Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-07 / 263. szám

SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1965. november t. A tartálykocsit úgy készí­tik, hogy a rövid elemi szá­lak helyett végtelen hosszú üvegszálból készült szalagot alkalmaznak a műanyaghoz. Az üvegszálakat először kü­lönleges bevonattal felületileg kikészítik így a megszilárdu­ló műan'T- szorosan tapad a kikészített üvegszál teljes felületére. Az így nyert sza­lagot a tartál" alakjának megfelelő méretű magra csé­vélik fel, majd erre viszik fel a műanyagot. A megfor­málás után a magról lehúz­zák a csaknem kész tartályt, és a szabad végeket a kíván­ságnak megfelelő idomdarab­bal lezárják. Az új tartálykocsi jól be­vált az országúti forgalom­ban, és kísérletek történnek hasonló tartálykocsik alkal­mazásának bevezetésére a vasúti forgalomban is. Robosztus épület. Hatal­mas, szürke, várvastagságú falai uralják a Szabadság te­ret. Mi minden volt már ez a házóriás? Tőzsdepalota, egyetem, tornaterem. És ma annyi vihar után, ha tol­dozva, toldoz­va is, de ott­hona a Ma­gyar Televí­ziónak. A re­konstrukció a vége felé jár, Lassan leveti állványruháját, és kívülről is megszépülve, belülről mo­dernizálva a »műsorgyártó nagyüzem« rendelkezésére áll. Fiatal ember. Kedves, mo­solygós arcát már ismerik a művészvilág­ban. Három éve végezte el a Színművé­szeti Főiskolát operatőr sza­kon. Első nagy sikerű filmjé­vel — az »Ut cán«-nal —, amelyet Ke­nyeres Gábor kol!-útijával készített, azon­nal betört az élvonalba. Egy­más után következtek ez­után önálló tv-filmjei. Sa­játságos kameramozgást használ, s a közönség egyre többet olvashatta nevét így: vezetőoperatőr Zsombolyai János. Csak egy pillanatra lehet elkapni a büfében, már­is siet tovább, hisz opera­tőri munkája mellett tanár­segéd a főiskolán. Csendet kérünk. Duda. Fel­vétel indít. Kigyullad a pi­ros lámpa az ajtó fölött. A stúdióban égnek a »tablók«, az ötszázasok s az ötezres reflektorok. A színész egyet igazít a jelmezén. Valami megfoghatatlan érzés les2 úrrá mindenkin. A kábele­sek éppúgy élik a műsort, mint a színészek. Minden­nap újból és újból. A stúdió olyan, mint a szülőszoba. Műsorok bölcsője. Mennyi küzdelem, a néző számára ismeretlen nehézség előzi meg a legegyszerűbbnek tű­nő programot is. A rendező munkatársai, az assziszten­sek, az ügyelők a műsorral Hatalmas tartálykocsi műanyagból Mintha azt kérdezné a riportertől Szegedi Erika: Mondja, jó a hajam? A fodrász még igazit egyet a tincseken, és indulhat a kamerák elé. vezérlőterem technikusai, a szabók mind egy emberként dolgoznak, hogy a monito­rokról kimenő kép techni­kailag és művészileg a lehe­tőséghez képest kifogástalan legyen. Duda. Csendet kérünk. Ki­gyulladnak a lámpák. A megvilágított térben Feleki A monitorokon megjelennek a kamerák adta képek, s a rendező dönti el, melyik lesz a kimenökép, amelyet a tv kép­Nem régen próbálták ki az Egyesült Államokban a 21 500 liter befogadására al­kalmas tartálypótkocsit. A pótkocsi érdekessége, hogy műanyagból készült. A »Fi­berglas« nevű összefüggő üvegszálbetét nemcsak köny- nyebb, de nagyobb hasznos teher szállítására is alkalma­sabb, mint a rozsdamentes acélból készült pótkocsi. A számítások szerint a súly- csökkenés és térfogatnöveke­dés együttes hatása napi 360 kilométeres útnál egy év alatt 4000 dollár megtakarítást jelent nyítson. mozzanatról tudnak. A kel­lékesek, a díszlet- és jelmez- tervezők, a kivitelezők, a sminkesek a statisztéria munkáját hivatottak össze­hangolni. A rendező vállára nem nehezedhetnek ezek a gondok. A műsorban a han- gosítók és a világosítók, a Kamill éppen a tv Vidám il­lemtan című műsorának ta­nára. Int a2 ügyelő, és a művész, mint­ha világéleté­ben illemtan­tanár lett vol­na, beszélni kezd, és a fény­körön kívül eső lámpák ar­zenálja, vezeté­kek sokasága most mind el­halványul, je­lentéktelenné válik, most r.n vagyok a Manóka, Ismer engem ország-világ. „„i, Kőben Tibor »bácsi« megigazítja a ruhámat, ^ - “ hogy este így találkozzam Mazsolával. tos: az sikere. adás Űj műfaj. Eddig seholsern tanulhatták meg a csínját- binját Ezt az évek hozták és hozzák meg. Nem film, nem is színház. Hát akkor mi? — Televízió, egyszerű a válasz — mondja Nemere László rendező. — Üj mű­faj, új »szakma«. Elődeink nem voltak. De ml néhá- nyan a főiskolán már tele­vízió-rendező szakon végez­tünk. Nemere László igaz már több mint 12 esztendeje ál­dozott először a film, majd a tv oltárán, de a főiskola csak alig egy éve bocsátotta szárnyra. A legjobbaktól ta­nult. Elérkezett az ideje, hogy önmaga, egyedül bizo­(Bozsán Endre felvételei) — Erre most lehetőséget kaptam — mondja. — Pa­ger Antal főszereplésével most forgatom diplomafil­memet. Még az elején va­gyok, nem egy nehézséget kell majd megoldanom. Sze­retném megnyerni vele a közönséget. . B Televízió. Már nem lu­xus, részletre is kapható, a kisebb keresetűek számára is elérhető. Végérvényesen be­kapcsolódott mindennapi éle­tünkbe. Dicsérjük, szidjuk - mert szeretjük. Foglalkozunk vele, állandó témánk. Talán lassan-lassan azt is megért­jük, milyen jelentős erőfe­szítéseket tesz a nagy tele­víziós család, hogy esti szó­rakozásunkat minél maga­sabb szinten biztosítsa. Regős István ZÓRAKOZTATÓ NAGYÜZEM Sz. IVL A Ft HÉR ITAL A tej útja a falutól a fogyasztóig LASSAN ELPIHEN BU­DAPEST. Éjfél van. Van­nak, akik mégsem lefekvés­hez, hanem munkába ké­szülődnek. A Tejipari Vál­lalat telephelyein éjjel fél egykor kezdődik a harma­dik műszak. Honnan, hogyan érkezik a tej a fővárosba? A sok százezer liter tejet apránként gyűjtik össze. A termelőszövetkezetek, álla­mi gazdaságok, az egyéni ál­lattartók a tejházakba, a gyűjtőcsarnokokba szállít­ják a fehér italt, és innét kerül a tej a fővárosba. Rövid időközönként ér­keznek az ezüstösen csillo­gó tartályvagonok, sorra gördülnek be az udvarra az országutakról már oly jól ismert négy-hatezer literes tankautók. Az egész ország területéről, Salgótarjántól Kalocsáig, a Duna—Tisza közéről, vagy Szolnokról «-Ez aztán a finom ital ...■** többi csővezetékeken át a palackozóig jut. CSATTOG AZ AUTOMA­TA. A futószalagon katonás rendben sorakoznak a fe­hér üvegek. Csurran a friss tej, töltik az üvegeket. Az üvegmosógép forró, lúgos A töltőautomatákat naponta sok százezer palack hagyja eL szállítják a tejet. Az udvar­ra begördül egy tankautó. Fehér köpenyes férfi ka­paszkodik a tetejére. Mintát vesz a beérkezett tejből. Ez az első lépés. A házi labo­ratóriumban ellenőrzik, osz­tályozzák a szállítmányt. Ha minőségileg megfelel, a lefejtő csövekhez gördül a kocsi. E pillanattól eltűnik szem elől a tej, teljesen zárt rendszerbe, steril körülmé­nyek közé kerül. A pasztő­rözés nem más, mint a tej felforralása 85 Celsius fok­ra, majd hirtelen lehűtése. Ez tartósít és egyben meg­öli az esetleges kórokozókat. Minden forgalomba kerülő kanna — vagy palackozott vízzel tisztára mossa a pa­lackokat, a hibás, csorba üvegeket pedig kivonják a forgalomból. Emberi kéz érintése nélkül telnek meg a palackok, automata üti rájuk a zárókorongot. Jelenleg még a berakás­nál és a teli üvegek levéte­lénél szükség van a kézi munkára, ám a jövő év első felében az új automata gépsorok ezt is fölöslegessé teszik. A néhány órája érkezett tej pasztörizálva, palackoz­va vagy kannákban már csak az elszállításra vár. Csillogó tartálykocsikban érkezik az ország minden részéből a tej! — tejet a Tejipari Vállalat telepein pasztörizálnak. Egy részét kannákba töltik, a Mire ébred ä város, az üz­letekben ott a tej, a kakaó, a sokféle tejtermék. R. L Kamerák, lámpák, mikrofonok kereszttűzében készül a Vidám Illemtan című

Next

/
Thumbnails
Contents