Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-26 / 252. szám

Somogyi Néplap MSZMP Mrr; ve I RI 70TT$ ARA E5>A M e GV.E < TANACS LAPJA Felkészültek a földművesszövetkezetek az őszi-téli forgalomra Igazgatósági ülés a MESZÖV-nél A Balaton-part közegészségügyéről tanácskozott a megyei népírontelnökség A MÉSZÖV Horváth János tegnap délelőtt Megvitatták a igazgatósága elnökletével ülést tartott, vendéglátóipar nyári ellátásáról, az őszi-téli forgalomra való felkészülés­ről készített jelentést, s tár­gyaltak a földművesszövetke­zetek szolgáltató tevékenységé­ről is. Főként a vendéglátóiparnak az őszi-téli forgalomra való felkészülésével foglalkoztak.. Hangsúlyozták, hogy a legki­sebb falusi vendéglőtől a leg­modernebb presszóig a hideg idő beállta után meleg italt — teát, forralt bort — is kell áru­sítani. A szikvízellátás javítá­sára olyan határozatot hoz­tak, hogy azokban a községek­ben. ahol megvannak az egész­ségügyi föltételek, gebines töl­tőállomásokat állítsanak be. A halellátás biztosításáról már intézkedtek; az igényeket, ahol mód van rá, helyileg elégítik ki. Az fmsz-ek szerződést köt­nek a haltenyésztő termelőszö­vetkezetekkel. s azok a meg­rendelt mennyiségű halat a teleltetőkben elhelyezik. Megtárgyalták a földműves­szövetkezetek helyi iparpoliti­kai, illetve szolgáltató tevé­kenységéről készített jelentést is, amely kiegészítve a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága elé kerül november­ben. A szolgáltatás megjavítá­sának kérdésével már több íz­ben foglalkozott a MÉSZÖV. Három éve hívta fel a SZÖVOSZ az fmsz-ek figyel­mét arra, hogy az eddiginél jobban szervezzék meg a la­ERDEI CIRKUSZ Tizenöt községben é7 vagon burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt tárolnak az fmsz-ek a télre (Tudósítónktól.) A falusi lakosság legna­gyobb részének módjában áll, hogy ellássa magát burgonyá­val, zöldséggel és gyümölccsel a téli hónapokra. Néhány já­rási székhelyen és nagyobb községben azonban ipari munkások, alkalmazottak is laknak nagyobb számban, az ő ellátásukról az fmsz gon­doskodik. A téli tárolás munkálatai megyeszerte megkezdődtek. A tervek szerint a központi készleten felül 45 vagon bur­gonyát, 12 vagon zöldséget és 10 vagon almát kell tárol­niuk az érdekelt fmsz-eknek. A raktározás, a prizmázás most már nem tűr halasztást, hiszen máról holnapra kedve­zőtlenre fordulhat az idő­járás. A készleteket az fmsz-ek saját felvásárlásból, szerződé­ses termeltetésből biztosítják, és a télen is folyamatosan el­látják azokat, akik az összes télirevalót előzetesen nem tud­ják beszerelni. A legnagyobb tételeket Barcson, Csurgón, Babócsán, Böhönyén, Marcali­ban, Nagyatádon és Tabon tárolják. A nagyobb fmsz-ek sok savanyúságot is készíte­nek télire. » Felkészültek az fmsz-ek a sertésvágások idejére is. Meg­felelő mennyiségű fűszerárut, sót szereztek be, és remlélhe- ' tőleg elegendő lesz a rizs is. kosság szolgáltatási igényeinek kielégítését. A MÉSZÖV a fel­vevőhelyek számának emelé­sével, a háziipari tevékenység elősegítésével, kereskedelmi kölcsönzéssel igyekezett a szol­gáltatást megjavítani. Ennek ellenére a KIOSZ, a KISZÖV és a megyei tanács ipari osz- tályánák közreműködésével végzett fölmérés azt mutatja, hogy sok tennivaló van még a megyében, hisz női fodrász 178, férfifodrász 78, cipőjavítá­si szolgálat 23 községből hiányzik. Tervet készítettek az iparoshiány enyhítésére, a KIOSZ- szál közösen több ipar- engedélyt adtak ki. Az igazga­tóság javasolta, hogv a módo­sított ipartörvény alapján a KISZÖV és a KIOSZ szervez­ze meg a kisiparosok vándor­lását, akik egy bizonyos kör­zetben végezzék el a munkákat. Fejlődés mutatkozik a ke­reskedelmi kölcsönzésben. A kölcsöntárgyak értéke az idén csaknem négyszerese a há­rom évvel ezelőttinek. 339 fmsz-bolt foglalkozik kölcsön­zéssel, ebből öt az önálló üz­let. Javasolták azt is, hogy új kölcsöngépekkel bővítsék a kölcsönözhető tárgyak számát, ezt azonban széles körű véle­ménykutatás előzze meg. Az igazgatóság elfogadta a jelen­tést, s bizonyos kiegészítések­kel alkalmasnak találta arra, hogy a megyei tanács vb elé terjesszék. A Hazafias Népfront Somogy megyei elnöksége tegnap dél­előtti ülésén megvitatta a Ba­laton-part közegészségügyi helyzetét. A legutóbbi tapasz­talatokról dr. Tóth Sándor, a megyei KÖ.JÁLL igazgatója, a népfront megyei alelnöke szá­molt be. Ismertette az idegen- forgalmi évad sajátos és s in te évente megismétlődő köz­egészségügyi problémáit, kü­lönös tekintettel a .campingek- re, a szennyvíz- és a-szeméttá­rolás nehézségeire. A napirendhez többen hoz­zászóltak. Hogyan tudnának a népfrontbizottságok és a la kosiság közvéleményformálás­sal segíteni sok időszerű kér­dés megoldásában? Nagyjából ez állt az elhangzott vélemé­nyek, javaslatok középpontjá­ban. Kocsis László, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, me­gyei népfrontelnök összegezve a hozzászólásokat hangsúlyoz­ta, hogy a Balaton-part kó<. egészségügyi problémáit más, megoldásra váró feladattal együtt és nem azoktól elszakít­va szükséges vizsgálnunk. Igen fontos javaslat az, hogy a népirontbizottságok' foglalkoz­zanak ezekkel a problémákkal, segítsenek közhangulatot te­remteni, közvéleményt formál­ni a rendbontók ellen, a ha­tósági intézkedések megtartá­sa érdekében. Sokat tehetne a lakosság a tisztasági mozgalom kiterjesztésével és például a sok helyütt éktelenkedő pocso­lyák eltüntetésével is. Az elhangzott javaslatokat továbbítják a járási, községi népfrontbizottságokhaz. Ezután Varga Károly me­gyei népfronttitkár, ország- gyűlési képviselő előterjeszté­se alapján a soron következő népfrontbizottsági ülés anya­gát: a népfrontmozgalomnak a megye állattenyésztésében adó­dó feladatait vitatta meg az elnökség. A háztáji gazdaságok fejlesztésére több mint 3 millió forint kölcsönt adtak a megye takarékszövetkezetei (Tudósítónktól.) A nyár végén jelent meg az a rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy a háztáji gazdasá­gok 15 000 forintig terjedő, termelést elősegítő kölcsönt kapjanak a takarékszövetke­zetektől. A falusi bankok a kölcsönt nagyon előnyös fölté­telekkel, kedvezményes ka­matlábbal, kezelési költség felszámítása nélkül, 5 évig terjedhető időszakra adják. Most már egvre több taka­rék jelenti, hogy megnőtt az érdeklődés e kölcsön iránit Nemcsak parasztok élhetnek a lehetőséggel, hanem mások is, olvanok, akiknek házi kert­jük, nagy belsőségük van, és is. érdemesnek látják felhasznál­ni a takarékok segítségét. A már korábban fölvett, a ház­táji gazdaságokban felhasz­nált kölcsönökkel együtt 3 millió forint fölé emelkedett a termelést elősegítő hitel ösz- szege. A legutóbbi, igen elő­nyös kölcsönöket kivált az ál­lattartás fejlesztésére, / anya­koca. borjú vásárlására, ólak? istállók rendbe hozására, mé­hészetek fejlesztésére, gyü­mölcsfák — bogvósgvümöl- csök — szőlők telepítésére használják fel. A takarékok felkészültek a további igények kielégítésére Megkezdődött a mezőgazdasági tanfolyamok évadja Hatszáz traktorost képeznek ki a télen A mezőgazdasági dolgozók oktatására télen kínálkozik a legnagyobb lehetőség. Ez az időszak alkalmas arra, hogy a különböző munkaterületen dol­gozókat tanfolyamokon képez­zék, illetve tovább képezzék. E célból nemcsak a tél, ha­nem az ősz egy részét is hasz­nosítják. A balatonboglári bentlakásos tanfolyamon már október 18-án megkezdődött a termelőszövetkezeti főkönyve­lők oktatása, őket a tsz-ek erdészeti telelései követik, majd november első felében az ellenőrző bizottságok elnö­keinek és a járási tsz-könyve löknek oktatásával folytató­dik a képzés Balatonbogláron. Ugyanitt készítik föl novem­berben a tsz-főkönyvelőket a zárszámadásra, ezzel egyidejű­leg a rét- és legelőgazdálko­dási felelősöknek is tartanak előadásokat. Ez idő alatt 180 állattenyésztési brigádvezető egyhetes oktatáson vesz részt, és hatvan juhász is végez tan­folyamot A termelőszövetke­zetek egészségügyi felelősei­nek továbbképzésén mintegy száznyolcvan hallgatóra szá­mítanak. A szakszervezet is részt vál­lal az előadásokból, amelyeket december elején a tsz-ek mun­kásvédelmi felelőseinek tarta­nak. Az év utolsó hónapjában kezdődik mintegy százötven részvevővel a műszaki gépke­zelők háromhetes tanfolyama, majd a jövő év elején százöt­ven zöldségtermesztőt és ugyanennyi növényvédőt, feb­ruárban szintén ennyi növény- termesztőt oktatnak Bogláron. Közben még ebben az évben rendeznek másutt tanfolyamot a tsz-elnökök, a párttitkárok és Betörők jártak a párizsi Boulogne-Billiam- court-i filmstúdióban. Megkö­tözték az éjszakai portást, és százezer frankot loptak el a kasszából. A stúdióban érmen filmet *ornattak. amelynek cí­me: »Hogyan kell egymillió dollárt lopni és boldogan él­ni?-* SZÜRETI FELVONULÁS í apa# ' -, ,j A -A " 1 ££* gpaÉBgwH Hf "d mZt VNák . I £: : . .. : H. ■ Vasárnap rendezte meg a KISZ városi bizottsága a hagyományos szüreti felvonu­lást és bált. A Kossuth téren huszár- és cigány táncot roptak a KISZ-fiatalok. a községi tanácselnökök részé­re. Tíznapos előadássorozatot tartanak mintegy harminc tej­kezelőnek. A tervek szerint a múlt évihez hasonlóan hatszáz traktorost képeznek ki novem­bertől a gépállomásokon és az állami gazdaságokban. Száz- nyolcvan mezőgazdasági gépész középfokú képzésére — öthó­napos időtartammal — számí­tanak, s hatvan részvevővel indítják meg az alapfokú szé- relőképző tanfolyamot, amely szintén öt hónapig tart. Az utóbbira már mintegy ötvenen jelentkeztek. Kijelölték a tanfolyamok ve­zetőit, s a reszortfelelősök már készítik a bogiári előadások tematikáját. Fontos a részve­vők gondos kiválasztása is. Ne legyenek olyan tanfolyamjá- rék, akiket egyik továbbkép­zés után a másikra küld a ter­melőszövetkezet; olyan tsz-ta- gokat küldjenek ismereteik gyarapítására, akik kamatoz tátják is majd tudásukat a gazdaságban. Sok pénzébe ke­rül az államnak a téli szakok­tatás', a tsz pedig díjazza tá- vollétében is a tanfolyam rész­vevőjét, tehát csak az arra alkalmas tagokat küldjék a bentlakásos és egyéb oktatás­ra, mert csak így térülnek meg az anyagi költségek. Szerelmi dráma Vasárnap a késő'esti órák­ban a Baranya megyei Boly községben Lukács Béla 26 éves kőműves egy általa rej­tegetett régi pisztollyal fejbe lőtte Schumann Mária 16 éves ipari tanuló bólyi lakost, s az a helyszínen meghalt. Lukács ezután önmagát is fő­be lőtte; sérülésébe kórházba szállítása után meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítá­sa szerint Lukács szerelemfél­tésből követte el tettét i • » • • SOfiOtK Praktikus a gyermekek­ben az, hogy könnyen mosható anyagból készül­tek. * * * Több gyermekes anya a barátnőjéhez: — Nagyon jó anya vol­nék, ha a gyermekneve­lés nem kötne le annyira. * * * — A professzor úr há­zassága állítólag nagyon boldog — mondogatták a szomszédok. — Az egyik rájött a nyitjára: — Ne csodálkozzanak: a professzor matematikus, felesége pedig kiszámítha­tatlan. * * * Az anya férjhez menen­dő lányához; — Drága kislányom, egy jó tanácsot akarok neked adni: sohase vitat­kozz a férjeddel. Azonnal sírj. ... »A műalkotás — én va­gyok!* A hannoveri Timm Ulrich építészmérnök hall­gató új értelmet igyekszik adni a »totális mű vészét-> elméletének. Szerinte a művészethez nemcsak öreg székek, főzelékfélék és tü- körcserepek tartoznak, ha­nem a művész önmaga is. Ezért . üvegkalickát épí­tett, és egu kiállításon ön­magát állította ki mint y-élő műalkotást«. # * * A glasgow ! bőrtön la­kóit ezen ?. télen előadá­sokkal szórakoztatiák nu ‘d. Mint a Die Welt írja, az elítéltek előadást hallanak a hegymászásról. Egy másik előadásuk cí­me: »Kifizetődik-e a há­zasság?« * * * Egy tíz év óta London­ban élő indián férfi mon­dotta a Daily Mirror mun­katársának: »Ha azt lát- íom, hogy civilizált fehér emberek IS hónapos cse­csemőket rabolnak el, fia­talokat becstelenítenek meg, hoay utána meggyil­kolják őket, és hasonló dolgokat követnek el — boldog vagyok, hogy én nem tartozom az ilyen »civilizált* fehér bőrűek közé.* * * * Fabiola- belga királyné fivérét, Don Jaime de Moray Aragon-t egy ró­mai bíróság csekkhamisí­tás miatt 600 ezer lírára büntette — írja a Die Welt. * * « Bölcs mondások Az élet vonala nem a tenyérre, hanem a kézre van írva. Az ökör sorsa az iga. Minden ital erős, ha gyöngébb vagy nála. Ha sokat küzdesz ön- magaddal, le fognak győz­ni niások. A tükör a színész első telt háza. Mióta tükrök vannak, a világ megkétszereződött. Aki rosszat beszél a nőkről, nem lehet férfi. Siralmassá bárki tehet, de csak te tehefed maga­dat nevetségessé. Somogy'1 Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kanosvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16- Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzüsfc meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postiskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra \2 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári űzőmében* Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.

Next

/
Thumbnails
Contents