Somogyi Néplap, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-02 / 51. szám

c 37o XXIII. évfolyam 51. szám. 1966. március 2., szerda Kállai Gyula újra síöL ,»n TÖBB MINT 40000 KILOMÉTERES UTAT TETT MEG A MAGYAR KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG llgoljok, Vetyerok ismét a képernyőn A moszkvai televíziókészü­lékek képernyőin ismét meg­jelent Vgoljok és Vetyerok, c Kozmosz 110. szovjet szput- nyik két »utasa«. A képer­nyőn látható volt, hogy az állatok teljesen nyugodtan viselkednek. A súlytalanság állapotában végzett mozdula­taik pontosabbak és célsze­rűbbek lettek. A moszkvai televízió adá­sát átvette az Intervizió is. (MTI) A VENUS 2. ÉS A VENUS 3. SIKERES ÚTJA Szovjet címer a Venuson Mit szabad behozni? Életbe lépett az új vámjogi törvény CSÜTÖRTÖKÖN. PÉNTEKEN: Építőipari napok felszíne mellett. A Venus 2. pályakorrekció nélkül tette meg útját. Az eredményt az biztosította, hogy pontosan juttatták fel a bolygóközi pályára. A Venus 2. és a Venus 3. önműködő űrállomásokkal végzett kísérletek lehetővé tették a bolygóközi repülé­sek egy sor elvileg új fel­adatának megoldását, és új, tudományos adatokat szol­gáltattak. A két bolygóközi állomás útjának információs anya­gát feldolgozzák és tanul­mányozzák. (MTI) Üj rendelkezést tartalmaz a jogszabály a külföldről átköl- tözési ingóság vagy hagyaték tárgyaként, illetve a tartós külföldi szolgálatból vagy ta­nulmányúiról hazatérők által vámmentesen behozott gép­járművek elidegenítésére vo­natkozólag is. Az új rendel­kezés szerint a március 1, után ilyen jogcímen vámmen­tesen kezelt gépjárművek a vámkezeléstől számított öt éven belül csak a vám egy­idejű megfizetése mellett ide­geníthetők él. A március 1-ig vámkezelt gépjárműveit ese­tében továbbra is hatályban marad az a rendelkezés, mely előírja, hogy a vámmentesen kezelt gépjárművet két éven belül csak a vám megfizetése után szabad eladni. A Kállai Gyulának, a Minisztertanács elnökének vezetésével az Egyesült Arab Köztársaságban, az Etióp Császárságban, Tan­zánia Egyesült Köztársaság­ban, Kuwait Államban és az Indiai Köztársaságban hivatalos baráti látogatást tett magyar kormánykül­döttség — amely hazatérő­ben rövid időre Cipruson megszakította útját — ked­den délután visszaérkezett Budapestre. A kormányküldöttség fo­gadtatására a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, az El­nöki Tanács tagja, Apró An­tal, Fehér Lajos és Fock Je­nő, a Minisztertanács elnök- helyettesei, Gáspár Sándor és Kisházi Ödön, az Elnöki Ta­nács helyettes elnökei, Péter János külügyminiszter, vala­mint a kormány több tagja. Ott volt a fogadtatáson Mo­hamed Ali El Kordy, az Egyesült Arab Köztársaság és S. Venkataraman, az Indiai Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügy­vivője is. Kállai Gyula a megérkezés után nyilatkozott a sajtó kép­viselőinek: — Hosszú utunkon minde­nütt nagy szívélyességgel és barátsággal fogadtak bennün­ket, a szocialista Magyaror­szág küldötteit. Utazásunk so­rán mindenütt azt tapasztal­tuk, hogy helyes és szükséges volt ez a találkozásunk Afri­ka és Ázsia kiváló vezetőivel és népeivel. Mindenütt őszin­tén, baráti módon vetettük föl a kérdéseket, őszinte véle­ménycseréket folytattunk, s megnyugtató volt azt tapasz­talnunk, hogy a világpolitika legfontosabb kérdéseiben azo­nos, vagy egymáshoz nagyon közelálló nézeteket vallunk. Azt is tapasztaltuk, hegyezek az országok sokoldalú módon kívánják velünk kapcsolatai­kat fejleszteni. Ezzel termé­szetesen teljes mértékben egyetértettünk, és több gaz­dasági, tudományos, kulturá­lis, műszaki és más egyez­ményt kötöttünk a kölcsönös érdekek és előnyök figyelem- bevétele alapján. — Nagyon kellemes volt ta­pasztalni, hallani és olvasni arról, hogy idehaza érdeklő­déssel és figyelemmel kísér­ték munkánkat. A megbíza­tásnak és ennek a várakozás­(Tudósítónktól.) A tahi földművesszövetke­zet dolgozóinak termelési ta­nácskozásán Böroczki Tibor elnök részletes beszámolójá­ban értékelte az 1965. év gazdasági munkáját, ered­ményeit és hiányosságait. El­mondta többek között, hogy a 392 új taggal 5925-re nőtt a körzeti szövetkezet taglét­száma. A részjegyalapot a tervezett 10 000 forint helyett 48 000 forinttal növelték, s az egy tagra jutó részjegy érté­ke 102 forint, A tervezettnél kétszerié több, 32 000 forint értékű társadalmi munkát vé­geztek. A beszámoló foglalkozott az ágazatok tervteljesítésének alakulásával, értékelte az egységek és az egységvezetők munkáját. Az eredmények között elsőként arról számolt be, hogy a földművesszövet­kezet évi 97 492 000 forintos forgalmi tervét két százalék­kal túlteljesítette. A kiske­reskedelem 17,3 százalékkal többet forgalmazott előirány­zatánál. A vendéglátóipar is pótolta korábbi lemaradását, és terven felül 60 000 forint­tal növelte bevételét. Szó esett a felvásárlásról is. A földművesszövetkezet burgonyából, zöldségből és gyümölcsből a tervezetthez képest 19 százalékkal többet vett át A vegyes cikkekből viszont nem valósították meg a tervet, jórészt azért, mert például az állategészségügyi nak is igyekeztünk eleget tenni, remélem, sikerrel. Vé­gül még annyit: Ilyen hosszú út után, bármilyen szívélye­sen, kitüntető figyelemmel és barátsággal fogadtak is ben­nünket, mégis jóleső érzés, hogy végre hazai földre lép­hettünk — mondta Kállai Gyula, (MTI) zárlat akadályozta a tojás- és baromfifelvásárlást. Az ipari üzemág 2 265 000 forint bevétellel, 104,7 százalékos eredménnyel zárta az évet. Természetesen a jól dolgo­zó szövetkezeti alkalmazot­tak anyagi és erkölcsi elis­merése sem marad el. Ered­ményes munkájuk arányában mintegy 212 000 forint nye­reségrészesedést kapnak, s ez dolgozónként körülbelül 15 napi kertesetnek felel meg. Ugyancsak a jó munka elis­meréséül két szocialista bri­gád, hét kiváló egység cím adományozását és 24 kiváló­dolgozó-jelvény és oklevél ki­osztását szavazták meg a termelési tanácskozáson. Az eredmények méltatása mellett az elnök a hibákat és a hiányosságokat sem hagyta szó nélkül. Elsősor­ban a vagyonvédelem prob­lémáit taglalta. Nyugtalanító dolog, hogy az anyag- és ér­tékkezelők egy része soroza­tosan hiánnyal számol el. A múlt évben fölvett 324 lel­tárból 53 zárult 62 400 forint összegű hiánnyal. Tavaly pél­dául 51 esetben állapítottak meg 2500 forinton aluli lel­tárhiányt, és 10 000 forintnál nagyobb összegű leltárhiány két esetben fordult elő. A szövetkezet igazgatósága a sorozatos leltárhiánnyal el­számoló egységvezetőket le­váltotta. Moszkva, március 1. Magyar idő szerint ked­den 7 óra 56 perckor a Ve­nus 3. önműködő űrállomás a kozmikus térségben tett három és fél hónapos útja után elérte a Venus bolygót, és annak felszínére juttatott egy zászlót a Szovjet Szo­cialista Köztársaságok Szö­vetségének felségjelét a cí­merrel. Az űrállomás pontos talál­kozását a Venus bolygóval az 1965. december 26-án si­keresen végrehajtott pálya- korrekció tette lehetővé. Az űrrepülés egész tartama Március 1-én életbe lépett a vámjog szabályozásáról szó­ló új törvényerejű rendelet. Azzal kapcsolatban, hogy mi­lyen mértékben érintik az új rendelkezések a lakosságot, dr. Terpitkó András vezérőr­nagy, a Vám- és Pénzügyőr­ség országos parancsnoka egyebek között a következőket