Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-05 / 183. szám

Csütörtök, 1965. augusztus 5. 3 SOMOGYI NÉPLAP Nagyüzem a mosodában — Így van ez már évek óta — mondják az üdülőből jött emberek —, azért járunk ide mosatni minden nyáron. A mosógép mellett Horváth Jánosné arcát törli, a forró gép mellett folyik róla a verí­ték. A gőzzel működö vasalógép melle« naphosszat negyven-Stven fo­kos melegben dolgozik Lajos Ferencné és ifj. Papp .Józsefne, hogy az üdülőkben, táborokban mindig legyen elegendő tiszta ágynemű. — Holnapra talán utolérjük magunkat — mondja moso­lyogva, miközben a kapcsoló után nyúl. A gép nagy robaj­jal leáll. A balatonszabadi építőtáborból hozott averállok kerülnek a víztől csöpögő pár­nák. helyére. N. J. Az udvarban, a magas állvá­nyokra kifeszített köteleken hófehéren vakít a sok fehér lepedő, párnahuzat. Odébb tar­ka törülközők, kék overállok száradnak. A Siófoki Szolgál­tató Ktsz mosodarészlegének apró épületei alig látszanak ki a mosásra váró ruhahegyek, a száradó tiszta ágyneműk soka­ságából. A szűk helyiségelcber. rekkenö a hőség. A mosógép gyomrában egész nap csobog a víz, forog, tisztul a ruhanemű. — Itt kell állni mellette egész nap, hogy utolérjük ma­gunkat — mondja a mosoda vezetője, Göndör Lajosné. — Az utóbbi hetekben nagyon felszaporodott a munkánk. Az átlagos havi harminc mázsa helyett most nyolcvan-kilenc- ven mázsányit mosunk. Sok­szor így is csak nehezen tu­dunk kielégíteni minden igényt. Előfordul, hogy tizen­két órát is dolgozunk naponta Az előkészítőben látszik a legnyugodtabbnak a munka­tempó. A szemlélő csak ké­sőbb veszi észre, hogy a napi vasalásra előkészített ruhabá­lák csaknem megtöltik a paj­tához hasonló termet _ Az üdülők k ét hetenkénti váltásakor van nálunk torló­dás. Egy-egy ilyen periódus­ban bizony ke­vés idő jut a megállásra. Előfordul, hogy ilyenkor hoz­zák a Tekeresi Állami Gazda­gág munkás­szállásáról is a tisztitaniváló ágyneműt — mondja a rész­legvezető. A vasalószo­bában, az épü­let végében, a gőzfűtésű vasa­lógép mellett gyakran négy ven fok szökik a hőmérő higany szála. A mosoda szűk udvarára te­herautó kanyarodik be. Tisz­ta ágyneműért jöttek a Víz­ügyi Igazgatóság üdülőjéből. Közben a melegben megszá­radtak a ruhák. Ügyes kezű asszonyok kapkodják le a hó­fehér, suhogó ágyneműket, s egykettőre újak kerülnek a kötelekre. Ajníg ötven-hatvan törülkö­zőt átengednek a vasalógépen, újra fordul a kocsi. A ruhák hiánytalanul megvannak, s a tisztaságuk ellen sincs kifogás. A nagy mosógépeken naponta több mázsa ruhát tiszti-: ki Horváth Jánosné. fölé ENGELS F 1895. augusztus 5-én halt meg Engels Frigyes. M úzeumban, üveglap alatt őrzik azt a már megsárgult papírra írott leve­let, amelyet a magyar munkásmoz­galom hajnalának egyik kimagasló alakja, Engelmann Pál írt 1890-ben az idős Engels- nek: »Ez alkalommal nem akarok lemondani arról, hogy néhány szóban összefoglaljam azt az érzést, amely engem tizenhat év óta mind fokozottabb mértékben áthat, s kifejezzem azt a szeretetteljes tiszteletet, amelyet minden becsületes szociáldemokrata Ön iránt, taní­tónk, mesterünk iránt érez.« Tanító, mester: méltó szavak Engels nagyságához. A férfi, aki hetven esztendővel ezelőtt, nem sokkal halála előtt, egy levelé­ben szenvedélyesen magyarázta, hogy az em­berek maguk alkotják történelmüket, előbb Marx oldalam, majd Marx halála után egye­dül, Lenin előtt a legtöbbet tett a szocialista jelenért, azért, hogy a dolgozók milliói föl­ismerjék és sorsuk megváltoztatására hasz­nálják fel történelemalkotó erejüket. Mindig Marxszal együtt emlegetjük. S most, az emlékezés napján idézni kell Marx szavait — egy levelében írta barátjának a Tőke megírásáról szólva: »Csupán Neked kö­szönhetem, hogy ez lehetséges volt. Irántam való önfeláldozásod nélkül semmiképpen sem végezhettem volna el a három kötet roppant munkáját.« H arcos, elvhű, bátor élet volt az övé. A gyáros fia már szinte serdülő­korban meggyűlöli az önkény- uralmat, s huszonkét esztendő®, amikor élete fordulópontjához érkezik. Gyári tisztviselő Manchesterben (»... nem csak azzal foglal­kozott, hogy a gyár irodájában ült — bejárta a piszkos városnegyedeket, ahol a munkások tengődtek, saját szemével látta nyomorukat és ínségüket« — írjaf Lenin), és ekkor kezdi írni első művét, »A munkásosztály helyzete Angliában« című könyvét És ez az az év, amelyben egy életre szóló barátságot köt Marx Károllyal. (Lenin: »Az európai proleta­riátus elmondhatja, hogy tudományát két olyan tudós és harcos teremtette »meg, akinek viszonya felülmúlja a régiek megható legen­dáit az emberi barátságról.-«) Egyszer azt írta: »Marx mellett én a má­sodik hegedűt játszottam...« De Lenin szi­gorúan figyelmeztet: »nem lehet a marxiz­must megérteni és nem lehet a maga egysé­ges egészében ismertetni, ha nem vesszük számba Engels összes műveit.« Valóban összes műveit; hiszen például a Kommunista Kiáltvány immár egy századnál hosszabb ideje messzezengő soraiban, alapgon­dolataiban ott van egy viszonylag ritkán em­legetett 1847-es Engels mű, »A kam/munizmus alapelvei.« Egy másik műve — »A politikai gazdaságtan bírálatának vázlata« — ösztönözte Marxot a később a Tőkében feldolgozott kér­désekkel való foglalkozásra. Az »Anti- Dühring« ragyogó kifejtése a dialektikus módszernek. »A család, a magántulajdon és az állam eredete« a materialista tör­ténelemszemlélet, a marxista államelmélet remeke. Egy kisebb terjedelmű mű, »A szocializmus fejlődése az utópiától a tu­dományig« szinte minden élő nyelven tíz- és tízezreket hívott harcba a tudományos szo­cializmus győzelméért. A felsorolás végtelen lehetne. Hosszabb-rövidebb tanulmányai, cik­kei közül, ha például csak egyre gondolunk, amely a származástan, az ember előtörténete és az őstörténet kérdéshalmazát világítja meg (»A miunka szerepe a majom emberré válásában«), megértjük, hogy egész életműve, minden alkotása ma sem csorbuló, éles fegy­ver a világnézeti harcban. Teljes tudományos megalapozottság, bátor keresése az újnak, szel­lemes és találó megsemmisítése minden avult dogmának, a gondolatok szabatos és pontos kifejtése: ez Engels munkásságának néhány fontos jellemzője. A tudományos szocializmus tanítója és mestere a forradalmi harcok barikádjain is otthon van: 1848 áprilisában Engels Marx­szal együtt tér haza a forradalmi Németor­szágba. Lapjuk, a »Neue Rheinische Zeitung« (a szerkesztés vezetője Engels) hosszú ideig felülmúlhatatlan forradalmár-újság. A dél- németországi népfölkelés idején Engels fegy­vert ragad; csak a túlerő szorítja ki csapatát hazája földjéről. Tizenként esztendővel élte túl nagy ba­rátját és fegyvertársát, Marxot, s élete utolsó percéig harcolt a forradalmi mozgalomért, a proletáriátus nemzetközi győzelméért. Buda­pesten, a régi polgári lövölde nagytermében, ahol 1890 december hetedikén ült össze a Ma­gyarországi Szociáldemokrata Párt első kong­resszusa, a százhuszonegy küldött meghatot- tan hallgatta Engels üdvözlőilevelének szavait, aki azt írta Budapestre, hogy a magyar párt megalakulása » ... újabb bizonysága annak, hogy a modern nagyipar nem fészkelheti be magát egy országba sem anélkül, hogy a régi, a tőkeuralom előtti társadalmat ne forradal­masítaná, s hogy ne csak egy kapitalista osz­tályt, hanem proletárságot is ne teremtene és ezzel mindkettőnek osztályharcát, valamint a polgári kapitalista világrend megváltoztatá­sára működő munkáspártot.« U " gy tekintett a világ messze tájain küzdő forradalmi harcosokra, mint az édesapa gyermekeire. 1893-ban, az Intemaeionálé zürichi kongresszusán éppen egy magyar forradalmárt, Frankel Leót érte az a megtiszteltetés, hogy a nagy nemzetközi összejövetelen »Kedves fiam«-ként szólította meg. Kedves fia volt minden forradalmár — Lenin méltán mondotta róla: »Ennek a ke­mény harcosnak és szigorú gondolkodónak mélyen szerető lelke volt.« Gárdos Miklós Öt éy alatt csaknem egymillió forint Nágocs fejlesztésére öt kilométer hosszú járda, orvoslakás, művelődési ház készült (Tudósítónktól.) A Tabi Járási Tanács Vég­bizottsága elismerését fejez­te ki a Nágocsi Községi Ta­nácsnak és a végrehajtó bi­zottságnak a Itőzségfejlesz- tést irányító és szervező tevé­kenységéért lehajtó Bizottsága Nágocson Jól dolgozó aktívákat jutalmaztak meg a megyei pártbizottságon Tegnap délelőtt az MSZMP Somogy megyei Bizottságának párt- és tömegszervezeti osz­tályán megjutalmazták azokat az aktívákat, akik hosszú évek óta segítik a párt munkáját. A jutalmakat Klenovits Im­re, a pártbizottság osztály- vezetője adta át Máté Antal rendőr alezredesnek, Suri Sándornak, az SZMT titkárá­nak, dr. Fonai Jánosnak, az SZMT szervezési és káderbi­zottsága titkárának, dr. So­mos József őrnagy, katonai bírósági elnöknek, Németh Vilmosnak, a Dél-somogyi Állami Erdőgazdaság igazga­tójának és Győrfi Józsefné- nek, az MTS munkatársának. Klenovits elvtárs köszönetét mondott az aktívák önzetlen munkájáért. EGYMILLIÓS R tartotta legutóbbi ülését, s ezen a helyi tanács község­fejlesztési és irányító tevé- kenysékét értékelte ki. A be­számolóban elmondták, hogy a társadalmi összefogásnak Nágocson már régi hagyomá­nyai vannak. A felszabadulás utáni évben így villamosítot­ták a községet, majd rövide­sen állami kölcsön igénybe­vételével és társadalmi mun­kával harminckilenc családi házat építettek. A község la­kossága mind a községfej­lesztési tervek elkészítésében, mind a tervek megvalósítá­sában évről évre tevékenyen vesz részt. A mindössze 1146 lakosú községben 1958 és 1962 között a községfejlesz­tési alapból több mint öt ki­lométer hosszú járdát építet­tek. 1963-ban saját építőbri­gádjukkal korszerű orvosla­kás, orvosi rendelő, valamint közös vállalkozásban egy tűzoltó szertár és új művelő­dési ház épült. A múlt évben hozzáfogtak egy pedagógus ikerlakás építéséhez. ezt a közeljövőben adják át. A következő ötéves terv időszakára készített terv sze­rint a községi tanács a falu további fejlesztésére mintegy 880 000 forintot fordít, a tár­sadalmi munka értéke meg­közelíti majd a negyedmillió forintot. £. járási tanács végrehajtó Háromszor tettem fői a kérdést: — Mi kellett ehhez? A keverőtelepi munkás így válaszolt: — Ehhez észre volt szük­ség. Olyan koponyákra, akik tudnak ... Amikor átkeltünk a gázlón, méteres hullámokat sodort a gépkocsi. A frissen ásott bánya előtt a műveze­tőt kérdeztem. Gyűrött arcán mosoly bujkált. — Bátorság. Olyan elszánt­ság, mint a háborúban ... A bitumenszagú vándorla­boratóriumban kaptam a har­madik választ. A modern frizurás, lezseren öltözött, grafikonokkal bíbelődő tech­nikus adta: — Megértés, támogatás. Mert az újtól mindig félnek az emberek... 1 Amihez ész, bátorság és támogatás kellett: a Körúti Üzemi Vállalat 1963-ban megbízást kapott, hogy Nagy­atád és Berzence között épít­sen egy 12 309 méter hosszú, hat és fél méter széles utat. A vállalat szakemberei a le­hetőségek fölmérése után kü­lönös ötlettel álltak elő. Azt javasolták, hogy a hagyomá­nyos kőburkolattól eltérve, a munkahely közelében levő külszíni feitéssel bányászha­tó sóderből építsék meg az utat Indokaik a következők voltak: 1. Bizonytalan, hogy az út építéséhez szükséges 65 000 tonna követ idejére le­szállítják; 2. a követ csak Csurgón lehetne a vasúti ko­csikból kirakni, az állomás­tól a helyszínig vezető út rossz, ilyen mennyiségű kő szállítása teljesen tönkreten­né; 3. ha a helyszínhez közel levő anyagot használják fel, nem kell 6500 vagont igény­be venni, s nincs szükség 300 000 tonnakilométer köz­úti szállításra; 4. az új mód­szer alkalmazásával időt le­het megtakarítani; 5. jelentős összegre rúg a pénzbeli meg­takarítás; 6. a sóderburkolatú út legalább olyan jő, mint a hagyományos, öt érvet min­denki elfogadott. A hatodik helyességét csak szakmai vizsgálatokkal tudták bizo­nyítani. A műszakiak: Pin­tér István .technológiai cso­portvezető és Takács István főmérnök irányításával kikí­sérletezték a burkolásra al­kalmas aszfalt technológiai összetételét. És győztek... Simon Miklós, az Útügyi Kutatóintézet neves aszfalt­tudósa kiválónak mi nősítette a vizsgálatra átadott anya­got. Az építtető, a Közúti Igazgatóság egyetértett az új megoldással, s támogatta. A sóderútból eddig há­rom és fél kilométer hosszú szakasz készült «L KÓ @ Hajnalban égiháború tört ki. Villámok hasogatták a sö­tétséget, és úgy szakadt az eső, hogy a fényszórókat is alig lehetett látni. A Kocsis­brigád minden tagja ott szo­rongott a telep egyetlen ba- rakjában. Mérgesen nézték a sötétséget. Amikor még job­ban rázendített az eső, a ko­pogás a pihenőben levőket is felzavarta. Az egyik ember esőköpenyt terített magára,' és kiszaladt az árokpartra. A piszkosan kavargó vizet néz­te a zseblámpa fényénél. Visszaérve lerázta magáról az esőcseppeket, és csak eny- nyit mondott: — Nincs vész ... A többiek tudták, hogy miről van szó. Nemrég védő­gátat kellet húzni a patak mellé. Éjszaka volt. Az árok vize már a telep áram- fejlesztője alatt bugyboré­kolt ... A Kocsis-brigád a gépé­szekkel együtt hajnali fél há; romtól reggel hatig várta a jó időt. Most napsütés ragyog. A levegő kátrányszaggal van tele. A kazánok kéményei sű­rű, fekete füstöt Dióéinak a magasba. A gyűrött arcú művezető magyaráz. — Ez az egésznek a szíve. Ha itt el van rontva, akkor megette a fene. Azért tették ide Kocsisékat, mert nagvon tudnak vigyázni. Szocialista brigád. Csupa kérges kezű útépítő. — Nem féltek az új mun­kától? Keverék zúdul az akna alatt álló gépkocsi rakodóte­rére. Gőzölgő, füstölgő, 160 fokos fekete massza. Csak a válasz vegét hai lom. — Ami okos dolog, annak csak örülni tud az ember. Elsején kezdték a kettős műszakot. Azóta hajnali fél háromtól este fél kilencig ál­landóan zúgnak a gépek. Kétszázhúsz tonna keveréket adnak ki két műszak alatt. Vállalták, hogy a tervezett határidő előtt három hónap­pal befejezik a munkát. Egy dolog mindjárt az elején fel­tűnt. A telepen egyetlen la­pátoló embert sem láttam. Báli József nevetve nyugta­tott meg: — Ezeket a gépsorokat Garami Antal gépcsoportve­zető állította ősszé. — És az ezt jelenti? — De ezt ám! Mert Gara­mi is szívügyének tartja ezt a munkát. Sokat, töprengett, hogyan lehetne jól »s okosan csinálni mindent. És amint látja, kispekulálta ... H Kanyargós, kikopott mezei út vezet a bányához. A gép­kocsivezető ördöngős ügyes­séggel tekergeti a volánt. — Itt jön a legtöbb nyere­ség. — Hol? — A bányában ... Széles vízsáv van előttünk. A vezető kapcsol, aztán rá­tapos a gázpedálra. — Nem kell félni, alul ka­vics van... — A sóder köbmétere 17 forint 30 fillér. A kő ton­nája a csurgói állomásra szállítva 120—140 forintba került volna. Az út Berzence felőli ré­szén van a kész szakasz. Teljesen sima, olyan, mintha gumiszőnyeg [ tolna. — Öröm ifejta vezetni — dicsekszik a sofőr. Beljebb érve terelőkövek irányítják a kocsikat. Min­dig ott lehet közlekedni, ahol még tömörítésre van szük­ség. Egy erdei nyiladéknál dolgozik a VaJ/có-brigád. Cu- pa bronztestű ember. A hő­ség szinte elviselhetetlen. Fe­lülről a nap, alulról a 140 fokos massza ontja a mele­get, Szabó István, a legöre­gebb útépítő csatlakozik hoz­zánk. — Nem olyan veszélyes — mondja a melegről. Az árnyékba telepedve sok mindenről beszélt. Amikor azt kérdeztem tőle. hoev mi­lyen lesz ez az út. csöndes komolysággal válaszolt.: — En már so^ utót építet­tem. de ha minden jól megy, ez lesz a legkülönb... [4] Az útra a főmérnök kísért el. Egész idő alatt a száraz adatokról beszélt. Elmondta* hogy akadtak, akik nagyon »rizikósnak« tartották ezt a vállalkozást. Ezek csak most nyugszanak meg, mert már egymillió forintra becsülhető a nyereség. Németh Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents