Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-20 / 247. szám
Szerda, 1965. október 20. 3 SOM r YI NÉPLAP BUL VENDÉGSZERETŐ EMBEREK, MEGBECSÜLT EMLÉKEK O daérkezésünkkor virággal köszöntöttek, távozásunkkor virággal búcsúztattak bennünket bolgár barátaink a ruszei határállomáson. Virágot kaptunk szinte naponta, bármerre jártunk: piros és sárga rózsákat meg szegfűket. Illatuk esténként betöltötte a tereket és a szállodai szobát, ahol napról napra több emlékkel, érdekes tapasztalattal tértünk pihenőre. Mindenki másként van a külföldi utakkal, mást jegyez meg magának, és nem egyformán reagálnak az emberek az első benyomásra. Az új, az érdekes dolgok látása többé-ke- vésbé elfogulttá tesz: hajlamosok vagyunk arra, hogy túlértékeljünk dolgokat, és elragadtatással beszéljünk arról, ami tulajdonképpen nem is elragadó. Mértéktartóan nézni a csodálatosnak tetsző dolgokat, higgadtan mérlegelni mindent, mert csak így tudhatjuk meg, valóban nagyszerű-e az, ami annak látszik, csak így alkothatunk helyes ítéletet a látottakról — ez a gondolat vezérelt bennünket bulgáriai utunkon. Ezen a szemüvegen keresztül néztük azt a szocialista országot, ahova mindketten most jutottunk el először.-r 7-endéglátóink városa: 1/ Razgrád. Az első napokban innen indultunk reggelente a környék nevezetességeit megtekinteni a Ludogorszka Pravda szerkesztőségének Volga gépkocsiján. Bolgár kollégáink igyekeztek mindent vagy legalábbis a legtöbb érdekességet, nevezetességet megmutatni. A városban a régi és a mad, a hagyományos meg a modem építészeti stílus egyaránt föllelhető. A domboldalakon szinte teraszosan húzódnak a házaik, s lejjebb, a központ felé közeledve már látni a magasba szökő, több emeletes lakóépüleket. Sok az új ház, és minden magyarázat nélkül könnyű elképzelni, hogyan akarják városukat újjávarázsolni a razgrá- diak. Sétálsz az utcán, s egyszerre eltűnnek mellőled a szép, ízlésesen berendezett üzletek kirakatai. Régi üzletházat látsz, amely több évtizede épült. No — gondolod —, ez igazán nem illik bele a modern városképbe. De mögötte már az új épület ágaskodik. Amíg ez nem készült el, a régit nem bontják le. Fölépült az új lakóépület, most már bonthatják az öreg üzletházat. Helyén parkot létesítenek. A város főterén — akkora lehet, mint Kaposváron a Kossuth tér — nincs járműforgalom. Itt és a térre torkolló egyik széles utcán minden este sok száz ember sétálgat. Ez a razgrádi korzó. Fiatalok és öregek, akik miután végeztek napi munkájukkal, és elfogyasztották otthon vacsorájukat, kijönnek a korzóra. Egyebütt alig látni valakit. No persze, a szórakozóhelyek azért nem üresek. Finom ételek, italok, zene és tánc — ezt kapják a razgrádiak a Hotel Abrittusz éttermében, ahol mi is megfordultunk néhányszor. Mi lepett meg bennünket itt, mit kellett megtanulnunk? Nagyon vendégszeretőek a bolgárok. Eszünkbe is jutott sokszor, hogy ebbeli jó tulajdonságunkban nekünk, magyaroknak hírünk van a világban. De ne higgyük, hogy a köztudatban rendkívülinek vélt vendégszeretetünknek nincsen párja! Azt is tudomásul kellett vennünk, hogy nem kell kétségbe esnünk, ha az ételek, italok rendelésekor a pincér ingatja a fejét. A nagyobb baj az, ha bólint. Bulgáriában ugyanis az igenlésnél ingatják a fejüket az emberek, a tagadáskor pedig bólintanak. És amikor elfogyasztottuk a vacsorát — nagyon ízletesen sütnek és főznek —, mi sem természetesebb, mint az, hogy »jó« magyar szokás szerint nem fogadjuk el a visszajáró aprópénzt, mert borravalónak szánjuk. Ám ezúttal meglepetésben volt réédesapja bolgár népdalt pengetett. Énekelt is hozzá. Aztán a házigazda és a felesége partizándalokba kezdett. Férj és feleség együtt énekelt. Amikor ez a dal született, mindketten partizánok voltak ... A város peremén föltárt romok még messzibb múltat idéznek. Napfényre kerül egy antik város: • -V -. : - -. . Egy asztal mellett Kegyelettel őrzik a hősök emlékmű a sok közül. szünk. A felszolgáló nem fogadta el a borravalót, bármennyire igyekeztünk is meggyőzni arról, hogy szívesen adjuk. Tolmácsunk kérésére hagytuk abba a kísérletezést, mert tőle megtudtuk, hogy nagyon szigorú rendelkezés tiltja a borravaló elfogadását. Bizony, eszünkbe jutott, mennyire másként van ez nálunk ... azgrád és a környék is // tele van történelmi emlékekkel. A legközelebbi ilyen émlék, amit nagyon sok szeretettel ápolnak, a partizánmozgalomhoz fűződik. A partizánok Bulgária hősei, akik bátorságukkal, szenvedélyes hazaszeretetükkel előmozdították az ország felszabadítását. Bulgária 1944-ben szabadult fel, de addig nagyon sok hazafi áldozta életét, s akik túlélték a háborút, ma a szocializmust építik. Az elesettekre emlékművek, múzeumok és elmondott, leírt történetek emlékeztetnek. Ma is találkoztunk ilyen emlékidéző szobrokkal, táblákkal, és történetet is hallottunk arról az időről. Egyik este Koszta Csuturkov elvtárs, a Ludogorszka Pravda főszerkesztője meghívott bennünket a lakására. Együtt volt a család, s csakhamar előkerült egy régi népi hangszer, amelyen a főszerkesztő emlékét. Egy monumentális Abrittusz. Falak, oszlopok ágaskodnak merészen a magasba, termek, csarnokok nyerik vissza alakjukat a vigyázó kezek nyomán. A romok évszázadokkal ezelőtti kor építészetével ismertetik meg a látogatót. Tizenkét éve találták meg ezt a sokak által keresett — régi írások, sírfeliratok nyomán bukkantak rá itt — várost. S miután megtalálták, sok idegen keresi föl, hogy egy kicsit a múltba lásson, és ezáltal közelebb kerüljön a mai bolgár emberhez. (Folytatjuk! Hernesz F.—Varga J. A munkáséin bér szereti, ha vezetői egy asztalhoz ülnek vele, s közösen vitatják meg ügyes-bajos dolgaikat. Annak meg különösen örül, ha nemcsak közvetlen fölötteseivel tanácskozhat, hanem a párt megyei vezetőivel is. Ma már nem je-, lent különösebb eseményt egy-egy ilyen látogatás, hiszen a beszélgetések rendszeresek szerte a megyében, s a termelőszövetkezeti tag meg a fonónő ugyanolyan fesztelenül társalog a megyei első titkárral a közös gazdaság vagy az üzem életéről, az embereket foglalkoztató mindennapi gondokról, mint a lakatos, a vasöntő vagy az asztalos. Különös ízt ad egy-egy ilyen találkozásnak a kommunista munkások és a kommunista vezetők eszmecseréje. Ennek szép példája volt a minap, amikor Németh Ferenc, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának első titkára, Róna Imre, a megyei pártvégrehajtóbizottság tagja, és Deák Ferenc, a városi pártbizottság titkára a TRANSZ- VILL Kaposvári Gyárába látogatott baráti találkozóra, beszélgetésre. A kommunista munkások beszámoltak a gyár pártszervezetének munkájáról — míg régebben harmincnegyvenen vettek részt a pártoktatásban, most száznegyvenes létszámmal kezdődik meg a tanulás —; szóltak a kereseti lehetőségekről is — egy jó képzettségű szakmunkás 1700—1800 forintot is hazavisz a borítékban —, de nem hallgatták el az üzem munkáját akadályozó, az emberek munkakedvét csökkentő jelenségeket sem; beszéltek a hónap elején tapasztalható krónikus anyaghiányról, ami szinte rákényszeríti az embereket a tétlenségre, s elmondták azt is, hogyan vélekednek a műhelyekben mindezekről. Munkásszív és munkásöntudat — így lehet summázni az elmondottak lényegét, hiszen a vélemények legtöbbje azt tükrözte, hogy a dolgozók őszinte örömmel figydlik az előrehaladás legparányibb tényezőit is —, és jól tudják: valamennyiük érdeke, hogy az előrehaladás még gyorsabb legyen —, és aggódással szemlélik a bürokratikus, a dolgozók önérzetét és tenni akarását sértő jelenségeket. Az egyik kommunista viszonylag kicsiny, de annál több bosszúságot okozó példa4 mondott el: hogy az elhasználódott gumikesztyűt kicserélhesse, öt-hat helyen kell kilincselnie, míg megszerezheti a cseréhez szükséges aláírásokat, jóváhagyásokat, s közben értékes percek mennek veszendőbe még akkor is, ha történetesen minden ajtó tárva-nyitva áll. De mivel várakoznia kell, egy-egy alkalommal húsz-harminc percet is eltölt tétlenül. Őszintén megmondom, nekem nem tetszett, ahogy erre Tóth Géza igazgató reagált: KGM-VBKM- ügyrendre hivatkozott, 'amit meg kell tartaniuk. De ha valamiről egyszer az élet bebizonyítja, hogy elavult, rossz, miért nem igazítják az élethez? Ezt a munkások nem értik, és nem érthetik meg, jogosan vetik föl: változtatni kell a rossz nvakorlaton. Olyan érzésem támadt, hogy ha ezen a beszélgetésen például nincs jelen a megyei első titkár — hiszen elképzelhető, hogy egy gyár vagy üzem vezetői túl a termelési értekezleteken, párttagggyűlé- seken még baráti eszmecserére is meghívják néha-néha a kommunistákat —, és nem mondja ki nagyon határozottan, hogy sem a gyárvezetés, sem pedig a kommunisták nem nyugodhatnak bele az ilyen helytelen, rossz intézkedésekbe, akkor erről az ösz- szejövetelről nagyon rossz szájízzel távozik a probléma fölvetője és a többi jelenlevő is. A munkások élénk érdeklődést tanúsítanak minden iránt, bölcsen ítélik meg a helyzetet, s a gazdasági vezetőknek érdemes erre alapozniuk: a »mundér becsületét« nem szabad ily módon védelmezniük. S itt van egy másik ügy is: gondot okoz a munkásoknak, hiszen naponta látják, hogy jó néhány olyan állóeszköz van az üzemben — a kismoz- donytól kezdve a homokszárító malomig —, amire az égvilágon senkinek semmi szüksége nincs. Hosszú idő óta állnak használatlanul, rozsdásodnak, értéktelenednek. A munkásember megkérdezi — hiszen joga, sőt kötelessége —, hogy ki irányította ide a fölösleges holmit, s ki az, aki a sürgetések ellenére sem intézkedik, hogy elszállítsák őket Üjra csak Németh elvtársnak kell reagálnia a kérdésre: nem szabad ezt sem eltűrni, határozottabban kell intézkedni. Kovács István lakatos elmondta, hogy a vállalatnál igen nagy a tanulási láz, mégis úgy látják a műhelyekben, hogy erre a tényre nem alapoz kellően a vállalat vezetősége. Ügy érzik, az emberek, hogy »kívülről« akarják behozni az új középkádereket ahelyett, hogy tervszerűbben gazdálkodnának a helyi lehetőségekkel. Van az üzemnek éppen elég fiatal szakmunkása, akikből idővel megfelelő művezetők, csoportvezetők lehetnének, vagy még magasabb beosztásba is kerülhetnének, ha tervszerűen számítanának rájuk. Hiszen egy kiváló szakmunkás előtt nem zárulhat le annak lehetősége, hogy vezető legyen, csak több gondot kellene fordítani rá. íz ugyan, hogy az üzemnek öt ösztöndíjasa tanul az egyetemeken, de sokkal bátrabban alkalmazhatnák azt a gyakorlatot, hogy a munkapad mellől is kiemelik a szakmailag, politikailag legkiválóbb embereket vezető beosztásba. MEGÉRDEMLIK A GONDOSKODÁST Az éjszakai munka mindig nehéz. De talán a legnehezebb az őszi szántás-vetés idején. A traktorosok egy része egész napi munka után gyakran éjfélig is a gépen marad. Reggel pedig újra korán kezdenek. Más részük napközben pihen ugyan, de aztán estétől reggelig rázó- dik a traktor nyergében. Megérdemlik, hogy gondoskodjanak róluk. Érezzék az éjszakában is, hogy számítanak rájuk, törődnek velük. Helyenként panaszolták a traktorosok, hogy a szövetkezeti vezetők nemigen járnak éjszaka a határban, pedig jólesne a látogatás. Nem mindenütt van ez így. Nagyon sok tsz-elnök, agronó- mus ért a traktorhoz, s az ellenőrzés alkalmával egy-két órára felülnek a gépre is. Ezt fitté nemegyszer Kodela Jenő pogányszentpéteri tsz-elnök meg Takács Lajos, a tanács elnöke is. Az is előfordult, hogy csak egy kis cigarettaszünetet tartottak a traktorosokkal, addig munkájukról meg * gondjaikról beszélgettek. Az egyre hűvösebbé váló éjszakákban a meleg emberi szó legalább olyan jólesik, mint az a néhány korty forró tea, melyet a zákány! tanácselnök magával vitt éjszakai ellenőrzésre. A traktorosok azt mondták a járási vezetőknek, hogy igen örültek neki, amikor nem azt kérdezték elsőnek, hogy mennyit dolgoztak, hanem azt: »Nem fáztok-e? Mert hoztunk egy kis forró teát.-« A gondoskodás megannyi formája erőt ad ahhoz, hogy a mező éjszakai munkásai kitartsanak, és folyamatosan dolgozzanak tovább. Hiszen nem kisebb dologról van szó, mint a kenyérgabona elvetéséről. Akik ezen fáradoznak, akik ehhez munkájuk legjavát adják, megérdemlik a figyelmességet és gondoskodást. EL L Nem kétséges, hogy ezzel a munkásosztály vezető szerepét még hatékonyabban biztosíthatnák. Jó három, három és fél Órája tart már a beszélgetés, és a jelenlevők most a megyei első titkárt figyelik: mit mond a hallottakról, az üzemben tapasztaltakról. ' — Jó néhány, Tóth elvtárs által megválaszolt kérdés — emlékeztet az igazgató megjegyzéseire — véleményem szerint továbbra is kérdés tna- rad. Azt tudom tanácsolni, hegy ténylegesen se a munkások, se a gyárvezetők ne nyugodjanak bele a helytelen, rossz intézkedésekbe. Keresni, kutatni kell annak módját, hogyan tudnának jobb légkörben dolgozni az üzemben. Érdemes lenne behatóbban foglalkozni az üzemvezetés, az üzemszervezés és a technológiai fegyelem néhány kérdésével. Fölvetődött az is, hogy némelyeknél baj van az öntudattal és a munkafegyelemmel. Az a véleményem, hogy a vezetők legyenek nagyon szigorúak a hanyagokkal szemben, viszont legyenek igényesek önmagukkal szemben, és főleg jobban becsüljék meg az egyszerű dolgozókat, jobban számítsanak a véleményükre. Ezt a törekvést támogassa a párt- szervezet, a szakszervezet és az üzem minden becsületes dolgozója. Sokat kell tenniük a pártszervezetnek és a gazdasági vezetőknek azért, hogy a kollektíva véleménye jobban hangot kapjon, hiszen például ezen a beszélgetésen is igen sok hasznos észrevétel hangzott el. A munkások észrevételeit nem szabad ingerülten fogadni, hanem igenis gondolkozni kell rajtuk. Lehet, hogy a tér« melósi értekezletek túl formálisaik, és a számok tengerében az egyszerű dolgozók nem igazodnak el. Az is lehet, hogy a taggyűléseken csak a termelési kérdésekről esik szó, s az emberek gondja-baja, politikai kérdéseik megválaszolatlanok maradnak. A taggyűléseknek a jövőben a termelési problémák mellett rendszeresen meg kell vitatniuk politikai kérdéseket, és foglalkozniuk kell a munkások ügyes-bajos dolgaival is. Ha nem ezt teszik, megnehezítik a párt munkáját. Következetesebben kell alkalmazni az ötletek, javaslatok följegyzését is, és nyíltan meg kell mondani, hogy kinek van igaza, kinek nincs. Sokat tapasztaltunk ezen a mai beszélgetésen — mondotta befejezésül Németh elvtárs —; kommunista barátaink rengeteg jó dolgot mondtak el. Fő törekvésük most az legyen, hogy növeljék az üzem pártszervezete munkájának hatékonyságát, irányító, ellenőrző, politikai felvilágosító tevékenységét. Minden törekvésük az legyen, hogy a kommunisták a jövőben — mindig és minden körülmények között — jobban hallassák szavukat, s az úgynevezett »egyszerű« párttagok véleménye is meghallgatásra találjon. Az üzemben meg kell találni a módját annak, hogy tervszerűen — a taggyűléseken és termelési tanácskozásokon kívül — beszélgessenek, vitatkozzanak az emberekkel, hiszen a munkások igénylik az őszinte eszmecserét, és joggal elvárják, hogy a vezetők ikertelés nélkül beszéljenek velük. A munkások felelősségérzetét nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha ez megtörténik, akkor a TRANSZVILL munkája is eredményesebbé válik. Polesz György &Z *1% BE oaoGdoBaqp OKT. 1.- tői DEC. /5-/g ixLsáh&ty&tP a SZÖVETKEZETI BOLTBAN és a fcJZuSl (3288)
