Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-01 / 102. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) AÄ ÁRA 80 FILLÉR XXII. ÉVFOLYAM 102. SZÁM SZOMBAT, 1965. MÁJUS 1. Éljen május 1\ a proletár nemzetköziség harcos ünnepe! i DIADALMAS Á5 MÁJUS ELSEJE írta: Szigeti István, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának titkára H úsz éve szabad ország fiaiként ün­nepelhetjük május elsejét, a mun­kásnemzetköziség nagy ünnepét. Mi már szabad emberként végezhetjük minden­napi munkánkat, szabadon építhetjük saját országunkat, közös akarattal munkálkodha­tunk a szocializmus teljes felépítésén. Május elsején, a nemzetközi munkásosztály harcos seregszemléjén a dolgozó magyar nép töret­len hittel együtt menetel azokkal a százmil­liókkal, akik zászlójukra a békéért, az embe­ri haladásért, a szocializmusért vívott harc jelszavát írták. Május elseje a II. Internacionálé 1889- ben megtartott alakuló kongresszusának ha­tározata alapján vált a nemzetközi munkás- összefogás, a proletárkövetelésekért folyó harc napjává. Az 1890-ben először megszervezett május elsejei ünnepségek, tüntetések, tö­megsztrájkok nagy hatással voltak az egyes országok munkástömegeire. Tudatosodott ben­nük az a fölismerés, hogy a tőkés kizsákmá­nyolás, a munkások jogfosztottsága elleni harcuk csak akkor lesz eredményes, ha erői­ket nemzeti és nemzetközi méretekben egye­sítik, ha a közös célokért közös erővel küz­denek. A dolgozók milliói erőt, bátorítást me­rítettek az* első május elsejei megmozdulá­sokból. Engels Frigyes így lelkesedett az első május elsejei seregszemle láttán: »Mert ma, amikor e sorokat írom, az európai és ámeri- kai proletariátus seregszemlét tart első ízben mozgósított harci erőin, amelyeket egységes hadseregként, egy zászló alatt és egy legkö­zelebbi cél elérésére mozgósított: a törvény­ben lerögzítendő 8 órás normál munkanap érdekében... Bárcsak mellettem állana Marx, hogy ezt saját szemével láthatná.« Az uralkodó osztályok megrettentek az első május elsejei osztályharcos, forradalmi munkásmegmozdulásoktól. Eszközökben nem válogatva, sortűzzel, kardlappal, a munkás- vezetők bebörtönzéséved igyekeztek gátat vet­ni a munkásság harci törekvéseinek. Céljaik szolgálatába állították a megalkuvásra hajló jobboldali, opportunista szociáldemokrata és szakszervezeti vezetőket, akik kezdettől azon fáradoztak, hogy a május elsejéket megfosz- szák harci jellegüktől, azokat egyszerű majá­lisokká változtassák. Számításaikban azonban csalódniuk kellett. A harcokban edződött munkásmilliók szerte a világon hűek ma­radtak a május elsejei hagyományokhoz, megőrizték azok forradalmi szellemét. Ma már nincs földünknek olyan zuga, ahol év­ről évre meg ne ünnepelnék május elsejét. A forradalmi magyar munkásmozga­lom történetének is sok kiemelkedő eseménye fűződik a május elsejei munkásmegmozdulásokhoz. Most, amikor a 76. május elsejét ünnepeljük, nem árt visz- szaemlékezni az egykori május elsejei tö­megdemonstrációkra, azokra a küzdelmekre, amelyeket dicső elődeink a boldogabb élet megteremtésének reményében folytattak. A? első május elsejei tüntetések meg­indító történetét az egykori krónikák így je­gyezték föl: ... az acsarkodó rendőrök sor­fala között haladt a vörös zászlós tömeg a főváros utcáin. A hatvanezerre becsült em- berárauat a városligetben gyülekezett, ahol meghallgattak szónokaikat, és hitet tettek a munkásság követelései mellett. »Csak együtt a világ munkásainak közös harcával lehet győzni a kizsákmányolás felett... Egy ősz- szetartozó egészet, egy egységes munkáspártot kell képezni. Mi a mai napot mint új kor­szak kezdetét ünnepeljük« — hangoztatta En­gelmann Pál bádogosmunkás, korának kiváló munkásvezetője. A magyar uralkodó osztályok elrettentő intézkedésekkel, terrorral és