Somogyi Néplap, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-26 / 48. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 ■ Szombat, 1966. február 26. Komoly erőpróbát jelent a nemzetközi' ‘' V Megérkezett Kaposvárra az Olimpija Ljubljana sérelni azt, hogy a mérkőzése A bajnoki rajt kezdete előtt komoly erőpróba vár Kaposvár két legjobb laibdarúgócsa- patára, a K. Honvédra és a K. Kinizsire. Mint ismeretes, az NB I B-s és az NB Il-es csapat bekapcsolódott a Pécsi Dózsa által szervezett nemzetközi labdarúgótornába, s Ka- / posvár válogatottja néven szombaton a Honvéd a jugoszláv első ligás Ljubljanával, vasárnap pedig a Kinizsi az NK Borovóval méri össze erejét. A két jugoszláv együttest nem ismerjük, de jó ajánlólevél mindkét csapat számára a bajnoki táblázaton elfoglalt hely. Mint arról már korábban beszámoltunk, az Olimpija az első liga közép mezőnyében tanyázik. A Borovo a második liga éllovasa. Annyit tudunk déli szomszédunk 'labdarúgósportjáról, hogy igen magas szinten van még akkor is, ha Jugoszlávia válogatottja nem lesz is ott a londoni világbajnokságon. Az, hogy a Ljubljana meg a Borovo Is olyan csapatokkal szemben ért el sikert, mint a Vojvodina meg a Crvena Zvezda, mindenesetre sokat mond. Sejteti, hogy a Honvéd is meg a Kinizsi is fölmérheti: az idei felkészülésben meddig jutott két, illetve egy héttel a bajnokság kezdete előtt Ha az időjárás kedvező marad, akkor bizonyára nagy közönsége lesz mind a szombati, mind a vasárnapi találkozónak, hisz mindkét tábór kíváncsian várja a kedvencek minden egyes megmozdulását. Sajnos, a hét közben esett csapadék felborította a kaposváriak tervét. Nem merik megkíket a Kinizsi füves pályáján játsszák. A pálya talaja ugyanis még mindig nagyon nedvdús. Így a különben jó talaj’.! salakos edzőpályán kerül sor a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésekre. Ezzel kapcsolatban a következőkre hívjuk fel a figyelmet: A rendelkezések értelmében a hivatalos nemzetközi találkozókon kizárólag az MTS által kibocsátott, 1966-ra érvényes igazolványok jogosítanak díjtalan belépésre. Minden egyéb szabadjegy és bérlet jelen esetben érvénytelen. Annál inkább, mert a mérkőzést nem a kaposvári csapatok, hanem a vendéglátó Pécsi Dózsa rendezi. Az Olimpija Ljubljana csapata tegnap 4 kora esti órákban érkezett meg Kaposvárra. SPORTMŰSOR SZOMBAT Labdarúgás: Nemzetközi mérkőzés: Olimpija Ljubljana—Kaposvár válogatott (K. Honvéd), Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15 ó (Szil- vási). VASABNAP Teke: NB II: K. Építők—Pécsi Bányász, Kaposvár, Építők-pó- lya, 8.SO ó. Röplabda: Kovács Rezső Kupa terem- röplabda-bajnokság, Kaposvár, Tanítóképző Intézet, 8 ó. (A műsorban négy mérkőzés szerepel.) Labdarúgás: Nemzetközi mérkőzés: FK Borovo—Kaposvár válogatott (K. Kinizsi), Kaposvár, Kinizsi-pálya. 15 ó (Végh). Magyar' Népköztársasági Kupa: Som ogyudvarhely—Barcs, Somogyudvarhely, 14 ó (Simon); Ordacsehi—K. Dózsa, Ordacsehi, 15 ó (Fenyvesi); Marcali VM—Somogytamóca, Marcali, 14 ó (Németh V.); Tab—Kaposvári Vörös Lobogó, Kánya, 14 ó (Horváth II. L.), Barátságos mérkőzések; Siófoki Bányász—Kapoly, Siófok, 15 ó; Csurgói Spartacus—Lá- bodi MEDOSZ, Csurgó, 15 ó. Várja nagy ellenfelét a Honvéd és a Kinizsi Mi újság a Honvédnál? — kérdeztük Szepesi Lajostól a Honvéd labdarúgó-szakosztályának vezetőj étdl. — A legnagyobb, hogy költözik a csapat. Eddig a Dózsa-pályán tartottuk naponta edzéseinket, mostantól a Kaposvári Vörös Lobogó ad otthont, s a textilesek pályáján edzünk. Bajnoki mécseseinket természetesen a Kinizsi- pályán játsszuk, ebben egész évre megállapodtunk a cukorgyáriakkal — mondta a szakosztályvezető. Megtudtuk, hogy a Honvédnál most is naponta van edzés. A héten a kétkapus tréning Lobodon volt a Lábodi MEDOSZ ellen. 