Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-27 / 150. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1965. június 2T VARQA LAJOS: Ölijan, mint az éq lőttem a fényképed, Zsuzsi! Gyakran van úgy az ember, hogy emlékezni szeretne valamire, s egyszercsak elmo­sódik előtte minden. Ismeret­len lesz a megtörtént dolog, az ismerős arcokat pedig las­sacskán elfelejti. Néha-néha belelapozgatok a fényképalbumba, s ilyenkor gyorsan végigpörgetem a la­pokat. De az egyik helyen, a közepén, mindig megállók, emlékezem. A bal felén, felül van a Maxi képe. Középen a te fény­képed. Rövid, kivágott kis kartonruha volt rajtad, s hosszú szőke hajad majdnem a válladig ért. A fénykép ama­tőr kép, én készítettem. Nem a legtökéletesebb nagyítás, de te követelted, hogy ez kerül­jön az albumba. A lap alsó szélén az én ké­pem díszeleg. Ne haragudj, nem az a kép, amit te vá­lasztottál. A régin, sötét ru­hában, egy komolyarcú érett­ségiző ember néz a semmibe. Közben én kicseréltem a ké­pet. A múltkor Maxival a röptéren voltunk, és megnéz­tük a világbajnoki keret mű­repülését. S egyszercsak lopva lekapott a srác. Másnap elő­hívta. Ezt a képet tettem az albumba. Ez illik hozzám. Fölfelé nézek! Ügy, mintha téged néznélek. Most már többet nem cseré­lem az oldalt Szépen megfé­rünk hárman egymás mellett. Hárman a IV. c.-ből. Emlékszel milyen vita volt aznap délután, mikor veled és Maxival összeállítottuk az ol­dalt? Maxi mindenáron a má­sik felére szeretett volna ke­rülni. Azt mondta, maradja­tok csak ti ketten egymás mellett. Nem szeretnék a ké­pemmel még itt is zavgrogni. Majdnem megharagudtunk rá. Régen volt Három vidám gimista, három jóbarát Min­dig együtt mentünk mindenho­vá. S én ilyenkor dühös voltam. -’■Haragudtam Maxira és az egész világira. Mindenkire, aki meg akarta akadályozni, hogy mi ketten együtt lehessünk. De te csak intettél. Ha dü­hös voltál, mindig fiúnak szó­lítottál. Ne mérgelődj fiú! Leszünk mi még együtt — mondtad, s én ilyenkor mindig hozzád bújtam. Megcsókolta­lak. Te hamar felugrottál, és ■ elkezdtél szaladni. Futottunk mindketten. Már majdnem tizennyolc évesek voltunk. Ilyenkor kezd érlelődni az em­berben a szerelem. Sokan ver­sengtünk érted. alamennyi fiú ne­ked szeretett volna udvarolni az osz­tályból. De neked csak én kellettem. Én, a lapátfülű, akinek még ráadásul a fogai is össze­vissza álltak. Maxi is nagyon beléd volt esve. De hiába akart megpróbálni mindent, egyszer pofon is csaptad, nem Tudod mi lesz a jövendőbe­lid? Belsőépítész? Modem bú­torokat tervezek, fonott szé­keket. Te meg csak beleülsz az általam tervezett székbe, és készíted a rajzaidat. Én most fonott székben ülök, rajzolha­tok. Nehezen megy a munka. ár egészen megko­pott az a kis zöld­fedelű József Atti­la kötet, amit a születésnapomra vettél. Olcsó könyv volt, de meny­nyit kellett kuporgatni a kis zsebpénzedet, hogy ezt is meg tudtad venni. Mikor átadtad, felcsaptad azon az oldalon, ahol egy préselt fűszálat rej­tegettél. Óda ... szeretlek, te édes mostoha ... olvastad, és lassan könnyezni kezdtél. Ne sírj kislány, mondtam, pedig én is erőltettem magamat. Emlékszel, mikor egyszer el akartunk menni az irodalmi színpadra? Nem volt elég pén­zünk? Helyette sétáltunk a városban. Verseket mondtunk félhangosan egymásnak. Tegnap az Irodalmi Színpa­don voltam. Egyik fiatal sza- valónk előadói estjén. A jegyet még a múlt héten az üzemi közönségszervezőtől szereztem. Két darabot. Az egyik hely üresen ma­radt mellettem. Amikor az Ódát szavalták, oldalra pillantottam. A szék felcsapva! Nem ültél mellet­tem. Másnap a tervezőirodában a munkatársaim azzal húztak hát nem jött el a kicsike? Biztosan késett. A fekete bajuszú Horváth pedig azt mondta, nem érde­mes, öregem nőikkel foglal­kozni. Biztosan késett! Nem. Nem késtél. Ott ültél mellettem. Előttem volt a kopott zöldfe­delű kötet, a hosszú szőke ha­jad, a versolvasásod. Minden. Hét év óta nem változtál semmit Nem tudom, hogy a Nagy tanár emlékszik-e rád? Azon a kiránduláson, ami kor a fotószakkörünk meg látogatta a Balatont. nagyo akarta neked csapni a szele Reggel korán indultunk. Ti lányok még durcáskodtatok korai fölkelésért, mikor m gyorsan felkaptuk az ágyato kát, és felborítottuk. Jó ki hecc volt! Olyan nagy neve tést csaptunk, hogy fölébred tek a szomszéd szobába] levő csehszlovák turisták is. Nagyon szép ősz volt. A tu ristaházzal szemben hatalmai bazalt orgonák, alattuk zöl< fenyőerdő, jobbra, balra ho mokos szőlők. Pompás, fény képre kívánkozó táj! Nekünk kettőnknek csak égj gépünk volt, azt is a te papác kérte kölcsön egyik hivatal kollégájától. Egész nap együt1 bolyongtunk, Zsuzsi! Az első napon még csak Is­merkedtünk a tereppel, azon­sikerült neki semmi. Ezt csak ban később csoportonként tet­tük a kirándulásokat, hogy minden belekerüljön a lencsé­be. Mikor a szakkórvezetőnk elosztotta a csoportokat, en­gem másik társaságba állított, mint téged, ö persze veletek ment. Nekem nem tetszett a dolog. Nem mertem szólni. Őszintén mondva azért hall­gattam, mert kicsit gyönge voltam matematikából és nem akartam, hogy Nagy né­gyest adjon fél évkor. Ez volt az egyetlen eset, amikor meg­hátráltam, és nem mertem ki­állni érted. Ugye megbocsá­tod, Zsuzsi? Egészen megszeppenve me­sélted el az esetet, hogyan akart a Nagy tanár rávenni arra, hogy szép csendben ma­radjatok le a csoporttól. Kis­lány, megéri, nem leszek há­látlan, súgta a füledbe, te pe­dig ellökted magadtól. Nem szégvelli magát? Háromgyer­mekes családapa, és egy fiatal lánnyal ilyet akar tenni?! Akkor mondtad ki előttem először ezt a szót. Mi még nem ismertük. Sokkal jobban szerettelek és becsültelek, minthogy meg mertem volna veled ezt tenni. Tudod, így is nagyon szép volt a szerelmünk. S én min­dig magamban arra gondol­tam, majd érettségi után, ha nagy lány leszel, egymásé le­szünk. A tűz benned és bennem annyira lobogott, hogy nagyon nehéz lett volna visszafojtani. Csak vártam. Azt mondtam, aki vár, szép türelmesen, az mindig elnyeri jutalmát. Saj­nos, nem nyertem semmit. El­veszítettelek! znap délután átsza­ladtam hozzátok. Igaz, hogy nem be­széltük meg a ta­lálkát, de gondol­tam, a holnapi napon két lyu­kas óránk is Jesz, legföljebb elcsevegünk egy kicsit. Anyukád kipirulva fogadott, épp a két kisöcséddel vesző­dött. — Foglalj csak helyet Zoli, mindjárt jön az én kislányöm. Tudod mennyire szeret spor­tolni. Mindig azt mondja, so­kat kell sportolni anyukám, hogy jó alakja maradjon az embernek. Akkor is edzésen voltál. _ Hogy jobban teljen az idő, én a kis asztalon levő Nők Lap­jának keresztrejtvényét kezd­tem el fejteni. Te mindig be­küldi ed a megfejtést, s ilyen­kor ketten izgultunk az eset­leges könyvjutalomért Az idő egyre haladt. Akkor még nem tudtam, hogy több keresztrejtvényt nem küldesz be. Zsuzsi. Hirtelen nyílott az ajtó. Könnyezve. félig rikácsoló hangon lökte be a konvhaai- tót az egyik szomszédasszony. — Váraliainé, a lányát bal­eset érte. Most telefonáltak. A •Síp utca sarkán. Any-d keservesen zokogott, én pedig felkaptam a kabáto­mat. és szaladtam hozzád. Késő volt. Már nem sokat láttam. Két tehergépkocsi között ott volt az ezüstszínű kerékpárod. Űsszelapítva. Könnyű testedet letakarták fehér lepedővel. A temetésedre az egész osz­tály kivonult. A Maki és én vittük elől a koporsót. Nem sírtam. Nem tudtam sírni. Csak álltam, és hideg szemek­kel néztem végig a szertartást. Két hónap volt vissza az érett­ségiig. Mikor ballagtunk, a szoká­sos útvonal után elmentünk hozzád is a temetőbe. A sírod­hoz. Ott annyira rosszul lettem, hogy nem tudtam magamról. A fiúk vittek haza. Két hétig az ágyat nyomtam. Utána nemsokára az érett­ségi. Kitűnőre sikerült. Te már nem tudtál érettsé­gizni. Pedig emlékszel? Azt mondtad, hogy bankett után elmegyünk egy bárba, és ott maradunk egészen reggelig. Hiszen már felnőttek lettünk. Az érettségi után öt évre ta­lálkozott a Park Szállóban az osztály. Meghívtuk a tanárokat is. Fölelevenítettük a régi él­ményeket. Ott nagyon rosszul lettem. A vacsoránál a helye­det üresen hagytuk, de a Ma­xi úgy rendelkezett, hogy a pincér hozza ki a te vacsorá­dat is. Ott volt a bécsiszelet az asztalon. Előtted! Senki nem nyúlt hozzá! Mikor a fiúk azt mondták, hogy jó lenne veled is koccin­tani, kitört belőlem a sírás. Olyan hangosan zokogtam, hogy a Park összes vendége az asztalunkhoz nézett. Maxi kocsit fogadott, és hazakísért. tána egy évig na­gyon szomorú volt a helyzetem. Fél évet idegszanató­riumban töltöttem, fél évig pedig kezelésre jár­tam. Anyám régi ismerőse, egy kitűnő idegspecialista fog­lalkozott velem. Egy kicsit össze is szedtem magam. Tu­dod, a múlt évben még arra is volt időm, hogy egy pályáza­ton részt vegyek. Valamilyen automata gép-, sort kellett tervezni. Sokat dolgoztam rajta. Mindig arra gondoltam, ha velem lennél, mindig biztatnál. Jeligének pe­dig tudod mit írtam? A neve­det! Zsuzsit. Fél év múlva eredményt hirdettek. Egy másik tervező- mérnökkel megosztva kaptuk az első díjat. A te munkád is benne volt. Köszönöm, hogy segítettél. Emlékszel a fotoszakköri ki­rándulásra? Akkor nagyon szép idők voltak. Egvik délután egv bazalt­kockán ültünk, és beszélget­tünk Szemben voltál velem. Arcoaat kicsit fölfelé tartot+^ö. hogy jobban érié a fénvsusár. A szemedbe néztem. Nagyon szép szemed volt. Kék volt, olyan mint az ég. Te Zoli, nagyon sokáig fog­juk mi szeretni egymást? — kérdezted. Nem szóltam semmit Bólintotam. Egy kis nyelvművelés A nyelvi közlésnek egy sajátos esetéről Köztudomású: beszédünk legfontosabb célja az, hogy gondolatainkat, akaratunkat, érzelmeinket közöljük ember­társainkkal. A társadalomban élő ember számára nélkülöz­hetetlen a kölcsönös érintke­zés, az őskortól kezdve nap. jainkig minden emberi közös­ség — maga a társadalom is — a nyelv segítségével jött létre. Ha megvizsgáljuk a nyelvnek ezt a közlő szerepét, azt lát­juk, hogy minden elhangzó »beszédmű«, megnyilatkozás föltételezi a hallgatóságot, be­szélgető társat, akivel vagy akikkel közlünk valamit. Néz­zünk egy példát: Kellemes, ta­vaszi napsütésben sétálok az utcán, szép idő van. Objektí­ve, az emberektől függetlenül létező természeti jelenség. Nyelvi kifejezést azonban csak akkor alkotok róla, ha a tényt közölni akarom valakivel, ha találkozom a barátommal, és az ő figyelmét is föl akarom hívni az idő szépségére. E cél­ból tehát valamely nyelv — esetünkben föltételezhetően a magyar nyelv — szavainak és nyelvtani szabályainak fel- használásával mondatot szer­kesztek: Szép idő van. Hall­gató vagy hallgatóság nélkül a nyilatkozat értelmetlen, nor. mális emberek önmagukban nem szoktak beszélni. (Gon­dolkodni igen, de a gondolko­dás már nem mindig szabá­lyosan szerkesztett mondatok formájában történik.) A gondolat, akarat és érze­lem közlésének leggyakoribb esete az, amikor az ember em­berrel közöl valamit. Emléke­zünk ugyan Assisi Szent Fe- rencre, aki prédikált a fáknak és a madaraknak, úgy hisszük azonban, hogy ez a fent emlí­tett tipikus esetet nem nagyon befolyásolja. Egy sokkal gya­korlatibb, a falusi emberek számára nagyon is megszokott jelenség azonban igen, mégpe­dig a különféle háziállatok hívogatása, űzése, terelése, kergetése. Itt az akaratközlés szándéka az embertől indul ki, de a parancs, felszólítás való­jában nem embernek, hanem az állatnak szól. Lényeges kérdés a nyelvtudomány szá­mára is, hogy az efféle közlési szándék milyen nyelvi jelek segítségével valósul meg. Cocám ne ne ne, cocikám cocikám cocikám — csalogatjuk ki a disznót az ólból. Lili lilt lili, lilikém lili lili lili — így hívogatja a gazdasszony a ka­csákat, ha enni ad nekik. Po. potyikám, popoty popoty po- poty — ez a ludak hívogatója. Csött, csötne — szólunk rá a kiscsikóra, ha közel megy a konyha ajtajához, a ludakat viszont ki kergetjük a vetésből: ved e ne, ved e. Höss e, sse — tyúkoknak szól, sicc, sicc ki — pedig a macskának. Hívo­gatjuk még az itatáskor el­Mert hogy mondatok — azt hiszem, azzal egyetértünk: a cocám ne ne ne, cocikám coci­kám cocikám — »emberi nyelvre lefordítva« körülbelül azt jelenti, hogy gyere ide te coca; a ved e, ved e ne pedig: menjetek ki onnan ludak, hajsz — konkrét helyzetben: menj balra te ló. Mondatok alany és állítmány nélkül. Minket most elsősorban az érdekel, hogyan érti meg az állat ezeket az alany és állít­mány nélküli mondatokat, honnan tudja, hogy az utasí­tás neki szól, és miért enge­delmeskedik. Ebből a célból néhány különleges sajátságu­kat kell megfigyelnünk. Bizonyára tudjuk, hogy ahí- vogatókat — néha a kergető­ket és a terelők.et is — több­ször megismétli a gazdasszony vagy a gazda, mire a kívánt hatást eléri. Sokszor ismétlőd­nek e kifejezések, és nem akár­hogyan. Szabályos, meghatá­rozott ritmus szerint. Mond­hatnánk, az egész hívogatás nagyjából arányos ritmikai egységekre tagolódik: popotyi- kám popoty popoty, popotyi- kám popoty popoty, popotyi- kám popoty popoty; coca ne, coca ne, coca ne stb. Eltér a köznyelvi mondatokra vonat­kozó szabályoktól a hangsú­lyozásuk, hangsúlya lehet az első, de az utolsó szótagnak is: popotyikám popoty popoty (a hangsúlyos szótag dőlt be­tűs). Ezzel már szorosan Ösz- szefügg legszembetűnőbb, a fi­gyelmet leginkább felkeltő sa. játságuk: különlegés éneklő hanglejtésük és dallamviláguk. Az éneklő hanglejtés elsősor­ban a hívogatókra jellemző, hiszen a többszöri ritmikus is­métlődés kitűnő lehetőséget kínál a dallam kialakulására. A kergető, űző, terelő