Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-28 / 281. szám
Művészet és nagyközönség Jure Kastelan: Győzelmi jelül E verset neked szánom. Csak neked. A z írók és művészek körében sok szó esik arról a tanulmányról, amelyet az MSZMP kulturális elméleti munkaközössége a Társadalmi Szeműében adott ki, hogy még inkább felősegítse a szocialista realizmus egyes vitatott kérdéseinek tisztázását. A különböző nézeteket szembesítő, új gondos- latokat üdvözlő és ellentmondásokra, fogyatékosságokra is érvelő elemzéssel mutató dokumentum a problémák sorát érinti. Gondolat- ébresztő hatása, állásfoglalásainak érvénye igen széles körű. Fejezetei közül néhány inkább csak a szakemberek körében támaszthat visszhangot, más részei azonban az olvasók szélesebb körét foglalkoztatják, mindazok számára érdekesek, akik új irodalmunk, színház- és film- művészetünk, képző- és zeneművészetünk eredményeit, gondjait figyelemmel kísérik. A közérdeklődésre leginkább számot tartó fejezet az, amely a művészet és a nagyközönség kapcsolatával foglalkozik igen konkrétan és sok tekintetben új módon. Köztudott, hogy ekörül olykor a legszélsőségesebb nézetek ütköznek. Egyesek idillikusán zavartalannak vélik, mások eleve eredménytelennek, létrehozhatatlannak tartják ezt a kapcsolatot. Az előbbi vélemény hirdetői azt gondolják, hogy a kapitalizmus megdöntésével automatikusan elhárulnak az akadályok. amelyek a modem polgári társadalomban any- nyira megnehezítik, ha ki nem zárják a tömegek és az igazi művészet találkozását, kölcsönhatását. Ellenfeleik viszont nem veszik figyelembe, hogy ez a folyamat — ha nem is egy csapásra, nem is buktatók és vargabetűk nélkül — kibontakozik az épülő szocializmus társadalmában. Az elméleti munka- közösség — vitázva a tényeket egyaránt figyelmen kívül hagyó véleményekkel — hangoztatja: o munkásosztály céljait, az össznépi törekvéseket vállaló és kifejező művészet megnyeri a tömegek rokonszenvét, a kulturális forradalom pedig a szocializmus viszonyai között megteremti a művészetek kibontakozásának és hatásának kedvező föltételeit. Ez azonban csak lehetőség, aminek érvényesítése körül sok még a tennivaló. E mberek százezreire, sőt millióira hatni, csak közérthető művészet képes. Ez olyan vonás, mely megkülönbözteti, sőt szembeállítja a szocialista realista igényű alkotót a polgári művészet egyes irányzatainak művelőivel. A fejlett kapitalista országokban mind élesebb ellentmondás figyelhető meg a keveseknek (igen gyakran meggyőződés nélkül lelkendező sznoboknak) szóló arisztokratikus különcködés és a tömegeknek szánt kulturális termelés alantas ízlésű, kétes hatású dömpingtermékei között. Nálunk ez a konfliktus nem bontakozhat ki. A társadalmi föltételek kiz'rják mindkét szélsőség érvényesülését. Ez persze nem azt jelenti, hogy hasonló tendenciák nyomaival sem találkozhatunk a magvar kulturális életben. Csaknem valamennyi művészeti területről idézhető példák figyelmeztetnek: egyrészt a vájt fülű kevesekre számító arisztokratizmus, a közönség kevésbé igényes részét lenéző fölényeskedés, másrészt az igények mai színvonalát egyszer s mindenkorra adottnak tekintő, a giccs vonzására üzleti politikát építő cinizmus tüneteinek leküzdése ma is feladat. A pártdokumentum állásfoglalása jelentős és félreértéseket oszlató a közérthetőség értelmezésében. Itt is kétfrontos küzdelem vár a szocialista realizmus híveire, a művészekre és a kritikára, a teoretikusokra és a népművelő szakemberekre. Kétféle értetlenség változataival kell szembesíteni a közönség és a művészet igényeit. Aligha van igazuk azoknak a művészeknek, akik az érthetetlenséget, a megfejthetetlen bonyolultságot önmagában és kizárólagosan a jövőt ostromló igazi művészet zálogának tekintik. Sok példa van arra, hogy a művészetben jelentkező forradalmi új érthetőségét semmi sem nehezíti. S amit nem értünk, gyakran nem újszerű, hanem egyszerűen zavaros. Kétségtelen viszont, hogy a művészetek fejlődése a mi korunk bonyolult viszonyai között, a megértésre és kifejezésre váró jelenségek tükrözésére, a súlyos, olykor pedig fájdalmas konfliktusok ábrázolására és feldolgozására törekedve, tehát az új tartalomhoz illő formákat, eszközöket, megjelenítési módokat keresve, távol is kerülhet attól, aminek megértése akadálytalanul köny- nyű. Ezért a dokumentum leszögezi: -A közérthetőség nem azonos a köznapi vagy a tudományos, általában a logikai-intellektuális érthetőséggel. A művészi közérthetőség elválaszthatatlan az adott művészeti ág formanyelvének ismeretétől, ezért szorosan összefügg a közönség általános művészi kulturáltságával.