Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-23 / 146. szám

Vigyázat, kérni Századunk nagy betegsége — Fényképezőgép az esernyőnyélben A CSENGŐ NEM SZÓLT, valaki kikapcsolta az áramot. A zárt ajtó mögül érezni lő­hetett az átható gázszagot. A lépcsőn egy sápadt íiatalasz- szony állt. — Két órája mentem el a kislánnyal együtt — mondta —, és most nem tudok be­menni. Pedig a férjem nyu- godtnak látszott, és azt mond­ta, hogy vár bennünket. .. Körülveszik a szomszédok, mind bátorítani igyekszik. Megérkezik a rendőrbiztos, széles, nagydarab ember, ne­kifeszíti vállát az ajtónak, és a zár reccsenve enged. Zseb­kendőt szorít a szájára, orrá­ra, belép. Már nem lehetett segíteni. A férfi ott ült az asztalra bo­rulva, holtan. Előtte a bú­csúlevél néhány sora, amely­ben a feleségétől köszönt el, és bocsánatot kért tettéért. Két hónapja tartóztatták le egy nagy vegyiüzem három másik technikusával együtt. A vád az volt, hogy ipari tit­kok lopását kísérelték meg, főképpen mintákat, speciális fénymázkészítmények gyártási leírását adták el a konku­renciának. Akkor ideiglenesen szabad­lábra helyezték őket. Aztán minden bebizonyosodott. Nem maradt más választás, mint a halál... * * * A KÉMKEDÉS SZÁZA­DUNK BETEGSÉGE — mondta az egyik híres jo­gászprofesszor. — Ebbe nők. és férfiak egyaránt belekeve­rednek életkortól és társadal­mi helyzettől függetlenül. Olyan bevetés ez, mely milli- árdokba kerül.« A kapitalista ipar versenyé­ben háború folyik, amelyben csakúgy, mint a hadseregek titkait fürkésző kémeknek, rendkívül nagy szerepük van az ipari kémeknek is. Csak­hogy az ő tevékenységük más módszereket követel. Például egy üzem szaktechnikusokat keres. Természetes, hogy a konkurrens cég háza táján igyekszik új embereit meg­lelni. Azok a technikusok, akik az új helyen több bért és előléptetést remélnek, át­pártolnak. És az is természe­tes, hogy tudományukat nem hagyják régi munkahelyükön. Különben ez nem csupán a jelenkorra vonatkozik. A XIV. században III. Edward, Anglia királya is alkalmazta már mint módszert. Flamand takácsokat hozatott a sziget- országba, hogy az angol szö­vőipar fellendüljön. Néhány évszázaddal később a francia- országi Saint Gebain üveg­ipara érdekében velencei művész-mestereket csábíta­nak. És ma is a különböző titkosügynökök költségeket nem kímélve igyekeznek meg­szerezni a nagy ellenfelek titkait. * * * AZ EGYIK NAGY AUTÓ­GYÁR formatervezője azt mondta: “•Nem tudják elképzelni, milyen óriási dolog az a mi számunkra, ha egy új típus titkait az utolsó napig meg tudjuk őrizni. Éjszaka küld­jük próbaútra, a kíváncsiak elől úgy rejtjük, mint a leg­féltettebb katonai titkot — persze tudjuk, mindez szinte lehetetlen. A kémek tudo­mást szereznek róla.« Hasonló a helyzet a női di­vatnál is. A nagy divatter­vező házak jövedelme a női hiúságon alapszik, ebből gaz­dagodtak meg. A nők ugyan­is nehezen viselik el, hogy az egész város ugyanabban az öltönyben járjon. A pénzes asszonyok nem akarják meg­várni, míg egy ruha bekerül a divatlapba, az új kreáció kizárólagos első viselésére tö­rekednek. És ez a kreáció kell az ipari kémeknek is — persze egészen más okból. 1935-ben Párizsba érkezett egy gazdag amerikai hölgy i uhavásárlási szándékkal. A hölgyet Elisa Cobinnek hív­ták, és azzal töltötte idejét a francia fővárosban, hogy a legjobb szalonokat látogatta természetesen mint' vásárló. Amikor hazatért, tíz öltönyt vett ki a csomagjából — még utcán sem levő kreációkat —, és az összehívott szalontulaj­donosok, konfekciógyárosok képviselnek néhány dol­lárért megmutatta, néhány dollárért ötleteket adott el, néhány dollárért megengedte, hogy vázlatokat készítsenek ... Egyszerű volt az egész, Ko­lumbusz tojása, de ez a to­jás aranyat ért. Példáját nyomban követték más honfitársai is, mert hi­szen az amerikai nő akkor mondhatta el magáról, hogy elegáns, ha “Párizsban-“ jár. Hullottak a dollárok, a nagy konfekciógyárak ezrével on­tották a p-'rizsi szalonok ello­pott termékeit. S a háború — még ha di­vatháború is — nem szűnt meg, csupán új taktika követ­kezett. Ennek megvalósítója­ként Frédérich Milton — ere­deti osztrák nevén — Frédérich Mizner — amerikai állam­polgárt emlegetik. Ö 1959-ben Párizsiban úgy kezdett el dol­gozni, hogy kémközpontjában a legjobb társaságban ottho­nos urakat foglalkoztatta. Ügynökeit tehát mindenhová meghívták, minden zártkörű bemutatón ott voltak — ós tíz órával később már New Yorkban volt valamennyi mo­dell legpontosabb fényképe és rajza. Sőt Fashion Service cím­mel divatlapot nyomott egy agilis nyomda, s a lapot pél­dányonként 250 dollárért a konfekciógyáraknak, jobb szabóknak megküldték — egy nappal a párizs bemutató után. A francia szalonok tehetet­lenek voltak. Később kiderült a titok: a kémügynökség első tagja, egy asszony, bizonyos Madame Castner ugyanis rajtavesztett. A repülőtéren, éppen akkor, amikor a Dior, a Revillon és a Nina Ricci divatházak legújabb kollek­cióit, összesen 84 rajzot akart New Yorkba küldeni. Elkap­ták Trolopp kisasszonyt is, aki esernyőjének nyelébe rej­tett miniatűr fényképezőgép­pel dolgozott... Mert az ipari kémek kel­léktárában is megtaláljuk azokat a rendkívül precíz műszereket, amelyekkel a haditechnika iránt érdeklődő kollégáik dolgoznak. Igaz, hogy az ipari kéme­ket más cél érdekében vetik be. mint a hadsereg, a hadi- technika szaglászait, egy lé­nyeges dologban azonban megegyeznek: kipuhatolni az ellenfél következő lépését. K. E. Virág fesztivál Kaposváron ? A fekete és a kék rózsa — Idegenforgalmi látványosság lehetne a virágos város Mint egy színpompás csokor, csupa szín és illat Kovács Gyu­la udvara Kaposváron,, a Kani­zsai úton. A kaposvári fmsz revizora a rózsák szerelmese, udvarán kétszázkét fajta ró­zsából háromezer tő nyílik, vö­rös és sárga szirmú virágok, a ritka, gyönyörű árnyalatú kék rózsa és a csodálatos virág, a dísznövények legszebbike: a fekete rózsa. Hosszú, szürke ház, boltíves kapubejárat, sehol semmi nem hirdeti, hogy az udvaron Ma­gyarország, de talán Európa egyik legszebb rózsakertészete látható. Kovács Gyula most ki­állításra készül. Kaposváron szeretné bemutatni rózsáit. A kiállítás időpontjáról, he­lyéről még neim döntöttek, mégis egy gondolattal érde­mes volna elöljáróban foglal­kozni. Kaposvárt országszerte a virágok városának ismerik; erre az elnevezésre joggal büszkék a somogyiak és a ka­posváriak. De miért ne juthat­na el a virágos város híre az országhatárokon túlra is? Somogybán szép számmal él­nek még kovács Gyulához ha­sonló “virágszerelmesek«, akik bizonyára örömmel vennék, ha részvevői leshetnének egy nagy­szabású kaposvári virágkiállí­tásnak. Ha a megyei tanács és az Idegenforgalmi Hivatal kö­zösen rendezné meg az első vi­rágkiállítást — a virágok vá­rosában, az sem elképzeiheiet- len, hogy néhány év múlva (tán a San Remó-i virágzói zó mintájára) nemzetközi virág­fesztivált rendezzenek Kapos­váron. Mint idegenforgialmi látvá­nyosság sok hazai és külföldi vendéget csábítana Kaposvár­ra, és évek múlva már szép hagyományai is lehetnének a '.taposván virágkorzónak, -kar­neválnak vagy -fesztiválnak... Villám csapolt e y dohány pajtába A keddre virradó éjszaka heves vihar söpört végig megyénkén. A két hullámban érkező zivatar kö­vetkeztében az utcákon, földeken, az alacsonyabban fekvő részeken vastag iszapréteg rakódott le. A tűzoltóság jelentése szerint 0 óra 20 perckor villám csapott a Kutasi Állami Gazdaság gyóta- pusztai üzemegységének dohány­szárító pajtájába, és tüzet okozott. A 10x38 méteres pajta nádteteje, tetőszerkezete és faszerkezetének egy része leégett. A kaposvári és a nagyatádi tűzoltóság egy-egy gé­pi fecskendővel vonult ki a hely­színre, de már csak a takarítási munkákat kellett elvégezniük. Se­gítségükre siettek a helyi lakók is. A villámcsapás okozta kár a becs­lések szerint 40 000 forint. 2 óra 33 perckor jelezték a tűz­oltóságnak, hogy a nagy zivatar következtében víz öntötte el a ka­posvári Cseri úti vajgyár komp­resszorházát. A tűzoltóság azonnal kivonult a helyszínre, és megszün­tette a vihar okozta zavart. A KIS TELL VILMOS — Tudod mit: inkább edd meg az almát! (A Quick karikatúrája) <yyyxxy3000000c00cc OOCOOOOOOOOOOCOOOOOCOOOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOGOOíOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOODOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC ^G cl m ci qj i ű Közöny — Kati! Az előbb beszélt a siófoki közönyről. Ez különös­képpen érdekei engem. Talán öt évvel ezelőtt ilyen címmel írtam a siófoki értelmiség helyzetéről, felfogásáról. Mire alapozza véleményét, milyen tapasztalatai vannak? — Érdemes erről beszélni... A közöny egy kicsit általános jelenség Siófokon. Az emberek elhelyezkednek, ide jönnek Siófokra, vagy már mint he­lyiek dolgoznak itt. Megkeresik a maguk kis keresetét, beren­dezik a kis családi otthont, és... semmi másra nem törekszenek ezen kívül. — Ez az életfelfogásuk? — Nem tudnám megmonda­ni, hogy minek nevezzük. — Mondjon példákat, mire alapozza megállapítását? — Voltak olyan hangok, hogy “Ugya’n minek csináljak én akármit, ezt senki nem ve­szi észre, nekem ezért nem fizetnek ... Társadalmi mun­kában nem dolgozom.-« Pedig emberekben kellene lenni valaminek, ami arra ösztönzi őket, hogy... én is tegyek va­lamit, mert látom, hogy ez szép, és én is szeretném csi­nálni. De ilyen nincs! Vala­hogy annyira meg vannak elé­gedve azzal, ami van. És köz­ben mégis mindent szidnak ... Tehát elégedettek és elégedet­lenek is egyben. — Mivel elégedettek, és mi­vel elégedetlenek? — Elégedettek a maguk kis dolgaival, azzal, amit ők csi­nálnak. Viszont amit kapnak, azzal elégedetlenek. Ez vala­hogy nálunk általános emberi felfogás, _szokás. Amit adok, azzal feltétlenül elégedett va­gyok, holott lehet, hogy ez sok­kal kevesebb, mint amit én ka­pok. — Beszélt nekem egy asz- szonyról, aki elvált, és két gye­reke van. — Igen. Télen bizony nagyon keveset keres. Százötven forin­tokat egy hónapban. Két gye­reke van, el kell tartania őket. Nagyon sajnálom, mert igen kedves, becsületes asszony. Sajnos ... százalékot kap, ezért keres keveset télen ... — Miért jutott eszébe ez? — Mert vannak olyan embe­rek, akiknek megvan a maguk kis állása két-háromezer forin­tért. Megvan a kis irodájuk, valamikor valamilyen iskolát jól rosszpl elvégeztek, beültek a székbe, embereknek paran­csolgatnak ... és... Azok az emberek talán többre érdeme­sek, mint egyesek, akik kapják a nagy fizetést. — Ebben lehet valami, de nem szabad így általánosítani. Vezetőkre mindenütt szükség van. — Nem általánosítok, de egy­két ember van ilyen. — Az a kérdés, hogy az a vezető, akiről maga beszél, be­csülettel helytáll-e a munka­helyén vagy nem. — Nem... én feltétlenül azokról beszélek, akik nem áll­nak helyt. — Értem. így pontosabb a megfogalmazás. — Azokról beszélek, akik visszaélnek beosztásukkal, az emberek közösségi munkájá­val. És mégis ott ülnek. Eze­ket senki nem váltja le, és senki nem szól nekik semmit. — Tudna erre példát mon­dani? — Hát... nem akarok ... nem akarok különösképpen senkit se . . . — Nem árt ezzel senkinek. — Nem ... de ... van, igen, vannak olyan vezetők, akik esetleg beosztottakat váltanak le kisebb-nagyobb dolgokért, mert féltik a pozíciójukat tő­lük ... De ha velük történik valami ... Szóval a vállalat pénzén, a vállalat anyagaiból a saját hasznukat akarják, es a saját hasznukra fordítják is. — Igen ám, csakhogy me­gint eljutottunk az egyestől az általánosig, attól az egy em­bertől az... — Én egyről beszéltem most is, csak nem akarom megne­vezni konkrétan, nem is érde­kes ... — Meglepő, hogy fiatal kora ellenére sok általános és egye­di tapasztalatot gyűjt össze, és következtetéseket von le belő­lük. Elárulom, ez nagyon ro­konszenves dolog. De mégis... Hannát szerzi az értesüléseit? Elmesélik magának, vagy egy kicsit nyitottabb szemmel jár a világban, mint általában a fiatalok? — Ez onnan van, hogy egy­éves voltam, amikor anyám meghalt... Gyakran rá voltam kényszerülve, hogy saját ma­gam ítéljem meg, mit teszek. . és körülnézzek magam körül, hogy kik között élek. Szóval a sors korán rákényszerített ar­ra, hogy gondolkodjam, és ne más gondolataiból állítsam össze azt, amit a jövőben ten­nem keli, hanem a saját ma­gam akaratából. Talán innen van, hogy szeretek mindent megfigyelni ... Csak olyan emberek véleményére, szavá­ra adtam, akiknél biztos vol­tam, hogy nem mondanának olyat, ami valótlan ... Én... ezeket olyanoktól hallottam. akik érintve voltak ilyen dol­gokban. Nem voltam elfogult soha. De nagyon sajnálom és meg is vetem azokat az embe­reket, akik másoknak szomo­rúságot, fájdalmat okoznak az életben. Nekem is sokszor okoztak már fájdalmat. Sok­szor nem akartak maguk kö­zé fogadni... — Miért? — Nem tudnám megmonda­ni .. Siófokon általában szo­kás az, hogy egyes embereket dicsőítenek, másokat pedig... nagyon-nagyon lehúznak a kri­tikájukkal. — Most is érzi ezt az ellen­szenvet? — Igen, ■ most is érzem .. gyakran. Régóta keresem a magyarázatot, de nem találom. Én még sohasem tettem senki­nek az útjába egy szalmaszá­lat se, és mégis ... mégis ren­geteg ellenségem volt. Vannak, akik nagyon szeretnek, de azok ismernek is közelről. Akik vi­szont nem ismernek, azok fűt, fát mondanak. Nemcsak rólam, hanem a hasonló korú lányok­ról. fiúkról és általában a fia­talságról. Pedig nem is tarto­zunk azokhoz az “új hullám­nak« nevezett fiatalokhoz, akik utánozzák a beatleseket vagy akármelyik francia ... — Lehet, hogy a szellemi, felkészültségbeli különbségek okozzák ezt a szembenállást? — Lehet. Lehet, hogy a íél- művelt emberek a legrosszab­bak ... Jávori Béla (Következik: A NYAK HATASA) Bátorság Jancsika az édesapját faggatja: — Apuka, te félsz az oroszlántól? — Dehogy félek. — És a tigristől? — Attól sem. — És az ördögtől? — Attól sem. Jancsika elgondolkodik. — Akkor te csak a ma­mától félsz? * * * Blőd vicc Két termetes kismama száll fel a vonatra. Az uta­sok udvariasan átadják a helyüket. Amikor az uta­zás végén leszállnak, az egyik így szól a másikhoz: — Bevallom magának, hogy én nem is vagyok ter­hes. Csak trükk volt az egész, hogy ülőhelyet kap­jak a vonaton. — Bizalomért bizalmat — mondja a másik. — Én is éppen így vagyok jezzel, csak az a különbség, hogy én férfi vagyok. * * * Dekoltázs Pistike figyeli bálba ké­szülő nagylány nővérét, aki mélyen kivágott ruhát visel. — De jó, hogy nem va­gyok lány! — kiált fel. — Miért? — kérdezi á mamája. — Szörnyű lehet ennyi sok nyakat mosni! * * * Ahány ház, annyi szokás Egy idős hölgy a régi időkről beszélget egy isme­rős úrral: — Gyerekkoromban min­den étkezés előtt imát mondtunk — meséli. — Maguknál is ez volt a szo­kás? — Nálunk nem — feleli az úr. — Az én édesanyám jól főzött * * * Az más — Gabi azt meséli, hogy neki még él a déd-déd- déd-dédpapája. Micsoda hazudós gyerek! — Nem hazudós. Csak dadog. * * * Jó kő nyökű olasz nSk Adam West amerikai filmszínészt a napokban Rámában csaknem agyon­nyomták a rajongói. West utóbb azt mondta az új­ságíróknak: “Az olasz lá­nyok nem olyan sápadtak, mint az amerikaiak, vi­szont a könyökük jóval iz­mosabb.« * * * Nem nálunk történt Az orvos a beteg pulzu­sát figyeli. Hüvelykujja a pulzuson bal karját kicsit fölemeli, és karórájának másodpercmutatóját nézi. Egyszerre csak megcsóvál • ja a fejét, és így szó’: — Hm. Vagy a beteg halt meg, vagy az én órám nem jár. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka Sándor utca C.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents