Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-23 / 302. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1905. december 23, Az amerikai egységek feladták Hiep Dúc városát As USA-haderő elutasítja a karácsonyi tűsssünetre tett javaslatot KOMMENTÁR ERHARD WASHINGTONI TÁRGYALÁSAIRÓL BONN ELÉGEDETLEN Az amerikai külügyminisz­térium lényegében megerősí­tette azokat az ugyancsak amerikai lapjelentóseket, me­lyek szerint a Dél-Vietnam- ban harcban álló amerikai csapatoknak megengedték a hadműveletek kiterjesztését Kambodzsa területére. Wright, a külügyminisztérium szóvivő-, je a lapjelentéseket kommen­tálva rámutatott: »Az ameri­kai katonai parancsnokok vi­lágszerte engedélyt kaptak olyan intézkedésekre, amelyek lényegesek az önvédelmi jog és katonáik védelme szem­pontjából.« Az AP kommentátora úgy véli, hogy a vietnami háború újabb szakasza sokkal költsé­gesebb és veszélyesebb lesz, mint a jelenlegi. A harcok kiterjednek Kambodzsa és Laasz erdős vidékeire — ír­ja. — A fokozódó harcokhoz több amerikai katonára van szükség; számuk elérheti a félmilliót. Valószínűleg meg­kezdik Hanoi és Haiphong bombázását is. SAIGON Amint már jelentettük, a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front rádió útján ja­vasolta a saigoni bábkor­mánynak és az amerikai pa­rancsnokságnak, hogy kará­csonykor rendeljenek el tizen, két órás kölcsönös tűzszüne­tet. A Front ugyanis azt kí­vánja, hogy a keresztény ka­tonák zavartalanul részt ve­hessenek a karácsonyi isten­tiszteleteken. Nyugati hírügynökségek egybehangzóan jelentik, hogy szerdán az amerikai csapatok szóvivője kijelentette: Az Egyesült Államok semmiféle tűzszüneti javaslatot nem fo­gad el. A szóvivő hozzáfűzte: »Számunkra a karácsony ép­pen olyan nap, mint a töb­lelőttek egy F—105-ös ameri­kai repülőgépet. Szerdán reg­gel a Quang Ninh tartomány­beli Uong Bi helység kör­nyékén ugyancsak megsemmi­sítettek egy behatoló kalózgé­pet. Ezzel 825-re emelkedett az Észak-Viatnam fölött le­lőtt amerikai repülőgépek szá­ma. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak első titkára szerdán fo­gadta Le Thanh Nghit, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tag­HANOI A vietnami néphadsereg fő­parancsnoksága erélyesen til­takozott a nemzetközi ellenőr­ző bizottságnál amiatt, hogy amerikai bombázók kalóztá­madást intéztek a VDK la­kott területei és gazdasági lé­tesítményed ellen Haiphong térségében. (MTI) ját, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnök­helyettesét. A két államférfi között megbeszélés folyt le testvéri barátság és meleg szívélyesség jegyében. (MTI) Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke táv­iratban üdvözölte De Gaul- le-t abból az alkalomból, hogy ismét köztársasági el­nökké választották. Humphrey amerikai alel­mök december végén a Fü- löp-szigetekre, Formózára, Koreába és Japánba látogat. Visszaérkezett Moszkvába szerdán reggel Budapestről a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának küldöttsége, ame­lyet P, J. Seleszt, az SZKP KB Elnökségének tagja, az Ukrán KP első titkára ve­zetett. A Kremlben a szovjet ve­zetők szerdán megbeszélést folytattak a Moszkvában tar­tózkodó Urho Kekkonen finn köztársasági elnökkel. A ta­lálkozón szovjet részről meg­jelent Brezsnyev, Koszigin, Podgornij és Gromiko. Kudarccal végződött az az amerikai kísérlet, amelynek célja volt egyetlen hordozó- rakétával majdnem azonos röppályára küldeni a Föld körül négy mesterséges hol­dat. A Titan 3—C típusú ra­kéta szabályosan indult ugyan, de a harmadik lépcső gyújtásakor hiba történt. A négy mesterséges hold közül három valószínűleg ellipti­kus pályára került, a negye­dikről nincsenek adatok. A náci rezsim áldozatainak az NSZK eddig 28 és fél milliárd márkát fizetett ki. Az NSZK összesen 543 mil­liárd márka kifizetését vál­lalta. Adenauer a Christ und Welt stuttgarti hetilapnak adott nyilatkozatában beje­lentette, hogy jövőre vissza­vonul a CDU elnöki tisztsé­gétől. Carapkin, a genfi leszere­lési tárgyaláson részt vett szovjet- küldöttség vezetője kedden átutazott Stockhol­mon, ahol találkozott Nils­son svéd ' külügyminiszterrel és Myrdallal, a genfi tár­gyalásokon részt vett svéd küldöttség vezetőjével. B ár a hivatalos nyi­latkozatok sikeres­nek és eredményes­nek tüntetik fel Erhard nyugatnémet kancellár wa­shingtoni tárgyalásait, dip­lomáciai megfigyelők az amerikai fővárosban úgy látják, hogy a kancellár nem tudta elérni eredeti célkitű­zéseit, s nem tudta kikény­szeríteni, hogy Bonn közve­tett formában azonnali be­leszóláshoz jusson a nuk­leáris háború irányításába. Az udvarias szólamokkal és elvi nyilatkozatokkal leple­zett kudarc oka nem első­sorban az amerikai hivata­los körökben, mint inkább az USA európai partnerei­nek magatartásában van. A State Department bizonyos körei rendkívül nagy nyo­mást igyekeztek kifejteni, hogy teljesítsék Bonn atom­igényeit. Ezek a körök arra hivatkoztak, hogy Erhard sikertelensége »elégedetlen­séget kelthet-« az USA leg­fontosabb európai fegyver­társánál, amely »a legna­gyobb mértékben járul hoz­zá a NATO védelmi erői­hez«. Rusk és McNamara leg­utóbbi párizsi tapasztalatai viszont azt mutatták, hogy a NATO kisebb tagállamai nem óhajtják a Bonn által követelt »beleszólási jogot«. Olasz részről például az amerikai államférfiak tudo­mására hozták, hogy az or­szágnak, megítélésük sze­rint, nincs szüksége a »kö­zösen birtokolt« Polaris flot­tára. Hasonló magatartást tanúsítottak a Benelux-álla- mok is. De Gaulle győzelme a francia elnökválasztáson biztossá teszi, hogy a »nuk­leáris megosztást« ellenző francia álláspont nem vál­tozik a közeli jövőben. Wil­son brit miniszterelnök is arra figyelmeztette Jolinsont a múlt héten, hogy Anglia nem óhajt különösebb Vál­tozásokat a jelenlegi hely­zetben, s megfelelőnek tart­ja a N ATO-n belül az atom­fegyverrel rendelkező, s annak birtokában nem levő országok közötti viszonyt. Bonn tehát lényegében egyedül maradt követelésé­vel, s ezt fejezte ki ameri­kai részről Moyersnek, Johnson elnök sajtotitkárá- nak megállapítása Is. Ami­kor a közös közlemény ki­adását követően Kari Gün- thernek Von Hase nyugat­német szóvivő azt mondot­ta, hogy a jelenlegi helyzet nem kielégítő, Moyers meg­jegyezte, »ez a nyugatnémet küldöttség véleménye«. P olitikai körökben úgy látják, hogy John­son elnök nem akar­ta még egyszer megégetni a kezét. Ismeretps, hogy az amerikai politika a múlt év­ben igen kínos helyzetbe jutott, amikor az elnök ál­tal kierőszakolt MLF-terv, Bonn lelkesedése ellenére megbukott a szövetségesek ellenállásán. Washingtonban attól tartanak, hogy bármi­lyen újabb hasonló kezde­ményezés ugyanolyan sorsra juthat, mint az MLF, s ez rendkívül rossz hatással jár­hat az USA és európai part­nerei amúgy is bonyolult viszonyára Ezt a kockáza­tot még Bonn sem éri meg Washingtonnak, s ezért Er- hardnak meg kellett eléged­nie a nukleáris részesedés szükségességéről szóló elvi kijelentésekkel, s a további tárgyalás egyelőre meglehe­tősen homályos perspektívá­jával. Kiss Csaba • * * Erhard nyugatnémet kan­cellár kétnapos hivatalos washingtoni látogatását be­fejezve, szerdán repülőgé­pen hazaérkezett Bonnba. A kancellár távozása előtt még egyszer meghívta Johnson elnököt, hogy 1966-ban láto­gasson Nyugat-Németország- ba. (MTI) V _________ K ÉT HÓNAPON BELÜL A MÁSODIK ... Le Thang I\ghi Brezsnyeynél bi. Minket azért fizetnek, hogy évente 365 napon át harcoljunk.« Az AP szerdán jelentette, hogy az amerikai tengerész­gyalogság és a vietnami kor­mánycsapatok súlyos veresé­get szenvedtek, s kénytelenek voltak feladni Hiep Dúc vá­rosát. Ez a város 53 kilomé­terre fekszik a Da Nang-i lé­gitámaszponttól, fontos straté­giai gócpontként és körzeti fő­hadiszállásként tartották szá­mon. Saigontól alig három kilo­méternyire a szabadságharco­sok megtámadtak egy falut, amely a bábkormány ellenőr­zése alatt állt. A rajtaütés so­rán a kormánycsapatok helyi megbízottját kivégezték. A VNA jelentése szerint kedden az észak-vietnami Ha Tinh tartomány légiterében A* Egyesült Államok Igazságügy-minisztériuma heroincsempé­szeket tartóztatott le. Herman Conder utász altiszt kocsijában 95 kilogramm, a fekete piacon ÍOO millió dollárt érő heroint találtak. Az üggyel kapcsolatban öt személyt tartóztattak le. A képen McGuffy detektívfelügyelő az elkobzott heroint tar­talmazó táskával. (MTI külföldi képszolgálat) Nem egyesnek A laoszi három erő képvi­selői szerdán újabb megbeszé­lést tartottak Vientianeban, de továbbra sem tudtak megálla­podni abban, hogy hol tartsák meg a három erő vezetőjének értekezletét. Nyolc hónapon belül ez volt a tizennegyedik kísérlet az ér­tekezlet helyének kijelölésé­re. A kormány által kiadott közlemény természetesen a Laoszi Hazafias Front Pártját hibázhatja, de a Reuter jelen­téséből kitűnik, hogy a felek kölcsönösen visszautasították egymás javaslatait (MTI) AZ ÉM FEJÉR MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŰIP ARI VÁLLALAT azonnali belépéssel fölvesz ács, kőműves, vasbetonszerelő szakmunkásokat, KUBIKOSOKAT, tér fi segédmunkásokat. Állandr téli munka! Szállás, étkezés biztosítva! Bérezés teljesítmény alapján plusz 15 százalékos idénypótlék. Személy ss érdeklődésre vagy levélre bővebb felvilágosítást ad a vállalat munkaügyi «z'álya. Székes-fehérvár, Ady Endre u. 13. sz. (5505) Zambia az ENSZ-hez fordul AZ ANGOL ALSÓHÁZ JÓVÁHAGYTA AZ OLAJEMBARGÓT — TORY-ZENDÜLÉS AZ ALSÓHÁZBAN — ERŐMŰÉPÍTÉSI TERV ZAMBIÁBAN A zambiai külügyminiszter a határozati javaslatát is, és három minisztertársa ked- amelyben a tory párt a dél- den egyórás megbeszélést rhodesiai kérdésben el r'le­folytatott Wilson angol mi- ta marasztalni az általa .úl niszterelnökkel. A megbeszé­lés után Kapwepwe kül­ügyminiszter kijelentette: Wilson továbbra sem hajlandó katonai erőt adni a Kariba-erőmű- rendszer dél-rhodesiai ol­dalon levő egységeinek megvédésére. Minthogy azonban erre kato­nai erő szükséges, Zambia az ENSZ-hez fordul. A kül­ügyminiszter hozzáfűzte: Zambia azt is szorgalmazni fogja, hogy a világszervezet mondja ki kötelező erejűiknek a Dél-Rhodesia ellen hozott szankciókat, s Zambia eh­hez megkívánja szerezni a nagyhatalmak támogatását. Szerdán hajnalban az angol alsóház 276 sza­vazattal 48 ellenében jó­váhagyta a kormány ren­deletét, amely embargó alá helyezi a dél-rhode­siai olajszállítást. A konzervatív párt vezetősé­ge eredetileg nem akarta, hogy ez a kérdés szavazásra kerüljön, illetve tartózkodás­ra szólította fel a képviselő­ket. 48 jobboldali képviselő azonban kikényszerítette a szavazást/ Az alsóház leszavazta a konzervatív ellenzéknek azt Katonai államcsíny Dahomeyhan Christophe Soglo tábornok, | nalban ejtőernyős díszegyen-1 házába, és közölte az ország a dahomey-i fegyveres erők ruhában, tisztjei élén bevo- népével, hogy átvette a haital- vezérkari főnöke szerdán haj- | nult a cotonou-i rádió szék- | mat. Kijelentette, hogy a leg­utóbbi politikai fejlemények nem csillapították le a szen­vedélyeket, s ezért a rend helyreállításának feladata »a vitéz hadseregre hárul«. Soglo felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a nemzetgyűlést és a tartományi törvényhozó tes­tületeket, betiltotta a politikai pártokat, és kijelentette, hogy az új vezetőség tiszteletben tartja Dahomey minden nem­zetközi kötelezettségét, s az ország folyamatosan képvisel­teti magát valamennyi afrikai nemzetközi szervezetben. A dahomey-i hadsereg két hónapon belül a második ál­lamcsínyt hajtotta végre, há­rom év leforgása alatt pedig a harmadikat. Néhány hete a nyugat-afri­kai ország, amely valaha fran­cia gyarmat volt, szinte for­rongott a nyugtalanságtól. Sourou Mignan Apithy állam­elnököt lemondásra kényszerí­tették, s a kormány élére ideiglenesen Congacout, a nemzetgyűlés elnökét állítot­ták. Az lett volna a feladata, hogy helyreállítsa és biztosít­sa a politikai nyugalmat. Ez azonban nem történt meg. Vi­haros ülés után kedden a par­lament nem tudott megoldást találni a személyi kérdésekre. (MTI) erélyesnek talált kormánypo­litikát. Az összecsapásból Wilsonék »kényelmes mar­góval« kerültek ki (299:ziz>. A konzervatív ellenzék há­romfelé szakadt a szavazó folyosókon. A tory-vezetőség három­szor aláhúzott figyelmeztető­vel kötelezte a tagokat, hogy tartózkodjanak a szavazástól. Ennélfogva mind a jobb-, mind a balszárny formaszerű zendülésben vált »bűnössé«, ami rendes körülmények kö­zött szigorú fegyelmi meg­torlást, legtöbbször a párt­ból való kirekesztést vonja maga után. Jellemző az ellentétek he­vességére, hogy volt tory miniszterek is részt vettek a zendülés­ben. A Munkáspárt az ered­mény kihirdetését harsogó derültséggel és »Heath mond­jon le« kiáltásokkal fogadta. (Heath még az eredményhir­detés előtt elhagyta az ülés­termet.) A tory meghasonlás kissé gyengítheti Smithék ama reményét, hogy általános vá­lasztások Angliában tory győzelmet hozhatnak és a tory-kormányzat megalkudna a Smith-féle lázadással. Mint a Reuter iroda jelen­ti, J. Burke Knapp, a világ­bank alelnöke befejezte dél- rhodesiai és zambiai szemle­útját, és szerdán Londonba érkezett. A világbank nagy pénze­ket ölt bele a Zambezi folyón épült Kariba-erő- műrendszerbe — ez látja el Dél-Rhoöesiát és Zambiát egyaránt vil- lanyénergiával — s. Knapp most ellenőrizni kívánta a létesítmény működésének fo­lyamatosságát. Knapp Lon­donban tárgyalásokat kezd a kormány pénzügyi szakembe­reivel. A világbank alelnöke korábban már értésre adta, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet és Zambia közölt elvi megállapodás született, s ennek értelmében terveket készítenek arra, hogy a Zam­bezi folyó zambiai partján is erőművet építsenek. (A Ka- riba-rendszer duzzasztógátja zambiai, erőműve pedig dél- rhodesiai oldalon fekszik. (MTI) A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR cukor rak tárt férfi rakodómunkásokat vés* föl. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. (9997)

Next

/
Thumbnails
Contents