Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-05 / 209. szám

Vasárnap, 1965. szeptember 5. 3 SOMOGYI NÉPLAP FIZETNI IS MŰVÉSZET? Szerep- vagy szereplőcsere gyakran előfordul a művészeti életben. A káprázatos »beugrásokat-« föl- jegyzi a színháztörténet is, s hogy a szaksajtó foglal­kozik vele, ez szinte természetes. Olyan szerepcsere azonban aligha fordul elő színpadainkon, hogy a be­sorolás és a fizetés változatlan marad, a drámai hős szerepét mégis a színpadmester veszi át vagy a dí­szítő, s a művész vállalja, mondjuk, a világosító nélkülözhetetlen, de mégis más jellegű feladatát. Márpedig valami ilyesmit tapasztaltunk a nyáron, szerencsére nem a színháznál, hanem a művészeti élet irányításában... S hogy még érdekesebb legyen az ellentmondás, egy értekezlet mondanivalóját, légkörét kell idéz­nem. A megyei tanács művészeti előadója a nyáron összehívta a járási művelődési házak azonos beosztású dolgozóit. Mondanivalója lényege az volt, hogy a művészeti előadók — éppen a követelmények növe­kedése kapcsán — próbáljanak meg végre valóban a művészeti élettel foglalkozni. Hagyjanak föl a rájuk erőltetett mindenes, dekoratőr, szállítómunkás és kö­zönségszervező szerepkörrel, az adminisztrálgatással és beszerzéssel, hosszú évek óta ugyanis, nem a saját el­határozásukból, de ezt csinálják. A vita légköre azt bizonyította: nagyon is időszerű volt fölhívni a fi­gyelmet erre, jóllehet senki sem tudott válaszolni rá, hogy ezután ki veszi át tőlük a stafétabotot. No de nem is az értekezletről van szó. Arról in­kább, hogy a felső utasítás aligha valósulhat meg, ha a megyei művészeti előadó is képtelen — egy egész nyáron át — művészeti munkával foglalkozni. Mi tör­ténhetett? Egyszerű. A Balaton-parti műsorokat a megyei művelődésügyi osztály rendezte. Mi sem ter­mészetesebb, mint hogy a művészeti előadó itthon tartózkodása idején a szabadtéri színpadok jegytöme­gét pecsételgette az irodában, a rendezvény napjain pedig aktatáskába helyezett százaskötegekkel útnak indult a partra, hogy az előadások után személyesen és a helyszínen hivatásának teljes tudatában kifizet­hesse a művészek gázsiját. Kérdezhetné valaki: hát ez nem művészeti munka? Elvégre fizetni is művészeti Persze, ha van rá pénz, akkor nem annyira... Nem hiszem, hogy van olyan rendelet, amely a művészeti előadónak, végső fokon a megye legma­gasabb művészeti irányítójának hatáskörébe sorolná az effajta pénzügyi munkát. Lehet, hogy a művelő­désügyi vagy pénzügyi osztály más dolgozójának nem feladata ez. De ha már vannak szabadtéri színpadaink, s azoknak tiszteletdíjas vezetői — akik ráadásul szá­zalékot is kapnak —, miért ne utalhatta volna át a megye a járásnak vagy a színpadnak a rendelkezésre álló összeget? Persze ennek a pénzügyileg rendkívül bonyolult folyamatnak a tisztázására, az új és jobb megoldás kidolgozására hiányos pénzügyi ismereteim miatt nem vállaikozhatom. Csak szerényen felhívnám a figyelmet arra, hogy pontosan ebben az időszakban készítgettuk a jövő évi művelődési terveket, s hogy a megye mű­vészeti irányítójának közvetlen segítségére is számí­tottak a kultúrmunkások. De hiába, mert ő nyomta a bélyegzőt, és hordta a pénzt a Balaton-partra, miköz­ben a pénzügyi rendeletek ismerete híján vért izza­dott, s gyötrődött azon, hogy kitől hány százalékot kell levonnia... Nemde fényűzés ez? Két éve még azon háborog- tunk, hogy az akkori művészeti előadó hetekig széke­ket, padokat hordott a vízi színpad nézőterére. Sze­rencsére az idén elmaradt a vízi fesztivál. De nincs kizárva, hogy jövőre a művészeti előadó a maszkmes­ter szerepét tölti majd be, ha csak el nem határozzuk, hogy mindenki a tudásának, felkészültségének és be­osztásának megfelelő poszton munkálkoljék a társa­dalom hasznára... Jávor! Béla 1200 000 munkaórát takarítottak meg a könnyűiparban A normarendezés a könnyűipari dolgozók 37,4 százalékát érintette. A rendezés után fokozatosan nö­vekedett a 95 és 105 százalék között teljesítők aránya, és csökkent azok száma, akik aránytalanul magas teljesítményszázalékot értek el. A vállalatoknak módjuk nyílt arra is, hogy a megtakarított béralap egy részét, 50—70 százalékát vagy esetleg teljes egészét odaadhassák a dolgozóknak, ha a munka ter­melékenysége emelkedik. Ez ösz­tönzően hatott a termelés és a termelékenység alakulására. A könnyűipar termelése az első fél­évben az előző esztendő azonos időszakánál 4,7 százalékkal maga­sabb volt. A termelékenység 3,1 százalékkal javult, és a tervezett szintet 1,2 százalékkal haladta meg, miközben a munkáslétszám csupán 0,2 százalékkal emelkedett. Ezzel egy időben csökkenteni tud­ták az alkalmazottak létszámát is. A műszaki és munkaügyi intéz­kedésekkel az utóbbi fél évben 1 200 000 munkaórát takarítottak meg. A megtakarítás az év hátra­levő részében még valamivel na­gyobb arányú lesz. Ily módon hat­száz ember munkáját helyettesít­hetik. 1 Zsupsz bele a bársonyfotelba? KOPOGTAK AZ AJTÓN, s egy magas fiatalember lépett a szobába. Kifakult, sárga kordbársany öltönyt viselt, kék inget kihajtott gallérral. Ami­kor észrevette, hogy többen vannak a szobában, megtor­pant az ajtónál. — Tessék — biztatta a ven­déget a járási pártbizottság titkára. — Aaaaa pártbizottságot ke­resem ... — Akkor éppen jó helyen jár. Foglaljon helyet. A hosszú, piros arcú fiatal­ember odaesetlenkedett a szék­hez, ügyetlenül leült. Nagyon izgulhatott, mert jókora ádám­csutkája le-föiljárt. Alsó ajka lepittyedt, így a szája jobb sarkában kis háromszög kép­ződött, s ellenszenvessé és bambává tette az arcát Ami­kor a titkár megkérdezte, Hogy mit akar, megint körülnézett. Látszott a szemén, hogy azt la­tolgatja, mondhatja-e idegenek előtt a szándékát. Aztán csak ki bökte: ÉPÜL A DOHÁNYPAJTA A lábodi Kossuth Termelőszövetkezet tíz holdon termeszt do­hányt. Eddig különböző helyeken tárolták a termést. Ez sok vesződséggel járt. Ezért egy új dohánypajtát építenek. A régi­vel együtt így elegendő tároló helyük lesz. Képünkön: Rozikfor Árpád brigádja a nádtetőt készíti. — Mennyit keresett a ktsz- bem? — Nem sokat... Culáger voltam. Most jobban keresek, összekaszálok naponta száz forintot is. — Miért hagyta ott előző munkahelyét? — Azt tudja maga is. A taranyi tsz kérte vissza. Kevés a munkaerő a faluban. Amíg beszélgetünk, a pad­lót figyeli. Az elnyűtt slides sapkát mélyen a szemére húz­za. Minden szavában makacs­ság van. Azt tartja, jól él. Megkeresi a napi kenyeret, három öltöny ruha lóg a szek­rényben, mi kell még? — A tsz-ben mennyit ke­resnek az emberek? — Nem érdekéi! — Ott nem is dolgozott? — Egy percig sem. — Büsz­keség van a hangjában. Azt mondja, azért nem megy a közösbe, mert az első évben becsapták: nem kapott any- nyit a lovaiért, amennyit kért. A pénz azóta is a pos­tán van, de nem akarja föl­venni. Nem engedi a sértett hiúsága. Pedig már szüksége lett volna erre a pénzre. — Tagja a termelőszövet­kezetnek? — Há-át? — megrántja a vállát. — Beírtam. — És nem akar menni dol­gozni? — Még egy fél lépést sem! Megkeresem én a kenyere­met. — Itt is meg lehet keresni? — Itt... ? — úgy néz rám, mint aki nagy lehetetlenséget mondott. Igaz, a taranyi tsz a gyenge gazdaságok közé tar­tozik. A múlt évben húsz fo­rintot ért a munkaegység. Kevés a munkás kéz. Torma Ferencet pedig dolgos ember­nek tartják a faluban. Dolgo­zik is. Hol itt, hol ott. Van mindig munkája. Jól is ke­ltőn. Fel kell gyújtani a vil­lanyt. A fény csak a tárgya­kat világítja meg. Az ember továbbra is árnyékban marad. — Miről beszélgetnek, ha társaságba kerül? — Milyen idő lesz holnap. A világ eseményeiről? — Az engem nem érdekel. ők is azt kérik: jöjjön, segít­sen; ma keveset, de ha jól dolgoznak, jövőre már többet tudnak fizetni — határozott nemet mond. — Még soha nem gondol­kodott azon: mi lesz holnap? — Van nekem egy ismerő­söm. Azt szokta mondani: ■r s rés, de létbizonytalanságban él. Nincs állandó munkahe­lye. — Ha én egyszer azt mon­dom, hogy így kell lenni, ak­kor ég és föld egybe szakad­hat, akkor is így kell lenni. — Egyszer csak megöreg­szik, s akkor ki viseli gond­ját? — Nem öregszem meg. — Ha megbetegszik? — Olyan nincs! Negyvenéves, s úgy él, mint egy modern remete. Nincsen családja, s az emberek sem nagyon érdeklik. — Nem gondolkodott még azon: mi célja van az ember életének? — Én nem szoktam gondol­kodni. — Miért? — Mert abba belehülyül az ember. Túl sötét van a taranyi ta­nácselnök irodájában. Kevés fény érkezik az apró ablako­Utoljára talán két hónapja volt újság a kezében. »-Vala­mi szalonnafélét csavartak be­le«; rádiót nem hallgat, tv-t is egyszer nézett, de az első élmény nem rögződött meg benne. A sörösüveg, melyet szorongatott, erősebb volt a képernyőnél. Moziban még sohasem volt. Valaki említet­te neki, hogy »baj van a Ti­szánál«, de hogy tulajdonkép­pen milyen volt a három hó­napig tartó küzdelem az ár­vízzel, azt nem tudja. A viet­nami eseményekről egy szót se hallott, s »az lehetetlen«, hogy a Gemini 5. fedélzetén egy hetet töltött két ember a világűrben. Ha nekem volna egy hold kukoricám a falu határában — »Szívesen, miért ne?« — segítene kapálni akkor is, ha nem tudnék azonnal fizetni, de amikor azt kérdem tőle, hogy miért nem teszi ezt meg a szövetkezetnek Ú. hiszen csak mára kell fát vágni. Ha kell holnap is, akkor majd vágunk. Ezt tartom én is. — Mennyi ideig dolgozott a földben? — Ott nőttem fel. — S most nem rossz nél­küle? — Megszabadítottak tőle. Nincs gondom semmire. — Nem érzi, hogy idegen emberektől függ a léte? 1 — Soha nem voltam még ilyen szabad. Ha elvállalok egy hold rétet, nem szól ne­kem senki sem. Mihelyt vég­zek, ott a pénz. Mehetek a kocsmába. — Sokat jár oda? — Ha arra visz az utam. — Sört Iszik? — Mindent, csak ne kevert vagy málna legyen. — A szabad idejét mivel tölti? — Kimegyek a szőlőbe. A szőlőben noha terem ... Kercza Imre — Szeretnék belépni a párt­ba. A titkár meglepetten felkap­ta a fejét, hosszan tanulmá­nyozta az asztala előtt izzadó fiatalembert. — Hol dolgozik? — A tanácsi építőiparnál... most itt építkezünk .Csurgón, — A technikumnál, ugye? — Igen ... igen. — Kőműves? —* Nem, segédmunkás. — S miért nem a vállalatnál jelentkezik? — Mert azt mondták, hogy ide jöjjek. — Ki? — Bent voltam tegnap Ka­pósban az MHS-nél... Szeret­nék részt venni a lövészkör­ben. Ott volt egy tiszt elvtárs, ha jól emlékszem, századosi rangban, ö mondta, hogy lép­jek be a pártba. — A lövészköri tagsághoz ugyan nem kell! — Nem azért, nekem távo­labbi célom is van, szeretnék titkos nyomozó lenni. — Nézze, ahhoz sem kell párttagság. Igazgató, mérnök, nyomozó is lehet párttagság nélkül... MINDENKI ÖSSZENEZETT a teremben. A fiatalember nem vette észre a mosolyt az arcokon. — Szóval titkos nyomozó akar lenni? — ismételte a já­rási titkár. — Az minden vágyam ... — S hány osztályt végzett? — Hatot. — Az kevés titkos nyomozó­nak — erősen megnyomta az utolsó szót —, csak érettségi­vel veszik föl. Kérdezze csak meg attól az elvtárstól, ő a rendőrség párttitkára. A párttitkár furcsán mére­gette a mindjobban összezava­rodó fiatalembert, a járási tit­kár biztatására azonban el­mondta, milyen követelménye­ket támaszt a rendőrség a je­lentkezőkkel szemben. — Érettségi nélkül senkivel sem állunk szóba ... Legjob­ban teszi, ha nekilát a tanulás­nak. A fiatalember riadtan ide- oda kapkodta a fejét. Hol a titkárt nézte, hol az asztalnál ülő három férfit. A járási tit­kár határozottan megkérdezte: — Szóval miért akar belépni a pártba? — Gondoltam, hogy akkor jobban előbbre juthatok... Olyan csend lett a szobában, hogy még a lélegzés is hallat­szott. — Na, látja, én már az első két mondat után gondoltam, hogy ide lyukad ki... Nem, barátom, ezért ne lépjen be a pártba. Ez nem ugródeszka, hogy zsupsz, bele a bársonyfo­telba. Meg nem is retúrjegy Somogyszobra meg vissza — mondta a járási titkár. — Dol­gozzon, végezze el a nyolc ál­talánost, s jelentkezzen tagje­löltnek a munkahelyén, ott tudják, milyen ember. A SEGÉDMUNKÁS néhány tétova mozdulatot tett, amíg a titkár beszélt, személyazo­nossági igazolványt húzott elő a zsebéből meg valami fehér papírt. — Igaz, hogy priuszom van, de ez nem olyan ... gyerektar­tás elmulasztása. Nekem meg­mondta az operatív Mária- nosztrán, hogy lehet belőlem titkos nyomozó... Én leplez­tem le egy szabotázst a csepeli szabad kikötőben ... — Leleplezett egy szabotázst, na és aztán. Ez minden magyar állampolgár kötelessége, ha tudomására jut — mondta bosszúsan a járási titkár, s el­vette a neki nyújtott iratokat. Kinyitotta a személyazonossá­git, megnézte az adatokat. Az­tán a papírt. — Hm, maga most szabadult, s rendőrségi felügyelet alatt van ... A rendőrség párttitkára el­kérte az elbocsátó cédulát, s megnézte a hátulját, bejelent­kezett-e már az őrsön a fiatal­ember. Amikor meglátta a pe­csétet, intett a fejével, hogy a papírok rendbeh vannak. — Árulja el, miért kapta a hét hónapot. — Elmulasztottam a három gyermekem tartását... — Meddig? — Négy évig... de csak azért, mert az anyósom belelé­pett a házasságomba. — S miért nem adott haza pénzt négy évig? — Nem vettem föl komo­lyan a munkát... — S most már rendbe jött a házassága? — Igen, a vállalat az asz- szonynak küldi el a fizetése­met. — Az asszonynak? Talán el­inná a keresetét? — Hát ugye, azelőtt nagy­mértékben szerettem az italt, most már azonban csak Bam- bit iszom. — Volt elvonókúrán? — Voltam, önként — húzta ki magát a fiatalember. A társalgás megint MEGREKEDT. Közben a járá­si titkárt kihívták a szobából. Amikor visszajött, megint a belépésre terelte a szót. — Mondja csak, Orsós, hova akar maga belépni? A fiatalember többször el­kezdte a mondatot, de mindig belekeveredett. — Én a magyar néphadsereg pártjának... A titkár szigorúan ránézett a habogó segédmunkásra: — Döntse el végre, hogy a magyar néphadseregnek vagy a Magyar Szocialista Munkás­pártnak akar-e a tagja lenni. — Persze, a szocialistának is ... Mindenféle tagságon át akarok billenni... Már tavaly elhatároztam, hogy jelentke­zem önkéntes rendőrnek — magyarázta gesztikulálva a fiatalember. — Eddig senki sem mondta még magának, hogy kevés a hat osztály? — vágott közbe a járási titkár. — Márianosztrán is csodál­koztak, hogy hat iskolám van, de hát Szemtan annak is örül­tek, hogy ennyit végeztem... A járási titkár felállt, hogy ezzel biztassa távozásra a se­gédmunkást: — Verje ki a fejéből ezeket a gondolatokat, vegye tudomásul, hogy a mi pártunkat nem lehet karrierre felhasználni. Karriert csak be­csületes munkával érhet el.. A viszontlátásra. A fiatalember mindenkivel kezelt, s esetlenül lóbálva a karját, megindult az ajtó felé. Látszott rajta, hogy nem ezt várta, a küszöbről még vissza­nézett, nem hívják-e vissza. Nem szólt senki, hát betette maga mögött az ajtót. CSEND VOLT A SZOBÁ­BAN. A járási titkár törte meg. Még mindig bosszús volt, lát­szott, hogy felkavarta a beszél­getés: — Tudjátok, bármennyire nevetséges és primitív volt ez a fiatalember, az a szomorú, hogy sok emberben annyi év után is él még: a párttagsági könyv egyenlő a karrierrel Mennyi időre van szükségünk, hogy mindenkit meggyőzzünk az ellenkezőjéről?! Lajos Gána Üj menzát kapott az igali gimnázium Szép, szemnek kellemes fehér és zöld színek, tágas ebédlő. Az igali gimnázium új menzát kapott. Nagy szükség volt rá. A közép- iskolások eddig — két éven át — a napközibe jártak ebédre. Sok időt elvett az odavonulás, a ■*- kozás és a visszajövetel. A vi - kiek nem tudták kihasználni a ta­nulószobát emiatt, mivel a buszok is korán indulnak. A menzát két lakás átalakításából nyerték. A költségeket a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya fedezte. 150 000 forintba került.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents