Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-11 / 214. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 19«5. szeptember tL öüiieállitáii gondok a somogyi MB II-es csapatoknál Ki nyeri a Délnyugati NB 111 rangadóját? — Új edző a K. Vasas MTE-nél H í RE K Közeledik a labdarúgó-bajnokság hajrája. Mint az lenni szokott, a végküzdelmekben még érdekesebb, izgalmasabb a harc a bajnoki pontokért. A soron következő szombat—vasárnapi labdarúgó-bajnoki fordulónak külön érdekessége is akad a somogyi csapatok szempontjából. Az NB II-ben egyre többen kísérik figyelemmel Somogy megyén kívül is a Kaposvári Honvéd és a Budai Spartacus versenyfutását az elsőségért, a bajnoki címért. Ki állja tovább ezt a harcot, ki bírja idegekkel? — ezt latolgatják a szurkolók. Nos, ezen a héten a két nagy vetélytárs közül a Hanvédnak lesz nehezebb dolga. A kaposvári csapat ugyanis idegenben játszik, a Spartacus pedig hazai pályán. Nem akármilyen mérkőzést vív a Kaposvári Kinizsi sem, amely ha vasárnap nem nyer, egyszeriben kiesési gondokkal találja magát szemben. A két somogyi NB II-es csapat közül a K. Honvéd már ma pályára lép Pécsújhegyein. A P. Bányász—Kaposvári Honvéd találkozón a papírforma alapján kétségkívül a Honvéd az esélyesebb. Igen ám, de aki figyelemmel kíséri a Pécsi Bányász őszi útját, láthatja, hogy hatalmasat javult ez a pécsi csapat. A Bányász ma a legjobbaknak is nehéz ellenfele, különösen hazai környezetben. A K. Honvéd nem tartana különösebben ettől a meccstől, ha egy sor sérülés nem nehezítené az edző és a csapatvezetők gondját. Ismeretes, hogy Bobori a PVSK elleni mérkőzésen vált harcképtelenné. Rajta kívül a hátvéd Szekeres is sérült, s játékára nem lehet számítani. Még kérdőjel Földi játéka is. Erdösi pedig fölmentését kérte, hogy anyaegy.esülete ellen ne kelljen szer epei nie. — Ilyen előzmények után érthető. hogy gondokkal telve vágunk neki szombaton reggel a pécsi útnak. Bizony a körülményeket figyelembe véve már a döntetlen is jól eredmény lenne csapatunk számára — mondotta Tóth József edző, aki csak keretet jelölt ki a P. Bányász ellen. Ebből igyekeztünk kihámozni a pályára lépő csapatot, amely előreláthatóan a köBALATON MARIA Baracktolvaj. BALATONFENYVK* Kert és terem: Bakaruhában. FONYÓD Fedett kér.: Füst. FONYÓD Terem: Mr. Hobbs szabadságra megy. BALATONBOGLAB Terem: A Tenkes kapitánya I—II. BALATONLELLE Fedett kert: Van, aki forrón szereti. vetkező lesz: Saly — Vámosi, Fenyvesi, Táj ti, PauLicsek — Balázs, Köves — Dauda, Daka, Ker- kai, Földi (Nagy). Mi a tartalékos Honvédban is bízunk. Fentebb elmondtuk már, hogy milyen nagy jelentősége van a K. Kinizsi Kaposváron sorra kerülő mérkőzésének. A K. Kinizsi vezetői ugyanúgy összeállítási gondokkal küzdenek, mint a K. Honvédnél. Legújabban Zag szaporítja Várad! edző gondjait. A balhátvéd ugyanis harcképtelen. A hét elején még Filiszár játéka is kétes volt. Minthogy Ball meg Szigeti is ott van a sérültlistán, bizony nem csoda, hogy tegnap este még jóformán kerete sem volt Váradi trénernek. — Főleg azt nem látom, hogy miként alakul majd a támadósor ösz- szetétele. A hátsó sorokkal kapcsolatban az adott helyzetben nincs más választásom, mint hogy a kővetkező összetételt alkalmazom: Kovács — Balogh, Filiszár, Szadi- Horváth, Simon — Szabó, HerbeL A támadósorban csak Göncz és Láczkovics helye a biztos. Ezenkívül van három kérdőjel. Ilyen előzmények után bizony nagyon nehéz dolgunk lesz ezen a sorsdöntő mérkőzésen — mondotta Váradi Lajos. Ezek szerint tehát a Kinizsi mellett jóformán csak a hazai pálya szól. Igen óm, de az utóbbi időben láttuk, hogy a hazai pálya nem sok előnyt jelent sem a Honvédnak, sem a Kinizsinek. Talán az esetben igen, ha a szurkolóhad biztatja, bátorítja a tartalék sorból előkerült játékosokat, s buzdítja a kiesés elkerüléséért kétségbeesetten küzdő Kinizsi csapatát. Ez esetben elképzelhető a győzelem is. Siófokon rangadó mérkőzés lesz. A délnyugati NB III első és második' helyezettje találkozik. Amelyik csapat nyer, annak némileg megnőnek a bajnoki esélyei. Aki kikap, az egyelőre lemondhat a bajnokságról és az NB II-ről is. A Siófoki Bányásznál még nem mondtak le a feljutás reményéről. Igaz, hogy a tavaszi idényben elég gyengén szerepel a csapat. A Bányásznál azzal vigasztalják magukat, hogy az ellenlábasoknak sem valami jól megy. Siófokon valószínűleg rekordközönség előtt kerül sor a rangadóra. A hazai szurkolótábor, de a szakvezetők is bizakodóak. Rad- nai edző úgy vélekedik, hogy a Siófoki Bányász jó csatársora feltörheti a nagykanizsaiak szilárd védelmét. Győzelmet vár Kiss FeBALA TON SZEMES Kertmozi: A hazug lány. BALATONSZÁRSZÓ Terem: Anna Frank naplója. BALATONFÖLDVÄR Fedett kert: A fekete bársony. ZAMARDI Kert: A szabadság első napja. SIÓFOK Szélesvásznú terem: Phaedra. SIÓFOK Szélesvásznú kert: A windsori víg nők. renc, a labdarúgó-szakosztály intézője is. A rangadón előreláthatóan a következő csapat szerepel: iszak — Farkas, Fehér, Kerényi, Fejes — Szepesi, Szabó — Erdei, Papp, Takács (Tóth), Kovács. Ha totómérkőzés lenne a siófoki, akkor elsősorban x-et ajánlanánk, azután l-est és csak úgy a 2-est. A K. Vasas MTE háza táján ezen a héten jelentős eseményekre került sor. Zádori László dr. ismét a vezetőség elé tárta, hogy a labdarúgócsapat szá mára nem biztosítják kellőképp a felkészülés lehetőségét, majd pedig benyújtotta lemondását. A sportkör elnöksége elfogadta a leköszönést, s úgy döntött, hogy ideiglenesen Szili Ferenc irányítsa a csapat szakmai felkészülését a hátralevő NB III-as mérkőzésekre. Beszélgettünk az új edzővel. A következőket mondotta: — Nem szerencsés dolog idény közben átvenni egy csapatot. En is nagyon h&ládatlan feladatra vállalkoztam, amikor ideiglenesen eleget tettem a vezetőség kérésének. Most persze mindenki azt várja, hogy máról holnapra csoda történjen. Az a véleményem, hogy a játékosoktól függ, maradunk-e az NB Ill-ban vagy sem. Ebben a gárdában megvan a tudás ahhoz, hogy ne essünk ki. Persze kinek- kinek magába kell néznie. A következő két-három hétben már feleletet kapunk arra, hogy remél- hetjük-e a bennmaradást. Az ehhez vezető út első állomása a Baja elleni szombati mérkőzés. Sajnos, nem tudom, hogyan állunk fel, mert sok a sérült, ráadásul a vasárnap kiállított Lakit három hétre eltiltották. Megpróbáljuk . . . — mondotta Szili Ferenc, aki »-hivatalosan« nem lehet edzője a Vasasnak, minthogy az NB Ill-ban a szerződött edző nem játszhat. Szili játékára pedig — legalábbis egyelőre — szükség van a Vasasban. Sümegen záriák az évet a kaposvári úszók Az időjárás meg a kapukat zárt hideg vizű strandok sürgetik az idényzárást a fedett uszodával nem rendelkező sportköröknél. A somogyi úszógárda vasárnap búcsúzott, mégpedig Sümegen. Kellemes időben került sor az évzárásra. A kaposvári úszók ismét bizonyították, hogy nem véletlenül nyerték a négy megye versenyét. Nyolc számban győztesként ütött a célba a kaposvári úszócsapat egy-egy tagja. A verseny érdekesebb, somogyi vonatkozású eredményei: 100 m serdülő fiú gyors: 1. Horváth (K. Kinizsi) 1:13.4 p. 100 m női mellúszás: 2. Szabados (K. Vasutas) 1:38. 100 m női gyors: 1. Papp A. (K. Kinizsi) 1:21.8. 100 m serdülő leány gyors: 1. Varga (K. Vasutas) 1:21.9, 3. Czich (K. Kinizsi) 1:39.4. 100 m serdülő fiú hát: 2. Horváth (K. Kinizsi) 1:30 p. 100 m női hát: 1. Gyöngy (K. Vasutas) 1:39.8 p. 100 m serdülő leány hát: 1. Varga (K. Vasutas) 1:44. 100 m férfi mell: 1. Várhelyi (K. Kinizsi) 1:27.2 p. 4x66 2/3 férfi vegyesúszás: 2. Decsi (K. Kinizsi) 4:15.8 p. 4x33 1/3 női vegyesúszás: 1. Varga (K. Vasutas) 2:16 p, 2. Szabados (K. Vasutas) 2:16.2 p, 3. Papp (K. Kinizsi) 2:17 p. SPORTMŰSOR SZOMBAT Teke Megyei bajnokság: K. Fáklya—K. Spartacus, Spartacus pálya. 15 30 ó, K. Vasutas—K. Közút, Vasutas pálya, 15.30 ó. Kézilabda Megyei bajnokság: K. Vasas—Taszár, Kaposvár, Vasas pálya, 16 5 (Araló). K. Kinizsi—Tanítóképző, Kinizsipálya, 16 ó (Hodics). Labdarúgás NB II Pécsi Bányász—Kaposvári Honvéd, Pécsújhegy, 16 ó (Vadas J.). NB in K. Vasas MTE—Baja, Kaposvár, Dózsa pálya, 15 ó (Oper- nicza). VASÁRNAP Teke Megyei bajnokság: K. Építők—K. Lendület, Építők pálya, 8 ó. K. Helyiipar—K. Vasas MTE, Vasutas pálya, 8 o. Kézilabda Megyei bajnokság: BARNEVÁLLr-K. Vasas (női), BARNEVALL pálya, 9.30 ó (Deák), BARNEVALL—Marcali Gimn., BARNEVALL pálya, 10.30 ó (Deák). N. Honvéd—Iv.‘ Építők, Nagyatád, 10 ó. K. Kinizsi—Csurgó, Kinizsi pálya 10 ó (Mózes). ITSK—Nagyatádi Gimn., Kaposvár, Vasas pálya, 10 6 (Horváth L.). Röplabda NB II K. Ruhagyár—K. Lendület, Kaposvár, Dózsa pálya, 10.30 ó (női). K. Dózsa—Bp. Postás, Kaposvár, Dózsa pálya, 11.30 ó. Városi bajnokság K. Ruhagyár ifj.—MÁV Nevelő if,1., Kaposvár, Dózsa pálya, 9 30 ó. ökölvívás K. Dózsa—Nagykanizsai Bányász (barátságos) csapatmérkőzés. Kaposvár, Dózsa sporttelep, 10 ó. Labdarúgás NB II K. Kinizsi—Veszprémi Haladás Petőfi, Kaposvár, Kinizsi pálya 16 ó (Vadas Gy.). NB III Siófoki Bányász—Nagykanizsai VTE, Siófok, 15.30 ó (Kamarás dr.). Megyei bajnokság I. osztály: Gyékényes—Babócsa, Gyékényes, 15 30 ó (Horváth Z.), Kapoly— Felsőbogát, Kapoly, 15.30 ó (Antal), K. Dózsa—K. Vasutas, Kaposvár, Dózsa pálya, 10.30 ó (Buzsáki), Marcali VM-K. Honvéd II., Marcali, 16 ó (Németh V.), Nagyatádi Kinizsi—Lábodi MEDOSZ, Nagyatád, 16 ó (Zalából), Somogyszob—Lengyeltóti, Somogyszob, 16 ó (Horváth II. L.), Tab—Marcali Honvéd, Tab, 16 ó (Boldog), Csurgó— Barcs, Csurgó, 15 ó (Fenyvesi), K. Kinizsi II—Taszár, Kaposvár, Kinizsi pálya 14.15 ó (Pre- fek). II. osztály. Északi csoport: Siófok II.—Balatonszemes (Simon), Balatonkiliti—Buzsák (Kovács J.), Balatonlelle—Fonyód (Keszthelyről), Somogy- szentpál—Balatonboglár (Kisze- lák), öreglak—Zamárdi (Keszthelyről), Balatonszárszó—Balatonién yves (Kara), Balatonke- resztúr—Ordacsehi (Koltai). Közép csoport: Somogyjád—Kapos fő (Bakonyi), KI Építők— Karád (Koller), K. V. Lobogó— Somogy sárd (Huber), An does— Juta (Horváth G.), K. Spartacus—Adánd (Bella), Nagybe- rény—Gölle (Darázsi). Déli csoport: Vése—Böhönye (Kiss L.), Kastélyosdombó—Berzence (Kovács Gy.), Heresznye—Csoko- nyavisonta (Köves), Somogy- tarnóca—Bolhás (Lőrincz), Kutas—Homokszentgyörgy (Kardi),. Somogy udvarhely—Kadarkút (Csizmadia). Időjárás Várható időjárás ma estig: Felhöátvonulá- sok, többfelé eső, néhány helyen zivatar. Északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyugaton 17—22, keleten kevéssel 22 fok fölött. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 19 fok volt. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 13,2 fokot, déli 12 órakor 27,8 fokot mértek. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Zalaegerszegen a 37. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 46, 47, 55, 73, 80. — Aranykoszorús jelvénynyel tüntette ki az Országos Béketanács Gyócsi Gyulát, a 13. sz. AKÖV szakszervezeti bizottságának titkárát a békemozgalomban kifejtett eddigi tevékenységének elismeréséül. — Tűzvész pusztított a dél- szumátrai Palembang városában. A tűz 3000 embert tett hajléktalanná. — 2100 látogatója volt eddig a Rippl-Rónai kiállításnak. A múzeumban most az állandó kiállítás anyagát rendezik. — Jogosulatlan kereskedés és árdrágítás miatt háromszáz forintra bírságolta a Siófoki Járási Tanács Szarka Vilmos Balatonszemes, Vörösmarty út 42. szám alatti lakost — SZAMÓCAHEKORD. 28 mázsa szamócát szedett le ezer négyszögölnyi területről Lébárd Tibor segesdi fmsz-i dolgozó. A szamócáért 46 000 forintot kapott. — Szélvihar pusztít. A Mississippi torkolatvidékén több mint 180 000 ember hagyta el otthonát, hogy biztonságosabb vidékre meneküljön a Betsy hurrikán elől, amely óránként 225 kilométeres se- besséegel közeledik. A partvidéken különleges biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, mert az előrejelzések szerint a hurrikán középpontja áthalad a tengerparton. Floridán a Betsy rombolva haladt át, majd hirtelen irányt változtatott New Orleans felé. Még nem tudni, hogy a vihar középpontja eléri-e a nagyvárost, amelynek lakossága riadókészültségben van. Ny ugat-Japánban szintén szélvihar pusztít. Az óránként 274 kilométeres sebességgel száguldó Shirley tájfun eddig 12 embert ölt meg, egy hajót elsüllyesztett, egy másikat pedig partra vetett. A vihart követő hatalmas esőzés 8000 lakóházat öntött el, több mint ctven ház ösz- szedőlt. — Görögországba exportál a Dél-magyarországi Fűrészek barcsi telepe. Három vagon cserből gyártott parkettafrízt indít útnak ma az üzem. — Százötven gyermeket nyaraltatott Balatonszéplakon a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára. Az üzem igali víkendházában a nyáron tizenhárom család töltötte szabadságát. — Jubileumi ünnepséget tartottak csütörtökön Csurgón, a Magyar Nemzeti Bank járási fiókjánál. A huszonöt éve ott dolgozó Peti Sándor- né fiókvezetőt Bertalan József, az MSZMP Csurgói Járási Bizottságának első titkára köszöntötte, majd Tihanyi Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója ajándékot oklevelet nyúj- ott át neki; — A Csiky Gergely Színház Igazgatósága felkéri a régi bérlőket, hogy bérleteik megújítását szeptember 15-ig adják le. 15-e után a régi helyeket biztosítani nem tudjuk. <117098) — A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy a következő utcákban áramszünet lesz: Virág u. déli szakasza a Bajcsy-Zs. utcáig, Malom u., Kert u., Mező ff., Vöröshadsereg u. a vágóhídi állomásig, Cukorgyár közi lakótelep, Dobó I. u., Magyar u.. Kisgáti-dűlő, Blaha T,. u., Rökk Marika u., Semmel- weiss u. és Jászai M. u. (U7062) — A Megyei TBC Gondozó Intézetnél szeptember 15-én és 10-án áramszünet miatt a röntgen-szűrővizsgálatok szünetelnek. (2834) FELHÍVÁS Felhívom az érdekelt kaposvári szülök és gondviselők figyelmét, hogy azoknak az általános iskolát végzett és rendszeres Iskolai oktatás keretében tovább nem tanul) 14—16 éves fiataloknak, akik heti 36 óránál kevesebb munkaidőben dolgoznak. Ipari jellegű továbbképző iskolát szervezünk a Berzsenyi Dániel és a Vöröshadsereg úti általános iskolákban. (36/1. korm. sz. rendelet.) A fiatalok beíratásáért és rendszeres iskolába járásáért a szülő vagy a gondviselő felelős. A bei-a- tásra á jelzett Iskolákban szép:ember 18-ig naponta 8—16 óra között kell megjelenni. A kötelező foglalkozásokat szeptember 20. napjától június 10-ig hetenként kétszer 3—3 órában tartják. További felvilágosítást a beíratás alkalmával az illetékes iskolák Igazgatói adnak. Nagy Előd városi müv. oszt.-vezető (3279) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Nincs irgalom. Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. SZABAD IFJOSAG FILMSZÍNHÁZ Bolondos história. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI Folytassa, Klco! Az előadás kezdete fél 6 i;i ur. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Műsoros klubtánc 18 órától 22 óráig. Balatoni mozik műsora SZEPTEMBER 11 Szombat Teodóra | APRÓHIRDETÉSEK MRÖf Eladó a Balaton partján gyönyörű helyen 700 öles szőlő, gyümölcsös. Privát vagy vállalati üdülő építésére igen alkalmas. Villany van. Terméssel vagy anélkül. Szabó, Székes- fehérvár, Köztársaság u. 54. A vételbe újabb típusú gépkocsit beszámítok megegyezés szerint. _______________(4486) A zonnal beköltözhetően eladó Kaposvár. Hegyi u. 24. számú ház. Készpénzben fizetők előnyben. __________________(116899) V asvázas szalagfűrészgép eladó. Nagyatád, Temesvári u. 3. Kaposváron, közművesített utcában, helyi buszmegállónál házhelyek eladók. Érdeklődés 117019 számon a hirdetőben. (117019) Beköltözhetően szoba-kon y ha-ka mrás házrész eladó. Kaposvár, Cseri u. 37. Ugyanott kombinált szobabútor, könyv- szekrény, kárpitozott székek és egyéb bútorod eladók. (117036) 6 db igásló eladó a rinyakovácsi Petőfi Tsz-nél. Érdeklődni ugyanott. ________(117030) S zép, nagy levelű fi- lodendron eladó. SZOT igazgatóság, Kaposvár, Kelemenné. _________________(117041) E meletes épület eladó, azonnal elfoglalható. Kaposvár, Kis- faludy u. 11. (117034) Kaposváron Rózsa u. 47. számú családi ház nagy kerttel azonnali beköltözhetőséggel eladó._______________(2846) Z imányban Rákóczi u. 13. számú szoba- konyhás ház beköltözhetően 800 n-öl földdel olcsón eladó. (116817) Női orkán 52-es (olasz) eladó. Kaposvár, Szegfű u. 18. ________________ (117059) F onyód és Balatonszárszó között villatelket vennék, vagy ikervilla. építéséhez betársulnék műút és Balaton közt. Ajánlatokat ár- és hely meg jelöléssel 117051. számra a hirdetőbe kérek. __________________(117051) Kétszobás családi ház nagy kerttel beköltözhetően eladó. Kaposvár, Brassó u. 18. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap. __________________(117052) B elvárosi családi ház eladó. Két szoba-összkomfortos elfoglalható. Érdeklődni 18-92-es telefonon. _______(117053) K étszobás, előszobás családi ház eladó, egy- szoba-konyhás cserével beköltözhető. Érdeklődni: Kaposvár, Nosz- lopy Gáspár u. 8. (emelet). (117054) Kaposváron, Arany u. 63/a sz. alatt volt pékműhely sürgősen eladó. Kisebb átalakítással lakásnak alkalmas. Érdeklődni: Kaposvár, Beloiannisz u. 4/a sz., egész nap. __________________(117055) H ázhely eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Virág u. 99. (117056) Valódi bőrkabát egy férfi és 6 éves gyermek részére eladó. Kaposvár, Ezredév u. 2., szabóműhely. (117074) Kaposvár, Róma- hegy 54. számú ház szőlővel beköltözhetően eladó. Varga Er- nő._______________(117057) Bontott anyag eladó. Tégla, cserép, deszka, léc és épületanyag. Kaposvár, Di- mitrov u. 41. (2842) Kaposváron, Brass 5 u. 16. szám alatti házrész beköltözhetően fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni lehet Berzsenyi u. 38. szám alatt, Tórhosiéknál. ____________________(2850) Kúttetö cementaljjal és e"y samottOo vaskályha* eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 55. 42832) Alsóörsön egyszobás családi ház kerttel, mellékhelyiségekkel azonnal beköltözhetően 60 ezerért eladó. Balaton, vasút 8 percre. Szalai Lajos, Fő út 40. ___________________(39593) Világos hálószobabútor olcsón eladó. Kaposvár, Gorkij utca 66., Zsi boros. __________(2851) K is családi ház nagj gyümölcsös kerttel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kiskorpád, Petőfi u. 2. Kis családi ház gazdálkodásra alkalmas nagy telekkel _ azonnali beköltözhetőséggel — eladó. Kaposvár, III., Kisgáti-dülő (Mező utcából nyílik.) _________________(117003) S zoba-konyha-kam- rás házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Kertész u. 35. Igényesnek eladó vörösréz hengeres fürdőkályha, lampart fürdőkád, lábon álló fürdőszobai mosdó. Megkeresés 117022. számon a hirdetőben.______(117022) K aposváron, Szigetvári u. 128. alatt házhely eladó. Érdeklődni ugyanott» 4U7099) Eladó költözködés miatt használt háló- szobabútor, tűzhely és egyéb ingóság. Megtekinthető mindennap du. 6 órától, szombaton du. 2 órától és vasárnap. Kaposvár, Losonc u. 7. ______(117072) E ladó két sötét, modem szekrény sürgősen. Kaposvár, Ba.icsyZs. u. 76._______(117071) A lig használt Béke kombinált szoba F ak- lya szekrénnyel, hálószobabútor eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Április 4. köz 2., II. lépcsőház, II. e. 5. __________________(117096) Méhészet jutányos áron eladó. Érdeklődni : Méhészbolt, Kaposvár._____________(117092) Toponár, Vöröshadsereg útja 190. számú kertes ház 600 n-öl telekkel szabad kézből azonnal beköltözhe- tően eladó. (117093) Háromszobás házrés» sürgősen beköltözhetően eladó. Kaposvár, Dimitrov u. 86. (117066) Családi ház beköltöz hetően eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Szántó Imre u. 50/b, l. e. Va. 411706#) Kaposváron János u. 25. számú kertes családi ház elad ó. (117073) Kétszobás ház beköltözhetően eladó. Kaposvár. "Laborfalvi Róza u. 37.________(117075) K étszobás, fürdőszobás házrész nagv kerttel beköltözhetően eladó. Kaposvár, Kani- zsai u. 13._______(117074) F ehér zománc Kalor kályha eladó. Kaposvár, Temesvár u. 19. _____________________(117076) M ély gyermekkocsi, sport szívkocsi, teatűzhely eladó. Kaposvár, Gilice_u._S7.___(117078) E rős dobkályhát jó állapotban vennék. Megkeresés a hirdetőbem_____________(117079) F onyódon Sándor u. 22. sz. utcai házrész eladó. Érdeklődni ugyanott______________(117081) J ég- és festett szekrény, kis konyhai bútor olcsón eladó. Kaposvár, Berzsenyi u. 18. __________________(117082) Kaposvár, Kecel-he- gyen, kápolna mellett 1 hold telek épülettel elfoglalhatóan eladó. Érdeklődni ugyanott. (117086) Páncéltőkés, kereszt- húros, rövid zongora bérbe adó, vagy fizetési könnyítéssel el adó. Megtekinthető Kaposvár, Berzsenyi u. 11. alatt (3. ajtó S^D^óéknál 18 3ra után. (117083 Használt gerendák, hazai cserép, garázsajtó eladó. Érdeklődni a kárpitosnál, Kaposvár Ady fendre u. 13. alatt * (117035' Fácános! csibenevelőnkben és továbbtenyésztésre alkalmas csibék minden. pénteken és szombaton du. 2—6-ig vásárolható'*. Latinka Tsz. i ai"*w68> Mély gyermekkocsi eladó Kaposvár, Virág u. 49. alatt. (117087) Sötét kisipari hálószobabútor eladó. Kaposvár, Kossuth Lajos u. 8/a. ___ (117088) E ladó 2 db hármasablak jó állapotban beüvegezve. Ilisics János, Kaposvár, Berzsenyi ________(117089) S ürgősen eladó Ba- latonfenyvesen télen is lakható kétszobás villa fizetési könnyítéssel is, esetleg jó autót beszámítok. Tóth, Kaposvár, 48-as ifjúság Útja 36., III. 30. (4487) Régi típusú 4 ajtós Skoda felújított állapotban 17 000-ért eladó. (Nagy motort beszámítok.) Csokonyavisonta, fényképésznél. (4484) Eladó új állapotban lévő Jawa-Ideál motor- kerékpár. Nagyatád, telefon 58., Frányóné. ___________________(4483) W artburg 900-as j5 karban első kézből eladó. Kaposvár, Cseri út. Allategészségügjd Intézet. Telefon 27-14. (117085)