Somogyi Néplap, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-01 / 1. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Szombat, 1986. január 1. PETŐFI NAPJÁN... Konstantin Pausztovnkij: A HAZA FÜSTJE Január elseje: Petőfi napja. E napon, 1823. január elsején született a világirodalom égjük költőnagysága, aki huszonöt esztendő múltán katonai kine­vezését kérő levelében ezt ír­ja Kossuth Lajosnak: »Ha pe­dig kinevez ön őrnagynak . .. arra kérem, hogy ez januarius 1-jén történjék. Én csak feb- rtiarius 1-jén mehetek rendel­tetésem helyére, de igen óhaj­tom, hogy kineveztetésem az év első napjára essék, mint­hogy az születésem napja. Én nagyot tartok az ily kicsiny­ségek felől.« Addigi költésze­te is igazolja Petőfinek ezt a vallomását: az egymást köve­tő évkezdő napok egy-egy Pe- tőfi-vers dátumaiként szerepei­nek; Szilveszter a neve a köl­tő forradalmár hősének, s ta­lán a születési nap ihlette Pe­tőfit arra is, hogy január el­sején vesse papírra híres jel­szavát: Szabadság, szerelem... Az emlékezés szokványos szavai helyett egy időszerű problémát említenék meg itt. Kezdjük a dolgok közepén. Ma­gáénak érzi-e mai versolvaső közönséglünk Petőfit? Szereti és érti-e az olvasók népes tá­bora Petőfit? Nehéz erre a kérdésre sommás választ ad­ni, de az a benyomásom, hogy nem eléggé. Tapasztalataimat elsősorban az ifjúság köréből gyűjtöttem, s bár itt is akad­nak lelkes Petőfit olvasók, az összkép nem mondható kedve­zőnek. Természetes a követke­ző kérdés: miért nem szere­tik, máért nem értik eléggé nálunk ma Petőfit? A sok és egymással összefüggő lehetsé­ges válasz közül egyetlen egyet emelek most ki., Nem ismerik nálunk eléggé Petőfit. Tudom, kemény ez a megállapítás, de langyos-szürke szavakkal nem lehet érzékeltetni egy jelenség, egy probléma tényleges súlyát. Senkit ne tévesszen meg az a tény, hogy talán Petőfitől is­merik nálunk a legtöbb költe­ményt, hiszen az általános is­kolától kezdve a különböző közép- és felsőfokú tanintéze­tekig tanítják, magyarázzák, szavaltatják a költő verseit. S néhány Petőfi-költemény va­lamiképpen a »levegőben van« minálunk: annak ismeretéhez, hogy »Talpra magyar«, hogy »Befordultam a konyhára«, hogy »Rózsabokor a dombol­dalon«, bárki eljuthat iskolán kívül is. De mi az, ami az Petőfi Sándor iskolát végzettek ^erskincstá- rában Petőfiből megmarad? Tizenöt-húsz költemény, né­hány strófa vagy sor foszla­dozó emléke s a riegy nemzeti költőt megillető ‘ természetes tisztelet. Ám ez a tisztelet viszonylag kevesekben fonódik össze a mű sokoldalú ismeretével. Tizenut vagy húsz vers halványuló em­léke nem elegendő ahhoz, hogy igaz képet adjon Petőfiről. Is­merni kell a Nemzeti dalt, de érdemes megismerni, meg kell ismerni az Egy goromba tá­bornokhoz merész-önérzetes sorait és a sorok mögött húzó­dó keserves tényeket. Ismerni kell a Szeretlek, kedvesem megkapó, elragadó vallomását, de érdemes megismerni, meg kell ismerni a Pacsirtaszót hallok megint fájóan igaz, bús- férfíasan zengő sorait is. Is­merni kell a klasszikus költői felhívást A XIX. század költői­hez, de teljesebbé válik a kép. ha ismerjük a Szomorú éj ket­tős gondot görgető strófáit. Is­mernünk kell a Szeptember végén elégikus szépségét. De ismernünk kell a Válasz, ked­vesem levelére izgalmas gon­dolati ívelését is. Nem folyta­tom a felhívások sorolását, aki érteni akar*, ennyiből is ért. De hogy semmiképpen se essék félreértés, egy megjegy­zés még ide kívánkozik. Egy időben sokat emlegették, s nem is alaptalanul, hogy a tankönyvek, ismertetések, elő­adások egyoldalúan muta tá': be Petőfit, amikor csakis po­litikai költenén-’eire vetetlek fényt. Az egyoldalúság meg­mutatkozott abban is, hogy tájlíráját, szerelmi költészetét, népdalait mindig ugyanazzal a három-négy verssel mutatlak be a különböző könyvek és ismertetések, s így alakult ki a közismert Petőfi-versek so­kat ismételt li'tája. Ez a lista azonban a politikai lírájának teljességét sem képviselte, s költészete más tájairól sem adott friss és izgalmas képet. S az is előfordult, nem is ritkán, hogy egy-egy vita Pe­tőfi szülőhelyéről vagy halá­la helyéről nagyobb érdeklő­dést keltett, mint maga a Mű ... Pedig minden, ami Pe­tőfi életében és utóéletében érdekes, az csakis a Műtől, a Mű fényében kapja meg igiazi értelmét. Mi hát a teendő? Ápolni Petőfi kultuszát, csak nagyobb léJekzetet véve költé­szete levegőjéből; terjeszteni iskolában és iskolán kívül a verseit, de nemcsak a régi ismert lista alapján; érteni és megérteni költészete izgalmát. Illyés Gyula szavai szerint »a szépség mellett a szellem át- érzésével«. A háború alatt írta ezt a regényét a neves szovjet író, de a szörnyű kataklizmában elveszett a kézirat. Véletlenül találtak rá, és csak nemrég je­lenhetett meg a mű, amely a szovjet művészértelmiségről szól. Hősei a legkülönbözőbb emberek: egy kissé bogaras irodalomtörténész, kolostori freskót restauráló festőmű­vész, művészi zsákutcába ju­tott színésznő. A regény ezek­nek az embereknek a háború előtti utolsó napjaival kezdő­dik, amikor hőseinek oly bé­kés életébe hirtelen betör a háború, a borzalom, a pusztí­tás. Hogyan alakul a megpró­báltatások közepette e békés embereknek és a velük kap­csolatban állóknak — íróknak, színészeknek, tudósoknak, spa­nyol emigránsoknak, norvég menekülteknek — a sorsa a vérzivataros időben, amikor az ország és az élet megmentése mindenek fölé kerül? A kér­désre a regény ad választ: e Szép, tiszta lírától áthatott, nagy szuggeszfcivitással megírt könyv, amelyben Pausztov- szkij az átélő, humanista író tollával írja meg az eseménye­ket. (Magvető Könyvkiadó.) SZERKESZTŐI ÜZENETEK Sz-erkesztőségiinikTi öz sokan kül­denek be különböző témájú és műfajú írásokat azzal a kéréssel, hogy közöljük őket, illetve adjunk róluk részletes, kimerítő bírálatot. A beküldött írások egy kisebb töredéke valóban használható, ezeket rendre meg is jelentetjük a Somogyi Néplap Kulturális mellékletében. Ezzel elismerjük, hogy megyénkben is élnek olya­nok, akik nemcsak íráskészséggel rendelkeznek, hanem irodalmi ér­tékű verset, novellát is írnak. Szeretnénk felhívni olvasóink fi­gyelmét arra, hogy minden beér­kező írást elolvasunk, azonban részletes bírálatok elküldésére le­vélben, illetve bírálataink szóban való elmondására nem vállalkoz­hatunk. Ez ugyanis nem feladata égy politikai napilapnak. Szerkesztői ’ Üzeneteinkben a to­vábbiakban csak azok nevének kezdőbetűit soroljuk fel, akik nőm közölhető kéziratokat küldtek. Kérjük, hogy részletes bírálatért szíveskedjenek az irodalmi folyó­iratok szerkesztőségéhez fordulni. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg, és nem küldjük vissza. Nem közölhető kéziratot küldtek: K. J. (Kaposvár), F. I. (Fonyód), H. J. (Porrogszentkirály), P. Z. (Kaposvár), B. G. (Nagyatád), K. G. Istvánná (Balatonszárszó), Sz. J. (Kaposvár), A. I. (Kecskemét), T. I. (Nagyatád), V. M. (Szeged), Z. I. (Kaposvár), B. K. László (Csurgó), M. Sándor; K. S. (Buda­pest). A kéziratok egy része még fel­dolgozás alatt áll. A rájuk vonat­kozó válaszokat levélben vagy a legközelebbi Szerkesztői üzenetek között ismertetjük. Pándi Pál Szirmai) &adrt: 'Tjitfrk is üalésáy — nagyaiiyiutixál. A vörös forrás titkát csak te tucLad, kutya a kenyérét csak tőled vette el, mióta elmentél, elapadt a forrás, de a hold az erdőn terólad énekel. A holt füzesben niég láttál víziembert, és tudtad, mért hullnak le a csillagok; hány régi utat hagyott el béna lábad, s most minden elmaradt út bennem kanyarog. Bölcsességed görcsös gyökerek táplálták, nyugalmadat égő csend gyöngyözte ki, makacsul hitted, hogy egy új világban a szolgaságtól egyszer megment valaki. S hogy ősz fejeden a remény glóriáját fekete kendőbe kötötte a halál, elrejtőztél a hársfák árnyékába, de vizslató szemem most is rád talál. Bár megnémult már hangod a messzeség ől, mégis bizonyosság vagy — múlt ez a föld, amely lábad nyomát porával felitta, de szerelmével örökre ideköt. Abban az időben, amikor termelőszövetkezetünk először kapott üdülési beutalót, a ve­zetőség napokig törte a fejét, kit érdemesítsen rá. Hosszas vita után megszületett az el­határozás: utazzon Hévízre S. Balogh Antal. Megszolgálta a jutalmat, s bizonyára kívánja is öreg csontja a meleg vizet — neki dukál. Maga az elnök vitte a jó hírt. S. Balogh Antalt fejés közben találta az istállóban. Homlokával nekidőlt a tehén oldalának, meg sem fordult a »Jó estét, Antal bátyám !«-ra így hát az elnök hátulról sze­gezte neki a kérdést. Pedig igen-igen szerette voina látni az öreg arcát, vajon miféle ér­zelmi térkép rajzolódik rá, ha meghallja a nagy újságot? — Mondja. Antal bátyám — kezdte ünnepélyesen az el­nök —, volt már nyaralni? F. Balogh füle mellett talá­lat nélkül suhant el a kérdés. — Micsoda, Janikám? •— Azt kérdeztem: volt-e már nyaralni? Abbahagyta a fejest, a tér­de közé szorított sajtárral együtt pöndörödött meg a ten­gelye körül, laposakat hunyor­gó szemében döbbenet tükrö­ződött: Janim, tegnap még semmi bajod sem volt... — Nyaralni, azt kérdezted? A harmincas években nem is egyszer. A Dunántúlon meg Békésben, részesaratóként... — Ej, ej — dörgött az elnök. «— Komolyan beszélek. Igazi nyaraláson, amikor csak evett, ivott, meg a lábát lóbálta. S. Balog ádámcsutkája le s fel futkározott, mintha szálka akadt volna a torkán. Végképp nem értette mit akarhat az elnök avval a ... Micsoda 6 ? Kisasszony? Vagy csélcsap do­logkerülő? . Megkergült az el­nök? Ugrassa a cimboráját, ne őt! Maga alá igazította a sámlit, és megint megtámasz­totta homlokával a tehén olda­lát. Hanem az elnök nem Hagy­ta annyiban a dolgot. — Jól van hát — mondta. — Készüljön fel, a hét végén utazik Hévízre. Most azután csaknem felbo­rult a sajtár, olyan hirtelen költözött a sámli mögé. — Mit csinálok én? — Utazik. Hévízre. — Én-e? Oszt a nyavalyá­nak! — Nyaralni, érti nya-ral-ni1 Itt a beutalója, fogja! — Egy zöld cédulát nyomott az elnök az öreg kezébe, majd faképnél hagyta. Fél óra sem telt el, S. Ba­logh ott téblábolt az elnök sarkában. Hümmögött, sóhaj­tozott, nyögött, krákogott, ki­ment az irodából, megint be­jött. De az elnök figyelemre sem méltatta, ezért előrukkolt keservével. — Mondjad már, mi a ne­hézséget csináljak én ezzel a — Ördögöt behívó! Beutató! — ráncolta homlokát az elnök. — Felmutatja az üdölőben, kap érte szobát meg kosztot. Eszik meg alszik, ennyi az egész. Az öreg kínosan húzogatta a nyakát. Erősen töprengett, mi­vel vétózhatná meg a paran­csot. — Nem mehetek én mégse .. Mit szólna a falu? Hogy tán S. Balogh Antalnak öregségé­re elment az esze. .. Meg az asszony mit szólna!? — Ugyan ne gyerekesked- jen! — De hát mégis, hogy kép­zeled?. .. A legnagyobb do­logidőben? Meg ki segédkezik a Szegfűnek, ha borjazik, már talán a jövő héten... Tucatjával teregette az ér­veket, hogy így meg úgy, az elnök azonban mindegyikre tudott kontrát. Végül az öreg tele szíva tüdejét, utolsó ro­hamra indult. — De a nemjóját, hát mit vétettem én? Nem jól végzem a munkámat? Nem én kelek legkorábban, fekszem le leg­később? Miért kell pontosan nekem mennem? Elszoktam én már a katonáséitól, ne paran­csolgassanak nekem! — Ugyan ki parancsolgatna! — csapott az asztalra az el­nök. — Azt tesz. amit akar. — Azt mondod, amit aka­rok? — villant meg S. Ba­logh szeme bogara. — Biztos? — Egészen biztos. — Pipázhatok a szobában? — Pipázhat. — A kapun is kiengednek, ha én úgy akarom ? — Persze. S. Balogh Antalnak nem volt több kérdése. Megvonta vállát. Ha így áll a dolog, jól van. Sokat elviselt ő már éle­tében. — Nem bánom, na — nyug­tázta megnyugodva. — Hanem egyetlen, csak egyetlen kéré­sem volna. Azt mondod, min­dent tehetek, amit akarok. Hát én azt akarom, járd ki nekem, kedves Janikám, hogy egyszer, csak egyetlenegyszer adjanak eltávozást. Hogy hazalátogas­sak. Mert tudod, mégiscsak aggódok Szegfűért. Meg, na, igaz, tudom én még katonako­romból, mit jelent a »kondér- koszt« mellett a jó kis hazai. Csala László behívóval? T Szegfű es a beutaló Egy kis nyelvművelés Szórendi vétségek Régóta őrzök egy levelet, amelynek küldője »egy kíván­csi laikus« aláírással azt hozza tudomásomra, hogy egy híradásban a köve.kező furcsa mondatot hallotta: »A megrongálódott Fejér megye útjait az idén megjavítják.« Azt hiszem, nem kell különö­sen magyaráznom, mi is a hiba ebben a mondatban. A megrongálódott Fejér megye útjairól beszél a szerző, mint­ha a megye rongálódott vol­na meg, holott nyilván az volt a szándéka, hogy a megrongálódott utak-stt tegye szóvá. A félreérthetetlen fo­galmazás ez lett volna: »Fe­jér megye megrongálódott út­jait megjavítják.« Vagy: »A megrongálódott Fejér megyei utakat . megjavítják.« így mind a két esetben világos, melyik szóhoz is tartozik szo­rosabban a megrongálódott jelző. Ha csak egyedi, egyszeri tévedés, fogalmazási hiba volna ez a példa, igazán nem kellene vele a nyilvánosság ellőtt foglalkoznunk. Csak­hogy itt egy eléggé tipikus esetről, gyakran előkerülő fo­galmazásbeli nehézségről van szó, mint többünk megfigye­lése is bizonyítja, jó lesz hát, ha felhívjuk rá a figyel­met. Nézzünk csiak néhány nyomtatásban is megjelent, újságnyelvi példát. Az Esti Hírlapban olvashat­tuk a következő mondatokat: »Egy orvosnő elsősegélyben részesített. Mikor kissé job­ban lettem, és el akartam menni; flz éppen ott levő or- vosnő férje kocsijával haza­vitt és lakásomba kíséri.« (1964. nov. 3.)— Ebből az lát­szik, mintha az éppen ott levő az orvosnő-ve vonatkoz­na, ami persze azért volna furcsa, mert az orvosnő ré_- szesítette elsősegélyben, tehát nyilvánvaló és természetes, hogy ott volt. Megoldás: Az orvosnőinek) éppen ott levő férje kocsijával hazavitt... Vagy egy másik példa, nem­rég jelent meg a Népszabad­ságban: »Az alkotmány ünne­pére megnyitott velencei ha­lászok keszegsütőjét.... öt­napi sikeres működés után bezárták« (1965. okt. 5.). Persze hogy nem a velencei halászokat nyitották meg az alkotmány ünnepére, mint ebből a fogalmazásból gon­dolhatnánk, hanem a keszeg­sütőt. Tehát: A velencei ha­lászoknak az alkotmány ün­nepére megnyitott keszegsülő■■ jét... bezárták. Itt egy még frissebb példa, a Népstportból: »... elég nagy gondja van Barótinak, hogy a vasárnap este 21 óra után (odahaza már hétfő 1 óra lesz) kezdődő brazil válogatott elleni mérkőzésre milyen csa­patot állítson össze«. — Most azzial ne foglalkozzunk, hogy egy kissé sutába s'került ez a mondat a zárj lben levő közbevetés miatt is, csak a mi témánk szempontjából végezzük el a javítást. Az olvasó vagy a hallgató ennek a közleménynek az elolvasá­sakor, illetőleg meghallgatá­sakor is megáll egy pillanat­ra: 21 óra után kezdődő bra­zil válogatott?? Mert bizony nem derül ki azonnal, hogy a 21 óra után kezdődő a mér- kőzés-hez tartozik szorosab­ban, nem a brazil válogatott­hoz. Jobb lett volna tehát valahogy így fogalmazni: á brazil válogatott elleni, 21 órakor kezdődő mérkőzésre ... Nézzünk egy nem fővárosi lapot is. A. Dél-Magyarország egy kissé régebben arról adott hírt, hogy valakit különös szerencse ért, mert »a Buda­pesti Ipari Vásáron, illetve kiállításon bemutatott francia Renault-gyár személyautóját nyerte« (1961. nov. 29 ). Itt is a szórend megváltoztatása se­gít, hogy ne az egész Renault- gyár bemutatását gondolja az olvasó, csak a személyautóét: ... a francia Renault-gyár- nak a Budapesti Ipari Vásá­ron ... bemutatott személy­autóját nyerte.« A szórend megváltoztatásán kívül még más módon is el lehetne kerülni a félreértést, illetőleg ezeknek a monda­toknak furcsa értelmezhető­ségét. Azzal például, hogy a mondatokban a birtokos szer­kezet jelzőjét • külön mondat­tal fejezzük ki. Tehát: Ha­zavitt az orvosnő férje, aki éppen ott volt; Bezárták a velencei halászok keszegsűtő- jét, amelyet az alkotmány ünnepére nyitottak meg; Megnyerte a francia Renault- gyár személyautóját, , a,melyet a Budapesti Ipari Vásáron mutattak be. De országunk határ, it el­hagyva sem búcsúzhatunk et­től a nyelvi hibától. Kossá János, a kitűnő jugoszláviai magyar nyelvművelő is szép csokrot szedett össze belőlük saját lapjaikból. Hadd idéz­zek egy példát Kossá meg­jegyzéseivel együtt így írunk mi című könjrvének II. köte­téből, a Cigánvútra tévedt szavak című cikkből. » — Annak idején, amikor a rosszindulatú Jugoszlávia és Lengyelország elleni kampány a tetőfokára hágott...« Nyilvánvaló, hogy az újság­író eltévesztette a házszámot, a rosszindulatú jelző nem oda került, ahová szánta. Jól gon­dolta ő, csak éppen nem jól mondta. Hát persze, hogy nem Jugoszlávia és Lengyelország a rosszindulatú, hanem a kampány. Ez a kampány-vak. a jelzője, az ő inge. Erre az­tán még más jelzőket is rak­hatunk, de csak a tete'ébe. Mert nem jó, ha az ember előbb a kabátot húzza fel, aztán az inget. Itt éopen ez történt: az újságíró.előbb tet­te rá a kampányra a kabát­ját, mint az ingét.« Mi az oka annak, hogT olyan gyakori ez a hibatípus? Talán egyszerűen csak figyel ­metlenség? Az is, de nem­csak az. Van mélyebben fek­vő. oka is. Az előbb bemuta­tott mellőkmondatos megöl - dás világos és egyértelmű ugyan, de kétségtelenül hosz- szabb. mint a hibáztatott mondat. Miért nem választják azonban a helytelennel azo­nos hosszúságú, de a szórend megváltoztatása következté­ben egyértelművé vált máik megoldást? Alighanem azért mert nem akarják felbontani a nyelvérzékük számára már megszokott birtokos szerkeze­tet. Az első példát véve elő: a Fejér megye útjai kifejezés, birtokos szerkezet megfelel ezekben a mondatokban: Rosszak Fejér megye útjai: Javítják Fejér megye útjait; Megrongálódtak Fejér megye útjai; stb. Ezekben világos, hogy a rosszak, javítják, megrongálódtak az egész ki­fejezésre vonatkozik. Ezek analógiájára keletkezett >a megrongálódott Fejér megye útjai« kifejezés, amely azon­ban már — mint mondtuk — félreérthető, mert a nyelvér­zék a megrongálódott szót a Fejér megye jelzőjének ve­szi. Vannak persze olyan e-e tek is, mégpedig szép szám­mal, amikor az ilyen félreért­hető fogalmazás nem oldha­tó meg sem mellékmondatos feloldással, sem a szórend megváltoztatásával, mert az összetört nyelvi kifejezés egyes tagjait valóban nem lehet elválasztani egymástól. De erről talán más alkalom­mal. Dr. Lőrincze Lajos kandidátus, tudományos osztályvezető

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents