Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-16 / 218. szám
Csütörtök, 1965. szeptember 16. 5 SOMOGYI NÉPLAP AMÍG A BUSZ MEGÉRKEZIK Szeptemberi vizsga A tanítóképző folyosóin izguló fiatalok várakoznak. Miért e pattanásig feszült hangulat? — A mozáüzem-vezetői és -gépkezelőd szaktanfolyam vizsgái folynak — tudtuk meg. Rother Lajos Budapestről, a Film Főigazgatóságtól jött. ő a vizsgaelnök. Tőle érdeklődtünk a tanfolyam céljáról, tartalmáról. — A gyakorlatba kikerülő pedagógusok az auddó-vizuális oktatás egyik legfontosabb segédeszközével, a keskenyfilm vetítésével ismerkednek meg a szaktanfolyamon. Ez az oktatási mód kísérleti jellegű. Kaposváron próbáltuk ki. Ha beválik, országosan is megindítjuk. A pedagógusokra mindig nagy feladat várt, a továbbiakban is nő a szerepük. A népművelés elsősorban rójuk számít falun. Ez a gondolat is vezetett bennünket, amikor megindítottuk a moziüzem-ve- zetői és gépkezelői szaktanfolyamot. Az oktatáson a hallgatók vetítéstechnikával, hangosfilm- technikával, elektrotechnikával, filmforgalmazási és filmművészeti alapfogalmakkal, tűzrendészettel és munkásvédelemmel, vetítési gyakorlattal ismerkedtek meg. Az egyik vizsgateremben az oktató mindenkinek föltette ezt a kérdést: — Ha tanítani fog, lesz-e ideje a vetítésre? Németh Éva, a harmadik évfolyam hallgatója igennel válaszol, és meg is indokolja. — A falusi esti órák nyugalmasabbak a városi életnél. Hetente egy-két órát ki lehet szakítani erre a célra is. A tanítói hivatás elsősorban minket szólít fel arra, hogy ezt megtegyük. A film mechanikus vetítésén túl is vár munka ránk. Filmvitákra gondolok. Az embereket meg kell tanítani nézni. Nevelni kell a közönséget. A modern pedagógiai módszerek technikai biztosítása az iskolákban még túl ideális elképzelés, főleg falun és tanyán. De a film mint az ismeretterjesztés, népművelés egyik eszköze már mindenhova eljut. Csak szakember kell, vállalkozó egyéniség, ök azok lesznek. H. B. 170 ifjúsági hangversenysorozat Zenei utazások Ismerkedés a formák világával Az Országos Filharmónia idei tervei A fiatalok iskolán kívüli, népművelés jellegű zenei nevelésének formái közt rendkívül fontos helyet foglalnak el az ifjúsági hangversenyek. Ezeket az Országos Filharmónia jóvoltából néhány esztendeje több vidéki városra, sőt községre is kiterjesztették. A mostani évadban 130 helységben több mint 170 bérletes hangversenysorozatot rendeznek, és — a tapasztalatok szerint — mintegy 55 000 fiatal érdeklődőre számítanak. A hangversenysorozat témáit az Országos Filharmóniánál pedagógiai szempontok alapján határozták meg. Elsősorban az általános iskolai, illetve a középiskolai ének-zenei és irodalmi tantervet vették alapul. Igyekeztek figyelembe venni az érdeklődők több-kevesebb ismeretét, s ily módon még szélesebbre tárni a műélvezet felé vezető utat. Arra törekednek. hogy egy-egy sorozatban átfogó képet nyújtsanak a zenetörténetről. Ezeken az előadásokon a zenetörténet egyes stíluskorszakait ismertetik. A tapasztalat azt mutatja, hogy az irodalmi szemelvényekkel színesített műsorok mindenütt nagy sikert aratnak. Éppen ezért a zenei anyagot még inkább kiegészítik irodalmi szemelvényekkel. A sorozat első előadásán például, amikor a reneszánsz és a barokk művészetét ismertetik, Vivaldi concerto grossói, Bach fúgái és Händel orgonaversenyei mellett megszólalnak Michelangelo, Shakespeare szonettjei és Janus Pannonius versei is. A bérletsorozat második előadása a klasszicizmus, a harmadik a romantika, a befejező előadás pedig századunk művészetét kelti életre. Ezt a keretet is igyekeznek színes és változatos tartalommal megtölteni. Népszerűek azok a sorozataik is, amelyek a művészet egy-egy örök témáját, a szabadságeszmét, a szerelmet, a humort bontják ki. Mindemellett ugyancsak igen tanulságosak a Zenei utazások, az Ismerkedés a formák világával című sorozataik, valamint a hangverseny-ismertetéssel egybekötött rendezvényeik. A hangversenyek műsorainak ismertetésére a legkiválóbb fővárosi szakembereket és a szakképzett vidéki énektanárokat kérték föl, akik' évek óta fáradhatatlanul munkálkodnak a fiatalok zenei nevelésén. brigádvezetőék háza csaknem utolsó a soron. De a parasztházak közül egyike a legszebbeknek a faluban. Sokan nem értettük akkor, amikor építették, miért húzódnak kifelé a faluból Fá- bosék, hiszen beljebb is találhattak volna házhelyet. Pénzben sem szűkölködtek soha, tehát módfelett csodálkoztunk, hogy a sánta Beczőék telkét veszik meg. Azt a telket, melyen még ott csúfoskodtak az előző épület üszkös romjai. Hónapokkal előbb ugyanis tűz martaléka lett Beczőék háza. A foghíjat tehát Fábosék építették be, méghozzá nem is akárhogyan. Olyan házat emelteik, amilyenből akkor csak ez az egy volt az egész faluban. Csinos fészek négyüknek: a szorgos öregeknek meg a két gyereknek. Most is, hogy a szövetkezetbe jár a Fábcs család, szépen megférnek az egykor legszebb, de még ma is szép, takaros házban. Máriával, a lányukkal élnek együtt. Mária otthon maradt, nem ment férjhez. Miklós, a bátyja a háború után folytatta a tanulmányait, azóta ledoktorált, ügyvéd lett, és egy távoli varosban él a családjával. Mária most harmincéves. A doktorok csak hónapokat ígérnek neki, de az is lehet, hogy már előbb végez vele a rák. Rendszeresen meglátogatom a zöld repkérmyel kőrülfutta- tott, virágikertes házban. Apja brigádvezető a termelőszövetkezetben, anyja a kertészetben dolgozik, naphosszat a határban vannak. Mária csendes magányában örömet jelentenek ezek a látogatások. Két-három hetenként kopogok be hozzájuk, s ha az öregek is otthon vannak, felcsillan a szemük. Szeretnek nagyon, és talán nem is a távoli rokonságért, hanem azért, mert Mária örül nekem. Olyan szülők ők is, mint a többiek: a beteg gyerekért mindent .megtennének. Tudják, hogy nagyon régi közöttünk a barátság, s látj?lr, hogy lányuk alig várja a látogatásomat. Ha jövök, ők is megkönnyebbülnek. Ügy érzi ilyenkor az egész család, mintha személyemben valami rendkívül hatásos orvosság érkezne a beteghez. Nemrég beszéltem az orvosával, ő mondta, hogy reménytelen eset, s ha tehetem. menjek gyakrabban Fábosékhoz. Mert az idő rohan ... Szobaszíne van, és sovány, mint télen a koplaló madár. Ahogyan a feje a párnába süpped, és szőke haja körül- folyja csontos arcát, olyan, mintha tizenöt évvel fiatalabb volna. Mintha Marika, a falu legszebb lánya nézne rám őszinte, kék szemével csodál- kozóan, hogy neki megint csalódnia kellett. — Megjöttem — mondom, miután egy percig az arcát fürkésztem. Olyan, mint amilyen a legutóbbi látogatásomkor volt. Kezét, azt a pehelyköny- nyű fehérséget fölemeli, és ékkor egyszerre elönt a forróság. A zsaluk között belopódzó napsugár fényesen megcsillan a vézna ujjakon. Az arany Karikagyűrű! — Ne csodálkozz — ejti vissza a kezét. — Elővettem, nézegettem, aztán felpróbáltam ... Nagy, két ujjam is beleférne ... Széket húzok magam alá, és beszélnék a szokásos kedvderítő hangon, de most nem megy. Még a mosolygás is nehezemre esik, pedig azt eddig sohasem kellett magiamra erőltetnem. Ez a gyűrű mindent összezavar, mert olyan gondolatokat ébreszt bennem, amilyenektől egy beteglátogató sohasem vidulhat fel. Amikor ugyanis a beteg már a legszebb emlékeit rakosgatja ösa- sze, és előszedd azokat a tárgyakat, amelyek legédesebb emlékeit idézik föl, ez mar amolyan összeglezésféle. Az elet összegezése, amelyből neki, a betegnek — úgy érzi — már nem sok van hátra. Erről a gyűrűről gyakran beszélt Mária. Különösen az utóbbi hónapban mesélte el többször is a hozzá fűződő történetet. De a gyűrűt még egyszer sem mutatta meg. .Ahogyan most ott fekszik a takarón a fényes karika, az ujj szinte nem is látszik. Mintha csak a gyűrű volna ott, a kéz talán a takaró alatt lapul? Mária sejti, mire gondolok, felém fordul, úgy mondja: — Egészen véletlenül jutott eszembe ... Nem akartam, hiszen igazán még nem is az enyém. — Dehogynem — nyugtatgatom. — A tiéd, neked adta. Tudom, butaságot beszélek, és félek is, hogy észreveszi biztatásomban a részvétet. Igen, sejtelmem alapos, mert amint az arcát nézem, látom, hogy szavaim nem győzték meg A szeme csillog, mintha nevetésre készülődne, de a szája keserűen meg-megrándul. — Ne vigasztalj ... Én tudom, hogy sohasem voltam boldog. Pedig úgy szerettem volna az lenni, legalább egyszer. Mint a többiek . . . Amikor ezt a gyűrűt kaptam, még bíztam . .. Elhallgat. Hosszan néz* a csillogó fémkarikát, mintha tőle várná a magyarázatot arról, ami történt. Mindketten a gyűrű történetére gondolunk, ö fájdalommal, síró szemmel, én megértéssel és sajnálattal... M ária akkor tizenhét éves volt, és nagyon szép. Szülei a módosabb kozép- parasztok igényességével szemelték ki a leendő vöt. A választék csak a falubeliekre szorítkozott, és csak paraszt jöhetett számításba. A szülők választása egy sudár termetű, jó megjelenésű legényre esett. Minden szempontból alkalmasnak tartották arra, hogy a családba kerüljön. Szép jussot várhatott, és értett a gazdálkodáshoz. Az, hogy iszákos természetű, nem sokat nyomott a mérleg másik serpenyőjében. És azzal sem törőd'tek, hogy Máriának egyáltalán nem tetszett a parti. A szülők véleménye ezzel kapcsolatban mindössze ennyi volt: — Miklós, a bátyád is azzá lesz, amivé akarjuk tenni. O a fiú, neki dukál a Lanulás, úgy határoztunk hát, hogy ügyvéd lesz belőle. Nem ellenkezik, egyetért a mi akaratunkkal. Neked itthon kell maradnod, és te meg az urad' veszitek át a gazdaságban a gyeplőt, ha mi már kiöregedtünk. Te se ellenkezz, hanem fogadj szót, mint a bátyád. De Mária nem fogadott szót. Kijelentette, hogy ha már a tanulási vágyát nem engedték kielégíteni, legalább ahhoz engedjék feleségül, akit szeret, ne kényszerítsék hozzá senkihez. A kérdésre, hogy akkor hát kit választana, nem tudott felelni, mert akkor még senkit sem szeretett. De hiába is mondott volna egy másik nevet, ismerte szüleit, tudta, hogy kérését úgysem teljesítik. Mert neki csak engedelmeskedni szabad .. . Az ellenszegülés miatt a perpatvar naponta ismétlődött a családban, s a veszekedésben Miklós mindig a szülei mellett állt, az ő pártjukat fogta, ha akkor zördültek össze, amikor ő is otthon volt. A ci- vakodás eltartott egy évig, kettőig, s már-már az a veszély fenyegette a szülőket, hogy Máriát a vénlányok közé sorolja a falu. És ekkor a bekötő út építésénél dolgozó egyik mérnököt Fábosékhoz szállásolták. A mérnök fiatai volt és csinos. Csak Mária tudta róla, hogy nős volt, és külön- váltan él a családjától... A szülők semmit sem szóltak az egybekelés ellen, sőt talán örültek is, hogy mérnökné lesz a lányukból. Amikor azonban kitudódott, hogy a mérnök elvált ember, hallani sem akartak a házasságról. Szégyent, erkölcstelenséget meg miegymást emlegettek, pedig Mária akkor már ott rejtegette a mérnöktől kapott gyűrűt a szekrényben. Józan, megfontolt beszélgetésre nem is kerülhetett sor a fiatalok és az öregek között, sőt Fábosék kiutasították házukból a mérnököt. Mária már abba a tervbe is beleegyezett, hogy ha az öregek továbbra is hajthatatlanok maradnak, egyszer észrevétlenül elutaznak a faluból, és valahol majd összeházasodnak. Ám a szülők ellenállása egyre növekedett, ki tagadással fenyegették Máriát, a mérnököt pedig elhelyezték az ország másik végébe... — Látod, semmi sem lett belőle, pedig olyan szép elképzelésünk volt — mondja szomorúan. — ö elment, mit\ is tehetett volna mást. Tudta, hogy szeretem a szüléimét, és nem bírnám elviselni, ha hátat fordítanának nekem ... Hirdetési tájékoztató Adásvétel, lakáscsere, ingatlan, állás, gyászközlemény és köszönetnyilvánítás, valamint egyéb közlemények (eladhatók a hirdetés megjelenése előtt legalább négy nappal az alábbi helyeken: SOMOGY MEGYEI LAPKIADÓ VALL AI AT, Kaposvár, Latinka S. u. 2/a: és Május 1. u. 3«. sz., bélyegkereskedés. KÖNYYVESEOLTOKBAN: Nagyatádon, Csurgón, Fonyódon, Marcaliban és Tabon az fmsz áruházában. Vidéki ügyfeleink (községekből is) hirdetéseiket közvetlenül hozzánk is beküldhetik. APRÓHIRDETÉSEK DIJA: hétköznap 1,—, vasárnap 2,— Ft szavanként. Az első szó a vastag szedés miatt két szónak számit. 9 szóig a legkisebb hirdetés 10,— Ft. Ünnep és vasárnap 20,— Ft. ' SOROS közlemény: hétköznap 6,—, vasárnap 12,— Ft soronként. Gyászközlemény, köszönetnyilvánítás: hétköznap 6,—, vasárnap 12,— Ft soronként. Álláshirdetés kis keretben hasábmilliméterenként hétköznap 1,50, vasárnap 2,50 Ft. KERETES HIRDETÉS: hasábmilliméterenként hétköznap 2,50, vasárnap 3,— forint. Vállalatok, kísz-ek, mezőgazdasági tsz-ek, állami gazdaságok keretes, soros hirdetményeiket Írásban rendeljék meg, és postán a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat címére küldjék el. A borítékra írják rá: »HIRDETÉS.« A hirdetés díját a megjelenés után számlázzuk. N (S) Nem is sejti, hogy azóta egyik betegség a másik után döntött le a lábamról, és hogy végül ide jutottam ... — És Miklós, a bátyád, sohasem szólt az érdekedben, nem állt melléd egyszer sem? Lemondóan int a kezével. — Ű sohasem mondott ellent a szüleimnek. Jól megtanították az engedelmességre, örökké azt hangoztatták előtte, hogy azért az áldozatért, amit érte hoztak, mindig hálával és engedelmességgel tartozik. Nem is pártolt engem soha... ök taníttatták, ők csináltak belőle ügyvéd urat, így aztán az ő szavuk mindig szent volt... Az ágy végében, éppen Máriával szemben, Miklós fényképe lóg a falon. Szép, barna hajú férfi, s amint innen az üveg mögül a húgára néz, olyan, mintha valamit kérne tőle. Talán megbocsátást? Ki tudja? Az éjjeliszekrényen a kis lámpa mellett könyvek fekszenek. A csontos, véznára fogyott kéz kinyúl feléjük, és leemeli a legfelsőt. A fehér ujjak belelapoznak a könyvbe, s Mária megkérdezi: — Olvastad? A borítólapot nézem, és ingatom a fejemet, hogy nem, nem olvastam Egry Irén Ötször egyről című regiényét. Neheztelő pillantást vet rám, mintha azt mondaná: no, többet is olvashatnál. Lassan lapoz, keres benne valami fontosat. — Van itt egy nagyon érdekes rész — néz föl a könyvből. Ujját óvatosan a sorokra illeszti, nehogy szem elől tévessze azt a bizonyos részt. — Mintha én mondanám — folytatja —, mert ugyanezt szinte szó szerint én is mondhatnám. Hallgasd csak... És erőtlen hangján, a helyes hangsúlyozásra törekedve olvassa: » ... A lány meg a legény jó ízlése nem is jött számításba. Csak az, hogy milyen lesz majd a lakodalom, ahol az öregek rigmust faraghatnak, összekomázhatnak, ehetnek-ihatnak... A lakodalom után eldicsekedhessenék, hogy mennyi bor fogyott el, és mennyi pénzt kóstált a lagzi, mekkora bankót dobtak a nagy tálba a menyasszonytáncért. A legény meg a lány boldogsága, az, hogy azok ketten, akiket a vének összetereltek, hogyan élnek tovább, talán meg se fordul a lagzira éhes, vén, kopasz pipások meg az áztatott kenyéren, fejecskén nyámmogó, lottyadt öregasszonyok kobakjában.. .« Nevetni próbál, bizonyosan a szóban forgó öregasszonyokon derülne. Ha igazán tudna derülni! De nem tud. A fölismerés megbénítja, a hasonlóság kétségbe ejti, s a veszteség tudata ismét könnyeket csal <;lö. Néma, ártatlan könnyeket. Nem, nem fájlal ő a betegségből semmit, csak az bántja, hogy nem lehetett igazán boldog. Sokszor elmondta, menynyire irigyli a bátyját, mert neki minden sikerült. És ismét nagy, kerekre nyílt szemmel néz rám, mint aki nagyon csodálkozik valamin. Ez a tekintet azt mondja: megint csalódtam, hiszen az életem is rövidre sikerült... A z udvaron sok a nép. Fekete ruhás férfiak . és asszonyok gyülekeznek a koszorúkkal körülölelt koporsó mellett. A csizmák és a cipő rátaposnak egy-egy virágra, mert a sokadalom nem fér el csak az udvar gyepén, néhá- nyari a kertben is ágaskodnak, hogy láthassák és hallhassák a búcsúztatást. Máriát -már senki sem látja, de akik itt vannak, valamennyien ismerték. A család és a rokonság a koszorúkat meg az aranybetűs feliratot bámulja közvetlen közelről. Néha talán nem is hisznek a szemüknek. Az öreg Fábosból lökésszerűen tör elő a fájdalom, és ilyenkor a feleségébe kapaszkodik. Az asszony már elsírta a hangját, csak vinnyog, mint a bántott kutya. Miklós sután mered a koporsóra, egyik lábáról a másikra nehezedik, és kezével idegesen simogatja a kislánya fejét. 'Érzések, kimondhatatlan gondolatok viaskodnak egymással, s mindebből nem sokat árul el a külső. A kislány értetlen tanúja a szertartásnak, a sírással tűzdelt hallgatásnak, s hiába néz kérdően az apjára, nem szól hozzá senki. Miklós ujjai egyre gyorsabban kócolják a hajat a buksi fejen. — Szegénykém, Itt hagytál bennünket — hasít bele a csöndbe az öreg Fábos hangja, s fogyó erejéből már csak suttogásra futja, úgy folytatja: — Két gyermekünkből most már csak egy maradt... Miklós a zsebéhez kap, szinte úgy tépi elő belőle a zsebkendőt: — Mária! — üvölti a fekete szegélyű ruhadarabba, és a robosztus férfitest megvonag- lik a fájdalomtól. A kislány csodálkozva néz föl az apjára, aztán mintegy belenyugodva abba, hogy az egészből mit sem ért, tovább nézegeti a koporsót. Rajta felirat: »-Élt 30 évet.« Hernesz Ferenc
