Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-17 / 90. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1966. április 17. Tito holnap Romániába érkezik Hétfőn Bukarestbe érkezik Joszip Broz Tito jugoszláv elnök, aki a Román Kommu­nista Párt Központi Bizott­sága és a Román Szocia­lista Köztársaság Államtaná­csa meghívására ötnapos lá­togatást tesz Romániában. Tito elnök ezzel viszonozza azt a látogatást, amelyet a román párt és kormány kül­döttsége 1063 novemberében tett Jugoszláviában Oheor- ghiu-Dej vezetésével. (MTI) Az osztrák szocialisták ragaszkodnak a bársonyszékhez Koalíciós kormány alakul Finnországban Szombaton' volt az újonnan megválasztott finn parlament ünnepélyes hivatalos megnyi­tása. A megnyitó beszédet Kekkonen elnök mondta, Finnország külpolitikai hely­zetéről szólva többek között rámutatott arra, hogy a Szov­jetunióval fennálló kapcsola­tokat a bizalom jellemzi. Az elnök közölte, hogy Paasiot, a szociáldemokrata párt elnökét bízta meg pu­hatolózzék egy olyan kor­mány megalakításának lehe­tősége felől, amelyben min­den párt képviselve lenne. (MTI) Bumedien interjú A Jeune Afriqué interjút közöl Bumediennel. Az algé­riai kormányfő kijelentette, hogy Algéria sohasem adja fel a szocialista utat, mert ez a lakosság túlnyomó többsé­gének akarata, és az egyetlen út, amelyen Algéria kijuthat a jelenlegi gazdasági elmara­dottságból. Algéria külpoliti- . latja kerülj a demagóg, .ványos állásfoglalásokat, de dinamikus, pozitív jiolítika, mert a kolonial! zmus, a neo- kolonializmus és az imperia­lizmus elleni következetes harc keretébe illeszkedik. Hangsúlyozta, hogy Algéria a jövőben is fontos szerepet kí­ván betölteni az elnyomott népek felszabadításáért ví­vott harcban. (MTI) Az SFIO nem adja fel önállóságát A Párizs melletti Clichy- ben szombaton összeült a Francia Szocialista Párt 250 tagú országos vezetősége. A zárt ajtók mögött folyó ta­nácskozás újabb erőpróba Guy Mollet főtitkár hívei és a Gaston Defferre vezette jobbszárny között. A mar- seille-i polgármester azt kí­vánja, hogy a szocialista párt idővel olvadjon bele a demokrata—szocialista szö­vetségbe. Guy Mollet ezzel szemben meg akarja tartani az SFÍO önállóságát. Az Osztrák Szocialista Párt szombatra virradóra véget ért kongresszusa után valószínű, hogy a jövő héten újra a két nagy párt képviselőiből ala­kul meg a kormány. A már­ciusi választások óta folyó tárgyalások a múlt héten, zsákutcába vezettek. A szo­cialisták az abszolút parla­menti többséggel rendelkező néppárt kormányalakítási föl­tételeit elfogadhatatlannak ítélték, a pártvezetőség a döntést a péntekre Bécsben összehívott rendkívüli kong­resszusra bízta. A több mint 12 órás tanácskozáson — akárcsak előzőleg a pártve­zetőségben — megoszlottak a vélemények. A felszólalók egy része — a párt balszár­nyán elhelyezkedő küldöttek — az ellenzékbe vonulást ajánlották, nézetük szerint a politikai helyzet, a,parlamen­ti erőviszonyok alapján ez az egyetlen helyes út a párt megújhodására és befolyásá­nak növelésére. Jóllehet a szónokok túlnyomó többsége a néppárt föltételeinek visz- szautasítását kívánta, sokan támogatták a pártvezetés kompromisszumos javaslatát: a szocialisták csak újabb, lé­nyeges engedmények esetén vesznek részt a közös kor­mányban. Ezek a föltételek, amelyeket a kongresszus két ellenszavazattal elfogadott, a következők: 1. A párt bizto­sítékot kap, hogy a néppárt az együttműködést nem szün­teti be a neki tetsző idő­pontban, magyarán: az abszo­lút többséggel rendelkező polgári tábor nem szavaz meg bizalmatlansági javaslatot a parlamentben egy szocialista miniszter vagy az egész szó­Rhodesia szakít Londonnal A portugál hadsereg egy­ségei megerősített őrszolgála­tot tartanak a Mocambique-i Bedra kikötőjében és a vá­ros több pontján, így a re­pülőtérnél beásták magukat A kikötő bejárata előtt há­rom portugál hadihajó cir­kál, és a város fölött katonai repülőgépek köröznek. A Beirában hozott katonai intézkedésekről elterjedt hí­reket a portugál hadügymi­nisztérium szóvivője cáfolta, a Reuter tudósítója szerint azonban a városban élénk katonai tevékenység tapasztalható, amelynek valószínű célja a Rhodesiába vezető olajveze» ték megvédése esetleges sza­botázstól. _. Ign Smith_ rhodesiai mi­niszterelnök szombat reggeli rádióbeszédében elismerte, hogy a Beira kikötőjében horgonyzó Joanna V. olajra­kományát Rhodesiának szán­ták. Smith bejelentette, hogy a nemzetközi vihart kiváltó szállítmányra nem tart to­vább igényt, mivel nem akarja a helyzetet teljesen elmérgesíteni. Beszédében Smith keserű szavakkal támadta az angol kor­mányt, amely csatahajók­kal akarja megakadályoz­ni Rhodesia olajutánpót­lását. A rhodesiai kormányzat vezetője ezután hitszegéssel vádolta az angol kormányt és közölte, a történetek után nem látja célszerűnek a Sa­lisbury és London közötti kapcsolatok fenntartását, és ezért bezáratja londoni kép­viseletét, a "-Rhodesia Há­zát«. Ugyanakkor fölkértek az angol kormányt-Rhodesiá­ban működő képviseletének visszahívására. (A Smith- rezsim múlt évi egyoldalú függetlenségi nyilatkozata után a két ország között nem szakadtak meg teljesen a kapcsolatok. cialisita kormány frakció el­len (hírek szerint kétéves ga­ranciáról van szó, ennek fe­jében a szocialisták ugyaner­re az Időtartamra megszavaz­zák a parasztságnak nyújtott milliárdos szubvenciókat — a néppártnak ugyanis e szá­mára rendkívül fontos intéz­kedéshez föltétlenül szüksége van a szocialisták támogatá­sára). 2. Nem csorbítják a szocialisták vezette tárcák ha­táskörét. Mindenekelőtt arról van szó, hogy a hadsereg után ne kerüljön a többi karhatal­mi szerv is a polgári párt ki­zárólagos Irányítása alá. 3. Az új költségvetés egyenlő arányban biztosítson beruhá­zásokat a tárcáknak — azaz ne bénítsák meg pénzügyi manőverekkel a szocialisták vezette minisztériumok mun­káját. Noha a néppárt vezetői még két napped korábban nem akartak tárgyalásokról halla­ni, most — amint ez várható volt — megragadták- a komp­romisszum lehetőségét, s tíz órával a szocialista kongresz- s zus befejezése után már együtt ültek a két párt kép­viselői. Az egyezkedés ered­ményéről a néppárti vezetés hétfő délutáni ülése dönt. Klaus kancellár már kedden be akarja mutatni új kormá­nyát, akár mindkét, akár csak saját pártja képviselőiből áll. Az Osztrák KP — akárcsak a szocialisták balszáraya — kezdettől azon az állásponton volt, hogy a néppárt diktató­rikus föltételeire az egyetlen helyes válasz az ellenzékbe vonulás, amire — előbb vagy utóbb — előreláthatólag így is sor kerül majd. (MTI) AREF TEMETÉSE Bagdad, április 16. Szombat a gyász napja volt Irakban: örök nyugalom­ra helyezték a helikopter szerencsétlenség áldozatává vált Abdul Szalam Aref elnököt. / délelőtti órákban az államfő koporsóját az elnöki palota dísztermében ravataloz Iák fel, s a rádió szpíkerei mintegy a siratóasszonyok szerepében gyászrigmusok hangjaival töltötték be a várost. A koporsó előtt tisz­telegtek a fegyveres erő különböző egységei és teme­tésre érkezett külföldi személyiségek. Helyi idő szerint 15 őrekor a koporsót tizenkét gár­datiszt ágyútalpra helyezte, és a gyászmenet megindult a Seik Dari mecset felé. A ko orsó mögött a katonai fő­iskola kadétjai haladtak a külföldi államfők és az ira­ki vezetők koszorúival, majd Bazzaz miniszterelnök és a külföldi kormányok képvisel H következtek, utánuk a vallási és politikai személyis igék, katonatisztek. Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének szemé­lyes képviseletében a temeté -en Nagy S. Lajos, a Ma­gyar Népköztársaság bagdadi nagykövete vett részt. Bagdad lakossága felsorakozott a temetési menet út­vonala mellett Találgatások az elnöki utódlásról Az Ahram beszámol Amer marsallnak, az EAK alelnö- kének bagdadi tárgyalásairól. Mint a lap írja, Amer mar­sall kifejtette az iraki kor­mány tagjainak és más fele­lős vezetőknek az EAK véle­ményét. Ez két pontban fog­lalható össze: 1. Az arab egy­ség és az arab nemzet iránti kötelesség parancsa az iraki nemzeti egység megőrzése. A legfontosabb a tragédiát kö­vető helyzetben valamennyi iraki nemzeti erő összetartá­sának biztosítása. 2. Ez a nemzeti egység a legméltóbb tiszteletadás Aref marsall emlékének, és egyben egyetlen út Irak számára, amely ' biztosíthatja helytállá­sát a kolonialista-reakciós elemekkel szemben. Jelenleg három lehetséges megoldás körvonalai bonta­koznak ki. A három lehető­ség a következő: ® A miniszter tanács és a nemzetvédelmi lande» esyüt- tes ülése, «amelynek az ira­ki alkotmány szerint egy héten belül ki kell jelölnie az uj elnö­köt, ha az elnöki tiszt megüre­sedik, meghosszabbítja Bazzaz kormányfő ideiglenes elnöki meg­bízatását néhány hónapi időtar­tamra, hogy ez alatt az idő alatt elő lehessen készíteni az elnök­választási: ebben az esetben új iraki kormány alakul. A minisztertanács és a nemzetvédelmi tanács létre­hozza az Un. forradalmi pa­rancsnokságot, amely mar­sall életében több ízben rs meg­beszélések tárgya volt. Ebben az esetben a Bazzat-kormány foly­taiba T'-üködésát, és az elnöki T-- ............ *’""—\<lalmi parancs­n okság gyakorolja. Ez a megol­dj da.; b tetővé tenné az erűk egye­sítését és a kollektív vezetést. A minisztertanács és a nemzetvédelmi tanács kije­löli az elnök személyét, de ugyanakkor -forradalmi taná­csot« is létrehoz, amely az elnö­köt segíti munkájában. Ennek a megoldásnak a révén lehetővé válna a felelősség koncentrálása. (MTI) Megszállták a bányát A kelet-franciaországi An- dérnyben a munkások meg­szállták a bányaüzemet és az igazgatóság épületét. A bá­nyászok fogva tartják az igaz­gatót és helyettesét. Csend­őrök körülzárták a bányate­lepet, a környékbeli lakosság viszont a csendőrkordonon kí­vül tüntet a bányászok mel­lett. Andernyben negyedik he­te sztrájkolnak a bányászok, mert az igazgatóság nyolcvan munkást elbocsátott. A dol­gozók azért. foglaltak le az üzemet, mert a vezetőség újabb százötven felmondóle­velet küldött szét, a többi bá­nyász bérét pedig tíz száza­lékkal leszállította. (MTI) Kedden eldől: marad-e a görög kormány Kedden összeül a görög parlament, hogy megvizsgál­ja a Cirimokosz és Galinosz miniszterek távozása követ­keztében előállt helyzetet. A parlamenti erőviszonyok je­lenlegi állása: 150 a kor­mány mellett, ugyanannyi el­lene. Arra számítanak, hogy a' parlamenti vita nagyon viha­ros, lesz, mint ahogy Cirimo- koszmak a lemondásával kap­csolatos levele is eléggé éles volt. "A kormányban és kö­rülötte sötét erők működ­nek — írta a volt külügymi­niszter —, amelyek az ország nemzetközi presztízsével el­lentétes irányt akarnak adni a külpolitikának ... « A bal­oldali EDA párt pedig azzal vádolja a kormányt, hogy -segít a NATO-nak, amikor az Ciprust a saját támasz^ pontjává akarja változtatni.« Makariosz ciprusi elnök pénteken este nyilatkozatban cáfolta azokat a híresztelése­ket, amelyek szerint a Cipru­son állomásozó görögországi tiszteket kormányának fenn­hatósága alá akarta rendelni. Mint mondotta, a ciprusi kor­mánynak mindig az volt a nézete, hogy a görögországi tisztek továbbra is a görög hadsereg tagjai maradjanak, de a 11 000 főnyi ciprusi nem­zeti gárda fölött csakis a ciprusi kormány rendelkez­hessen, a hírügynökségek köz­lése szerint a ciprusi nem­zeti gárdát Polikarposz Geor- gadzsisz ciprusi honvédelmi miniszter fennhatósága alá rendelik. Makariosz nyilatko­zatában hangsúlyozta, hogy az ellentéteket Athén és Ni­cosia között nem a ciprusi kormány okozta. A DPA értesülése szerint Athénban gondosan tanulmá­nyozni fogják a ciprusi kor­mány válaszát, mielőtt a tár­gyalásokat tovább folytatják. (MTI) Bonn időhúzó taktikába kezd Párizzsal szemben Szombaton délelőtt a bonni cserét. E célból Bonnban külügyminisztériumban véget ért a nyugatnémet—amerikai —angol hármas tanácskozás, amelyen Schröder külügymi­niszter és Von Hassel had­ügyminiszter McCloy ameri­kai külön megbízottal és Ro­berts angol nagykövettel a NATO-válságról tárgyalt. A kiadott közlemény sze­rint a tanácskozáson azokat a politikai, katonai és jogi kérdéseket vitatták meg, amelyek a francia kormány­nak abból a bejelentéséből adódnak, hogy az NSZK-ban állomásozó francia csapatokat kivonja a NATO-parancsnok- ság alól. A három kormány képviselői elhatározták, hogy tovább folytatják az eszme­munkacsoportot alakítanak, amelynek a bonni külügyi államtitkár, valamint az amerikai és a brit nagykövet lesznek a tagjai. A munka- csoport ajánlásokat dolgoz ki, amelyekről a NATO-or- szágok további tanácskozáso­kat folytatnak majd. A közleményből kitűnik, hogy Washington, London és Bonn egyelőre az időhúzás taktikáját igyekszik alkal­mazni a NATO-válságban Párizzsal szemben. Ma Bonnba érkezik Couve de Murville francia külügy­miniszter. Bonni kormánykö­rökben — épp a most elha­tározott időhúzó taktika je­gyében — máris azt hangoz­tatják, nem számítanak arra, hogy a hétfői tárgyaláson bármilyen megegyezés jöjjön létre, különben is — mondják — nem tárgyalásról, hanem inkább csak »eszme­cseréről« lesz szó, a nyugat­német—francia szerződés ál­tal előirányzott »konzultáció­ról«, amelynek során a két külügyminiszter a francia csapatok kérdésén kívül szá­mos más problémáról is ki­cseréli majd véleményét. »Egyébként is a francia csa­patok kérdéséről Bonn nem köthet egyedül megállapo­dást Párizzsal — teszik hoz­zá —, hanem ehhez multi­laterális megállapodásra van szükség, főleg a NATO-part- nerek bevonásával«. (MTI) Új párt Kenyában Kenyai