Somogyi Néplap, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-03 / 28. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) ÁRA. 50 FILLÉR Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. évfolyam 28. szám. 1966. február 3., csütörtök Joggal és felelősséggel (3. o.) Jelentés a második tervidőszak eredményeiről (5. O.) Pillanatképek a laktanyából (8. o.) EREDMÉNYES POLITIKAI ELŐKÉSZÍTÉS A zárszámadásokat meg­előzően szerte a megyében párttaggyűléseken beszélték meg a termelőszövetkezetek kommunistái a múlt évi gaz­dálkodás tapasztalatait. Mér­legre téve az eredményeket és a fogyatékosságokat, na­gyon tárgyilagosan értékelték az emberek munkáját, a gé­pek kihasználását, a terme­lést befolyásoló természetes és rendkívüli körülményeket a nagyberki Kaposvölgye Tsz-ben is. A kommunisták taggyűlésén Havasi József, a termelőszövetkezet elnöke is­mertette a tsz vezetőségének véleményét a tavalyi mun­kákról. . Ezen az összejövetelen na­gyon sok szó esett az embe­rekről, arról, hogy ki mit tett a közös és a személyi ja­vak gyarapításáért. Azt tar­tatták szem előtt, hogy az eredményekről és a hibákról ne csak vázlatot készítsenek, ne általános megállapításokat tegyenek, hanem névre szó­lóan címezzék a dicséretet és a bírálatot, aszerint, hogy kit mi illet. Jól tudják a nagyberki pártszervezet és termelőszövetkezet vezetői, hogy a tervezett 36 forinttal szemben elért 37 forintos munkaegység és az előirány­zott 2,70 forint helyett több mint 3 forintos egységenkénti egyéb juttatás nem egyönte­tű igyekezet gyümölcse. Volt, aki többet tett ezért a része­sedésért, s akadt, aki erejé­hez képest keveset nyújtott. Könnyű volna e megállapí­tás után azt mondani a tag­ságnak, hogy akinek nem in­ge, ne vegye magára. Ehe­lyett részletes felvilágosítást adott az elnök arról, hogy az említett ingek közül melyik kié. A nagyberki termelőszö­vetkezet kommunistái így megtudták, hogy a Szentkuti- dűlőben Frank Józsefné 1280 négyszögölből több mint 3'J mázsa csöves kukoricát taka­rított be, Enner Jánosné ugyanabban a dűlőben azo­nos területen alig több mint 22 mázsát. A Balkúti-dűlőben 930 négyszögölön mintegy 22 mázsa kukoricát termelt Pe­ringer Jánosné, és hat má­zsán alul maradt Nagy Sán­dorrá termése. összehason­lítható Valkschöffer Jánosné 39 mázsás és Parrag József­né 32 mázsás kukoricahoza­ma is, amit azonos területen értek el. A gyenge talajerő vagy az időjárás a különb­ség eredője? Nem. A megfe­lelő tőszámot nem egyformán hagyták meg. és a növény­ápolást ki jól, ki pedig rosz- szül végezte, s ez befolyásol­ta döntő mértékben a hoza­mok alakulását. A cukorré­pa-termesztésben is így lehet megvonni a mérleget. Vörös Agostonné, Mayer József ne, Gál Jánosné, Valkschöffer Jánosné eredményei mögött elmai’ad Zilizi Ignácné, Fe- ringer Jánosné, Varga Sán- dorné és Parrag Józsefné eredménye, noha egyforma természeti körülmények kö­zött termelték ők is a cu­korrépát. Amikor a termelőszövetke­zet elnöke mindéiről beszá­molt a kommunistáknak a zárszámadást előkészítő tag­gyűlésen. Takács Pál megje­gyezte. hogv anyósa, Ziliziné1 biztosan nem veszi majd jó néven a bírálatot Ez termé­szetes is, hiszen a bírálatot senki sem teszi könnyen zseb­re, hanem elgondolkodik raj­ta S ha csupán ezt érik el a névre szóló bírálattal, már az is eredmény, és jobb mun­kára ösztönöz. A kommunis­ták egyetértettek a tsz-elnök tájékoztatójával, és javasol­ták, hogy a vezetőség ilyen tartalmú beszámolóját tárja a tagság elé a zárszámadó köz­gyűlésen. Helyeselték azt is, hogy a gépi munkák szerve­zésében, a premizálásban és a munkaegységek felhaszná­lásában tavaly észlelt hiá­nyosságokat ugyancsak rész­letesen ismertesse a szövet­kezeti gazdák előtt. A nagyberki Kaposvölgye Tsz zárszámadó közgyűlését kedden megtartották, s az elnök által ismertetett veze­tőségi beszámoló a pártáiap- sze*vezet taggyűlésen