Somogyi Néplap, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-16 / 13. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1966. január 16. Bárány Tamás: A FÉRFI B ertalan János már második hete volt a városban, nagynénje vendégszerető házában amikor egyik reggel — megvárván amíg a háziak elmennek hazulról — megkereste a villanyvasalót, és munkához látott. Akkor még maga sem értette pontosan, miért is kell a nadrágot kivasalnia. Egész délelőtt dolgozott konok buzgalommal. Életében először hajolt lorró vassal nedves ruháról felcsapódó gőz fölé, hiszen azelőtt mindig anyja csinálta az effajta munkát. Irma nénjét azonban nem merte megkérni erre. hiszen a drága lélek bizonyára furcsán nézett volna rá, ha azzal fordul hozzá, hogy most júliusban vasalja ki barna szövet- nadrágját. Viszont ezt a nadrágot — élete első hosszűnad- rágját — ld kellett vasalni minden áron. Igaz: két hete függ a szekrényben, s ugyancsak kilóghatta már az utazás törődöttségét, de hát ez nem elég: az élének vágnia kell! Erzsivel négykor volt találkozója. Mindketten most végeztéik az első gimnáziumot, s mindkettő azt mondta a másiknak, hogy a másodikat végezte Noha már ötödik napja ismerték egymást, találkozót csak most beszéltek meg először. János tegnapig észre sem vette Erzsit; két vékony szőke hajfonatát kislányosnak tartotta, s tizenöt éves korában az ember valahogy túl van már a kislányokon. De tegnap délután tovább voltak együtt a társasággal, s ő hazafelé menet Erzsi mellé került Már nem is emlékezett, rá, miről beszéltek a hosszú úton hazáig. Felködlött benne, hogy taláb Shatkespaare-ről «-* a Saentivánéji álmot tavaly látta a Szigeten — vagy talán a Hiúság vásáráról, amit nemrégen olvasott. De az ördög értette ezt: akkor, ott az utcán valahogy alig figyelt tulajdon szavaira. Mindegyre Erzsi két varkocsa himbá- lódzott előtte, azokat bámulta, s szinte önkéntelen folyamatossággal dőlt belőle a szó. Egy kicsit csodálkozott is magán, hiszen régebben valósággal megbénult a nyelve, ha lányokkal beszélt. Igaz: két-három éve még labdán, mozin kívül más alig érdekelte, esztendeje meg a könyvek varázsa kerítette hatalmába, s csak most legutóbb, tél végén, tavasz fakadtán változott meg körülötte minden. A csit- ri lányok, akikkel birkózva hempergett a porban, s akiknek varkocsát cibálta azelőtt, most fölényes és soktudó pillantással méregették, s neki egyre inkább melege lett ezektől a pillantásoktól. S azon kapta magát, hogy egyre gyakrabban fordul meg a lányok után, ha könnyű blúzukban, lebbenő szoknyájukban ellibbennek mellette. Nemcsak arcukra: bokájukra és derekukra is rányílt a szeme. Később ráébredt, hogy hangja mélyül, s hogy most már minden szombaton borotválkoznia kell. Aztán jöttek a vizsgák, majd ez a nyaralás. Irma néni három hetes meghívása a szép bizonyítvány jutalmaképp. E rzsi még nem volt ott a főpostánál, amikor ő odaért. Néhányszor elsétált hát a jókora épület előtt, s tán tíz perc múlva meglátta a kislányt. A tér felől jött kék szoknyában, fehér blúzban. János nézte, s egy csepp szédülést érzett. »-Érdekes — villant meg benne —, a lábát nem is néztem meg, csak a haját...« Nem is gondolhatta tovább; a lány már ott állt előtte. — Hová menjünk? — kérdezte férfiasán. — Sétáljunk? Őszintén szólva ezt szerette volna; nem akarta, hogy az ülés tönkretegye nadrágja vasalását. De a lány hallgatott. —, csak átszaladok ide a trafikba levelezőlapért, lmom kell a szüleimnek, hazafelé menet majd bedobom a főpostán. — Erzsi biccentett, s ő már indult is. Visszajövet gyorsan megírta a lapot. Töltőtolla ugyan dacoskodott egy ideig, de néhány erélyes rázás után megtört, s tisztességesen rótta a sorokat. A kislánynak feltűnt, hogy a lap felül üres; a fiú nem írt megszólítást. — Így küldött el? — kérdezte meglepetten. János ránézett, éppen most kanyarította a sorok alá nevét, s őszintén szólva már várta ezt a kérdést. — Vagy inkább cukrászdába szeretnél? — kérdezte aztán, mert ebből a hallgatásból valahogy azt olvasta ki, hogy szép,, a sétálás is, de a cukrászsütemény se utolsó. »Persze — gondolta — ilyenek a nők!» Kedvetlenül lib- bentett egyet a nadrágján, hogy Erzsi végre vegye már észre azt a hibátlan élt, aztán azt mondta: — Akkor gyerünk talán cukrászdába. Megengeded, hogy meghívjalak? Erzsi ez nem engedte meg, noha magát az indítványt örömmel fogadta. Ezen egy kissé elvitatkoztaik, aztán elindultak a cukrászda felé. Útközben János Balzacról , beszélt. Nemrég olvasta az Elveszett illúziókat; sokat és hevesen magyarázott. Erzsi szemlátomást érdeklődéssel hallgatta, néha szólt csak közbe olyasmit kérdezvén, hogy a pesti lányok mostanában kétrészes fürdőruhát hordanak-e inkább vagy egybeszabottat. Az előadást ilyenkor hosszú másodpercekre meg kellett szakítania, s bizony eléggé nehéz volt aztán visszatalálni az elveszett fonathoz. Pedig Balzacról még mindig sokkal könnyebb volt Deszélni, mint arról, hogy mennyire tetszik neki Erzsi szőkesége. Egész délután a cukrászdában ültek. Balzac után újra Shakespeare került sorra, aztán Gorkij, aztán Móricz Zsig- mond. Erzsi annyi odaadással hallgatott, hogy Jánosnak nem volt szíve abbahagyni. Néha egymáséba tévedt a pillantásuk; olyankor gyorsan elkapta a szemét. Sötétedett, s már azon tanakodtak, hogy Indulni illenék, amikor Jánosnak eszébe jutott, hogy már egy hete nem írt szüleinek. Igaz mindennap az eszében járt, hogy otthon bizonyára várják a levelét. Irma nénje is megkérdezte néhányszor, mikar ír már. de a strandolás, az új társaság valahogy mindig előbbrevalóbb volt. Ma reggel viszont megfogadta nénjének, hogy ír. — Bocsáss meg egy pillanatra — mondta Erzsinek AZ V. MAQYAR IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ALIQ ISMER RÁ a látó- átlépik a gató a Műcsarnok hatalmas lomkörét, — így! — mondta mindjárt határozottan. — Mit írjak? Drága Anyukám és Apukám? Férfiak vagyunk, mit érzelegjünk, nem igaz? Az érzelgős asszonyok dolga. Azzal állt is fel, fizetetétt — Erzsiké most mér engedte —, s mentek. A főpostánál tétován meg- állott. — No — kérdezte a lány —, hát nem dobod be a lapot? Ott a láda. — De igen — felelte gyorsén. — Csak expresszcédulá- val szeretném feladni. Bocsáss meg egy pillanatra! S már lódult is be á forgóajtón. Odabent megállt, kipillantott, nem figyeli-e a leány, aztán odahúzódott egy írópulthoz, előkapta töltőtollát, s ijesztő gyorsasággal odaírta a lap tetejére: »Drága Anyukám és Apukám!« Azzal zsebébe süllyesztette a lapot, s nyugodt lassúsággal kilépett a kapun. — No, feladtad? — kérdezte Erzsi. — Hosszú sor áll az ablak előtt, nem érdemes várni. Végeredményben holnap így is megkapják... Igaz? — Igaz — biccentett a leány. János ekkor kimért léptekkel odament a postaládához, a zsebébe nyúlt, majd határozott, férfias mozdulattal útjára bocsátotta a Lapot. termeire: a falra akasztott képek és a térbe helyezett szobrok helyét ezúttal installációrengeteg foglalja el, hogy keretül és környezetül szolgáljon az új magyar iparművészet legújabb bemutatkozásának. Szinte elvesz a néző az első termekben a sok anyag között: itt a kerámia- és a gobelinművészet tárgyalkotás foga- sorban a nemes forma és a még ha anyaguk szép díszítés hordozza, de az nem a »hagyományos« is. E ékszerkészítés évezredes ha- hátáresetek a régmúlthoz ha- gyományai igazolják e kíván- sonló szoros összefüggésre Ságunkat. utalnak a két nagy csoport Nagyszerű alkotásokat Iát- között. Egykor, a reneszánsz hatunk ezúttal gobelin tervező/ és a barokk korban szoros szőnyegtervező művészeinktől. volt a kaocsolat: a városi ember öltözködése és környezete szervesen ízül a kor építészetével, festészetével. A múlt században a kettészaalkotásai után a lakásbelső kadás szinte tragikus mére- kialakítására szolgáló bútorok teket öltött: egyik következés hozzájuk illő világítótestek meg edények, eszközök következnek, majd a ruházat tárgyai végzik a sort. Az oldalsó sor egyike az ipari formaalkotás új eredményeiről ad számot, a másik soron pedig ötvös- és üveg- művészetünk jeles alkotásai kaptak helyet A méltató eléggé nehéz helyzetben van, mert talán sehol sem annyira tisztázatlanok az elméleti problémák, mint az iparművészet területén. Ehhez hozzájárul az a körülmény is, hogy sokan hajlamosak a non-figuratív festészet — nemegyszer a szobrászat — alkotásait is díszítő jellegű, tehát iparművészeti alkotásnak tekinteni, holott ezek, ha nem a megszokott képi nyeljen is, de gondolatközlő funkcióval rendelkeznek; nyelvük minden bonyolultsága ellenére is sem puszta dekoráció, hanem bizonyos hangulatoknak, sokszor látomásoknak elvonatkoztatott közlése. így feltétlenül szükséges határt vonni menye a túlzsúfolt kispolgári lakás, a fülledt belső terek, az öncélúan agyondíszített tárgyak. A ma embere — az új építészet hatására. mely az egvszerű. •'ttekinthető szerkesztés elvét követi — újból az egységre törekszik. s annál inkább föl kell figyelni rájuk, mert alkotásaik ritkán kerülnek együttesen közönség elé. Hasonlóan szépek a batikolt anyagok is; annái kevésbé dicsekedhet ezúttal nyomott anyagokat bemutató iparunk. Hasonlóan »déja vu« anyaggal vonul fel ipari formatervezésünk is, s ez alól talán csak az új magnetofon- forma kivétel. Az egyik legrégibb és legáltalánosabban elterjedt anyag az üveg, de épp elterjedtsége, a Korunkban született meg az megmunkálás sajátos körülméépítészeti együttes eszméje, s evvel párosul a lakás egységes megkomponálásának gondolata, lágy szabai terei az építészetben, a funkciók igazságát jelző tárgyak a belső térben: ez szabja meg a modem ember egységes követelményét környezetével szemben. S HA E KÖVETELMÉNY tükrében nézzük a kiállítás anyagát, úgy érezzük, hogy ezúttal keramikusművészeink szerepelnek a legkiemelkedőbb alkotásokkal. Az Iparművészeti Főiskoláról, mely új célkitűzéseinek jegyében most Ipari Művészeti Főiskolára változtatta nevét, olyan új generáció a_ kettő közé: a gondolatköz- került ki — hála Borsos Miklő szerepet betöltő képzőművészeti alkotások és a díszítő jellegű iparművészeti alkotások közé. Már Kandinskij úttörő jelentőségű elméleti munkájában fölveti a problémát az »absztrakt* szét alapjait lerakó lenit elem a művészetben című munkájában, hogy mi különbözteti meg majd ezt a művészetet a puszta díszítésül szolgáló iparművészettől. Válaszul a minőség fogalmát jelöli meg, mely elhatároló szerepű. Tegyük még hozzá — bár ez nem minden esetben perdöntő —, hogy az iparművészeti alkotások más indítékból is születtek, más a funkciójuk, s így más a mércéjük is: ezek az alkotások használati értékkel rendelkező tárgyak, s értékmérő lós pedagógiai tevékenységének —, mely méltóan sorakozik a nagy hármas: Gádor, Gorka és Kovács Margit mellé. Közülük kettő ma is újabb és újabb műveket alkot, s nem is akármilyeneket. Gádor Ist- művé- ván új térplasztikáit, faliképéi A szel- írissek, ötletesek, az ereje teljében alkotó nagy mestert mutatják. Hasonlóan Kovács Margit samottszobrai, reliefjei az invenciónak, -a vele született bájnak csodálnivalóán szép alkotásai. S mellettük a fiatalabbak: Srammel Imre magas tűzön égetett fémbera- kásos tányérjai, Majoros János faliképéi, Benkő Ilona és Majoros Hédi vázái, faliképéi, Csekovszky Árpád, Garányi József térolasztikái és faliképéi, G. Staindl Katalin nagyméretű faliképéi változatos képet adnak fiatal keramikusaink törekvéseiről, tehetsé. gükről. felkészültségükről. A kerti törpék világa eltűnőiéiben van: helyükbe pompás, mércéjüket nem önmagukban modern térplasztik-k kerülhethordozzák, hanem környezetükhöz kell igazodjanak. Ezt a környezetet pedig az építészet .determinálja: ezért hát mércéjük a modern építészeti térbe illeszkedés hogyanja és mikéntje lenne. ENNEK ELLENÉRE itt, az iparművészeti kiállításon is találunk olyan műveket, melyek kilépnek a szűkén vett iparművészet kategóriájából, és ábrázoló funkciót töltenek be. Gondolok olyan művekre, mint Kovács Margit remek samottszobrai, Juhász Árpád lemezből készített szoborcsoportja, S határesetként Plesznivy Károlynak a budapesti XIV. kerületi pártbizottság új székházának nagy előadótermébe került gobelinje. E művek erősen Qjcumi Qábú r: Táéli Éltén Boldog, kit téli estén gyermeke vár haza, boldog, kit nem aláz meg a részeg éjszaka boldog, ki fényvirágok vad ábrái között szilárd ösvényt talál a gyanús kátyúk fölöl, és boldog, kit az álmok lidérce elhagyott, s ki ábrándok hínárján füstkönnyen andalog: s boldog, kiből az érzés, akár a könny pereg boldog, kit jégbe-fagyba látnak az emberek; boldog, ki önfeledten egy mámorért lobog, s boldog, kit önfegyelme szilárdan összefog de boldogabb, ki hűvös bölcsessége hajóján mély közönybe evez be az irgalmatlan órán ám a legboldogabb az, ki önmagát feledve, és milliókba oldva, befut a végtelenbe, hol a testvériség nagy lángmályvái lobognak, s fejéről az örök fagy zúzmarája leolvad. nek. Keramikusaink művészetét a színek és formák gazdag változatossága jellemzi, mely magában rejti a továbbfejlődés. a további gazdagodás lehetőségeit is, A kiállítás egyik legérdekesebb darabja Stramméi Imre és Juhász Árpád közös alkotása, kerámiának és ötvösségnek szerencsésen átgondolt szintézise. Hasonlóképpen érdekes és színvonalas elgondolás En- gelsz József vörösréz oszlopburkolata: az ornámens ritmusainak kellemes változása teszi vonzóvá alkotását. Néhány fémtárgy — noha az utóbbi időben eléggé elszoktunk attól, hogy ezeket az ó- és középkor mintájára fémből készítsék —, mint kancsó, tál, váza, kecses formájával, a díszítőelem rendkívül mértéktartó, átgondolt alkalmazásával hívja fel magára a figyelmet. Csak sajnálni lehet, hogy ötvöseink ékszerei közül alig néhány darabot mutattak be, noha jól tudjuk. hogy értékes és kiállításra méltó darabok kerülnek ki kezük alól, mint pl. Tótfalussy László, Péri József és mások legutóbb látott művei. Itt vetnénk föl, hogy a nemrégen látott külföldi iparművészeti kiállítások mintájára ismét lehetőséget kellene találni arra, hogy legjobb, legtehetségesebb ötvöseink nemes anyaghoz jussanak, és elgondolásaikat abban kivitelezzék. Jól tudjuk, hogy a művészi értéket elsőnyei miatt szinte teljesen gyári keretek közt folyik az előállítás, s a tervező művészek elgondolásait csak nehezen, sokszoros áttételeken át érvényesíthették. Ez az utóbbi időben némileg módosult, a tervezők nagyobb teret nyertek, Ajka, Párád és Salgótarján üveggyárainak tervezői jelentékeny anyaggal jelentkeztek. Mellettük Szabó Erzsébet új kísérletei szélesítik a mezőnyt, $ csak ázt sajnáljuk, hogy az üzletekben ezek az alkotások nem kaphatók. S EZZEL ELÉRKEZTÜNK az egész kiállítás, egyúttal iparművészetünk egyik legégetőbb gondjához: az iparművészet jellegéből adódóan iparhoz, tehát sokszorosításhos kapcsolódó művészethez. Ezt tapasztaltuk a legutóbb Pesten látott norvég és finn kiállításnál egyaránt; a kiállítás rendezői maguk is hangsúlyozták* s mi magunk is tapasztalhattuk Nyugat-Európában járva, hogy a kiállításon látott anyag azonos avval, ami az üzletekben megvásárolható. Az viszont, aki az iparművészeti kiállításon látott tárgyak nagy részét (tisztelet a kiit számú kivételnek) meg akarná vásárolni, igen nehéz helyzetbe kerülne: vagy nagy áron venné meg őket, mint egyedi darabokat, vagy kénytelen lenne lemondani róluk. Lehetne ezúttal is kutatni ipar és kereskedelem egymásba, ügy látszik, nem jól kapcsolódó fogaskerekeinek gépezetében • hibát, de ez a »komámasszony, hód az olló« játék hovatovább mind fárasztóbbá válik, ahogy eredménytelensége egyre szembetűnőbb. Sem a kerámia tálak és vázák, sem a szőnyegek, sem az evőeszközök, sem az üvegholmik többsége, a bútorok többsége nem tartozik a megvásárolható áruk közé* nem szólva a csak exportra tervezett és kivitelezett ruházati dolgokról. így hát e darabok jellegüktől és lényegüktől eltérően nem áruk, nem tárgyak, hanem egyedi műalkotások. S éppen e nem sokszoro- síthatóság nehezíti például a bútortervezők helyzetét, hogy egy-egv darab apróbb hibáit egy következő szériában kiküszöböljék. S ez a kiállításon bemutatott anyagnak — színvonalától most már el is tekintve — a fő bökkenője. Közönségünket modern látáskultúrára kívánjuk nevelni, s ennek szerves része — vagy talán éppen legdöntőbb tényezője — saját környezetének el- és berendezése. A kerti törpék, a plüss- huzuto- világítás rekamiék a vitrinben őrzött ’ppek és haszontalan csecsebecsék vi’ i gától hosszú az út a modern térpiasztikáig a sima vonalú bútorig, az aszimmetrikus vázáig He azonban még meg is nehezítjük ezt az utat, ha sziklákat gördítünk, akadályként, hogyan várhatunk akkor eredményeket? A főiskola erőfeszítéseket tesz a tára*, 'crmáló művészet kultúrájának mind szélesebb elterjesztésére, mindjobban felkészült művészeket indít útjukra. Lépjünk hát gyorsabban a lehetőségek valóra váltásán»!- ''’fiúra! Láncz Sándor
