Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
TRADÍCIÓ MSZMP MEGVET RIZOTTSAGA E S' Á MEGYE! TAN ÁCS LAPJA Kollégák köszöntése Megtisztelő feladatra vállalkozott az újságíró: nyomdászokat köszönt ezen a napon, a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat lap-részlegének kollektíváját. Évek óta verseny folyik az ország huszonegy vidéki újságja között a legszebb napilap címért, és most érkezett a hír, hogy a kaposvári gárda ebben a versenyben az előkelő harmadik helyre került. Csak az tudja igazán értékelni ennek a harmadik helynek a jelentőségét, aki ismeri azokat a mostoha körülményeket, amelyek között a laprészleg dolgozik. Szűk, korszerűtlen szedőterem, gyakran meghibásodó gépek. És egy lelkiismeretes kollektíva mégis ellensúlyozni próbálja mindezt — sikerrel. Az olvasó csak a kész újságot látja, és talán nem is gondol arra, hogy milyen megfeszített munka gyümölcsével kopogtat be reggelenként a postás, nem gondol arra, hogy a laprészleg tíz munkatársa hosszú évek óta nem ismeri a szabad délutánokat, hiszen jó, ha este tizenegykor hazamehetnek. »Pityukám, Vietnammal indítunk az egyesen, alá be- zászlózzuk a Gromiko-anyagot...« Lévai István tördelő- nek nem kell kétszer mondani, tudja, hogy mit jelentenek ezek a »rejtélyes- szavak. Gyorsan bssiet a gépszedőkhöz, s Mayer Gézától az ország egyik legkiválóbb gépszedőjétől, Nagy Lászlóid vagy Tátrai Bélától kihozza a még forró ólomsorokat, néhány gyors, megszokott mozdulat, és máris formálódik az oldal. Közben Szöllösy Sándor segéd tördelő kiszedi a címeket — »Sanyikám, valami jó blickfangos legyen!- —, és aztán kezdődik minden elölről. Jól tudjuk, mit jelent ez a mindig ismétlődő és mégis mindig változó munka, s tudjuk, hogy igazat mond Lévai István, amikor a kérdésre: »Hogyan sikerült harmadiknak lenni?-, így válaszol: »A betű, az mindenütt betű.- De azt is tudjuk, hogy aki nem szereti ennyire a szakmáját, sőt hivatását, az hiába próbálkozik a betűk titkát kilesni. »Tudod, a műszakot szívesen elcserélném, de a munkát nem...- — mondja Mayer Géza. Tizennégy éve ül minden délután a szedőgéphez, hogy külföldi hírt vagy sporteseményt, elbeszélést vagy apróhirdetést kopogtasson le. S nem cserélnék el a munkát — sőt, a kollektívát — a többiek sem, ezt mondják és vallják is őszinte szívvel. Legjobb segítőtársai ők az újságíróknak, gyakran hívják föl a figyelmüket eseményre vagy más egyébre, jól tudják, hogy a színvonalas, érdekes újság közös termék. Tudják, hogy egymás nélkül nem lehetnek meg. És amikor este tizenegy órakor a szedőteremben kialusznak a lámpák, akkor kezdi m»g a munkát Felczán Gyula géomester Haupert Mihály és Bzrnáth Sándor segédmunkásokkal, s nem sokkal később dübörögve megindul a hatalmas rotációs, hogy a rewteii vonatok szerte a megyébe vihessék a friss Somogyi Nénlapot. Mindig éjszaka dolgozni — ez sem irigylésre méltó munka, A Somogyi Néplap nyomd ászkoüektívája harmadik lett az országos versenyben. Jóleső érzés ez nyomdásznak, újságírónak egyaránt. Amikor most szeretettel köszöntjük nyomdászkollégáinkat, egyben további sok sikert is kívánunk valamennyiüknek. Nagyatádon épül megyénk egyik legnagyobb vízmüve (Tudósítónktól.) 1962 őszén alakult meg a nagyatádi törpe vízmű-társulat. A terv szerint mintegy húsz kilométer hosszú csővezetéket építenek a községben, s erre a munkára mintegy tizenkétmillió forintot fordítanak. Eddig már két kutat fúrtak, a húsz kilométer szakaszon a csővezetéket is lefektették, s a hatvannégy kozkútból negyvenkettőt fölszereltek. Hamarosan befejezik a vízkezelő ház és a víztorony építését. A munkálatokkal a múlt év végén kellett volna elkészülni, de a kivitelező hibájából ez nem sikerült. Féléves késéssel az év első végének felén fejezik be a víztorony építését, s lia ezt átadják, akkor folyamatosan kapcsolják be a hálózatba a közületeket és a lakóházakat. A szakemberek szerint a nagyatádi lesz megyénk egyik legnagyobb törpe vízműve. Képünkön az épülő víztorony látható. Nők könyvespolca Néhány hónappal ezelőtt ismertettük olvasóinkkal az új könyvbarátmozgalom, a Nők könyvespolca föltételeit, eddigi eredményeit Azóta —> részben a sajtóban közölt cikkek nyomán is — a mozgalom tagjainak száma megkétszereződött. s ma már több mint 6000 asszony és lány veszi rendszeresen igénybe a Nők könyvespolca kedvezményeit. Éppen a napokban, május 20-ig kerül első Ízben sor a tagok részére biztosított 50 százalékos vásárlási kedvez- máhy lebonyolítására. A mintegy 250 művet tartalmazó jegyzékben a magyar és a világirodalom számos klasszikusa mellett megtaláljuk a XX. századi irodalom legnevesebb magyar és külföldi alkotóit. A jegyzék külön fejezetben sorolja fel a- legszebb bibliofil kiadványokat, amelyeket a tagok most ugyancsak 50 százalékos ked- . vezménnyel vásárolhatnak meg. Számos olyan munkát is tartalmaz a jegyzék, amelyek elsősorban a »női dolgokban- nyújtanak segítséget: otthon és háztartás, egészségügy, kert stb. A mozgalom vezetőségétől kapott információ szerint a most jelentkező új tagok is igénybe vehetik az 50 százalékos kedvezményt, ha csatlakozási kérelmüket levélben — vagy levelezőlapon — jelzik (Nők könyvespolca, Budapest, XIII., Pozsonyi út 7.). A jelentkezők a szükséges tájékoztató anyagokat díjtalanul megkapják. (Mészáros András rajza) A sál Az udvar közepén egy jókora tócsa éktelenkedett, a környéken pedig sár. Persze, ez a sár nem volt valami különös, hanem egészen közönséges : ocsmány, cuppogós, amelynek egyetlen célja: minél jobban belepni a cipőket. A ház lakói tűrték, tűrték, aztán egyszer csak elfogyott a türelmük. — Ideje, hogy intézkedjenek az illetékesek! — horkant föl egyikük az emelet tizenkettőből. —■ Szegyen és gyalázat! — erősítgette egy másik. — Már régen hozzá .kellett volna látnunk a kérdés megoldásához — jelentette ki a lakóbizottság elnöke. Még aznap megjelent egy felhívás, melyet jól látható helyre szögeztek fel: »Gyülekezés vasárnap!!-« Jókora tömeg jött össze. Minden ember szemében a határozott tettvágy lángja lobogott. Az ügy kezdeményezője, az emelet tizenötösben lakó férfiú energikus mozdulattal belenyúlt a zsebébe, kivett onnan egy jegyzettömböt és töltőtollat, majd minden ki helyeslésétől kísérve hozzálátott 2 kérdés megoldásához: levelet írt az újság szerkesztőségéhez, melyben a lakók követeléseit vázolta föl. A lakók aláírták levelet, és büszkén hazatértek a teljesített kötelesség jóérzésével. A sár azonban maradt. A Krokogyilból fordította: Ferencz Győző FÜGGÖNY — Őszintén mondom, semmi emberi nem volt ebben a szolgálati helyiségben ... Az újságíró jól emlékezik: már járt itt, a kaposvári vasútállomás Il-es tornyában, látta az egykor fehérre festett, de már feketébe hajló szürke falakat, beszívta a padlóból áradó gázolaj szagát, és — így volt valóban — leülni sem mert a székre, bármilyen szívesen kínálták is hellyel a torony dolgozói. A közelmúltra emlékező keserű szavakat Kálmán György mondja. Lelke és motorja egy tizenhárom tagú, háromszoros szocialista brigádnak, jóllehet nem ő a vezető, és nem is vágyik ilyen funkcióba. Amit tesz, azt nem az elismerésért teszi, jön magától a segíteni akarás. A torony ablakait most függöny díszíti, a falaik ragyognak a tisztaságtól, az olajos padló helyén parkett fényesedik, és szőnyeg fogja föl a lépések zaját. Az ötlet Kálmán Györgytől származik. — Rossz volt nézni ezt a munkahelyet nem szívesen jött az ember dolgozni. Gondolkoztam a dolgon, aztán szóltam a kollégáiknak, hogy kellene tenni valamit: testvük a tornyot minta szolgálati hellyé. Nem volt könnyű a meggyőzés. hiszen anyagi áldozattal járt a rendteremtés. Egy előzetes költségvetés szerint négyszázötven forintba került a festés, a függöny és a szőnyeg. Bizony húzódoztok némelyek, amikor megtudták, hogy ötven forint körüli összeget kell befizetniük a közö6 kasszába. De befizették, és most Németh László így beszél az elhatározást követő napokról: — Fokozatosan belemelegedtünk a gondolatba, hogy valami nagyon szépet produkálunk. Ahogy megkezdődött a munka, úgy mondogattuk napról napra, hogy még ezt is, még azt is meg kellene csinálni. Higgye ed, elvtárs, most már örömmel jön ide az ember dolgozni ... lékek mehetnek veszendőbe. És ilyen megterhelő munka mellett jut ideje a brigád mag vának, hogy nevelje, formálja is az új erőket Lehet, hogy valaki azt mondja: egyáltalán nem nagydolog az ilyesmi, sok helyen csinosítják saját erőből mun- ka1'»!;/"ket a A 'g-zők. De amíg eljutnak addig, hogy áldozó. w—-t nuzi.öii ogj -ó/ ,.e. 11— rész vagy műhely szebbé tételéért, addig hosszú az út A szocialista brigádmozgalom nagy-nagy szerepe ilyen aprónak látszó és mégis jelentős tényeken is lemérhető. A II-es toronyban ma már egyetlen ember sincs, aki visszakívánná az olajos padlót, a poros, piszkos falakat. Ügy vigyáznak a nem nagy értékű szőnyegre, mint a legdrágább perzsára. Egyiküknek sem jut eszébe, hogy a szék karfájára dobja munkaruháját — mint a múltban tették —, amikor ott sorakoznak a fal mellett a szekrények. Nem véletlen a hé rom«» »ros szocialista brigád cím. Erről tanúskodik a brigádnapló is. A torony személyzetén nagyban függ hogy a vonatok meS itrend szerint induljanak az lomásról; az ő gondjuk, hogy al fűtőházból idejében kiállja- nik a gépek, hogy a szerelvényeket a lehető leggyorsabban összeállítsák. Egy-egy váltóállításkor hatvan kilót kell megemelni. Aki nem próbálta, az nem tudhatia, hosrv miiven nehéz munka ez, hiszen nem egyszer vagy kétszer, hanem ki tudja, hányszor kell állítani az állomás váltóit. Szellemi és fizikai munka is egyben a toron y szol gál a t. Nem lehet, nem szabad melléfogni, hiszen emberéletek, nagy anyagi érSipos László például már váltókezelő lett. Jó érzés volt, aiiuAU' az aiiomasjonoit ezekkel a szavakkal küldte őt a brigádhoz: — Ide osztom be, mert itt jól foglalkoznak az emberekkel ... Használt a brigád szava Kovács Istvánnak is. Előfordult ugyanis, hogy önkényesen távol maradt a munkából. — Megmondtuk neki: ha szabadság kell, kérj szabadságot, és mi vállaljuk helyetted a munkát. De ne hozd kellemetlen helyzetbe a brigádot... Kovács István azóta az egyik legderekább munkás. — Éppen az a jó a brigádban, hogy tagjai nagyon törődnek egymással Nemcsak a beteglátogatásra gondolok, hanem a munka közbeni törődésre is — beszél a kollektíváról Járányi Antal brigádvezető. — önként vállaljak a szolgálatot, ha valakinek el kell mennie fontos ügyben; rossz szó, durva nézeteltérés ismeretlen fogalom köztük. Nem produkálnak ők csodákat. Most már így érzik jól magukat A toronyban a szép függönyök mellett néhány jelmondat is látható. Itt van a szocialista brigádok alapelve is: Szocialista módon élni, tanulni, dolgozni. Ezt a jelmondatot mindennap látják. És ez vezérli őket. Polesz György Kiváló termcló'szövetkezeti gazdaság a barcsi Vörös Csillag A Minisztertanács az 1964. évre meghirdetett országos termelési versenyben elért kimagasló eredményeiért vándorzászlóval és Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság címmel tüntette ki a 3000—4500 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek kategóriájában a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezetet, Hirdetések, feliratok A Corriere déüa Sera című olasz lapban jelent meg: »Keresek olyan pszichiátert, akinek sikerül kibeszélnie. feleségemből azt a téveszmét, hogy minden hónapban új ruhára van szüksége. Magas honoráriumot biztosítok.« * * * Münchenben fut egy autó, amelynek hátán, a következő tábla függ: ^Figyelem! Rosszabbul vezetek, mint gondolná.« * * * A Gastronomie című francia szaklapban látott napvilágot ez a hirdetés: »Fiatal dolgozó nő, jól vezet kocsit, lovagol, teniszezik, vi*or"á'’órenni^: ság céljából megismerkedne szimpatikus fiatalemberrel, aki ügyesen főz.« Villa Grazia olasz városka lakói nagy meglepetéssel látták, hogy egy macska az út kellős közepén néhány egérfiókát szoptat. A szenzáció ezzel még nem teljes: a vajszívű anyamacskát megtámadta a fölháborodott egérmama. Az olasz lapok azt írják, hogy ez a hír nem mese. * * * Louis Amstramg, a világhírű énekes és trombitás kelet-európai körútja után visszatért Amerikába. A Los-Angeles-i repülőtéren nyilatkozott az újságíróknak: — Sehol sem láttam a sokat emlegetett vasfüggönyt — mondotta a világszerte népszerű zenész. — Biztosan eldugták előlem. * * * Az angol kormány Sally Zuckermant tanácsossá nevezte ki. Zuckerman Anglia-szerte ismert ma- jomszakértő. * • * Marie Freihardt 61 éves badeni asszony a villamossíneken megcsúszott, elesett, és alaposan megütötte magát. Alighogy föltá- pászkodott, bekanyarodott az utcába egy autó, és noha fékezett, elütötte az idős asszonyt. Néhány perc múlva nagy szirénázással megérkezett a mentőautó is, és a síkos úton jó darabon tolta maga előtt az idős nénit. Útban a kórház felé nem történt baja Marie Freä- handtnak. * • * Wisconsin amerikai államban rendeletéi adtak ki, amely azokat a gyermekeket sújtja, akiknek szülei nem tudják kifizetni az általuk okozott kárt. A szellemes törvényhozók szerint az ilyen gyerekek táblát kötelesek viselni a hátukon, rajta a következő szöveggel: »Vigyázat! Vadgyerek!« Somogyi Néplap A* MSZMP Somogy melyet Bizottsága ép a Somogy megyei Tanár» lapja. Főszerkesztő* WTRTB LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár. Latinka Sándor a. 2. Telefon 15-10. 15-11. Kladja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinka 8. o. L Telefon 15 Itt. Felelő» kiadó: Szabó Gábor Beküldött kéziratot nem őr«”» » meg. és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő fizethető a helvi postahflvataloknfi és postáskézbesftőknéL Előfizetési dfj egy hónapra 12 F Index: 25061. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári Üzemében* Kaposvár, Latinka Sándor ütem 6.