Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-03 / 79. szám
Vasárnap, 1966. április 3. 3 SOMOGYI NÉPLAP Tegyünk többet Somogyért! £ felhívás után Szombaton jelent meg az újságokban a Szakszervezetek Országos Tanácsának és a KISZ központi bizottságának felhívása a dolgozókhoz, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának tiszteletére bontakozzék ki széles körű szocialista munkaverseny. »A szocializmus teljes felépítésén munkálkodunk. Céljaink megalapozottak, de megvalósításuk vem könnyű. Ez évi terveink minőségileg is nagyobb követelményeket állítanak elénk. Mindannyiunk eszére, szívére, lelkesedésére van szükség, hogy összefogva, közös erővel legyűrjünk minden akadályt, és fegyelmezett, odaadó munkával, az 1966. évi tervfeladataink teljesítésével erősítsük hazánkat, teremtsük meg a jólét további növelésének föltételeit« — mondja a többi között a felhívás. Biztosak vagyunk benne, hogy Somogybán is gyors visszhangra talál a buzdítás, s üzemeink, gazdaságaink dolgozói egy ember kién t csatlakoznak a versenyhez. A program adott, terveink, céljaink ismertek. S különösen szerencsés dolog, hogy a párt IX. kongresszusának tiszteletére indítandó munkaverseny megyénkben egy másik nagyszerű akcióhoz is csatlakozik, a »Tegyünk többet So- mogyért!«-mozgalomhoz. Ez megadja a keretet ahhoz, hogy a legkisebb üzemtől, gazdaságtól a legnagyobbig milyen feladatokat kell végrehajtani ebben az évben. Megyénk ipari üzemeinek múlt évi eredményei biztatóak: a szocialista ipar 9,5 százalékkal termelt többet az 1964. évinél, s ez a fejlődési ütem — ha az évi tervet nem sikerült is hiánytalanul teljesíteni — meghaladta az országos átlagot Ebben az évben — mint ahogy a felhívás is mondja — a munka jobb megszervezésével, a folyamatos és biztonságos munkához szükséges föltételek biztosításával kell segíteni, hogy a dolgozók teljesíthessék kötelezettségeiket Külön gondot kell fordítani a termékek minőségére — a múlt évben lényegesen javult a megyénkben előállított iparcikkek minősége, s alig volt reklamáció —, s nagyon fontos az exporttervek sikeres teljesítése is. Külföldre kerülő termékeink minősége — mint a közelmúltban például a városi párt-végrehajtóbizottság ülésén is megállapították — megfelelő, sőt az átvevő szervek szerint az országos átlagot is meghaladja. Mindez nagy felelősséget ró a dolgozókra, hogy a jövőben további széip eredményekről lehessen hírt adni. A következő napokban minden bizonnyal egymás után érkeznek a jelentések arról, hogy üzemeink, vállalataink dolgozói csatlakoznak a pártkongresszus tiszteletére indítandó munkaversenyhez. Álljon itt az első jelentés egy versenyvállalásról: a balatonmáriai földművesszövetkezetnél megtartott termelési tanácskozáson a szocialista brigádok versenyre hívták a megye földművesszövetkezeteit. Céljuk: az üzemági tervek pontos teljesítése, a társadalmi munkaakciók bővítése, a selejtcsökkentés. Mindez a »Tegyünk többet Somogyért!«-mozgalom egyik alap- gondolata is. Ezen kell munkálkodnunk a jövőben minden poszton egyaránt. P. Gy. A KÖZÖS MUNKA RÉSZESEI A mezőgazdasági népesség csökkenésének folyamata nyomon kísérhető a termelőszövetkezeti családok, tagok létszámának évenkénti változásában. Átfogóbb értelemben az az összesítés és egybevetés jellemzi pontosabban a helyzetet, amely megmutatja, hogy az egymást követő években kik dolgoztak a tsz-ekben, kikből tevődött össze a közös gazdaságok munkásgárdája. Megyénkben a tsz-mozga- lom 1962-ben 55 576 családot egyesített; ez az utóbbi öt év legnagyobb létszáma. Ettől kezdődően szakadatlan fogyatkozás tapasztalható. A változás mértékét az évek adatai mutatják. 1963-ban 54 966, a következő évben 53 834, tavaly pedig 52 305 volt a családok száma. Ez a számsor az elöregedés miatt alakult így. A tagság 1961-ben 73 571 főből állt; 1962-ben a 74 527-es taglétszám az előzőkhöz és a későbbiekhez mérten is a legnagyobb; ez az évek egymásutánjában 73 979- re, majd 72 127-re, tavaly pedig 70 289-re csökkent. A közös munkában részt vevő tagok számának alakulása a második ötéves terv időszakában nem ingadozást, hanem általános csökkenést mutat Ez azt jelenti, hogy közülük 1961-ben dolgoztak a legtöbben (57 732 fő) és tavaly a legkevesebben (51 377 fő). A részvételi arány ily módon való alakulása nem munkaíe- gyelmi hiányosságokkal függ össze alapvetően, hanem más ismert tényezőknek a következménye. Éppen azt mutatják évről évre jellemzőbben a megyei tapasztalatok, hogy folyamatosan erősödik a parasztság közösségi tudata, a tagság mindinkább szövetkezete gazdájának vallja magát, és ennek megfelelően egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz közös gazdasága erősítéséért, fáradtságot nem kímélve vesz részt az időszerű és állandó munkában. Az öregedő és fogyatkozó taz-tagság nem nélkülözi a közösben a családtagok segítségét. A bedolgozók létszáma az említett időszakban 12 690 és 14 554 között ingadozott, tehát egyszer csökkent, másszor növekedett. A fő irányzat az utóbbi években ezen a téren is a csökkenés; 1964-ben például 13 881 családtag, tavaly pedig ennél 1,8 százalékkal kevesebb vett részt a közös munkában. A dolgozó tagok és a besegítő családtagok együttese adja a szövetkezetek legszámottevőbb munkásközösségét. Összefogott erejük nagyságának szemléltesére álljanak itt az együttes létszám alakulásának adatai: 1961-ben 72 286, a következő évben 69 558, utána 68 308, egy évvel később 66 863, tavaly pedig 65 013 tsz- tag és besegítő dolgozott a közösben. A tennivalókban osztoztak a növekvő létszámú alkalmazottak, akiknek a szövetkezetek tavaly az 1964. évi 53 923 000 forinttal szemben 61 459 000 forint munkabért fizettek ki. Munkabíró szövetkezeti gazdák, besegítő családtagok és készpénzes alkalmazottak — Ők együtt a közös gazdaságok fenntartói, ők végzik a mezőn, a jószág körül az új értéket adó munkát, ők hasznosítják erejüket, képzettségüket a termelésben, irányításban és a közös gazdaság eredményes működéséhez nélkülözhetetlen szakágazatokban. Nem szabad elhallgatni, hogv a tudomány és a technika vívmányait egyre inkább felhasználó, mindjobban gépese- dő mezőgazdaságban az ember munkája évről évre köny- nyebbedihet, ha a tennivalók arányosan oszlanak meg Az ismert országos intézkedések ezt vannak hivatva még jobban előmozdítani, híven kifejezve a mezőgazdasági termelés legfontosabb eleme, a paraszti munka iránti fokozódó politikai, társadalmi, anyagi, erkölcsi megbecsülést. Kutat József A barakképület utolsó szobája a »-főhadiszállás«. A barátságos arcú, meleg szemű »parancsnok« innen irányítja az új városrész születését. Ebben a szobában mindig a munkáról beszélnek. Hogyan lehet határidőre kifogástalan munkát végezni. Többet adni, mint amennyi a papíron van. Itt dönteni kell, méghozzá mindig azonnal. És bizonyítani minden nap. Kopogok sz ajtón, benyitok. Senki sem fordul hátra. Négyen vannak a »parancsnok« körül, szer.ve ’élyesen vitatkoznak. — Ez H—-25-ös! — Tévedés! Ez H—10-es! — Ha H—10-es, miért nem kócos? Elmélyedte« forgatják és kaparják a habarcsréteggel bevont téglalapot. — A négyszázas cement nehezen szárad. Ha napsütéses idő lett volna két napig, már száraz lenne az egész. Esküszöm, hogy kiváló ez a munka. Az ablakon át éppen a darura lehet látni. Tíz perce hallgatom a vitát A hl okkozó Kula-brigád ezalatt egy harmadik emeleti lakás északi falát rakta a helyére. Az egyik vitatkozó észreveszi, hogy az árlisták ügyességével mozgó brigádot nézem. Meg is jegyzi: — Ügy dolgoznak, hogy még az ördög is megirigyelheti gyorsaságukat... A »főhadiszállás« előtt öez- szefutok egy régebbi riportom egyik szereplőjével. Szemrehányással kezdi. — Jól befűtött nekünk, akkora pofont kaptunk a mestertől, hogy még most is cseng a fülünk. — Látja, hogy mosolygok, támadóan folytatja: — Már az is baj, ha tizenöt éves korában dohányzik az ember? Maga hány éves korában gyújtott rá először? őszintén válaszoljon! — Azóta is szívtok? — Most már aztán tényleg ne vicceljen. Ha maga is akkora pofont kapott volna, azt hiszem, elmenne a kedve a tréfától... Hallgatunk. Előveszem a ci- garretámat, és rr^gkínálom. Nem fogadja el. * — Bent kikről vitatkoznak? — Megmondjam? — Ha nem titok. — Mit törődik maga a titkokkal? De hát így is, úgy is megtudja. A milliomosokról. Samuékról. — És szerinted kinek van igaza? összeráncolja a homlokát. — Ezt majd eldöntik az okosok... Bent közben véget ért a vita. Németh József főépítésvezető helyszíni szemlére készül. Áz udvariasság kedvéért leültet. — Mivel szolgálhatunk így ünnep előtt? — A milliomosokkal! Samu Gábor brigádjához jöttem. — Éppen jókor. Oda igyekszünk. — A vita miatt? Játékosan húzogatja a logarlécet, aztán elneveti magát. — Eltalálta. — Tulajdonképpen kinek van igaza? — Erre majd ott fenn adok választ. Libasorban megyünk a VI/2-es épület deszkák or latos nyers lépcsőin. Elöl a »parancsnok«, mögötte Balogh Sándor munkaügyi előadó, utána Horváth Miklós teljesít- ményels'ámoló. A negyedik emeletről létrán mászunk ki a tetőre. Lent szelíd volt a szél, itt fönn belekap mindenbe. Pillanatok alatt pirosra festi az arcunkat. — Hát itt volnánk. Elölről kezdődik a vizsgálódás. Egypár perccel utóbb három véleményt hallok. A munkaügyes: — Kiváló! A teljesítményelszámoló: — Olyan ez, ahogy a nagykönyvben meg van írva! A főépítésvezető szól utoljára: — Örülök, hogy így van! Jó tíz-tizenöt méterrel odább kőművesek dolgoznak a kémények között. A milliomosok: Samu Gábor, Jámbor Ist- váh, Palkó Sándor, Tóth József és Nagy József. Két hete hallottam róluk, hogy harminc nap alatt több mint egymillió forint értékű munkát végeztek. Most már tudom, hogy februárban és márciusban megdöntötték az új városrész építésének rekordját. Kéthavi teljes! bményük: 1 250 539 forint S amint a vizsgálat bizonyítja: a munka kiváló minőségű! Ott állunk Samuék között. Al< ttunk az új városrész. A kész házak tetejét már benőtte az antennaerdő. — Ezt a négyet mi építettük — mondja Samu, és lefelé mutat. Még sok mindent szeretnék kérdezni tőlük, de a »parancsnok« megelőz. — Az lesz majd a nagyszerű, Gabi, ha már minden készen lesz. Egyszer majd erre jössz az unokáddal, és mesélsz néki. Elmondod, hogy te rpeg a többiek ... A mondat utolsó szavait már nem lehet hallani. Itt, fönt a tetőn táncot kezd az új tavaszt hozó szél. Ném-th Sándor TOVÁBB A POLITIKAI ELŐKÉSZÍTÉS ÚTJÁN Kongresszusi munkaverseny a marcali járás tsz-eiben A megye termelőszövetkezeteinek zárszómadó közgyűlését minden eddiginél tartalmasabb, céltudatosabb politikai előkészítő munka előzte meg. Áz alapszervezetnek ezt a tevékenységét összegezték, eredményesnek értékelték. A tapasztalatok arra ösztönöznek, hogy ne csak a zárszámadások előtt, hanem egész éven át jól szervezett tájékoztatással, közvetlen eszmecserével segítsenek a kommunisták a pártonkívülieknek oly módon, hogy mindenki mindent megértsen, ami a közös gazdaságban történik. Így láthatja világosan a szövetkezeti gazda, mi az, ami neki és társainak jó, tehát teljes erejével ennek az ügynek szolgálatába állhat, de azt is idejében észreveheti, hol a baj, amire föl kell hívni a figyelmet. A zárszámadások sikeres politikai előkészítése arra kötelez, hogy továbbhaladjunk a megkezdett úton. Petreka- nits Andor, a Marcali Járási Pártbizottság első titkára így summázta a tapasztalatokat és a terveket: — Hasznosnak bizonyult, hogy a zárszámadások politikai előkészítésére olyan nagy gondot fordítottunk. Most a tavaszi és később az egész évi munkáknál is erre törekszünk. Ezt a törekvést tükrözi egy nemrég összehívott járási tanácskozás témája is: falvak párt-, tanácsi és termelőszövetkezeti vezetői — mintegy százhúszan — beszélték meg a múlt évi tapasztalatokat és Kőműveseket és segédmunkásokat vesz föl az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kaposvári és környéki, siófoki és környéki építkezéseire. Különélési pótlékot fizetünk Kaposvár területén családfenntartóknak, napi 15 Ft-ot, nem családfenntartóknak napi 10 Ft-ot, vidéki munkahelyeken családfenntartóknak napi 20 Ft-ot, nem családfenntartóknak pedig napi 15 Ft-ot, ha vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek, és állandó lakhelyükre naponta nem térnek haza. Munkás- szállást, üzemi étkeztetést biztosítunk. A fölvételkor tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. utca 57. és Siófok, Fő utca 200. _________(52469) a z idei tennivalókat. Odahaza ennek szellemében láttak hozzá a program megvalósításához. Együttes párt- és szövetkezeti vezetőségi üléseket tartanak ezekben a napokban, s itt már a konkrét, az idei termelési tervből adódó feladatokat ddlgozzák ki, elkészítik például a kézi, a fogat- és a gépi erő mérlegét. Ezután kibővített párttaggyűlést tartanak az alapszervezetek, s erre nemcak a párton kívüli aktívákat, hanem a falu tömegszervezeteinek vezetőit is meg • hívják. Ezen a fórumon megbízásokat kapnak a részvevők, majd az elképzeléseket a munkaterületek brigádgyűlésein összehangolják a szövetkezeti gazdák elgondolásaira], észrevételeivel. A tervjóváhagyó közgyűléseket már csaknem minden szövetkezetben megtartották. A mindeme kiterjedő feladatokból tehát kiki közvetlenül megismeri a reá váró tennivalókat az április első felében sorra kerülő kibővített párttaggyűléseken és brigádértekezleteken. Ezzel egyidejűleg ügyelnek arra is, hogy a zárszámadási és terv- tárgyaló közgyűléseken elhangzott ésszerű javaslatokat, elképzeléseket megvalósítsák, s arról a félév végi közgyűléseken beszámoljanak a tsz-ve- zetőségek. A marcali járás közös gazdaságainak párt-, állami és gazdasági vezetői egyöntetűen úgy döntöttek, hogy az MSZMP IX. kongresszusának tiszteletére munkaversenyt indítanak. Szövetkezetek, brigádok és munkacsapatok versengése lesz ez. A föltételeket a versenypartnerek állapítják meg. Fő vonásaiban a növénytermesztés és az állattenyésztés hozamainak növelésére, az önköltségek csökkentésére, az áruértékesítési tervek túlteljesítésére, a munkaegység értékének növelése mellett megfelelő tartalékok képzésére irányul ez a vetélkedés, és arra, hogy a gazdaságok az eddiginél jobban segítsék egymást műszaki és egyéb eszközökkel. Mindez így együtt — a munkákra való szervezett politikai felkészülés és ez a nemes versengés is — nagyobb termelési eredmények elérésére, következésképp a jólét fokozására vezethet a marcali járás közös gazdaságaiban. Hemesz Ferenc Ipari mérlegképes könyvelői képesítéssel, több éves számviteli gyakorlattal rendelkező revizort keresünk Jelentkezés a Somogy megyei KISZÖV pénzügyi osztályán, Kaposvár, Tanácsház u. 5—7. (52518) Negyven új szakmunkás a nagyatádi járás tsz-eiben (Tudósítónktól.) A napokban fejeződött be Nagyatádon az összevont mezőgazdasági szakmunkásképző tanfolyam III. évfolyama, amelyen a segesdi, a somogy- szobi, az ötvöskónyi, a kisbajami, a görgetegi és a lábodi tsz-ekből összesen 44 ’rallgatő vett részt. A záróvizsgán negyvenen szerepeltek siner- rel, közülük nyolcán kitüntetéssel végezték a hároméves tanfolyamot. Dicenty Ernő, a csurgói szakmunkásképző iskola igazgatója, a vizsgabizottság elnöke adta át a vég ett hallgatóknak az okleveleké . és arra kérte őket, hogy tudásuk legjavával szolgálták a mezőgr,zdaságot. A hal gitók nevében Szalai Ferenc, a so- mogyszobi Béke Tsz elnöke mondott köszönetét az oktatóknak. Utalt arra, hogy a szerzett szakismereteket munkájukban a lehető legjobi>ai hasznosítják. fl milliomos brigád