Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-23 / 120. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vp~ 'rnap, 1965. május 23. Gergely Mihály: o Várnai Zseni: Él egy madár... V tengeren túl, kék üveghegyen, él egy madár, a neve szerelem, rubint a csőre, és a két szemén gyémántos tűzben szikrázik a fény. A szárnya zöld, hegyén rózsás pihe, alatta forrón ver piciny szive, és mint a villám, lecsap hirtelen, viharból, fényből jön a szerelem. Egyszer már láttam, volt egy pillanat, szívemre ült, s azt hittem, itt marad, utána kaptam gyorsan, és kezem átfogta kicsiny testét melegen, vergődött, karmolt, és az átkozott, tenyeremben verébbé változott, igaz valója eltűnt, me.-nze szálsí, talán egy más szív fölött muzsikált. Elfogni őt, bezárni nem lehet, akár a fényt vagy nyargaló szelet, csupán a vágy oly szárnyaló, szabad, hogy utolérje azt a madarat, a színe, hangja, mindig újra más, meseszerű, különös és csodás .. . és fönt lakik a kék üveghegyen —? az a madár ... a neve: szerelem. Papp László: A nagykorúság küszöbén A gyermekkor repülve tűnt a múlt ba. Dús fürtök omlanak ;lagykorú homlokunkra. Most kezdjük íztelni a munkát, nem tudjuk, mi az, elfáradni, még Friss robaj, szép tenniakarás dobogtatja mindnyá junk szívét. Idegen tőlünk minden, ami régi, avultság, értelmetle n álom. Szeretnénk új ütemre lépni, változtatni a vén világon. Jó tudni azt, hogy holnaptól szavunk csengése más, hogy felnőttek leszünk, országos gondok, jogok asztalánál apáinkkal együtt ülhetünk. Még nem csalódtunk. — Csalódni nem szeretnénk — Gazdag mezők, szorgalmas üzemek nevelnek minket; modem szelek, értelmes, tiszta erdők kérges kezű munkásemberek. Jókedvű sapkánk homlokunkba húzzuk. Zsenge vállú, bátor, új csapat, elindulunk, kezünkben kalapáccsal. Bizakodó égboltok alatt. Szerkesztői üzenetek A z orvos fáradtan és egy kicsit fásultan emelte szemét a következő betegre. A rendelési idő fél órája véget ért, de odakint a váróban még öten vannak, mondta a nővér. Ketten álltak eléje: egy alacsony, so- vány, idős nő, valamiféle egyenruha volt rajta, majdnem feketébe mártott kék posztózubbony és bő nadrág. A2 asszony maga elé állított egy nyolc-kilencéves sápadt fiúcskát. Azon is csak melegítőnadrág volt s egy erősen megkopott, foltos, de egyébként tiszta zakó. — Melyikük a beteg? — kérdezte aztán az orvos. — A kisfiam, főorvos úr, kérem! — felelt az asszony. — Mi bajod, fiam? — Az orvos fáradt tekintetét a fiúra emelte. — Viszket neki, főorvos úr... — És hol viszket, fiam? Az asszony mondta. — És csak ott viszket? Máshol nem? — Az orvos szeme most már valamivel élenkeb- ben csillogott. Kíváncsiság volt a tekintetében. — Csak ott szokott viszketni neki. Máshol még nem mondta. Az orvos felállt, előjött az asztal mögül, leült egy másik székre. — Csüccs le ide, fiam! — mutatott maga elé egy zongoraszékre. A fiú eleven mozdulatokkal leült, és várakozón nézett az orvosra. Nagy, világos szeme volt; cigánybarna arcában, a koromfekete szempilla és szemöldök keretében idegen- szerűen hatott «z az északi szem. Vékony, hosszú kezét sovány, csontos térdére fektette, vastag, széles ajkát konokul összezárta. Az orvos lehúzta a fiú szemhéját, egy pillantást vetett rá, majd azt mondta: — Nyújtsd ki a nyelved!... Még... És mikor szokott legjobban viszketni, mondd csak? — Inkább éjszakéi, főorvos úr, kérem! — sietett az anya a válasszal. — Meg leginkább is hajnalban !... — Te nem tudsz beszélni? — fordult a fiúhoz az orvos. — Már ne tessék érte haragudni, de ilyen nehezen beszélő gyerek! ... Épp most voltam az osztályfőnökénél is, mert év eleje óta csak az egyeseket hordja haza! Megvizsgáltatta pszichológussal is, és az azt mondta, hogy nem javasolhatja gyógypedagógiára, mert nincs vele semmi baj. Neki minden kérdésére okosan megfelelt... — Hány éves vagy, fiam? — Leintette az ismét felelni készülő anyát. A fiú elnézett az orvos feje mellett, és nem válaszolt. — Tizenegy, főorvos úr, kérem ... Most jár ötödikbe. Az orvos keze idegesen megrebbent, még kérdezni akart valamit, de aztán visz- szaült a helyére, írni kezdett az aszisztensnő által kitöltött receptlapra. — Igen ... Igen ... — mormolta. — Kutya, macska van a háznál? — Van, főorvos úr, kérem szépen!... Egy macska! — Tessék azonnal eltakarítani! Azonnal, különben sose szabadul meg a fia a gilisztáitól! ... Ezt az orvosságot szedje hét napon át, naponta háromszor két szemet! Étkezés előtt mindig kezet mosni, körmöket levágni, kü lön törülközőt tartani a gyereknek. E lhagyták az orvosi rendelőt, az autóbuszmegállót. A fiú a hóna alá ■szorította szíjjal összekötött iskolaszereit, kezét zsebbe dugta. Havat ígérő hideg szél fújt. — Nem fázol? — kérdezte az anya. Hogy nem kapott választ, hozzátette: — Kicsit kilépünk, és mindjárt hazaérünk. TI :fűtünk, Noszkó bácsi bizto. san meghozta az öt mázsa szedet, nagyon a lelkére kötőt- j tem. Megmelegszünk, aztán hámozunk krumplit, csinálunk finom hagymás, dinsztelt krumplit, azt szereted!... — A szél a hátukba fújt, még segített is nekik, beszélni se volt kellemetlen. Az asszony meg beszélt, mert egész nap nincs kihez szólnia se; ki kíván szót váltani egy utcaseprővel? Ezzel a legkisebb fiával meg szívesen beszél, még ha nem szólal is meg, csak igen ritkán, mert ennek a nagy, furcsán világos szeméből mindig azt olvasta ki, hogy ez legalább megérti. — Igaz, hogy Jóska utálja, ha idejében hazajön, veszekedni fog érte, de hátha ma is csak későn kerül elő. Leissza magát megint ... Bár elvitték volna már katonának, ott tán megnevelnék, de majd csak a jövő ősszel szabadulunk íjjeg tőle!... Az apja durva természetét örökölte... — Végre elhallgatott, s akkor a fiú megszólalt: — Megölöd Uculát? Az asszony félretaposott, nehéz bakancsai súlyosan csattogtak a nyirkos aszfalton. — Nem — mondta. — Nem ölöm meg. Mikor a sötét domboldalból felmagasló templomhoz közeledtek, amely mellett állt a lebontásra Ítélt hosszú, földszintes vén ház, egy csillogó szőrű, nagy fekete macska futott elő. Átvágtatott a ház előtti lámpa fénykorén, s egyetlen lendülettel felszökött a fiú vállára, és szőrös kis pofájával boldogan törlészkedett a gyerek hideg arcához. — Sicc! Sicc le onnan! — riogatta dühösen az anya. — Takarodj a gazdádtól, míg jó dolgod van! A fiú gyöngéden átfogta a macskát, és letette maga elé az útra. Az zavartan megállt a lábánál, nem értette. Néhány pillanatig nézte egymást a fiú és Ucula. Az asszony kezében megcsörrentek a kulcsok, előreindult. Akkor a macska is megmozdult, s ismét fel akart ugrani a fiúra, de az ugrás közben elkapta, letette a földre, és anyja után sietett. U cula elbizonytalanodva leült az út közepére, onnan bámult a fiú után. De amikor a házban megvilágosodott egy ablak, felszökkent, és ő is benyargalt. Az anya kiöntötte a lavórból a vizet az udvarra, a cinvödörből tiszta vizet töltött, közben folytatta zsörtölődését. — Perzse, már elmentek a moziba a fiatalurak!... De a lavórban a piszkot, azt otthagyják maguk után... Tizenhárom, tizennégy éves fiúk, de még most is kiszolgáltatják magukat... Nem Is tudom, az őrület környékez, Yia arra gondolok, hogy a jövő héten be kell mennem arra a műtétre .,. Mi lesz veletek, nem is tudom! — Tehefetlen keserűséggel felsóhajtott. — Gyere, mosd meg azt a macskás kezed! A fiú sokáig mosakodott, háromszor is szappanozott. Miután megtörölte a kezét, meglátta Uculát, amint megszeppenve, de reménykedő várakozással ott áll mellette, és fölles rá. — Mama!... Él viszed innen Uculát? Az anya meggyújtott egy szál gyufát, azzal egy összehajtott újságlapot, s odatartotta a kis farakás alá. A fa lángra kapott, az anya fölegyenesedett. — Nem viszem el, ha megígéred, hogy ezután beszélni fogsz? ... Legalább aá iskolában!. Látod, mennyi baja lehet az embernek, ha nem beszél! Még elvittek volna intézetbe, ha a pszichológus előtt is hallgatsz!... Mit tud\ hatja azt más az emberről!... No, fogsz beszélni? A fiú elővette a stelázsi alól az ócska kosarat, leült a kisebbik sámlira, elővette bicskáját, és hámozni kezdte a krumplit — Jó, mama — mondta ki nehezen. A macska is megmozdult, lassan közeledett, de a fiú rászólt. — Maradj ott, Ucula !... Hallod^!... Nem ülhetsz az ölembe! .. .Többet nem is al- hatsz velem! Az asszony visszatért a tűzhöz, mert el kellett rejtenie a meghomályosuló szemét. Igen, azelőtt keményebben tartotta magát. Nagyon sokat elbírt, sokat elviselt. Fölnevelt négy gyereket, mindegyiket más apától szülte, mert a férfiaknak ő csak arra kellett Égy sem érezte meg, akiknek ő is megfelelt, egy se értette meg, mennyire imádja ő a gyerekeket, menynyire vágyódik a családra, ottötödik kiadása ez a most megjelent könyv Kállai Gyula eredetileg 1947-ben napvilágot látott, érdekes és fontos tanulmányának. Amikor az 1947- ben úttörő jelentőségű, számos addig ismeretlen dokumentumra alapozott tanulmány megszületett, többek között az volt a célja, hogy megmutassa: a magyar kommunisták már a háború alatt és előtt is a nemzeti függetlenségért és a haladó szellemű nemzeti egységfrontért vívott küzdelem élvonalában álltak. S emellett megcáfolta azt a polgári pártok több vezetője (és a jobboldali szociáldemokrata korifeusok) által terjesztett hamis legendát is, hogy Horthy Miklós a nép nélkül is kivezethette volna az országot a háborúból. Ugyanakkor azonban, ahogy a szerző előszavában megjegyzi, a tanulmány újramegjelentetését nemcsak az indokolja, hogy a felszabadulás óta felnövekedett egy új nemzedék, amelynek már nincsenek közvetlen tapasztalatai a fasizmusról, a Villonra, szeretetre. A négy fia közül is csak ez az egy, ez a kis cigány, ez lát bele a leikébe. ö biztosan kitalálta, hogy tudna ő más lenni, egészen más is tudna lenni, ha könnyebb volna a sorsuk... Négy férfi volt az életében, az négy gyerek. Nem állhatott rajtuk bosszút; sohasem beszélt róluk a fiainak. Meg sem mutatta őket a gyerekek, nek soha. Miért is mutatta volna; még a tartásdíjat se fizeti egyik se. A macska panaszosan, kér- lelően elnyávogta magát, és két lépéssel előbbre settenke dett. — Feküdj le a helyedre, Ucula! — mondta lágyan a fiú, s kinyújtott ujjával mutatta is a tűzhely mellett a ronggyal kibélelt kis cukrosládát. S hogy a macska nem bírt beletörődni az érthetetlen változásokba, és még jobBkn hozzáférkőzött, hangosan dobbantott a lábával. — Hát nem értesz, te kis buta?! — engesztelte meg gyorsan becéző szavaival. A macska végül is megadta magát. Leült a földre, szemben a fiúval. A fiú. keze serényen járt, de oda-odapillantott Uculára. Aztán a keze megakadt, szeretetre, cirógatásra éhesen nézte a néma állatot, majd merev arcán megjelent egy parányi mosoly, és fejével bólintott is, mintha azt mondaná: Na látod! Hát csak jobb így mindkettőnknek! Az anya az eternit lapos asztalon vágni Kezdte a krumpli alá a vöröshagymát, már a második fejet is felvágta. Az egyetlen helyiségből álló lakás megtelt a csípős, maró illattal, hogy az asszony szeméből sűrűn potyogtak a könnyek, de le sem törölhette a hagymás kezével. lágháborúról s népünknek a kommunisták vezette antifasiszta küzdelméről, hanem az is, hogy akadtak olyan történészek is, akik az 1947 óta elő került újabb dokumentumokat helytelenül értékelve kételkedtek a magyar kommunisták háború alatti stratégiájának és taktikájának helyességében. A Horthy-féle kiugrási kísérleteket pedig elszakították a függetLenségi mozgalomtól, a kor valóságát nem lényeges és dialektikus összefüggéseiben vizsgálták. A most megjelent könyv nemcsak legújabb, hanem bővített kiadása is a tanulmánynak. A szerző figyelembe vette az új dokumentumokat és a magyar történettudomány legújabb, pozitív eredményeit. A Március Front keletkezése, a Szociáldemokrata Párt tevékenységének és szerepének megítélése több más probléma árnyaltabban, gazdagabban jelenik és fogalmazódik meg az olvasókhoz kerülő mostani ki. adásban. M. Ferenc, Varászló: Versei nehézkesek, döcögnek, és gyakran logikátlanok. Messziről elárulják, hogy kedvtelésből ír, nincs célja vele, és nélkülözi a versismeretet. Biztatásként csak annyit tudunk mondani: saját szórakozására írjon tovább. Sz. Pál, Szülök: írása későn érkezett be, az anyák napja után kaptuk meg. De ha idejében érkezik, akkor sem közöljük, mert dagályos, pátosza álpátosszá lesz az érzelgős sorok között, és min- denképpén ellenérzést vált ki. Az írás célja pedig biztosan nem ez... K. János honvéd, Zalaegerszeg: Javasoljuk, hogy versével keressen meg egy alföldi lapot. A Somogyi Néplap csak korlátozott lapfelületen közölhet verset, és a túlságosan is bő választék miatt nincs módunkban — egyébként jó és ígéreteket felvillantó — versét közölni. B. Kálmán, Nagybajom: írásának témája és hangLilata megkapó. Kár hogy szerkezeti aránytalanságokkal, nehezen követhető A tanulmány már első kiadásában nem csupán úttörő volt, hanem maradandó megállapításokat tett. S a szerző által szükségesnek vélt árnyalások szerencsésen ötvöződnek azzal a szenvedéllyel, amely nélkül nem lehet elemezni az újkori magyar történelem egyik legsötétebb korszakát, a fasizmus éjszakáját, a második világháború vágóhídját. Ellene a kommunisták és szövetségesei harcba hívták — és ahol csak módjuk nyílt erre, harcba is vitték — a Horthy- korszak negyedszázada alatt testileg-lelkileg megdermesztett magyar népet. Fontos, ma sem elfelejtendő megállapítás, amit a szerző meggyőző érveléssel és tényekkel, adatokkal bizonyít, hogy a Horthy-rendszer a fasizmus egyik sajátos válfaja volt. A tanulmány fontos, ma sem elfelejtendő megállapítása — és több mint megállapítás —: a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták a fasizmus Időátúszásokkal és az utolsó sorok eldagályosodásával kétes értékűvé válik. A végéről a verset mindenképpen hagyja el, mert agyoncsapja. Alapos átdolgozással és a zavaró dolgok kiszűrésével még lehet belőle érdekes írás. Törekedjék az egyszerűségre. B. Tibor, Kaposvár: írásainak közlésére anyagtorlódás miatt nem vállalkozunk. Keressen meg más lapokat rövidebb humoros történeteivel. G. Márta, Hetes: Többször írtuk már, hogy egyetlen versből nem lehet kideríteni, írója rendelkezik-e költői adottságokkal, így ugyancsak rossz véleményt kap beküldött verse után. Giccses emlékverset írt — rossz helyesírással. Végül még egy Indok: Szerelmes verset — a fiú visszanyerésének céljából — negyvenezer példányban nem közlünk. Találjon rá más módot. Ó László, Háromfa: Üjabb verseire is csak azt üzenhetjük, amit a múltkor. elleni legsúlyosabb harcok idején. kötötték egyezményüket, amely megalapozta a munkás- osztály egységes, marxista-leninista pártjának létrejöttét. És fontos, ma sem elfelejtendő az, amit Kállai Gyula a magyar népfront tegnapjáról mond, hiszem a magyar népfronthagyományok alapos ismerete nélkül nem lehetett volna megszabadulni a népfronttal kapcsolatos dogmatikus és revizionista torzításoktól. S nemzeti múltunk, hagyományaink valóban tudományos értékeléséhez is nagy segítséget adnak a tanulmány konkrét — történelmi-társadalmi kérdések vizsgálata alapján elért — eszmei következtetései. Kállai Gyula nemcsak krónikása és értékelője az 1936— 1945-ös magyar függetlenségi mozgalomnak, hanem aktív harcosa is volt annak. S e harc dokumentumai azok a kisebb cikkek, amelyeket a szerző tanulmányával egy kötetben most szintén az olvasó elé tár. (Stotz Mihály rajza) KÁLLAI GYULA: A MAGYAR FÜGGETLENSÉGI MOZGALOM 1936-1945
