Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-30 / 126. szám

SOMOGYI NÉPLAP

8

Vasárnap, 1965. május 50.

Egy kis nyelvművelés

Fejes Endre Rozsdatemető c. regénye nemrégiben szerb—horvát nyelven jelent meg a jugoszláv Svjetlost könyvkiadónál szinte egyidejűleg szlovák nyelvű kiadásával, amely a pozsonyi Politikai Kiadónál látott napvilágot. A Rozsdatemetőre nemrégiben a Helsinki Ottava könyvkiadó is szerződést. kötött.

Lengyelországban már a nyolcadik kiadást kötötték le Molnár Ferenc Pál utcai fiúk c. regényére.

A bukaresti ifjúsági könyvkiadó, az Editura Tineretului román nyelven válogatást ad ki Gárdonyi Géza elbeszéléseiből.

Déry Tibor G. A. ÜR X-ben című regénye francia nyelven jelent meg a párizsi Du Seuil könyvkiadó gondozásában. Az író novelláiból The giant címmel a londoni John Calder válogatást jelentetett meg. Ugyancsak Déry-no- vella-válogatást állít össze német nyelven a lipcsei Philipp Reclam Verlag Alvilági játékok címmel.

Illyés Gyula Száz vers-ének fordítására kötött szerződést a firenzei Vallecchi könyvkiadó. Válogatott verseiből pedig a varsói Panst- wowy Instytut Wydawniczy szándékozik lengyel nyelvű kötetet kiadni.

Cseres Tibornak egyszerre két könyvét kötötte le szerb—horvát nyelvű kiadására a belgrádi Minerva könyvkiadó. A könyvek címe: Hideg napok me^< Ember fia és farkasa.

A zaragozai Editorial Acribia spanyol nyelven adja ki Nemeséri László és Holló Ferenc Állatorvosi parazitológia című könyvét.

Skoupil Vladimir (Brno) II. díjat nyert fölvétele.

(A III. Barátság Hídja fotókiállítás anyagából.)

SZENTIVÄNYI KÁLMÁN:

cA £zéfi Ohirárujuié

kapitány rosszkedvűen sürgetözött, a rakodó matrózok loholtak a kosarakkal, ládákkal. Amint hátrált a hajó, meglökte a vízen lebegő állomást. Valaki kurjantott: »Fölébredt a szép Burányi né!« S ki is nézett a szétpattanó zsalugá- ter résén a fiatal barna asz- szony sebtében felkapott pongyolában, s az ablakot szegé- ljrező piros petúniák feketének látszottak a híg sötétben. Nehézkes madárként röppent az asszony felé egy köteg virág. Elkapta, s azonnal hajította visszafelé, a hajót már nem érte el, a vízbe szóródott, eltűnt a habos kavargásban a hajó nyomában. Burányi, a stéges, tisztelgésre emelte ökölbe ránduló kezét, és bámulta a piros tatlámpát. Egy szál virág megakadt a rácson, lerúgta azt is. Ügy látszik, Csorba — a szomszéd állomás vezetője, jóképű, nőtlen fickó — még mindig okoskodik az asszonnyal, a matrózoktól küld majdnem minden nap virágot.

Burányi kétméteres óriás, ilyent nemigen látni a hajósok között. Széles, boltozatos mellén feszült a kék zubbony, a fehér sapkát idegesen csapta le, s kicsit rágta a dühe nagyját, mielőtt benyitott az asszonyhoz. A Dunán lebegő faházikó csöpp szobájában meleg volt. a zsa- lugáter résén áradt be a folyam hűvössége. Zümmögtek a t'volodó hajó gépei, az elülő hullámzás locsogott a töltés alján verte a köveket.

Az asszony dús hajfonatát rendezgette éjszakára —mint koszorú keretezte pirosló arcát, s szemében csintalan fények vilióztak.

— Mi bajod megint? Te ember? — Simogatott a szava.

Burányi olyant nyújtózott, megnőtt, feje majdnem elérte a lámpát.

— Megöllek mind a kettőtöket, ha ... nem tűröm tovább!

Az asszony felcsattant:

— Ne olyan magasan, hé! Ha nem lennél ilyen gügye, megmondtad volna már a drágalátos barátodnak, ne adja hajósok szájára a feleségedet! De te?! Ha idejön, sört

iszol vele!

*

Burányi mérgesen vetkőzött. Amint sötét lett, az asszony az ágy belső felére fészkelődéit, szinte személytelenné vált, eltűnt. /.

urányi reggel kirakta a horgokat, tén- fergett a parton. Nemsokára hozzák megint a gyümölcsöt.

Néha az asszonyra sandított. Az imént mosott még, áttetsző piros ruhában hajlongott a vén fűzfák derekánál. Most teregette a lepedőket. Amint fölnézett, villant a szeme, s Burányi is meglátta a töltésen közelgő kerékpárost.

A küllők aprították a szelíd fényt. Csorba jött, a felső állomás vezetője, aki virágot küldött tegnap meg azelőtt, annyiszor. Ügy áll a vékony fiún a hajós egyenruha, mintha operettben szerepelne, csinosan vasalva.

Burányiban feszül az indulat, de jókedvűen mosolyog, int az asszonynak, húzza fel a Dunában hűsölő sört.

Tisztelgéssel köszöntik egymást. A kis házikóban bogár- dongásos csend lappang. Hideg pára csapódik le a vastag sörös poharakon. Burányi- né betölti a csöpp konyhát, kilibben, dudorászik.

Kihörbölik az első pohárral. A házigazda illemtudóan vár. Csorba megoldja a nyakkendőjét. Kék nadrágja hajtókájából körülményesen kiveszi a csiptetőket. A menyecske dú- dolása beszivárog hozzájuk, önkéntelenül figyelik. S ko- morabb lesz a házigazda. Csizmás lábak dobognak a stégen, Burányiné leméri a kosarakat, vényt ad.

Csorba suttogva evez ki a hallgatásból:

— A tegnapi csokrot a Dunába dobta a feleséged.... mint hallom ...

Burányi furcsálkodva néz.

— Az ő dolga... meg a tied.

— Búcsúzóul küldtem.

Burányi a sört csorgatja, s közben odapillant. Nem szól.

— Elhelyeztettem magam ... jó messzire.

— Mindenütt jó... víz mellett.

— Ne haragudj rám, Burányi ... Nem tudom Gizit elfelejteni ... Én akartam elvenni, mennyi virágot küldtem neki... s tehozzád ment. Pedig neked is én mutattam be a hajósbálon. Azelőtt jó barátok voltunk ...

Krákogva isszák a hideg sört. Burányi ökle az asztalra döccen.

— Mióta kóbor kutyaként kerülgeted ... vége a cimbora- ságnak!

— Mondta Gizi, hogy ... mit üzentem, mielőtt áthelyezést kértem?

— Nem beszéltünk rólad.

em lehetett tudni, hol van a szép Burányiné. Kilesett az ember. Kint volt a parton, igazgatta a kötélen a férje ingeit, le ne rántsa a szél. Mikor megfordult, azt kérdezte a vendégtől:

— Minek jöttél?

Csorba kis bajuszkája remegett.

— Búcsúzni.

— Tőle?

— Tőletek.

Burányi elfogta az ajtónyílást.

— Aztán ... nem félsz?

— Nem. Jó ember vagy te, Burányi... Gizi azért választott téged. Hát akkor, testvér ... tartsatok meg jóemlékezetben ... — Nyújtotta a kezét.

Burányi elfogadta, hanem a kézfogás furcsán sikerült, közeire rántotta a búcsúzót. az fájdalmasan szisszent, karja majdnem kicsavarodott, letérdelt, mintha könyörögne. Nem tudott védekezni. Burányi mellen ragadta és felrántotta, közelről nézett Csorba fátyolosán pislogó kék szemébe: félelmet nem látott, csak hamuszínű bánatot. Nagyot fújt, és elengedte a fiatal hajóst.

Éppen akkor nyitott be az asszony. Sült halat hozott csak úgy serpenyőben.

— Megnéztem a horgokat... Ami volt, megsütöttem. Jó lesz a sör mellé. — S a vendég keze ügyébe igazította a nagyobb halat, közben férjére nézett.

— Hallom, Csorba, elmegy?

— Igen.

— Jobb lesz. Ne úgy éljen, mint itt. — S megfogta férje karját. — Tudod, mit gondoltam? Adj be kérvényt, átmehetnénk oda ... Nagyobb a lakás, szebb a kert.

— Ott akarsz lakni?

Az asszony csöndesen beszélt:

— Hallod ... Csorba úgyis elmegy.

A fiatalember azt mondta:

— Itt hagyom a sok tulipánt ...

Az asszony azt mondta:

— Nem szeretem a tulipánt.

Kosarakat hoztak, kint tanakodtak az asszonyok. Burányiné kiperdült. Burányi lökte a serpenyőt.

— Egyél... neked sütötte az asszony! Akinek halat sütnek, szerelmet kínálnak.

Csorba a küszöbre lépett, s lehajtott fejjel, sírós hangon beszélt:

— Nincs idő evésre. Itt a hajó.

Szinte úgy lopakodott közeire, hullámzott már a Duna, ringott az állomás, dohogtak a gépek.

Mindkettőjüknek ugrani kellett. Együtt tisztelegtek az érkező hajónak. Amint a kosarakat behordták, Csorba a bicikliért ment. Odaköszönt az asszonynak, lehajtott fejjel. Barátja előtt is megállt egy pillanatra.

Burányi mormolt valamit. A hajósok figyelték a kézfogást. Leszólt a kapitány:

— Átköltöznek, Burányi? Jobb lesz ott a szép menyecskének.

Csorba támaszkodott a biciklikormányon, és szomorúan bámult. Azt mondta még Burányinak a kapitány:

— Legény, semmi gondja. Odajártak hozzá a nők... Másutt is feltalálta magát.

urányi sokáig nézett a hajó után, elsimult már a habos nyomvonal és a hullámzás, alig rezgeti a házikó. Az asszony megfogta embere karját, szelíden húzta befelé.

Ketten ették meg a sült halat Volt még egy üveg sör is. Mikor a hajó távolodó sip- pantása elhalt, azt mondta Burányi:

— Hozz papírt... megírom azt a kérvényt

Szerkesztői üzenetek

Olvasóinkhoz: Kérjük azokat az olvasóinkat, akik verssel vagy novellával keresnek föl bennünket, hogy géppel írott példányt küldjenek, abból is első példányt. így gyorsabban kapnak válasz^, mert megkönnyítik munkánkat. Az olvashatatlan kézírások és elmosódott másolatok megfejtésére nem vállalkozunk.

K. Gyula, Fonyód, Fő u. és G. István, Siófok, Petőfi sétány: Az előbbi üzenet értelmében kérjük Önöket, hogy első példányt szíveskedjenek küldeni, és írásukkal csak egy laphoz forduljanak. Egy verset vagy elbeszélést egyszerre több laphoz elküldeni etikai szempontból is helytelen, a jogi szabálytalanságot nem is említve, ugyanis különbséget kell tennünk első és másodközlés között. Csak elutasító

válasz esetén kereshetnek meg más fórumot ugyanazzal az írással.

B. Endre, Gölle: Elbeszélése hangulatos, egyéni gondolat- világú írás. Közlésére azért nem vállalkozunk, mert időbeni elhelyezése miatt nem aktuális. Javasoljuk, hogy tegye el egy időre, az ősszel vegye újra kézbe, akkor nézze át kritikus szemmel, s maga is rájön a kisebb igazítások szükségességére. S ezután újra küldje el hozzánk. Másik írása zavaros.

H. Géza, Kaposvár, Bem u.:

Furcsa kettősséget érzünk verseiből. Egyik oldalon komoly belső tartalom, találó jelzők, a másik oldalon pedig gyerekesség (gondolunk itt »nyelv- újítási« igyekvésnek ható szavaira ( megsturmolja, lompo- lyog). Sokat kell még tanulnia és írnia.

A Jancsikák iskolába járnak - a Jánosokat mégis iskolára

küldik?

Mielőtt a címben föltett kérdésre megpróbálnánk feleletet adni, idézzünk emlékezetünkbe egy nyelvtani szabályt. Nevezetesen: amikor belső térre, valaminek a belsejére gondolunk, a hely meghatározására általában belviszonyragokat használunk. Például: Tedd a fiókba! Az üvegben bor volt. Pohárból issza a kávét. Ha viszont külső térre, valaminek a felületére gondolunk, külvi- szonyragokkal határozzuk meg a helyet. Példák: A ruhára gombot tett dísznek. Az üvegen nem volt címke. Vedd le nekem a szekrényről a vázát! Ez a szabály a nyelvhasználatban nem érvényesül teljesen következetesen: A beteget nem kórházba vitték, hanem klinikára. Kórházban fekszik, nem klinikán. A középiskolás diák gimnáziumba, technikumba jár. Ha nagy fegyelmi vétséget követ el, az ország minden középiskolájából kizárják. Érettségi után azonban az egyetemre veszik föl, az egyetemen folytatja tanulmányait. S effajta »következetlenségeket« időbeli egymásutánban is tapasztalhatunk. Mai nyelvünkben például a mező, sziget rendesen külvi- szonyragokat vesz föl: Kimegy a mezőre. »Hová lett a tarka virág a mezőről?« (Petőfi). Elmentek a szigetre, sétálni, »öreg magyar szívéhez oly közel volt Október ősze Margit szigetén« (Juhász Gyula). Régi nyelvünkben azonban a mezőbe, mezőben, mezőből is általános volt, a sziget pedig csakis belviszonyragokkal volt használatos. A költői nyelvben

— régiességképpen vagy a rím kedvéért — még ma is találkozunk ilyenekkel: »Keresztek messze mezőkben« (Ady). »Egy erős cseh ví bajt Duna szigetében« (Arany).

Eddigi példáink azt mutatják, hogy a nyelvben a nyelvszokás sokszor felülkerekedik a logika szabályain. Más esetekben a bel- és külviszonyra- gok használatában mutatkozó ingadozások, illetőleg kettősségek a pontosabb kifejezésre való törekvésben lelik magyarázatukat. Például aszerint, hogy mély-e vagy lapos, így mondjuk: tálba, — tányérba — tálra, tányérra teszi a levest, a tésztát; ott van a tálban — a tálon, illetőleg a tányérban

— a tányéron. Ha gépkocsiról van szó, a kocsiba, kocsiban ül szerkezet használatos, a lovas kocsi esetében inkább a kocsira, kocsin ül. Amikor zárt karosszékre gondolunk, a székbe, székben ül kifejezést alkalmazzuk. Ezzel ellentétben a székre, széken ül hallatán egyszerű szék képzete jelenik meg tudatunkban. Ugyanígy a padba, padban ül kifejezést iskolai padra értjük, a padra, pádon ül szerkezetet ellenben kerti padra vonatkoztatjuk. Ezeket nem is szoktuk összetéveszteni. Annál kevésbé, mivel a mondatban az igekötő is segítségünkre van: beleteszi a tányérba, és ráteszi a tálra; beül a kocsiba, a padba és felül a kocsira; ráül a padra; befekszik az ágyba (amikor meg van vetve!) és leheveredik az ágyra (a vetett ágy tetejére!) Olykor a kétféle raghasználatnak az oka sokkal rejtettebb. Nem konkrét, hanem csak szemléleti: »Hetente ki szokott sétálni a temetőbe« (Kosztolányi). Melyik temetőben fekszik? És: kimentek a temetőre. »Ily késő éjszaka ki jár Ott kinn a temetőn?« (Eötvös). Vagy: A vásárba menet és a vásárból jövet mindig betértek egy pohár borra. És: Korán keltek, hogy idejében odaérjenek a vásárra. A vásáron vette a lovat (de így is: a vásárban!). Az egyik szemléletben a temető, vásár szóban a kö- rülkerítettség (esetleg a holtakat magába fogadó föld vagy az egyes embert elnyelő vásári sokadalom) mozzanata domborodik ki, a másodikban a nyílt téré, térségé. — Az udvar szóban inkább a ’sík terület jelentésmozzanat áll előtérben: Kihajt az udvarra. »Udvaron fehérük szőre egy tehénnek« (Arany). Olyan kifejezésekben azonban, amelyekben a zártságon van a hangsúly, a belviszonyragok is helyesek, használatosak: Nem engedi ki a gyereket az udvarból. Innen érthető, hogy az udvarba, udvarban, udvarból újabban kezdi fölvenni a ’városi udvar, a bérházak belső négyszöge’ értelmet: Egy udvarban laknak. Az udvarból való.

Érdekes az utca esete. Ez birtokos személyraggal ellátva -ba, -ban, -ból ragokat vesz fel: Jössz te még az én utcámba! A mi utcánkban laknak. Egyébként konkrét, egyedi jelentésben ingadozik a raghasználat: a Váci utcában — a Váci utcán. Ha azonban nem valamely meghatározott utcáról van szó, csak általában, illetőleg félig-meddig átvitt értelemben beszélünk utcáról, a külviszonyragokat alkalmazzuk: utcára kerül, utcán nőtt fel. Az utcáról szedték föl. — Az egyedi, meghatározott és az általános, meg nem határozott megkülönböztetésére szolgálnak a bel- és külvi- szonyragok a falu s részben a város mellett is: a faluba érkezve (tudnillik a beszélő falujába, illetőleg abba, amelyikről szó volt). A faluban az a szokás, hogy... A faluból sokan elköltöztek. Viszont: falura jár ki tanítani (= faluhelyre). Falun (= általában a falvakban) az a szokás, hogy... Hol élt hosszabb ideig: falun vagy városon (esetleg: városban)? Városról (vagy városból) jóval kevesebben költöznek falura, mint faluról városra (vagy városba). — Már régebbi idő óta használatos az erdőbe, erdőben, erdőből, konyhába, konyhában, konyhából mellett az erdőre, erdőn, erdőről, konyhára, konyhán, konyháról. A párhuzamos kifejezések közül a belviszonyragos alakok konkrét helyviszonyra, egyszeri előfordulásra utalnak, a külviszonyragos szerkezetek inkább az elvont helyet, körülményt éreztetik: Elment sétálni a közeli erdőbe. Egész nap ott tesz-vesz a konyhában. De: Az erdőre jár fáért. Erdőn dolgozik (tudniillik a favágó). Mit hoz a konyhára? Üzemi konyhán étkezik. Nos, ezekhez csatlakozott újabban a kérdezett iskola, s tegyük hozzá mindjárt: az iroda is. A párhuzamos kifejezések használati kör, jelentés tekintetében elkülönültek egymástól: A gyerek iskolába (= általános iskolába!) jár. A szakszervezeti titkárt iskolára, (= továbbképző tanfolyamra!) küldték. Az iskolán alapos kiképzésben részesült, s az iskoláról hazatérve magasabb beosztásba került. Az igazgató az irodában (= az iskola irodájában) található. A lánya irodára került, irodán dolgozik (= irodai beosztásba, beosztásban). Ezek az újabb párhuzamok a nyelv életének lüktetését, azt mutatják, hogy a nyelvben a finomabb árnyalásra való törekvés ma is eleven.

Dr. Ruzsiczky Éva

kandidátus,

az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa