Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-10 / 85. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1968. április Hk> Tavaszi napsütésben A VÄROS KÖRENGETE- GE KÖZÜL kimenekülő em­ber, ha zöld gyepet, parányi sárgászöld levelű fákat lát maga körül, akaratlanul is mélyet lélegzik. Ügy tetszett ezen a reggelen, mintha a föld sóhajtott volna egy na­gyot. Ezüstös ködpára lebegett a völgyhaj látott) an, a szikrá­zó napsütést bókolva köszön­tötték a szépen bokrosodó ve­tések. A frissen éhmmkált föld reggel még mélybarnén mutatta hátát a napnak, dél­utánra már más volt a színe. A parasztember úgy mondja: »Pirul a föld.« Ami tegnap a cukorrépát. A napraforgót is vetik. Egyedül a kukorica ma­rad még. — Elég jól előrehaladtunk. Pedig a március egy kicsit ra­koncátlan volt De mintha az emberek jobb kedvvel kezdtek volna hozzá az idén. — Hogy mi lehet az oka? Azt hiszem, a jó idő is meg az is, hogy forintosították ná­lunk, s ez mintha kedvet csi­nált volna. Mindenki igyek­szik. A biztató képet mutató ha­tár minden szónál jobban ser­kenti a parasztembert. — Látja ott azt az árpát a öivenen ültetik krumplit. Hull a mag, vetik a cukorrépát. rÁÜáSéöÉÉbíáMSt?’' még sápadtsérga volt, az ma már haragoszöldebb, a tegnap kipattant bimbóból mára pompáis virág lett. Itt simítóznak, ott boronát húz a ló, másutt az utolsó hol­dakat forgatja az eke. Űj re­ményekkel, új tervekkel teszi mindennapi dolgát a paraszt- ember. — Mihály bátya, délutánra hozzon ki még egy zsák magot! — kiált az országúton elkoco­gó kocsi után Bíró István trak­toros. — Ügy van! El ne felejtse! —• toldja meg a vetőgépen ál­ló Sovák László. Arcuk már barna, nem ma látja őket elő­ször az andocsi határ. — Február 21-e volt. Ponto­san emlékszem rá, hiszen nem minden évben mondhatja el az ember, hogy ilyen korán meg­kezdi. — Nem sok van már hátra — Bíró István cigarettára gyújt, tekintetét körbejáratja. — Most az ünnepekig elvetjük tetőn? — a traktoros a távol­ba mutat. — Gyönyörű. Jó rá­nézni. Ö vetette el. És már a ta­vaszi árpa is zöld szőnyeggel borította be a barna földet. — Nézze, azon a dombolda­lon is mennyien vannak! Nem a mieink, az már nágocsi föld. Nem tudom, mit csinálnak, de láttam, az előbb is zsáko­kat hoztak. Fölberreg a gép, hull a mag. Mondják, tavaly a szomszédos tábláról százhatvan-száznyolc- vam mázsa cukorrépát takarí­tottak le. Ettől is sokat várnak, jól előkészítették a talajt AKIKET ÖK MESSZIRŐL FIGYELTEK, azok burgonyát ültetnek, ötvenan vannak, többségében asszonyok. Alig győzik a kocsiról a kötények­be, kosarakba rakni a vetőgu­mót. — Nekem is jusson ám! — Gyerünk, gyerünk, nem akarok lemaradni! Két nágocsi brigád, a Petőfi meg a Szabadság dolgozik együtt. — Tegnap is ennyien vol­tunk, ha holnapra marad mun­ka, akkor is leszünk ennyien! — Az ember már alig várta, hogy kijöhessen! Kezük egy pillanatra sem áll meg. Hull a gumó, a kapa könnyedén borítja rá a porha­nyó földet. Senki sem akar le­maradná a másiktól. Pedig szinte minden korosztályból találni valakit. Magda néni — csak így szólítják özv. Gantner Istvánnét — elmúlt hetven­éves. Bírja? — Hú! Csak rá kell nézni! S itt vannak a legfiatalab­bak is, Juhász Erzsi, Juhász Kató. Sokat ér az 5 fáradozá­suk. Tavaly is dolgoztak, az idén is korán megkezdték. Varga Lászlóménak meg ez az első éve a közös munkában. Vidéken éltek — hazajöttek. A férje valahol a határ másik ré­szén dolgozik ő itt az asszo­nyok között Gsak néhány szót mondanak magukról, és máris kiérnek a soron. Fordulnak vissza. — Tizenöt holdat megcsiná­lunk. Ennyi ember! Szégyen lenne, ha nem menne a mun­ka... Két forduló között megnézi a traktoros, hogy mit csinál­nak a másik dombon, s lehet, hogy egy szomszédos tetőről őt is figyeli valaki, mekkorát haladt előre reggel óta... Vörös Márta Fogadjanak több műtrágyát a tsz-ek Egyre több műtrágya érke­zik megyénk termelőszövetke­zeteibe, állami és háztáji gaz­daságaiba. Amíg például ta­valy 9200 vagonnyi vegyes mű­trágyát kaptak a mezőgazda­sági üzemek, az idén 9800 va­gonra számíthatnak, sőt ezen felül a Balaton-parti zöldöve­zet jobb ellátására további mintegy 200 vagon pétisót kap­nak az ottani gazdaságok. A korábbi elosztástól eltérően — a hasai gyártás és az import növekedésével — csupán a pé­tisóra van meghatározott ke­ret, a többi műtrágyánál sem­milyen megkötöttség nincs, az igenyeltnek megfelelő mennyi­ség vásárolható. Minden gazdaságnak hasz­nos, ha kéznél van a műtrá­gya: akkor használhatja fél, amikor beli. Márpedig úgyszól­ván egész éven át szrükség van rá, kezdve a téli vagy kora ta­vaszi fejtrágyázástól az őszi talaj-előkészítésig. E téren saj­nos még ma sem eléggé előre- látóak a termelőszövetkezeti vezetők, nem mindenütt gon­doskodnak a műtrágya tárolá­sára alkalmas helyről, pedig még külön épület sem kell hozzá, elfér a részben kihasz­nálatlan kis- és nagyüzemi pajtákban, színekben. A kö­zös gazdaságok zöme ugyan egész éven át folyamatosan fo­gadja a műtrágya-szállítmá­nyokat — Somogysámsonban például állandó készlet áll rendelkezésére az év minden szakában —, akadnak azonban kivételek is. A szuloki Petőfi Tsz egyike a legtöbb műtrá­gyát felhasználó gazdaságok­nak — évente körülbelül 80 vagonnyit szórnak ki —, ám nincs megfelelő tárolótere. Ha­sonló a helyzet a karádi Búza­kalász Tsz-ben is, ahol éven­te több mint 50 vagon műtrá­gyát használnak fel. Érthető, hogy ezekben és még néhány közös gazdaságban a szállítmá­nyok érkezésétől függ, mikor hasznosíthatják a műtrágyát, tehát csak azt szórhatják ki, ami éppen jön. Az AGROKER-nek tucatnyi, kis befogadóképességű raktára van megyeszerte, ezekben nagy tételek nem tárolhatók. Szükség van tehát arra, hogy nagyobb mennyiséget raktá­rozzanak a gazdaságok, ezzel biztonságosabbá tehetik terme­lésüket. A legfőbb támogatás Elvégezte nagy munkáját, s befejeződött a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIII. kongresszusa. Március 29-tő! április 8-ig tartott az üléssorozat, s eközben naponta érkez­tek hírek, jelentések Moszkvából a világ minden részébe a kommunizmust építő szovjet nép forradalmi élcsapata küldötteinek tanácskozásáról. A tegnapi lapok közük Leo­néid Brezsnyev elvtárs záróbeszédét, amely elvi értékelése és tömör összefoglalója a XXIII. kongresszus munkájának. Három fő eredményt emelt ki az SZKP főtitkára. Az első az, hogy a kongresszus érdemileg, sokoldalúan megvi­tatta a Központi Bizottság beszámolóját és az új ötéves terv irányelvéit, kollektíván kidolgozta a párt politikai irányvo­nalát a legközelebbi évekre; a másik fontos eredmény, hogy o kongresszus meghatározta a párt és a szovjet állam kül­politikai irányvonalát; a harmadik pedig az a tény, hogy most olyan határozatok születtek, amelyek szervezeti és eszmei-politikai tekintetben a párt további erősítésére hi­vatottak. A kongresszus figyelmének és munkájának középpont­jában álltak a politika, a gazdaság, az ideológia és a párt szervező munkájának az élet által, a gyakorlati kommunis­ta építőmunka által fölvetett kérdései. Mindezeknek sokol­dalú, széles körű és mélyreható megvitatása eredményeként határozati rangra emelkedett a gazdasági munka nagy je­lentőségű programja. Mi a lényege ennek? Biztosítani új szintek elérését a kommunizmus építésében; lényegesen nö­velni az egész társadalmi termelés hatékonyságát a dolgo­zók anyagi jóléte rendületlen emelésének és a védelmi ké­pesség további erősítésének céljából. Mindent az emberért, mindent az ember érdekében — ez a tudatos kommunista elhivatottság ölt testet a kongresz- szu&i határozatban. A gazdasági építés, a népgazdaság fej­lesztésének tudományosan megalapozott, nagy horderejű ter­ve ezért ragadta meg méltán a Szovjetunió határain kívül is az érdeklődő közvélemény figyelmét. Magyarázatul idézzünk a kongresszusi záróbeszédből: »... a világ minden részén osztálytestvéreink a Szovjetunióban folyó sikeres kommu­nista építésben a forradalmi harcokhoz nyújtott legfőbb tá­mogatást^ e harchoz való legfontosabb hozzájárulást látják — állapította meg az SZKP főtitkára a testvérpártok és a haladó mozgalmak képviselőinek felszólalásaira is alapozva. Ez a szellem hatja át az SZKP tevékenységét, ez az inter­nacionalista kötelesség kapott hangot megannyi vonatkozás­ban a kongresszuson. Záróbeszédében Brezsnyev élvtárs hangsúlyozta: »A Szovjetunió Kommunista Pártja mindenkor a nemzetközi kommunista és munlcásmozgalom szerves részének, egyik csapatának tekintette és tekinti magát. Ezért mindenkor kö­telességünknek tartottuk, hogy munkánkról ne csak orszá­gunk kommunistáinak és népének számoljunk be, hanem a testvérpártok, a világ munkásosztálya előtt is.« Hadd emlé­keztessünk ezzel összefüggésben Atekszej Koszigin elvtárs keddi beszédére. A népgazdaság-fejlesztési terv irányelved­nek előadójaként a szovjet miniszterelnök többek között ezeket mondotta: »Pártunk kongresszusai mindenkor nagy figyelmet keltettek külföldön. Külföldi barátaink — márpe­dig a fold minden szögletében vannak barátaink — az új szovjet ötéves tervben azon nép további sikereinek zálogát látják, amely a történelemben elsőként építette fel a szo­cializmust, és fogott hozzá a kommunista társadalom építé­séhez. Osztályellenségeink egyre inkább kénytelenek számol­ni a szovjet állam sikereivel. A szocializmus és a kommu­nizmus útját járó győztes munkásosztály példájának ereje az egyik legfontosabb olyan tényező, amely elősegíti a for­radalmi világfolyamat fejlődését... Minden eddiginél in­kább érezzük, milyen mély értelme volt Lenin szavainak, amikor kijelentette; szocialista államunk gazdaságpolitikájá­val gyakorolja a legfőbb határt a nemzetközi forradalomra.« Kongresszusi összegezés: erősödnek és sokasodnak a vi- lágsziocializmus, a forradalmi ős felszabadító mozgalom si­kerei. Lenin öröksége: a Szovjetunió népgazdasági tervei, elért sikerei a szocializmus, a kommunizmus legjobb agitá­torai és propagandistái az egész világ sokmilliós dolgozó tö­megei között. Az új ötéves terv: a népjólét erőteljesebb emelésének, a Szovjetunió további erősödésének ígéretes és lelkesítő programja. Történelmi tény: a szovjet népgazda­ság fejlődése egyre nagyobb hatást gyakorol a Szovjetunió nemzetközi helyzetére és az egész világhelyzetre. Jól tudja mindezt barát és ellenség egyaránt. Ezért figyelt Moszkvára a XXIII. kongresszus időszakában a szokottnál is jobban, és figyel ezután is az egész világ. Milyen a jó tsz-vezetés? Csak dicséret illetheti a Kossuth Könyvkiadót új — és igen hasznos — sorozatáért, a T sz-tagok Kiskönyvtáráért, amelynek már első füzete is — Milyen a jó tsz-vezetés? — fontos, a tsz-élot mindennapi problémáit érintő témát dol­goz fel. A jó tsz-vezetés fontosságát aligha kell bővebben magya­rázni a szövetkezeti gazdák­nak, hiszen érzik azt elégszer mindennapi életükben, mun­kájukban. De jellemzőit már nehezebb megrajzolni. Ahány ember, annyiféle elképzelés. Vannak, akik a »kemény kéz­re« esküsznek, mások a »sze­ressük egymást, gyerekek« szellemét tartják jótékonynak. Akadnak azután olyanok is, akiknek féktelenségük miatt semmiféle vezetés nem jó. Almási István nem tudomá­nyoskodó magyarázatba fog a problémakörrel kapcsolatban, hanem, amint mondani szok­ták, »könnyű kézzel« nyúl a kérdéshez, és igyekszik köz­érthető, világos, szabatos, a tsz-tagok és -vezetők érveivel, tapasztalataival alátámasztott válaszokat adni. Segítségére siet ebben Fülöp György is ötletes karikaturisztikus il­lusztrációival. Minden tsz-gazdának és ve­zetőnek figyelmébe ajánljuk az új sorozatot, a saját soroza­tukat, és külön ezt az első könyvet, amely méltóképpen reprezentálta a szerzők és a kiadó további terveit is. HÚSVÉTI NÉPSZOKÁSOK Nemzedékről nemzedékre marad a szokás, hogy húsvét- kor hímes tojás terem a fé­szekben, s húsvéthétfőn ké­szíteni kell az ajándéktojáso­kat, az aprópénzt, mert jönnek a locsolók. így volt ez déd­túrábol került falura. A külön­féle tojásjátékok — a tojások versenyszerű összeütése, gü­ri tása — rendkívüli hasonla­tosságot mutatnak Köaép-Eu- rópa minden népénél; nálunk már a középkorban ismertek cin toltak vele. Amikor betört a tojás héja. megették. Néhol meg pénzt dobáltak a tojások­ba. Ez volt a belevágás játék. A sávolyiakról említi Gönczi lyett vesszővel csapulás dívik termékenységvarázsló jelleg­gel. Bár mindkét esetben azo­nos a cél, mégis inkább ma­radjunk — ha választani lehet Ferenc, hogy egy másfél méter — a kevésbé fájdalmas öntő­apáink idejében, így van ma voltak. Gönczi Ferenc Somogyi gyermek című, 1937-ben ki­is. Népszokás, hagyomány, amiről ne higgyük, hogy ma­gyar »találmány«. Történetét igen messze nyomon követhet­jük, mert írott források régóta említik. Az egyházi szokások (tűzszentelés, vízszentelés, zöldág-szentelés, ételszentelés) adott gyűjtésében somogyi to- is többnyire régebbi és általa- jásjátékofcról ír. Beszámol ar- nosan elterjedt »pogány« kép- ról, hogy megyénkben a hí- zetekhez kapcsolódnak. Érthető, mes tojásokat versenyszerűen hogy az egyházi liturgiából gyűjtötték a gyerekek. Szóra­átmérőjű körbe homokot hord­tak a gyerekek, és azon ke­resztül dobálták át a tojásokat Hímé* ttyás, UcsoíÁs, Uwtálás visszakerültek a népi gyakor­latba, és a mai napig is nagy népszerűségnek örvendenek. A nem egyházi eredetű ta­vaszi szokások a természet megújhodásával állnak kap­csolatban, és főként termé­kenységvarázsló jellegűek. Ilyen az öntözés és a különfé­le tojás játékok. A festett tojás elterjedése igen általános és régi: egy­aránt ott találhatók a kínaiak és az irániak szokásai között Hazánkban például feltárt avar női sírokból hoztak nap­világra sírmellékletként díszí­tett tojást. A húsvéti tojást ho­zó nyúl képzete azonban égé- szén új keletű, • városi kul­koztató játék volt a tojásfoga­Régi szokás volt hazánkban a húsvéti határkerülés, ennek sok népi formája alakult ki. Székelyföldön például a fiatal házasok »dideregtek« az ablak alatt bebocsátást kérve, s jól dás. Nyolc-tíz lépésről dobál- odamondogattak a háziaknak ták egymás felé a gyerekek a tojásokat úgy, hogy mindket­ten egyszerre dobtak, vigyáz­va, hogy elkerüljék a »karam­bolt«. Aki a feléje dobott to­jást nem kapta el, először fél­lábra állt, majd ha ismét hi­bázott, letérdepelt, hasra fe­küdt, és így tovább. Dél-So- mogyban a dobálást négyen is csinálták, ezt népi nyelven csingázásnak nevezték. Nép­szerű volt megyénkben az úgynevezett kókázás vagy /cel­és mindazoknak, akiknek a lel­két valami bűn terhelte abban az évben. A legéletteljesebb szokások közé tartozik ma is — főleg a városokban — a húsvéthétfői öntözés. Ha húsvéthétfőn a lányos házakhoz nem kopog­tatnak be kölnivízzel a legé­nyek, megvan minden ok az aggodalomra: abban az évben nem szépül tovább a lány, vagy a legrosszabb esetben nem kel el. Az öntözést a kör­nyező népek nagy része isme­. . __. , _ , , ri, szokás például a lengyelek­k anyozas. Néhol a gyerekek nél is v;s£nt a szlovákokna,, már megunták a hímes tojást, a cseh’--'tél és a különböző s egymáshoz ütögették, koc- germán népeknél öntözés bér zésnél. Ha már a verésről be­szélünk, meg kell említeni a pár évtizeddel hazánkban is divatos tyúkverést, kakasütést. Napjainkban még Apácán for­dul elő az iskolások kakaslö­vése, régebben általános szo­kás volt A tojással kapcsolatos a hűsvét utáni fehérvasárnap (mátkáié vasárnap) és az ezt követő hétfő. E napon a ke­resztszülők tojást küldenek keresztgyermekeiknek, az if­júság is komatállal tiszteli meg egymást. A komálás, a mátkatálküldés különösen Dél-Dunántúlon maradt fenn. Lényege, hogy az egymásnak ajándékot küldő lányok, fiúk az ajándékkal egy életre szóló kapcsolatot teremtenek. Ilyen­kor különféle versikéket illik mondani, így például: Komatátat hoztam, Fel is koszorúztam. Koma küldte komának, Hogy á' s • ki komának. Ha v i;’ ál sa magának» Külc.e .1 <za komának. Strubi Márti.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents