Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
» 8 SOMOGYI NÉPLAP Karczag litván: — Ez a mátrai j- ]:■ J" csakugyan olyan hely... UUU u ahol a boldogság kékma darát megpillanthatja az ember... A szobám ablakából magam is gyakran látom... Ül egy fenyőágon, és énekel. .. De szemben vele, egy másik ágon egy varjút is látok. Az meg csak áll sötéten, némán, és undorítóan tollászkodik ... Mindkét madár bizonyára szívemnek egy-egy rejtett zugából került oda ... Ezeket a szavakat a lélek káprázatáról egy kőarcú és igen szűkszavú ember mondta az üdülő társalgójában. Az asztalnál esti beszélgetésként jó néhány visszaemlékezés már elhangzott; mindenki előjött már a magáéval: jóval, rosz- szal, kedvessel, mostohával — már ahogyan ez az üdülők csöndes óráiban gyakran megtörténik. Ez az ember azonban az ilyen órákban is hallgatott. Most is szinte szoborszert mondulatlansággal beszélt. Mindenki meglepődve fordult feléje. Tudták róla, hogy olvasztár, kormánykitüntetett, s hogy a szakmájában jó neve van, de itt leginkább zárkózottságáról volt nevezetes. Szobájából csak az étkezésekhez, a csöndes, magányos sétákhoz mozdult ki, de ezt a tulajdonságát nehéz szakmájával magyarázták. A későbbiekben is csak a csöndes, elmélyült sakkjáték érdekelte, de a partijait is némán, elmerültséggel játszotta, akár egy hivatásos nagymester. Igaz, mesterien is játszott, könnyed fölénnyel nyert meg minden partit, végül királynő előnnyel sem akadt megfelelő partnere. S lám, most megszólalt, ellágyult, közlékeny lett. '“'Tekintete visszakerült az asztalhoz, és a társaság egyik tagján derűsen megállapodott — Bocsásson meg, mérnök elvtárs — mondta mosollyal —, amiért az ön szavához kapcsolódtam ... Hogy ma már van perspektíva... Ez már önmagában is a boldogság ígérete. A pihenés óráiban ezt világosabban látjuk, érezzük ... A mérnök előrehajolt. Sima, jóvágású, barátságos arca egyszeriben feszült lett, mint a gyakorlott kardvívóé iskolajáték közben. — No, igen — mondta a kohász a mérnöknek. — Elmondta itt a mérnök elvtárs a saját nehéz múltját, nélkülözéseit, erőfeszítéseit... Milyen hihetetlenül komoly nehézségekkel kellett megküzdenie, amíg a hétgyermekes, kis keresetű postás legidősebb fia megszerezte a mérnöki diplomát ... És most az egyetlen fiánál is ezt a jól bevált módszert alkalmazza. Jóllehet a fiú már egymagában sem szenvedné az egyetemen hiányt, mert ösztöndíjas... de ebből öltözködésre már nem telik. Am ön nem zsebpánzeli, érje be az ösztöndíjjal; az öltözködés fedezéséhez válogathat a munka- lehetőségekben ... Ez már az akarat dolga... De ön egy fi- tyinggel sem zsebpénzeli: így edzi az acélt... No, kedves mérnök elvtárs, éppen ez az, amely úgy érzem, egy keveset rám is tartozik ... A mérnök egyre kutatóbban fürkészte a kohászt: . — Nem, nem — ingatta fejét elhárító mosollyal a kohász —, a világért sem ' bánnék beleszólni.... Hanem mégis az egyetem, az akarat... de a zsebpénz... Mi ugyan nem heten, csupán négyen voltunk testvérek, de ha valaki ezt a szót mondja: zsebpénz, bizonyosan bambán néztünk volna rá. Egyszerűen nem értettük volna ezt a magyar szót, pedig hát magyar ajkú gyerkőcök voltunk, elevenek, beszédesek, s hozzá nem is értelmetlenek... Mondhatták volna helyette azt is, hogy kohézió vagy metallurgia . .. különben mi nagyon ■ok, ennél egyszerűbb magyar szót sem igen értettünk. . . Például azt, hogy lécpadló vagy uzsonna, kockacukor ... A kohász fölemelte a karját. — Adassák tisztelet — mondotta, s közben karját szelíden leengedte — minden hajdani és mai derék postásunknak ... dolgoznak, fáradoznak... A mi időnkben azonban volt egy hallatlan és irigyelhető előnyük: az, hogy egyenruhában jártak. Állaimi cipőben, állami nadrágban. Postás, vasutas, mondogatta áhítattal mifelénk a nép, államiak ... Roppant állítottuk ezt a rendezett kis állami szegénységet: a megtakarított kis pénzecskét, a beosztást, a kupor- gatást, a nyugdíjat. . egyszóval azt a szűkös, állami egyensúlyt... a kispénzű, állampolgári erényeket... No, az egyensúly az állampolgári erények terén, apám és anyám sem volt egészen tisztában a fogalmakkal, ők sem igen értettek meg egyes színmagyar szavakat. Ők meg azt nem értették, hogy mi az: kuporgat- ni, beosztani. Nem mint hogyha nekik is nem lett volna nagyon is szükséges a beosztás, hanem a gyakorlatban nem volt mit beosztani. Tapasztalat nélkül, ugyebár, megáll minden akarat és tudomány: a nagy semmit nem lehet osztani, szorozni, kívánni, összeadni, legföljebb a matematikában ... Mezőgazdasági cselédek voltak egy uraság birtokán, az uraságtól a birtokot egy nagybank bérelte. Apám meg anyám nem tudtak beosztani ... Sőt, tovább megyek: könnyelműek voltak. Persze, lett volna némi beosztanivaló- juk: bab, krumpli, liszt, kukorica, zsírocska; a készlet azonban oly csapnivalóan csekély volt, de olyan elcsüggesztően csekély, hogy a beosztásnál csak elgyengülni lehetett... Elvesztették a fejüket, s havonként egyszer-kétszer dugig teleettük magunkat... Mert, mérnök elvtárs, a nyomor sötét dolog, a legsötétebb dolog az emberek között, de a mi nyomorunk, higgye el, még az acélt is kikezdte volna ... A kohász legyintett — Mindamellett — intett jó- váhagyóan — a mi családunkban is akadt gyerek, aki akart... Tanulni akart. Jobb szó híján mondom, hogy akart; egyszerűen úgy jött, hogy a tanulásra rendkívül alkalmas gyerek volt, fogékony, jó eszű kis gyerek; a tanító egyszerű magyarázatára megjegyzett, megtanult mindent... Egyszóval amolyan okos kisfiú volt, aki könyv nélkül is elfújja a magáét, manapság is akad bőven ilyen, bár lényegesen eltérő körülmények között... Volt azonban ebben a kisfiúban valami, ami élesen elhatárolta a vele egykorú és a hozzá hasonló eszes fiúcskáktól. A tanító egyszer valami rejtett gyanútól hajtva bevitte a lakásába, s egy gimnáziumi számtanpéldát adott fel neki. A kisfiú hibátlanul megoldotta. Üjabb és újabb példákat kapott, s azokat is megoldotta. Fölfedezését elmondta a plébánosnak. A pap kipróbálta a kisfiút, s az eredmények láttán keresztet vetett. Hamarosan hírét is költötték, hogy a cselédhá2Íban egy üstökös bontogatja a csóváját. A hír eljutott a szolgabíróig, ő és a jegyző is megnézték maguknak a gyereket. Ügy találták, hogy egy toprongyos kis csodagyerek áll előttük. Tanakodni kezdtek a fiúcska további sorsáról. A tanító kivörösödött füllel a gimnázium mellett kardoskodott. Ha a gyerek a négy elemit elvégzi, ajánlásokkal és ösztöndíjjal menjen gimnáziumba. A plébános erőteljesen bólogatott. A szolgabíró savanykásan hümmögött. A jegyző pedig, mint aki fogas kérdést kapott, öt ujjával kényesen megérintette a nyakkendőjét. még a széken is megemelkedett. Hogy hát ő nem tartja a legszerencsésebbnek ezt a megoldást. Ez az uradalom közismerten mételyes terület, kupaktanácsokxól jönnek hírek, mozgolódásokról, nehéz itt a cselédnépet féken tartani, ide vaskéz kell, ezt a megkülönböztetést engedékenységnek, gyengeségnek vennék, bizony nem szülne jó vért.. . mutasd nekik a kis ujjadat, már az egész kezedet akarják... A szolgabíró találta meg az arany középutat. Tanítanák meg a sakkjátékra a fiút... Hogy ez az út talán érvényesüléshez vezet... Nagyobb versenyek, egyesületi felkarolás ... így mondta valahogy a szolgabíró ... Csaknem suttogva beszélt már. — Befogták hát a fiút sakkjátékra ... Ö, de nem kellett azt nagyon befogni ... Csakhamar vidáman, játszi könnyedséggel végigverte az oktatóit... A tanító büszke volt, a pap meghatott, a szolgabíró derűs... A jegyző pedig epés. Máskülönben is epés ember volt a jegyző, hiú, ön teilt, indulatos. Magasabb minisztériumi beosztásból került le valami miatt az istenverte vidékre, a balsors sorvasztotta és feltfls- kézte... És úgy látszik, ezt a balsorsot látta fintorogni akkor is, amikor a sakkban egy Ms cselédkölyök minduntalan a földhöz vágta. Nem is tűrte tovább a sorstól ezt a gimasz- ságot, és alaposan visszavágott. Egy nyár végi délutánon a hivatali szobájában játszott négyszemközt a gyerekkel. ő sakk-könyvből, a bajszát morzsolgatva, a gyerek mámorosán, a lábát lógázva ... S a fiú egymás után adta neki a mattokat A jegyző egyre nagyobb zajjal rakta vissza a táblára a figurákat; izzadt, fújt, a nyakkendőjét lazítgatta, a játék alatt harákolt, a lépések után kapkodott, bizonytalankodott ... A kis partner annál határozottabban nyomult a cél felé előre, kitartóan szorítva gyengébb ellenfelét... Persze győzni akart a kisfiú. Mondhatom, mérnök elvtárs, komolyan akart, s azt hiszem, mindkét félben sistergő lánggal égett az akarat. A jegyzőben azért, mert isten tudja, mit tett rá a lelkében a játszmára, talán sorsa jobbra fordulását, a fiú meg azért, mert hát miért ne győzne, ha lehet... Egyszerre csak rámordult a jegyző: »Ne harangozz itt nekem a csülkeiddel, zavarsz vele...» A gyerek elmerült a játékban, tovább is harangozott Erre a jegyző megmattolta de játékon kívül: lesöpörte a tábláról a figurákat, és éktelen káromkodással visszakézből pofon vágta a fiút... Azután ... azután már nem játszott olyan mesterien a fiú ... Félt a sakkjátéktól. S mert jófejű gyerek volt, a jegyző leckéjét is megtanulta ... Megtanult nem akarni... A kohász felállt, jára nézett A mérnök is felállt, és pillanatokig sápadtan nézte a kohászt. — Igen, persze ... mondta zavartan. Azután nekividámul- tan: — De hiszen még a sakktábla is kikerült a varjú csőréből! ... — Igen — bólintott a kohász —, jobb későn, mint soha. — Őhajt talán még egy-két partit lefekvés előtt? ... — Boldogan! — kiáltott fel a mérnök. — Hanem tudja, mi legyen azzal a varjúval? ... Van nálam légipuska, szedjük le, azután főzzünk belőle jó varjúlevest... Minek rontsa itt a levegőt? ::: llá sz KÉPRIPORT QÖRÖQORSZÁQRÓL I. AZ AKROPOUSZ TÖVÉBŐL ILYEN A GÖRÖG FŐVÁROS. A MODERN HÁZAK FÖLÖTT A LYKABETOSZ URALKODIK. HELLÁSZ LÁNYA - KOMORAN. DE FENSÉGESEN. ELLENTÉTEK LÉPTEN-NYOMON. ÍME A MULT ES A JELEN... A FŐVÁROS MODERN NEGYEDE EGY KISSÉ HAMISAN TÜKRÖZI A GÖRÖG VALÓSÁGOT. /
