Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-15 / 113. szám

Szombat, 1965. május 15. 3 SOMOGYI NfiPÉAY BÁBONYMEGYERRŐL Mindenfelé sár. Reggel még kimentek az asszonyok a mezőre, de az eső hazaverte őket. Csöndesnek, néptelen- nek látszik a falu, pedig csak. nem mindenki itthon van — kényszerpihenőn. Mind töb­bet hallani az aggodalommal teli kérdést: Mi lesz velünk, mikor embereli meg végre magát az idő? Papp Gyula, a szövetkezet elnöke idegesen tekintget ki az ablakon. Tü­relmetlenségének oka, hogy a kukoricának még csak egy- harmada került a földbe. Sa- rabolni is kellene már. De hát... Esik. Erről-arról beszélge­tünk. Kesergéssel szétkergetni a felhőket nem lehet. Inkább az forog a szóban, hogyan erősíthetnék meg ezt a né­hány éve olyan gyenge gaz­daságot. Igen hasznos kiegészítő üzemága a szövetkezetnek a háromszáz családos méhészet. Néhány évvel ezelőtt szinte közelharc folyt akörül, hogy eladják-e vagy ne a méhe- ket. Ma már nemigen beszél erről senki, de minden bizony, nyal örülnek neki, hogy megmaradtak. Tavaly terven felül 150 000 forintot hozott a méhészet, szépen jutott méz a munkaegységekre is. Az idén 70 mázsára kötöttek szerző­dést, de ha csak egy kicsit is jó lesz az idő, többre szá­míthatnak. Sokszor idegenkednek az újtól a bábonymegyeriek. Ez azonban nem töri le a kez­deményezést, a vállalkozási kedvet. Az idén például kí­sérletképpen 18 hold csíráz­tatott burgonyát termelnek, pedig ennek a növénynek ezen a dombos, kötött talajú vidéken nincsenek hagyomá­nyai. Most mégis megpróbál­koznak vele — jó vetőgumót vettek, a termeléshez meg­felelő föltételeket biztosítot­tak —, s ha beválik, ez is lendít a szövetkezeten. A kertészetet főleg másod­termelésre rendezték be. Ká­posztát, uborkát, zöldséget termelnek elsősorban a ta­karmánykeverék után. Tavaly géppel ültették el és mun­kálták meg a káposztát, az embereknek nem sok dolguk volt vele. így 18—20 Ö00 fo­rintot adott egy hold. Mivel a lehetőségek adva vannak, s ha a tagságot a tények meg­győzik, fejleszteni szeretnék a kertészetet. Elgondolásokban, tervekben nem szűkölködnek Bábony- megyeren. Az idén először fognak fejni 300 juhot, s mi­vel a vállalat így kívánja, Ja­kab Ferenc juhász maga ké­szíti a juhsajtot, a gomolyát. Az elmondottak azt bizo­nyítják, hogy a bábonyme­gyeriek segíteni akarnak ma­gukon, és lehetőleg saját ere­jükből. A múlt évet már mérleghiány nélkül zárták, és ami igen lényeges, elren­deztek minden régi adóssá­got Csak az idő volna egy ki­csit kedvezőbb, csak egy ki­csit jobban segítené hasznos­nak ígérkező törekvésüket! V. M. Szaktudás és állhatatosság Nem rábeszélésre vagy mások javaslatára tették, hanem önszántukból, jól felfo­gott saját érdeküket fölismerve szavaztak meg a bolhódak ha­vi négyezer-ötszáz forint fize­tést agronómusuknak. Azt sem ellenezte senki, hogy mo­torkerékpárt vegyenek neki. Nagy motort, IZS-típusút, hadd járhassa be jó időben gyorsan a határt. Lakásáról is gondos­tás, az ismert, jó hírű, tevé­kenységükkel elismerést szer­zett, képzett mezőgazdászok­nak szinte piáról holnapra lett új munkahelyük. Szövet­kezeti vezetők, küldöttségek keresték föl és hívták meg őket. De ez akkoriban — az agromómusgárda és tsz-ek egé­szét tekintve — ritkább kivé­telnek számított. Még jobban kodtaik. Hadd tegyük hozzá: induló közös gazdaságainkban nem előlegezett bizalom ez rá­kapcsolódott össze a két foga- s szór, aki olyan mesterien meg- lom. A kisparaszt beérte ap-! taníthatna valakit erre a me- jától szerzett tudásával, nem- héz szakmára, hogy egyetlen igen érezte szükségét tanult év alatt. betetőzhetné életmű­ember szakmai közreműködő- vét az adott szövetkezetben, s sének.' Ámbár ennél a megái- aztán mehetne odább négy-öt lapításnál érdemes egy keveset faluval vagy két járással. Lesz járda az északnyugati városrészben Nincsen öröm üröm nélkül — mondják az északnyugati városrész lakói, valahányszor egy nagyobb eső után bokáig süllyednek a pocsolyákba a háztömbök környékén. Nincs járda, nem megfelelő a világí­tás, a sártengeren keresztül ne­héz a közlekedés. Sok panasz érkezett az illetékes szervek­hez emiatt, s intézkedést sür­gettek a városrész lakói. A megyei tanács beruházási irodáján Győrfi Endre irodave­zető közölte, hogy a 4-es tömb járda- és útépítését még az idén megoldják. A belső uta­kat víztelenítéssel, járdacsatla­kozásokkal rendbe hozzák. Na­pákon belül elkészül az ideig­lenes salakos járda is. A Kos­suth Lajos utca és a Honvéd utca közötti főforgalmi út megépítése azonban a KPM-xe vár. A már kész és az idén el­készülő lakások környékének térvilágítását is megoldják eb­ben az évben. szűkről, hanem korábbi időből származó bizonyosság. Ismer­ték Maltesics Ferenc munká­ját azelőtt is, s tudták, tudják, hogyan dolgozott a barcsi Vö­rös Csillagban. Ezért hívták meg maguk közé főagronómu- suknak. Amint a gondolat föl­vetődött, menten megnyugtat­ták: az anyagiak miatt ne le­gyen gondja, minden teljesít­hető kívánságának eleget tesz­nek. Ennek ellenében csak egyet kémek tőle: jöjjön el, s dolgozzon gyakorlott, becsüle­tes szakemberhez méltóan, se­gítsen nekik közös gazdaságuk további fejlesztésében. Bolhó így keresett és talált avranómust ezen a tavaszon. Mint cseppben a tenger, úgy tükröződik benne a ma már mind általánosabb kép: a falu tiszteli a szaktudást, a szövet­kezeti parasztság szemében a nagyüzemi gazdálkodás javítá­sához elengedhetetlenül szük­séges szakvezető rangjára emelkedett az agronómus, s munkájáért hajlandó rendesen megfizetni, biztosítja neki tu­dása gyakorlati gyümölcsözte- tésének minden biztosítható föltételét. Nem egyszer s min­denkorra adott állapotról van szó, hanem folyamatról, válto­zásról A paraszti gondolkodás változása, kedvező alakulása mérhető le ebben is. Emlékezzünk csak a kezdés idejére. Abból csi­nálták a legnagyobb gondot va­lamennyi szövetkezetben, hogy legyen agronómusuk? Az alc- kori helyzetet és falusi közfel­fogást talán így jellemezhet­nénk: szövetkezete válogatta, hogy melyik tartott igényt szakember munkájára. Nem vi­is megesett, hogy azt mondták: »■Nem bánjuk, rendben van, csak hadd jöjjön az agronó­mus, ha már ide irányították. De aztán az ellátásról gondos­kodjon az, aki küldte; fizesse az állam.-« Pedig az agronómus ebben az időszakban a szak­mának már nem egészen isme­retlen művölőjeként járt-kelt a határban. Alkalmazta elő­ször, azután kihelyezte a kör­zetbe a gépállomás; a községi tanács gazdasági felügyelőként, a földművesszövetkezet a me­zőgazdasági üzemág dolgozója­ként tartott szakembert a pa­rasztok termelési tevékenysé­gének segítésére. Aztán az el­ső tsz-ekbe általában állami fizetéssel kerültek mezőgazdá­szok. Megszokta hát a falu, hogy szaktanácsadója, a mező- gazdasági termelés elméleti tudnivalóiban is járatos szer­vező valamilyen közpénzből él meg. Ezért sok szövetkezet tagsága úgy tartotta: most is helyettük valaki más fizesse. »Nem, rm nem keresünk neki is kenyeret, elóg lesz a magunk megélhetését biztosítanunk.-« Mi játszott közre ebben a szemléletben? Nagyon sok tényezőt kell számba ven­ni, mint ahogy azt két évvel ezelőtt az agronómusok megyei tanácskozása meg is tette. He­lyénvaló »most is emlékeztetni rá. A régebbi szakembereik kö­zül számosán csak az uradal­mi nagybirtokokon bizonyít­hattak. Jellemző, hogy a fel- szabadulás után a néphez nem hűtlen intézőknek, gazdatisz­teknek is csak egy része ta­lálhatott szakképzettségének megfelelő munkaalkalmat. Egyetemi, akadémiai végzett­ség meg nagybirtok — így SZÓRA ÉRDEMES EMBER időzni, pontosabban szólva hozzá kell tenni valamit. A tanulgató parasztember több­re vitte, mint társai. Ha a ma­gas fokú szakismeret nem vo­nult — mert nem is vonulha­tott be — a kisparcellás gazda­ságba, a tudományos alapisme­ret itt is bizonyított: termelé­si, termósfokozó tényezővé vált. Talán éppen ezen a he­lyen van a két dolog találkozá­si pontja: kisparaszti gazdaság és alapismeret, meg szövetke­zeti nagyüzem és tudományos felkészültség. Másként fogalmazva: a nagy­birtokon látott hatékonysága a szaktudásnak, aztán az arany­éi ezüstkalászos gazdák meg a szakmai tudnivalók részkérdé­seit valamilyen módon elsajá­tított parasztemberek termelé­si eredményeinek ismerete — egyfelől mint múlt; másfelől viszont itt aiz akkori jelen, benne a jövő követelő szükség- szerűségével: szövetkezetbe tö­mörültünk, bizonyosan többre vihetjük agronómus segítségé­vel. Ügy vélem, ezen az úton Indult meg az említett szemlé­let változása. Előbbre pedig az új értesülések, leginkább a személyes, közvetlen tapaszta­latok vitték. Így juthattunk el a jelenhez. Buktatókba persze ezen az úton is bele-belebotlottunk. Még most is bajlódunk leküz­dendő nehézségekkel, láttunk és — csökkenő arányban — látunk is rendellenességeket ezen a téren. Bocsássuk előre, hogy az agronómusok túlnyo­mó többsége megtalálta helyét a tsz-mozgalomban, közmeg­elégedésre dolgozik, tudása legjavával szolgálja a falut. Akadnak némelyek, akik az ilyen elismerésből kirekesztet­ték ma-gukat. Vándcréletet él­nek; és mert megnőtt a szak­ember iránti igény, s kevesebb a képzett, gyakorlott mezőgaz­dász, mint a betöltendő hely, ezért egyik-másikuk szinte évenként vándorol. Van, aki tavaly még a megye egyik ré­szén lakott, ma meg már öt- ven-halvan kilométerrel távo­labb más szövetkezetei »-boldo­gít«. A vándorlás egyéb is­mert okainak figyelmen kívül hagyása nélkül is elsősorban ■s saját felelősségérzetüket kéri számon tőlük a közvélemény. Milyen agronómus, hogyan áll hivatástudat vagy akár csak Megbántják, mellőzik, lehetet­lenné teszik számára a nyu­godt munkát, valósággal meg­keserítik az életét, s nincs más megoldás: nem marad, el« megy? Akad ilyen is. Tisztáz­ni kell ügyeit, mellé kell állnia segíteni, amíg idejében van. Ehhez külső támogatásra van szükség. Ám a vándorlás már érintett belső indítékai? Néz­zen csak magába mindenkit akit illet, s gondolkodjék el magatartásán, jövőjén. Alkal­matlannak bizonyult itt, és elküldték? Megy máshová, sze­rencsét próbálni. Befejeződik ám ez a folyamat. Mert' nem kétséges: a jövő az állhatatos szakemberé. Egyszer majd bezárulnak — sok helyen már be is zárultak — azok az eddi­gi nyitott ajtók, amelyeken bejöhetett bárki, függetlenül attól, hogy honnan indult eh és mit hagyott maga után. A mezőgazdászok szakmájának nagy tisztelői közül számosain mondják máris: »Csodálko­zom, hogy járási, szövetkezeti vezetők egyáltalán szóba áll­nak olyan agronómussal, aki­nek már majdnem betelt a munkakönyvé.« Azt m-ondtuk, hogy koráb­ban: szövetkezete válogatta* hogy fizet-e szakembert — ma pedig így fogalmazhatunk: szakembere válogatja, hogy megbecsülik-e. A nagy több­ség a helyén van. Jól él, nem ismer különösebb anyagi gon­dokat, tisztelet, társadalmi megbecsülés övezi. Igen, a pa­rasztember ma már nemcsak tiszteli, hanem igényli is a tu­dást. Igényli, mert közvetve is, közvetlenül is fölismerte: a szövetkezetben nem elég csak annyit tudni, hogy most szán­tani, boronálni, vetni, kaszál­ni kell, vagy ami jön sorra. Több kell ennél — tudomá­nyos alapon szervezett gazdál­kodás, a technikai vívmányok hozzáértő hasznosítása. Közér­dekbe vágó dolog ez! Mert a tudás meg a technika nagyobb termésit, jobb életet eredmé­nyez. A jól indult és csakha­mar megerősödött szövetkeze­tek többsége idejében fölismer­te ezt az összefüggést, ezért is vállalta magára már jó korán az agronómus megélhetésének biztosítását. JCőoáes Q-ózief OjalatónizAiizéréL ősz hajú, nyugodt, tiszta beszédű ember. Hetvennégy év súlya nyomja már a vál­lát, de a test nem görnyedt. A kommunista eszmével 1917- ben jegyezte el magát. Azóta szívvel és hittel vallja és hir­deti az eszme igazságát. Ez Kovács József, a balatonszár- szói pártszervezet titkára. | ÍJ Bemegy a szobába, két ok­levelet, emléklapot hoz ki, s mutatja: az egyik a saját­ja, a másik a feleségéé. Most kapt k a párttól — a felsza­badulás huszadik évfordulója alkalmával — hűségükért, ál­dozatkészségükért. — Higgye el, elvtárs, több­re becsülöm ezt az oklevelet, mintha ki tudja, mennyi pénzt kaptam volna húszéves párt­tagságomért — mondja meg­hatottam Hallgat egy kis ideig, aztán újra szól: — Nyugdíjas vagyok már, de ha nem végezhetnék párt­munkát. talán nem is élnék. Nem tudok enélkül meglenni egyetlen napig sem ... Egész életútja munkával és harccal volt teli. Az első vi- lágh ború az orosz harctérre sodorta, s 1916-ban már hadi­fogolyként hallgatta a bolse­vikok tanításait. Amikor 1917- ben a Nagy Október világot formáló forradalmat hozott, egy nercig sem habozott: be­lérett. a vörösgárdába. Végig- küzdötte a forradalmat, har­colt Kolcsakék seregei ellen, »ztán 1921-ben leszerelt, és hazajött Magyarországra, hogy szavai szerint Horthy uralmának huszonöt éve alatt »mindenki csak rúgjon egyet rajta«. — Csendőri megfigyelés alá helyeztek, hetenként kétszer kellett jelentkeznem Földvá­ron, hogv nem utaztam-e más vidékre agitálni. Mert féltek ám az ági táci ótól nagyon az urak! Jobban tartottak tőle, mint az ördögtől. Éjjelenként bezörgetett a járőr: itthon vagyok-e, s ha jó ing volt a csendőrön, akkor visszafek- hettem, ha meg rossz, akkor kaptam a pofonokat... Egy dologban azért mindig bíz­tam: tudtam, hogy egyszer befellegzik az úri világnak. 2 — A felszabadulás napján léptem a pártba... A párt- szervezetet én alakítottam meg Szárszón. Ha jól emlék­szem, heten kezdtük, ma pe­dig negyvenötén vagvunk ... Húsz év telt el azóta, hogy egy maroknyi csoport ebben a faluban is elkezdte hinteni a szocializmus igazságát. So­kan figyelmeztették őket 1919-re, amikor Horthyék vé­giggyilkolták az országot. A lovas tengerész siófoki tevé­kenysége elevenen élt a Ba- laton-parti emberek emléke­zetében. De ők megingatha­tatlanul végezték feladatu­kat. —■ Sokan mondják, néha még párttagok is, ha valami­lyen ügyben állást kell fog­lalni, hogy »az okosok úgyis elintézik, minek törődjünk mi azzal.« Pedig ez nem egészen így van. Ebben az országban mi, a munkásosztály és a parasztság vagyunk az oko­sok, nekünk kell irányítani, dönteni. Erről beszélek min­dig az elvtársaknak, ezt sze­retném, ha mindenki megér­tené, és nem lenne olyan, akinek nincs véleménye, ál­lásfoglalása. 3 — Ma egy kicsit gyengél­kedtem, csak kilenc órakor keltem föl. Azután elmentem a tanács vb-ülésre, este meg a földművesszövetkezetnél lesz összejövetel. Így van ez mindennap, nincs idő a pihe­nésre. Holnapra a ballagásra hívtak meg a szülők, pedig nem is rokonok ... A titkát kérdezem a nép­szerűségnek, a ragaszkodás­nak. De nincs titka. Az em­berek szeretik őszinte sza­váért, nyíltságáért. Messziről köszönti őt felnőtt és gyer­mek az utcán, és mindenki­nek csak Józsi bácsi. — Egyszer ott voltam a szü­lői munkaközösség egy össze­jövetelén, s valaki fölvetette, hogy baj van a fiatalokkal, nem köszönnek tisztességgel az idősebbeknek. Föl kellett szólalnom, hogy nem egészen így áll a helyzet, nekem pél­dául mindig köszönnek. És nem azért, mert párttitkár va­gyok, hanem mert nem va­gyok rest válaszolni: szervusz, szervusztok. Ezt a mondatot: »Nem egé­szen így áll a helyzet.. gyakran elmondja másfelé is. Itt, a Balaton-parton látják az emberek a nyugati autó­kat, a nyugati emberek öltöz­ködését, és mondják is né­melyek: »Ez igen..« Ekkor szól közbe Józsi bá­csi: »Nem egészen így áll a helyzet...« — Mondom nekik: Megnéz­tétek-e, hogy kié az autó? A bonni vasmunkásé vagy a belga bányászé talán? A fe­nét! A gyárosé, a nagykeres­kedőé. Meg aztán járnak in­nen is külföldre, és áradoz­nak, hogy milyen szép itt, milyen szép ott. De megkér­dezem: Láttátok-e a külváro­sokat? Nehéz helyzetbe kerül Jó­zsi bácsi előtt, aki rossz szót szól a mi rendszerünkre. — Visszamegyek én Ferenc Jóskáig is, ha kell, hogy mi­lyen élete volt akkor a mun­kásembernek, meg milyen a mostaninak. Azt mondják né­melyek: propaganda. Fersze, hogy az. De be is tudjuk bi­zonyítani a szavak igazságát. Tűzbe jön, indulatokat ka­var, ahogy a sokrétű harcról beszél. Tanulhatnának tőle lelkesedést a fiatalok. — Nekünk, kommunisták­nak nagyon nehéz feladatunk van most: a tudat átformálá­sa. Ügy érzem, ehhez én is tudok valamit hozzáadni. Hetvennégy éves fővel, de húszéves szívvel élni nagyon jó lehet. Ilyen ember Kovács Józsi bácsi... Polesz György a szakmaszeretet dolgában is az, aki apró-cseprő személyi sérelme miatt vagy a néhány száz forintnyival nagyobb fi­zetés csábításának engedve, hol innen távozik, hol amott tűnik föl? Szakma, életpálya, hivatás ez, amelynek ép­pen az a sajátossága, hogy évek, sőt évtizedek kellenek a megkezdett út végigjárásához. Egyszerűen beugrani az agro- nómusi szerepbe? Hát a hely- zetismeret, az emberek megis­merése, a program kialakítása, végrehajtásának megszervezé­se, irányítása? Idő és türelem, tudás és állhatatosság — mind­ez kell hozzá. Ezt semmi nem pótolhatja. Nincs áz a lángész, nincs az az egyetemi profesz­Most tartunk ott, hogy a gyengébb gazdasagok nagy része is ebben — hozzá­értő szakember alkalmazásá­ban — látja fölemelkedésének egyik zálogát. Segesd és Kis­bajom hitelt kér agronómus- lakás építésére. Legyen meg előbb a szép, kényelmes ott­hon, s akkor majd jöhet, jön az agronómus családjával együtt. Jó ez a sorrend. Le­gyen képzett szakember, ak­kor lesz szakszerű gazdálkodás, nagyobb termés, több részese­dés, jobb termelési kedv és még gazdagabb termést még szebb paraszti élet. Hiva­tásánál fogva csakis ezzel számolhat valamennyi agronó­mus, a szövetkezeti paraszt­ság szakmai segítője. Kutas József MOTOROSOK! Küldjenek postautalványon 53 Ft-ot, költség- mentesen megküldjük Tornay A MOTORKERÉKPÁR című kitűnő szakkönyvét színes füzetmeilék- lettel. GÉPK0CSIZÓK! Küldjenek postautalványon 48 Ft-ot, költség­mentesen megküldjük Tömössy GÉPJÁRMŰ- VILLAMOSSÁG! HIBAKERESÉS ÉS JAVÍTÁS című nagy sikerű, most megjelent szakkönyvét. Cím: SZÖVET­KEZETI KÖNYVSZOLGÁLAT, Budapest 5. Postafiók 335. (1462)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents