, meg­sértik az anyagok és készletek kezelésére, fel- használására és nyilván­tartására vonatkozó köte­lező előírásokat. Nagy értékű anyagok mennek tönkre a rossz raktározás miatt. Az OKISZ adatai sze­rint tavaly 2311 felelőssógre- vanás és 360 bírósági feljelen­tés történt különböző ügyek­ben. A KNEB a fenti megállapí­tások alapján következetesebb intézkedéseket javasol a szö­vetkezeteknek és felsőbb szer­veiknek. A KNEB úgy határozott, hogy a vizsgálat anyagát és javaslatait megküldi az OKISZ elnökének. A bizottság ezután elfogadta a gázprog­ram végrehajtásának ellenőr­zésére készített tervet, majd a közúti járműállomány, az áru- és személyszállítás és a közúthálózat fejlesztése össz­hangjának vizsgálati program­ját (MTI) Dél-Walesben 750 bányász sztrájkol a tárnák bezárása miatt, országos sztrájkra és az egész vasúti hálózatot meg­bénító munkabeszüntetésre készülnek a bér-befagyasztás ellen a vasúti váltókezelők. Egy hét alatt ismét több mint száz cikk ára emelkedett. Ezek voltak a pénteki nap legjellegzetesebb eseményei az angliai fontválság híranya­gaiban. A Tribune újabb mérleget közöl a blackpooli szakszer­vezeti kongresszus erőviszo­nyairól: az eddigi adatok sze­rint csaknem 800 000 szava­zattal vezetnek a hivatalos kormánypolitika ellenfelei. Az Economist már azt a tanácsot adja Wilsonnak, hogy a szakszervezeti mozgalom feje fölött »forduljon egyenesen az országhoz«. Az amerikai tulajdonban levő wollesdeni gépgyár dol­De Gaulle francia köztár­sasági elnök, aki jelenleg vi­lág körüli útjának első állo­másán, Djiboutiban tartózko­dik, pénteken reggel megte­kintette a tiszteletére rende­zett katonai díszszemlét. Ezt követően De Gaulle és kísérete koszorút helyezett el a hősi halottak emlékművén, majd tanácskozott Ali Aref Bourhan szomáliparti alelnök- kel. Ultich de Maiziere, a Bun­deswehr új főfelügyelője a há­borús bűnösök listáján szere­pel. Az NDK-ban a Demokra­tikus Németország Nemzeti Frontja Országos Tanácsa ál­tal 1965-ben kiadott »Barna könyvben« megállapítják, hogy de Maiziere a náci ve­zérkar tisztje volt és közvet­lenül részt vett hadlitervek kidolgozásában és megvalósí­tásában. Amikor a hitlerista hordák behatoltak a Szovjet­unió területére, a 10. tankhad­osztály parancsnokságának tisztje volt. A háború befeje­zése után Heusinger és Spei- I del náci háborús bűnösökkel együtt aktívan részt vett a nyugatnémet fegyveres erői: létrehozásában. De Maiziere az »előretolt« bonni stratégiá­nak, a Bundeswehr attomfel- fegyverzésének és a rendkí vüli törvényhozás megalkotó - sának egyik szenvedélyes v' delmezője. Az ADN hírügynökség köz­leménye a továbbiakban meg­állapítja, hogy Holl vezérőr­nagy, a szárazföldi hadsereg új felügyelője, valamint Stein- hoff altábornagy, a1-;1 a légi­erő felügyelőiévé - ——eb eV M suntan jelentő* szerepet játszott a hitleri Wehrmacht- ban. (MTI) SZEDIK A BURGONYÁT a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. A két burgonyaforgató géppel naponta nyolc-kilenc hold termését forgatják ki, ezt aztán harmincnégy asszony szedi föL Elkészült az ezredik Diesel-mozdony Budapesten Csaknem 270 000 forint értékű társadalmi munka Tabon a község termelőszövetkezeté-

Next

/
Thumbnails
Contents