Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-17 / 64. szám
VILÁG PROLEírARJAI. EGYESDUETEKI All 50 FILLÉR XXI!. ÉVFOLYAM 64. SZÁM ★ SZERDA, 1965. MÁRCIUS 17. A szocialista brigádmozgalom országos küldöttértekezlete előtt (3. o.) Olvasóink írják (5. o.) Fegyverek és nyomdagépek hangja (6. n.) Mai számunk tartalmából: MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Gazdag programmal készülnek Tabon a felszabadulás huszadik évfordulójára x 'j. (Tudósítónktól.) Elkészült Tabon a háromnapos felszabadulási ünnepség- sorozat programja. A felszabadulás 20. évfordulójával együtt ünnepük a község újjáépítésének 250. és járási székhellyé nyilvánításának 100. évfordulóját Az ünnepségsorozatot április1 2-án este az úttörök és a községi KISZ-szervezetek, valamint a két középiskola KISZ fiataljainak fáklyás felvonulásával nyitják meg. A felvonulás után a fiatalok a Szabadság parkban tábortűz mellett műsort rendeznek. Ekkor hirdetik ki a középiskolások felszabadulási irodalmi és történelmi pályázatának eredményét, és ismertetik a díjnyertes pályaműveket. Másnap este kerül sor a Zichy Mihály Művelődési Házban az ünnepi nagygyűlésre és a két középiskola irodalmi színpadának műsorára. Az ünnepi beszédet Bogó László, a járási pártbizottság első titkára tartja. Az irodalmi színpad műsora két részből áll. Fel kellene szabadulni már címmel a fel- szabadulás előtti idők, Itt most már a mi kezünk épít címmel pedig a felszabadulás óta eltelt húsz év eseményeiből adnak színes képet jelenetekkel, szavalatokkal, énekszámokkal, sok szereplővel, szavalókórussal meg az általános és közép- iskolás tanulók összevont, százhúsz tagú énekkarával. Április 4-én további ünnepi események következnek. KISZ- fiatalok motoros stafétája — felszabadulási hálazászlót vivő motorossal az élen — fölkeresi a járás minden községét, ahol a KISZ-szervezetek fiataljai ünnepélyesen felkötik hálaszalagjaikat a zászlóra. Ugyancsak április 4-én nyitják meg a művelődési házban a középiskolai tanulók, a járási könyvtár és az fmsz dolgozói által összeállított felszabadulási tabló-, illetve könyvkiállítást. A fényképes tablókon és grafikonokon Tab húszéves fejlődését mutatják be, a könyvkiállítást pedig a fel- szabadulás óta megjelent fontosabb irodalmi művekből állítják össze. Kiállítják a tabi és a szovjet fiatalok barátságát tükröző levelezés anyagát is. Április 4-én délelőtt nyitják meg az 1 200 000 forintos költséggel létesített modem földművesszövetkezeti ABC-élel- miszeráruházat. METSZIK A GYÜMÖLCSFÁKAT TEZt ■J Gromiko Londonban A vietnami helyzet a szovjet—brit eszmecsere középpontjában Gromiko szovjet külügyminiszter kedd délelőtt az angol fővárosba érkezett négynapos hivatalos látogatásra. A londoni repülőtéren Stewart brit külügyminiszter üdvözölte a szovjet vendéget. Délután a külügyminisztérium épületében Stewart és Gromiko kétórás eszmecserét folytatott, ezt ma és pénteken a két külügyminiszter további megbeszélései követik. Holnap Wilson brit miniszterelnök fogadja Gromikót. A külügyminisztériumból távozóban Gromiko megerősítette, hogy tár- gyaltak a vietnami helyzetről. Este a brit miniszterelnök vacsorát adott a szovjet külügyminiszter tiszteletére. Angol hivatalos körök várakozása szerint megállapodás jön létre Koszigin szovjet miniszterelnök tervezett angliai látogatásának időpontjáról és részletes menetrendjéről. A szovjet külügyminiszter látogatásának eredeti célján túlmenően — hangoztatják kormánykörökben — Gromiko ittGromiko szovjet külügyminiszter négynapos látogatásra Londonba érkezett. Angol kollégájával s a brit miniszterelnökkel megvitatják a vietnami helyzetet, s hírek szerint megbeszélik Koszigin szovjet miniszterelnök angliai látogatásának időpontját és menetrendjét is. © Hatalmas szavazattöbbséggel a következő hat esztendőre is az Egyesült Arab Köztársaság elnökévé választották Nasszert. Megnyílt a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának plénuma. Az ülésen Gomulka foglalkozott a kommunista és munkáspártok moszkvai konzultatív tanácskozásával is. Hangsúlyozta, hogy az értekezlet a kezdetét jelentette a testvérpártok találkozója előkészítésének. Hangoztatta a nemzetközi Kommunista mozgalom egysége megszilárdításának fontosságát. léte kitűnő alkalom annak megvitatására, vajon lehetséges-e, hogy a szovjet és az angol külügyminiszter, a genfi értekezletek társelnökeiként diplomáciai lépéseket kezdeményezzenek a vietnami helyzettel kapcsolatban. * * * Miközben a szovjet és a brit külügyminiszter még javában tárgyalt, az alsóházban Sydney Silverman munkáspárti képviselő napirenden kívül interpellációban ítélte el az Egyesült Államokat az Észak-Vietnam ellen hétfőn végrehajtott újabb bombatámadás miatt. A munkáspárti balszárny szóvivői még további interpellációkban sürgették a miniszterelnököt, hogy határolja el magát az amerikai agressziótól. Wilson kitérő válaszai után Sir Alec Douglas-Home konzervatív vezér biztosította a miniszterelnököt: az ellenzék maradéktalanul helyesli, hogy a munkáspárti kormány támogatja az Egyesült Államok vietnami politikáját. (MTI) Cmerihai hadihajók ismét behatoltak a VDK felségvizeire Johnson politikai szakértőivel tanácskozott a Balatonboglári Állami Gazdaság lengyeltóti üzemegységében. A 20 tagú brigád naponta 5—600 fán végzi el ezt a munkát. A barcsi járás nyerte a kaposvári járással folytatott páros versenyt Egy évvel ezelőtt páros versenyre lépett egymással a barcsi és a kaposvári járás. Már kezdetben elhatározták, és szerződésükben rögzítették is, hogy vetélkedésük három évig tart. Most, a zárszámadási ösz- szesítés elkészültével, a termelés és a gazdálkodás tavalyi adatainak pontos ismeretébeii számba vették a verseny első évének eredményeit. Az elsőséget a barcsi járás szerezte meg. Év közben kétszer értékelték a részeredményeket. A tavasz végén és az ősz elején leginkább azt vizsgálták, hogy a mezőgazdaság időszerű munkáival mikor készültek el, illetve hol tartanak a két járásban. A szemlebizottságokban termelőszövetkezeti vezetők is helyet kaptak, és a versenytársak kölcsönösen látogatták egymást. Ösztönzött ez a kapcsolat a terméseredmények növelésére, az állattenyésztés fejlesztésére — ezen belül az üsző- és a kocakihelvezésre, az itatásos borjúnevelési módszer terjesztésére —, továbbá a rét- és legelőiavításra, az áruértékesítési előirányzatok teljesítésére stb. összesen harminc tételt értékelt most a megyei szervek vezetésével működő versenybizottság. A tervezett feladatos 100 százalékos végrehajtásáért a szerződés kereken 1200 pontot irányzott elő. A versenytársak egyike sem tett mindenben eleget valamennyi telnek; kivált ame zó gazdasági munkák határidejének elhúzódása miatt veszítettek pontokat. A barcsi járás 1133, a kaposvári pedig 1034 pontot szerzett. Az eltérés tehát nem tekinthető számottevőnek. Mindegyik fél igyekezett megtenni a magáét, ezért a versenyben a kaposvári járás is jól járt. Az idén a járások hazánk felszabadulásának huszadik évfordulójára való méltó készülődés jegyében folytatják a versenyt. A nemes vetélkedés ösztönző hatásának növelésére póldáui a barcsi járás községeiben a közeljövőben ünnepélyes tanácsüléseken is értékelik a tavalyi eredményeket, és ÍS' mertetik az idei célokat. A verseny kialakította a két járás párt- és tanácsi szerveinek kapcsolatát, együttműködését. Az idén tovább erősítik munkakapcsolatukat a mezőgazda- sági termelés fokozásának, a szövetkezeti parasztság jóléte növelésének hatékonyabb előmozdítására. A versennyel való foglalkozásban mindkét járásban számítanak a népfront- bizottságok tevékenyebb közreműködésére. A termelékenység emeléséről tanácskoztak a Pamutfonó-ipari Vállalat Gyárainak vezetői A Pamutfonó-ipari Vállalat üzemeinek vezetői a napokban Miskolcon tanácskoztak. A megbeszélésen főként a termelékenység emeléséről volt szó. A részvevők elhatározták: az öt gyár képviselőiből bizottságot hoznak létre azzal a feladattal, hogy kidolgozzák a termelékenység emelésének tervét. Ennek alapján minden gyár elkészíti saját intézkedési programját Az értekezleten a kaposvári folté- gyárat hatan képviselték. A somogyiak a megbeszélést igen hasznosnak tartják. Véleményük szerint ennek — akárcsak az 1964 elején a minőség javításáról tartott ankétnak — bizonyára hamarosan megmutatkozik a hatása. (Ugyanis 1963- ban az össztermék 98,43, 1964- ben — a minőségi ankét után — az össztermék 99,09 százaléka volt első és másod- osztályú áru.) A kaposvári gyár mindent megtesz azért, hogy a termelékenységet a lehető legjobban emelje. Négy amerikai hadihajó kedden behatolt Eszak-Vietnam Ha Tinh tartományának körzetében a VDK területi felségvizeire és tüzet nyitott Trung Rien falura. A lövedékek megöltek egy Idős embert. Miután a vietnami néphadsereg egységei választüzet nyitottak, a négy hadihajó déli irányba távozott. A Vietnami Tájékoztató Iroda jelentése szerint a vietnami néphadsereg főparancsnokságának összekötő bizottsága üzenetet intézett a nemzetközi ellenőrző bizottsághoz, és ebben tiltakozott a VDK elleni amerikai légitámadások miatt Az üzenet rámutat, hogy Befejeződtek a nőtanácsi választások a nagyatádi járásban (Tudósítónktól.) Alapos előkészítő munka előzte meg február első hetében a nagyatádi járás nőtanácsainak újjáválasztását. A pártalapszervezetek, a tömeg szervezetek vezetői, a Hazafias Népfront járási és községi bizottságai vállaltak védnökséget a nőgyűlések előkészítése és lebonyolítása fölött. Tizennyolc aktíva segítségével mindenütt a központi irányelveknek megfelelően, ünnepélyesen zajlottak le a választások. A vezető- ségválasztó gyűléseken mintegy 1700 nő vett részt, községenként átlag kilencvenen. A hozzászólók a nőmozgalom feladatairól, a tsz-ek tervei megvalósításának módjairól, gazdálkodásuk megjavításának eszközeiről, lehetőségeiről beszéltek. Mikében, Belegen és Szabáson szocialista címért küzdő brigádok megalakítását javasolták az asszonyok. A járásban összesen 291 ve zetőségi tagot választottak meg. 38,6 százalékban új, fiatal erő került a nőmozgalom élére. Színessé és kedvessé tették a nőgyűléseket az általános iskolások műsorai. az amerikai légierő ez év február eleje óta nyolcadszor sértette meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság területi integritását, bombázott és lőtt lakóházakat és iskolákat, s ezzel megbocsáthatatlan bűnöket követett el a vietnami nép ellen. Az üzenet felszólítja a nem. zei;közi ellenőrző bizottságot, követelje az Egyesült Államoktól, hogy haladéktalanul szüntesse meg a VDK ellen irányuló háborús akcióit. A dél-vietnami amerikai hatóságok részleges hírzárlatot vezettek be a légierő tevékenységéről, különösen az Eszak- Vietnam és Laosz ellen végrehajtott légitámadásokról szóló sajtójelentésekre vonatkozólag. Johnson elnök kedden újabb tanácskozást tartott legfőbb politikai szakértőivel: Rusk külügyminiszterrel, McNamara hadügyminiszterrel és Bundy- val, a Fehér Ház külpolitikai tanácsadójával. Megvitatták a szárazföldi erők vezérkari főnökének, Johnson tábornoknak vietnami jelentését, amelyet a katonai vezetők hétfőn terjesztettek az elnök elé. Bár a jelentést szigorúan titokban tartják, szakértők úgy tudják, hogy a Pentagon vezetői újabb amerikai alakulatok küldését követelik Dél-Viet- namba. Hivatalos bejelentés szerint a vezérkari főnök kérte, haladéktalanul vezényeljenek újabb helikopteregységet az országba a kormánycsapatok mozgásának meggyorsítására. (MTI) Nasszert megválasztották az EAK elnökévé Gamal Abded Nasszert, az EAK elnökét hétfőn Egyipr tom népe túlnyomó szavazattöbbséggel további 6 évre megerősítette hivatalában. A szavazók 99,99 százaléka bizalmát fejezte ki iránta. A hivatalos szavazási adatok a következők: Szavazásra jogosultak száma 7 055 564. Szavazott 6 950 652 (98,51 százalék). Érvénytelen szavazat 489. Nasszer- ra adta szavazatát 6 950 098 (99,99 százalék). Ellene szavazott 65. (MTI) Erhard: az NSZK diplomáciai kapcsolatra lép Izraellel Erhard kancellár hétfőn a kereszténydemokrata parlamenti csoport vezetőségének ülésén kijelentette, változatlan a kormánynak az az elhatározása, hogy diplomáciai kapcsolatokat létesít Izraellel. Eskol izraeli miniszterelnök kedd délután a parlamentben megindokolta, hogy miért létesít a kormány diplomáciai kapcsolatot Nyugat-Németor- szággal. Kedden több arab városban tüntettek az NSZK és Izrael közti diplomáciai kapcsolatok fölvétele ellen. Bagdadban sok ezer diák követelte, hogy az iraki kormány szakítsa meg a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat Nyugat-Né- metországgai. A diákok kövekkel dobálták meg a nyugatnémet nagykövetség épületét, majd behatoltak oda. Az épület homlokzatáról letépték az NSZK zászlaját és helyébe iraki zászlót tűztek ki. A tüntetők felgyújtották a nagykövetségi épületet és annak két emelete leégett.