Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-17 / 90. szám

A fertőző betegségek el­leni küzdelem közép­pontjában most a tbc teljes felszámolása áll. Jól szervezett in­tézetekben, korszerű eszközök­kel folyik ez a harc napjaink­ban. A járási tüdőgondozó há­lózat teljes kiépítése és a mozgóernyöfénykép-szolgálat bevezetése gyakolatilag lehe­tővé tette a megye egész la­kosságára kiterjedő szűrővizs­gálatokat ma már évenként A szűrések alapján nyilván­tartásba vették a fertőzötteket, és a veszélyes, fertőző góco­kat kiemelték környezetük­ből. Következésképpen eszten­dőiről esztendőre mind keve­sebb az úi betegek és a súlyom, elhanyagolt esetek száma. \ gyógyítás Ingyenes és kötele- lező. Ha idejében felismerik a betegséget, gyógyszerrel is leküzdhető. Sajnos előfordul, hogy némelyik beteg bizal­matlan az ilyen térítésmentes kezeléssel szemben. Arra nem gondol, hogy az »ingyenes-“ gyógyszer esetenként 4000— 8000 forintba kerül az állam­sokat, nővérszállást stb. építe­nek. Ez lehetővé teszi, hogy a megyei kórház tüdő-belgyó­gyászati osztálya felszabadul­jon, és kiköltözhessen a mos- lósi szanatóriumba, E z a törekvés össze­függ a megyei kór­ház általános re­konstrukciós tervei­vel. A Somogy me­gyei Tanács kórháza jelenlegi apparátusával (15 belső és 3 kihelyezett osztályával) a 380 ezer lakosú megyei intézeti gyógyító munkájának több mint kétharmadát ellátja. Ezen a helyzeten csak az ! 908-ban — mintegy 100 mil­lió forintos beruházással — meginduló siófoki kórház, a zsúfoltságon, az elhelyezési gondokon pedig részben az új dombóvári járási kórház is segit majd. A megyei kórház elavuló­ban van. Jelenlegi lehetőségei mind kevésbé felelnek meg a fejlődő, az élet követelményei­nek, az igényeknek. Szüksé­gessé vált a megyei kórház teljes rekonstrukciója. Kaposvár, a járást székhelyek kocsikon. Képünkön Csurgó új, 'isztály speciális műszerekkel, berendezésekkel és speciális sebészeti csoporttal a különle- ;es feladatokhoz, A rekon­'rukció jelentő-égét párt- és llami szerveink átérzik, vég­rehajtását felelősséggel mesz­Rövidesen felavatják az 5,5 milli 6 forint költséggel épített új rend eldlntésetet Barcson, nak. A legkorszerűbb készü­lékekkel, nagy teljesítményű röntgengépekkel végzik a vizs­gálatokat mind Kaposváron, mind a járási gondozóhélózat- ban. A megyei kórház mell­Ennek a fokozatosan, több lépcsőben megvalósuló folya­matnak a lényege nem első­sorban a helybővítés, a jelen­legi ágylétszám fejlesztése (ami a felépülő siófoki 402, a szemenően támogatják. A vár­ható mintegy 150 millió forint összegű rekonstrukció, lehet, hogy másfél, lehet, hogy két és fél évtized alatt valósul meg. Százmillió forintos beruházással épül a megye legkorszerűbb kórháza és rendelőintézete. A 408 ágvas siófoki járási kórház építkezése 1968-ban fejeződik be. kassebészete jelenleg is te-nagyatádi 496 ágyas és a bő­kintélyes intézménye a tüdő- vülő marcali járási kórházak gyógyászatnak, s később, a feladata). Minőségi fejlesztés, távlati fejlesztés során a tüdő- korszerűsítés áll a rekonstruk- műtéti beavatkozások orszá- ció középpontjában: a jelenle­gos területi központja lesz. Két másik önálló gyógyin tézet 'is van Somogybán a ka gi osztályok korszerűsítése, összevonása és új, magasabb Ilyenformán ismét a képze­let kamerájával villantanánk lel azt, hogyan formálódik, milyen lesz a megyei kórház távlati képe. A tbc-belosztály Mosdósra való kitelepítésével bővülhet a mellkassebészeti osztály, s a felszabaduló épületrészben kap helyet a Marx Károly utcai bőr- és nemibetegosztály is, ahova viszont a tüdőgondo­zó települ ki, A jelenlegi tü­posvári tüdőbelgyógyászati szakmai igényű osztályok ki- osztályon kívül: a százhúsz alakítása. Például a gyermek- ágyas lengyeltóti tbc-kórház sebészet, az onkoradiológia az és a mosdósi szanatórium. ortopéd^ az id a plasztikai A napokban Mosdoson jár- .. _ , , tam, és a felnőttosztály főor- sí^‘ se}jesZÍ't, intenzív baleseti vosának, dr. Albert Áronnak a kalauzolásával megtekintet­tük ezt a fejlődő intézetet. Ideális környezetben, ha­talmas gondozott park köze­pén áll a hajdani őrgrófi kas­tély — ma iskolaszanatórium száz ággyal: a gyerekek — óvodás korúak és általános is­kolások — kórtermi oktatás­ban részesülnek. A gyógyítás szerves részeként igen sokré­tűen foglalkoznak is a bete­gekkel: az egészségügyi és irodalmi ismeretterjesztés, eza- valóverseny. kézimunka-tanfo­lyam, szanatóriumi filmhír­adó, stúdióműsor állandó programjuk, és — most elő­ször — kertészeti szakmun­kásképző tanfolyamot indítot­tak rehabilitált betegeknek. Két éve önálló, hatvan ágyas felnőttosztály is létesült itt. Ebben az évben megindul az intézet rekonstrukciója. Űjabb 75 ágyas felnőttpavilont, laké- Ilye-n lesz az 1968-ig felépülő megyei KÖJALL-székház. 6s a Balaton-part mentőállomásairól modern mentőállomása. dőosztály épületét később, az új központi sebészeti blokk el­készültével a kóibenc n. kórszövettan céljaira adják át. A nagyarányú telepítési ter­ek nyomán csaknem telje­a megváltozik a kórház je- .mlegi arculata. Északi (a Be­loiannisz és a Bajcsy-Zsilinsz- ky utca közötti) részen helye­zik el az összes közvetlen be­tegellátó osztály t, A déH : \í- letre települnek a közvetlen betegellátással nem foglalko­zó egységek (ügyviteli, gazda­sági, műszaki, garázsrészle­gek stb.) és a felépülő 120 személyes orvosszálló, a nő­vérszállás, az új egészségügyi szakiskola és a kollégium. Ezek az új épületek a déli ud­varon (a Bajcsy-Zsilinszky és a Május 1. utca között) létesí­tendő utca vonalában kapnak helyet. Az északi területen az ösz- szes sebészeti osztály egy tömbbe való telepítése a re­konstrukció legnagyobb szabá­sú távlati terve. Az új központi sebészeti blokk kialakításában arra törekszenek majd, hogy osztályok funkciói szerin. j ,! kapcsolódjanak egymáshoz. Például a sebészeti osztály a gyermeksebészettel együtt; a gégészet és a baleseti osztály, egyben a véradó-, késZletező- és laborrészlegek közelében helyezkedik el. Több felújítás és beruházás jellegű építkezés is sokat változtat majd a me­gyei kórház jelenlegi képén. Üj épületet kap az elmeosz­tály a célgazdaság területén. Jelenlegi helyére — eme’“) építés után — a fertőzőosz­tályt költöztetik. A kitelepü­lő mentőállomás úi ofh'-. pedig az északnyugati város­részben épül fel. A rekonstrukciós terv e né­hány mozzanata is szemlélte­ti a megyei kórház korszerű­södését: edit'.eV be , zésben, a gyógyító munka új lehetőségeiben. Ez a folyamat természetesen együtt jár egy bizonyos belső, szellemi re­konstrukcióval, a tudományos színvonal és a gyógyító-meg­előző munka színvonalának emelkedésével. Sőt! Az a cél, hogy ez a színvonal megelőz­ze az objektív föltételek kiala­kítását. Ahogyan egy korábbi megyei tanácsi határozat is megfogalmazta: klinikai szint­re kell emelni a gyógyítást a megyei kórház osztályain. Mindenekelőtt olyan főorvo­si, másodorvosi és középká- der-kollektíva kialakítása szükséges, amellyel biztosít­ható a magas színvonalú mi­nőségi gyógyító munka és az orvosszigorlók gyakorlati kép­zése. Meg kell teremteni a legszélesebb lehetőséget az el­mélyült tudományos kutatás­a megye csaknem m'ndcgyik községébe eljutnak a korszerű meniő­ÜJ, nagy teljesítményű készülékekkel látták el 1965-ben a megyei kórház röntgenosztályát. A gombnyomásra dönthető és szériáiéi- vélelekre is alkalmas diagomax röntgengéppel naponta mintegy ütvén átvilágítást, két másik készülékkel együtt száznyolcvan kétszáz fölvételt készítenek a lóntgenosztályon. ra, az önképzésre, a korszerű szakmai továbbképzésre. Ezen az utóbbi területen jutott a megyei kórház eddig a leg- nesszebbre. teher ez a betegnek és az ál­amnak egyaránt; nem szá­mítva a heti átlagban ts sok ezer napos munkakiesést e termelésből. önképzésre, szakmai továbbképzésre és nagy lehetőséget nyújt a ~ nevezett könyvtára. tudományos kutatásrf. M ki41 s ól Pl­A klinikai nívó elérése azonban nehezen képzelhető el minőségi rendelőintézeti munka nélkül. Olyan megyei rendelőintézeti szakrendelést kell megvalósítani, ahol nem tömegeket kénytelenek na­ponta fogadni a járóbeteg- ellátás érdekében. Ez viszont csak a járási rendelőintézeti hálózat fejlesztésével lehetsé­ges, amiben még van tenni­való. A négy járási és a na­pokban meginduló új barcsi járási rendelőintézet teher­mentesíti ugyan *a megyei szakrendelőket, azonban a leg­több gyógyászati szakágban (szemészet, ideg-, bőr-, uroló­gia- stb., laborvizsgálatok) naponta sok százam kereked­nek föl a megye legtávolabbi sarkaiból is szakvizsgálati be­utalóval a kezükben. Óriási Jelentős utat járt be megyém egészségügye a negyvenes évek- tői napjainkig. A távolságot ak­kor érezzük igazán, ha sikerül fölidézni az első falusi szülőott­honok, tüdőgondozók időszakát. \ népbetegségek elleni küzdelem képeit megőrizte a filmszalag. s ha megtekintjük, jólesik a ra gondolni, hogy a malária, a trachoma ma már a múlté. Las­san megszűnik népbetegségnek enni a tbc, és lehetséges, hogy mire a rekonstruált, klinikai zinten álló megyei kórházban archív lesz a hatvanas évek do­kumentuma, már a tüdőbajról i3 'ült időben szólunk. Még sok a tennivalónk. A fejlődés érdekében. Nemcsak az egészségügyi hálózatnak, nemcsak az orvosoknak és ápo­lóknak, hanem nekünk is: szülőknek, pedagógusoknak, dolgozóknak és gazdasági ve­zetőknek, fiataloknak és nagy­szülőknek — kinek-kinek a maga területén — egyaránt: fele­lősségben, az egészséges életmód ismeretében, és felvilágosításban ott, ahol még késik felragyogni a tudás, a kulturáltság fénye. Wailinger Endre Fotó: Grábner Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents