Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-03 / 207. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1965. szeptember X Motoros összetett honvédelmi verseny lesz Kaposváron Rendszerint sok ezer nézője akad a kaposvári gyorsasági motoros bajnoki futamoknak. Ha crossversenyt hirdetnek a szarkavári rétre, akkor is meg­indul a népvándorlás Kaposúj- lak irányába a megyeszékhely­ről. Ez is bizonyítja, hogy igen népszerű sportág a motorozás. Most ennek egy újabb válfajá­val ismerkedhetünk meg. Ebben az évben első ízben kerül sor a motoros összetett honvédelmi versenyre. Ha az előbbi két versenyág nagy tu­dást, sok ügyességet igényel, ez utóbbi méig inkább. Meg­győződhettünk erről az eddig lebonyolított járási versenye­ken. Különösen az volt örven­detes, hogy szinte valamennyi járási székhelyen sokan indul­tak, és az érdeklődés is nagy­arányúnak bizonyult. A járá­sok legjobbjai szereztek jogot arra, hogy részt vegyenek a szeptember 5-i megyei döntőn, Kaposváron. Szentgróti Bélával, az MHS Zalka Máté motoros klubjá­nak vezetőjével beszélgettünk az új típusú motorosverseny­ről. — Valójában csak részben új az összetett verseny a so­mogyi motorsportban. Sőt már múltja is van ennek a ver­senyágnak. A marcali MHS csapata például egy ízben or­szágos bajnokságot is nyert. Tavaly az egyéni országos döntőben Miha'.ics Géza (Mar­cali) a második helyen végzett, a marcali csapat negyedik lett. Való igaz, hogy széles körben még nem rendeztünk ilyen ver­senyt, amely a motorosokat ki­tartásra, szívósságra, a fáradt­ság elviselésére neveli. Termé­szetes, hogy verseny közben is meg kell tartani a közlekedés rendjének szabályait. Aki nem rendelkezik kellő technikai is­meretekkel, az nem számíthat éhben a versenyágban sem si­kerre. Azt hiszem, hogy a négy géposztályban megrendezendő viadal, melyet a Cseri erdő— Töröcske útvonalon bonyolí­tunk le, szintén elnyeri majd a közönség létezését is — mon­dotta a megyei motoros klub vezetője. A megyei döntőn 50, 125, 250 és 350 ccm-es kategóriákban versenyeznek a járási bajno­kok. Az egyes géposztályok 1—3. helyezettjei értékes díja­kat kapnak. A győztesek szep­tember 19-én Budapesten az országos bajnoki döntőn kép­viselik a somogyi színeket. Mathesz és Fister a válogatottban? A magyar labdarúgó-váloga­tottak négyfrontos edzést tar­tottak szerdán a szombat—va­sárnapi osztrák—magyar ta­lálkozó főpróbájaként. A leg­nagyobb figyelem az A váloga­tott szereplését kísérte. Be- néék a Ganz-MÁVAG ellen léptek pályára. Az NB I B-s üzemi csapat kitűnő edzőtárs­nak bizonyult. Hosszú időn át bizony nem tudtak megbirkóz­ni a válogatott csatárok a GANZ védelmével, amelyben egy Kaposváron is ismert lab­darúgó, Muzslai is játszik. Vé­gül azonban a válogatott csa­pat 6:2 arányban nyert. Az ilyenfajta edzőmérkőzé­seken nem is annyira az ered­mény a fontos. A szerdai tré­ning érdekessége sem a két Rajtoltak a kézilabda-bajnokság csapatai E héten három mérkőzéssel meg­kezdődött a megyéi kézilabda-baj­nokság őszi fordulója. A rajt nem hozott különösebb meglepetést. A Marcali Honvéd továbbra Js tart­ja jó formáját, s Taszáron nyert biztosan. A K. Vasas némi küzde­lem után késztette megadásra a balatonbogiáriakat. A K. Kinizsi— K. Építők mérkőzésen a cukorgyá­riak ellenállhatatlannak bizonyul­tak. A jövő vasárnap már teljes lesz a bajnokság. Nemcsak a fel­nőtt, hanem az ifjúsági csapatok is megkezdik a küzdelmet a bajnoki pontokért. Eredmények: K. Vasas—Balatonboglár 28:21. K. Kinizsi—K. Építők 23:10. M. Honvéd—Taszár 31:15. kapott és a hat rúgott gól volt, hanem, hogy Baráti szövetségi kapitány kilencven percen át játszatta a Vasas két labdarú­góját, Matheszt és Fistert. Az edzőmeccs után a kapitány elégedett volt a két újonccal Fister valószínűleg a sérült Rákosi szerepkörét veszi majd ét a válogatott ötösfogatban. Fistert jó párszor látták már játszani a kaposvári szurkolók, hisz hosszú éveken keresztül a Székesfehérvári Vasas játéko­sa volt, s mint ilyen nemegy­szer lépett pályára a kaposvári csapatok ellen. MODELLEZÉS A kaposvári Tóth nyerte a szabadon repülő modellek Dunántúl-bajnokságát Kecskéden rendezték meg a MHS 1965. évi Dunántúl modellezőbaj­nokságát, amelyen hét megye 34 versenyzője küzdött az elsőségért. Somogy háromtagú csapattal in­dult ezen a nagyszabású verse­nyen. A mieink közül elsősorban Tóth István szerepelt kitünően. Tóth a szabadon repülő modellek versenyében az első helyen vég­zett. Mindvégig nagy verse.'yben volt a győri Bäthge Károllyal. A somogyi modellezők jó felkészült­ségét bizonyítja, hogy Münnich Gyula az erős mezőnyben a har­madik helyet szerezte meg. A csa­pat harmadik tagja, Török Béla a kilencedik helyen végzett. Tóth nagyszerű sorozatot csi­nált. Már a hazai edzéseken is pompás időeredményt ért el. Egy hónap alatt két ízben javította meg a megyei csúcsot. Meglepő biztosan nyerte az országos szin­ten is elismert Dunántúl-bajnoksá- got. A járási labdarúgó bajnokságokból jelentjük CSURGÓI JÁRÁS Kilenc csapat részvételével fo­lyik a bajnokság, s már a máso­dik fordulón jutottak túl az őszi idényben a csapatok. Egyre érde­kesebben alakul a bajnoki táblá­zat. Hosszú időn át ugyanis a Gyé­kényes biztos győztesnek látszott. Most a vesztett pontokat tekintve a somogycsicsóiak már jobban áll­nak. Eredmények Iharos—Somogyudvarhely 2:,2, So- mogycsicsó—Zákány 9:1,'Szánta— Pogányszentpéter 3:2, Iharosberény —Gyékényes 2:1. A bajnokság állása: 1. Gyékényes 10 8 - 2 30:8 16 2. Sorrjogycsicsó 9 7 1 1 45:13 15 3. Iharosberény 9 5 1 3 19:15 11 4. Szenta 9 5 1 3 17:19 11 5. Porrog 9 4 1 4 30:17 9 6. Zákány 10 3 1 0 19:28 7 7. S.-udvarhely 10 2 3 5 14:37 7 8. P.-szentpéter 10 l 2 6 17:r6 fi 9. Iharos 10 1 2 7 13:39 4 kaposvári járás Nagyberki labdarúgócsapata to­vábbra is kitűnően szerepel. Sor­rendben a tizennegyedik győzel­mét aratta ez az együttes. A for­duló zökkenője Felsőmocsoládon volt, ahol félbeszakadt a Felsőmo csolád—Szentbalázs meccs. A szö­vetség már korábban törölte "a Mernye csapatát. Eredmények Kaposfüred—Zimány 3:2, Nagy­berki—Csorna 8:2, Igái—Toponár 0:8. A bajnoki táblázat állása: 1. Nagyberki 14 14 ­­55:15 28 2. Toponár 14 11 2 1 50:14 24 3. Felsőmocsolád 13 7 3 3 44:20 17 4. K.-szerdahely 13 7 3 3 41:33 17 5. Szentbalázs 12 6 2 4 27 :?5 14 6. Csorna 13 4 2 7 24:29 10 7. Zimány 13 4 1 8 21:13 9 8. Mezőcsokonya 13 3 3 7 20:30 9 9. Kaposfüred 13 4 1 8 16:37 9 10. Somogyszil 13 4 1 8 12:34 9 11. Igái 13 3 2 8 16:45 8 12. Mernye x 14 1 2 11 12:43 4 x = törölve. Dacolni kár... Sokszor emlegetett, visszaté­rő probléma az alacsonyabb osztályú mérkőzések időpont­ja meg a tv-közvetíiés. Maga a tv nem akar konkurrálni a sportkörökkel. Ezért vezették be, hogy rendszerint nem va­sárnap délutáni mérkőzéseket láthatunk a televízió képernyő­jén. Van azonban olyan eset, amikor mégis köt a vasárnap és a délután is. Jeienieg is ez a helyzet, mert a magyar—oszt­rák^ világbajnoki selejtezőmér­kőzést egyenesben adja a ma­gyar és az osztrák televízió. Aki tehát látni akarja Benééket — s nem nyílik módja elmenni a Népstadionba —, annak négy órakor már ott kell ülnie a te­levízió előtt. Igen ám, de van más kedvenc csapat is, nemcsak a váloga­tott! Ezek közül egyik—másik megpróbál dacolni a tv-közve- títésekkel. Rendszerint meg is adja az árát. Olykor még fele néző sem gyűlt össze egy-egy NB Il-es meccsen sem, mint olyankor, amikor nincs tv- sportadás. Vizsgálva a vasárnapi sport­műsort, örömmel állapítottuk meg, hogy egyre több helyen érvényesül az «-okosabb enged* elv. Kaposváron délután fél kettőkor lesz a K. Honvéd— PVSK NB Il-es mérkőzés. Pé­csen is ugyanebben az időpont­ban lép pályára a K. Kinizsi a Pécsi BTC ellenében. Az NB III-as csapatok nagyobbrészt szombaton délután meg vasár­nap délelőtt vívják mérkőzései­ket. A megyeiek is, azaz . . . Lengyeltótiban meg Lábadon elég görcsösen ragaszkodjak a hivatalos kezdéshez, iti 16 órát hirdetnek a plakátok. Az igazat megvallva: nem értjük, miért!. . . Mind a heten sikerrel vizsgáztak A Somogy megyei Testnevelési és Spo-^tszövetség labdarúgóedző- képző tanfolyamán kilenc hónapon keresztül szorgalmas munka folyt. Ozsváth Ferenc testnevelő tanár, aki a megyei sportíőhatóság meg­bízásából fölkészítette a vizsgákra a jövő labdarúgóedzőit, a legjobb szakemberek segítségével ismertet­te az oktatói vizsga anyagát. Ezen a téren is évről évre. nagyobb a követelmény. A Magyar Testneve­lési és Sportszövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel egyetem­ben kidolgozta a labdarúgóedzők kötelező tananyagát. Nemcsak a labdarúgás csínját-bínját kell is­mernie e sportágban az edzőnek, hanem tisztában kell lennie a sportszervezés, az egész __ \igy és a pedagógia sok-sok ágai -val is. A kilenchónapos kaposvári tan­folyam befejezéseként Tatán, az edzőtáborban folytatódott a je­löltek oktatása. Itt két hetet töl­töttek azok, akik edzői minősítés birtokába akartak jutni. Az úi rendelkezések értelmében most már oktatói szinten kell vizs­gáznia annak, aki hivatásszerűen — akár másodállásként is — labda­rúgóedzői tisztet lát el. A kéthetes továbbképző táborozás után követ­kezett a számadás. Somogyból he­ten álltak a vizsgabizottság elé. örömmel állapíthatjuk meg, hogy mindannyian sikeresen vizsgáztak. Az új labdarúgó-oktatók: Szili Ferenc, Egres László, Jutási Ró­bert, Csaba Gábor, váradi Lajos, Tóth József és Kisborsó Imre. Kö­zülük Váradi és Tóth sporttársak a Kinizsi, illetve a Honvéd edzői tisztét látják el már hosszabb idő óta. Egres László is aktív edző A Vörös Lobogónál dolgozik. Szili a Kaposvári Vasas utánpótlását ok­tatja szép sikerrel. Kisborsó Imre is edzősködött már. Jutási és Csa­ba a Kinizsi aktív labdarúgói, még­is helyesen tették, hogy már most szakképesítést szereztek, hiszen szükség lesz rájuk ezen a téren is. A labdarúgóoapatok ugyanis sok szakképzett edzőt várnak. APRÓHIRDETÉSEK Kaposvár, Zöldfa u. 43. számú kétszobás ház gazdasági épüle­tekkel beköltözhetően eladó. (2803) Varia heverő, gyer­mekágy olcsón eladó. Kaposvár, Április 4. köz 4., III. lépcsőház I. em. 5. Érdeklődni de. és este. (2810) Villatelek Fonyódli- geten eladó. Baksayné, Fonyódliget, Nagy­enyedi u. 10. (2815) Keveset használt 120 basszusos Weltmeister tangóharmonika el­adó, esetleg jó karban levő szaxofonért elcse­rélném. Muzsek, Nagyatád, Gyár u. 68. (4471) Elkülönített fél t?.áz nagy kerttel, minden melléképülettel beköl­tözhetően eladó. Ka­posvár, Kelet-Ivánfa u. 53. ___________(4468) Z imányban Rákóczi u. 13. számú szoba- konyhás ház beköltöz­hetően 800 n-öl földdel olcsón eladó. (116817) Sötét hólószobabú­tor eladó. Kaposvár, Szántó Imre u. 50/b. (116886) Eladó Badacsonylá- f bodi-hegyen jó karban tartott 1314 n-öl ter­mőszőlő, pince beren­dezéssel. Érdeklődni:! Badacsonytördemic, | Szabadság u. 4. (84460) Nagy szemű korai eperpalánta megren­delhető nagyobb mennyiségben is. Sió­fok, Batthyány u. 49., Horváthné. (43485) Sötét, fényezett há­lószobabútor olcsón el­adó. Megtekinthető: Kaposvár, Zöldfa u. 10. (116888) Kaposvár, Iszák u. 4. számú házrész, mely áll egy szobából, kony­hából, spájzból, mel­léképületekből, azon­nal elfoglalhatóan el­adó. (116884) Másfél vagy kétszo­bás szövetkezeti lakást vennék. Ajánlatokat 116895. számra a hir­detőbe. (116895) Siófok, tisztviselő- telepen, Ady Endre u. 78. szám alatt l szo­bás villa eladó. Ér­deklődni lehet Tóthné- nál, Székesfehérvár, Skoda János u. 12. Megtekinthető minden­nap 17 óra után. (43486) Balatonszabadi köz­ségben 2 szobás csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Madár Ist­ván, Balaton u. 9. (43487) Jó karban levő 407- es üzemképes Moszk­vics részbeni fizetési könnyítéssel eladó. Jawa motort beszámí­tok. Megtekinthető va­sárnap délelőtt: Kiin­ger, Potony. (2817) Generálozott sze­mélygépkocsi olcsón eladó. Megtekinthető 4 óra után. Péczeli, Bonnyapuszta. (116885) 600-as Trabant sür­gősen eladó. Lenti Im­re, Sántos, tsz. (2814) 600-as Trabant Li­mousine, 10 000 km-t futott, eladó. Megke­resés 116857. számon a hirdetőben. (116857) Kifogástalan 407-es Moszkvics igényesnek eladó. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 7., ill. e. 3. (17 óra után.) (116882) Jó állapotban levő Pannónia motorkerék­pár Duna oldalkocsi­val eladó. Puller Imre, Zamárdi, Siófoki út 21. (43488) Az É.M 44. sz. Építő­ipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti mun­kahelyekre férfi és női segédmunkásokat, va­lamint kubikosokat. Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsiga­zolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest. V., Kossuth Laios tér 13—15. fö’d- szint. (3260) Időjárás Várható idő­járás ma estig: Felhőátvonulá­sok több felé záporral, ziva­tarral. Időnként élénk délkeleti­déli szél. Vár­ható legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma nyugaton 20—24, keleten 25—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap délelőtt 11 órakor Siófok­nál 19 fok volt. Kaposváron (külterületen) teg­nap reggel 6 órakor 14,5 fokot, déli 12 órakor 27 fokot mértek. A Nap kél 5.04, nyugszik 18.22 órakor. A Hold kél 14.03, nyugszik 22.23 órakor. Évfordulónaptár 100 éve, 1865 késő nyarán hozta nyilvánosságra Gregor Mendel brünni apát, a természettudomá­nyok professzora a vizsgálódásai alapján megfogalmazott öröklé- kenységi szabályszerűségeket. Munkáját kortársai nem méltatták figyelemre. Voltak, akik megálla­pításait megkísérelték szembeállí­tani a darwinizmussal, mások az emberre akarták alkalmazni és reakciós tételek bizonyítására fel­használni. A növénytermesztésben, s egyes növényfajták minőségi tu­lajdonságainak kialakításában fel­használhatóak a Mendel-féle sza­bályok, mégis legnagyobb hasznuk abban áll, hogy erős ösztönzést adtak a tulajdonságok öröklődésé­nek behatóbb tanulmányozására. Kincsesbányán sorsolják a lottót A hónap első lottosorsolá- sát, a 36. Játékhét nyerőszá­mainak t húzását szeptember 5-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Kincsesbányán tartja a Sportfogadási és Lot- t) Igazga'cság. Jól képzett Trabant 600-as kifo­gástalan állapotban eladó. .Megtekinthető Kaposvár, Ady Endre u. 24. sz. alatt. (116879) szakmunkásokat, kőműveseket kiszolgáló ásókat, teljesítménybérrel, jó kereseti Lehetőséggel felveszünk zalaegerszegi, nagy- kanizsai és keszthelyi fő-építés- vezetőségeinkhez. Jelentkezés a Zala megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál, Zalaegerszeg, Kos­suth u, 11., vala­mint az említett fő' építésvezetőségek » irodáiban. (M5j) A Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyáregysége az őszi csúcsfeldolgozási idényre férli és ti Már most rendeljen őszi szállításra rózsát. Bokor-, futó-, babaró­zsák. Százharmincféle, csodálatosan szép, nemzetközi újdonsá­gok. Kérje díjtalan ár­jegyzékemet. Szálkái rózsakertészet, Fuszta- szabolcs. (x) Elvesztettem vasár­nap karláncomat. (Is­mertetőjel belevésve: Lajos.) Kérem a be­csületes megtalálót, cí­memre elküldeni szí- veskedjék. Bakonyi Lajos, Kaposvár, Béke U. 97. (2819) vesz föl. Jelentkezés a gyáregység munkaügyi előadójánál: Kaposvár, Vöröshadsereg útja 67. (116802) Első osztályos gyer­mek felügyeletét ét­kezéssel és korrepetá­lással vállalom lakáso­mon. Megkeresés 116883. számon a hir­detőben. (116S83) Értesítjük vásárlóinkat, hogy temető­kertészetünkben — minden nap fél 8-tól 19 óráig — kezdtük meg. Temetkezési és Kertészeti Vállalat. Srakta Sándor az első Az állami gazdasági kom- bájnosok nagy teljesítményű — SZK-típusú — géppel dol­gozó arató-cséplőgép vezetői­nek versenyében Srakta Sán­dor (Kaposvár) bizonyult a legjobbnak: az aratás kezde­tétől 13 058 rpázsa, tehát va­lamivel több mint 130 vagon gabonát szállítottak el gépé­től. — Somogyi fiatalok utaz­nak Moszkvába. A tabi és a barcsi járásból KISZ-fiatalok utaznak az ősszel a Szovjet­unióba, s részt vesznek a no­vember 7-i ünnepségen. Az utat az Express szervezi. KRESZ-vetélkedő. Idén is megrendezi a megyei KRESZ- vetélkedőt a Somogy megyei Baleset-elháriiási Tanács. A vasárnapi kaposvári döntőn a győztesek az Állami Blzto- sító tiszteletdíjait kapják. — A Duna Művészegyüttes Kadarkúton. Ismét megyénk­be látogat az ötventagú Du­na Művészegyüttes. Kadarkú­ton szombaton a Bokrétázó című műsorukat mutatják be. — Bezárt a sportnapközi. A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára a nyáron sportnapközit szervezett a dolgozók gyermekeinek. Mint­egy negyven általános iskolás sportfoglalkozásét szervezték, biztosították. Meddig élünk? A fejlett országokban 7, a fejlődő országokban pedig 20 ezrelék a halálozási arány­szám. Az arány Európában a legkedvezőbb, de ott sem egyenletes, mert míg az észa­ki országokban átlag hét ha­láleset jut ezer lakosra, a dé­li országok halálozási arány­száma eléri a 11 ezreléket is. Az átlagos életkor 'Italában 20—75 év között mozog. A leghosszabb életűek a svédek, az új-zél&ndiak. a legalacso­nyabb »7 »nyes fril-'- • / Nincs sok remény... A svájci gleccserkatasztrófa színhelyén tovább folytatták a mentési munkálatokat, de már egyre kevesebb remény van rá, hogy a jég- és szikla- tömbök alá temetett munká­sok közül valaki is életben lenne. A Saas folyón épülő erőmű munkásai közül — az újabb adatok szerint — még nyolcvankét embert keresnek. A mentők mellé szakértőket, tudósokat is hívtak. Közülük Lombard, a genfi egyetem geológiai tanszékének vezető­je szerdán sajtóértekezleten kijelentette, hogy a kutatási munkákat még nem szr.bad abbahagyni, hiszen volt már példa rá, hogy nyolc nap után is élő embereket ástak ki a hólavinák alól. Eredetileg ezer ember foly­tatta a mentési munkálatokat, most már csak 405 dolgozik Saas Fee-ben. Az eső szaka­datlanul ömlik, s állandóan fennáll a további gleccserom­lások veszélye. A svájci ka­tonaság szerdán aknavetőt ál­lított a gleccser oldalához, hogy veszélv esetén szétlője az omló jégfalakat. — Föld alatti nukleáris kí­sérletet hajtottak végre a ne- vadai kísérleti telepen. A húsz kilotonnánál kisebb ere­jű szerdai robbantás az Egye­sült Államok idei 18. föld alatti nukleáris kísérlete volt. — Épül a Szabadság parki szökőkút. A szökőkutat ere­deti állapotának megfelelően állítják helyre. A kút vizét több színű fényforrás világít­ja majd meg. — »Módszertani munka a falusi könyvtárakban« cím­mel írt könyvet Kellner Bé­la. a Megyei Könyvt r igaz­gatója. A könyvet most ren­dezik sajtó alá a kaposvári nyomdában. A vatikáni zsinatra utaz­nak. Ilku Pál művelődésügyi miniszter csütörtökön fogadta a vatikáni zsinatra utazó fő­papokat. A fogadáson részt i vett dr. Hamvas András ka­locsai érsek. Kovács Sándor I I szombathelyi püspök, dr. Dudás Miklós, hajdúdorogi görög katolikus püspök, dr. Kovács Vince püspök, váci apostoli kormányzó, dr. Cser­háti József c püspök, pécsi apostoli kormányzó, dr. Bre- zanóczy Pál c. püspök, egri apostoli kormányzó, dr. Ijjas József c. püspök, szegedi apostoli kormányzó, dr. Bánk József győri, dr. Winkler Jó­zsef szombathelyi segédpüs­pök és dr. Klempa Sándor veszprémi apostoli kormány­zó. Műveleteiéi VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Arsene Lupin. Az előadások kez­dete 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Utitársak. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI Egy szélhámos vallomásai. Az előadás kezdete este fél 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A SZIGETVÁRI UTCAI TÉGLAGYÁRBAN A kém nyomában. Előadás este 7 órakor. Szeptember 4-én, szombaton vörös csillag filmszínház Arsene Lupin. Az előadások kez­dete 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Utitársak. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI A kopaszok bandája. Az előadd« kezdete fél 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents