Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-02 / 206. szám
I Csütörtök, 1965. szeptember 2. SOMOGYI NÉPLAP Korszerű szaküzletek nyíltak Taszáron (Tudósítónktól.) A kaposvári földművesszö- vetkezet 1962-ben vette át Taszáron az új lakótelepen az üzleteket. Az igények megnövekedésével a bolthálózat kicsinek bizonyult, s ezért új, korszerű szaküzletek építése vált szükségessé. A helybeliek csaknem egymillió forint költséggel fölépítették az önkiszolgáló élelmiszerboltot, a zöldség-gyümölcs szaküzletet és a húsboltot. A földművesszövetkezet berendezést vásárolt félmillió forint értékben. Az ön- kiszolgáló élelmiszerboltot és a zöldség-gyümölcs szaküzletet tegnap délelőtt nyitották meg A tanács vezetőinek Fűzi Ferenc, a kaposvári ímsz igazgatóságának elnöke adta át. a korszerű üzleteket. A megnyitáson részt vevő mintegy százötven vásárló elégedetten távozott, a boltok megnyerték tetszésüket. Az élelmiszerboltban háromszázezer forint értékű, a zöldség-gyümölcs szaküzletben pedig ötvenezer forint értékű áruválaszték várta az első vevőket. A húsbolt szeptember 3-án nyílik, s hetenként két napon át tart nyitva. Bulgária tengeri hajókat épít Magyarország részére A közelmúltban a NIKEX magyar külkereskedelmi vállalat és a bolgár hajóépítő tröszt szerződést írt alá Budapesten két 5000 tonnás tengeri hajó építésére. A hajókat a várnai Georgi Dimitrov hajógyár építi föl Magyarország részére a szovjet tengeri regiszter szabályai szerint. Hajózási körzetük korlátlan lesz. A terveket a várnai Hajóépítési Tudományos futató és Tervező Intézet mérnökei és tervezői dolgozták ki. Két azonos típusú hajót a bolgár hajógyár már elkészített a bolgár kereskedelmi flotta részére. Az eddigi tapasztalat azt bizonyítja, hogy a hajók a legjobb tulajdonságokkal rendelkeznek. Emberek a közösben KIÍSCÜZCTO. Hétköznapokon születik a legtöbb nemes, szép cselekedet. Gyakran észre sem veszik őket, s bizonyos időnek kell eltelnie ahhoz, hogy rá jöjjön az ember: több volt ez, mint a mindennapi feladat elvégzése. A mindennapoknál kezdtük el a beszélgetést Szita János elnökkel, Irányosi Béla főagronómussal meg Horváth István párttitkárral — és az embereknél végeztük... Felsőmocsolád a tavalyi versenyben első lett a kaposvári járásban. Nem akartak az idén sem szégyent vallani. Az elsők között végeztek az aratással, már rég túl vannak a cséplésen, öt traktor készíti elő az ősziek magágyát, nemsokára lekerül a rétekről a sarjú, s már szeptember elején szállítanak cukorrépát. Rendjén, szépen mennek a munkák. Azokat kerestem, akik a közösben, a közösért hoznak áldozatot. Valljuk meg, egy hét múlva bizonyára nem emlékeznénk rá, hogy az a huszonegy ember, aki a réten fáradozott, s az a tizenhat, aki a tarlóherét kaszálta, mikor ott jártam, aznap bőrig ázott. Bizonytalan volt az időjárás, de az igyekezet nem hagyta nyugodni őket — A mi kárunk, ha elvénül... Vagy ott vannak az »állomási veteránok«. Ezt a kifejezést hallottam Tóth István munkacsapatára, Marton Istvánra, Orbán Lajosra és Makarécz Józsefre. Ott laknak a falutól távol, az állomás környékén. Mindenkor lehet rájuk számítani. Sokszor nyújtanak gyors segítséget, ha szükség van rá. Egy példa. A szövetkezet benevezett az országos lentermelési versenybe. Augusztus harmadika óta szállítják ezt a növényt. Már végezhettek volna, ha mindenkor megérkeznek az ígért vagonok. Azonban a napi három helyett 24-én kettőt, 26-án meg csak egyet rakhattak meg, vasárnap viszont, amikor nem számítottak rá, befutott két vagon. Ráadásként még egy vagon műtrágya is. Ilyenkor kik azok, akik legkönnyebben elérhetők, leggyorsabban mozgósíthatók? Az »állomási veteránok«. Es teszik, amit kell, mert a közösség érdeke így kívánja tőlük. De nem szabad elfeledkezni a fiatalokról sem, az olyanokról, mint Kun Ferenc, aki minden munkát szívesen elvégez; akit ne lehetne megtalálni, amikor dolgos kézre van szükség. Egyszer valaki azt mondta: — Nemcsak azokról érdemes beszélni, akik kiugróan jó eredményt érnek eL, legalább ennyire megérdemlik a megemlékezést azok, akik mindennap ott vannak, ahol sürget a munka. Akikre azt szokták mondani, hogy a hétköznapok katonái. Bognár László magtáros Felsőmocsoládon. Sokfelé vannak a raktárak, nem is hinné az ember, mennyi munkát ad ez. Maga sem tudja, hogy naponta hány kilométert kerékpározik. De egy bizonyos: példás rend uralkodik mindenütt. Nem egy hajnalon ott van az irodánál: — Kezdjük meg, csináljuk ezt a munkát, mert kifutunk az időből... Kezdeményez, intézkedik. A vezetői így jellemzik: — Magáénak érzi a szövetkezetét. Fülöv Sándorról és a beteg Tóth Mihályt helyettesítő Budai Istvánról annyit hallottam, hogy jól dolgoznak. Munkalapjukon nemegyszer 16—18 óra van. — Mindennap fél ötkor kezdődik a munkaidő. De kell takarmányozni a jószágoknak. A szűkebb értelemben vett napi munka csak ezután kezdődik. S ilyen feladatok mellett Budai István például Horváth Józseffel együtt még a szomszéd községben is segített aratni. És még lehetne sorolni a példákat azokról az emberekről, akik a hétköznapokon állnak helyt. Akiknek munkája benne van a tavalyi elsőségben és a mostani eredményekben . .. Vörös Márta Kaposváron Mintegy félmillió forint beruházással bővítették a nyomdát A cím talán nem mond sokat áz olvasónak. De annál többet jelent azoknak, akik ismerik az újságírás kulissza- titkait, s tudják, hogy milyen ára volt annak, hogy újságunk képekkel jelenhessen meg. Az olvasó bosszankodott és betelefonált a szerkesztőségbe, ha valamilyen eseményről két héttel később jelent meg kép, vagy uram bocsá’, havas tájképet közöltünk akkor, amikor már elolvadt a hó. Szidták a fotoriportert, a szerkesztést, pedig mindössze annyi történt, hogy a pécsi nyomda kliséüzeme nem készítette el időben a kliséket. Volt néha »képtelen« lapszámunk is hasonló okokból, de az is előfordult, hogy a mi képeinkről készített klisét véletlenül a szekszárdi újságnak küldték el, és fordítva. A budapesti Révai nyomdával sem sikerült intenzívebb kapcsolatot teremteni. Nagy harcok árán kliséüzemet kapott Kaposvár. Elengedhetetlenül szükséges ez egy napilap megjelenéséhez; színesebbé, újságszerűbbé teszi a lapot a friss fotó. Nem probléma már az, hogy egy délutáni vagy kora esti eseményről képes beszámolót adjunk a másnapi újságban. A kliséüzem megteremtésének egyik harcosa Farkas Béla, a nyomda műszaki vezetője volt. — A kliséüzem nagy fejlődést jelent a vállalat életében — mondja. — Vidéki viszonylatban is minden valamirevaló nyomda rendelkezik kliséüzemmel. Régi vágyunk teljesült, mert eddig a nyomda adottságai és a beruházási összeg megkötötték a kezünket. Épületünk emeletén kapott helyet az üzem, a gépek a berendezéssel együtt mintegy fél millió forintba kerültek. Pár napja tart a próbaüzemelés, biztatóak az eredmények, megfelelő minőségű klisékkel láthatjuk majd el a megrendelőket. Elkészült a felvétel a reprodukciós fényképezőgéppel. Bár már hónapokkal ezelőtt beszerezték a gépeket, biztosították a helyiségeket, augusztus második feléig mégsem állhatott munkába az üzem. Olyan kicsinek tűnő hiányosságok akadályozták a munkát, mint például a hiánycikknek számitó jódgőz-égő, ami nélkül lehetetlen volt a fényképezés. Nagy nehezen sikerült csak három darabot az Egyesült Izzótól szerezni. Viszont foglalatot már nem kaptak hozzá, ezt házilag kellett megoldaniuk. Az emeleti helyiségekben — Az olvasók csak a kész képet látják az újságban. Milyen folyamatokon megy keresztül a kép, hogyan készül a klisé? — Mi a régebbi, úgynevezett manuális módszerrel dolgozunk — mondja Keszthelyi György. — A gyártás két fő részből áll, a reprodukciós fényképezésből és a maratásból. A képeket filmre fényképezzük, majd a negatívról fényérzékenyített cinklemezre másoljuk. Ezután a lemezt maratáshoz előkészítjük, majd elvégezzük salétromsavban a fokozat-maratást, ügyelve a A NÉVSOR, melyet a tanácselnök azzal nyújt át, hogy minden egyedülálló öregember neki sem jut hirtelen az eszébe, hogy egész oldal terjedelmű. — Öregedik a falu — mondja az általános iskola igazgatója, Őri József. — Tavaly kettő, az idén iedig csak egy gyerek született Ponrogszentkirá- lyon. Ezzel szemben az elhalálozások száma meghaladja a tízet évenként. Húsz-harminc év közötti liatal szánté nincs is a faluban. — Hova mennek a fiatalok? — Hosszú évek óta a nyolcadik osztályt • végzett tanulók kilencven százaléka középiskolába megy. Tavaly minden nyolcadikosunk itt hagyta a falut, és tudjuk jól, hogy már egyikük sem tér vissza a termelőszövetkezetbe. — Még a mezőgazdasági szakemberek sem? — Ök sem, mert egyrészt a mi tsz-ünk egyelőre csak korlátozott számban alkalmazhat szakembereket, másrészt pedig ezek a fiatalok attól félve, hogy nem lehetnek prófáték a saját falujukban, inkább másik tsz-ben keresnek állást masuknak a környéken. 1937-BEN MÉG 730 LAKÓJA VOLT Porrogszentkirály- nak, a legfrissebb adatok szerint pedig már csak 610 lelket számlál. Ez alatt az idő alatt az idősebbek és a fiatalabbak számaránya eltolódott az öregek javára. Egy évtized alatt csupán öt fiatal maradt otthon az általános iskola elvégzése Öregek faluja után. Annál többen vannak évről évre azok az egyedül maradt idős emberek, akik támogatásra, gyámolitásra szorulnak. Peti Józsefné, akinek a férje már 79 éves, hunyorítva néz sokdioptriás szemüvegén keresztül, amint észreveszi, hogy idegen érkezik. Máris magyarázkodni kezd. — Amit itt lát, az a tehetetlenségünk következménye. Hiába, nekem nagyon rossz a szemem, nem hajlik már rendesen a térdem, a derekam, ne csodálkozzon, hogy nagy a rendetlenség nálunk. Amíg bírtam dolgozni, nem volt semmi baj. Mi tagadás, egyre rosz- szabbul élünk. Petiék segítségre szorulnak, a pár száz forint tsz-járadék nem elég hármunknak. Fiúk súlyos szívbeteg, semmit sem tud segíteni rajtuk, hiszen maga is gyámolitásra szorul. A két öreg elhallgatta, hogy van még egy gyerekük. A falubeliek jól ismerik Petiék férjes lányát, aki feléje sem néz idős szüleinek. — Most nem jönnek, de majd a kis vagyonka, a ház osztásáról nem maradnak le — mondja egy asszony. — Pedig segíthetnének, a keresetükből arra is telne. Petiéknél nemrégen orvos járt. Szerinte mindhárman munkaképtelenek, és gyámolí- tásra szorulnak. Valószínű, hogy rövid időn belül _szociális otthonba kerülnek, ott majd gondoskodnak róluk. Fekete József nem veszi komolyan az egyedüllétet, az öregséggel járó gyengeséget. — Nagyon sok idős ember van még itt a (aduban, miért éppen engem látogatott meg? — kérdezte. A konyhában rendetlenség, olyan, mint ahonnan évek óta hiányzik az asszony rendet teremtő keze. — Korábban nem gondolt a nősülésre? Válasz helyett hosszú, gú- nyoros kacagás, majd később mégiscsak megszólal: — Nyolcvanhét özvegyasz- szony van a faluban, és mindössze tizennyolcán vagyunk özvegyemberek. Nősülni, az a legkönnyebb. Feleségnek való mindig akadna. — Tovább nevet, majd így folytatja. — Ha úgy jönne hozzám egy idős asszony, hogy az én va- gyonom felét ráíratom, mi maradna, ha korábban »menne el«, mint én, mire házasodnék még egyszer? Ilyen idős korban már mindig számolni kell a múlandósággal. Szóba kerül a fia is. — ö nem tartaná el magát? — Egyelőre még legényember. Nemrégen szerezte a diplomáját, és most sok a munkája, nem akarom zavarni. Ha mégis megnősülne, biztosan olyan lányt venne feleségűi, aki nem szívesen viselne el egy magamfajta falusi embert. Ami kevés ingatlanom még van, azt lassacskán fölélem, aztán majd meglátjuk ... TALÁLKOZNI a főként városokban divatos eltartási megállapodásokkal is. A hetvenéves Borzáné, aki a kertben még eldolgozgat, már talált valakit, aki gondoskodik majd róla. Így az ízületeivel betegeskedő asszony hátralevő napjai gondtalanabbnak látszanak. Tóth Györgynét a testvére, Fekete Ferencnét pedig egy fiatal házaspár tartja el. Az idős emberek nagy része fél az eltartási szerződéstől, mert nagyon sok rossz példa van előttük, amikor a fiatalok kiforgatva vagyonukból öreg embereket, mielőbb szabadulni kívántak tőlük. A porogszentkirályi termelőszövetkezetben a 226 tsz-tag közül jelenleg nyolcvan a nyugdíjas. Nagy problémát okoz ez a közösségnek. Jó részük ugyan nem marad támasz nélkül, de a kis faluban így is sok az olyan öreg, aki egyedül maradt, ök gyakran a kényelmet szerető fiatalok áldozatai, a' k szüleiktől úgy akarnak megszabadulni, hogy szociális otthonba juttatják őket. S hogy ezt elérhessék, teljesen elhanyagolják szüleiket. Nagy József — Megfelelő a próbanyomat — állapítja meg Rostás József. Keszthelyi Györgyöt és Rostás Józsefet munka közben talú’juk. Ök a cinkográfuso;-, r'----* s zaknyelven nevezik a klise- készítőket. Mindketten F. lapesten a Kossuth és a Révai nyomdában sajátították el a mesterséget. Különös formájú gépekkel, műszerekkel dolgoznak, most éppen egy nagy Röntgen-géphez hasonlító fényképezőgépet kezelnek. Elmondják, hogy újak, korszerűek a kliségyártáshoz szükséges, gépek, az üzemet volt mesterük a Kossuth nyomdából, Horvai József tervezte, s ő is segített a beindításban. ^pontkialakulásra. Így elkészült a klisé, csinálunk egy levonatat ellenőrzésre, ha hibátlan, akkor mehet is a nyomdába. Ez a száraz eljárás ... Elmondják azt is, hogy mivel csak ketten vannak, sürített munkafolyamatot kell végezniük. Budapesten az egyes munkások lebontva egy-egy részfeladatot kapnak, így gyorsabban és több klisét tudnak előállítani. A kaposvári üzem egyelőre főként a Somogyi Néplap kliséigényeit kívánja kielégíteni. S. M. 1 LAKÁS- ÉS KONYHAFELSZERELÉSI CIKKEK VÁSÁRA a kijelölt vas- és műszaki szakboltokban. VIII. 23-tól IX. 11-ig 30—60 százalékos árengedmény. (4217)
