Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
SOMOGYI NÉPLAP 10 Szombat, 1965. május 1. Négy május a hetvenötből Hetvenötödszór ünnepeljük Magyarországon május elsejét. A mai embernél ez alig több egy átlagos életnél. Es mégis hányféleképpen ünnepeltünk ez idő alatt! Találunk a magyar május elsejék történetében most már sok százezres tömeggyűléseket szép számmal, de találunk titokban ünnepelt májusokat is. Volt, amikor állig fegyverben vonult fel a magyar proletariátus, hogy megvédje hatalmát, és volt, amikor börtöncellák fa- 'ai között lehetett csak ászaidon" beszélni a munkásünnep jelentőségéről Olyan esztendő azonban egv sem volt 1890 óta. amikor május elsején néma volt az ország A magyar munkásosztály hangja hol erősebben, ho! gyengébben. de mindig ott zeneit a nagy nemzetközi máju- i kórusban. A legnagyobb el- yomás sem némíthatta el ezt a hangot. Ha vért kellett áldozni érte, a magyar proletár a vérét adta. Mert a május elseje nem egy ünnep a sok közül. Ez a munkásosztály nemzetközi harci napja. Aki ezt ünnepli, az öntudatra ébredt munkásosztály soraiban menetel. Aki ezt ünnepli, az túltette magát a nemzeti korlátokon, és a dolgozók nemzetközi testvérisége mellett tesz . hitet. Aki ezt ünnepli, tudja, hogy a munkásosztály útja a győzelemhez szakadatlan harcon, s áldozathozatalon át vezet. Hányszor akarták május elsejét e három alapvető jellemvonásának legalább egyikétől megfosztani, hogy elszedjék igazi jellegét. Hitler a »német munka« ünnepévé nyilvánította, amely — szerinte — egyaránt a tőkésé és a munkásé volt. A munkásárulók barátságos, békés majálissá akarják alacsonyítani még ma is Nyugaton. Hetvenöt év alatt sokszor betiltották, máskor kisajátították. De minden ilyen kísérlet csúfosan megbukott az öntudat és a proletár internacionalizmus hatalmas erején. Nincs szó, amely méltón fejezné ki azt a hősiességet, amelyre ez a nap emlékeztet. Az egykori újságok májusi számaiban tömegesen találunk beszámolókat erről. Az első, 1390-ben tartott budapesti ünnepről így írt a Pesti Hírlap: »A városligeti színkörrel ellenkező oldalon felállított tribünről érdekes volt nézni a felvonulást. Maga a tribün fehér lepellel volt leborítva, elöl vörös pajzsban két kézre fogott pöröly ábrája, alatta a főváros címere; négy szögletén pirosbetűs táblák a legújabb jelszóval: 8 órai munka, 8 órai szórakozás, 8 órai alvás! Innen nézve meglepő szép képet nyújtott a csoportok felvonulása. Egymásután jönnek a Flóra gyertyagyár, a M. Kir. Államvasút, a Schlick és Wör- ner-gyár munkásai, a nyomdászok, az esztergályosok egylete, a gépkezelők és kazánfűtők (60 helyett körülbelül 150). A Nicholson-féle gyár, a szabók, a sütők, a Láng-féle gyár, a cipészek, sokan zászlóval és zeneszóval. Minden csoportot egy-egy főrendező fogad, ki a számára kijelölt helyre vezeti, ahol megállnak nyugodtan. Senki kívülök a rendezőség által vont kordonon belül nem mehet, ha csak jelvénnyel nincs ellátva. Lassan-lassan megtelik az egész óriási tér, itt-ott a sűrű tömegben még széles utcák nyílnak, hogy a később érkező csoportoknak helyet adjanak, de 3 órakor már tele van a tér, s a munkás csoportok közül alig hiányzik egy-kettő. S dacára annak, hogy oly roppant mérvben jelentek meg a népgyűlésen, sehol se volt szorongás vagy lökdösés, amiket pedig olyan jól ismerünk ed- digi nagy ünnepélyeinkből.*' A vidék is hallatott magáról... »Mikor Orosházára megérkezett Békéscsabáról a táviratilag segélyül kért katona* ság — dlvassuk utóbb a Népszavában —, egy század, a parancsnok, a katonasággal fegyvert tölteni rendelt, a főszolgabíró ismételve felhívta a tömegeket a szétosztásra, melyre az a hivatal összes ablakait bezúzta. Erre a katonaság és a csendőrség szuronyt szegezve a tömeget szétoszlatta, miközben ez a csendőrséget kővel dobálta, mire az fegyverét használva, a zavargók közül egyeseket megsérelmezett.« Aztán nagyot fordult a történelem kereke. Oroszországban 1917-ben a Bolsevik Párt vezetésével a nép megdöntötte a cári elnyomást, és a maga erős proletárhatalmát szervezte meg a helyébe. 1919-ben a példát Magyarország, Szlovákia, majd Bajorország népe is követte. így lett 1919 felejthetetlen május elseje a 1890, Városliget. 1891, Orosháza. 1919, Budapest. 1945. Hősök tere megvalósult néphatalom első örömünnepe. A győztes orosz forradalom fővárosában, Moszkva Vörös terén Lenin beszélt ezen a napon, Bécsben százezernyi tömeg tüntetett, Berlinben senki sem dolgozott. A háborúban győztes Franciaországban a kormány megtiltott mindenfajta felvonulást. Párizst százezer katona szállta meg. Mégis óriás; tüntetés folyt a francia fővárosban, és az egész országban sztrájkkal válaszoltak a kihívásra. rlidapest dolgozói számára örökké emlékezetes 1919. május elseje. A támadó imperialisták fojtó gyűrűjében, elszigetelve orosz és bajor szövetségeseinktől, mégis a felszabadulás és a harci elszántság ünnepe volt ez a nap. A zászlódíszbe öltözött fővárosban soha nem látott tömeg, mintegy hatszázezer ember vonult fel. A város legkisebb mellékutcája is ünnepi díszt öltött. Az ünnepi szónokok boldogan üdvözölték a beláthatatlan embertömeget. »Ez a mostani nagy vörös május meghozza a proletárfeltámadást. A gyönge szem nem látja tisztán a történelem útját, de mindegy. Hiába tiltják be Párizsban a vörös májust, huszonnyolc vörös májusnak perzselő tüze felgyújtja végre a kapitalizmus börtönét, és meg fogja teremteni a szocializmus várát« — mondotta Landler Jenő az Iparcsarnok előtti nagygyűlésen. Nem is felejtette el senki, se barát, se ellenség ezt a világraszóló megmozdulást soha, hiába borult utána az országra negyedszázados fasiszta éjszaka. Lehúzott redőnyök, üres kávéházak, kettős járőrök, gyalázkodó újságcikkek — ezzel emlékezett huszonöt éven át 1919 májusára a burzsoázia. Munkabeszüntetéssel, tüntetéssel, illegális röpcédulával hallatta hangját ez idő alatt a nép. Kiáltásuk áthatolt a magyar börtönök falán is, és élesztette a parazsat, amely aztán 1945-ben lángragyújtot- ta az úri Magyarországot. Az 1945-ös május elseje ugyancsak emlékezetes marad mindenki előtt, aki csak részt vett az akkori ünnepségeken. Az ország nyugati fele csupán néhány héttel korábban szabadult fel; az a tavasz a parasztság százezres tömegének hozta meg az ezer éve hiába várt jogot a saját földre. Soha addig ilyen akarás és nekibuzdulás nem volt Magyarországon, mint ezen a szabad ünnepen. S először az ország történetében — nemcsak a városok, de a falvak is ünnepeltek ezen a napon — az új élet ígérete is volt mindenkinek ez a nap. Most, a hetvenötödik szabad május elsején a nagy, nemzetközi kórus első vonalában menetel a magyar nép. Nemrégen ünnepeltük felszabadulásunk 20. évfordulóját; az egész haladó világ együtt örült népünkkel, pártunkkal. Húsz ev alatt nemcsak beváltottuk, de messze túl is haladtuk, amire 1890, 1919 és 1945 májusában fogadalmat tettek a régi harcosok. Engels, a proletariátus nagy tanítója az első, Í890-es ünnepen lelkesedésében így írt: »Bár mellettem állna még Marx, hogy ezt saját szemével láthatná.« Holott akkor csak tízezrek vonultak fel a májusi ünnepen. Ma a világ kiemelkedően legnag. 4 szervezett ereje a forradalmi munkásság, s ereje évről évre, májusról májusra gyarapodik. S ez emeli a felvonulás ünnepélyességét — a győztesek s a biztos győzők felvonulása ez az egész földkerekségen. A nagy magyar városok és a kicsi falvak májusain ezért is ünnepel ma oly büszkén dolgozó népünk. Máté György „JláJjö-m CL f éiUjl. . “ GÁRDOS MARISKA nyolcvanéves YJézna kis proletárlányka ~ kiáll a fáradt hajógyári munkások elé. A májusi szél összeborzolja sűrű, vékony szálú haját. Keskeny arcát betölti az indulat. Ajkáról száll a költemény: >*Akasszátok fel a királyokat!. ..« Gárdos Mariskának hívják, és nyolcéves. Szeméből lövell a gyűlölet a »királyok« ellen. városháza nagytermében. Kiin Béla bejelentette . a Tanácsköztársaság bukását. Borzasztó volt. Mintha kést szúrtak volna szívembe, dőlt a könny a szememből: úgy éreztem, a legközelebbi hozzátartozómat vesztettem el. S aztán a szörnyű fehérterror! Az emigráns évek Bécsben. Az egész élete örökös, szüntelen harc. Keserű Korán megtanulta a törvényt: kétféle ember van, szegény és gazdag. Szerette a szegényeket és engesztelhetetlenül -űlölte a gazdagokat. Itt ülök most vele szemben. Elnézem apró termetét, sorstól barázdált, kemény vonású arcát, szigorú ívelésű aikát. ö nem lát engem. Tizenöt évvel ezelőtt elvesztette a szeme világát. — Tizenöt éve nem látom a betűt, de látom a fényt, azt a fényt, amit életemben minőig kerestem. Serényen dolgozik. Előadásokat tart, nevel, tanít. — Mindig tanítónő akartam lenni. Értettem az emberek nyelvén, éltem a szegények mindennapos gondjaiban, éreztem a lelkűk minden rezdülését. De következtek a nehéz, harcos esztendők, s felsőbb iskoláról még álmodnia sem lehetett. ö mégis tanítónő lett, aki a leikéből, eszéből szakította ki az igazságot, hogy az egyszerű embereknek fényt adjon. Híresek voltak a Gárdos szemináriumok. Sok ezer tanítványának lelkében ébresztette föl a marxizmus eszméinek igazságát. Tanítványai még ma is hálásak ezért! Hirdette az eszmét. Ügy tudta mindig átadni érzelmeit, a nén igazságát hallgatóinak, hogy azok vele együtt lelkesedtek, hittek! Y/"őrös párttagsági köny- T vét őrzi. Benyúl az íróasztal fiókjába, és enyhe mosollyal, ami mögött talán inkább pironkodás, mint büszkeség rejtőzik, megengedi, hogy megnézzem. Tagságának kezdete — olvasom — 1900! A 15 éves leány hatvanöt évvel ezelőtt már tudta, hol a helye, ismerte célját. És az évek múlásával az ösztönös sejtésből tudatos felismerés lesz, a harcok kérlelhetetlen forradalmárasz- szor.nyá edzik Gárdos Mariskát. Alig öt év múlva megírja első könyvét. Húszéves' ekkor, és szerkesztője a Nőmunkás című lapnak,. amelynek fejlécén — nem félve a bíróság szigorától — bátran írta: Szocialista politikai lap. 1919-ben. 34 éves korában a Vörös Újság egyetlen női munkatársa. A munkásegyetem elöadótanára. Az ötszázak tanácsának tagja. Azután ... — Emlékszem, ültünk az új hónapok a Markóban, a toloncban. — Szinte kibírhatatlan volt. Fiszok, férgek, éhezés. • Otthon beteg férjem és tízéves kislányom várt. Keményen összehúzódik a szája, ha a fasizmusról szól. Mozgása energikus, emlékei lehilincsalőek. A börtönben regényt fordított. Az Októberi Forradalom 20. évfordulójára megjelenttette börtönben készült műfordításában Hja Ehrenburg regényét. Mennyi küzdeni akarás! Milyen óriási kitartás! Vajon hol rejtőzött az ereje ennek a törékeny asszonynak, hogy félt tőle minden uralkodó rend. Ady Endre így ír róla 1904-ben egyik nagyvárad1 újságcikkében: » ... A szocializmus keblén igaz, piros szegfű Gárdos Mariska, féket nem ismerő igaz agitátor tehetség! ... Példátlan bátorsággal izgat a fennálló társadalom kiváltságos osztályai ellen ... Ezen az arcon láthatni milliók szenvedését, egyéni gond, egyéni banat nem teheti ily markánssá a vonásokat...« S végül így jövendöl a költő: »Hátha meg- vagyon írva számára, hogy ott lehet, ha majd egys- r megérik a kalász ...« És ott volt. Sírva, nevetve, de elsők között a hatvanéve» viharokban edzett asszony. Részt kért az új életből, a nehéz feladatokból. C aztán bekövetkezett a ° tragédia, a megfáradt szem bezáródott, a petró- leupilámpa pislákoló fényénél átolvasott éjszakák megviselték a látóidegeket. Ennek ma 15 esztendeje. Azóta diktál, nem tört meg. Nemrég jelent meg élete regénye »Szállj gondolat...« és a >*Kukori- cán térdepelve«. A minap valaki megkérdezte tőle, nem fáradt-e már? — Én egész életemben elégedetlen voltam eredményeimmel, ezért mindig új célokat állítottam magam elé. Ezekért, persze, sokat kellett dolgoznom. Ügy vélem, a legtökéletesebb életelixir a munka. így nem jutott soha időm a fáradtságra ... Május 1. a munka, a tavasz ünnepe, s az ő születése napja. A sok-sok gratuláló levél és távirat mellé küldjük mi is jókívánságainkat, további hosszú életet kívánva, erőben, egészségben! Irta és fényképezte: Regős Istváa