mondotta: — Az új vámjogszabály tük­rözi azokat a tapasztalatokat, amelyeket a megnövekedett turistaforgalomból az utób­bi évek során nyertünk. Az utas jegyzékek kiállításánál ne­hézségeket okozott a turis­táknak annak eldöntése, hogy a magukkal hozott külföldi tárgyak hazai értéke 4000 fo­rinton alul van-e, vagy azt meghaladja Ezen kíván köny- nyíteni az az intézkedés, ame­lyik kimondja, hogy a jövő­ben a külföldön vett vagy ajándékképpen kapott tárgyak mindegyikét tételesen föl kell sorolni az utasjegyzékben az ár megjelölése nélkül. Annak eldöntése, hogy a hozott vagy ajándékba kapott áru vám­mentesen kezelhető-e, vagy vámot kell-e fizetni utána, a vámkezelő pénzügyőr felada­ta. Nem változott az új jogsza­bályban az engedély nélkül behozható áruk értékkerete, mely o behozott áruk belföldi forgalmi értékét véve figye­lembe, egyéni útlevéllel uta­zóknál 8000 forint, csoportos útlevéllel utazó utasoknál pe­dig változatlanul 2000 forint maradt. Nem illeti meg a kedvezmény azokat a kisko­rúakat, akik szüleik, hozzá- I tartozóik útlevelével utaznak. alatt biztosítva volt a Föld­del a rendszeres rádiókap­csolat és a tudományos in­formációk vétele. Az űr­állomásnak a Venus bolygó­hoz való közeledésekor, az űrrepülés befejező szaka­szán nem volt meg a kap­csolat. A másik önműködő boly­góközi állomás, a Venus 2., amelyet 1965. november 18- én bocsátottak útjára, foly­tatva úját a heliocentrikus pályán, 1966. február 27-én, magyar idő szerint 3 óra 52 perckor 24 000 kilométer tá­volságra elhaladt a Venns — A gépkocsik vámkezelé­sében — mondta dr. Terpitkó András — lényeges változás nem történt A külföldön sza­badon felhasználható fizető- eszközből vásárolt használt személygépkocsi behozatala esetében az ajándékba küldött személygépkocsikra korábban is hatályban volt rendelke­zést alkalmazzák, amely sze­rint a legalább 70 százalékos műszaki állapotú használt sze­mélygépkocsik után a belföldi forgalmi érték 100 százalékát kell vám címén megfizetni. Az új személygépkocsik be­hozatala esetében az utasfor­galmi vámtarifa és az aján­dék vámtarifa rendelkezései szerint a belföldi forgalmi ér­ték 60 százalékát kell vám címén megfizetni. Az építőipari szakszervezet és a TIT március 3-án és 4-én építőipari napokat rendez Ka­posváron. Csütörtökön a délelőtti órákban Kozári József, az MSZMP KB építési osztályá­nak vezetője tart előadást a Központi Bizottság 1964. feb­ruár 20-i határozatának vég­rehajtásáról és a további fel­adatokról. Délután Farkas Ti­bor, a Balaton főépítésze is­merteti a Balaton regionális fejlesztését. Pénteken délelőtt Simor Já­nos építésügyi miniszterhe­lyettes az építőipar gazdasági irányításának időszerű kérdé­seiről tart előadást. Délután Bondor József építésügyi mi­niszterhelyettes ismerteti a műszaki fejlesztés és a ter­melésszervezés elvi és politi­kai kérdéseit. Az előadások, konzultációk színhelye az SZMT-székház színházterme lesz. Az építőipari napokra meg­hívták az építőipari vállalato­kat, a ktsz-eket, a Beruházási Irodát, az OTP-t, a Beruhá­zási Bankot, a Nemzeti Ban­kot, a Tervező Irodát, a Tég­lagyári Egyesülést, a Gyéké- nyesi Kavicsbányát és a me­gyei tanács egyes osztályait A lelázott talajon n v el-clül a traktor. Ilyenkor ásót és lapátot fog Sállá! Im­re, a csömendi Március 1. Tsz traktorosa, hogy gépét kiássa, és folytathassa a •Báutást Termelési tanácskozást tartott a tabi földmivesszövetkezet &1LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Arái 50 FILLÉR SomogyiNénim AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 'TjaocLLz cl piacait

Next

/
Thumbnails
Contents