kifeje­zéseknek nincs dallamuk, az erős indulatot fokozott hang­erő és hangsúly fejezi ki. Nos, ezeknek a laza szerke­zetű mondatoknak ilyenféle sajátságaiban kell keresnünk az ember által közölt akarat megértésének kulcsát. Az ál­lat ugyanis nem ismer konkrét szavakat, csak ritmust, dallamot, hanglejtést, esetleg a gondozójának egyéni színe­zetű hangját. Megtanulta ki­csi korában, hogy hasznos szá­mára, ha efféle hanghatások­ra felfigyel, sőt engedelmeske­dik is, mert kap valamit, en­nivalót vagy botot a hátára, és azt is tudja, melyik a jó, me­lyik a rossz. Később ez a rea­gálás már reflexszerűvé válik nála. most mesélte el nekem, hogy nálad póruljárt. Te sohasem említetted. Most már egészen felnőt­tünk, Zsuzsikám! Látnád a Maxit, a cémavé komy srácból kissé pocakos, kétgyermekes családapa lett. Én is egész megváltoztam. Igaz, hét év nagy idő. Meg­komolyodtam. Anya sokszor tréfásan rám szól. Nem akarsz megnősülni, 'fiacskám? Pont bent vagy a korban. Huszonöt éves vagy. Elvégezted az egyetemet, nem tudtál magaddal egy mérnök­kislányt hozni? Én meg csak lehajtom a *a- jem, s csendesen motyogom: Ráérek még anyáim. Pedig tu­dom, hogy soha nem lesz be­lőle semmi. Sokan mondják, hogy örö!' szerelem nincsen, ha az egyik elmegy, jön he­lyette másik. Helyetted még senki se tu­dott jönni! Talán még most is várlak? Nem tudom. Pedig de szépen tervezgettünk az érettségi előtt. Én gjépészfnémök leszek, gépeket tervezek — mondtam. — Haha, én is tudok ám rajzolni, én meg ... Bagó Bertalan: RÉVFÜLÖPI MÓLÓ szaladt marhát: böcce ne ne ne; lovat: padkám padkám padkám; tyúkokat: híjad hí­jad híjad; kiscsibét: pipikém pipi pipi pipi; pulykát: puj- puj-puj-puj-puj; birkát: bari ne, bari ne, bari ne; galambo­kat: tubicájja tub-tub-tub. Nagyon fontos — legalábbis a kisparaszti gazdálkodás ide­jén fontos volt — a szekérbe, eke elé fogott ló, ökör, tehén jobbra és balra terelése. A te­hén és ökör terelése Somogy megye egyes részein jobbra: hi, hű, hű, balra: ha; más ré­szein a megyének jobbra: cse- li, csali, balra: hajsz, hojsz. A lóé jobbra: tilled, balra: hajsz, hozzád. Folytathatnánk tovább is, hiszen az idézett példáknak számos változata van. De így is világosan látjuk, hogy az állatterelők, -hívogatok és -kergetők nem olyan szabályos felépítésű mondatok, mint egyéb, szokványos, emberhez i szóló akaratközlő kifejezések. Hogy mennyire tanulás és szoktatás kérdése mindez, azt talán az alábbi kis történet is bizonyítja: Egy mosdósi asz- szony libákat vásárolt Szaba­diban németektől. Amikor ott­hon etetni akarta őket,' hiába csalogatta azokat a falujuk­ban szokásos hívogató szók­kal, nem mentek hozzá, mert nem értettek »magyarul«. Visz- szament Szabadiba a libák ere­deti gazdájához, megkérdezte a betanitott hívogató kifejezé­seket, és ezután ő is így szólí­totta a vásárolt állatokat. Kaposvár környékén 60 köz­ségben összegyűjtöttük, följe­gyeztük a háziállatokra vonat­kozó legfontosabb hívogató, te­relő és űző kifejezéseket. Meg­lepett bennünket rendkívüli gazdagságuk, sajátos ritmusuk és dallamkincsük. Talán még olvasóink között is vannak, akiket megkérdeztünk, akiktől gyűjtöttük ezeket a tudomány számára semmiképpen sem ér­dektelen különlegességeket. Ezúton is köszönetét mondunk szives közreműködésükért. Balogh Lajos, az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents