Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-16 / 63. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1965. március 1®. Gromiko ma megkezdi Az arab országok kihívásra kihívással londOili lárgplásait válaszolnak Bonn-nak Londonban nagy várakozás előzi meg Gromiko szovjet külügyminiszter ma kezdődő négynapos hivatalos látogatását. Angol kormánykörök hangoztatják: a vietrsimi háborús válság kiéleződése »rendkívüli sürgősséget és közvetlen jelentőséget« ad a szovjet külügyminiszter londoni jelenlétének. Ugyanakkor változatla-' nul nagy fontosságot tulajdonítanak a januárban elhatározott látogatás eredeti céljának: Koszigin szovjet kormányfő angliai útjának előkészítése, az angol—szovjet csúcstalálkozó időpontjának és tárgyalási témakörének tisztázása. Mint korábban jelentettük, angol politikai körökben nagy izgalmat keltett Kosziginnek az a megjegyzése, hogy »nem híve a turista-kirándulásoknak-«, de szívesen eleget tesz a meghívásnak, »célravezető tárgyalások« reményében. Ezt a megjegyzést Londonban figyelmeztetésként értelmezték, az Egyesült Államok mellett elkötelezett Wilson-kormány vietnami politikájával és az atlanti nukleáris haderő létrehozására irányuló angol erőfeszítésekkel kapcsolatban. A vietnami válság vonatkoMongol párt- és kormányküldöttség látogat a Szovjetunióba A szovjet fővárosban hivatalosan bejelentették, hogy az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány meghívására április közepén hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezik a Mongol Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége. A küldöttséget Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt első titkára, a Minisztertanács elnöke vezeti. (MTI) zásában angol kormánykörök azt sugalmazzák, hogy Gromiko látogatása jó alkalom lehet az indokínai egyezményekkel összefüggő »szovjet—brit társelnöki felelősség felújítására« egy újabb nemzetiközi értekezlet előkészítése céljából. (MTI) Az arab országok külügyminiszterei vasárnapi kairói értekezletükön az éjszakába nyúló csaknem 10 órás vita után határozatot fogadtak el a Nyugat-Németországgal szemben tanúsítandó közö6 arab magatartásról. A határozat értelmében az arab államok 1. Megszakítják diplomáciai kapcsolataikat a Német Szövetségi Köztársasággal, ha az elismeri Izraelt. 2. Visszahívják nagyköveteiket Bonnból a fenti döntés végrehajtásának előkészítéseként. 3. JMegszakítják gazdasági kapcsolataikat A baloldal sikere a francia községi választásokon A vasárnapi francia községi választások eredményei teljességükben még nem ismeretesek, azonban már nyilvánvaló, hogy a baloldal megerősödött, az UNR pedig érzékeny szavazatveszteséget szenvedett A főváros nyolcvan peremvárosa közül negyvenkilencben már az első fordulóban nagy többséggel megválasztották az új városvezetést. Ebből huszonkilenc községben — köztük tizennyolc 30 000 lakosnál nagyobb városban — kommunista tölti be a polgármesteri tisztséget. Tizenhat további városban, ahol egyik lista sem kapta meg a szavazatok abszolút többségét, a baloldali front jelöltjei — kommunisták, szocialisták — állnak az első helyen. Marseille-ben Gaston Defterre és a polgári pártok koalíciója körülbelül ugyanannyi szavazatot kapott, mint a kommunista párt és az SFIO- ból kizárt szocialisták egységlistája. A De Gaulle-ista jelöltek Marseille-ben is vereséget szenvedtek. Defferre polgármesteri székéről és ezzel együtt köztársasági elnökjelöltségéről csak a szavazás második fordulója dönt. A második forduló kemény harcot ígér, különösen Párizsban, ahol a kormánypárt most a konzervatív és szélső jobboldali szavazók támogatását keresi, hogy megakadályozza a demokratikus egységfront győzelmét. (MTI) Bonnal, ha a nyugatnémet kormány ellenséges magatartást tanúsít az arab államok bármelyikével szemben. 4. Megerősítik az 1964. évi arab csúcsértekezlet határozatát, amely szerint az arab országok attól teszik függővé az idegen országokkal létesítendő, vagy fennálló kapcsolataikat, hogy ez utóbbiak milyen álláspontra helyezkednek Izraellel szemben. Politikai megfigyelők valószínűnek látják, hogy az NDK elismerésének kérdésében Egyiptomot támogatja majd Irak, Jemen, Szíria, Algéria, Kuwait és Szudán is. • * * Az izraeli kormány vasárnap közölte, hogy elfogadja Nyugat-Németország ajánlatát a két ország diplomáciai kapcsolatainak fölvételéről. Eskol miniszterelnök ma terjeszti a kormány döntését a parlament elé. Tájékozott forrás szerint Izrael nem kötötte föltételekhez a nyugatnémet ajánlat elfogadását. AMERIKAI DEMOKRÁCIA Az Egyesült Államokban immár szövetségi törvény szabályozza a négerek polgári Jogait. Ez a törvény messze elmarad a kor követelményeitől és azoktól a hangzatos szólamoktól is, amelyeket bizonyos tényezők az USA szabadságesz- ményelröl oly gyakran hangoztatnak. De az USA déli államaiban, különösen pedig Ala- bamában, még ezt a keveset sem tartják tiszteletben. Épületes híradások számoltak be a selmái eseményekről és a nagyméretű letartóztatásokról. E hírek hallatára Los Angeles haladó gondolkodású lakói közül sokan ülösztrájkba kezdtek a szövetségi kormány épülete előtt. Azt követelték, hogy biztosítsák a négerek szavazati Jogát. Válaszként a követelésre a rendőrség erőszakkal vonszolta el a tüntetőket az épület elől. Beszédes képünk ezt a visszataszító erőszakosságot matatja be. (Rádiö-teüefotő — MTI Külföldi Képszolgálat) Egy bostoni szállodában holtan találták a 31 éves Leon Ameert, aki a február 21-én meggyilkolt Malcolm X. néger vezető munkatársa volt Vasárnap a kora délutáni órákban már leszavazott a moszkvaiak 91,7 százaléka. A választók között volt Leonyid Brezsnyév, az SZKP Központi Bizottságának első titkára is, aki a Kijev-kerületben adta le szavazatát. Alekszej Koszigin, a szovjet minisztertanács elnöke és Mihail Szusz- lov, a Központi Bizottság titkára a 39-es körzetben, a moszkvai egyetem klubjában adta le szavazatát. Ugyanebben a körzetben szavazott a feleségével és leányával érkező Nyikita Hruscsov is. A párizsi föllebbviteli bíróság elutasította a France Di- manche föllebbezését a hetilap legutóbbi számának elkobzása ellen. A másfél millió példányszámban megjelenő pletykalapot Gérard Philipe özvegyének kérésére kobozták el, mert a lap egyik fotóriportere belopózott az elhunyt nagy francia színész kisfiának kórházi szobájába és a fénykép ízléstelen cikk keretében jelent, meg a France Di- manche-ban. Klaus kancellár és Bock kereskedelmi miniszter beszédével vasárnap ünnepélyesen megnyitották a 81. bécsi nemzetközi vásárt. Julianna holland királynő hétfőn Jacobus L. T. Cals katolikus néppárti volt oktatásügyi minisztert bízta meg kormányalakítással. A kongói hatóságok hétfő délután szabadlábra helyezték az Izvesztyija hat héttel ezelőtt letartóztatott tudósítóját, Nyikolaj Hohlovot. Az Egyesült Arab Köztársaságban megkezdődött a népszavazás Nasszemek újabb hatéves időszakra való elnökké választására. Húsz éve történt A MÁSODIK VÉGÉNEK VILÁGHÁBORÚ TÖRTÉNETE © BRESLAV SORSA Az erőd parancsnokai egymás után cserélődnek. Az elsőt, Krause tábornokot visszahívják, mert kiesik Hitler főhadiszállásának kegyeiből, a következőt, Ahlfen vezérőrnagyot, Hanke gauleiter intrikái alapján távolítják el a városból azzal az ürüggyel, hogy nem elég erélyes. Utána következik Niehoff tábornok. Első napiparancsa többek között így szól: »...abban a mély meggyőződésben, hogy győzünk, tartjuk az erőditményt a fordulat bekövetkeztéig. Éljen a Führer!« Niehoff brutális és semmire sincs tekintettel. Tevékenységének második napján szovjet páncélosok törnek be a város déli részébe. Niehoff »páncélos vadászegységet« indít útnak, harminc Hitier-ifjút kerékpárokon, egy- egy páncélököllel fölszerelve. Egyetlenegy sem tér vissza. A tábornok csak ezután veti be a reguláris csapatokat ellentámadásra ... Niehoff parancsára a nők, a gyermekek és az aggok egy percnyi szünet nélkül készítik a páncélzárakat és akadályokat. összetolt villamoskocsik, keresztbe fektetett fatörzsek, felszakított utcakövek. Dr. Heisig orvos megjegyzi: »Az orosz oáncélosok zavartalanul átgördülnek majd jezeken.« Följelentik, letartóztatják és a -védelmi erő aláaknázása« miatt kivégzik. A nemzeti szocialista párt lázadó helyi csoportjait — amelyeknek tagjai nem akarnak »hősi halált« halni — az erőd fanatikus védői kézigránátokkal és páncélöklakkel intézik el. Zimpel elővárosban a temp- lam előtti téren, több száz asz- szony, gyerek és férfi tüntet a A fasisztáknál egyre érezhetőbbé válik a lőszerhiány. A légi utánpótlás megszűnik. Nie- hoff tábornok a kedvezőbb tüzelési lehetőségek érdekében kilátástalan harc folytatása el- egész házsorokat röpíttet a leien. A tüntetést szétverik, vevegőbe. A nácik elvesztik a számtalan polgárt letartóztat- legutolsó repülőterüket is. Hannák. ke gauleiter teljesen kétségbeBreslauban egész negyedek esik: hogyan meneküljön ilyen konganak az ürességtől és hat- körülmények között, nak kísértetiesen. Az emberek Bűnös intézkedés végrehajtá- a pincékbe húzódnak, mert ott sóra adnak utasítást. A fasisz- érzik magukat a legnagyobb ták egy teljes városnegyedet biztonságban. A házakat állan- robbantanak fel a Kaiserbrüc- dó ellenőrzés alatt tartják a ke mellett. A nők és a gyere- tábori kék életveszélyben és a »láncos megbí- kutyák« legszigorúbb ellenőrzésével építenek új repülőteret. Az egyetlen repülőgép, amelyik ott leszáll, egy teherszál________________ lító vitorlázó. Az egyetlen, l yik katonai egységnél, már ele- amelv onnan felszáll, egy Fie»láncos kutyák«. A csendőreégnek ezek a zottaá szüntelenül dezertőrök után kutatnak. Minden 15 és 6# év kö/.ötti lakos, aki nem tartózkodik valameve gyanús. Sok embert hurcolnak magukkal és állítanak a rögtönítélö bíróságok elé. Futószalagon gyártják és hajtják végre lálos ítéleteket. seler-Storch. Az életéért reszkető Hanke gauleitert szállítja ha- el a pusztuló erődből. A menekülő parancsnok előzőleg még Az I. Ukrán Front főparancs- utasítást ad a város polgár- noka, Konyev marsall, becsű- mesterének, dr. Spielhagen letes kapituláció« ajánlatot tesz és dr. Sommer korma nvtisztvi- a körülzárt német csapatoknak, selőnek, valamint Klettendorf Niehoff tábornok mereven és Brockau polgármestereinek visszautasítja, elrendeli, hogy a szovjet parlamentereket a jövőben agyon kell lőni. A szovjet kötelékek minden oldalról támadásba lendülnek repülőgépek, páncélosok és nehéz tüzérség támogatja őket. A bekerítési gyűrű egyre szűkül. Az elővárosok már régen felszabadultak, a harcok a belvárosban folynak. Hullahegyek emelkednek, és a hevenyészett kötöző állomásokon sorban halnak meg a sebesültek. A lövedékek záporában, de az éhségtől és a le- gyengültségtöl is, a polgári lakosok tízezrei pusztulnak el. kivégzésére. Az ok: az ellenség előtti gyáva magatartás. A harcok közben tovább folynak. A Gestapo apparátusa meglepően sértetlen. A föld alatti kihallgató szobákban a megszokott módon kínozzák a de- zertőröket, a »defetistákat«, a másképpen gondolkodókat. A Gestapo börtönében rettenetes jelenetek játszódnak le. Antifasisztákat kínoznak és gyilkolnak. Különös érdemeket szerez ebben Thieme SS-Schar- führer. Amikor be van rúgva, Krakkóban elkövetett szadista gonosztetteivel kérkedik a foglyoknak. »Hamarosan újra ott leszek« — jelenti be. Amilyen korlátolt, talán hisz is benne. Aa áldozatok hulláit, akár agyonlőtték, felakasztották őket, vagy nyakti lóval végeztek velük, nem minden esetben temetik el, hanem az utcára hajítják. Paul Feikert sekrestyés tucatjával talált ilyen holttesteket az utca közepén Egy ízben 36 agyonlőtt asz- szonyt. A Gestapo, a rögtönítélő bíróságok és a »láncos kutyák« tevékenysége ellenére, a körülzárt városban aktív munkát végez az ellenállási mozgalom, a Német Kommunista Párt funkcionáriusainak vezetésével. Kapcsolatuk van a Vörös Hadsereghez. Hiába tombol emiatt Hanke gauleiter a náci újságban és saját röpiratában. A biztonsági szolgálat lázasan nyomoz az illegális ellenállási mozgalom után, de eredmény nélkül. Az antifasisztákat a fasiszta harci terület kellős közepén támogatja a »Szabqd Németország« mozgalom nemzeti bizottságának egyik harci csoportja. A harci csoport az egykori Wehrmacht-tiszt, Horst Vieth vezetése alatt áll. A bátor emberek röpcédulákat osztogatnak a német állásokban és az értelmetlen harc feladására szólítják fel a katonákat. De fegyverrel a kézben is harcolnak. Egyik éjszaka támadást intéznek egy SS-egység erősen biztosított törzskara ellen. Gyilkos harc keletkezik. Horst Vieth golyótól találva rogy össze, s nem sokkal később meghal bajtársainak karjaiban. GRAVDENZ TÁBORNOKA KAPITULÁL A fasiszták kikerülhetetlen breslaui vereségének kínos elhúzása épp ofly kevéssé befolyásolhatta a háború kimenetelét, mint a poseni, sagani, kol- bergS, königsbergi és más »erődítésekben« folytatott értelmetlen harcok. Csak az emberi szenvedés fokozódott, 170 000 németnek kellett életét áldoznia az értelmetlen breslaui harcban, a város 70 százaléka vált romhalmazzá, mielőtt 1945. május 6-án megadta magát. A »Szabad Németország« nemzeti bizottságának bátor embered — parlamenterekként — sok német katona életét mentették meg a graudenzi »erődítésben«. Több parlamenter jelentkezett megadási ajánlattal a német törzskarokon. Némelyeket letartóztattak és átadtak a Gestapomak, másokat viszont a legnagyobb érdeklődéssel fogadták a német tisztek. Bernhard BechJer, antifasiszta, bemerészkedett Fricke tábornok, Graudenz parancsnokának bunkerébe is. A tábornok már agyonlövetett néhány parlamentert Ezúttal aziránt érdeklődött Bee hl érnél, hogy hogyan bánnak a német tábornokokkal szovjet hadifogságban. Nem sokkal később kapitulált. Breslauért Niehoffot, a megrögzött fasisztát terheli a felelősség. Ma j óravaló nyugatnémet polgár. Az állam több mint kétezer márka nyugdíjat folyósít számára havonta.., Következik: A IIlD REMAGENNÉL. Termelőszövetkezetek! KIFIZETŐDŐ A MÁK TERMELÉSE! A mákszem és a mákgubó felvásárlási ára jó jövedelmet biztosít a tsz-nek. A mák korán betakarítható növény, a földterületet másodnövények termelésére még hasznosítani lehet. MÁKGUBÓRA külön is lehet szerződést kötni. Termelési szerződést a helyi földművesszövetkezetek és a MÉK-kirendeltségek kötik. A vetéshez szükséges VETŐMAGOT a legrövidebb időn belül BIZTOSÍTJA a HERBARIA. (3978)