elhang­zottakat tartalmazta. A teszánv lót követő Hoz­zászólások azt lizor yítottak, légy a kommunisták az elő­készítő taggyűlés szellemében b fzélgebtek « párt j^kivliiek kel a közgyűlés előtt. A h író­iatokat s-nki sem utasította vissza: senki sem tette szóvá, hogy inook -latlanui említik a nevét, tehát a pélnak célba találtak. A tucatnyi felszóla­lásból következtetni lehetett arra, hogy az embereket nem csupán a munkaegység érté­ke érdekli. hanem ennél messzebb látnak. A sok ésszerű fölvetés kö­zül csupán kettőt ragadok ki, mindegyik egy kicsit az emberek tudatának formálá­sát jellemzi. Papp János nyugdíjas traktoros magas ko­ra ellenére sokat tett a kö­zös erősítéséért, tehát joggal buzdíthatott több és jobb munkára. Elmondta: a falu­ból Kaposvárra járó dolgo­zók milyen korán kelnek, és milyen késón érnek haza, s jó volna, ha a tsz-tagok is idejében indulnának regge­lente munkában. Akkor nem állnának tétlenül a földek végében a gépek. A széna­gyűjtéskor nem azt kell nézi- ni, mint telnek az órák, ha­nem azt, hogy nem jön-e az eső. Akadnak, akik így véle­kednek: ma már megkeres­tem ennyit vagy annyit, néni érdemes tovább maradni, hát hazamegyek. A gazdáknak nem szabad így gondolkoz­niuk. Inkább azt nézzék, ho­gy a r lehetne még többet vé-. gezni, több hasznot hozni a közösnek. Erre is utaltak a hozzászólók. Mészáros Isi- vámé növény termesztési csa­pat veve1? az asszonyok nevé­ben arra kérte a vezetőséget, hogy az idén gondoskodjon mákterületről, még azon az áron "s. ha ők maguk adják össze a vetőmagot. Tárgyilagosan értékelt és utat mutatott ez a közgyűlés. Gróf T.ajos párttitkár a gyű­lés után azt mondta, hogy föl voltak készülve arra, amit a tagoktól most hallot­tak, lényegében ezt várták ettől az összejöveteltől. Erre készültek a párttaggyűlésen, s a tapasztalatok szerint eredményesnek bizonyult a zárszámadás politikai előké­szítése. Hernesz Ferenc Megkezdődtek a magyar-egyiptomi tárgyalások Kádár János fogadta a DNFF budapesti irodájának vezetőjét Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára szerdán bemutatkozó látoga­táson fogadta Dinh Ba Thit, a Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front budapesti irodájának vezetőjét. (MTI) Kállai Gyula látogatása Nasszer elnöknél Kairó, február 2. Rudnyánszky István és Su­gár András, az MTI tudósí­tói jelentik: Szerdán délelőtt a Kub- beh-palotában megkezdőd­tek a Magyar Népköztársa­ság és az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnö­kének hivatalos tárgyalásai. Szerdán délben Kállai Gyu­la miniszterelnök Nasszer elnök meghívására látogatást tett Manchiet-el-Bakriban, az elnök magánlakásán. Nasszer elnök most is Kairó külvá­rosában lakik, abban a ház­ban, ahol a forradalom előtt élt, amikor még ezredes volt. Nasszer elnök és a koráb­ban odaérkezett Amer mar­sall, az EAK alelnöke fél kettőkor fogadta Kállai Gyu­lát és a magyar kormányfő­vel együtt érkező Zakaria' Mohieddin miniszterelnököt. Az elnök és Amer marsall a ház kapujában fogadta ven­dégeit, majd abba a szalonba vezette őket, amelyben az el­nök illusztris látogatóit fo­gadni szokta. Az egyiptomi és a magyar sajtó képviselőinek jelenlété- Den a televízió és filmhíradó munkatársainak felvevőgépei előtt az államférfiak üdvö­zölték egymást, és barátságo­san elbeszélgettek. Nasszer elnök érdeklődésére a ma­gyar kormányfő elmondta, hogy Magyarországon ke­mény a tél, s nagy gondot okoz a városi közlekedésben. Tréfásan megjegyezte, hogy szívesen átvennénk némi meleget és napsütést az egyiptomi "■télből«, amelyet a küldöttség tagjai az ottho­ni fagyos napok után inkább nyárnak neveznek. Nasszer elnök tréfás "árukapcsolás­sal« válaszolt: megkérdezte, hogy vajon a meleg mellé átvennének-e vendégei az Egyiptomban oly gyakori ho­mokviharokból is? Nasszer elnök. Amer mar­sall, Zakaria Mohieddin és Kállai Gyula ezután baráti eszmecserét folytatott a két országot érintő kérdésekről és a nemzetközi helyzet fő prob­lémáiról. Az eszmecserét kö­vetően két órakor Nasszer el­nök asztalhoz kisérte vendé­geit, az időközben megérke­zett egyiptomi államférfiakat, a magyar küldöttség tagjait, Kállai Gyula feleségét, Rdcz Pál nagykövetet és feleségét. A baráti hangulatban lezaj­lott ebéden részit vett Kál­lai Gyula és felesége, Bíró József külkereskedelmi mi­niszter, Kiss Árpád, az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Tanács elnöke, Szarka Ká­roly külügyminiszter-helyet­tes, Rónai Rudolf közleke­dés- és postaügyi miniszter- helyettes, dr. Sághy Vilmos, a Tervhivatal elnökhelyette­se, Rosta Endre, a KKI ügy­vezető elnöke, Rácz Pál nagykövet és felesége. Egyiptomi részről a ven­déglátó Nasszer elnökön és feleségén kívül részt vett az ebéden Amer marsall, az EAK alelnöke, a hadsereg he­lyettes főparancsnoka, Zaka­ria Mohieddin miniszterelnök, Anvar Szadat, az EAK nem­zetgyűlésének elnöke, Husz- szein esz-Szafel, az EAK al­elnöke, Ali Szabii, az Arab Szocialista Unió főtitkára, Amud Favzi külügyminisz­ter-helyettes, Mahmud Riad, külügyminiszter, Szolimán Huzajen kulturális miniszter, a magyar kormányfő mellé kinevezett díszkiséret elnöke, Mohamed Ibrahim, az EAK budapesti nagykövete, Nasz- szer elnök jobbján Kállai Gyulámé, Kállai Gyula bal­ján Nasszer elnök felesége foglalt helyet. (MTI) Megnyílt a mezőgazdasági könyvhónap Kapuváron, Győr megye legnagyobb községének új mű­velődési házában szerdán meg­nyitották a mezőgazdasági könyvhónapot. A könyvhónap jelentőségét dr. Soós Gábor földművelésügyi miniszterhe­lyettes méltatta. (MTI) Á világ tiltakozik az USA barbarizmusa ellen Az ENSZ nem illetékes a vietnami probléma megvitatásában — jelentik ki VDK-, kínai és francia részről Az amerikai légierő és haditengerészet gépei szer­dán is folytatták a demokratikus Vietnam terrorbom­bázását. Erről Saigonban egy amerikai katonai szóvivő csak annyit közölt, hogy a két fegyvernem gépei ösz- szesen 22 bevetésen vettek részt Észak-Vietnam fölött, s hogy ott hidakat, vasútvonalakat, gépkocsioszlopokat, raktárlétesítményeket bombáztak, és támadták a Ben Thuy kikötő berendezéseit. Dél-Vietnamban a száraz­földi akció legnagyobb részt a "Vagány« fedőnevű hadmű­velet keretében zajlott le. Az AFP hírügynökség jelentése szerint Binh Dinh tartomány­ban az első amerikai légi- mozgékonyságú hadosztály alakulatai elvesztették a har­ci érintkezést a partizánok­kal. Szóvivői közlés szerint az amerikai, dél-vietnami és hadművelet folyamán, amely január 25-én kezdődött él, 695 embert gyilkoltak meg. Ezekről azt állítják, hogy Viet Kong-katonák. Kétszáz em­bert hadifogolyként, további 437-et pedig "gyanúsítottként« elfogtok, ez utóbbiak 75 szá­zalékát azonban polgári ru­hában találták Saigontól mindössze 25 ki­lométernyire délkeletre az el­Mit jósoltak a medvék? A néphit szerint a barnamed- ■k február másodikon fölébred- >k téli álmukból, elhagyják a írla.vgjukat, s esak akkor tér­ik vissza, ha kint meglátják az •nyékukat, a Fővárosi AUatkert írna- és örvösmedvéi azonban ! idén sem voltak kiváncsiak az öjárásr». A jegesmedvék vi­szont kérdezés nélkül is szívesen "nyilatkoztak«: ezen a napon is fürdőt vettek, ami a szakembe­rek módszeres megfigyelése sze­rint azt jelenti, hogy még körül­belül egy hétig enyhe lesz az idő. Ennél hosszabb távra sajnos nem tudnak megbízható "prog­nózist« adni. Hét év alatt 84 százalékkal nőtt a Szovjetunió ipari termelése Moszkva, február 2. A Szovjetunióban a múlt évben csaknem 7 százalékkal emelkedett az anyagi termelés. A nemzeti jövedelem 6 százalékkal, az ipar össztermelése 8,6 százalékkal, a mező- gazdaságé 1 százalékkal, a népgazdaságból származó tisz­ta nyereség 7 százalékkal múlja felül az előző évi szintet. A közlemény rámutat, hogy tavaly a szovjet népgaz­daság termelési álló alapjai 10 százalékkal növekedtek. A termelőeszközök termelésének növekedési üteme közel ke­rült a fogyasztási cikkek termelése növekedésének ütemé­hez. Az előbbi 8,7, az utóbbi pedig 8,5 százalékos növeke­dést mutat. A külkereskedelmi forgalom 5 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom pedig 10 százalékkal emelkedett. Az utóbbi hét évben (1959—1965) a Szovjetunió ipari termelése 84 százalékkal növekedett a tervben előirt 80 százalék helyett. Előzetes adatok szerint 1965-ben a mezőgazdaság össz­termelése valamivel nagyobb volt, mint az előző évben el­ért eddigi legmagasabb színvonal. Jelentősen — 16 száza­lékkal — emelkedett a hús és 24 százalékkal az állati zsi­radékok termelése. A hozott intézkedések eredményekép­pen gabonaféleségekből teljes mértékben biztosítva van az ország szükségleteinek kielégítése. 1964 végén és 1965 elején emelték a lakosság ellátását biztosító ágazatok 20 millió dolgozójának munkabérét Az év végére körülbelül 8 millió kolhozparaszt kapott nyug­díjat. Ar országban 71 millió ember tanul. Egy év alatt több mint 10 millió ember került kedvezőbb lakásviszonyok kö­zé. 1966. január elsején körülbelül 232 millió lakosa volt a Szovjetuniónak. (MTI) dél-koreai fegyveres erők a gg amerikai lövészhadosztály alakulatai légi- és tüzérségi támogatással törtek rá egy alagútrendszerre, amelyet par­tizánok építettek ki. Az erő­dítményre záporoztak a tü­zérségi lövedékek és bombák. Amikor azonban veszteségek árán elfoglalták az alagút­rendszert, az állásokat üresen találták. Saigontól 500 kilométernyi­re északkeletre, a »Vagány« hadművelet színhelyén szer­dán délelőtt amerikai helikopterek vé- lctlenségből rakétákkal saját csapataikat lőtték. Egy amerikai katona meghalt, 9 megsebesült. A VDK állásfoglalása A Vietnami Demokratikus Köztársaság hivatalos nyilat­kozatban szögezte le, hogy jogellenes lenne bármifajta BT-határozat Vietnam ügyé­ben. Ilyen nyilatkozatok je­lentek meg kínai részről is. Johnson elnök szemlátomást nyomást igyekszik gyakorolni a Biztonsági Tanácsra azzal, hogy Washingtonban kiszivá­rogtatta: Addig nem "szélesí­tik ki« Észak-Vietnam bom­bázását, amíg remény van arra, hogy a problémát az ENSZ is rendezheti. A VDK nemzetgyűlésének állandó bizottsága január 31-én rendkívüli ülést tartott. és meghallgatta he Thanh Nghi miniszterelnök-helyettes beszámolóját a kilenc szocia­lista országban tett látogatá­sáról. Le Thanh Nghi gazda­sági kormányküldöttség élén Magyarországon is járt. A ki­adott közlemény szerint a nemzetgyűlés állandó bizottsága örömmel üd­vözölte a VDK-kiiltlött- ség baráti látogatásának nagy gazdasági és politi­kai sikereit. Novotny levele Ho Sí Minh-hez Antonín Novotny köztársa­sági elnök Ho Si Minh elnök levelére adott válaszában a leghatározottabban elítéli az Egyesült Államok brutális ag­resszív cselekményeit, a dél- vietnami nép elleni napalm- bomba-támadásokat, a vegyi és gázháborút és a legújabb agresszív lépést, a VDK elle­ni bombatámadások megújítá­sát A csehszlovák kormánynyi­latkozat leszögezi, hogy Cseh­szlovákia minden szükséges támogatást megad a Vietna­mi Demokratikus Köztársa­ságnak, és támogatja a VDK kormányának és a DNFF-nek a javaslatait a vietnami kér­dés rendezésére. Az Országos Béketanács tiltakozása Az Országos Béketanács el­nöksége táviratot küldött az Egyesült Államok elnökének, amelyben rámutat: — A nemzetközi jog és az emberi morál alapelveire apellálva ismételten fölemel­jük szavunkat: Szüntessék meg a VDK bombázását, von­ják ki az Egyesült Államok csapatait Dél-Vietnamból, és az 1954-es genfi egyezmények szellemében teremtsék meg a békét Vietnam véráztaitta földjén. Ugyancsak táviratot küldött az Országos Béketanács eh nöksége Hoang Luongnak, a VDK budapesti nagyköveté­nek. s ebben a magyar nép szolidaritását fejezte ki. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents