Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-03 / 52. szám
S O M O G V1 NÉPLAP 4 Szerda, 1965. március 3. A Marcali és a Nagyatád versenyfutása a kézilabdázók Népfront Kupájáért Már a kilencedik forduló mérkőzéseit játszották a somogyi kézilabda-csapatok a Hazafias Népfront Kupájáért. A forduló kiemelkedő esemé nyét ígérte a litt? i Vezető Marcali és az öregfiúk csapatának találkozója. Egyes vélemények szerint az Öregfiúknak esélye volt arra. hogy megállítsa győzelmi sorozatában a listavezető Honvédet. A rangadón azonban kiderült, hogy a fiatal marcali csapat nemcsak lelkesedésben múlja félül az Öregíiúkat. Igaz. nagy küzdelem után,. de megérdemelten győzött az M. Honvéd, s ezzel megőrizte továbbra is vezető helyét. Valószínű, heg - goi- arányon dől majd el ti Népfront Kupa sorsa. A m .sodik helyen álló nagyatádiaknak két ponttal kevesebbjük van, mint a Marcali Honvédnak, viszont egy meccsel kevesebbet játszottak, s, az atádiak gólaránya igen jó. Két csapat, a Marcali és a Tanítóképző máj- befejezte a kézilabda-terembajnokságot. A következő fordulóban zárják a téli idényt a többiek is. Eredmények Marcali—Tanítóképző 19:14, Marcali—Öregfiúk 16:11. Nagyatád—Tanítóképző 31:15, ITSk—Taszár 27:16, Nagyatád —K. Építők 33:5. A bajnoki táblázat állása az utolsó forduló előtt: 1. Marcali 2. Nagyatád 3. K. Vasas MTE 4. öregfiúk 5. K. Honvéd 6. Tanítóképző 7. M. Honvéd II. 9. K. Építők 10. Taszár 9 8 1 - 179:110 17 8 7 1 - 229:87 15 8611 195:135 13 8 5 1 2 189:164 11 8 4 - 4 163:152 8 9 4 - 5 163:100 8 8 2 - 6 108:120 4 7 - - 7 107:181 - 7 - - 7 62:166 Ifjúságiak Cukoripari Techn.—Táncsics Gimn. Jü:l5? Ruhagyár—IC. Kinizsi 4:10, Közgazdasági Techn.—BARNEY ÁL 13:2, Gépipari Techn.— ITSK a.T, Nagyatád—K. Vasas 12:6. Az ifjúságiaknál a Közgazdasági Technikum két ponttal vezet a Táncsics előtt. A gimnazisták azonban egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, itt teljesen nyílt a bajnokság. Még mindig fenyegeti a kiesés a K. Petőfi sakkcsapatát Tegnap egy kicsit reménykedtünk, hogy a K. Petőfi sakkozóinak a Győri MÁV DAC fölött aratott győzelme valamelyest könnyít majd a kiesés ellen küzdő csapat helyzetén, örömünk azonban korainak bizonyult. Az ellenlábasok közül ugyanis az ELZETT csapata még nagyobb arányban nyert, mint a K. Petőfi. Ezzel fél ponttal megelőzte a bajnoki táblázaton . a kaposvári csapatot. Bizony, ha e pillanatban vége volna a bajnokságnak, akkor a Petőfi kiesne, mert EZ történt a Nyugati csoportban: Veszprém—Ságvári 3,5:7,5 (1).. Pécsi Bányász—Tatabánya 6:6, Pécsi Ércbányász—Bp. Pedagógus 4:8, Dunaújváros—Postás 8:4; Szállítók —Ganz-MAVAG 6:6. Eizett—Elektronikus 8.5:3,5. A bajnokság állása: 1. Bp. Pedagógus 77.5 pont 2. Szállítók 76.5 pont 3. Pécsi Ércbányász 75 pont 4. Dunaújvárosi Kohász 72 pont 5. Bp. Postás 69 pont 6. Győri MÁV DAC 68,5 pont 7. Veszprémi Haladás 66,5 (1) pont 8. Ganz-MÁVAG 64,5 pont 9. Tatabányai Bányász 62 pont 10. Ságvári SK 61 (1) pont 11. Eizett 59,5 pont 12. K. Petőfi 59 pont 13. Pécsi Bányász 56 pont 14. Elektronikus 54 pont labdarúgás Ma Kaposváron játszik a Zombori üadnicskí Ez már igazán a tavasz jele. Kaposváron tegnap megjelentek az első sportplakátok, amelyek labdarúgó-mérkőzésre csalogatnak. Mindjárt az első nagyobb szabású esemény nemzetközi labdarúgó- mérkőzés lesz a megyeszékhelyen. A Kaposvári Kinizsi csapata ugyanis egy jugoszláv együttest, az NB I B osztályú Zombori Kad* nicski csapatát látja vendégül. A hazánkban portyázó Radnies- ki szívesen tett eleget a Kinizsi kérésének, s látogatott el Kaposvárra. Bizonyos, hogy a ma délután fél 4-kor kezdődő mérkőzésen a Kinizsi-pályán idei új nézőcsúcs születik. Mi is kíváncsian várjuk, hogy vasárnapi gyengébb szereplése után miként áll helyt a K. Kinizsi a jugoszláv együttessel szemben. Aniszterdam-yárás Győrben csoportonként három-három lesz a kieső. A hátralevő két forduló azonban még sok változást hozhat. Ha a Petőfi szerencsésen túljutna két hét múlva Veszprémben a Haladás elleni mérkőzésen, akkor az utolsó hazaid mérkőzésén a csapat biztosíthatja a bennmaradást. Továbbra is nyílt az NB II Nyugati csoportjában a bajnoki címért folyó küzdelem. Két hete úgy látszott, hogy a Pécsi Ércbányász bajnokságra tör. Vasárnap azonban a Bp. Pedagógus csapata Pécsen legyőzte az Ércbányászt, s az élen egyszeriben megváltozott a helyzet. Bár még egy hét választja el a Győri Vasas ETO csapatát a DWS Amsterdam elleni visszavágótól, a Rába-parti város máris lázban ég. A szállodákat mind lefoglalták. Ilyen nagyarányú jegyigénylés még sosem volt Győrben, mint ezekben a napokban. Szinte állandóan cseng a Vasas ETO sportirodájának telefonja. A sportkör vezetői azon fáradoznak, hogy bővítsék a pálya nézőterét. Mert televízió-közvetítés ide, helyszíni rádióadás oda. telt ház lesz Győrben. A Győri ETO mintegy fél évszázados sporttörténetének legfontosabb állomásához érkezett el a labdarúgócsapat. Évekkel ezelőtt, de még a mostani bajnokcsapatok Európa Kupájának rajtja előtt Is aligha hitte volna bárki, hogy valaha Győrből . harminckét külföldi lap és hat televízióállomás közvetít majd mérkőzést. így történt. Azzal, hogy az ETO előtt nyitva áll az út a legjobb négy közé jutáshoz, egyszeriben rangja lett a győri zöld-fehér csapatnak. Hidegkúti Nándor edző gondja, hogy az Amszterdamban megsérült Kiss és Orbán rendbe Jön-e jövő szerdáig. A vasárnapi helyettesek igen jól beváltak. Mint érdekességet említjük meg, hogy a jobbhátvéd poszton a győri csapat; Jolly Jockere, Morvái szerepelt, Hidegkúti szerint kitünően. Nagyszámú szurkoló előtt a győri együttes nyolc gólt rúgott a Szombathelyi Haladás NB I B osztályú csapatának, bizonyítva, hogy az ETO jó formában van. Általában az a vélemény alakult ki Győrben, hogy az ÉTO kivívja a továbbjutás jogát, s nagy a bizakodás, hogy egy hónap múlva a Benfica vagy az Internazio- nale vagy az angol Liverpool együttese ellen készülődhetik majd a legjobb győri labdarúgó tizenegy. A Somogy tarnóta ésaBerzence bravúrja a labdarúgó MJSK-ban A tizenhat közé jutásért küzdöttek vasárnap azok a Somogy megyei csapatok, amelyek mint nem Leintitek vetlek részt az idei Magyar Népköztársaság Kubában. A vasárnapi nyolc találkozó is azt tükrözte, hogy csapataink még nincsenek bajnoki rajtja készen. Az elég nehéz talajú pályákon inkább csak küzdelem folyt, mint játék. Egyik-másik csapatunk küzdőképességből viszont kitűnőre vizsgázott Elsősorban a Somogy- tarnóeára gondolunk. Ez a kis megyei II. osztályú csapat tavaiy jóformán kegyelemből jutott fel a megyei kettőbe. Gyenge kezdés után derekasan helytállt, most pedig az MNK-ban bizonyította kát fordulón keresztül, hogy őszi jó szereplése nem volt véletlen. A tamócaiak az első' osztályú Gyékényes csapatát ütötték el a továbbjutástól. Hasonló bravúros győzelmet aratott a Berzence az ugyancsak I. osztályú Babócsa fölött. Elsősorban e két kis csapat továbbjutása jelentette a meglepetést n második MNK-Íordulóban. A többi találkozón általában a várt eredmények születtek. Ebben a pillanatban tokát még tizenhat megyei csapat éli a Népköztársaság Kupában. Vasárnap már bekapcsolódnak a kiemelt csapatok is. Ebben a fordul íban öt alacsonyabb osztályú együttes küzd tizenegy megyei csapattal egyetemben " a logjobb nyolc közé jutásért. A második selejtező fordulóban az alábbi eredmények születtek: Fonyód—Balaíonkeresztúr 9:2. Balatonboglár—Ordacsehi 3:2 Tab —Nagyberény 7:1, Kapoly—K. Spartacus 3:0, M. Honvéd- Böhö- nye 3:1. Somogytarnóca—Gyékényes 3:0. K. Építők—BARNEVAL 5:2, Berzence—Babócsa 2:1. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elkészítette a következő forduló műsorát is. Március 7-én az alábbi nyolc mérkőzésre kerül sor (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Balatonboglár—Fonyód, Kapoly—Tab, t Somogytarnóca—M. Honvéd. K. Építők—Berzence, Marcali V. M.—Nagyatád, K. Dózsa—Csurgó, Barcs—Taszár, Lábod—K. Vasutas. MrewpgiiMráwlJ (5831) I APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL Eladók: szalagfűrészgép, körfűrészgép, fúrógép, köszörülőgép, Panni robogó, lemezjátszó, rádió, vaságy. Hégi autót, televíziót vennék. Járosi, Kaposvár, Szigetvári u. 62. ________________(2002) K aposvár, Árok u. 8. sz. (strandfürdő mellett) családi ház — két szoba, konyha, előszoba, éléskamra — 500 n-öJ telekkel, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni ugyanott._________(2003) K étszobás családi ház kedvező fizetéssel azonnal beköltözhetően eladó. Tenger- ciiék, Somogyaszaló. (1999) Háromlángos magyar gáztűzhely eladó. Kaposvár, 43-as ifjúsági u. 34., 9. épület, 2. lépcsőház, fsz. 20._______ (1997) É pítők, figyelem! Most vásárolja meg szükséges mozaiklapjait. Új és régi mintás lapok, kútgyűrűk, híd- gyűrük, kéményajtók és egyéb betör ' a kapható. Szilágyi be- tonárukészítő, Baia- tonszemes, -Fő út 37. (23463) Tolósúlyos piaci mérleg: 20 kilós 280 Ft. 10 kilós 240 Ft. Rövid rúddal, szép nagy tányérral, hitelesítve, díjmentes csomagolással. Megtekintés után fizethető! Krammer Ferenc, Baja. Bezerédy u. 3. Telefon 499. (66504) Szoba-konyha-kam- rás udvari házrész eladó azonnal beköltözhetően. Kaposvár. Kertész u. 35. (65284) Eladó egy 1490 Ft-os, alig használt, modern, magyar gáztűzhely. Érdeklődni 65299-és számon a hirdetőben. (65299) Kaposváron a Szent László u. 13. számú ház 300 n-öl telekkel beköltözhetően eladó. (65290) Szoba-konyha-spájzos ház azonnali be- költözhetőséggel sürgősen eladó. Kapós- mérő, Rákóczi út 3. ___________________(65292) Kaposfön, Petőfi u. 28-as számú ház szőlővel eladó. Esetleg kaposváriért sürgősen elcserélném. Ugyanott boroshordó eladó. (65291) Páncéltőkés pianínó és egyéb bútorok eladók. Kaposvár, Pete Lajos u. 7. (65303) Figyelem! Magyar- holland vagy holland —magyar szótárt vennék. Cím 63294-es számon a hirdetőben. (65294) Házhely olcsón eladó — megosztva is — 340 n-öl nagyságban. Érdeklődni: Kaposvár, Áchim András u. 32. (63295) Kiskorpádon (Hősök terénél) 16. számú ház istállóval, pajtával, szőlővel, nagy telekkel eladó. (65297) Eladó Kaposváron a Hegyi u. 1. alatti szoba-konyhából, mellék- épületekből álló ház beköltözhetően. ________________ (G3300) K aposváron a Bajcsy—Zsilinszky u. 4. számú ház 180 000-ért eladó. Cserével beköltözhető egy háromszobás, összkomfortos és egy kétszobás, elő- szobás, fürdőszobás lakás. Tárgyalni Április 4. u. 3. alatt lehet. Kifogástalan, jó karban van. (65301) Kaposváron, Körtö- nye-hegy elején gazdálkodásra alkalmas 2600 n-öl lucernás, gyümölcsös, beköltözhető lakással, gazdasági épülettel a helyi buszjárattól 7 percre sürgősen el-1 adó. Érdeklődni: Baj- csy-Zsilinszky u. 54., Mohrné. ______(4760) É pítési engedéllyel 250 n-öles házhely Kaposváron, Gorkij u. végén — Balázs-kert- b-en, kapunál — 60 forintért négyszögölenként eladó. Érdeklődni: Balázsné, Bajcsy- Zsilinszky u. 54. (4761) ma Fekete Pannónia kifogástalan állapotban eladó. Cím: Kaposvár, Liszt Ferenc u. 44. ___________________(2000) K ifogástalan Jawa Ideált vennék. Takács, Nagyatád, Kossuth u. 33. sz. (4744) SERE Az ÉM Építőipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre ács szakmunkásokat. segédmunkásokat és kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint ______________(3954) M agánjáró szalagfűrészgépre hozzáértő kezelőt keresek.' Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 29. (2001) A Csurgó és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet átépített vendéglátó kombinátjába szakképzett Elcserélném kaposvári egyszobás, összkomfortos lakásomat siófokiért vagy fo- nyódiért. Nyári, Kaposvár, Buzsáki utca 7-es épület. (65302) Budapesti kétszobás, fürdőszobás lakásomat elcserélném hasonló kaposváriért. Ajánlatokat Fonyód, Sándor u. 3. alá kérek. (65289) vezetőt és szakácsot keres. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az ímsz ig. elnökénél. Működési és erkölcsi bizonyítvány szükséges. (4757) Sczlonok, rekamiék, fotelok, székek készítését és javítását ga- r a n ciá va 1 váll alj a Tóth Sándor kárpitos, Somogysárd, Petőfi utca 31. __________(65255) F iatal házaspár eltartana siófoki idős nőt vagy férfit házá- ért. Torvaj, Pappné. Idős házaspárt vagy egyedülállót lakásáért eltartanék Gyékényeshez közel. Cím: Hor- váthné, Zákány, Kossuth u. 2. ________(3958) Elveszett Biczó Józsefnek, Kaposvár, Vöröshadsereg u. 103. szám alatti lakosnak a tulajdonában levő szarvasmarha járlatle- vele. A járlatlevelet megsemmisítem. A jár- latlevél adatai: A szarvasmarha születési ideje 1957. év. Színe és ivara: zsömletarka telién. A járlatlevelet Kaposváron állították ki 1959-ben. (2008) HÁZASSÁG |i|| Egyedülálló, jól kereső, 42 éves elvált ember házasság céljából keresi jó megjelenésű, víg kedélyű leány vagy elvált asz- szony ismeretségét 35 évesig. Kislány nem akadály. Fényképes leveleket -Lila orgonák« jeligére a kiadóba kérek. (4759) fi ÍREK Időjárás Várható időjárás ma estig: Erősen felhős idő, több helyen újabb eső. Mérsékelt, időnként élénk délkeleti, keleti, majd északkeletire forduló szél. A nappali hőmérséklet a Dunántúl nyugati felében csökken, máshol kissé emelkedik. Várható legmagasabb hőmérséklet ma a Dunántúl nyugati felében plusz 1—plusz 5, máshol plusz 5—plusz .9 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor plusz 3 fokot, déli 12 órakor plusz 10 fokot mértek. A Nap kél 6.22. nyugszik 17,31 órakor. A Hold kél 6.62, nyugszik 17,30 órakor. jr Évfordulónaptár 90 eve, 1873. március 3-án a párizsi Opera Comique-ban ősbemutatóján döbbenetes módon megbukott Georges Bizet Carmen című operája. A francia nagt opera mesterkélt. romantikus és féktelen pompájához szokott korabeli közönség Idegenkedéssel fogadta a Carmen színpadára került utca- gS'erekeket, a csempészek rongyokba öltözött hadát, a káplárt mint híísszerelmest. Vonakodtak elfogadni az újszerűén őszinte muzsika természetes hangját. A sikertelen előadást követően három hónappal egy hirtelen támadt betegség elvitte a szerzőt 37 éves korában. Meghalt anélkül, hogy utolsó művének diadalát megérte volna. Nyolc év múlva újból műsorra tűzték Párizsban a Carment. A siker óriási volt, az opera Bizet nevét halhatatlanná tette. — Több mint 3500 holdon termesztenek zöldségfélét idén a megye termelőszövetkezetei. A Szövetkezeteik Értékesítő Központja a szerződések alapján 1849 vagon zöldséget vásárol fel ebben az évben. Franciaországból érkezett csemege- és borszőlő oltóanyag a Balatonboglári Állami Gazdaságba. Négymillió vesszőt oltanak be velük, majd hajtatás után oltványiskolába ültetik őket, — Műsoros délutánon adták át az -obsitot« 60 ötvenéves férfinek Nagyatádon a Fegyveres Erők Klubjában. — Leesett a teherautóról, s a gépkocsi kerekei alá került Hűek György kercseligeti lakos. Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Á balesetet az idézte elő, hogy Hűek a gépjárművezető utasítása ellenére felállt a mozgó gépkocsin. — 740 000 naposcsibe Iát napvilágot az idén a kaposvári keltetőállomáson. December közepén 18 000 tojást raktak be a gépekbe. Az első csibeszállítmányt a somogyszii Petőfi Tsz kapta. — NEM MINDENNAPI HŐSTETTEL BÜSZKÉLKEDHET Jörgen Löseth, egy 12 éves norvég Kisfiú: megmentette 8 éves öccse életét. Az eset Allesund közelében, Egpesbönas faluban történt. A fiúk a falu szélén játszadoztak, amikor hatalmas kószálj sas csapott ta, karmait a kisebbik gyermek vállába mélyesztette, hogy elragadja. Jörgen a veszély láttán felkapott egy husángot, s addig ütötte a ragadozót, amíg csak pára volt benne. A sas kiterjesztett szárnya 153 centiméter volt. — Hamarosan piacra kerül a fejeskáposzta. A MÉK rövidesen megkezdi a télre eltet t 38 vagon fejeskáposzta árusítását. Tizenöt vagon káposztát Budapestre szállítanak, a többit pedig a megye zöldségüzleteiben hozzák forgalomba. — Úttörők veszik birtokukba péntek délután a nagyatádi Gábor Andor Járási Művelődési Ház nagytermeit. Műsoros jelmezes karnevált rendeznek a pajtások. — Rekordjövedelcm paprikából. Csaknem 182 000 forint bevételt hozott a zamár- di Magyar Tenger Tsz-ben tavaly a hat kát. hold paprika. — Szakadékba zuhant a Ke- cel-hegyen a Szikvíz és Szeszfőzde Vállalat lovaskocsija, s a kocsi alá került Tormási János hajtó a helyszínen meghalt. A halálos szerencsétlenség azért következett be, mert a síkos úton az egyik ló megcsúszott, maga után rántotta a mély szakadékba a kocsit. — HOZZÁFOGTÁK MAGYARORSZÁG NEMZETI ATLASZÁNAK elkészítéséhez a Kartográfiai Vállalatnál. Hatalmas kiadvány lesz ez, a tervek szerint nagyobb, mint a világatlasz. Száz térképlapot tartalmaz majd, amelyeken részletesen feltüntetik az ország természeti adottságait, gazdasági, kulturális, közigazgatási, közlekedési stb. viszonyait. — Figyelmetlenül, gondatlanul vezette motorkerékpárját Papp János kaposvári lakos, s Balatonbogláron előbb az árokba, majd egy hídnak hajtott. Súlyos, nem életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. Szabálysértési eljárás indul ellene. — Holnap jönnek össze negyedszer a Latinka Sándor Művelődési Ház ifjúsági klubjának tagjai. A Fiúk egymás közt, s a Lányok egymás közt című klubestek igen jól sikerültek, most már közös vitákat. beszélgetéseket rendeznek az ifjúság problémáiról. — Hóviharokkal köszöntött a március az Egyesült Államokra. Chicago nyugati részében a lezúduló víztömeg áradásokat okozott. Nebraska államon óránként 60 mérföld sebességű szél söpört végig, amelyet hóesés, eső és árvíz követett. Számos család kénytelen volt elhagyni otthonát. — Elöntötte a Szent Márk teret Velencében a napok óta tartó esőzések miatt megduzzadt Canale Grande. — Az országos állat- és kirakodóvásárok megrendezése egész Somogy megye területén további intézkedésig szünetel. (3956) KÖSZÖNETNYÍL V ANITAS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik szeretett feleségem, Dombai An- dorné temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (65296) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19 órakor: Bál a Savoyban. Bérletszünet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ — Súlyos testi sértés és lopás bűntette miatt a Kaposvári Járásbíróság hathónapi szabadságvesztésre ítélte Gya- kovácz József Kaposvár. Ady Endre út 11. szám alatti lakost. A bíróság Gyakováczot kötelezte arra is, hogy szabadságvesztésének ideje alatt alkohol-kény szerelvonó kezelésnek vesse alá magát. Az ítélet nem jogerős. — Élénk a klubélet a TIT- székházban. Februárban majdnem minden nap tartottak előadást, filmvetítést a pedagógiai, biológiai, egészségügyi, művészeti szabadegyetem és a filmklub tagjainak. — Tabi László Sportol az asszony című háromfelvonásos vígjátékát mutatták be a lát- rányi színjátszók. Az éjszaka világa. Szélesvásznú olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadások kezdete 5, 7 és 9 óra. (Március 3-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Az éjszaka. Szélesvásznú olasz film. Csak 18 éven felülieknek! Az előadások kezdete 4, 6 és 8 óra. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Az élő kő. Színes kanadai film az eszkimók életéről. Hervad már ligetünk. Homoki-Nagy István legújabb filmje. Először. Magyar film. Az előadások kezdete 3 és fél 6 óra.