3:1 arányban győzött az elég nehéz, mély talajú pályán a Honvéd csapata. A Ljubljana elleni keret az lesz, amely a múlt vasárnap a Kinizsi ellen volt. Zimo nyi még mindig sérült. No és a Kinizsi? — Mint már korábban is mondtam, szűkült a keret. Jelen pillanatban tizennégy játékos pályázik a vasárnapi tizenegy helyre. Nagyon örülünk a Borovo érkezésének: legalább egy héttel %e bajnokság előtt valamelyest tisztábban látjuk, mennyit is nyom a latban a csapat — mondta Varadi Lajos edző. Aztán közölte a tizennégy es keretet. A Borovo ellen a következők jutnak szóhoz: Kovács, Balogh, Báli, Horváth, Zag, Szabó, Herbei, Veverán, Lengyeltóti, Nagy, Laczkovics, Fili- szár, Jutási és Barta. Mint kitűnik, a Honvéd is, a Kinizsi is felkészült a nemzetközi találkozóra. Pontot szerezhet a K. Vasas női asztalitenisz-csapata Az asztaliteniszezők NB I. osztályában a nőknél kettős forduló lesz. A Kaposvári Vasas szombaton és vasárnap a fővárosban szerepel. A férficsapat Pécsre utazik. Mit várhatunk a mostani asztalitenisz-fordulótól? — tettük fel a kérdést Kovács Gézának, a Vasas asztalitenisz-szakosztálya vezetőjének. — Női csapatunk szombaton a Hídépítők ellen esélytelen, bár a legjobb összeállításban lép asztalhoz. Vasárnap azonban a Külker ellen a Bódizs, dr. Vinczéné, Sze- reezné, Bartusné összeállítású csapat megszerezheti az e\ső győzelmet. Erre nagy szükség is lenne, mert ez ideig csupa nehéz ellenféllel játszottak a mieink, s a csapatnak még nincs pontja. A férficsapat Pécsen az Ércbányásszal mérkőzik. Nem tudni, hogy Kiss Sándor a csapat rendelkezésére áll-e. Akár igen, akár nem, a pécsiek most bizonyára visszavágnak az ősszel Kaposváron elszenvedett vereségért. Jelen pillanatban a Pécsi Ércbányász az a vidéki csapat, amely a legjobb fővárosi együtteseknek is komoly ellenfele. Az arató, Horváth dr., Koronics, Balázs összeállítású csapat a mieink számára túl nehéz akadályt jel.enl. Egy tisztes vereség már jó eredménynek számítana Pécsen. Melyik négy csapat jut tovább az Mi\K-ban? Hatvan csapatból maradt nyolc. Vasárnap pedig már csak négy ! marad állva a labdarúgó Ma- I gyár Népköztársasági Kupában. I A tavaly megkezdődött idei kupa- mérkőzések eddig általában beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Reméljük, a somogyi kis döntő méltó folytatása lesz az előző kupameccseknek. Ezt sejteti, hogy csapataink zöme az idén már valóban nagyon komolyan vette az MNK-t. Feltétlenül elismerés illeti a Somogyudvarhelyt meg az Ordacsehit, amelyek alacsonyabb osztályú együttes létükre is állnak még a kupában. A Barcs, a K. Dózsa, a Marcali VM, a Somogytamóca, a Tab és a K. V. Lobogó is bebizonyította, hogy előttük rangja van a magyar kupának. A vasárnapi »-utolsó-« megyei kupaforduló arra ad feleletet, hogy a megyei csapatok közül melyik négy léphet majd pályára magasabb osztályú egyesületek ellen. Megyei csapatok ellen játszanak az NB lll-asok A Délnyugati NB Hl-ban még Ha a balszélső kérdés is megoldódik, akkor nyugodtan nézünk a bajnoki rajt elé — mondta az edelég messze van a tavaszi rajt. Itt csak 20-án, indul a bajnokság. Ennek megfelelően állították ősz* sze a felkészülés programját Siófokon és Lábodon. Ezen a héten az NB IH-as csapatok megyei ellenfelet választottak. Siófoki Bányász— Kapolyi Honvéd mérkőzés Lesz vasárnap délután Siófokon. Haragh Tibor edző elmondta, hogy a Kapoly a múltban is rendszeres edzőtársa volt a Bányásznak, a jövőben is Így tervezik. Siófokon 16 főből áll a keret, s a vasárnapi mérkőzésen is három-négy fiatal szóhoz jut. — Lassan kialakul a csapatunk. ző. Csurgó—Lábodi MEDOSZ visszavágó lesz vasárnap Csurgón. Pálmai Lajos Lábodról a következő tudósítást küldte: »— Hét közben nagyon jó edzőmeccs volt a K. Honvéd elleni. Az NB I B-s Honvéd elég nehezen nyert. Nem az eredménnyel volt elégedett Selmeczi edző, hanem a csapat javuló játékával. Pedig a Honvéd is jobban játszott, mint legutóbb Kaposváron. Csurgón a csapat összjátékán lesz a hangsúly. Ügy érezzük, hogy lassan eggyé kovácsolódik csapatunk.« MűvelődésCSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19 órakor: Amerikából jöttem. Somlay-bérlet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Az aranycsempész. Szélesvásznú francia kalandfilm Jean-Paul Belmondo főszereplésével. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Gusztáv és a tanácsadók; Gusztá\r válik. Az előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. (III. 2-ig.) SZABAD IFJOSAG FILMSZÍNHÁZ Vihar Ázsiában. Egy hős útja. Szovjet film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 3x3. Az előadások kezdete V24, sUS és 8 órakor, (ül, 2-ig.) —szórakozás EDOSZ MŰVELŐDÉSI OTTHON 29 órától; Álarcos farsangi bál. LATINRA SÁNDOR MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÄZ 19 órától 24 óráig: Műsoros klubtánc. 27-ÉN, VASÁRNAP Fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: Muhtár, hozzám! Egy bátor rend- őrkutya története. Szovjet film. 19 órától 18 óráig: Műsoros ifjúsági klubtánc. 19 órától 24 óráig: Műsoros klubtánc felnőtteknek. híre k Időjárás — Várható idő- I járás ma estig: ■ Felhőátvonulások, legföljebb szórványosan előforduló esőkkel. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati szél. Reggeli párásság, helyenként kod. Az enyhe idő tovább tart. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 11—16 fok között lesz. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor mínusz 0,5 fokot, déli 12 órakor plusz 14,4 fokot mértek. A Nap kél , 6.32, nyugszik 17.23 órakor. A Hold kél 8.59, nyugszik 23.49 órakor. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 10.00 Iskola-tv. — 11.00 A sívilágbajnokság közvetítése Os- lóból. — 16.15 Hírek. — 16.20 Kamarahangverseny közvetítése Ogyesszából. — 17.00 Fenntartott idő. — 17.30 Hol van, mi lehet? — 17.45 Szerencsés utat, Zoki! — 18.10 Szerbiai népi muzsika. — 18.25 Műsor- ismertetés. — 18.30 A tv jelenti. — 18.45 Dilemmák. Sorozatadás. — 19.40 Reklámműsor. — 19.54 Jó' éjszakát, gyerekek. — 20.00 Tv-híradó. — 20.25 A műkorcsolya VB közvetítése Davosból. — 22.00 Fekete hó. Sorozatadás. — 22.50 Dr. Kildare. Sorozatadás. — 23.40 Hírek. Évfordulónaptár Hatvan évvel ezelőtt született Lőwy Sándor, a kommunista mozgalom lánglelkű harcosa. A fogékony, nyílt eszű fiatalember korán rádöbbent arra, hogy a munkásságot kegyetlenül elnyomja a tőke, s tenni is akart, ellene. Előbb Kassán lett a szlovákiai ifjúsági mozgalom egyik vezetője, majd — miután Berlinben pártfőiskolát végzett — azt a feladatot kapta, hogy Budapesten vegye át a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége és a Magyarországi Szocialista Munkáspárt ifjúsági osztályának vezetését. Ezek a szervezetek a párt hatalmas segítőivé váltak abban a harcban, melyet a létminimumnak megfelelő munkabérért, a nyolcórás munkanapért, a botbüntetés megszüntetéséért, a munkanélküli segélyért, az egyesülési és sajtószabadságért, a politikai üldöztetések megszüntetéséért vívott. A . fokozódó rendőrterrör következtében Lőwy Sándort több harcostársával együtt letartóztatták, és statáriális bíróság elé állították. A nemzetközi közvélemény nyomására azonban sikerült ügyüket rendes bíróság elé áttetetni, s ez a tanács 3 és fél évre ítélte el. Lőwy Sándor azonban sohasem hagyhatta el a váci fegyházat. Egy éhségsztrájk idején a börtönőrök lekötözték a foglyokat, és erőszakkal, gumi- csövön keresztül mesterségesen táplálták őket. Lőwy Sándornak és egyik fogolytársának a tüdejére engedték a tejet, és ez halálukat okozta. Mártírjának hősi életét, nevét sohasem felejti a magyar dolgozó nép. — Százházas lakodalom. A somogyszobi Göngyöleg Ellátó Vállalat KISZ-esei a Százházas lakodalom című há- romfelvonásos színművet tanulják. A darabból részletet mutatnak be a vasárnapi kulturális szemlén. — Rét- és legelőgazdálkodásunk helyzete és problémája címmel vetítettképes előadást tartott tegnap a Latinka Sándor Megyei Művelődési Házban dr. Bacskay Tóth Bertalan egyetemi tanár. — Huszonkét létesítményt adott át már az idén a Tanácsi Építőipari Vállalat. — SZÜLÖK ISKOLÁJA NAGY* ATADON. Az általános iskola igazgatósága és a szülői munka- közösség az idén is megrendezte a szülők iskoláját a járási művelődési házban. Eddig három előadást tartottak. Egy-egy előadáson mintegy 350—400 szülő vett részt. — Az AGROKER irodaházának és telepének építését megkezdte az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. Az épületre csaknem harmincmillió forintot költenek. — Orvosi rendelőt létesítettek a Kaposvári Ruhagyár taszári üzemében. Az üzemben ezután rendszeresen lesz rendelés. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Balassagyarmaton megtartott lottósorsoláson a 8. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 23, 69, 80, 83, 87. A rendes havi tárgynyere- mény-sorsoláson a február havi 5., a rendkívülin pedig a 8. játékhét szelvényei vesznek részt. — Tiltakozó gyűlést tartottak tegnap délután a Tanítóképző hallgatói, s követelték Njonónak, az indonéz és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom kiemelkedő harcosának szabadon bocsátását. — A lakáskultúráról tartott vetítettképes előadást Nagyatádon az fmsz, a Komfort Ktsz és a művelődési ház klubtermében Schiller Pál kaposvári építészmérnök. Az előadásnak nagy sikere volt. — Felhívjuk a vásári Ínség figyelmét, hogy kapósvái. Sportes Lőszerszaküzletünk március 5-ig leltározás miatt zárva tart. Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat. (35835) — Méhészek, figyelem: Elöa'dást tartunk február 27-én 9 órai kezdettel -A következő termelési évben várható méhbetegségekről és azok leküzdési módjairól* címmel. Előadó dr. Búza László szak- állatorvos, az Országos Állategészségügyi Intézet osztályvezetője. Az előadás helye a Küián György Ifjúsági Ház nagyterme, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. l/c. Az előadásra minden méhészt meghívunk. (35807) — A Debreceni Agrártudományi Főiskola arany, gyémánt, illetve vas oklevelet adományozhat azok részére, akik a volt Debreceni Gazdasági Akadémián 50—60. illetve 65 éve szereztek oklevelet, szakterületükön kiválóan működtek, és közmegbecsülésre méltó magatartást tanúsítottak. Kérik mindazokat, akik az oklevélre igényt tartanak, közöljék elmüket a főiskola tanulmányi osztályéval. (Debrecen, II., Böszörményi út 104.) (11396) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Somogyi Lajos temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (1534) II APRÓHIRDETÉSEK j 160 n-öles házhely 0 000 darab téglával 'ladó. Kaposvár, He- 7i utca 17. Érdeklőd- L lehet a MÁV Neve- ntézet kertészeténél. (1531) ADÁS - VÉTEL Jó állapotban lévő fényezett, komplett hálószobabútor eladó. Kaposvár, Damjanich utca 82. _________(1533) K étszobás családi ház nagy melléképülettel, kerttel beköltözhetően eladó. Nagyatád, Kiszely u. 12. Öváriné.________(151S) K omplett üvegezett verandaíal és harisnya körkötőgép teljes fölszereléssel eladó. Megtekinthető mindennap a házfelügyelőnél, Kaposvár, Ady Endre u. 3._______________(1526) U j lakás telekkel sürgősen eladó központban, a buszmegálló mellett. Patalom, Kossuth u. 60. Üjhe- lyi.______________(1508) K aposvár, Gyár u. 23. számú ház eladó. Érdeklődni minden- aap. (1497) Príma állapotban lévő 7-es síkkötőgép eladó. Kaposvár, Füredi u. 48. Nagy József. . ___________(1527) B alatonbogláron 364 n-öl házhely építőanyaggal, 25 francia- barackfával eladó. Érdeklődni Balatonlelle, Május 1. U. 126., Balogh FülÖpnél. (1528) Egyszoba-konyhás, spájzos ház 540 n-öl telekkel eladó. Nagyatád, Szabadkai u. 3. ________________(5137) J ó állapotban lévő Calypso magnetofont vennék. Ajánlatokat - So mog y meggy es, postakézbesítő-« címre. Balatonlelle központjában, Rákóczi út 161. sz. alatt (park fölött) nagy ház, melyből négy szoba és öt kétszemélyes, üdülésre alkalmas helyiség, beköltözhetően, esetleg részekben is elauó. 'Vállalatoknak is.) Vízhez 400 méterre. Fehérvári. (5136) öreglak, Fő u. 21. számú ház szabad kéz_ bői eladó. Érdeklődni ugyanott.________(5138) B alatonlelle belterületén 400 n-öl területen háromszoba-össz- komfortos ház mellék- helyiségekkel plusz pincével, garázzsá*, szőlővel és gyümölcsössel beköltözhetően eladó. Arany János u. «5.______________(5135) ö reglak, Fő utca 44. számú családi ház ©i- adó 920 n-öl területtel, ipari árammal köz- művesítve. Érdeklőd- ni helyszínen. (35650) Kaposvár, Beloiannisz utca 52. § szám alatti kétszoba^-össz- komfortos házrész eladó. Érdeklődni Beloiannisz utca 56. alatt. Soócéknál. (35701) Jó állapotban lévő kombinált szobabútor, konyhabútor, szőnyegek, aszta ltűzh elv. mosCgép, rádió eladó. Kaposvár, Brassó utca 55. (257*7) Eladó két 200 n-öles telek részletfizetéssel. Kaposvár, Csalogány utca 39. (35789) Kifogástalan állapotban lévő 7/80-as síkkötőgép elad 5. Lő- czi Józsefné, Kaposvár, Bartók Béla utca 69. (35747) Kétszobás családi ház 800 n-öl telekkel beköltözhetően eladó. Magyaregres, Szabadság tér 15. (35752) Két szobából, konyhából, melléképületekből álló ház 700 n- ölö«n eladó. Zimány, Táncsics utca 8. (35725) Belvárosi családi ház eladó, két szoba összkomfort elfoglalható. Érdeklődni 35733. számon a hirdetőben. (35733) 210 n-öl házhely eladó Kaposvár, Micsurin utca 106. alatt. Érdeklődni a helyszínen. Eladó 1 kh 8 éves szőlő. Balatonlelle, Vasúti sétány 14. ________________(35755) Eladó 900 n-ölön lakóház gazdasági épülettel, gyümölcsössel, szőlővel. Sebőik Imre, Patosfa. ________(35754) E ladó saroktelek (víz, villany van), valamint gerendák, szalufák, léc, zsindely, eremen tvályú, jácintgumók. Érdeklődni: La- diszlainénál, Kaposvár. Kölcsey utca 18.. dél- után 5 órától. (35795) Fonyódligelen, a Főút mellett, vízhez és állomáshoz közel villatelek eladó. Érdeklődni: Szűcs, Kaposvár, Marx köz 10. ép., II/3., 17 órától. _______(35804) K aposvár, Bem u. 19. számú kétszobás családi ház azonnali beköltözhetőséggel el- adó,____________(1532) J ó állapotban lévő dobf elsze r el és elad 5. Farkas né, Felsőmocso- lád.____________(35800) T ermő gyümölcsfá házhely eladó. Érdeklődni lehet Kaposváron, Géza utca 2. alatt (hétfőn 17 órától). (25803) Olajkályha eladó. Érdeklődni 17 órától Po- lónyinál, Kaposvár, Tóth Lajos u. 9., II. 21 ________________(35809) Első osztályú széna eladó. Gödrekeresztúr, Ady Endre utca 7. ________________(35810 1 db négyszeles dunyha eladó. Érdeklődni! Kaposvár, Tóth Lajos köz 1. épület Z. 4. ______________(35792) E ladó az északi városrészben 700 n-öl gyümölcsös házhely. Érdeklődni hétfőtől Fábián gumijavítónál, Kaposvár, Május 1. u. 22.____________(35793) 3 00 n-öl házhely eladó Kaposvár, Vak Bottyán utcában. Érdeklődni: Áchim And- rés u. 32._______(35791 > B ontott épületfa eladó. Ráksi, Vöröshad- ?ereg u. 28. (35797) 12 db-os fényezőt' hálószobabútor eladó. Megtekinthető; ’'após- vár, Duna u. 31., mindennap 17 órától, vasárnap egész nap. _______________(35819 K eveset haszrá' komplett konyhabút o eladó. Kaposvár, Be' zsenyi utca *6. (35806) Bokor-, futó-, baba- és törperózsa-különle- gességek kaphatók. Kérjen díjtalan árjegyzéket Kiss rózsakertészettől, Kaposvár, Damjanich u. 32. ________________(35801) Kaposvártól 5 km-re, Kaposújlak határában kb. 3 kh rét, szőlő és akácerdő rész eladó. Méhészke.’ és re is alkalmas. Érdeklődni Jd-zsef Attila u. 5. alatt Csiszárnál, 17 óra után. _______(35799) A ndocson az Árpád utca 1. szám alatti családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Andocson, Széli Péternél. ________(35812) Z ab- és tavasziárpa- .etőmag, gülbaba vetőburgonya, parlagszéna eladó kis tételben is. Fülöp József, Kaposvár, Egyenesi út 2. ________________(3580S) Kaposváron, a Dimitrov utca 82. számú ház részbeni beköltözéssel, kerttel, gazdasági udvarral eladó. Bővebbet: Kaposvár, Dimitrov utca 73. _______________(35815’ 3 50 n-öl fiatal szőlő ':nf~-hegyen pla-ió. érdeklődni: Kaposvár, Füredi u. 120. (35811) Beköltözhetően szo- ba-konyhás, előszó bős, spájzos, különálló melléképületekkel, 317 n-öl területen fekvő családi ház eladó. Kaposvár, Jászai Mari u. 1., Márton. ____(35816 1 000 új tégla és 1,5 köbméter -nyárfadesz ka Fonyódon eladó Érdeklődni vasárnap Fonyód, Bajcsy-Zsilinszky u. 3. alatt. ________________(3579r Páncéltőkés, ango- mechanikás pianínó el- ] adó. Kaposvár, Nyár utca 2._________(15813^ K ombinált szobabútor és klöp 1rfW sürgősen olcsón eladók. Kaposvár, Kovács Sebestyén utca 2. Szentes.______(35762x F onyódligeten eladó új ikernyaraló, felerészben bekerítve. 10 tőke termő szőlővel, villany van. Állomáshoz, vízhez közel Ajánlatokat 35769 j számra a hirdetőbe. Eladó gyermekágy mélv gyermekkocsi é kétlapos villanyrezsó Bank, Kaposvár, Sö"- ház utca 11._____(3574? E gyszoba-ko’"1 ’rh á « különál’ó ház eridó Kaposvár, 48-as *fhi Ság útja 8. (35776) Singer süllyesztős varrógép, új ágysodrony, konyhaszekrény, ebédlőbútor eladó. Kaposvár, ( Bajcsy-Zsilinszky ' u. 54. Mohr. Fenyvestől Lellcig nagyobb nyaralót vennék vízközeiben. Ajánlatokat ármegjelöléssel. Pécs, Katalin u. 10. Földes. (35773) Sötét, festett hálószobabútor olcsón eladó. Ka pc's vár, Rákóczi tér 13., földszint 1. (35774) Kétszobás, összkomfortos, szuterénos, központi fűtéses családi ház eladó. Kaposvár, Szegfű u. 15. (35788) Eladó új zománcozott fürdőkád, orosházi hordozható cserép- kályha, csillár, francia ágy. Kaposvár, Jutái út 20. (35777) 20 négyzetméter nádszövet 45 Ft, 2 négyzetméteres nádpalló szintén annyi. Loskay- né nád feldolgoz ónál, Iváncsa, Hunyadi u. 212. Különböző méretek és utánvét is. (9918) f 05775275