Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-03 / 130. szám
SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1966. június 3. jmäMmmsmmm Sikerrel zárult a barcsi járási labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye Minden eddiginél gondosabban a sportéletben. Három szakosztászervezték meg az 1966. évi járási labdarúgó-bajnokságot Barcson. A JLSZ vezetői azonban nemcsak arra törekedtek, hogy sok csapat induljon a járási L osztályban: az volt az elsődleges cél, hogy olyan együttesek lépjenek pályára, amelyek dacolni tudnak a bajnoki idényben jelentkező nehézségekkel. A régi csapatok örömmel üdvözölték soraikban az új barcsi sportkört, a Vasas csapatát. A várakozásnak megfelelően a Barcsi Vasas — amely kedvezőbb adottságokkal rendelkezik, mint a kis községek csapatai — jól is szerepelt. Általában a Vasast várták az első helyre. Ehelyett azonban most, a félidőben Szentborbás labdarúgóit találjuk a táblázat élén. Ez az alig háromszáz lakost számláló község az utóbbi időben nagyszerű dolgokat produkált lya működik a Szentborbási SK- nak, s labdarúgóik is derekasan helytállnak. Bizonyára ott lesz ez a gárda a végén is az első helyért folytatott harcban. A második helyezett Barcsi Vasas csapatáról már szóltunk. Továbbra is ez az együttes a bajnokság első számú esélyese. Versenyben van még Lad csapata is. A három vezető együttes mögött viszonylag kiegyensúlyozott középcsapatok következnek: Po- tony, Lakócsa, Bolhó. Ezek a legjobbaknak is egyenrangú ellenfelei voltak. Némi meglepetés, hogy a nagy múltú Kálmáncsa és Darány csak a kis Drávatamásit tudja megelőzni a bajnoki táblázaton. Egyetlen veretlen csapata van a mezőnynek: a Barcsi SC tartalék gárdája, amely versenyen kívül indult a baj nokságban. A nagyobb tapasztalattal rendelkező ,s a többieknél talán rendszeresebben edző barcsiak eddig minden ellenfelüket legyőzték. Szólni kell a bajnokság sportszerű légköréről is. Mindössze egy mérkőzés maradt ed. Ez maga helyett beszél. Az nemkülönben, hogy a kilenc bajnoki fordulóban csúpán két játékost állítottak ki. Ez azt tükrözi, hogy megszilárdult a sportfegyelem a járásban. A csapatok most rövid pihenőre tértek. Csupán két hétig tart a szünet, aztán a nyári időszakban az OSN Kupáért küzdenek a bajnokság csapatai. (No meg a bajnokságban nem szereplő együttesek is.) A tavaszi eredmények azt sejtetik, hogy igen érdekes lesz az őszi hajrá a barcsi járási labdarúgó-bajnokságban. Végezetül álljon itt a bajnoki táblázat, amely félidőben a kö- •Vétkezőképpen fest: A sikertelen CSB után felkészülten várja az eszéki ökölvívókat a K. Dózsa A kaposvári boksztábor elég nehezen tér napirendre a K. Dózsa csapatbajnoki szereplése fölött. Bizony nem így képzeltük! Tudtuk, hogy az NB I B-nek ama csoportjában, amelyben a K. Dózsa szerepel, olyan nagy múltú, tapasztalt együttes van, mint a Csepel, s ezzel a csapattal feltétlenül számolni kell. Azt is láttuk, hogy a Pécsi VSK-nál igen komoly csapatszervező munka folyik. A vasutas csapat az NB II- ben, majd azután is jelentősen megerősödött. Ügy éreztük azonban, hogy a K. Dózsa fel tudja venni a versenyt ezekkel az együttesekkel. A sikeres tavaszi fordulóban egyedül a kaposvári lila-fehér együttes végzett pontmivel jobban a mieinknek jött ki. Nyilván a visszavágás vágya fűti a vendégeket. A jugoszláv bokszolók a kaposvári mérkőzés után Pécsen is kötelek közé lépnek. A jugoszláv L osztályban szereplő, s több válogatott versenyzővel rendelkező Slavonia ellen a Dózsa két székesfehérvári ökölvívót is szerepeltet. Tiger és Geyer a kaposváriak csapatának két gyenge pontján, a harmat- és nagyváltósúlyban küzdenek. Ezek szerint a Dózsa csapata a következő lesz (légsúlytól fölfelé): Zsiga, Tiger. Tóth, Horváth, Tóbi, Papp, Geyer, Alföldi, Fehér, Kalmár. Az előjelek szerint a csa- patbajnokiénál magasabb színvoÜTTÖRÖSPORT veszteség / nélkül. Akkor nem is nal£ összecsapásokra van kilátás, álmodtuk, hogy a Dózsának a végén kiesési gondjai lesznek. A második fordulóban ugyan nem jött ki a lépés — a pécsi 8:12-vel még lehetett számolni —, a csepeli 5:15-tel azonban reális körülmények között nem. Ez a katasztrofális vereség felborzolta a kedélyeket. A szurkolók most azt latolgatják, hogy tovább tart-e a Dózsa hanyatlása. Nem fenyegeti-e a kiesés a kaposvári csapatot? Mindezeket a kérdéseket most egy kissé háttérbe szorítja az, hogy vasárnap nemzetközi ökölvívó-viadal színhelye lesz Kaposvár. Itt fogadja ugyanis jugoszláv vendégét, az eszéki Slavo- niát a K. Dózsa. A lila-fehérek nagyon készülődnek a mérkőzésre. Eszéken szoros küzdelmet ví1. Szentborbás 2. Barcsi Vasas 3. Lad 4. Potony 5. Lakócsa 6. Bolhó 7. Kálmáncsa 8. Darány 9. Drávatamási Barcs IL 8 6 11 19:8 13 8 6 - 2 20:10 12 8 5 1 2 22:9 11 8 4 13 12:11 9 8 3 2 3 13:8 8 8 4 - 4 22:14 8 8215 12:23 5 8 1 2 5 7:33 4 8 1-7 3:14 2 Hét somogyi modellező teljesítette az „érdemes“ szintet Most már »»nagyüzem« van modellezőknél is. Hétről hétre programdúsak a vasárnapok, olykor még zsúfolt is a műsor. A kaposújlaki repülőtéren rendezték meg az MHS megyei modellező vers rnyét, amelyen úttörők vehettek részt. Különösen a siófokiak készültek fel alaposan. Harmincöt induló közül a siófoki Horváth Árpád végzett az első helyen, megelőzve a nagyatádi Kis Zoltánt és a kaposvári Uttö- rőház modellezőjét, Alvári Tibort. A versenyen hét csapat küzdött az elsőségért. Az első helyet Siófok szerezte meg az Üt- törőház és Csokonyavisonta előtt. A kaposvári »»téglagyári tó volt a szanhelye az önjáró és rádióirányítású hajómodellek megyei bajnokságának. Az önjáró hajómodellek versenyében dr. Zakariás Gyuia (Latinka Művelődési Ház) győzött Tóth István (KMK) és Zsár Lajos (Fonyód) előtt. Nagy küzdelmet vívott a légcsavaros sebességi hajók kategóriájában Fekete MikS^ Vörös Zoltán. A két vcreenyző valamennyi startja 140 km/óra körüli eredményt hozott. Ez már amolyan belépőjegy a válogatott keretbe. Fekete Miklós 141,73 km/ó tejesítéssel egyébként hetedikként lépett be a somogyiak közül az »»Érdemes sportolók« táborába. Rendkívül érdekes volt a rádióirányítású hajók manőverezőversenye, amelyet 122 ponttal — új megyei csúccsal — Parra g Lajos hajója nyert meg. (Eteek a hajómodellek rádió-távirányítással kapják a jeleket, s ezek hatására lép működésbe kormányuk és sebességváltoztató berendezésük.) A verseny után Münnich Gyula rekordkísérletet jelentett be a 30 wattos rádióirányítású sebességi kategóriában. Elért eredménye 190”, jobb mint a jelen- I . «►*■«.• • j* ja. . • HIRE 9 9 - - 50:13 181 légi országos csúcs. Arany a K. Honvéd játékosa lett Sok szó esik mostanában az NB I B-ben szereplő K. Honvéddal kapcsolatban Arany, Fekete és Zimonyi átigazolásáról. Ezt a három labdarúgót a legutóbbi kedvezményes átigazolással NB I-es csapatokhoz igazolták. A Honvéd aizonban nem tett le arról, hogy a Somogybán szolgálatot teljesítő katonák az ő játékosai legyenek. Hosszú huzavona után megtörtént az első lépés: Aranyt az MLSZ leigazolta a K. Honvédhoz. A Szállítok ellen ugyan még nem, de a Szombathelyi Haladás elleni mérkőzésen már játszhat Arany. Előrehaladtak a tárgyalások a K. Honvéd és a Diósgyőr csapatvezetői között Fekete kiadatása ügyében. Zimonyi azzal, hogy az idei bajnokságban egy ízben szerepelt a Csepel tartalék csapatában, eleve kizárta annak lehetőségét, hogy akár Kaposváron, akár másutt futballozzon. Minthogy azonban Zimonyi Somogybán katona, így nincs lehetősége arra, hogy a Csepel együttesében szerepeljen. Fiatal atléták seregszemléje Az iskolaév végének közeledtével minden esztendőben megrendezik az általános iskolák megyei atlétikai bajnokságát. A Dózsa sporttelepének átépítése miatt a somogyi úttörő atléták ez alkalommal a Kaposvári Hunyadi Vasutas sporttelepén mérték össze tudásukat. Az időjárás nem kedvezett a versenynek, ez érződik az eredményeken is, bár egyikmásik ezek közül figyelmet érvott a két csapat. A lépés vala- demlő. A verseny rendezői ez A MÄVATJT helyi vonalain július 1-től új bérletigazolványok lesznek érvényben, amelyekhez 4X4 cm-es fénykép szükséges. Felkérjük az érdekelt bérletes utazóközönséget, hogy a fényképet időében csináltassák meg, mert’ fénykép nélkül az igazolvány érvénytelen. _ Az új igazolványokat június 10—20 között fogjuk érvényeSÍtCnÍ* 13. sz. AKÖV. (88201) A MÁV DOMBÓVÁRI ÉPÍTÉSI FŐNÖKSÉGE KERES FÖLVÉTELRE segédmunkásokat a Kaposvár—fonyódi és a nagykanizsa—gyékényes—kaposvár—dombóvári vonalakon folyó vasútépítései munkákhoz, továbbá Somogy jád vasútállomás építési munkáihoz férfi és női segédmunkásokat és ácsokat • Teljesítménybér. Szállás. Munkaruha (téli nyári). Utazási kedvezmény. Jelentkezni lehet Dombóváron az építési főnökségen vagy So- mogyszob állomáson a felépítményi építésvezetőségen. (3872) alkalommal nemcsak a hagvomá- \ 1:42 p, 2. Fodor (Balatonendréd) nyos négytusa számokban állították rajthoz a fiatalokat. Ez az újítás jól bevált. Az 1966. évi megyei döntő legjobb eredményei: 60 m: 1. Búj tor (Siófok) 7.8 mp, 2. Kiss-Tóth (Berzsenyi) 8 mp, 3. Falud! (Petőfi) 8.2 mp. Lányok; 1. Bánó (Vöröshadsereg) 8.5 mp, 2. Novák. (Hámán) 8.6 mp, 3. Bánkúti' (Siófok) 8.6 mp. Távolugrás: 1. Faludi (Petőfi) 522 cm. 2. Bujtor (Siófok) 497 cm, 3. Préll (Petőfi) 495 cm. Lányok: 1. Bánkúti (Siófok) 444 cm, 2. Tóth (Hámán) 441 cm, 3. Novák (Hámán) 430 cm. Magasugrás: 1. Czeczeli (Barcs) 155 cm, 2. Tóth (Siófok) 155 cm, 3. Faludi (Petőfi) 150 cm. Lányok: l. Tóth (Hámán) 143 cm, 2. Bánó (Vöröshadsereg) 135 cm, 3. Szőke (Hámán) 130 cm. Kislabda: 1. Drahos (Tab) 65,10 m, 2. Wagner (Vöröshadsereg) 63,20 m, 3. Kovács (Barcs) 62,05 m. Lányok: Frühwirth (Hámán) 45 m, 2. Nagyfi (Marcali) 44 m, 3. Frajka (Hámán) 41,50 m. 1:42.6 p, 3. Marschall (Berzsenyi) 1:42.7 p. 300 m: Lányok: 1. Márton (Rákóczi) 47.5 mp, 2. Papp (Hámán) 48.4 mp, 3. Jeszek (Barcs) 48.8 mp. Súlylökés: 1. Szokoly (Balaton- endréd) 10,99 m, 2. Benke (Kálmáncsa) 10,54 m, 3. Peresztegi (Balatonkiliti) 10.25 m. Lányok: 1. Tóth (Hámán) 8,73 m, 2. Kuzmenko (Siófok) 8,45 m, 3. Horváth (Ságvár) 8,30 m. 4x100 m váltó: 1. Petőfi 52.1 mp, 2. Zamárdi 53.8 mp, 3. Barcs 54 mp. Lányok: 1. Hámán 58 mp, 2. Vöröshadsereg 58.4 mp, 3. Barcs 60.1 mp. Az összetett egyéni versenyben a fiúk közül Szranka (Bartók) bizonyult a legjobbnak Bujtor (Siófok) és Tóth (Siófok) előtt, a leánygyőztes Bánkúti (Siófok), 2. Bánó (Vöröshadsereg), 3. Bódi (Siófok). Az összetett csapatversenyt Siófok nyerte 2415 ponttal, 2. Vöröshadsereg 2317 ponttal, 3. Marcali 600 m: 1. Pajor (Balatonszárszó) 2134 ponttal. ASZTALITENISZ Ma Veszprémben játszik a K. Vasas Folytatódik az asztalitenisz NB I küzdelemsorozata. A mostani fordulóban a K. Vasas férficsapata a Veszprémi AKÖV ellen lép asztalhoz. A két együttes megegyezett, hogy ma, pénteken este játszszák le a veszprémi meccset A kaposvári csapat legjobb összeállításában utazott el. A Balázs, Ivusza, Nagy, Kiss összeállítású csapat döntetlent remél, esetleg győzhet is. Kőműveseket és segédmunkásokat vesz föl az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kaposvári és környéki építkezéseire. Csak kőműveseket pedig a siófoki és környéki munkahelyekre vesz fel. Különélési pótlékot fizetünk Xaposvár területén: családfenntartóknak napi 15 Ft-ot, nem család- fenntartóknak napi 10 Ft-ot; vidéki munkahelyeken: családfenntartóknak napi 20 Ft-ot, nem családfenntartóknak pedig napi 15 Ft-ot, ha vidéki lakásbe jelentéssel rendelkeznek. Munkásszállást, üzemi étkezést biztosítunk. A felvételkor tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. utca 57. és Siófok, Fő u. 200. (87755) JÚNIUS Péntek Klotild Időjárás Várható időjárás ma estig: Felhősebb idő, szórványosán előforduló esővel, esetleg zivatarral. Megélénkülő szél. A hőmérséklet még nem éri el az évszaknak megfelelő értéket. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17—22 fok között lesz. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 7,5 fokot, déli 12 órakor 20,4 fokot mértek. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 15 fok volt. A Nap kél 3.50, nyugszik 19.35 órakor. A Hold kél 20.11, nyugszik 3.37 órakor. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.00 Gyermekműsor. — 18.30 Tv-újdonságok. — 38.45 Tvtribün. — 19.15 Karaván. — 19.40 Hirdetések. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00 Tv- híradó. — 20.30 Játékfilm. — 22.00 Intermezzo. — 22.15 Az olasz televízió zenekarának szimfonikus hangversenye. Évfordulónaptár 20 éve, 1946. június 3-án halt meg Mihail Ivanovics Kalinyin, a kiváló szovjet államférfi. A fémesztergályos szakmát tanulta, és egészen fiatalon kapcsolódott be a forradalmi munkásmozgalomba. 1896-ban tagja lett a Lenin alapította »»Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására« csoportnak. A cári kormány több ízben letartóztatta, és küldte száműzetésbe. Az 1905-ös forradalomban a pétervári munkások már vezetőjüknek ismerték el. 1917 februárjában a Pravda szerkesztőségében dolgozott. Részt vett a felkelés előkészületeinek megszervezésében. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a pétervári szovjet elnöke lett. Az intervenció és a polgár- háború Idején a frontokon lelkesítette a vörös hadsereg harcosait. 1938-tól haláláig a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöki tisztét töltötte be. Felbecsülhetetlen Mihail Ivanovics Kalinyin nevelői munkássága. Szóban és írásban széles körű tevékenységet fejtett ki a szovjet ifjúság. az egész nép kommunista öntudatának, szocialista hazaszeretetének, áldozatkész szellemének kialakításáért. — Üjból rendes nyitvatar- tással üzemel az OTP megyei fiókja. A május 17-i tűz okozta rongálódást az Építőipari és Lakáskarbantartó Ktsz dolgozói nyújtott műszakban kijavították. így mától kezdve visszaállt a nyitvatartási rend: a megyei fiók naponta 8-tól 15.30-ig (szombaton 11.30-ig) áll a lakosság rendelkezésére. — Megyénk hat állami gazdaságában több mint kétszáz hallgatója volt az elmúlt oktatási évben a munkásakadémiáknak. Legtöbb részvevője — 61 dolgozó — a Balatonboglári Állami Gazdaságban rendezett akadémiáknak volt. — Bírság a vásárló megkárosítása miatt. Nyolcszáz forint szabálysértési bírsággal sújtotta Kiss Gyuláné nagyatádi boltvezetőt a Nagyatádi Járási Tanács igazgatási osztálya, mert a mért súlynál több édességet és kolbászt számlázott a vevőnek, s a citromért a megengedettnél magasabb árat számolt. — 7800 összférőhellyel épülnek sertéshizlaldák az idén a megye termelőszövetkezeteiben. E beruházások értéke meghaladja a tizenegymillió forintot. — Másodszor nyerte el a szocialista üzem címet a Kőolajipari Tröszt babócsai fúrási üzemegysége. Négy brigádnak ítélték oda ebből az alkalomból az ezüst, illetve a bronz emlékplakettet. — Az ország legjobb gyümölcs- és zöldségtermesztő mezőgazdasági szakmunkástanulói találkoznak a jövő héten a Balatonboglári Szakmunkástanuló Iskolában. Itt versenyeznek négy napon át a Szakma kiváló tanulója címért — Érdemes volt elkezdeni. Még februárban tíz gazda szakcsoportot alakított So- mogysárdon azzal a céllal, hogy sampiongombát termesztenek. A nyolcvan négyzetméternyi pinceterületről azóta mintegy három és fél mázsa gombát értékesítettek, s látva a szép bevételt, a terület növelését tervezik. — Pihenten érkeznek a munkahelyre. Nagy gondot fordít a Dél-somogyi Állami Erdőgazdaság arra, hogy dolgozói pihenten érkezzenek lakhelyükről a munkahelyre. A múlt évben például a munkásszállítás költsége mintegy háromezer forint volt a gazdaságban. — Állítható körasztalt szerkesztettek a C02 védőgázas hegesztőberendezéshez az EM Építőgép-javító és Gépgyártó Vállalat pécsi gyára barcsi telepének újítói. Az újítás lehetővé teszi, hogy a munkadarabot daru nélkül is a kívánt helyzetbe forgassák. — ÜJ INGMEBETEK. A lakosságnak régi panasza, hogy az Ingek a korábbi túlzott anyagtakarékosság miatt rövidek, sőt az első mosás után néha úgy összemennek, hogy nem lehet hordani. Más a helyzet az egy idő óta forgalomban levő osztályon felüli fehérneművel. Ennek mérete megfelelő, avatott anyagból varrják, s így a mosás után nem megy össze. Most új szabványt dolgoztak ki, amely valamennyi ingnél az osztályon felüli méreteket vezeti be anélkül, hogy az árak változnának. — Négyezer holdon végezi nek altalaj lazítást az idén a somogyi közös gazdaságok. Kémiai és egyéb talajjavításra ennek a területnek a háromszorosán kerül sor. — Három hold szőlőt telepített az idén a fonyódi falusi ifjúsági szövetkezet 60 főnyi, gimnáziumi tanulókból álló csoportja. A munkát a fiatalok' saját erőből végezték el. — Belvízrendezésre 480 000 forintot fordítanak az idén Pogányszentpéter, Iharosbe- rény és Csurgó területén. li/lú'MlőcIéi VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A szisztéma. Egy nyár múló kalandjai. Magyarul beszélő, szélesvásznú angol film. Csak 18 éven felülieknek! Kísérő műsor: Magyar híradó; A fény festője. Az előadások kezdete 5, 7 órakor. (VI. 5-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Csodálatos élet. Színes, szélesvásznú angol revüfilm. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (VI. 5-ig.) Balatoni filmszínházak műsora BALATONLELLE fedett kertmozi: A fehér asszony. Magyarul beszélő, szélesvásznú csehszlovák^ filmszatíra. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar híradó; Holtpont. SIÖFOK terem: YOYO. Pierre Etaix francia filmburleszkje. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Víkendszlget.