Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-06 / 132. szám
Vasárnap, 1965. június 6. 5 SOMOGYI NÉPLAP Amíg egy gyár elkészül EGY MÁZSA ÁLOM A telepet négy éve, így nyár elején vették birtokba. Egyetlen út volt és négy épület a hepehupás domboldalon. Ha eső esett, bokáig ért a sár. Akkor nyolc ember alkotta a törzsgárdát. Azt mondták nekik, hogy tenni kell, bizonyítani. És azt, hogy egyszer talán gyár lesz a kukoricatáblák helyén. A négy évvel ezelőtti nyár utolsó napjaiban került fel a tábla az első épület falára: Világítástechnikai Vállalat. Szeptember 1-én harminc olyan ember látott munkához, aki életében először látott üzemet belülről. Ma ötszázötvenen dolgoznak a telepen. Ebben az évben 81 000 000 forint értékű villamossági árut termelnek. Pár nappal ezelőtt dózerok kezdték túrni a földet. Az ígéret valóra válik: megépül az igazi gyár. A krónikás a születés mozzanatait szeretné megörökíteni. Az első téglák lerakásáról, az építők, a tervezők, a szerelők munkájáról akar számot adni. Az első látogatás után három ember véleményéről és a megtervezett álmokról számolok be. A gépkezelő Az olajos arcú legény fűszálat rágcsál. Ügy tetszik, csak a szeme fehére tiszta. Most a társa dolgozik. A gép néhány méterrel odébb aranyszínű gólyahírtáblát tapos. Két- percenként jönnek és mennek a dömperek. A dübörgésben alig érteni a szót. — Mit csinálnak? A legény kiköpi a fűszálat, és másikat szakít — Esztergálunk. Leszedjük a dombot, hogy sima legyen a föld... — Tudja, hogy miért? — Azt én nem tudom. Énrám meg a többiekre annyi tartozik, hogy lefaragjuk a fölösleget. A többi már mások dolga. .. — Mégis, mit gondol? — Nem gondolkoztam még ezen. Sós István a neve. Országjáró lett belőle, mert ez a hatalmas masina mindig ott van, ahol nagy álmokat váltanak valóra. — Minket csak a munka érdekel. Hogy idejében meglegyünk. Addig a nyárfasorig kell lemennünk — mutat a távolba Három műszakban dolgoznak a gépek. A legény itt volt az első percben, amikor először harapott a földbe a kotró vasfoga. A vendég Amikor először idejött, még kopár és kihalt volt minden. Neki mondták, hogy akarni, bizonyítani kell. Sok minden köti még ide ma is. A portás így köszönti: — Jó napot, mérnök elvtárs! A kézfogás előtt megemeli a sildes sapkái. Az első műhely bejáratánál újra meg kell állnia. Egy kék főkötős, idősebb asszony integet neki. Sokára érünk az irodához. Itt is, ott is megállítják a vendéget. Számot adnak örömről, bánatról. Érzem, látom, hogy a vendég hazajött. Ez a sárdagasztó telep volt életében az első igazi próbakő. Kötik az emlékek, a közös próbatételek epizódjai. Szeretett itt lenni, ö volt a telep első vezetője. Most pártmunkás. Ha teheti, ide mindig gyakrabban jár. Ismeri a vaskos tervrajzokban rejlő álmokat. Küzdött értük. Élmény hallgatni, amikor a műhelyekben kalauzol. Három kérdésre kértem tőle választ — El zott az ígéretben? — Hittem a fejlődésben ... — És az emberekben? Akik életükben először jártak üzemben? — Az emberek csodálatos dolgokra képesek. Erről itt győződtem meg ... — Mi lesz itt három év múlva? — Egy olyan gyár, amire az egész megye büszke lehet... A gazda Viseltes kék köpenyében olyan, mint a többiek. Szaknyelven szólva ő a beruházás gazdája. Neve: Vörös József. Beosztása: beruházási előadó. Az ő asztalán futnak ösz- sze a szálak. Szerény és csöndes. Amikor a kotró cincér- bajuszos kezelője befejezte a mondandóját, ennyit mondott: — Ök valóban nem kérdeztek semmit. Idegenből jöttek, más vidékről. Róluk csak any- nyit: úgy dolgoznak, hogy az minden elismerést megérdemel. — Mi volt a legnehezebb? — A kisajátítás. Azt elérni, hogy egy tizennyolc holdas, dimbes-dombos, csalánnal benőtt terület a miénk legyen ... Naponta tíz-tizenkét hivatalos levelet kap. Húsz harmincszor telefonál. Két-három ügyféllel tárgyal az építéssel kapcsolatban. Hetenként átlag két nagyobb megbeszélésen vesz részt, és egyszer Budapesten tájékoztatja az anyagyár illetékeseit. Másfél éve örökös rohanásból és szervezésből áll az élete. Versenyt fut az idővel. Elkésnie soha sem szabad. — Miben segíthetnénk? — Talán abban, hogy végre gondoljanak ránk az illetékesek. Ugyanis ez a kaposvári gyár tulajdonképpen Toponár- hoz tartozik. Hogy miért? Ez az, amit senki se ért. Az álom A megvalósításra váró álmok tervpapírjai egy mázsát nyomnak a mérlegen. Valóra váltásuk csaknem százötven- millió forintba kerül majd. A gyár három év múlva ezernyolcszáz embernek ad munkát Attól kezdve 290 000 000 forint értékű termeléssel lép be a gazdasági élet vérkeringésébe. Az Általános Épület- tervező Vállalatnál Hont Róbert, az Általános Géptervező Vállalatnál Farkas János tervező vetette papírra a jövőt. Egészen pontosan: a jelenlegi hét épületből öt marad meg. Készül egy olyan raktárcsarnok, ahova a mostani telepet zsúfoltság nélkül el lehetne helyezni. Lesz egy korszerű technikai csarnok. Itt kap helyet a bakelitprésüzem, a fémforgácsoló, a végszerelde és Közép-Európa legkorszerűbb galvanizálóműhelye. Épül egy háromemeletes irodaház, egy ezerszemélyes önkiszolgáló étterem korszerű konyhával. Lesz iparvágány és kazánház. A gyár minden helyiségében központi fűtés adja a meleget. Az álmodók, a tervezők mindenre gondoltak. Négymillió forintot adnak a városnak a vízműtelep fejlesztésére. Számoltak azzal is, hogy az ti j gyárnak szakemberek kellenek, azoknak pedig lakás. Tl- zenhárommillió forintot adnak a városnak, cserébe száz lakást kérnek. A szakmunkásnevelés elősegítésére hárommillió forintot utalnak át az iparitanuló-iskola építésére. Tisztán látják a holnapot: amikor az álmok megvalósulva már itt állnak a domboldalon. Németh Sándor — Miért éppen pöttyös brigád? — Mert a pöttyös kendő kötelező ruhadarab lesz. — Csak lesz? — Most úgy vagyunk vele, mint a bukósisakkal: nem lehet kapni. — A kirakatok tele vannak vele. — De nem mindegyik jó ám! Fekete nagy pöttyösnek kell lenni. A nyáron halásznadrág is lesz hozzá. — Ez tartja össze a brigádot? — Dehogy! Ha sikerül a kertészet, akkor együtt maradunk. — S ha nem sikerül? — Akkor is. Akkor meg pláne! De sikerülnie kell, a gaz nem ehet meg semmit. A verőfényes nap a hajnali eső páráját szívja vissza, s a kékesszürke levegőbe meleget sugároz a puha föld. — Mikor ette meg a kertet a gaz? A fejek még mélyebben hajlanak a távolba futó zöldségsorokba. A szemre húzott kendők alól elfojtott nevetés hal- lik. — Hát egy részét tavaly. — Azért az idén is lehet Ilyen terület — rosszmájusko- dom. Moraj fut végig a sorokon, de senki sem emeli föl a fejét. — Nem lesz... ! Nem lesz...! — hallik innen is, onnan is a tiltakozás. — Erre mi a biztosíték? Az egyik lány feláll, csípőre teszi a kezét, úgy mondja: — Ezen a brigádon az egész falu szeme rajta van. — Miért figyeli magukat annyira a falu? — Mert rossz példa volt a tavalyi gaz Attól félnek, hogy ráfizetéses lesz a kertészet. — Maguk csak kertészkednek? — Mi kertészek vagyunk, de elmegyünk máshova is dolgozni. A tavasszal tizenhét hold füzest metszettünk meg. Egyikük-másikuk vállát már pirosra égette a nap. Olyan is akad. akinek éppen most hám- lik a fölégett bőre. Hangos kedvű, tizenhat—huszonnégy éves lányok, fiatalasszonyok, idősebb talán kettő-három van közöttük. — Mi önkéntesek vagyunk' — mondja az egyik lány. — Hogyhogy? Megint kuncogás. Aztán a sorból valaki komolyan feleli: — Tavaly Bogláron dolgoztam. — S miért hagyta ott? — Nem szerettem vidékre járni. Onnan egy héten egyszer hoztak haza bennünket... Itt jobb lesz. • Négy évig elég volt távol. Pedig ott is lehetett keresni. Itt, a karádi Búzakalász Tsz- ben is lehet, öt forintot kapnak óránként, s ha nagyobb lesz a termés a tervezettnél abból is részesednek. Hagymát* paradicsomot, tököt, uborkát* sárgarépát, paprikát termelnek. — írja fel, hogy dinnyét is. — Erről eddig még nem volt szó — mondom — Meg ha jól tudom, a tsz-nek van szerződött dinnyése is. Megint Ők győztek, mert rákontráznak: — Arról sem volt szó, hogy két fiú is dolgozik a brigádban. ök mentek el most diny- nyepalántáért Dinnyét egyébként csak magunknak termelünk. Schléz Lacira meg lakatos Lacira pedig szükség van. A szállítások idején van olyan munka, ami nem nőnek való. Kurucz Géza bácsi, a brigádvezetőnk is férfi. Azt a tsz irodán hallottam* hogy a lányok maguk választották a brigádvezetőt. — Szakmunkás is van a brigádban? — Még nincs, de lesz! — Ki akar tanulni .menni? Kis szünet következik. A kapák mellől egyre többen egyenesednek föl, s csak a beszélgetésre figyelnek. — Én — mondja Kurucz ELLENŐRIZHETŐ A EOGATOSOK MUNKÁJA Hozzászólás a Somogyi Néplap cikkéhez A fogatosok ellenőrzéséről szóló cikkükhöz szeretnék néhány gondolatot fűzni. Mindenekelőtt azt: ez a probléma csak ott és csak akkor ilyen súlyos, ahol és amikor a termelőszövetkezet vezetői abból a hibás álláspontból indulnak ki, hogy ha a fogatosokat ellenőrzik, és megvonják tőlük a jogtalan haszonszerzés lehetőségét, akkor azok leszállnak a bakról, s a lovak közé hajítják a gyeplőt. Röviden: abbahagyják a munkát. Magam is találkoztam hasonló felfogással kocsisok és vezetők között egyaránt. De termelőszövetkezeti főkönyveSzövetkezetünk kőműveseket, kőművese« mellé férti secédmunkásokat alkalmaz. Vidékieknek szállást biztosítunk. Munkahely: állandó budapesti munka, teljesítménybérben. Ugyanitt általános Iskolát végzett, vagy végző 16 éven aluli fiatalokat Budapesten lakással, Budapest környékéről bejárással szftríAfltsélnlc kőműves, ács, aszta ícs. bá lottos, víz- szerelő, »«Sa’-ysrer*»* naV- mában. í.cir«4eí !«■' —»,k—/i:i lap, tani--«! ««az-rfás s«dk- séges. J -lant ti!*-1 Budapest, VUI., Auróra a. 23. Április 4. Ktsz. (1373) tőként azt is tapasztaltam, hogy a hibáknak csupán a tudomásulvétele nem megoldás, inkább ellentéteket, rossz viszonyt szül a gazdaság különböző ágazataiban dolgozó emberek között. A kellő erély hiánya megnehezíti a munkák szervezését és az ellenőrzést. Annak a vezetőnek, aki határozottan föllép például a törzsbaromfi-tenyésztésben vagy a tehenészetben előforduló visszaélésekkel szemben, viszont szemet huny a fogatosok »maszekolása« fölött, előbb-utóbb szemére vetik gyengeségét. Mi lenne, ha a más munkaterületen dolgozók is fenyegetőzéssel akarnának a meg járónál nagyobb munkadíjat kicsikarni? Válaszút elé kerül az ilyen vezető. El kell döntenie: vagy törvénytelen engedményekkel lehetetlen helyzetbe hozza a gazdaságot, vagy visszatér az eredeti díjazáshoz. A becsületesen dolgozó gazdák egyetértését csak az utóbbi megoldás váltaná ki. A zákányi Csokonai Tsz-ben — mint cikkükben is említették — ezer forint készpénzt kapnak a fogatosok havonta. Ezen felül vasárnaponként öt órán át (tapasztalataim szerint egész nap) személyes ha- , szonszer zésre használják a szövetkezet gazdasági fölszereléseit és igásállatait. Nem értek egyet ezzel! Az igásállatok tartósa ugyanis az egész szövetkezetét terheli, a vasárnapi fogatmunka viszont csak némelyeknek hoz hasznot. Ez a kereseti lehetőség arra ösztönzi a fogatosokat, hogy a hét közi közös munkákban »pihentessék« a lovakat, hogy fokozhassák vasárnapi teljesítményüket. Természetes, hogy mindez ellentéteket szít a tagok között, hiszen a növény- termesztő vagy az állattenyésztő nem juthat ilyen jogtalan előnyhöz, noha az ő munkájuk jelentősége sem kisebb, mint a fogatosoké. Zákányban is van mód a fogatoknak a gépjárművekhez hasonló ellenőrzésére. Annak ellenére, hogy két brigádvezető is van, a hat fogat ellenőrzését mégsem oldották meg. Javaslom, hogy a vasárnapi munkákról is számoltassák el a fogatosokat, és általában a teljesítmények ellenőrzésére vezessék be az utalványozást. Ezt úgy képzelem el, hogy reggel kellő időben kézhez kapja a kocsis a papírt, s arról tudja, hova kell mennie. A brigádvezető utánanéz, hogy a jelzett időpontban kiindultak-e a fogatok, majd a szolgáltatást igénybe vevő reszortfelelős vagy kívülálló aláírásával igazolja a feladat megoldását. A szolgáltatásokat csak utasításra, írásos engedéllyel végezhetik el a fogatosok, s csak az ilyen teljesítményeket szabad elszámolni, azokra munkadíjat folyósítani. A fogatnak az istállóba való érkezését a szolgálatban levő éjjeliőr igazolja az utalványon. így mindig számon tartható, hol és mit dolgoznak a fogatosok. Lehet, hogy ez az ellenőrzés kellemetlen néhány foga- tosnak, de tapasztalatból tudom: jobb megválni az olyan kocsistól, aki lépten-nyomon csak egyéni érdekeit nézi, és a közösség rovására dolgozik. Jól tudjuk, hogy a fogatosok legtöbbje szereti a rendet, és az ellenőrzésben a munka- szervezés fontos részét látja. Akik kifogásolják az ellenőrzést, azok maguk Is görbe úton járnak, de ők vannak kevesebben. Számuk tovább csökkenthető a következetességgel, az elvtelen engedmények megszüntetésével és azzal, hogy a többihez hasonlóan az ő munkájukat is szem előtt tartják. Szabó Tibor nyugdíjas tsz-főkönyvelő, Zákány — Mert önként jöttünk haza. Állandóan a Iában előtt kapálnak, s mindig mástól érkezik a válasz, mint akitől várom. — Honnan? — Ki innen, ki onnan. Van, aki a Balatonboglári Állami Gazdaságból, van. aki az erdészettől. Olyan is akad, aki az iskolából. — Maga például honnan jött? — kérdezem Markovics Jolántól. Magdolna. — Mindig kertész akartam lenni, de aztán gimnáziumba iratkoztam. Amikor apu mondta, hogy lehet jönni a kertészetbe, kimaradtam az iskolából. Én szeretnék menni kertészetire. Megint váratlanul jön a következő mondat: — Ne higgye ám, hogy mi csak dolgozni szeretünk! —- Hanem táncolni is? — kérdem vissza* — Igen, azt Is. — És hol? — A KISZ- ben. Minden szombaton teadélutánt tartunk — mondja az egyik lány. A másik rávágja: — Aztán este otthon muriznak, mert a teadélutánnak tíz-tizenegy órakor van vége. Fiatalok, jó- kedvűek. Üj színt jelentenek Karódon. Kercza Imr*
