Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-23 / 120. szám

Vasárnap, 1965. május 23. 5 SOMOGYI NÉPLAP Kaposvárra költöznek... Ismerkedés a VBKM budapesti 8-as számú gyárával Két tanulság j Pontosság és munkaszeretet Csörgött a telefon, Laczkó József, a VBKM 8-as számú Világítástechnikai Gyárának igazgatója fölvette a hallga­tót. Kisvártatva ezt mondta a hívónak: — Jelenleg negyven féle csillárt tudok mutatni. Ezek új típusok. Egyik részét lát­hatja a Budapesti Nemzetközi Vásáron, a másik részét meg­tekintheti a gyárban. Tessék jönni, kocsit küldök. — Kivel beszélt? — kérdez­tem. — A TRANZELEKTRO Külkereskedelmi • Vállalat egvik dolgozójával. Azt mond­ta, hogy a hollandoknak csak új típusú világítótestek kelle­nek. Mondtam, hogy van, csak jöjjön. Intensiv munka három emeleten E rövid párbeszéd is bizo­nyítja, hoPv a VBKM 8-as számú gyárát már külföldön is ismerik. A mintegy ezer munkás készítette 230 millió forint értékű áru több mint harminc százalékát exportál­ják. Az üzemen, amelynek egyik telepe Kaposváron működik, készséggel kalauzoltak végig bennünket. A megyei pártbi­zottság ipari osztályvezetőjé­vel és a kaposvári telep veze­tőjével látogattuk meg az üze­met. A gyár kívülről nem valami mutatós. Beszorult egy szűk udvarra. Hatalmas, téglaszínű raktárnak látszik. Ám egy üzemet nem aszerint kell megítélni, hogy téglaszínű vagy pasztellzöid-e kívülről, hanem hogy hogyan dolgozik. Nos, a munkáról, amelyet a háromemeletes épületben vé­geznek, csak a legnagyobb el­ismeréssel lehet beszélni. Pél­dás rend uralkodik, fegyelme­zett munka folyik minden üzemrészben. Látogatásunkkor sehol sem láttunk tekergő, be­szélgető embereket. Az üzemben, ahol jelenleg biztosítóféléket (ez a fő pro­fil) és csillárt gyártanak, több munkafolyamat hasonlít a ka­posvári telepen látotthoz. (Ugyanis Kaposváron is készíte­nek már vékonyabb biztosíté­kokat.) Itt is megtalálható az alkatrészgyártó műhely (a neve is megegyezik a kapos­váriéval), a bakelitkészítő részleg, a galvanizáló és a szerelde. Ez utóbbiban külö­nösen jól szervezték meg a munkát. Modern szalagokkal gyorsítják meg a termelést. A biztosítékot és a csillárt főként nők készítik. A szer­számok és új célgépek előállí­tásával, a gyártásfejlesztéssel pedig férfiak foglalkoznak. Kőrútunk elején azt hallot­tam, hogy a szerszámkészítők igen jó szakemberek, s nagy tekirtclyük van. Akkor azt gondoltam, hogy a nők nem végeznek ilyen nagyszerű munkát. Ám amikor a Hu­nyadi-műhelyben, ahol a leg­kényesebb betéteket gyártják. Hill László művezető közölte, hogy olyan nehéz feladat még nt<n volt, amit az asszonyok és lányok végje ne hajtottak volna, úgv éreztem, hogy a VBKM 8-as számú gyárában a nőknek sincs szégyenkezni­valójuk. Kaposvárt segítik Több munkástól, műszakitól tnegkéideztem, tudja-e, h ,gy egy-kél éven belül Kaposvárra kei ülnek az üzem gyártmá­nyai <a csillárt kivéve). — Tudjuk — hangzott a vá­lasz. Arra a kérdésre pedig, hogy egyetértenek-e ezzel az intézkedéssel, azt felelték: — Igen. De azt is meg­mondjuk — fűzték hozzá —, hogy egy kissé sajnáljuk elen­gedni ezeket a gyártmányo­kat. Hogy valóban egyetértenek a vidéki ipar fejlesztésével s az üzem fő profiljának Ka­posvárra telepítésével, azt mutatja az is, hogy minden­ben igyekeznek segíteni a fia­tal somogyi gyárat. A galva­nizálóban, amikor az egyik ultramodern lengvel mérleget nézegettük, Somogyi Tamásné laboráns megjegyezte: — Kaposvárnak is küldtem egyet. Vissza akarták adni. Ilyen nincs — mondtam —, használják a mérleget. Gondolnak Kaposvárra az üzem gyártásfejlesztési cso­portjának dolgozód is. Festő­gépet készítenek a kaposvári telep számára. Ez a gép nyom­ja rá a különféle feliratokat, jelzéseket a biztosítóbetétek­re. — Egyébként — mondta Kárpáti Zoltán műszaki fej­lesztési vezető — jó lenne, ha Kaposváron is gondolnának a gyártásfejlesztési csoport meg­alakítására. Nem lesz jó, ha a csoportot majd csak akkor hozzák létre, ha az itteni profilok teljesen lekerülnek. Ennek a csoportnak már most meg kell kezdenie a munkát., Ez az üzem érdeke. Kaposvárról volt szó abban a szereidében is, amelyben nemrég helyeztek üzembe egy új, nagy teljesítményű szala­got. Azt mondták, ha a profil lekerül a megyeszékhelyre, akkor Kaposvárnak is csinál­nak egy ilyen szalagot. Kaposvárt emlegették akkor is, amikor a szerszámkészítés­hez használatos helyzetfúrógé­pet mutatták meg. Laczkó elvtárs közölte, hogy a Nem­zetközi Vásáron is lesz egy ugyanolyan gép. Tizennyolc vállalat igényelte, köztük ők is — mondta. Ha megkapják akkor, Kaposvárnak adják a mintegy nyolcszázezer forint értékű gépet. Amikor az igazgatói irodá­ba visszamentünk, Laczkó elvtárs felhívta az illetékese­ket, és érdeklődött a fúrógép iránt. — Eddig még a miénk — mondta. A jó hírre a kapos­vári telep vezetőiének. Varga Jenőnek felcsillant a szeme. — Nagyon sokat segítene ez nekünk — jegyezte meg. Mi less a gyárral, ha Kaposvárra kerülnek a gyártmányok? Ezt a kérdést már korábban föltették a gyár dolgozói az igazgatónak. Ért­hető volt a kíváncsiság, sőt egyik-másik munkás aggódása is. Hiszen őket elsősorban az érdekli, hogy lesz-e munká­juk. Az üzem vezetői minden­kit megnyugtattak. Megígér­ték, hogy gondoskodnak új profilról. Nos, az ígéreteket máris kezdik valóra vátlani. — Félvezető, egyenirányító készülékeket, hegesztőgépe­ket, továbbá az ezekhez szük­séges alkatrészeket készítjük az üzemben, ha a régi profilt leadtuk Kaposvárnak — mondta Laczkó elvtárs, s bi­zonyításul felolvasott néhány részletet abból a szerződésfé­léből, amelyet az illetékes ha­tóságokul kötöttek a pesti üzem jövőjével kapcsolatban. — Az anódgyártól mér át is vettünk egy profilt — folytat­ta az igazgató. — Először csak kisebb mennyiség gyár­tására vállalkoztunk. A mi­nap idetelefonáltak az anód- tól, s megkérdezték. mikor kapják meg a cikket. Meg­mondtam, hogy már el is szállítottuk. Kellemes megle­petést szerzett nekik ez a hír. Egyelőre nem vállalunk sokat. Lassan vesszük át a profilt. Ha hirtelen sok új gyártmányt kezdenénk készíteni, túlzott követelmény elé állítanánk dolgozóinkat, műszakiainkat; veszélyeztetnénk a minőséget. Kaposvárra se akarunk egy­szerre odazúdítani mindent. Ott is érvényesítjük a fokoza­tosság elvét. Ez, a Kaposváron és Buda­pesten egyaránt megelégedést kiváltó vidéki ipartelepítés összhangban van a párt poli­tikájával, és előmozdítja az ország fejlődését. Ismét vásár- zajlik a Vá­rosligetben, ahol éppen 39 évvel ezelőtt rendezték me'g első alkalommal a magyar ipar első seregszemléjét. A magyar vásárok eredete azon­ban még korábbra nyúlik vissza. A fontos kereskedel­mi útvonalak metszőpontjá­ban fekvő magyar főváros év­századokon át fogadta az ide- sereglő kereskedőket. Euró- pa-szarte híresek voltak az itt rendezett gabona- és állat­vásárok, amelyeket később az ipari kiállítások követtek. 1842-ben, a kezdeti iparoso­dás időszakában Kossuth La­jos a Hazai Iparegyesület ne­vében a pesti Vigadóban ren­dezte meg az első magyar ipa­ri kiállítást. Ez alkalommal 213 kiállító mutatta be készít­ményeit, amelyeket 14 000 lá­togató tekintett meg. A He­rendi porcelángyár és az óbu­dai Goldbergergyár már ak­kor díjat nyert készítményei­vel. Az 1885-ben megrendezett országos kiállítás szenzációja Bláthy Ottó, Déri Miksa és Zipernowsky Károly találmá­Fenn az égen ragyogó nap, Csillanó tükrén a tónak, Mint az árnyék leng a csónak, Mint az árnyék, olyan halkan, Andalító hangulatban ... (Vajda János: Nádas tavon) A víz széléről szól a csontos arcú ember: — Egy hónapja vagyok itt, Azelőtt takarmányos voltam. — Melyik könnyebb? — A fene tudja. Ez is ne­héz, az is nehéz. A halastó negyvenhat hol­don terül el nem messze a pa- tosfai faluvégtől. A fényes víz­nya, a Ganz-gyár transzfor­mátora volt, amelynek műkö­désével 1067 izzólámpa ad­dig nem ismert fényárba bo­rította a Városligetben helyet kapott kiállítás egész terüle­tét. A miileni um évében szin­tén a Városliget volt a szín­helye a nagyszabású kiállítás­nak, amelyet hatmillió láto­gató tekintett meg. Ekkor ad­ták át a forgalomnak Európa első földalatti villamosvasút- ját, amely a város központ­ját a kiállítással összekötötte. 1925-ben került sor Buda­pesten az első hivatalos nem­zetközi vásárra, amelynek 822 kiállítója közül a többség külföldi volt. E vásáron nagy sikert aratott a Vajdahunyad- várban rendezett rádióbemu­tató. Emlékezetes dátum a ma­gyar főváros vásárainak tör­ténetében 1941, amikor a Szovjetunió először mutatta be termékeit Magyarorszá­gon. A vásárok sorát a második világháború megszakította, de a háború befejezése után rö­vid idő múlva, már 1947-ben a hagyományoknak megfele­lően a ligetben ismét meg­nyíltak a vásár kapui. Ezután még jó néhány évre volt szükség ahhoz, hogy a buda­pesti várás ismét nemzetközi tekintélyt, rangot szerezzen magának. 1959 és 1962 között a budapesti vásár külföldi ki­állítóinak száma és az általuk elfoglalt kiállítási terület megkétszereződött. Az idén már 35 ország kereskedőinek találkozóhelye a BNV, és a külföldi kiállítók áruik bemu­tatásához nagyobb területet vesznek igénybe, mint a ha­zaiak. Az 1965-ös BNV a rekord­számok jegyében zajlik; ez vonatkozik a részvevő orszá­gok számára, kiállítási terüle­tükre és előreláthatólag az üzleti eredményekre is. A vá­sár ^üzleti forgalmát a követ­kező számok jelzik: míg Ma­gyarország külkereskedelmi forgalma az utóbbi, öt évben mintegy megkétszereződött, a vásár alkalmával létrejött üz­letkötések így alakultak: 1962-ben mintegy 460 millió devizaforint, 1963-ban 800 millió devizaforint, tavalv pe­dig már kereken 2 milliárd devizaforint volt tükröt és az üde zöld növény­zetet barna dombok ölelik. A tóparton deszkából ácsolt ha­lásztanya. Azután építették, hogy Sebestyén Sándor a ta­karmányosságot fölcserélte a halászmesterséggel. — Ezt nagyon szeretem — ujjával a tó felé bök —, csak hát ebbe is bele kell szokni. Gyakorlat teszi a mestert. — Tanulta a halászatot? — Nem. De sokat dolgoztam állami halastónál. No meg hát a Vág partján születtem. Mondhatom azt is, hogy a ví­zen nőttem fel. Én szeretem a vizet. A májusi szellő békakuruty- tyolással kevert madáréneket hoz a túlsó part felől. A dom­bok mögül traktor zakatolása hallik. — Nem hiányzik a határ? — Nem. Igaz, hogy sokat, dolgoztam ott, de ezt a mun­kát is nagyon szeretem. , Sok mindent csináltam én már éle­temben. Amikor beléptem a tsz-be, lóápoló lettem. Később takarmányos. Ez nehéz mes­terség volt. Mert ha esik az eső, vagy ha mérgesen süt a nap, a takarmányosnak min­dig menni kell. Az állatok nem maradhatnak eleség nél­kül. A takarmányoskocsit ak­kor hagytam ott először, ami­kor elvittek kéthónapos párt­iskolára. Utána megint takar­mányos voltam. Én ott is sze­rettem dolgozni. Hangjából melegség árad, amikor a munkáról beszél. Harminchét éves. Nem volt még olyan beosztása, amit ne szeretett volna meg. Egyik jobban a szívéhez nőtt, mint a másik. 1959 óta párttag. Há­rom éve vezetőségi tag a pa- tosfai alapszervezetben. Élet- tapasztalataiból két nagyon fontos tanulságot vont le. Az egyik a pontosság, a másik a munkaszeretet. — A pontosság csak a párt­munkára vonatkozik? — A pontosság mindenre vonatkozik. — Ez mindenkinél így van? — Dehogy van! Sokat kell beszélgetni az emberekkel, hogy mindenki azt adja, ami tőle telik. — Van hatásuk az ilyen be­szélgetéseknek? — Van. Utánuk mindig pon­tosabb a munka. A tavasszal például a krumpliültetés előtt az elnök, a párttitkár meg én elmentünk az emberekhez. Az idén nem is lehetett föld fö­lött hagyott gumókat találni. Ezt csináltuk ak őszi vetés előtt is. Mi mondtuk azt is, hogy ne változtassák két-három napon ként a farosokat, mert így ne­hezebb jó munkára szoktatni őket. Nálunk nincs hiba a munkával. — Mindig így volt ez? — Dehogy volt! Két-három évvel ezelőtt még, ha oda­ment a brigádvezető és mun­kára hívott valakit, az meg­ígérte, de aztán el is felejtet­te. Gyakran nyáron is nyolc- kilenc órára jöttek össze az emberek. Ez nem volt jó. Így nem is mehetett tovább.. Most, ha valaki megígéri, hogy eljön, akkor azt biztosra lehet venni. — Itt a tóparton mit tud a mezőről? — Körülnézek én a határ­ban is. A múltkor is mondtam Kaiser Jóskának, a párttitkár­nak: gyere, nézzük meg a lu­cernát, hogyan fejlődik. Aztán megnéztük a búzát is. Amiäbr a krumplit rakták, oda is el­mentünk ... Többet is járnék* de itt is kell lenni. Itt is sok a munka. Kaszálni kell a sást* hogy nagyobb legyen a nap­sütötte víztükör. Ha kikelnek az ikrák, a kicsinyek a seké­lyebb, a melegebb vízbe hú­zódnak. Ott jobban fejlődhet­nek. Ä partmenti hínáron tej­színű ikrák sorakoznak. Lus­ta mozgású pontyok siklanak a part felé. A borostás arcú ember a munkájáról beszél. — Reggel mindig fél ötkor jövök ki, mert ötkor már etet­ni kell. Ilyenkor jobban esz­nek a halak. Meg figyelni kell az ívást is, az ikrákat is. Ha elvállaltam, itt akarok lenni.' Az ember csak akkor lehet nyugodt, ha teljesíti kötelessé­gét ... Nekem nagyon gyorsan telnek a napok. Ha az ember dolgozik, akkor észrevétlenül múlik az idő. Még ebédelni sem érek rá hazamenni. Itt csináltam egy tábori konyhát. Äzon sütök szalonnát meg to­jást, mikor mi jön. Filotás Pál tsz-elnök szavai jutnak eszembe. Azt mondta, hogy ez az ember mindig szí­vesen dolgozott, akár éjjel volt, akár nappal. Itt a tónád meg sokat kell éjszakázni is. Ezért gondoltak rá, amikor új halászt kerestek. — Szívesen vállalta? — Két hónapig gondolkod­tam az ajánlaton, aztán jöt­tem. A tó közepén nesztelenül siklik a csónak. Az enyhén fodrozó víz csipkézett tükörké­pet ad vissza ... Kercza Imre Hitler-szobor a templomban A bajorországi Bamberg egyik katolikus templomában felállítot­ták Adolf Hitler szobrát a »gyű­lölet«" és a ^kapzsiság« szimbo­likus alakjai mellé harmadiknak — a hatalommal vaíó vissza éléi szimbólumaként,. SÚLYOS KIHÁGÁS A ház külsőre szép volt, de süllyedt, és az alagsorában min­dig felgyülemlett a víz. Kivet­ték a szintet jelző vasat, hogy ne lássák a lakók, mikor, meny­nyit megy lejjebb az épület. A süllyedés egyébként is nagyon relatív. Ez a néhány centi iga­zán semmi. Legföljebb a falak repednek meg. A házat bizottságok szemlél­ték, és mindannyiszor megálla­pították: a föld az oka minden­nek, az anyaföld, amely már egy háromemeletes házat sem bír el. Ez baj. Mert a földet nem le­het felelősségre vonni. Még bí­rósági úton sem. Nem lehet oda­állítani a bíróság «lé, és rá­dörögni: — ön bűnös, mert a gondjaira bízott házat csúszni engedi! Bühös volt, mert összetörte a szennyvízcsatornát, és ,nem szólt a tervezőknek: így nem lehet belém helyezni ezeket a csöve­ket, mert ellenkező irányba áramlik a víz, mint amerre akar­ják. Ezért bizony szólni kellett Yttlnn a földnek. Bűnös mulasz­tást követett el, és ráadásul ösz- szetörte az ember alkotta csö­veket. Ezért a fejét kellene ven­ni! Ha lehetne? Ha lenne rá jog­szabály. De nem lehet! Pedig ideje volna már bíróság elé állítani. Mert egyre szemte­lenebb. Már odáig vetemedett, hogy nemcsak a szennyvizet nj'omja be a fáskamrákba, ha­nem a talajvizet is. Látszik, hogy erőlködik, beleizzad a nagy igyekezetbe, de azért csak nyom­ja piszkos izzadságát! A lakók meg merik a vizet. Kézről kéz­re adják a vödröt. De amit ki­mernek este, föltclik reggelre. Ezt pontosan ellenőrzik a szak­emberek. Mindennap megjelen­nek négyen-öten, hümmögnek, szidják az anyaföldet. Vitatkoz­nak: ki a hibás, kinek mit kell tennie. A vita eredménye: nem tesznek semmit, és a földet okol­ják. A lakók pedig tovább hordják a vizet. Egészen addig, míg az egyik lakónak a következő öt­lete nem támadt: ne hordják a vizet. Ha már m vis, akkor miért ne használhatnák ki a víz adta lehetőségeket. A fáskam­rákban, a folyosókon rendezze­nek be kacsafarmot. A szenny­víz hizlalja a kacsákat, azok pedig pénzt fialnak . . . Megszavazták: legyen kacsa­farm. Próbaként húsz kacsát levit­tek a régi fáskamrák helyére, a mosókonyhába, a raktárba, a szárítóhelyiségbe, hogy meggyő­ződjenek az eredményről. A kacsák szépen fejlődtek. Egy napon azonban váratlanul ’bizottság érkezett. írást lobog­tattak. Följelentést, hogy a bér­ház alagsorában kacsatelepet lé­tesítettek, holott köztudomású: a belvárosban tilos kacsát tartani. Erre paragrafus is van. Mindezt elmondták a lakók­nak, és nyomban ítéletet is hir­dettek. A kacsákat elkobozták, és ötezer forint büntetést róttak ki. A büntetést azóta kifizették. És most kórusban szidják a föl­det. Az anyaföldet, amely ilyen nagy bajba keverte őket. Szegedi Nándor EGY KIS VÁSÁRTÖRTÉNELEM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents