Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-18 / 168. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1965. július 18. Nem lesz baj az utánpótlással Kapolyon MMmmmmm. Visszapillantás a féiúfról Ncgy előnnyel vezethetne a K. Honvéd... A TAVALYI ÉVSEN mindvégig ▼ezeto szerepet játszott a Kaposvári Honvéd az NB II Nyugati csoportjában. Az első helyet huzamosabb ideig birtokába venni azonban sohasem sikerült, ugyanúgy a hajrában is megvolt az a bizonyos fejhossz, amivel lemaradt a ül. kér. TTVE mögött. A szezon végén nyolc olyan játékos szerelt le, aki állandó tagja volt az NB n-es keretnek: Szabó, Müller, Schmidt, Rátkai, Timár, Csapó, Muzslai, Fehér. Ezeknek pótlásáról a téli szünetben kellett gondoskodni. A közvélemény kíváncsian várta, mit nyújt a Honvéd átszervezett csapata. Az 1965. évi kezdés rrem volt valami jó. A gyenge Pécsi BTC ellen döntetlent (0:0) ért el itthon az együttes. Akkoriban a legtöbben ezt azzal magyarázták, hogy még nem kovácsolódott össze a csapat. Kevesen hitték volna, hogy ez a fátumszerű tehetetlenség -a hazai pályán végigkíséri az együttest szinte az egész tavaszi fordulóban. Következett: győzelem Várpalotán, vereség itthon a Székesfehérvártól. Azután egy jó sorozat eredményeként a csapat az első helyre került, s azt egy-egy hetes kieséstől eltekintve végig megtartotta. Jelenleg 3 pont előnynyel várja a csapat az őszi folytatást. A labdarúgásban meglehetősen szokatlan úton jutott el idáig a Honvéd. Ugyanis ritka, mint a fehér holló, az olyan eset, hogy egy csapat az idegenben játszott meccsek pontjait szerzi meg biztosan, idehaza veszít. Kevés együttes dicsekedhet azzal, hogy egy fél szezonban nem szenvedett vereséget vidéken. Nyolc mérkőzésből hetet megnyert, és csupán Győrben ért el döntetlent. Ezzel 15 pontot szerzett. Ezek után szinte hihetetlen a hazai mérleg. A kilenc meccsből négyet nyert a csapat, egy döntetlenül végződött, és négyet elveszített: itthon mindössze 9 pontot gyűjtött. A HONVÉD »KIFORDÍTOTT* SZEREPLÉSE hetenként meg-meg- újuló vita tárgya volt Kaposváron a szurkolók körében. A vélemények megoszlottak. Az indokok közt szerepelt a rossz pálya, a kondíció, a hétközi szabadság, a játékfelfogás, a rosszul végrehajtott taktika, ez elfogódottság, a »lidércnyomás*, és így tovább minden, ami elképzelhető a labdarúgással kapcsolatban. A tárgyilagos mérlegeléskor induljunk ki egy számadatból. A Székesfehérvár, az Ikarus, a P. Bányász, az Esztergom és a PBTC ellen úgy úszott el kilenc pont, hogy az öt mérkőzésen csupán egy gólt rúgott a Honvéd témadósora. Így azután, ha az ellenfél szerencsével vagy anélkül beszemfüleskedett egy icipici kis gólt, már megnyerte a mérkőzést. Tehát amellett, hogy más körülmények is közrejátszhattak, körülbelül mégis az eredménytelen csatárjáték a legelfogadhatóbb ok. A csapat főerőssége a védelem. Több kitűnő játékos állt az edző rendelkezésére, sőt némelykor még a csatársorba is jutott belőlük. Természetes, hogy elsősorban a stabil hátsó alakzatokra épült a Honvéd taktikája is. A négy hátvédes sor — söprögetővel vagy anélkül — elsőrendű feladata volt gólt nem kapni. Ebben segítettek a fedezetek is. Amikor azután az ellenfél első rohamai eredménytelenségbe fulladtak, és a csapat »kiengedett*, a Honvéd gyors ellentámadásba lendült, és a fellazult védelem mellett sikerült megszerezni a győztes gólt vagy gólokat. » Tóth József edzőnek ez a taktikája vidéken kitűnően bevált, ezt az eredmények is igazolják. De más volt a helyzet idehaza, amikor az ellenfél hasonló elgondolásokkal lépett pályára. A két megerősített védelemmel szemben két csonka csatársor próbálkozott vagy játszadozott a pálya közepén a senki földjén. Ennek következménye volt, hogy a hazai meccseken alig esett gól. Amellett, hogy a Honvéd támadói legtöbbször csak a felét tették ki a szemben álló védők létszámának, nem tartották meg a taktikai fegyelmet sem. A helycserét úgy alkalmazták, hogy hol a játéktér egyik, A tűi név kezdetén rtem lesz gondja l szerezze be az előre. csomagolt iskolaszereket Ä Somogy megyei Iparcikk-kisker. Vállalat kaposvári, barcsi, nagyatádi és Balaton-parti szaküzleteiből. (95864) hol a másik oldalán, többnyire azonban középen tartózkodott mindegyikük, megkönnyítve ezzel az amúgy is tömör védelem dolgát. Egyszeriben megváltozott a helyzet, amikor felhagyva a védekezéssel a teljes csatársor a pálya egész szélességében rohamozott, sőt felzárkózott a támadó fedezet is. Ilyenkor az ellenfél lélegzethez is alig jutott, kényszerítve volt szinte mjnden emberével megszállni a kapu előterét, hogy minél kevesebb góllal megússza. Példa erre a Pápa elleni találkozó, amikor a passzív első félidő után így sikerült megfordítani a vesztésre álló mérkőzést. A Honvéd csapatában tizennyolc játékos járult hozzá a sikerhez a tavaszi szezonban. Minden mérkőzésen, tehát 17-szer játszott Földi és Daka. Paulicsek, Táj ti 16, Köves, Dauda 14, Erdösi, Szekeres, Bobori. Kincsei 13, Fenyvesi 12, Szöllősi 10. Kcrkai 5, Saly 4, Balázs, Terjéki, Opova 2 és Tóth 1 alkalommal lépett pályára. A gólszerzésben Daka, Kincsei, Paulicsek, Földi és Dauda járt az élen. VÉGEZETÜL TÉRJÜNK VISSZA A CÍMHEZ: Nagy fölénnyel vezethetne a K. Honvéd . . . , ha a ragyogó vidéki szereplést akár csak megközelíti eredményességben a hazai mérleg. De legyünk őszinték. Ha a csapat fordítva hozza a meccseket, és idegenben kap ki négyszer, senki nem szól egy szót sem, nem bírál, hanem elégedett. Bs végeredményben elégedettek is lehetünk. Az együttes kitűnő összteljesítményt nyújtott, és három pont előnnyel az első helyen kezdheti az őszi fordulót. Elhangzott olyan vélemény is, hogy »ezt a bajnokságot a Honvédnak írták ki*. Persz§ szó szerint véve nem ilyen egyszerű a dolog. De az bizonyos, hogy a csapat egyik nagy esélyese a bajnokságnak, minden adottsága megvan a megnyerésére. És bizonyára az összes somogyi labdárúgóbarát őszintén kívánja nekik, hogy ez sikerüljön. Mayer Géza Sora tavasztól kés ói őszig rúgja a labdát a gyerekek apraja-nagy ja. Négy járási döntő több mint félezer versenyzővel Nagyatádi járás A nagyatádi járásban a községi selejtezőket erősen zavarta a rossz, esős időjárás. A legeredményesebben Szabáson, Bolháson, Felsőbogáton, Segesden és Taranyban rendezték meg a spar- takiádokat. A járási döntőre 15 község küldte el versenyzőit, összesen 197 sportolót. Üj jel^n- ség volt, hogy míg azelőtt csak Nagyatád indított kézüabdacsa- patot, most Tarany, Lábod, Bolhás és Segesd is indult ebben a sportágban. Az egyes számok győztesei: FÉRFIAK 100 m: Papp István (Nagyatád) 13.00. 400 m: Tanics Tibor (Csököly) 58.4. 800 m: Kömpf Gyula (Mike) 2:32.8. 1500 m: Kálmán András (Bolhás) 5:04.0. Spartakiád váltó: Bolhás 4:16.9. Magasugrás: Tanics Tibor (Csököly) 170. Távolugrás: Gottvald József (Nagyatád) 541. Súlylökés: Filó József (Segesd) 10,20. Gránátdobás: Gottvald Lajos (Nagyatád) 68. Kézilabda: Nagyatád. Röplabda: Nagyatád. Teke: Felsőbogát (Zsobrák, Toplak, Bá- csai). Kerékpár: Kiss József (Kisbajom). NŐK 100 m: Bérdi Anna (Mike) 14.6. 400 m: Kővári Katalin (Bolhás) 68.2. Spartakiád váltó: Bolhás 3:31.6. Magasugrás: Kozma Mária (Tarany) 120. Távolugrás: Bérdi Anna (Mike) 443. Gránátdobás: Zadravecz Teréz (Tarany) 43. Súlylökés: Gavallér Enikő (Nagyatd) 7,35. Röplabda: Felsőbogát. Kézilabda: Tarany. Tabi járás A K. Építők és a K. Fáklya tekecsapata jutott a Balaton Kupa döntőjébe A kaposvári csoportban befejeződtek a Balaton Kupa selejtező és elődöntő mérkőzései. A selejtezőben nyolc kaposvári csapat indult, és az első négy helyezett jutott tovább. Itt meglepetés volt, hogy a K. Spartacus csapata elvérzett, és kiesett a további küzdelemből. Az elődöntőben nagy harc folyt. Különösen a második helyért volt késhegyre menő a küzdelem, és a Fáklya csak 9 fával tudta megelőzni a K. Vasast. A selejtezőket és az elődöntőket az Építők és a Spartacus tekepályán rendezték meg, és kétszer száz vegyesdobásból álltak. A döntőt ugyanilyen formában bonyolítják le július 24-én és 25-én. Az ezen részt vevő hat csapat közül a két kaposvárin kívül az FTC ismeretes. A másik három induló a Bp. Elektromos—Bp. Művész, a Győri ETO—Soproni Textil, a Pápai Vasas—Herendi Építők mérkőzések győzteseiből kerül majd ki. A kaposvári elődöntő végeredménye: L K. Építők 2. K. Fáklya 3. K. Vasas MTE 4. K. Közút 4955 fa 4869 fa 4860 fa 4654 fa A legjobb egyéni teljesítmények: Szakály (K. Fáklya) 880. dr. Németh (K. Építők) 879, Ládonyi Cs. (K. Építők) 860, Ládonyi A. (K. Építők) 847, Szabó (K. Vasas) 840, Hideg (K. Fáklya) 824, Dóczi (K. Fáklya) 824. A .iet két részletben rendezik, »jieg. A labdajátékokat 1 férfi és 4 női kézilabdacsapat, továbbá 4 férfi és 3 női röplabdacsapat részvételével Tabon bonyolították le. Az atlétikai döntőkre Karádon került sor. Általános vélemény szerint a tabi járásban még nem sikerült ilyen jól a spartakiád döntő. Ezért a rendező bizottság tagjain kívül a karádi sportkör vezetőit illeti dicséret. A találkozóra a járás összes községéből 140 férfi és 55 női versenyző jött el. Az atlétikai versenyek után a járási labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzést vívott a karádi együttessel. Győztek a karádiak Síire. A mérkőzés bevételét az árvízkárosultak javára ajánlották fel. Erre a célra adták a játékvezetői díjat a mérkőzés bírái: Antal István, Kozári György és Szántó János. FÉRFIAK 100 m: Németh György (Somogy- acsa) 12.9. 400 m: Felde Péter (So- mogymeggy.es) 66.1. 800 m: Horváth János (Karád) 2:37.1. 1500 m: T,]üske István (Somogyacsa) 5:15.4. 'táVólugrás: ' Bene József (Gamás) 485. Magasugrás: Vojts Endre (Nágocs) 150. Súlylökés: Ko- cor Lajos (Som) 9,51. Gránátdobás: Czigner János (Somogyacsa) 60. Kézilabda: Tab. Röplabda: Tab téglagyár. NŐK 100 m: Forrnom Anna (Somogyacsa) 14.2. 400 m: Babos Mária (Nagyberény) 79.5. Távolugrás: Babos Mária (Nagyberény) 410. Magasugrás: Babos Mária (Nagyberény) 135. Súlylökés: Lengyel Erzsébet (Bábonymegyer) 605. Gránátdobás: Szanyi Katalin (Kapoly) 39/ Kézilabda: Som. Röplabda: Kapoly. Fonyódi járás Itt is két vasárnap került sor a labdajátékokra, illetve az atlétikai versenyekre. A részvevők száma 94 volt. Ismét elindult gránátdobásban Antal Franciska, és edzés nélkül 51 métert ért el. A megyei döntőn szeretné megjavítani az általa tartott megyei csúcsot. A buzsáki lányok ismét biztosan nyerték a kézilabda döntőt, de a balatonboglári fiúk is szinte elmaradhatatlan részye- ői lesznek a megyei döntőnek. FÉRFIAK 100 m: Káposztás Lajos (Balaton- boglár) 13 1. 400 m: Káposztás Lajos (Balatonboglár) 60.6. 800 m: Háttá János (Balatonboglár) 2:25.0. 1500 m: Schmidt József (Balatonboglár) 4:47.0. Spartakiád váltó: Balatonboglár. Magasugrás: Berkes Pál (Balatonboglár) 150. Távolugrás: Kancsa Attila (Balaton- szentgyörgy) 486. Súlylökés: Fekete Rudolf (Balatonboglár) 10,17. Gránátdobás: Fekete Rudolf (Balatonboglár) 62,40. Kézilabda: Bala- tcwiboglár. Röplabda: Somogyba- bod. Teke: Csapat: Balatonboglár. Egyéni: Pintér István (Balatonboglár). NŐK 100 m: Nagy Ilona (Balatonboglár) 14.6. 400 m: Nagy Ilona (Balatonboglár) 1:04. Spartakiád váltó:«' Buzsák. Magasugrás: Papp Mária (Balatonfenyves) 130. Távolugrás: Tróbert Hedvig (Somogyvár) 413. Súlylökés: Tróbert Hedvig (Somogyvár) 7,90. Gránátdobás: Antal Franciska (öreglak) 51,10. Kézilabda: Buzsák. Röplabda: Somogy- babod. Csurgói járás Az első fordulóban az atlétikai és a kerékpáros versenyszámokat bonyolították le. Ezeken a vártnál kevesebben jelentek meg, mivel az első igazi jó idő a földekre csalogatta a sportolókat is. Azonkívül a szállító jármüvek is a mezőgazdasági munkákkal voltak elfoglalva. Második alkalommal a röplabda, a kézilabda és a kispályás labdarúgó járási döntőt rendezték meg. A harmadik fordulóra maradt teke döntőket Nagykanizsán, a Bányász-pályán tartották meg. férfiak 100 m: Glbizer Lajos (Csurgó) 12.6. 400 m: Molnár József (Gyékényes) 69.04. 800 m: Végvári Péter (Csurgó) 2:35.8. 1500 m: Vola- rics József (Csurgó) 5:26.2. Spartakiád váltó: Csurgó (Flnda, Glbizer, Végvári, Biczó) 4:21.5. Magasugrás: Gibizer Lajos (Csurgó) 155. Távolugrás: Kiss £ános (Gyékényes) 540. Súlylökés: Gál István (Csurgó) 10,35. Gránátdobás: Kovács Ferenc (Csurgó) 66,26. Kerékpár: Szollár István (Berzence). Teke: Csapat: Ortilos (Musztács, Hervai, Sifter). Egyéni: Székely Ernő (Fogánv szentpéter). Röplabda: Csurgó. Kt zilabda: Gyékényes. Kispályás labdarúgás: Gyékényes. NŐK 100 m: Bertalan Ilona (Csurgó) 15.4. 400 m: Kálmán Mária (So- mogyudvarhely) 1:34.8. Távolugrás: Hent Gizella 340. Magasugrás: Nagv Zsófia (Csurgónagymarton) llo Gránátdobás: Hent Gizella (Berzence) 39,20. Kerékpár: Bertalan Ilona (Csurgó). Teke: Csapat: Csurgó (László, Mésel, Gál). Egyéni: László Ilona (Csurgó). Röplabda: Zákány. Kézilabda: Berzence. APROHIROETESEI^ Kaposújlakon, a Kossuth Lajos utca 30. számú ház eladó. Érdeklődni Mózsnénál. ___________________(2618) B ontott tégla, épületfa, deszka, cserép eladó. Kaposvár, Füredi u. 43. Érdeklődni helyszínen reggel 7- től este 6-ig. (2621) Nagyatádon Kossuth u. 29. számú családi ház beköltözhetően el- adó. ___________(2987) B alatonboglár, Jókai utca 7. sz. alatti kertes villa eladó. Bővebbet: dr. Voit László, Budapest, XII., Márvány utca 29.' Telefon 161-660. (2607) Kétszobás, összkomfortos családi ház (kerttel) mellékhelyiségekkel beköltözhetően elad 5. Kaposvár, Bartók Béla u. 128. (95881) Kétszobás, összkomfortos házrész sürgősen eladó. Budur Gellért, Kaposvár, Zalka Máté u. 13. (95912) Eladó 2 szobás nyaraló Balatonszabadi- fürdőn. Érdeklődni ugyanott, Hajmási Lajosnál. Akácos út. 3. (73Z90) Bontásból kikerülő nagy mennyiségű építőanyag kapható. Sár- dy János, Igái. (95751) Kútásó szerszám eladó. Kaposvár, Április 4. u. 32. Szira. __________________(95913) P ulikölykök — törzskönyvezettek — eladók. Kaposvár, Temesvár u. 6. (95897) Kfogástalan 250-es négyütemű NSU moi- torkeréícpár eladó, vagy oldalkocsira cserélhető megegyezéssel. BNV előnyben. Kaposvár, Sallai u. 27. Alig használt 250 köbcentis Pannónia motorkerékpár oldalkocsival sürgősen eladó. Balatonfenyves, Tátika u. 19. Karakai. Wartburg 900-as igényesnek eladó. Siófok, Somogyi u. 6. (73287) állás Sl Villanyszerelő-tanulót fölveszek. Érettségizett vagy jó rendű tanuló előnyben. Villanyszerelést, tekercselést, háztartási gépjavítást, autóvillamosságot tanulhat. Juhász villanyszerelő, Siófok, Széchenyi 6., Telefon 284 (73293) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat ács szakmunkásokat siófoki munkahelyre ‘’ölvesz. Jelentkezés: "Mófok, íő u. 2. sz v Kaposvár, Máj 1. u. 57. sz. alatt. (3155) somogyjádi fmsz Somogyiad községben lévő, 600 ooo Ft-os készlettel rendelkező, 140—150 000 Ft havi forgalmú vegyesiparcikk- boltjába azonnali belépéssel boltvezetőt keres (családtagba ) Működési, erkölcsi és szakmunkásbizonyítvány szükséges. Jelentkezés az fmsz központi irodájában munkanapokon 8—óráig. Az EM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre férfi is női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13- 15., földszint. (3088) A 13. sz. AKÖV azonnali belépésre (kaposvári, balatonboglári és csurgói telephelyekre) L í üiikásokat sz. ^zni lehet 1T iron, t vi u. 1 *>• >z. alatt. (95782) Házaspár kisgyermeke mellé gondozót keres. Jelentkezni egész nap: Kaposvár. Géza u. 40., Gárdony- várinál. (95907) Villany motorok javítását, szerelését, háztartási kisgépek helyszínen történő javítását vidéken is vállalom. Boros Gytila villanyszerelő-mester, Kaposvár, Május 1. u. 27. Telefon 21-47. A fonyódi Tenger Tsz-ben betc? rolt balatoni jég egy tételben eladó, vagy mázsánként naponta helyben is kapható. Érdeklődni Fonyódon, 90-ea telefonszámon. m db Megismerkednék házasság céljából komoly, erkölcsös lány- nyál 23—27 éves korig. Ajánlatokat »Szolid* jeligére 95786. számra ä hirdetőbe. (95788)