Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-27 / 98. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA. 50 FILLÉR SomogyiMénlap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. évfolyam 98. szám. Kitüntették a munkaversenyben élenjáró földművesszövetkezeteket A MÉSZÖV igazgatóságának és a KPVDSZ megyei bi­zottságának javaslatára az országos szervek odaítélték a múlt évi munka alapján a »Kiváló földművesszövetkezet« címért folyó verseny kitüntetéseit és a velük járó jutal­mat a Homokszentgyörgy és Vidéke Körzeti Földműves­szövetkezetnek. Országos dicséretben részesült a marcali földművesszövetkezet. A megyében elsőként a 22 takarékszövetkezet közül a babócsait tüntették ki »Kiváló takarékszövetkezet« cím­mel. A megyei szervek döntése alapján »A megye kiváló földművesszövetkezete« címet és a vándorzászlót a mer- nyei és a barcsi fmsz kapta. A kitüntetett fmsz-eknél ti­zenegyen kapták meg a »Kiváló dolgozó« oklevelet. A MÉSZÖV igazgatósága és a KPVDSZ megyei bizott­sága értékelte az 1964. július 1-én megindított felszabadu­lási munka verseny második szakaszát is. Az első hat föld- művesszövetkezetet és az első három takarékszövetkezetet pénzjutalomban részesítették. Az első helyre a karádi fmsz került, a takarékszövetkezetek közül pedig a babócsai vív­ta ki az elsőséget. A MÉSZÖV igazgatóságának tagjai és a szakszervezet megyei bizottságának képviselői ezekben a napokban ad­ják át a kitüntetéseket és a jutalmakat ünnepélyes terme­lési tanácskozásokon. 1966. április 27., szerda Gyorsabban kell fejleszteni a kaposvári cukorgyárat (3. o.) A könyv és az ember (5. o.) Üzlet a város szívében (6. o.) Május 21—22-én Balatoni szezonnyitás Siófokon Az IBUSZ siófoki tunsta- száflója mór fogad vendége­ket. A bailaton bogiári és a baüatonföidvári sátortábor már május elsején, a bala- tonszemesi és az alsóbélatele- pi pedig május 15-én nyitja meg kapuit az üdülőik előtt. Szemesen újdonság a mikro- mobel, amelyben 42 kétágyas szoba áiM az üdülők, nyara­lók rendelkezésére. A bala- tonszabadi kempingben az úgynevezett hétvégi házat jú­nius 1-én nyitják meg. Ebben kényelmes, két-háram ágyas szobákban pihenhetnek a vendégek. A hivatalos sze­zonnyitást május 21—22-én rendezik meg Siófokon. (MTI) JOHNSON ÍGY KÉPZELI EL A „BÉKÉS“ MEGOLDÁST: 320 000-re növelik a vietnami amerikai haderő létszámát Az USA légierő fokozza a VDK elleni támadásait A New York Daily News kedden azt jelentet­te, hogy az Egyesült Álla­mok légiereje el akarja vágni Hanoit a külvilágtól. Az amerikai repülők szisz- tematikus támadásokkal ar­ra törekednek, hogy elzár­ják az út- és vasútvonala­kat, amelyek a VDK fővá­rosát az ország többi ré­szével összekötik. A lap szerint a megnövekedett arányú légitámadásokkal Washington növelni akarja a Hanoira nehezedő nyo­mást állítólag azért, hogy a VDK adja fel álláspont­ját, és az Egyesült Álla­A fű célkitűzés: a gazdaságos áruszállítás Kedden az UVATI3RV ta­nácstermében ankéten tár­gyalták meg az áruszállítás időszerű kérdéseit A tanács­kozáson dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi mi­niszter elmondotta, hogy az idén a vasútnak három, az autóközlekedésnek nyolc szá­zalékkal több árut kell szál­lítania, mint tavaly. A köz­lekedés ezzel meg tud bir­kózni. Megnyugtató, hogy az első negyedévi tervét túltel­jesítette a közlekedés, s így az építőipar a tervezettnél előbb kapott igen tekintélyes mennyiségű építőanyagot. A közlekedéspolitika egyik leg-1 fontosabb célkitűzése a gaz­daságtalan szállítások továb­bi csökkentése. Óriási lehető­ségek kínálkoznak, amit egy­két példa is igazol. A MÁV évente 350 000—360 000 vagon cukorrépát szállít a gyárakba, s onnan mintegy 250 000 va­gon cukorrépaszeletet visz a tsz-ekbe, állami gazdaságok­ba. A répaszelet rendkívül vízdús. Az idén a gyárak be­szereznek sajtotokat, a répa- szeletből kipréselik a vizet, s így azután nem kell vago­nokban vizet is szállítani. Nagy változások várhatók a gazdaságtalan szállítások csök­kentésében az új díjszabás­tól, amelyet a íiözlekedés 1967- ben, de legkésőbb 1968-ban vezet be. Sor kerül a gyenge és a nagyon gyenge forgalmú ál­lomások felszámolására. A fölmérések során ugyanis ki­derült, hogy 420 olyan állo­más van az országban, ahol naponta egy vagy két, de leg­följebb háromvagonnyi árut adnak fel. Eddig 60 gyenge forgalmú állomást szüntettek meg, az idén valószínűleg mintegy 200 leépítésére kerül sor. (MTI) Megnyílt az átalakított motor-műszaki szaküzlet Kaposváron mok elképzelései szerinti megoldást fogadjon el. Amerikai hivatalos körök­ben egyébként növekvő ide­gességgel fogadták, hogy a VDK légiereje az utóbbi na­pokban akciókat hajtott vég­re a támadók ellen. Katonai szakértők szerint a VDK ren­delkezésére álló szovjet gyártmányú szuperszonikus vadászgépek minden szem­pontból azonos értékűek a hasonló USA-típusokkal és bevetésük súlyos vesztesége­ket okozhat. A légitámadások megnöve­lésével epv időben az USA erőfeszítéseket tesz a száraz­földi akciók kiterjesztésére is. A közeljövőben újabb egysé­geket indítanak Vietnamba. Egyes hírek szerint a csapa­tok összlétszáma mintegy 320 000 fő lesz. Az USA keleti partvidéké­ről az utóbbi napokban szá­mos katonai szállítmányt in­dítottak útnak a nyugati part kikötői felé vietnami rendeltetéssel. A katonai szállítások megnövekedése nagymértékben fokozza az amerikai vasútvonalakon a tehervagonhiányt. Bár Mc­Namara hadügyminiszter és legfőbb munkatársai ismé­telten cáfolták, hogy a Viet­namban bevetett amerikai erők hadianyagellátása aka­doznék, I a katonai erősítette vezetés meg- az utánpótlási szolgálatot, és gyors ütem­ben szállítja az országba a lőszert, a bombákat és rakétákat. Johnson elnök egyébként hétfőn este megbeszélést foly­tatott legfőbb politikai és katonai tanácsadóival. Bár a megbeszélés részleteit nem tették közzé, úgy tudják, hogy a központi helyre a vietnami probléma legújabb fejleményei kerültek. A saigoni amerikai katonai szóvivő kedden bejelentette, hogy hétfőn a VDK területe fölött légicsata zajlott le az amerikai légierő vadászbom­bázói és a VDK légvédelmé­nek gépei között. A szóvivő nern mondott részleteket a harcról. Az amerikai légierő kötelék« mintegy 30 berepü­lést hajtottak végre a VDK területe fölött, és szokásos célpontokat bombáztak. A dél-vietnami katonai kormányzat legújabb rende­leté alapján halálbüntetés sújtja azt a dél-vietnami ka­tonát, aki átpártol a gerilla­erőkhöz, vagy dezerítál. Ha a dezertáló az ellenfél elől sző- kött meg, legkevesebb ötévi kényszermunkára ítélhető. A rendeletet az tette szükséges­sé, hogy ez évben a tavalyihoz képest megkétszereződött a dezertálok száma Dél- Vietnamban, és számuk már elérte a 1X3 000 főt. Földrengés Taskentban Brezsnyev és Koszigin a helyszínre utazott Az üzbég fővárosban folytatódik a nyugodt élet Taskent (TASZSZ) Régi adósságát törlesztette a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalat: kedden délelőtt átadták ren­deltetésének a korszerűvé át­alakított motor-műszaki szak­üzletet Kaposváron, az Ady Endre utcában. A bolt korábban meglehe­tősen mostoha körülmények között árusított: áruit hely hiányában nem tudták bemu­tatni a vásárlóközönségnek, s raktározási lehetőségük is kritikán aluli volt. A nagy forgalom szükségessé tette az üzlet bővítését — tavaly 14 millió forint értékű árut ad­tak el, idei első negyedévi tervteljesítésük pedig 4,2 mil­lió forint volt —, ezért a vál­lalat a korábban megürült hangszerboltot is az üzlethez csatolta, a hátsó szintet pe­dig raktárrá alakította át 350 000 forintos költséggel. A világos, könnyen áttekinthető üzletiben a dolgozóknak meg­felelő mosdót és öltözőt is építettek. Az új berendezési tárgyak 110 000 forintba ke­rültek. A bolt átalakításával egy­idejűleg az Ingatlankezelő Vállalat szakemberei elkészí­tették az új portált is, így az üzlet Kaposvár egyik leg­szebb kereskedelmi egysege lett. A boltot Nagy Gyula, az az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi vezetője adta át Porkoláb László üz­letvezetőnek. Rendelet a tsz-ek üzemi baleset-elhárításáról A földművelésügyi miniszter — a Szakszervezetek Országos Ta­nácsával és a munkaügyi minisz­terrel egyetértésben — rendelet­ben szabályozta a termelőszövet­kezetek üzemi baleset-elhárítását. A rendelet kimondja, hogy a termelőszövetkezeteknek folya­matosan gondoskodniuk keU a biztonsági fölszerelések, valamint a védőruhák és -eszközök be­szerzéséről, s ezt a szövetkezet éves tervében is meg kell hatá­rozni. A biztonságos és egészsé­ges munkakörülmények tervsze­rű javítása végett évenként külön intézkedési tervet kell készíteni, is. amely egyebek között kiterjed baleset-elhárítási oktatásra Továbbfejlesztették és az állami szektoréval azonossá tették a nyilvántartási, jelentési kötele­zettséget : a tsz-eknek ezentúl már a három napon túl gyógyu.ó sé­rülését okozó balesetet is be kell, jelenteniük. Oj intézkedése a rendeletnek, hogy a termelőszö­vetkezet biztonsági megbízottját e munkaköre miatt nem érheti jö­vedelemcsökkenés, tehát a mun­kavédelmi feladatok ellátása kö­vetkeztében kieső jövedelmét meg kell részére téríteni. <MTI> Kedden helyi idő szerint hajnali 5 órakor (magyar idő szerint éjfélkor) Taskent­ban 7,5 erősségű földrengés pusztított. A Taskent földrengésjelző állomáson a TASZSZ tudósí­tójának elmondták, hogy a földrengés rengésközpontja 5 —10 kilométerrel a város alatt volt. A földrengést régebben kép­ződött törésvonal mentén a földkéreg elmozdulása idézte elő. A korábbi évelőben 2—3 erősségű földlökéseket észlel­tek itt, de a mostanihoz ha­sonló földrengés 1868 óta nem volt. A földrengésnek eddigi je­lentések szerint négy halálos áldozata van, körülbelül 150 személyt kórházba szállítot­tak. Sok lakóház romba dőlt, főként régi típusú építmé­nyek. A földrengés ezenkívül néhány kórházat, iskolát és középületet is elpusztított. Két gyár súlyos károkat szen­vedett. A reggeli órákban Moszk­vából repülőgépen Taskentba utazott Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, Alekszej Ko­szigin, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke, vala­mint Ignatyij Novikov mi­niszterelnök-helyettes a men­tési munkálatok és a helyre- állítás irányítására alakított kormánybizottság vezetője. A földrengés után az üz­bég fővárosban, Taskentban szinte zökkenés nélkül foly­tatódik a megszokott élet. A milliós városban zavartalanul árusítanak az üzletek, mű­ködnek az intézmények, pos­tahivatalok és a közlekedés. A normális életet igen sok­ban előmozdította a lakosság szervezettsége és bátorsága. A sérült épületek köré kordont Vontak, azonnal hozzáfogtak a romeltakarításhoz és a men­téshez. Az egészségügyi miniszté­rium jelentése szerint vala­mennyi sérültet gondos kór­házi ápolásba vették. A földrengésjelző állomás este egyébként két újabb, kö­rülbelül négy ball erősségű földlökést jelzett (MTI) ÉLJEN A SZOCIALIZMUS GYŐZELMÉÉRT HARCOLÓ MAGYAR NÉP!

Next

/
Thumbnails
Contents