Somogyi Néplap, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-17 / 168. szám

TALAJMINTÁT VESZNEK SomoggiNéplap Mrr,vn r.|’flTTfA''6 Ff/fl ME^V£I TÄMACS LAPJA Balatoni nyári tárlat, 1966 Hazánk képzőművészetének reprezentatív kiállítása a keszthelyi Balatoni nyári tárlat; 1966. Hatvan festő, harminchárom grafikus és huszonhárom szobrász több mint kétszáz alkotása mu­tatja be mai művészetünket A katalogizált jegyzék csak a méretet fejezi kt Vajon mit mond a tartalom? A meghívott művészeket nem korlátozta témamegjelölés, mindenki azzal szerepel, amit beküldött, illetve amit a zsűri elfogadott A Bala­ton csak íze a kiállításnak, nem gerince. (A Balaton-par­ti kultúrának viszont szép eredménye ez a tárlat) A néző előtt gazdag, sok­színű világ bontakozik kt A különböző stílusok tovább színezik a megfestett, meg­rajzolt megmintázott vilá­got A kevés naturalista kép mellett találkozunk a konstruktívokkal, a szür­realistákkal, még az im­presszionistákkal is meg az expresszívekkel — a mon­tázs megint előtérbe került —v a realistákkal, és még sorolhatnánk a legújabb Irányzatok árnyalatait A művészek technikai gazdag­sága szintén figyelemre mél­tó. A ktfffitfa első díját Vd­vardy Erzsébet kapta. Két akvarelien kívül három olaj- képpel szerepel. Ezekért az utóbbiakért kapta a díjat A Sirató, a Nyár ás a Bada­csonyi betlehemetek című képek izig-vérig modem, új látásmódú, kikristályosodott értékek. Mindenkit számiba venni lehetetlenség ezen a népes tárlaton. De egypár nevet föltétien meg kell jegyez­nünk. A festők kőéül Bényiő Fenyő A. Endre, Frank Fri­gyes, Gyémánt, Kokas, a nemrégiben még Kaposváron alkotó Lóránt János, az el­hunyt Nagy Gyula, Orosz, Szurcsik, a grafikusok közül Bartha, Borsos, Gacs, Kár dár, Kajáry, Lakner, a szobrászok közül Kiss István, Simon, Szabó Gábor neve álljon itt • A somogyi látogatónak kü­lön meglepetést tartogat a Balatoni nyári tárlat, 1966. Három képzőművészünk is részt vesz rajta. A festők közül Szekeres Emü és Sza­bados János, valamint szob­rászunk, Bort István. Szekeres Emil Csendélet című képe inkább színeivel hat Szép kékjei-zöldjei-bar- nái, a fehéren hagyott foltok kellemes színvilágot tükröz­nek. Szabados János is Csendélettel szerepel, nála is a színek a dominánsak. Bors István Mártíremlékmü terve a rossz elhelyezés miatt — nincs tere — nem kapja meg valóságos értékét A Balatoni tárlat, 1966. képzőművészeinek találkozása bizonyára hatni fog me­gyénk művésze« Setére isi Horáayl Barim A PINGÁLÓASSZONY — Mióta hazatért a külföldi tenulmányútróL J mintát hajlandó festeni Lottósorsolás — esernyőkkel Az »ötös vagy nem ötös ?« drámai kérdése nagyon sok lot­tózót foglalkoztatott pénteken Siófokon, de legalább ennyire központi téma volt az is, hogy esik vagy nem esik. Ugyanis a gyülekező esőfelhők ellenére a hivatalos lottósorsolás rende­zői a szabadtéri színpadot vá­lasztották, melynek nézőterét már két órával a húzás előtt megtöltötték az érdeklődök. Balassa Tamás zenekara szóra­koztatta a sorsolás izgalmas perceire várakozókat, majd Pálos Miklós konferanszié tré­fás lottó tanácsadásra tobor­zott négy jelentkezőt. Mire Aradszky László megjelent a színpadon, eleredt az eső, Ambrus Kyri sem járt jobban. Néhány kedves és népszerű dalt hallattunk az énekesektől, s a közönség nem fukarkodott a tapssal. A zuhogó eső elle­nére mindenki a helyén ma­radt, néhány előrelátó néző felhúzta esernyőjét, hatalmas lottóemyők nyíltok U a pádon is. És lám, milyen a szerencse— A műsor után, a sorsolás ide­jére a felhők mögül kivillant a nap. Forgott a karék, sutto­gás, izgalom, mozgolódás volt a nézőtéren. Elhangzott né­hány tanács is: — Bal kézzel nyúljon bele! — Jobban keverje össze! Megjelent az első szám: 54. A többi húzó is bal kézzel pró­bált szerencsét: 56, 23, 61, 19. Egy kis csalódás: nem tet­szenek a számok. Senki sem kiáltott fel boldogan, hogy ötö­se van. Mire az utolsó gömböt is be­rakták a helyére, ismét neki- eredt. Ám az eső nem zavarta az úttörőzenekart: térzenét adott a szabadtéri színpad né­zőinek. Sokan maradtak a he­lyükön, s köszönték meg taps­sal a pajtások műsorát. S. M. Megszigorítj ák a gépjárművezetői vizsgákat Zsúfoltabbak az országutak, s emiatt gondosabban, óvato­sabban kell vezetni. A gép­kocsivezetőknek alaposan kell ismerniük a KRESZ előírása­it Éppen ezért a KPM Autó- közlekedési Tanintézet a tan­folyamokon 40 helyett 48 órá­ban oktatja a közlekedési sza­bályokat A negyedik negyed­évtől országszerte a vizsgákon nemcsak az alaposabb KRESZ- ismereteket követelik meg, hanem a műszaki felkészült­séget is. Az illetékesek ezért foglal­koznak azzal, hogy a jövőben csak 8 általános iskolát vég­zett hallgatókat vesznek föl a tanfolyamokra. Az illetékes válaszol Nincs biztosítva a kereske­delmi szakember-utánpótlás a nagyatádi járásban címmel a Nagyatádi Járási Tanács vizs­gálata alapján cikket közöl­tünk tudósítónk tollából. Hor­váth János, a MÉSZÖV igaz­gatósági elnöke a következő megjegyzéseket fűzte az írás­hoz: »A nagyatádi járásán 38 egyszemélyes és 33 több sze­mélyes kiskereskedelmi egy­ség van. Az egyszemélyes bol­tok tanulóképzésre nem alkal­masak. Ezért indokolt, hogy a csökölyi fmsz egyetlen lét­számot sem kapott Elleniben 1961 óta a több személyes egységekben 18 tanulót szer­ződtettek. A szakember-után­pótlást nemcsak tanulókép­zéssel lehet biztosítani, ha­nem szakmunkás-tanfolyamo­kon, valamint középiskolai oktatáson keresztül. A kiske­reskedelemben évenként mint­egy 60 felnőtt dolgozó vett részt szakmunkás-tanfolya­mon, a nagyatádi járás terü­letéről húszon hatan szereztek képesítést... A MÉSZÖV mér túllépett azon, hogy csak alapfokú szakmunkásokat ké­pezzen a kereskedelem szá­mára, ezért a SZÖVOSZ szek­szárdi technikumába 61 tanu­lót vettünk fel..., a nagyatá­di járás területéről 13 tanu­lót Ezen túlmenően a marca­li gimnáziumban működő ke­reskedelmi szakközépiskolá­ban 85 fiatal tanul, akik érett­ségivel egybekötött szakmun­kás-képesítést szereznek ve­gyes, , illetve ruházati szak­mában. A Felsőfokú Kereske­delmi és Vendéglátó Szakis­kolán 4 dolgozó tanul a járás területéről. Ügy gondoljuk, a felsorolt számok bizonyít­ják, hogy az eredményekkel nem elégedtünk meg, és a szakember-utánpótlásra gon­doltunk. Ha a nagyatádi já­rásnak a jövőben szüksége lesz bolti dolgozóra, a fenti tartalékból htztoatani tud­juk.« Büfé az autóbuszon Reggel és este van autóbusz- járat Kaposvár és Siófok kö­zött. Az utasok — főleg most, a nagy nyári melegben — ren­getegeit panaszkodnak, hogy a hosszú, száz kilométeres utat ótlen-szomjan kell megtenniük. — Változtatunk ezen — tájé­koztatott bennünket Preller An­tal, a MÁV Utasellátó kapos­vári éttermének vezetője — A jövő héttől kezdve a siófoki autóbuszokon büfét fogunk üzemeltetni. Üdítő italokat, hi­deg ételeket, főleg szendvicse­ket, kolbászt, ezenkívül feketéit és 3,5 deci® üvegekben bort fogunk árusítani Az autóbuszok büféit a ka­lauzok kezelik majd. Az uta­sok bizonyára örömmel fogad­ják az intézkedési, hiszen a hosszú utat elviselhetőbbé te­szi számukra. aa UVATERV dolgozói Nagyatádon az útszélesítés és a kanyarbővítés tervének elkészítéséhez. Az országút derék­szögben törik meg két helyen is, mely lassítja a forgal­mat és veszélyes. A kanyarokat levágják, bővítik, az utakat szélesítik. Bevált, mert életet véd Április 1-én lépett életbe — immár másodszor — az a rendelkezés, hogy a motorosoknak és utasaiknak bukó­sisakot kell viselniük. Sokam ellenérzéssel fogadták az in­tézkedést, és azokat az országokat emlegették, ahol nincs meghatározva a sebesség, nem tilos vezetés közben sze­szes italt inni, és így tovább. Mások elismerték ugyan, hogy a sisak megvédi a vezetőt és utasát a súlyosabb fej­sérüléstől, de hozzátették: nehezíti a vezetést, s ezzel elő­idézi a -balesetet, a sérülést. Ezeket a kifogásokat az utób­bi három hónap megcáfolta. A motorosok könnyen elvise­lik — még hosszú úton is — a sisakot anélkül, hogy bármiféle káros hatását éreznék. Nem azt kívánjuk bizonyítani, hogy sisakban köny- nyebb és kényelmesebb vezetni, mint néBcüle. Ha nem könnyebb is, de biztonságosabb! S ez sakkal többet ér, mint az a csekély kényelmetlenség, amivel a sisak vise­lése jár. Nincsenek még végleges adataink arról, hogy már eddig is hány motorost, illetve utast védett meg a bukósisak a súlyos sérüléstől, vagy a haláltól, de egy bi­zonyos: ez a három hónap arról győzött meg minden józan gondolkodású motorvezetőt, hogy használják és miniden úton viseljék a sisakot! Csak egy-két adat, hogy mennyire fontos ex: Vránics József barcsi latkos motorjával egy vasűK át­járóban összeütközött egy páiyakocsival, feje a vágányzár sorompója alá szorult, s ha nincs rajta sisak, életével fi­zet A rinyabesemyői Szabó József ivott vezetés közben, de szerencséjére annyira nem volt gondatlan, bogy a bu­kósisakot edhagyja, összeütközött egy kerékpárral, edesett, ■ ha nem visel bukósisakot, nem ússza meg életveszélyes sérülés néEküL Van példa az említettek ellenkezőjére fc Göndöcs József mennyei lakos motorral Hátrányban nekirohant egy teiefonoszlopnak, és mert nem volt rajta bukósisak, olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy több napi eszméletlenség után meghalt. »Ha bukósisakot visel, életben marad« — ez volt az orvos véleménye. Az országban több minit 400 000 motorkerékpár vesz részt a közúti forgalomban. Tavaly a 4156 motor bal eset közül 3859 végződött fejsárii léssel. Mindez bizonyítja a bukósisak hasznosságát és azt, hogy viselését helyes volt kötelezővé tenni. Se. U Tőalljuk, Látjuk A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ HETI MŰSORÁBÓL A rádió július 18-tól 24-ig rendezi meg a Lengyel kultúra hetét. Hétfőn a Kossuth rádió­ban Világhíró előadóművészek Chopin-hangversenye címmel sorozat indul. A hót minden napján hallunk Chopin-műve­ket Rubinstein, Cortot, Horo­witz, Casadesus, Backhaus, Richter előadásában. Kagylók a Balti-tengerből címmel lengyelországi műsor hangák el 19-én a Kossuth adón. A műsor címe Gdansk­ban született, a tengerparton, amikor a műsort készítő két ri­porter kagylót szedegetve ar­ról beszélt, hogy tulajdonkép­pen egész lengyelországi út­TURISTA-TOVÁBBKÉPZÉS / ///f/ r/ // / — És most énekeljük pan az eső.. w« &a*Sfc együtt, sporttársak: »Ügy köp­jük ilyen kagylógyűjtögetés, élmények, emlékek gyűjtése. 19-én a késő esti órákban a Kossuth rádió lengyel dzsessz­műsort sugároz. Lengyelország nemzeti ünne­pén, 22-én a nagykövet beszé­de után A harmadik évtized küszöbén rímmel zenés irodal­mi összeállítással emlékezünk a Kossuth rádióban a baráti lengyel nép felszabadulásanak 21. évfordulójára. A lengyel kultúra hetének műsorán kívül érdemes lesz meghallgatni a rádió Színes szőttes-rovatának Nyári törté­netek című adását 22-én. Szer­zők: Moravia, Kamomdi Lász­ló, Gasperini. Szereplők: Men- sáros László, Ruttkai Éva, Bodrogi Gyula, Örkényi Éva, Sinkovits Imre. Detektíwígjátékrrt mutat be aa Ifjúság Rádiósán pad 21-én A fantasztikus sax címmel. A színházbarátok bizonyára örömmel ülnek készülékük mellé 24-én, vasárnap este, amikor a Vígszínházból hall­hatják Ibsen John Gabrieli Borkmann című színművét. A tv-nézőknek ajánljuk Bar- rtasin Anna tv-játékát, a Nap- fogyatkozást. A történet hőse egy 20 éves lány, akit csak az élet könnyű oldala érdekel, míg egy igazi szerelem életét a helyes irányba nem tereli. Adás 19-én. A Fészek Klub kertjében tart randevút 23-án a televízió. Közreműködik Ernster Dezső, Tolnay Klári, Gyöngyössy Ka­talin, Margittay Ági, Nagy An- i aa és Harmath Éva. Szakáilválság Monacóban III. Rainer herceg, Mo­naco uralkodója súlyos filmváiságot okozott: le- borotváltatta szakái lát. Grace hercegnő férje más­fél év óta szakállat viselt, de a múlt hét végén ren­dezett fogadáson simára borotválva jelent meg, amit a vendégek nagy megelégedéssel fogadtak. Csak Jean Mossen film- producer sápadt el Rai­ner láttára. Ó ugyanis egy teljes estét betöltő filmet készít Monta Carlo száz­éves jubileumára, és eb­ben Rainer herceg az egyik főszereplő. Mossen kétségbeesve magyarázta az uralkodó­nak, hogy a film kéthar­mada már elkészült, és nem lehet a hátralevő harmadban hirtelen simá­ra borotvált monacói ural­kodót szerepeltetni. így tehát nem maradt más hátra — Mossen sze­rint —, iránt újból meg­növeszteni a herceg sza- kállát A beavatottak sze­rint Rainer ezekkel a sza­vakkal adta meg bele­egyezését: — Nos, ha csak ez a baj • # • Johannesburgban gyer- ■mekrajzkiáUlítást tartot­tak a közelmúltban. A kis művészeknek közös témá­juk volt: »Apukám.« A tárlatra persze a szülök is elmentek. Az egyik kis­lány apukája a megnyitó után nyújtófával nagyon kikapott az anyukától az élethű alkotás miatt A gyerek ugyanis úgy rajzol­ta le az apukát, hogy az éppen a csinos albérlőlány kulcslyukán kukucskál. ... Ml a véletlen? — ez volt a címe egy nyugatné­met bölcsészhallgató dip­lomamunkájának a kothe- ni egyetemen. Vizsgáztató professzorai türelmesen végighallgatták a felolva­sást, majd amikor a je­lölt befejezte, egyikük fel­szólította, mondana el egy konkrét esetet — Hát ké­rem, véletlen lenne, ha most engem elbukhatná­nak. vizsgazcarco Douus&g tanácskozásra visszavonult, majd tíz perc múlva visz- szatért a terembe. Az el­nök kijelentette: — A véletlen bekövet­kezett • • • Maurice Chevaler-t, az ismert francia énekest és színészt megkérdezték: Mikor vette észre, hogy öregszik? — Tavaly — hangzott a válasz. — Rákacsintot­tam egy fölöttébb csinos hölgyre, ő meg részvevőén megkérdezte: talán bele­esett valami a szemem­be... Somogyi Néplap Az MSZMP Somos? megveí Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor n. 2. Telefon 15-15, 15-1L Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kanosvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-10 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi oostahiitaloknál és postískézbesftőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár# Latinka Sándor utca 6.

Next

/
Thumbnails
Contents