Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-23 / 276. szám

rtLAC, PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK) ÁR 4: 50 FILLÉR SomogyiHéplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Jtxn. ÉVFOLYAM 276. SZÄM KEDD, 1965. NOVEMBER 23. Irodába zárt szaktudás (3. o.) A vasárnak sportja (4. o.) A „bastei tigris" (5. o.) Elcsúsztak egy szorzáshibán (6. O.) Elutazott a kallnyini pártinunkáskilldőitség A megyei párt-végrehajtó- bizottság meghívására So­mogybán tartózkodó szovjet pártmunkásküldöttség me­gyénkben szerzett tapasztala­tai, a baráti találkozók után Baranyába utazptt. Program­juk szerint megtekintették Pécs nevezetességeit. A mű­emlékek és a múzeumok után megnézték az új városrészt is, majd hasznos tapasztalato­kat szereztek egy ottani mun­kásszálláson. Dunaújvárosban a városi ta­nács vb-elnökhelyettese fo­gadta az Alekszandr Afrika- novics Kondrasov vezette de­legációt Tájékoztatta őket a város fejlődéséről, majd Tó- bak Istvánnak és Biczó Pé­ternek, a megyei pártbizott­ság osztályvezetőinek kísére­tében közös városnéző sétán vettek részt. Vendégeink ezután Buda­pestre utaztak. Megismerked­tek a főváros nevezetességei­nyörködtek a városképben, a Dunát átszelő hidakban, hosz- szan elidőztek a gellérthegyi Szabadság-szobornál. A Ferihegyi repülőtéren Szigeti Istvánba megyei párt- bizottság titkára, Kocsis László, Tobak István és Bi­czó Péter, a megyei pártbizott­ság osztályvezetői búcsúztat­ták a pártmunkásküldöttsé­get, majd vendégeink a me­netrend szerinti repülőjárat­vei; a Halászbástyáról gyö- tál visszatértek Kalinyinba. KOLLÉGIUMAVATÓ ÜNNEPÉLY KAPOSVÁRON Kollégiummá nyilvánították a Rippl-Rónai iparitanuló-otthont Ünneplő ruhás felnőttek, diákok, piros nyakkendős út­törők töltötték meg vasárnap délelőtt a Kilián György If­júsági és Űttörőház nagyter­mét. Ezen a napon eredmé­nyes munkájukra, egyéves lelkes, szorgalmas készülődé­sükre tették föl a koronát az otthon lakói és nevelői: kol­légiummá avatták a diákott­hont. Az avatóünnepélyen Fe- renczei László, az otthon KISZ-csúcsvezetőségének tit­kára mondott ünnepi beszé­det. Szólt arról, milyen ko­moly munkával kellett kiér­demelni az iskolában és a gyakorlati foglalkozásokon, hogy a közösségi élet maga­sabb formájában, a diák-ön- kormányzatos kollégiumban élhessenek ezentúl. Hangsú­lyozta: nem sajnálják a fá­radságot. s mindig büszkék lesznek arra, hogy az otthon az ő idejükben válhatott kollégi­ummá. Köszönetét mondott a tanároknak, a nevelőknek, a szakoktatóknak lelkiismeretes munkájukért. Befejezésül el­mondta, hogy a következő dolgos hétköznapokban bebi­zonyíthatlak a tanulók: mél­tók a kollégiumi tagságra. Tanulótársai nevében megfo­gadta, hogy megőrzik a kol­légiumi zászló tisztaságát. A csúcstitkár szavai után Tóth János, a megyei KISZ- bizottság első titkára köszön­tötte a megjelenteket, majd az otthon életének három és fél éves fáradságos, de ered­ményes munkájáról szólt. Ar­ról is beszélt, hogy a kollé­giummá válás elismerés, bi­zalom, kitüntetés, de köve­telmény is. Ezután zászlót adott át a KISZ nevében a csúcsszervezetnek, majd át­nyújtotta az 1964—65. évi or­szágos kollégiumi KISZ-nap- lópályázat első helyezettjét megillető dijat, egy fotófel- Ezerelést. Az ünnepélyen felszólalt Balázs Gyula, a Munkaügyi Minisztérium képviselője, és átadta a kollégium működési engedélyét Vermes Vilmos­nak, az otthon igazgatójának, majd a minisztérium jutal­mait Kovács István. Hargitai Bálint, , Pálmai Károly és Szabó István nevelőknek. o.<abó Istvánt Kollár József áMgtiulóval együtt külföldi uta­lással is megjutalmazták. A következőkben a tömeg­szervezetek képviselői felkö­tötték emlékszalagjaikat a kollégiumi zászlóra, s úttö­rők, kisdobosok, óvodások kö­szöntötték a kollégium lakóit, nevelőit. Vermes Vilmos igaz­gató köszönte meg a jó kí­vánságokat, majd arról be­szélt, hogy az avatóünnepélyt l KMP mggnlnkiilátának 42.1 évfordulóján tartják, s rövi­den megemlékezett a jubi­leumról. Az ünnepély második ré­szében az iparitanuló-iskola növendékei és az Ifjúsági Ház irodalmi színpada adott műsort Még nagyobb gondot kell fordítani a balesetek megelőzésére Ülést tartott a Baleset-elhárítási Tanács Tegnap délelőtt ülést tar­tott a Somogy megyei Bal­eset-elhárítási Tanács. Kiss István őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság közleke­dési osztályának vezetője az idei baleseti statisztikát is­mertette. — A tavalyihoz viszonyít­va emelkedett a közlekedési balesetek száma 1964-ben há­romnegyed év alatt 508, az idén pedig 658 közlekedési baleset történt. Különösen nagy mérvű — 85 százalékos — az emelkedés Kaposváron, a siófoki és a csurgói járás­ban. A megyeszékhelyen az is előidézte a balesetek szá­mának emelkedését, hogy a Május 1. utcában megtiltot­ták a járművek várakozását, s ezzel jelentősen gyorsult a forgalom, viszont nem ja­vult a járművezetők és a gyalogjárók fegyelme. Siófo­kon a szűk út, a kevés par­kírozóhely is oka volt a sok balesetnek. Bár a tavasszal kijelöltek néhány parkírozás­ra alkalmas területet, de — nem tudni, kinek vagy kik­nek a mulasztása miatt — még ma sem adták át őket. A csurgói járásban a meg­növekedett járműforga­lom következtében — főleg a gyékényes» kavicsbánya körzetében — szaporodtak meg a közlekedési balesetek. Örvendetes viszont — mond­ta az előadó —, hogy a fo- nyódi járásban, ahol koráb­ban a legnagyobb mérvű volt a balesetek számának emelkedése, most csökkenést tapasztaltak. Még nagyobb gondot kell fordítani a megelőző munká­ra — határozta el a tájékoz­tató után a Baleset-elhárítási Tanács —, hiszen a balesetek okai között a gyorshajtás, a szabálytalan kanyarodás, elő­zés stb. mellett jelentős he­lyet foglal el az ittasság is. Arról is beszámolt a köz­lekedési osztály vezetőije, hogy kevesebb a cserbenha- gyésos baleset — kilenc volt egész évben —, és a lakos­ság segítségével sikerült mindegyiket földeríteni. Ezután Hoffman Sándor a Baleset-elhárítási Tanács, Petre László pedig a pro­pagandamunka jövő évi ter­vét ismertette. FELHÍVÁS A VILÁG NÉPEIHEZ: Erősítsék küzdelmüket az amerikai agresszió megállítására Véget ért a Béke-világtanács elnökségének szófiai ülése Szófia, 1965. november 22. Hétfőn a hajnali órák­ban véget ért a Béke­világtanács elnökségé­nek szófiai ülése. A kétnapos tanácskozáson a jelenlegi politikai helyzet legidőszerűbb, a békeszerető emberiséget leginkább foglalkoztató kérdéseit vitatták meg. Az ülésről közleményt adtak ki, hétfőn dél­előtt pedig a világszer­vezet vezetői: Isabelle Blume ügyvezető elnök, James Endicott, vala­mint mások sajtóérte­kezletet tartottak. A közlemény és az el­hangzott nyilatkozatok értel­mében első helyen a Dél- és Észak-Vietnam elleni ameri­kai imperialista agresszió, s a világszervezet ezzel kapcso­latos feladatai szerepeltek. A vitában részt vettek a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság és az Egyesült Államok békemozgalmának, valamint a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badítási Frontnak a képviselői is. A tanácskozáson megbé­lyegezték az amerikai agresz- sziót, és felhívással fordultak a világ népeihez: erősítsék küzdelmüket az agresszió megállítása végett. Az európai biztonság prob­lémakörével foglalkozó hatá­rozat hangsúlyozza, hogy a kérdés kulcsa az atom­fegyverek továbbterjedé­sének megakadályozása, s ennek révén a nyugatné­met revansisták atom­felfegyverzésének meg- gátlása, továbbá annak elérése, hogy Bonn lemondjon területi kö­veteléseiről. A Béke-világtanács elnök-j sége külön határozatokat szentel Latin-Amerika prob­lémáinak — elítéli a Domini­kai Köztársaság elleni ame­rikai intervenciót —, a rhode- siai helyzettel foglalkozó ha­tározatában állást foglal az egész Afrika ellen irányuló egyoldalú és fajgyűlölő »füg­HATEZER GARNITÚRA getlenséggel-« szemben, egy harmadikban gedig India és Pakisztán vitájának békés, külső beavatkozástól mentes rendezését sürgeti. Nyugta­lanságát fejezi ki az elnökség a Ben Barka-ügy miatt is. Szófiai ülésén a Béke-világtanács elnök­sége odaítélte az 1966. évi Joliot Curie-Béke Emlék­érmet. A kitüntetést tizenöten kap­ták meg, közöttük Oscar Lange (posthumus), James Endicott, Linus Pauling, Va- lentyina Tyereskova, Martin Niemöller és mások. A közlemény szerint az elnökség elhatározta, hogy a jövő év márciusában össze­hívja a Béke-világtanács ülés­szakát a világszervezet idő­szerű feladatainak megvita­tására. (MTI) W Átutazott Magyarországon a román kormányküldöttség Ion Gheorghe Maurernek, Románia Szocialista Köz­társaság Minisztertanácsa elnökének vezetésével — Auszt­riából hazatérőben — hétfőn átutazott Budapesten Romá­nia Szocialista Köztársaság kormányküldöttsége. Üdvözlésére a Keleti pályaudvaron megjelent Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke, Péter János külügymi­niszter és dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi mi­niszter. A román kormányküldöttség néhány órát Budapesten töltött, Kállai Gyula a delegáció tiszteletére ebédet adott Az ebéden magyar részről részt vett Péter János, dr. Csanádi György és Erdélyi Károly külügyminiszter-he­lyettes. Román részről az ebéden részt vett Ion Gheorghe Maurer, a minisztertanács elnöke, Cornelia Manescu kül­ügyminiszter, Gheorghe Cioara külkereskedelmi miniszter* Jean Livescu oktatásügyi miniszterhelyettes, Ion Morega gépipari miniszterhelyettes és Mihail Rosianu, Románia Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. A magyar és a román államférfiak baráti légkörben, a kölcsönös megértés szellemében megbeszélést folytattak a két országot kölcsönösen érintő, időszerű kérdésekről. A román vendégek a délutáni órákban tovább utaz­tak Budapestről. (MTI) TELEX • TELEX • TELEX A Kaposvár! Vegyesipari Ktsz az ÄTEX Külkereskedelmi Vállalat megrendelésére ruhaszárító állványokat készít. Az év végéig hatezer garnitúrát szállítanak le. MSZBT KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT BAKUBA Nagy Richárdnak, az MSZMP Budapesti Bi­zottsága osztályvezetőjé­nek vezetésével Bakuba utazott a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság há­romtagú küldöttsége. Egy­idejűleg hattagú művész­delegáció is utazott az Azerbajdzsán Köztársaság fővárosába. A magyar küldöttek részt vesznek az azerbajdzsáni magyar kulturális napokon. ÖSSZEÜL AZ ÍRÓ­SZÖVETSÉG KÖZ­GYŰLÉSE Szerdán kezdődik meg a Magyar Írók Szövetsé­gének kétnapos közgyűlé­se. Darvas József, a szö­vetség elnöke nyitja meg a tanácskozást, a választ­mánynak a mai irodal­munk helyzetéről, a szö­vetség funkciójáról és feladatairól szóló beszá­molóját Dobozy Imre tit­kár terjeszti megvitatás­ra a közgyűlés elé. Az esemény befejező aktusa­ként csütörtökön megala­kul az írószövetség új választmánya. EMLÉKMÜZEUM A VISEGRÁDI UTCÁBAN A Kommunisták Ma­gyarországi Pártja meg­alakulásának 47. évfordu­lóján holnap délelőtt ad­ják át a közönségnek a Visegrádi utcai emlékmú­zeumot. A tárlaton mint­egy 500 dokumentum, számos fotó és tárgyi em­lék ad képet a Magyar KP megalakulásának kö­rülményeiről és a párt­nak az 1918—19-ben ví­vott harcairól. Számos fényképfelvétel, sajtóter­mék, röplap és falragasz szemlélteti a Tanácsköz­társaság megalakulásá­nak, harcainak történetét. Külön emlékszobát ren­deztek be Kim Bélának, a párt első titkárának ha­gyatékaival. SZOVJET KULTURÁLIS KÜLDÖTTSÉG ÉRKEZETT Az 1966—1967. évi ma­gyar—szovjet kulturális csereegyezmény tárgyalá­saira hétfőn szovjet kul­turális küldöttség érke­zett Budapestre. A dele­gációt Sz. K. Roma- novszkij, a Szovjetunió. Minisztertanácsa mellett működő külföldi kulturá­lis kapcsolatok állami bi­zottságának elnöke vezeti. A tárgyalások hétfőn dél­után megkezdődtek. A tanácskozásokat magyar részről Ilku Pál, műve­lődésügyi miniszter, szov­jet részről pedig Sz. K. Romanovszkij vezeti. 25 000 LAKÁS MAGÁNERŐBŐL Másfél milliárdos OT** kölcsöntámogatással eb­ben az évben mintegy 25 000 lakás készül el. 1961-ben 17 000, tavaly 19 000, az idén pedig már mintegy 20 000 családi há­zat építettek magánerő­ből, kölcsönnel.

Next

/
Thumbnails
Contents