« Érvelésének ezen a pontján is megfigyelhető a tanulmány jellegzetessége, legrokonszenvesebb vonása. Az ugyanis, hogy nemcsak vitát indít, hanem a gyakorlat számára is kiindulópontot jelent, feladatokat jelöl. H a vannak jelentős életművek, amelyek újszerűségük miatt egy ideig a meg nem értés falába ütköznek. az idő segít az áttörésben, közmegbecsülésük kivívásában, hatásuk utat tört magának, és a tömegek ízlésnevelésének eszközeivé válnak. A munkaközösség tanulmánya ezt üdvözli, s figyelmeztet arra is, hogy a művészi termés differenciált, széles skálán mozos. »Általában lehetőség nyílik tehát arra. hogy a kiadási, publikációs, műsor- és főleg terjesztési politika nevelő, fejlesztő, magasabb fokra átvezető módon alkalmazkodjék az egyes rétegek izlés- szintjéhez«. Ez a körültekintő, érvek és ellenérvek logikáját számba vevő, a művészet belső törvényszerűségeit és igényeit messzemenően tisztelő elemzés ad súlyt az állásfoglalásnak, amikor a művészet és a tömegek kapcsolatát tárgyaló rész végén kimondja: az érthetetlennek tartott alkotások igen gyakran valóban azok is. Áttekinthetőségük, formátlansá- guk nem az új érzések és gondolatok, még kevésbé az új fölismerésekkel karöltve járó pártos állásfoglalás igényéből ered, hanem maga- mutogatásból, mindenáron való eredetieskedésből, nagyon is »hagyományos«, s..már avult ízlés- és magatartás- formák ismétléséből. Dersi Tamás Két véres ütközet közt bontva zászlóm. Hogy büszke légy, s én méltó is legyek. Karom eléd a Virradatba tárom. Zúgok, örvények sodrán visz feléd Álmaink kormányosa, a szabadság. Hé, napsugár, süsd füveink tövét! I Kedvemet nyerges fellegek ragadják! Nemcsak a madár, a föld is repül. Szárnya a bízvást teljesülő álom. Neked e verset. Győzelmi jelül. Karom eléd a Virradatba tárom. Dudás Kálmán fordítása Jure Kastelan neves dalmát költő. Mint prózairó, műfordító és esszéista is jelentős alkotó. (-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------S a k i: TEHÉN A S TkeophiI Emekley festőművész környezetének hatására szüntelenül állatokat festett. Nem mintha farmon vagy éppen tejgazdaságban élt volna, nem, erről szó sincs. Villája sok hasonló ház között foglalt helyet, de kertje egyik oldalon egy kis rétre nézett, amelyen a festő élelmes szomszédja takaros teheneket legeltetett Nyári délelőttökön a tehenek térdig eltűntek a buja fűben, behúzódva a diófa árnyékába, ahol a szűrt napfény aranyosan csillogott foltos hátukon. Eschley festett egy vásznat a két fejőstehénről, a diófáról, a sűrű fűről és a faleveleken átszűrendő napfényről. A Királyi Akadémia fölvette ezt a képet a Nagy Nyári Tárlat anyagába. A Királyi Akadémia szereti, ha védencei módszeresen dolgoznak. S ezért, miután Eschley sikert aratott a diófa árnyékában festői módon pihenő állatokkal, kiaknázta a témát. Déli békesséQ című művét — melyen két barna tehén' látható diófa alatt — a Dél, szentséges óra című tanulmány követte, melyen két barna tehén látható, s fölötte diófa. Ezután következett a Tehenek pihenője, a Tej- szagú álmok, a Tanulmány tehénnel és diófával, valamint a Tehenek a déli verőn. Egy ősz végi délután épp az utolsó ecsetvonásokat húzta legújabb művén, armkor szomszédja, Adela Pingsford megzörgette az ajtaját. — Egy marha van a kertemben — jelentette ki tömören, hogy megmagyarázza viharos megjelenésének okát — Marha? — ismételte Eschley, majd hozzátette: — Milyen fajtájú marha? — Fogalmam sincs — felelte az asszonyság. — Azt hiszem, egészen közönséges. — És hogyan jutott az ön kertjébe? — kérdezte a festő. — Ügy képzelem, hogy a kapun — felelte a nő türelmetlenül. — Nem hinném, hogy átmászott volna a falon, s azt sem, hogy ejtőernyőről dobták le, mint a húsfeldolgozó rt. reklámját. De most pillanatnyilag ez sem érdekel, csak az, hogy mielőbb kimenjen a kertemből. — És nem akar? — kérdezte Eschley. — Ha minden vágya az volna, hogy kijusson onnan szólt Adela dühösen —, akkor nem jöttem volna magához. De sajnos nem emlékszem, mit tanultunk az iskolában arról, hogyan kell kihajtani egy nagy marháit egy kis kertből. Gondoltam, mivel maga folyton állatokat fest, biztosan ismerős egy kicsit a modelljei körében, s talán tudna segíteni. — Az igaz, hogy teheneket festek — ismerte el Eschley —, de a pásztorkodásban igen kevés a tapasztalatom. Adela ekkor nő nélkül magával vonszolta a festőt. A kert egyébként László Levente rajza. Új kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Delacroix-tól Picassóig címmel rendeztek kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, ahol bemutatták Renoir- nak — a prágai Nemzeti Múzeum tulajdonában levő — Szerelmespár című alkotását (képünkön) is. ZALOIBAN normális méretű volt, de a hatalmas állat meMett valóban kicsinek látszott. Lecsüngő fülű, véreres szemű élőlény. Eschley önkéntelenül a kertkapu felé húzódott, miközben vizsgálgatta az állatát. — Most éppen egy krizantémot eszik — szólt Eschley, mikor a csönd már elviselhetetlenné vált Azután néhány lépést tett az állat felé, néhányszor összeütötte a tenyerét, majd különböző »hiii« és -hoooo« hangokat hallatott Az állat azonban nem reagált rá — Ha legközelebb tyúkok hatolnának be a kertembe, akkor is magát fogom hívni, hogy rájuk ijesszen — szólt Adela. — A -hoooó«-i egészen nagyszerűek. De pillanatnyilag arra kérném, ha nem neheztel érte, hogy kergesse ki ezt a tehenet a kertemből ... — Olyan kifejezéseket használt melyeknek hatására a festő felkapott egy botot és határozott mozdulatokkal ütögetni kezdte az állat farát. Csodák csodájára végül is megértette, hogy jelenléte nem kívánatos, éhes pillantást vetett a krizantémok felé, majd elindult a kertből — a házba. Ellenállhatatlan étvágyát az Adela asztalán vázákban álló krizantémokkal elégítette ki. — Mr. Eschley! — kiáltott fel Adela remegő hangon —, arra kértem, hogy hajtsa ki ezt az állatot a kertemből, de nem arra, hogy kergesse be a házba! Ha már okvetlen itt kell maradnia, akkor inkább a kertben, mint a szalonban. — Pásztori tapasztalataim igen csekélyek — szólt a festő. — S ha jól emlékszem, ezt közöltem is önnél. — Most már látom, hogy igaza volt — vágott vissza a hölgy. — Bájos kis csendélet aranyos tehénkékről — maga csak erre képes. Nem akar talán festményt készíteni erről az állatról, amint ebéd utáni pihenőjét tölti a szalonomban? Esehleynek több me kellett, faképnél hagyta a megriadt asszonyságot, s nemsokára visszatért állvánnyal, palettával és ecsetekkel. — Maga nyugodtan munkához kezd, miközben ez a borzalmas lény bekvártélyoz- ta magát a szobámba? *■* kérdezte Adela. — Hiszen éppen ön tanácsolta — felelt Eschley, és kifeszítette a vásznat az állványon . — Megtiltom! — merni y- dörgött Adela. — Milyen alapon? — kérdezte a festő. — Nem teszem, hogy ez a lény magához tartozna. — Ez bolond! — kiáttotte a háziasszony kétségbeesetten. Rövid idő múltán a tehén valószínűleg úvy döntött, hogy ebéd utáni desszertjét már az istállóban fogja elfogyasztani, s ezért óvatos és gyors léptekkel elhagyta a szalont, majd a krizantémjaitól megfosztott kertet is. Eschley pedig összecsomagolta festőszerszámait. Ez a kis közjáték forduló-' pontot jelentett Eschley művészi pályáján. Figyelemreméltó kompozíciója, a Tehén a szalonban a párizsi kiállítás szenzációja lett, később Münchenben is kiállították, s végül a bajor kormány vásárolta meg, noha egy húsfeldolgozó gyár igazr gatója háromszor is ráígért az árverésen. A mnéditS siker emüemöms Eschley egy nap összetalálkozott Adelával, s így szólt hozzá: — Látja, ha nem jön m a tehén, sosem születtek volna meg a változatok a Tehén a szalonban témára, Ugye, már maga is örülj hogy így történt? Adela azonban az öröm legcsekélyebb jelét sem mutatta, sőt megvető pillantással mérte végig a festőt. Hiába, vannak még érzéketlen emberek, akik sohasem fogják megtanulni, mi az igazi művészet Fordította: Zilahi Judit Said a századforduló körül élt, kiváló angol humorista. Angol gyarmati tiszt fiaként Burmában született. Kora ifjúságától szem- beszáUt a konzervatív család^ majd a burzsoá társadalomtörvényeivel. Politikai szatíráiban és egyéb humoros írásaiban is szüntelenül ostromolta a tisztesség látszatát mindenáron fenntartó, álszenteskedő angol uralkodó osztályokat.