Afrikai Választók Pártja (KAPE) néven új po­litikai párt alakult Kenyában. A párt ideiglenes elnöke, On- dieg Marenya bejelentette, hogy az új pártnak már 15 000 tagja van. Egyben kö­zölte, hogy felkérték Oginga Odinga volt alelnököt, áll­jon az új párt élére. Mare­nya kijelentette, hogy ha a kormány nem engedélyezi a pártot, Odingát Kisumu vá­ros — a Victoria-tó kenyai partján — teljhatalmú vezető­jévé kiáltják ki. Két nappal Oginga Odinga lemondása után újabb két politikus vált ki Kenyatta kormányából. Okello Odongo pénzügyminiszter-helyettes és M. Vaiyaki, Odinga volt al­elnöki hivatalának munkatár­sa közölte Kenyatta elnökkel, hogy a jövőben nem szándé­koznak együttműködni a kor­mánnyal. A két politikus az utóbbi időben élesen bírálta a kormány politikáját. (MTI) Indonézia pekingi nagykövete nem tér vissza Djakartába Djavoto, Indonézia pekingi nagykövete szombaton sajtó- értekezleten közölte, hogy reggel hat órától kezdve nem képviseli kormányát. Kije­lentette, hogy két hónappal ezelőtt kérte fölmentését, de nem kapott válaszit, így most táviratilag tudatta egyoldalú elhatározását. Indoklásképpen elmondta, hogy az indonéz—kínai vi­szony romlása következtében nem tudja többé ellátni fel­adatát. Megbélyegezte a ha­zájában folyó Kína-ellenes kampányt, a fajüldöző ter­rorizmust, s az indonéz jobb­oldali erőket, amelyek — mint mondotta kai politikával összhangban, szét akarják zúzni »a Kínát és Indonéziát is magában foglaló ázsiai béketengelyt«. Hozzáfűzte, hogy Indonézia politikája 1965 októberétől kezdve jobboldali irányzatú­vá vált, s az imprialisták és ügynökeik, elsősorban a CIA, fontos szerepet játszot­tak ebben. Nyilatkozatából kitűnik, hogy a nagykövet nem tér vissza Djakartába. Közölte ugyanis, hogy ismét átveszi tisztségét, mint az Afroázsiai Újságíró Szövetség főtitkára, és a titkárság április 20-án esedékes pekingi értekezletén az ameri- is elnököl. (MTI) Japán nem enged területére atomfegyvereket A japán külügyminiszté­rium szombaton nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte, hogy a kormány igényt tart ugyan az Egyesült Államok atomfegyverzetének »védel­mére« — mint ahogy ezit a japán—amerikai szerződés is előirányozza —, ez azonban nem ugyanaz, mintha atom­fegyvereket juttatnának Ja­pánba. A japán kormány mär előzőleg leszögezte, hogy nem fogad be atomfegyvereket ja­pán területre, s nem hajlan­dó részit venni Amerika atom­stratégiájában — mondja a közlemény. (MTI) RÖVIDEN A kínai o.roság szombaton a Kínai Népköz- társaság elnökének korábbi utasítása alapján szabadon bocsátott 57 háborús bűnöst, akik a Csang Kaj-sek-rend- szerben elkövetett bűneiket megbánták. Az Interparlamentáris Unió szombati ülésén határozatot hoztak, amelynek értelmében mindaddig nem veszik fi­gyelembe Portugália tagfel­vételi kérelmét, ameddig nem egyezteti afrikai politikáját az ENSZ gyarmatéi! enes ha­tározataivá. Az amerikai légierő három repülőszázadot az Egyesült Államokból Spanyolországba irányított. A több mint 50 F—100-as bombázó és a sze­mélyzet új állomáshelye Madrid közelében, a Torre- joni légitámaszpont lesz. Ismeretlen tetteseit szom­baton bombamerényletet kö­vettek el Szultán Fadhil Bin Ali A1 Abdalli, a dél-arábiai szövetség közismert angolba­rát hadügyminisztere ellen. A hadügyminiszter könnyebb sérülést szenvedett.

Next

/
Thumbnails
Contents