különböző fon­dorlatokkal igyekeztek eltéríteni a proletár­tömegeket attól a szándékuktól, hogy a követ­kező években is megünnepeljék május else­jét. Tervük azonban meghiúsult a munkások, az elnyomott milliók akaratán. Évről évre egyre több munkás vett részt a sztrájkok­ban, tüntetésekben nemcsak Budapesten, ha­nem a vidéki városokban is. Példájukat kö­vették a falusi nincstelenek, az agrárproletá­rok nagy tömegei is. A magyar proletariátus először 1919-ben, a dicső Tanácsköztársaság idején ünnepelhet­te meg szabadon május elsejét. A munkások győzelmi örömét azonban rövidesen a fehér­terror tobzódása követte. A tőkés, földesúri Magyarország urai kegyetlen bosszút álltak a proletárforradalom hősein. De a legkegyetle­nebb terrorral sem tudták megtörni a mun­kásosztály harci elszántságát, s az a negyed- százados fasiszta uralom legsötétebb éveiben is hű maradt a forradalmi munkásmozgalom dicső hagyományaihoz. A munkásosztályt él­tette saját erejébe vetett rendíthetetlen hite s annak tudata, hogy forradalmi harcában mindenkor számíthat a nemzetközi munkás- osztály testvéri támogatására. Amikor pedig a szovjet hadsereg felsza­badította hazánkat, még a legsúlyosabb meg­próbáltatásokat, szenvedéseket, a pusztulást és a romokat is feledtetni tudta az 1945. évi felejthetetlen, reményt keltő május elseje A magyar nép élni akarását, jövőbe ve­tett hitét tükrözte ez a demonstráció. Mutat­ta a dolgozó tömegeknek azt az elszántságát, hogy a romok helyén új országot épít föl, s mutatta azt a meggyőződését, hogy ez az or­szág már nem az urak országa, hanem a dol­gozó nép hazája lesz. Kemény harcok és küzdelmek fémjelzik a felszabadulás előtti május elsejei proletár­seregszemléket. A harc, melyben legjobbja­ink véreztek, nem volt hiábavaló. Mi már a költő szavaival vallhatjuk; Köszöntlek, Május, nem hazudtál, nem hitegettél évről évre, messzebb vagyunk a fele útnál, látjuk a célt már, látjuk végre. Köszöntlek, Május, nem hazudtál, kellett sugalmad, ragyogásod! A záporokban is te hulltál, jövendőnk medrét is te ásod, A népi demokratikus Magyarországon a megváltozott társadalmi viszo­nyoknak megfelelően változott a munkások nemzetközi ünnepének tartalma is. Május elseje a munkásállam ünnepévé, az összes dolgozók ünnepévé, népi ünneppé vált. Amíg a régi május elsejék jelszavai a mun­kásak jogaiért folytatott harc céljait fejezték ki, napjainkban a szocializmus felépítésének és a béke védelmének időszerű tennivalói ad­ják a jelszavak tartalmát. A szabad életünk húsz éve alatt meg­tett út, ha nem volt is töretlen, közelebb vitt bennünket a célhoz. Dolgozó népünknek minden oka megvan arra, hogy büszke le­gyen a húsz év eredményeire. Korszerű, fej­lett szocialista ipart teremtettünk; a mező- gazdaság szocialista átalakítása után most a termelőszövetkezetek gazdasági, politikai, szer­vezeti megerősítésén munkálkodunk. Előre­haladunk a kulturális forradalomban is. Pár­tunk helyes politikája eredményeként erő­södik a munkás-paraszt szövetség, fejlődik, megszilárdul a nép szocialista nemzeti egy­sége. • További előrehaladásunk, népünk boldo­gulása is attól függ, hogy milyen következe­tesen haladunk a párt által megjelölt úton, hűek maradunk-e a marxizmus—leninizmus eszméihez, helytállunk-e az építőmunkában. Az elmúlt húsz év tapasztalatai arra taníta­nak bennünket, hogy az eredmények nem önmaguktól születnek, azokért napról napra meg kell küzdeni, s hogy csak jól végzett, fe­gyelmezett munkával lehet még gazda­gabbá tenni szocialista hazánkat, szebbé, bol­dogabbá tenni népünk életét. E zért a mi szocialista viszonyaink kö­zött május elsején az élet értelmét jelentő munkát, a munkát végző alkotó embert köszöntjük. Köszöntjük me­gyénk dolgozóit, az ipar, a mezőgazdaság a kultúra munkásait, akik odaadó, lelkes