Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-13 / 138. szám
ÚJ UTAKON—TOVÁBB Al/t adjunk a kulturális szemle helyett? A búcsúztató általában szomorú, lehangoló. És most búcsúztatunk. A téma azonban kifacsarja a szó igaza hangulatát, mert a művelődési élet egy rövid időszakától, módszerétől búcsúzunk, amely ezernyi sikert' hozott, s alapot a tovább j ütéshez, tehát eleve örömet, elégedettséget kelt. A kulturális szemlék ötéves időszaka lejárt, s nyomában felpezsdült a műkedvelő művészeti mozgalom, ezrek és ezrek látóköre tágult, fiatalok és idősebbek éltek szereplési vágyuknak, közeledtek a zenéhez, az irodalomhoz, a tánchoz, s apostolokká váltak: a szocialista kultúra apostolaivá. Az igény növekedése új lehetőségeket követelt: korszerű művelődési házak népesültek be, s a szocialista kultúra igazi otthonaivá váltak. A szemlék betöltötték hivatásukat. Botladozás és útkeresés, műsorpolitikai bukfenc és előremutató tervezés, sikersorozat és a műkedvelő művészeti munka kiteljesedése jellemezte ezt az időszakot, mely őszinte híveket s néhány igazán kiváló szakembert is teremtett. Az utolsó szót mégis kimondtuk: a kulturális szemlék ideje lejárt. Méltánytalanság ez vagy valamiféle lebecsülése eredményeinknek? Nem! Az öt esztendőre úgy emlékezünk vissza, mint —- egy kicsit — a műkedvelő művészet »hőskorára«. Kellett ez az öt év, kellett a vetélkedő módszer, a szereplési lehetőség, s kellett előkészíteni azt, hogy az emberek önmaguk is különbséget tudjanak tenni a jó és a rossz között. Most tovább kell mennünk egy lépéssel — ez természetes. Eredményeink követelik. A munka lfzában ellentmondások ütköztek ki, s ezeket feloldani, megszüntetni kötelességünk. A tervezéssel máris elkéstünk kissé. A művészeti mozgalom továbbfejlesztésének módszeréről sokat vitatkoztunk már. Véleményem vol taképpen nem az enyém, hisz több szakembernél beszélgettünk róla, s a fő kérdésekben megegyeztünk. Mit kellene hát tenni, mit kellene adni a kulturális szemlék helyett? Valami olyat, ami egyszerűbb és gazdagabb; nagyobb szervezést igényel ugyan, de sokkalta jobb keretet, lehetőséget ad ahhoz, hogy a műkedvelő mű vészeti mozgalom jobban betöltse feladatát, az emberek szocialista tudatának kialakítását. Minden sikere és eredménye mellett nem árt föleleveníteni a kulturális szemlék néhány ellentmondását, hiszen csak a tapasztalatok okos felhasználásával juthatunk tovább. A szemle célja a párt művelődés- politikai irányelveiből fakadt: Növelni az egész dolgozó nép műveltségiét, tudását, emelni kulturális színvonalát. A lebonyolítás módszeré a »több lépcsős« vetélkedés volt, körzeti, járási és megyei bemutatók. (A szemléhez tartozott ugyan a felnőttoktatás, az ismeretterjesztés, az olvasómoz- galom is, de azt hiszem, most már kimondhatjuk: ezek sohasem kapcsolódtak szervesen a szemlékhez, nem is kapcsolódhattak.) A műkedvelő csoportok készültek a szemlékre, s azt hittük, a verseny, a vetélkedés ösztönözte őket. A verseny azonban olyan volt, mintha egy harmadikos általános iskolás egy harmadikos gimnazistával' vetélkedne matematikából. A csoportok különböző alapokról, különböző adottságokkal indultak. Éreztük ezt, hangsúlyoztuk is, hogy a bemutatón figyelembe kell venni az előadásba fektetett munkát. S itt volt az első ellentmondás. Ha verseny van, a zsűri csak a produkciót értékelheti. De mert érezte, hogy a műkedvelés lényegéből faka. tékelés sohasem állhatott a realitás talaján. Így fordult elő, hogy sokszor a szép ruhát, a csinos lányokat, a lelkesedést jutalmaztuk arany oklevéllel és nem a kórus- vagy a táncszámot. Ha most egy előadáson értékelnénk a megye arany oklevéllei kitüntetett énekkarait vagy színjátszó csoportjait, alighanem aikadna olyan, amely bronzot sem érdemelne. Tevékenysége mégis óriási értékű, s ezt méltányolni, jutalmazni kell. De nem a gyenge és az erős versenybe állításával, mert ez lehangoló, többet ált, mint használ. A csoportok egy része egész éven át dolgozott, erre buzdított a szemle is. Más része viszont csak a bemutatóra készült, s ezért nem egy helyen öncélúvá, megtörtté vált a kulturális munka. Azt hiszem, ezt sem vitathatjuk ma már. Baj van a zsűrizéssel is. A módszer csak akkor jó, ha azonos zsűri értékeli a munkát az egész megyében, Ezit nem tudtuk megszervezni. Még azt sem, hogy egyik-másik helyre egyáltalán eljusson a zsűri, s ne helyi emberekből kelljen rögtönzött bírálókat verbuválni. Ez is azt bizonyítja, hogy az eddigi versenyzés ideje lejárt. És végül: ma buzdítja a csoportokat? A hármas tagolású egyenlőtlen verseny avagy a pódium, a szereplési lehetőség, az erkölcsi megbecsülés arany, ezüst és bronz nélkül? Azt hiszem, az utóbbi. Ha egy községiben vagy járási székhelyen jók az adottságok, műkedvelő együttes van s viszonylag hozzáértő vezető, aki színvonalat és pódiumot, egész évre szóló programot tud biztosítani, ott nincs szükség erőltetett módszerekre. S hadd tegyem hozzá: bizonyos verseny így is kialakul, csak egészségesebben, tisztábban és célravezetőbben ... Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik leginkább a javaslat is: hogyan tovább? Ügy tudom, hogy országos szerveink lehetővé teszik, hogy a megyék az eddiginél sokkal önállóbban dolgozzák ki a mozgalom módszereit. S ez a fölismerés biztató! A gondolat nem új, nem eredeti, csak talán szervezettebb formában jelentkezik. Ügy lehetne röviden megfogalmazni, hogy kulturális szemlék helyett csereműsorokat! A módszer magas fokú kszervezettséget iigényel, s ez nem könnyű. Bizonyos értelemben — főként a műsorpolitikai illetően — fokozza a központi irányítást, ez azonban nem jár együtt a járások a községek hatáskörének csökkenésével, ellenkezőleg. A központi irányítás fokozása lehetővé tenné, hogy a műkedvelő együttesek az eddiginél jobban és magasabb színvonalon álljanak helyt a művelődéspolitikai, az ideológiai irányelvekből fakadó feladatok végrehajtásában, és az önművelésen, a szórakoztatáson túl az eszmei offenzíva, a szocialista tudatformálás intenzívebb hadseregévé váljanak. Ez a kor követelménye... Elképzelhető, sőt meg is valósítható, hogy a megyei művelődésügyi osztály a népművelési tanácsadóval s ennek szakreferenseivel — tehát a szakemberekkel — műsorterveket állítson össze egy-egy mélyebb gondolat köré csoportosítva. Figyelembe kell venni természetesen nagy nemzeti ünnepeinket, az irodalmi, a zenei, a képzőművészeti évfordulókat is. De ezeken kívül számos önálló est megtervezése lehetséges, nr' például a béke gondolatát, felszabadult .vagy a szabóságukért küzdő népek harcát, egy-egy költő harcos mondanivalóját, a mai magyar írók foglalását korunk nagy kérdéseiben, a szomszédos népek és a nagyvilág haladó művészetének, kultúrájának bemutatását állítják a középpontba, s változatos, minden művészeti ágat foglalkoztató egységes műsort teremtenek belőle. Ez nem jelent semmiféle uniformizálást, ihász a járások azt választják a sok lehetőségből, amihez adottságaik a legjobbak. De legalább van miből választaniuk, s ez színvonalas, tartalmában jó, sokatmondó s a válogatás művészi tekintetben is kifogástalan. E műsortervek, javaslatok kidolgozása után kerülne sor a tervezésre. Motorcserékről van szó tehát, sokkal elmélyültebb tervezés alapján, s a magas fokú szervezettséget éppen a járásoknak kellene megvalósítani. Egyetlen járás — mondjuk a nagyatádi — példáján köny- nyebben megközelíthető a javasolt módszer lényege. Mindenekelőtt feltételeznünk kell, hogy a művelődés járási vezetői ismerik az adottságokat, az együtteseket, a közönséget. az igényt, a teherbíró képességet is. Ezek alapján nyár elején egész évre szóló műsorokat terveznének. Tudják, hogy mondjuk Kutas, Segesd, Láibod, Somogyszob és Nagyatád az a hely, ahol nagyobb művelődési ház és közönség van. Mindegyik helyre egy évben liánom műsort választanának és terveznének. Tudják, hogy a községi csoportok mire képesek, és mit tudnak vállalni Ügy állítják hát össze ezeket a műsorokat, hogy azokban három, négy vagy több köaség képviselje a különböző művészeti ágakat S akkor értesíteni tudják mondjuk a lá- bodi énekkart szeptember elején (!) hogy november 17-én S omogyszabón szerepel egy békeesten (a gondolathoz idomuló két-hórom javasolt művel), február 12-én Segesden egy vidám esten és április 22- én az irodákra színpaddal együtt mondjuk egy Az irodalom és az antifasizrraB című összeállításban. A csoportnak tehát gazdag programja van, s ezzel biztosítottuk az egész évi munkát. Ugyanúgy minden csoport előre megkapná, hogy egész évben mire kell készülnie, hol fog szerepelni. Már a tervezésnél bizonyos színvonalkülönbségeket is kifejez az, hogy melyik csoport hová jut eL A jobbak nyilván Nagyatádra és más járás nagyobb községeibe, a legjobbak Kaposvárra is — hasonló csereműsor keretében. Aggályoskodhat valaki, hogy »igen ám, de mi lesz akkor a kisebb falvakkal«? Azt hiszem, gazdagabb műsort tervezhetünk az ő számukra is. A görgetegá csoport — egykét, a békéhez kapcsolódó számával — nem adhat önálló estet saját falujában, de meghívhatja Lábadét, Háromfát vagy Ótvöskónyit, tehát otthon is változatos műsort biztosíthat. Igen, nagyfokú szervezettségre van szükség. Mégis azt hiszem, megéri... Ezt a műsorcsere-akciót kellene kiterjeszteni minden járásra és az egész megyére. A különböző együttesek egy műsorban szerepeltetése is bizonyos vetélkedási lehetőséget biztosít, igaz, hogy különböző műfajokban, de igazságosabb alapon. Előfordulhat, hogy a csereműsorok közül egyik-másik összességében igen magas színvonalú lesz. Ezt a tervezésen kívül is tovább lehet juttatni a megyében vagy akár a megyén kívül is, hisz a megyei osztálynak erre lehetősége van. És még egy. A kulturális szemle közönsége — nem mindenütt, de általában — vérszegény volt, s ezt a hosszú műsor, a szervezés hiánya okozta. A műkedvelés közönségre való hatása tehát visszaesett. Az új módszerrel — ha egy községben kiírják például, hogy » A Balaton a művészetben«, s ott négy-öt falu különböző együtteseit láthatják, azt hiszem, szívesebben elmegy a közönség is. A lényeg tehát: elmélyült műsorvolitikai meggondolás, több szereplési lehetőség, nagyobb közönséghatás, magasabb színvonal. Röviden: a szemle eddigi módszereinek elvetése után jól szervezett cse- reműsor egész évben. Egyetlen aggodalommal találkoztam a javaslat kapcsán mindenütt: ki fedezi a csoportok utaztatását. Nem tudtam határozott választ adni rá, de annyit igen, hogy sokkal több pénz sokkal haszontalanabb dologra is elfolyt már a kultúra csatornáin. Nem kell tehát nagyobb összeg, csak észszerűbb gazdálkodás. S a vállalatok, a tsz-ek, a gazdaságok a szociális, kulturális alapjukból is fordíthatnak valamit erre: a csereműsor is kirándulás, csak valamivel tartalmasabb, mint amit oly gyakran tapasztaltunk az utóbbi időben. Búcsúztatjuk a régit, és keressük az újat utakat. Semmi különöset, semmi meghökkentőt nem kell találnunk, hisz a cél ugyanaz, csak a feladatok növekedtek azáltal, hogy társadalmunk tovább fejlődött. Mindenkinek, mindenütt magasabb szinten, jobban kell ellátni feladatát — a népművelésben is. Az új módszer szerény javaslat csupán ... Jávori Béla "\ Hunyadi István: VALLJ A VILÁGRÓL Ne a szirtfokokat zúgd amiért fogaikkal felhasítottak, Ne a szennycsatomákat, melyek bűzös üledéke fölbomlott cseppjeidben S ne a hordalékot, mit játékos düheid lesodortak, A jajokat, sirat ásókat, — bár mélyeid fölverték, sokszorozták — az elragadott fiúkért, kiket visszakértek apadt-mellű anyák, Vagy csapzott-fürtű, özvegy menyasszonyok vijjogó sírásait, árral kivetett, csonkított vőlegényekért, s ne a szántónkért, csupasz tűzfalakat, vágyakat, melyek iszapba merültek, ne a halált, mely ikerpárja a létnek, törvény, de sohase, befejezés! A változatlanból mutass valamit, az ég tükreiből, az élők mozgásaiból, feszüléseiből, ahogyan megidézik a hajnalt, a mindenkire egyformán kifényesedőt! A part fövenyén ölelkezőket tükrözd, a holdnak kitakart, vi ' :>gó testű asszonyokat, kik a holnap kisdedeit kínlódva, mégis újongva szülik meg! Míg mérhetetlen vizek feloldanának, vallj a világról! Demény Ottó: JÖJS A NYÁR Jön a nyár — megizmosodom, Könyököm fölé tűröm ingemet. Játszhatsz bőrömön pirosujjú nap, már nem leszek aléló beteged. Cserzetten, mint az erdő széli fáik tüzet, fagyot, már mindent kibírok. Tán szikárabb, de könnyebb nem leszek. Ágaim között szálló sóhajok tettek ilyenné? Tudom is, nem is. Csak a munkában vagyok bizonyos. Figyelhetem röptét az évszakoknak, de hogy kitöltsem őket — az a gond! Hogy nyomtalanul el ne múljanak. En jelüket s ők ujjaim jelét túl életükön és életemen — a változásban előre vigyék. KÖNYVESPOLC Miroslav Krleza A FEKETE SAS ÁRNYÉKÁBAN A nagysikerű drámaírót e kötetében mint a regény avatott tollú mesterét ismerheti meg a magyar olvasó. Egy számunkra eddig ismeretlen világ, a monarchia Horvátországénak aulikus járszalagon haladó vezető rétegét mutatja be, és leplezi le hallatlan jellemző erővel, bensőséges emberlátással és a korfestő művész ihletésével. A több évtized előtti eseményeket is a friss történés izgalmával, szereplőit eleven emberábrázolással vonultatta föl, s különösen érzékletes képet fest a századele ji Budapest életéről, uralkodó köreinek cinizmusáról, urambátyámos kedélyesség alá rejtett erőszakosságáról. Amellett hirt kapunk a századeleji horvát szeparista mozgalom rugóiról, hőseiről is. Csuka Zoltán híven tolmácsolja a nagy délszláv író indulattól sűrű mondanivalóját. dóan többre kötelezett, az ér- és költők, zeneszerzők áüásSEQESDY KATAL TANYA Coda Gábor MAGÁNYOS UTAZÄS A regény úgy indul, mint egy banális útirajz: az olasz kisváros szokványos díszletei között pihenésre vágyón bukkan fel egy életbe belefáradt író, s egy magános házban búvik el a külvilág elől. Ám hamar kiderül, hogy az életet nem lehet csak úgy kirekesz- teni, még az idegen környezet emberei is beleszólnak a fáradt idegen életébe, érzelmeket, indulatokat gerjesztenek, s nem engedik elefántcsonttornyában önmagában temetkezni az írót. Lassan nekünk is közünk lesz az alkalmi ismerősök gondjaihoz, örömeihez, bajaihoz, s mikor végre hazaindulunk, az íróval együtt állapíthatjuk meg, mennyire nem lehet kiszakadni a mából, a közösségi életből, bárhol éljen is az ember. Nemes György EGYETLEN PILLANAT Üttörő vállalkozás ez a regény: megmutatni egy mai újságíró életútját a felszabadulás utáni örömökön, buktatókon, naiv ujjongásokon és keserű csalódásokon keresztüL Amellett bátor és igazi írás, nem leplezi le sem az emberek, sem saját maga hibáit, tévedéseit és mégis felemelően hat, mert nem torzítja el semmilyen irányban sem a valóságot, hittel és mélységes bizakodással vallja a becsületes törekvések igazát. Végigéljük írójával együtt a felszabadulás utáni idők boldog izgalmát, uikor semmi sem tűnt lehe- ■tlennek a napi 18 órán át lgozó emberek előtt, megis- erjük a jóhiszemű túlzók és a rosszszándékú törtetők figuráit, az 56-os idők köpönyegforgatóit, majd a szilárdan helytállók egyszerű logikáját. Amellett bepillanthatunk a magánélet problémáktól dús tenyészetébe, s az emberien igaz érzelmek világába is. Az úttörő vállalkozás tehát siketül!
