Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-21 / 145. szám

Kedd, 1966. június 21.

3

SOMOGYI NÉPLAP

KAPOSVÁR DIAPOZITÍVOKON

Beszélgetés Stadler József főmérnökkel a salgótarjáni városépítési és városrendezési konferenciáról

A Magyar Építőművészek Szövetsége, a TIT Művészeti Országos Választmánya és a Salgótarjáni Városi Tanács háromnapos városépítési és városrendezési konferenciát rendezett június 9-én, 10-én és

11-én Salgótarjánban. Tizenöt megye, az ország összes tervezőintézete, a minisztériumok illetékes osztályai — összesen százhúsz szakember — vettek részt a konferencián. Megyénket Sugár Imre, a megyei tanács vb-elnökheiyettese és Stadler József, a városi tanács építési osztályának helyettes vezetője képviselte. Az első napon Salgótarján városrekonstrukciós tervét ismertették a konferencia részvevőivel. Ezután hangzottak el Kaposvár, Ózd, Szekszárd, Szolnok és Zalaegerszeg képviselőinek korreferátumai.

— Milyen tanulságokat adott Kaposvár szempontjából a salgótarjáni nap? — kérdeztük meg Stadler József főmérnöktől.

— Salgótarján völgykatlanban helyezkedik el, s beépült földszintes házakkal. A szabad területeken pedig családi házakat emeltek 1949-ben. A

Látszatra:

Valójában:

város fejlesztésének egyetlen járható útja a bontás volt. Mielőtt elkezdték az új város alapjainak lerakását, pontosan feldolgozták a lakásállagot és a laksűrűséget. Kimutatták, milyen értékűek a házak. Az adatok alapján kikerekedett, hol lehet legolcsóbban szanálni. A kiszemelt házak értéke volt a legalacsonyabb. S ami nagyon érdekes, a városközpontban volt ez a rész. Első lépésként a megyei tanács környéke épült ki, aztán fölmentek a dombra a házakkal. Csaknem harmincöt százalékos lejtőre építettek, s itt nagyon gazdaságtalanok voltak a típustervek. Három-négy házat »megfejeltek« két szinttel. Se magas ház, se alacsony, a városképet azonban elrontja. A mi északnyugati városrészünkre gondoltunk, amikor elmondták a salgótarjániak, hogy a régi házak mögött épültek fel az új házak. Csaknem tíz év telt el, s a régiek még mindig állnak. A leghelyesebb mindjárt lebontani őket, mert később már nehezebben megy, s elcsúfítja a várost. A város új 'központja világszínvonalú Példának tekintettük ennek kiplusz

mínusz

A termékek önköltsége sokféle tényezőből tevődik össze, éppen ezért e költségek csökkentése elképzelhetetlen a termelés valamennyi részterületének — a gyártásszervezéstől a műszaki fejlesztésig, a technológiák korszerűsítéséig — fejlődése nélkül. Mégis hosszú időn át_ az önköltség-csökkentési törekvésekben a sokféle ^ tényezőből alig néhány dominált. Nemegyszer az önköltség-csökkentés legdrágább útját járták egyes üzemeinkben, ipari vállalatainknál: az ésszerűtlen — mert minőségromlást okozó — anyag-»kispórolást«, a tartósság rovására menő művelet-összevonásokat, kikészítési eljárások elhagyását, s így tovább. Látszatra jól dolgozott az üzem: önköltsége csökkent, termékeihez kevesebb anyagot használt, a gyártás ideje megrövidült. Valójában azonban rosszabb minőségű, kevésbé tartós, a célnak nem megfelelő termékeket bocsátott ki, s ennek árát legtöbbször nem ő, hanem a fogyasztó fizette meg.

T

ermelők és fogyasztók egyaránt vallják: lehetséges és szükséges a termelési költségek, a termékek önköltségének csökkentése. Ámde egyáltalán item mindegy, hogyan történik ez!

Egyik alkatrészgyártó üzemünkben a technológusok egy csoportja színesfémeket helyettesítő műanyagok bevezetését javasolta. Tetszetős javaslat volt; alkalmazásával mintegy tíz százalékkal csökkentek volna az adott gyártmány költségei, s ez — éves viszonylatban — hatszázezer forint megtakarítást tett volna lehetővé. A javaslatot — szerencsére — alaposan ellenőrizték: kiderült, hogy a tervezett műanyagok helyettesítik ugyan az addig használt bronzot és sárgarezet, olcsóbbak is náluk, de az alkatrész a korábbi igénybevételi idő felénél már tönkremegy. A javaslat kőnkét magvát elvetették, de nem magát a gondolatot. Kutatni kezdték, milyen anyagok felelnének meg a követelményeknek. Végül olyan műanyagok felhasználása mellett döntöttek, melyeknek ára ugyan azonos a színesfémekével, de a velük készült alkatrészek tartóssága a korábbinak kétszerese. Egy pillanatig sem lehet vitás, hogy az önköltség-csökkentés e két útja közül melyik vezet a valódi célhoz.

A3 alaposság és körültekintés, a reális gazdaságos- sági számítások — melyek a gyárkapun kívüli összefüggéseket is »bekalkulálják« — nélkülözhetetlen föltételei az önköltség-csökkentésnek. Ha hiányoznak — márpedig sokszor megfeledkeznek róluk — kellemetlen meglepetések érhetik mind a gyárat, mind a népgazdaságot.

E

nnyire szerteágazóak a látszatra egyszerű tények. A helytelen módszerek — melyek homlokegyenest ellenkeznek a párt gazdaságpolitikájával — még ma is megtalálhatók egyes üzemeinkben. Kiindulópontja a mindenáron való eredményhajszolás, a sokat emlegetett, de kevésbé alkalmazott népgazdasági szemlélet hiánya, s következménye a fogyasztók félrevezetése, a gyártó cég becsületének rohamos csökkenése. Az önköltség csökkentésének — mint minden más gazdasági feladatunknak — megvannak a reális lehetőségei: a forgácsolásnál a blokkszerszámok alkalmazása éppúgy szerepet kaphat ebben, mint a célgépek, félautomaták munkába állítása, a részfolyamatok kisgépesítése. Helyes és szükséges az anyagkihozatali normák szemmel tartása is, de nem úgy — mint példáink is mutatták —, hogy gyengébb minőségű anyaggal cserélik föl a jót, hanem az optimális lehetőségek megkeresésével, így például azzal, hogy már az öntödében tetten érik a pazarlást a szükségesnél jóval nagyobb »ráhagyásokat« —, s nem eső után köpönyegként a forgácsolóműhelyben.

Gyakran előfordul, hogy az új, korszerű termék előállítása lényegesen többe kerül elődeinél, végeredményben mégis ezt kell választani akkor, ha minőségében jobb, az igényeket tökéletesebben kielégítő gyártmányról van szó Az új gazdasági mechanizmus ezt hangsúlyozza, s a hétköznapok nyelvére lefordítva ez annyit jelent, hogy nem mindig az a drága, amiért többet kell fizetni. Nem lenne hiábavaló tehát üzemeinkben is számot vetni azzal: hol kell száműzniük a látszatot, hogy helyébe a valós, megalapozott eredmények kerüljenek. És ha a számvetés megtörtént, ha a látszat plusz — valójában mínusz eredőit feltárták, akkor ez egyúttal programja is a cser fekvésnek!

alakítását Neves budapesti építészekből (Jánossy, Finta, Szrog) szerveztek alkotó kollektívát. Teljes összhangban dolgoztak mintegy hatvan mérnökkel, szakemberrel. Noha más tervezte a nyolcemeletes Karancs Szállót, a művelődési házat, a lakótelepet, mégis tökéletes a harmónia. Arra gondoltunk, hogy érdemes volna például az északnyugati városrész reprezentatív terére pályázatot kiírni. Így több megoldás közül választhatna a város. Nagyon tanulságos, hogy a városi tanács sokkal jobban szívügyének tekinti Salgótarjánban az építési programot. Pedig az ügyrend szempontjából ott is a megyei tanácshoz tartozik például a szanálás. Nagyon érdekes szociológiai gondolat vetődött fel. Vitatkoztak azon, adjanak-e új lakásokat a nagy számú cigánycsaládnak. Az élet azokat igazolta, akik emellett voltak. Fölmérték a cigánytanulók átlagát, amikor még a régi helyen laktak,- majd az új lakótelepen. Kiderült, hogy javult a tanulmányi eredményük. A közösség szinte megváltoztatta a cigánycsaládok életmódját. Nálunk megbukott a közös irodaház megépítése. A tarjá- niak Is így jártak ezzel először, aztán mégis megvalósították.

— Miről szólt a kaposvári

korreferátum?

— Szerencsés helyzetben voltam, hogy elsőként számolhattam be a város építéséről és rendezéséről. Az utolsóként szót kapó zalaegerszegi szakember például már föl se használta az írásos beszámolóját. Hiába, sok volt az átfedés. Röviden bemutattam a város fejlődését. Szóban és dáapozitívo- kon. Az egyetlen korreíeráló voltam, aki bemutatta diáról a város általános rendezési tervét, részletes rendezési terveit. Elmondtam, hogy két lakónegyed (a kisgáti és az északnyugati) terve készült el. Mind a két helyen 4200 lakást lehet elhelyezni, a kisgáti telepen szanálás nélkül, az északnyugata alközpontban a meglevő elavult városrész rekonstrukciójával. Az utóbbira esett a választás. Ez a terület kedvezően csatlakozik a városközponthoz, kifogástalanul megközelíthető. Az egészségiügyi szervek vizsigálata szerint ezen a részen volt a legtöbb új tbc-s megbetegedés. Azt állapítottam meg az első hatszáz lakás megépülésekor tapasztalt terhekből (nagyobb szanálás, a közművek kicserélése), a jelentkező problémákból, hogy így is helyes volt ezt a részt kijelölni. Elsősorban a városhoz szervesen kapcsolódó részen indokolt az új lakónegyed megépítése. Nagy érdeklődést keltett a konferencián, amikor az ipartelepítésről szólva beszámoltam a kialakítandó keleti ipartelepről. Több főmérnök érdeíklődött felőle a szünetben.

— Mit szűrtek le a többi korreferátumból?

— Megerősített bennünket abban, hogy helyes irányban halad a város fejlesztése és rendezése. Salgótarján után Kaposvár foglalkozott a legbátrabban a rekonstrukcióval. Ha nem vagyunk is teljes mértékben elégedettek, mégis megnyugtató, hogy a legfontosabb létesítmények a helyükre kerültek. Az ózdiak például elmondták, hogy nem tudtak szanálni, s a fontos középületek stb. a városon kívül épültek fel. Nagyon sokba került a lakótelepük, mert köz- művesíteni kellett a területet. A szekszárdiak ipartelepítési gondjaikról beszéltek.

— Született-e lyen terv a cia hatására?

valamikonferen— Igen. A megyei tanácsosai közösen városépítési kiállítást szervezünk az ősszel vagy a jövő tavasszal. Egynapos ahkéttai kötjük össze, s azt vitatjuk meg a helybeli szakemberekkel, hogyan hangoljuk össze a népgazdasági és a városrendezési terveket.

l. a

„HONFOGLALÁS

ÖC--------------------------------------------—

M

egnyílt a SZOT

új gyermeküdülője

Zamárdihan--------------------------------- «

Csúnya, borús idő és meg- kapóan szép környezet fogadta az első fecskéket. A za- márdi kis állomásra csütörtökön délben érkeztek meg a somogyi >és zalai gyerekek, a SZOT új gyermeküdülőjének honfoglaló lakói. Az út gyalogszerrel hosszú volt kissé, de a csomagokat kocsival vitték, s a jókedv, a fölfedezés izgalma az eső várta időben sem csökkent.

Az üdülő tetszetős, színes pavilon jóival már messziről fölkeltette a vendégek érdeklődését. A nevelők ott várták védenceiket a színes műanyag tető alatt, s a konyhában tálalásra várt a finom ebéd. Us- gyd hát az étterem felé; mi sem természetesebb, mint az, hogy a legkövérebb fiú rohant az élen indián csataüvöltéssel köszont- ve az első ebédet.

S míg a tágas, világos, korszerű étteremben, hófehér asztalok mellett fogyasztották a gyerekek a finom zöldborsófőzeléket, a vezetők elmonddeg-meleg vízzel látták el. Olyan ez az üdülőközpont, mint egy kis paradicsom. S hogy miért kísérleti telep? A beruházás összege tizenhárom- millió forint volt, s a faházas építkezés kisebb építőipari kapacitást kötött le. Ha beválik ez az építkezési forma, több hasonló üdülőt is épít a SZOT.

És mit kapnak az apróságok? Egy turnusban 480 gyereket vár az új üdülő, s minden harminc gyerekre két nevelő vigyáz. Állandó gyermekorvos dolgozik az üdülőben, védőnő is van, s az étkezésnél csaknem harminc csinos gimnazista kislány szolgálja fel saját konyhájukból a jobbnál jobb ételeket. Az első nyáron öt turnust várnak az új üdülőbe.

A pavilonokat színes műanyag tető köti össze, az átjárók után nagy előcsarnokokat képeztek ki, pingpongasztalok, játékok vannak ott, szórakozási lehetőség az esős időre is. A vízparton pedig hatalmas

5, 8f

terület áll a gyerekek rendelkezésére. Igaz, az építők megkéstek egy kissé, az utakon és a legkülönbözőbb sportpályákon ezen a napon végezték el az utolsó simításokat. De any- nyit feltétlenül megállapíthatott a szemlélő, hogy ebben az üdülőben is örömteli két hét, sok vidám szórakozás, kényelmes elhelyezés és — ha az időjárás is kedvez — sok-sok fürdés vár a gyerekekre.

Közben elfogyasztották a süteményt is, s egy rövid kis ünnepség után megkezdődött az orvosi vizsgálat, majd a honfoglalás. Délután aztán újabb csoportok érkeztek az ország különböző részeiből, s estére, az első »takaródéra« teljesen benépesült a gyermekek új paradicsoma... 1

ták: voltaképpen az ország első ilyen kísérleti üdülőtelepén vagyunk. A hatalmas, több mint tízholdas partmenti területen öt egyforma, csak színeiben különböző pavilont építettek föl nagyrészt fából.

A csinos, kőpadlós szobákban egyforma ágyak, kis szekrények, polcok. Az utolsó pavilonban önálló vizesblokkot alakítottak ki. Német műanyag csempékkel borították a fala.t, a fürdőket és a tusolókat hí-