Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

IWJtG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) Lux, 80 FHXÉB Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA KÉT ŰJ LAKÓHÁZ XXII. évfolyam 156. szám. 1965. július 4., vasárnap INTcZEI LEONYID BREZSNYEV: Amerika durva önkénye következtében kiéleződött a nemzetközi helyzet Az SZKP Központi Bi­zottsága és a szovjet kormány szombaton a Kremlben, a kongresz- szusi palotában fogadást adott a szovjet katonai akadémiák idén végzett növendékei tiszteletére. A fogadáson jelen vol­tak a szovjet hadsereg és hadiflotta parancsno­kai, a testvér országok­ból érkezett és a Szov­jetunióban kiképzést nyert katonatisztek, az SZKP és a szovjet kor­mány vezetői. A fogadá­sán ti. I. Brezsnyev be­szédet mondott. Brezsnyev, az SZKP Közpon­ti Bizottságának első titkára kijelentette: »Mind a mai na­pig fennáll az imperializmus részéről fenyegető háborús ve­szély«. Megállapította, hogy az im­perializmus reakciós erői az utóbbi időkben észrevehetően fokozták provokációs tevé­kenységüket. Az Egyesült Álla­mok vietnami agressziója, fegyveres beavatkozása a do­minikai nép belső ügyeibe, kongói útonállása, »a durva önkény és erőszak megnyilvá­nulásai, amelyek következté­ben a nemzetközi helyzet ki­éleződött«. A reakció és agresszió fő támasza az amerikai imperializmus — Segítséget nyújtunk ma és a jövőben egyaránt azoknak, akik harcolnak az imperialista elnyomók ellen, a gyarmati rendszer minden fajtája el­len _ mondotta Brezsnyev. A továbbiakban hangsúlyoz­ta, hogy a reakció és agresszió fő támaszának szerepében az amerikai imperializmus lép föl. Vele szoros szövetségben van­nak a nyugatnémet imperialis­ták, akiknek »revansvágyó po­litikai irányvonala és az a tö­rekvése, hogy minden áron megkaparintsák a nukleáris fegyvereket, Európa és nem­csak Európa népeinek bizton­ságát veszélyezteti«. »Ezzel ok­vetlenül számolnunk kell«. — A történelmi tapasztala­tok arra tanítanak bennünket, hogy minél erősebb hadsere­günk, minél magasabb fokú éberségünk, annál szilárdabb a béke határainkon, annál szilár­dabb a béke földünkön — je­lentette ki a továbbiakban Brezsnyev. — Meggyőződésünk, méghozzá mély meggyőződé­sünk, hogy a szovjet hadsereg képes elvenni a kedvét bár­mely agresszornak attól, hogy megbontsa népünk -békés mun­káját és nyugalmát. A szónok hangsúlyozta, hogy a szovjet hadsereg ereje sze­mélyi állományának magas fo­kú eszmeiségében rejlik. A tisztek kilencven százaléka a párt vagy a Komszomo! tagja. Ez óriási erő, amely sziklaszi­lárddá és harcképessé teszi a hadsereget. Arról a külföldön terjesztett híresztelésről, amely szerint az Egyesült Államok fölényben van a Szovjetunióval szemben a stratégiai fegyverek terüle­tén, Brezsnyev kijelentette, hogy ez »újabb kísérlet, amellyel lelket akarnak önte­ni a nukleáris zsarolás már régóta csődöt mondott politi­kájába«. — Világszerte ismeretes — folytatta —, hogy nincs szük­ség erőnk reklámozására és terjengős bizonygatására. Tá­vol áll tőlünk a fennhéjázó di­csekvés, és fenyegetni sem aka­runk senkit. Mégis meg kell állapítanunk, hogy a Szovjet­unió nukleáris rakétaerejére vonatkozólag Nyugaton idézge­tett adatok és számítások ko­rántsem tanúskodnak e számí­tások készítőinek és az impe­rialista államok kémszolgála­tainak tájékozottságáról. Tel­jes határozottsággal kijelent­jük, hogy ha katonai potenciá­lunk erejének effajta értékelé­se alapján kísérelnének meg bármiféle agresszív cselek­ményt országunk ellen, ez végzetessé válna az agresszió kezdeményezőire. Brezsnyev közölte, hogy a Szovjetunió rendelkezésére ál­ló interkontinentális és orbi- tális (Föld körüli hatósugarú) rakéták mennyisége elegendő ahhoz, hogy egyszer s minden­korra végezzenek bármely ag- resszorral, az agresszorok bár­miféle csoportjával. Elszámítja magát, aki a szocialista országok nézeteltéréseire építi kalandor terveit A továbbiakban rámutatott arra, hogy »komoly sikereket értünk el a rakéták elhárítá­sára szolgáló eszközök megte­remtésében. Az utóbbi időkben sikerült további fontos lépése­ket tenni, amelyeknek követ­keztében erősen fokozódott ra­kétaelhárításunk hatékonysá­ga.« — Hadseregünk ereje, mi­ként a többi szocialista ország hadseregéé is. a célok és ideá­lis közösségén alapuló szoros harci szövetségünkben rejlik — mondotta a továbbiakban Brezsnyev. — Súlyosan elszá­mítja magát az, akr a szocia­lista táborban mutatkozó né­zeteltérésekre építi kalandor terveit. Az európai szocialista országok harci közössége, mely a Varsói Szerződés Szervezeté­ben testesül meg, már régóta a népek békéjének és bizton­ságának nagy súllyal latba eső, ■álárd tényezőjévé vált. A Varsói Szerződés alapját alko­tó elvek visszatükrözik részve­vőinek szilárd akaratát és ké­szenlétét arra, hogy leküzdhe­tetlen gátat emelnek a hábo rús kalandok kedvelőinek út­jába. — Szívünket büszkeség tölti el, amikor látjuk, hogyan ül­nek itt, e teremben egymás mellett a szovjet tisztek és a szocialista testvérországok tisztjei. Ez a tény megbontha­tatlan szocialista elvtársiassá- gunk, internacionalista szoli­daritásunk egyik megnyilvánu­lása! Önök együtt tanultak, együtt sajátították el a har­cászat művészetét, és ha az imperialisták meg mernék za-_ várni népeink békés munká-" ját, akkor önök szintén együtt, vállvetve lépnének föl bár­mely agresszor etilen. — Mi, szovjet emberek nagy célunkért, a kommunista tár­sadalom fölépítéséért élünk, dolgozunk, harcolunk — je­lentette ki ezután Örezsnyev. Megállapította, hogy a szov­jet gazdaság, tudomány, tech­nika, kultúra most erőteljesen fejlődik. Az idén szervezetten folynak a mezőgazdasági mun­kálatok, az ország déli részé­ben már megkezdődött az ara­tás. i Brezsnyev közölte, hogy a Szovjetunióban most dolgozzák ki az 1966-ra szóló tervet és a következő, az 1966—1970 kö­zötti időszakra szóló ötéves tervet Ezekben az a törekvés nyilvánul meg, hogy lényege­sen jobban és ésszerűbben használják fel a nemzeti jö­vedelmet biztosítsák az ipar további fejlődését, az ország védelmi képességének növeke­dését, a mezőgazdasági terme­lés, az élelmiszer- és könnyű­ipar fellendülését, a népjólét emelkedését A Szót jetii ni 5 következetesen síkraszáll a tartós békéért Az SZKP Központi Bizott­ságának 1964 októberi plénu­ma óta a párt következetesen kiküszöböli a szubjektivizmust és a rögtönzést a különböző kérdések megoldásánál. Az utóbbi időkben végrehajtott intézkedések azt tanúsítják, hogy pártunk és kormányunk mélyrehatóbban foglalkozik a kommunista építés égető kér- déseiveL — Egész életünk és mun­kánk megbízható iránytűje a marxista—leninista tanítás volt és marad — jelentette ki Brezsnyev. Befejezésül megállapította, hogy a Szovjetunió következe­tesen síkraszáll a tartós bé­kéért, a népeknek a gyarmati elnyomás alól való felszabadí­tásáért, a demokráciáért és a szocializmusért küzdő erők összefogásáért. »Mi a különbö­ző társadalmi rendszerű álla­mok békés együttélését hirde­tő elvek megvalósítását, a ter­monukleáris világháború meg­akadályozását kívánjuk. Orszá­gunk továbbra is küzd a fegy­verkezési hajsza megszünteté­séért, a nukleáris fegyverek el­tiltásáért, az általános és tel­jes leszerelésért« — mondotta Brezsnyev. (MTI) Decemberben és februárban költöztek be a lakók Kapos­váron a KPM által épített lakásokba a József Attila utcában, a MÁV házak udvarán. Mindkét ház négy- emeletes, 18—18 családnak nyújt otthont. Ismét amerikai támaszpontot támadtak a vietnami szabadságharcosok Dél-vietnami szabadsághar­cosok szombaton hajnjalban ak­nákkal lőtték a Saigontól 130 kilométerrel délre levő Can Tho amerikai légitámaszpon­tot Az amerikai parancsnok­ság Skyraider vadászbombázó­kat vetett be a partizánok el­len, akik ekkor visszahúzód­tak, de néhány órával később az első támadás szírihelyének közelében újból több aknát lőttek ki a repülőtérre. A Can Tho-i támaszpont 50 kilomé-- terrel északnyugatra van Soc Trangtól, amelynek helikop­ter-támaszpontját pénteken tá­madták a szabadságharcosok. A vietnami néphadsereg fő­parancsnokságának összekötő bizottsága tiltakozott a nem­zetközi ellenőrző bizottságnál a pénteken a Hanoitól 64 ki­lométerre fekvő Nam Dinh és Dien Bien Phu körzetei ellen végrehajtott amerikai repülő­támadások miatt. Hanoiban szombaton bejelentették, hogy a pénteki légitámadások során Dien Bien Phu fölött egy ame­rikai gépet lelőttek és Nam Dinh körzetében két másik gé­pet felgyújtottak a légelhárító ütegek. A Nam Dinh elleni tá­madás során az amerikai gé­pek lakott negyedeket bombáz­tak és fedélzeti fegyverekkel lőttek. A támadásnak kilenc halottja és 65 sebesültje volt. A Saigon—Gia Dinh körze­tében működő DNFF-erők pa­rancsnoksága figyelmeztetést intézett a dél-vietnami és kül­földi állampolgárokhoz, ke­rüljék az amerikaiak társasá­gát és olyan nyilvános helyek fölkeresését, ahol nagyobb számban tartózkodnak ameri­kaiak, minthogy a szabadság- harcosok a jövőben fokozni kívánják megtorló akcióikat az amerikai agresszorok ellen. A saigoni kormány öt napra betiltotta az angol nyelvű Saigon Post napilap megjele­nését. Az angol nyelvű lap el­leni intézkedést a hatóságok azzal indokolták, hogy szer­kesztősége megsértette a cen­zúrarendelkezéseket, és »eltú­lozta a Da Nang-i amerikai lé­gitámadás ellen intézett Viet- Kong-támadás jelentőségét«. A lapot elsősorban a Saigonban szolgálatot teljesítő amerikai katonák olvassák. Tovább apad a Duna A Duna vízgyűjtő területén az utóbbi 24 órában nem volt lényeges csapadék, alig kapott vízutánpótlást a folyó. A fel­ső Duna egy nap alatt, szom­bat reggelig Bécsnél 21, Po- zsonynál 39 centiméterrel apadt. A magyar részen csak Dunaremeténél csökkent je­lentősen a folyó vízszíntje, péntek reggeltől szombat délig 22 centiméteres apadást mér­tek. Váctól Mohácsig azonban másfél nap alatt csupán 3—5 centiméterrel süllyedt a Duna vízszíntje. Kedvezőtlenül ala­kult az időjárás a Dráva men­tén. Szombatra virradóan 50—60 milliméter csapadék hullott a Dráva vízgyűjtő terü­letére. így az újra megduz­zadó Dráva tovább lassítja az Fejlődik a ma­gyar hajóipar. A külföld is egyre jobban érdeklődik ter­mékeink iránt. Ez az 1400 ton­nás tengeri te­herszállító hajó például norvég megrendelésre készült. (Elsó kép.) Előkészí­tik szállításra az 5/30-as típu­sú portáldarú- kat a darugyár Duna-parti sze­relőterén. (Má­sodik kép.) apadást a Duna dél-magyaror­szági szakaszán. Mohácsnál szombaton délben 12 órakor 934 centimétert mu­tatott a vízmérce. A június 18-i tetőzés óta tehát — egy centiméter híján — fél métert apadt már a Duna. A legkritikusabb részen — az országhatár közelében hú­zódó töltésszakaszon azonban nem következett be lényeges javulás, itt továbbra is igen súlyos a helyzet. A jobb parti 1-es számú gátőrjárásban szombaton hajnalban a telje­sen átázott töltés mögött több új buzgár keletkezett, köztük egy nagyobb méretű, amelynek zavaros vize töltéskimosódást jelez. Homokzsákokból ellen nyomó medencét építettek kö­réje, és a helyszínre kivonult budapesti árvédelmi osztag hétméteres pátrialemezeket vert le a töltés megerősítésé­re. / A tartalomból: Újra vetés — ÜJ REMÉNYSÉG (3 o.t MEGSÉRTŐDÖTT A FŐMÉRNÖK (5. o.) ÓRÁKIG TARTÓ PERCEK (4. o.) BORSOS MIKLÓS KIÁLLÍTÁSA (7. o.) ALKU LIGUZÄBAN (8. o.) GYERMEKEKNEK (9. O.í SAV ARIA—PANNÓNIA SZÉP VIRÁGA !10. o.i BOLDOG FÉLÉVET (12. O.)

Next

/
Thumbnails
Contents