mun­kával, a hazánk felszabadulásának huszadik évfordulója tiszteletére indított szocialista munkaversennyel készültek e nagy napra. A jól végzett munka eredményeként megyénk ipara első negyedévi teljes termelési tervét 101,3 százalékra teljesítette, 26 százalékkal termelt többet, mint a múlt év azonos idő­szakában. Kedvezően alakult az exportter­melés, s eredmények mutatkoznak a tervek minőségi mutatóinak teljesítésében is. Ez azt tanúsítja, hogy a munkások, a műszaki és a gazdasági vezetők többsége megértette a Központi Bizottság 1964. decemberi határoza­tát, és készek nagyobb erőfeszítésekre is, ha azt társadalmunk, a népgazdaság érdeke úgy kívánja. Mezőgazdasági üzemeink 1965. évi tervei­ből arra következtethetünk, hogy termelőszö­vetkezeti parasztságunk, az állami gazdasá­gok, a gépállomások dolgozói a termelés szín­vonalának emelésével ez évben több kenyér- gabonát, húst, burgonyát és egyéb mezőgaz­dasági terméket kívánnak adni a népgazda­ságnak, mint amennyit a múlt évben adtak. Hogy az elhatározásból valóság legyen, nagy­részt azon fordul meg, hogy a mezőgazdasá­gi üzemek, a termelőszövetkezeti gazdaságok a hátralévő tavaszi vetési munkálatokat mi­nél előbb elvégezzék, és az azt követő tenni­valókkal se késsenek ki áz időből. A biztató eredmények láttán sem téveszt­hetjük azonban szem elől, hogy még akad­nak gondok, bajok is. Nemegyszer hibákat is követünk el, amelyek lassítják előrehala­dásunkat. A jól dolgozó ipari és mezőgazda- sági üzemek mellett vannak szép számmal olyan üzemek is, ahol akadozik a munka, nem mennek rendben a dolgok. Terveiket nem teljesítik, vagy termékeiket drágán, rossz minőségben állítják elő, s ezzel kárt okoznak a közösségnek is, önmaguknak is. Azt valljuk, hogy bátran nézzünk szembe hi­báinkkal, vegyük számba tennivalóinkat, és utána a munkán a sor. Elvetjük a hibák, ne­hézségek láttán itt-ott tapasztalható siránko­zást, a pesszimizmusból, a kishitűségből táp­lálkozó kényelmességet. A társadalmi hala­dást, a nép ügyét igazán szolgálni ma leg­jobban a tettre kész, fegyelmezett munkával lehet. Jobb munkát kérhetünk egymástól, tár­sadalmunk minden tagjától, hisz a munka gyümölcsét a mi országunkban többé söha senki sem idegenítheti el, az alkotó munka eredményeinek kizárólagos tulajdonosa maga a dolgozó ember szocialista közössége. De nemcsak egyre gondtalanabb életünk megteremtésének föltétele a jobb munka. Jobb munkára kötelez bennünket proletár in­ternacionalizmusunk is. Egy percre se feled­jük el, hogy részesei vagyunk annak a harc­nak, amelyet a nemzetközi munkásosztály, a haladásért és a békéért küzdő erők a nemzet­közi reakció, az imperializmus ellen vívnak. Dolgozó népünk minden sikere, amelyet a szocializmus építésében elér — ha szerény mértékben is — segíti ezt a harcot, és erősí­ti a szocialista országok testvéri közösségét, amely hatalmas erő, és képes bármikor méltó választ adni a háborús agresszorok kihívá­sára. Ez a sors vár az amerikai agresszorok- ra is, akik barbár módon háborút viselnek a hős vietnami nép ellen. Ebből a háborúból azonban az amerikai imperializmus sohasem kerülhet ki győztesen, mert nem lehet' le­győzni azt a népet, amely nemzeti létét, sza­badságát és függetlenségét védi. A vietnami nép mellett áll a világ haladó közvéleménye és a szocialista országok közössége, amely ‘minden eszközzel a bajba jutott testvéri vi­etnami nép segítségére siet. A munkásság nemzetközi seregszemlé­je mindig sorainak szorosabb ösz- szefogását, harci egységének erősí­tését eredményezte. Meggyőződésünk, hogy a világ dolgozóinak mai demonstrációja is ezt a célt szolgálja. A békéért, a nemzeti függet­lenségért, a demokráciáért és a szocializmus­ért küzdő erők kétségtelenül diadalmaskodni fognak az egész világon.

Next

/
Thumbnails
Contents