Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-11 / 292. szám

flLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 ÁRA. 50 FILLtR Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM 292. SZÁM SZOMBAT, 1965. DECEMBER II. KÉT ÖREG (3. o.) Rádió-, URH- és tv-masor (5. o.) Felvilágosító egészségvédelem (6. o.) 11 1II i lillllll: 11! Illlilill ill! Ill Hüll III! Illllill ! II Kapós menti állattenyésztési tanácskozás Losonczi Pál földművelésügyi miniszter megnyitó beszéde Tegnap kétnapos állatte­nyésztési tanácskozás kezdő­dött Kaposváron, a Katinka Sándor Művelődési Ház szín­háztermében a Somogy és a Tolna megyei Tanács Végre hajtó Bizottsága és a Magyar Agrártudományi Egyesület he lyi szervezeteinek közös ren­dezésében. Megjelent a tanács­kozáson Losoncéi Pál, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, földművelésügyi miniszter; dr. Németh Lajos, a Földművelésügyi Miniszté­rium Állattenyésztési Főigaz­gatóságának vezetője és György Károly, az Agrártudo­mányi Egyesület főtitkára; a társrendező Tolna megye veze­tő szerveit Virág István, a me­gyei pártbizottság titkára és Tolnai Ferenc, a megyei ta­nács vb-elnökhelyettese képvi­selte; a somogyi vezetők kö­zül részt vett Szigeti István, a megyei pártbizottság titkára; Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke és Sasi János, a me­gyei tanács vb-elnökhelyettese; az elnökségben foglalt helyet továbbá dr. Magas László, az Országos Állattenyésztési Fel­ügyelőség igazgatója; dr. Kur- nik Ernő, a mezőgazdasági tu­dományok doktora, c. egyete­mi tanár, a Délkelet-dunántúli Kutató Intézet igazgatója és dr. Guba Sándor, a mezőgaz dasági tudományok kandidátu­sa, a Kaposvári Felsőfokú Me­zőgazdasági Technikum igaz­gatója. A részvevőket — a két me­gye mezőgazdasági üzemeinek vezetőit, a gyakorlatban és az irányító szervekben dolgozó szakembereit — Böhm elvtárs üdvözölte, és méltatta a ta nácskozás jelentőségét. Ezután Losonczi elvtárs mondott meg nyitó beszédet. Bevezetőben a szarvasmar­ha-tenyésztés népgazdasági je lentőségét ismertette, majd a termelőszövetkezeti közös álló. mány távlati fejlesztéséről, a háztáji állománynak a jelen­legi szinten való tartásáról, mindent egybevéve a tejterme­lés növelésének, a tenyésztői munka további javításának tennivalóiról beszélt. Hangsú lyozta, hogy ez a munka nem lehet kampányszerű, hanem a kitűzött célok eléréséért ál­landóan és folyamatosan kell dolgozni. — Nem véletlen — fűzte hozzá —, hogy az ebből adódó, jövőbeli teendők meg vitatását a Kapos menti na pok keretében két olyan me gye kezdeményezte, amely kü- lön-külön is nagy tenyésztői múltra tekinthet vissza. So­mogy és Tolna megye paraszt sága híres volt állatszereteté- ről, és hozzáértését nagyszerű tenyésztési, termelési eredmé nyekkel igazolta. Az utóbbi évtizedek tapasz talatainak és a jelenlegi hely­zet főbb vonásainak elemzése után Losonczi elvtárs a Ka- posvölgyéről szóivá megálla­pította: — mindkét megye pél­dája azt igazolja, hogy a táj termelésnek itt kedvező adott­ságai vannak, és azokat a jö­vőben mind a megyei, mind az országos irányító szerveknek fokozott mértékben figyelembe kell venniük. Ezért helyes és követendő kezdeményezésnek tartom, hoev Somogybán a Ka- posvölgye állattenyésztésének fejlesztésére külön tervet ké Haditanács Johnsoa texasi birtokán Négyszázezerre emelik az amerikai fegyveres erők létszámát Vietnamban A katonai parancsnokok Hanoi és Haiphong bombázását javasolták Saigon, december 10. I _ Csütörtökön délután elcsitultak azok a heves har­cok, amelyek szerda óta folytak Hói Alitól délre, félúton a Da Nang-i és a Chu Lai támaszpont között. A szembenálló felek megtartották azokat az állásaikat, amelyeket a harc kezdetekor foglaltakéi. Pénteken hajnalban a nép- tűk McNamara hadügymi­niszterrel és Wheeler tábor­nokkal, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnö­kével. Hivatalos bejelentés szerint a megbeszélés elsőd­leges célja a jövő évi kato­nai rekordköltségvetés meg­vitatása. szítettek, ezzel mintegy ki­emelve a tájtermelés fellendí­tésének fontosságát — mondot­ta, majd beszédét e szavakkal fejezte be: — Szeretném, ha a Kapos menti napok tanácskozása új fejezetet nyitna meg elsősor­ban a két megye szarvasmar­ha-tenyésztésének fejlődésé­ben. örömmel tapasztaljuk, hogy a gazdag tenyésztői ha­gyományokat ápolják, és pa­rasztságunk közismert szorgal­ma tovább él és fejlődik a szo­cialista nagyüzemi gazdálko­dás keretei között is. Ha ez az erő az új szeretetével és bátor kezdeményezéssel párosul olyan lendületet ad állatte­nyésztésünk fejlődésének amely túlszárnyalja a múlt si­kereit, és országosan is jd pél dateént szolgál. (Folytatás a 3. oldalon) Elutazott a somogyi vio küldött ség Budapestre Tegnap délelőtt a megyei nő­tanácson Horváth Sándorné megyei titkár fogadta az orszá­gos nőkongresszus Somogy megyei küldötteit. Tájékoztat­ta az asszonyokat a kongresz- szus programjáról és a hozzá­szólások rendjéről. A küldötteket virágcsokor­ral köszöntötte Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára. A harminctagú kül­döttség — amelyben a 18 vá­lasztott küldött mellett részt vesznek a tanácskozási joggal rendelkezők és a megyei appa­rátus tagjai is — tegnap dél­után utazott el a fővárosba. Az asszonyokat elkísérte a kong­resszusra Kocsis László, a me­gyei pártbizottság osztályveze­tője is. felszabadító erők Hue köze­lében támadást intéztek az Amerika Hangja egyik reléállomása ellen. Egyidejűleg hadműveleteket folytattak az észak—déli parti műút átvágására Dúc Fho-nál. A rádióállomás erő­sen megrongálódott, a Dúc Pho-nál indult támadást a kormányerőknek a légierő tá­mogatásával sikerült kivé­denie, A B—52-es bombázók Sai­gontól mintegy 50 kilomé­terrel északra támadást in­téztek Binh Duong tarto­mány ellen. Saigonba érkezett hírek szerint Binh Dinh tartományban december 8-án nagyobb arányú tüntetés zajlott le tiltakozásul a falvak és ta­nyák bombázása ellen. WASí^GTON Johnson elnök pénteken texasi birtokán egésznapos tanácskozást tartott legfőbb katonai tanácsadóival, köz­A katonai költségvetés jövőre előreláthatólag meghaladja az 53 mil­liárd dollárt, vagyis az USA nagymérték­az elnök fontolgat,ja az egyoldalú hadüzenet le­hetőségét és elvileg el­fogadta, hogy négyszáz- ezer főre emeljék a Vietnamba küldött ame­rikai fegyveres erők létszámát. A katonai parancsnokok ja- \ asolták továbbá Hanoi és Haiphong bombázását. • a haiphongi kikötő eíaknásítá- sát, a tengeri blokád meg­szervezését a VDK ellen, a légitámadások fokozását, s a hadműveletek kiterjesztését Laosz és Kambodzsa egyes térségeire. Katonai körökből származó értesülések szerint a tábor­nokok már kidolgozták a Kínai Népköztársaság elleni sr hábani terveit ­A legnagyobb összeget a. vietnami háború céljaira for­dítják. A katonai költségvetés megvitatása szorosan össze­kapcsolódik a vietnami há­ború kiterjesztésére vonatko­zó tervekkel. Ismeretes, hogy éppen a vezérkari főnökök egyesített bizottsága követeli a leghan­gosabban a háború kiterjesz­tését és az a tény, hogy az elnök pénteken velük ta­nácskozott, világossá teszi, hogy elsősorban újabb lépé­sek előkészítéséről van szó. A Christian Science Moni­tor a texasi haditanács reg­gelén olyan értesülést közölt, amely szerint Podgornij átnyújtotta Mikojannak a Lenin-rendet Nyikolaj Podgornij, aki csü­törtök óta a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, pénteken átnyújtotta a Lenin-rendet Anaszlasz Mi­kojannak. Mikojant hetvene­dik születésnapja alkalmából az SZKP-nak és a Szovjet­uniónak tett kiemelkedő szol­gálataiért tüntették ki a Le- nin-renddel. (MTI) Felbocsátották a Kozmosz 99-et Pénteken a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttat­ták a Kozmosz 99. jelzésű mesterséges holdat. A szput- nyikon elhelyezett tudomá­nyos berendezés segítségével folytatják a TASZSZ által 1963. március 16-án bejelen­tett űrkutatási program vég­rehajtását. A Kozmosz 99. keringési ideje 89,6 perc. Pályájának a Földtől legtávolabb eső pontja (apogeum) 320 kilo­méter, a Földhöz legközelebb eső pontja (perigeum) 199 ki­lométer. A pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 65 fok. A tudományos műszerek mellett a szputnyikon van egy rádióadó berendezés, amely a 19,995 megaherz frekvencián dolgozik, továb­bá rádióberendezés a pálya­elemek pontosságának méré­sére; rádiótávközlés] beren­dezés, amely a Földre juttat­ja a műszerek által szerzett adatokat. A szputnyik berendezése kifogástalanul működik. Megkezdődött a francia elnökválasztási kampány Párizs, december 10. A francia elnökválasztási kampány második menete pénteken hivatalosan is meg­kezdődött. A választásokat el­lenőrző bizottság sorsolással eldöntötte, hogy a televízió­ban szombaton este elsőnek De Gaulle, utána pedig Mit­terrand szól a választókhoz. Hétfőtől szerdáig mindegyik jelöltnek napi fél-fél óra áll rendelkezésére a televízióban. De Gaulle és Mitterrand hí­vei ezenkívül számos gyűlést szerveznek Párizsban és a vi­déki városokban. Mitterrand szombaton Nantes-ban beszél, hétfőn pedig De Gaulle hívei rendeznek találkozót Bor- deaux-ban. De Gaulle ezúttal maga vet­te kezébe választási harcának irányítását és Pompidou útján megszabta a kampány irány­elveit. De Gaulle el akarja ke­rülni azt, hogy a választók benne a jobboldal, Mitterrand- ban pedig a baloldal képvise­lőjét lássák. (MTI) Átadták az idei Nobel-díjakat Stockholm, december 10. rályi család és a diplomáciai ' testület tagjai. Az irodalmi Nobel-díjat Mi­hail Solohov szovjet író kap­ta, mint korunk egyik legki­válóbb írója. A kémiai Nobel-dijjal az amerikai Robert Burns Wood­ward professzort tüntették ki az organikus szintézis terüle­tén elért eredményeiért. Az orvosi Nobel-díjat meg­osztva kapták Jacques Monod, André Lwoff és Francois Ja­cob, a párizsi Pasteur Intézet munkatársai az enzim- és ví­russzintézis genetikus szabá­Pénteken délután a svéd fő­város koncertpalotájának fény­árban úszó nagytermében ke­rült sor az 1965. évi Nobel- díjak ünnepélyes átadására. Az aranyérmet és a díjjal járó 282 000 svéd koronáról ki­állított csekket Gusztáv Adolf svéd király nyújtotta át Mi­hail Solohov szovjet írónak, valamint hat francia és ame­rikai tudósnak. Az ünnepi percekről közvetítést adott az Eurovísio. Jelen voltak a Svéd Tudományos Akadémia, a ki­fedezéseikért. (Olyan új gén­csoportot fedeztek fel, amely szabályozza más gének tevé­kenységét) A fizikai Nobel-díjat meg­osztották Julian Schwinger (Harvard) és Richard Feyn­man (Pasadena) amerikai, va­lamint Sinicsiro Tomonaga tokiói egyetemi tanár között. A kvantumelektrodinamika területén végzett alapvető ku­tatásaikkal jelentős mérték­ben hozzájárultak az elemi részecskék fizikájának tovább­fejlesztéséhez. ___J|[ _ A japán tudós, aki egy saj­l yozásának területén elért föl- nálatos baleset következtében akadályoztatva volt abban, hogy Stockholmba utazzék, a Nobel-díjat a tokiói svéd nagykövetségen vette át a nagykövet kezéből. Nem sokkal a stockholmi díjkiosztás előtt a norvég fő­városban átadták az idei No- bel-békedíjat az ENSZ gyer­mekalapja (UNICEF) képvise­lőjének, Henry Labouisse igaz­gatónak. A kitüntetés indoklá­sában a Nobel-békedij bizott­ság megállapítja, az ENSZ gyermekalapja méltóképpen megértette, hogy a gyermek a jövő záloga. (MTI) Nem sikerült üzenetet váltani a Földdel Houston, december 10. A Gemini 7. amerikai űr­hajó folytatja Föld körüli út­ját. Borman és Lövell eddig 131 órát repült, s a Gemini 7. 83-szor kerülte meg a Földet. A 79. fordulat végén, amikor az űrhajó Hawaii fölött járt, a pilóták a kísérleti program­nak megfelelően megpróbál­tak laser-sugár segítségével üzenetet váltani a Földdel. A kísérlet azonban nem sikerült, az űrhajósok nem látták meg a földi állomás irányfényét. Az űrutazás mindazonáltal bajmentesen folytatódik, s megtették az előkészületeket a Gemini 6. vasárnapi fellö­vésére is. Ezen az űrhajón Walter Schirra és Thomas Stafford utazik majd, és kí­sérletet tesz arra, hogy űr­hajóját a Gemini 7. közelébe vezérelje.

Next

/
Thumbnails
Contents