Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-14 / 62. szám

I SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1965. március 14. Húsz éve új sportág született, a röplabda Megindul a megyei labdarúgás gépezete Mostantól kezdve az első osz­tálybeliek, aztán fokozatosan az alacsonyabb osztályú csapatok is megkezdik a bajnoki küzdelme­ket. Az NB-s csapatok megjele­nésével valamelyest háttérbe szo­rult nálunk a megyei csapatok szereplése. Természetes is ez, hisz amíg nem volt a megyének NB H-es és NB III-as csapata, a me­gyeiek álltak az érdeklődés kö­zéppontjában. Am most is fontos szerepe van a megyei bajnokság­nak a somogyi labdarúgósportban. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül, hogy sok száz labdarúgó­nak, sok ezer szurkolónak elsőd­legesen mégis a megyei bajnok­ság a szívügye. Marcaliban, Nagy­atádon, Babócsán, Csurgón vagy Tabon örülnek ugyan a siófoki vagy a kaposvári NB-s sikerek­nek, a labdarúgás itteni barátai azonban elsősorban mégis csak a hazai csapat szereplését kísérik figyelemmel, a hazai játékosokat buzdítják hétről hétre győzelem­re. És még az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ebben a sport­ágban a megyei bajnokság kép­viseli a tömeget. Ebből adódik, hogy a megyei csapatok jó vagy rossz játéka, a megyei bajnokságban szereplő labdarúgók fejlődésén vagy egy melyben topogásán is lemérhető a somogyi labdarúgás helyzete. Az utóbbi egy-két esztendőben jó bizonyítványt állított ki ma­gáról a megyei labdarúgó-bajnok­ság. Korábban itt rendszerint meg lehetett jósolni, hogy melyik csa­pat a bajnokság nagy esélyese. Legjobb esetben két együttes ver­senyfutása tette érdekessé a küz­delmeket. Azóta merőben meg­változott a helyzet. Most például ki merné megjósolni, hogy a ta­valy felbukkant Lábod, a bajnok­esélyes Taszár, Csurgó, K. Dózsa vagy a Marcali Varos Meteor kö­zül melyik nyeri majd a bajnok­ságot? Mi, a labdarúgó-szövetség veze­tői örülünk annak, hogy sok a trónkövetelő. Ez természetszerűen magával hozza a színvonal álta­lános emelkedését is. Az a végső cél, hogy a megyei bajnokságnak mind a tizenhat csapata olyan együttes legyen, amelyiknek tu­dása megüti a kívánt mércét. Figyelmet érdemel az is, hogy az utóbbi években megszilárdult a fegyelem a megyében. Ha vissza­pergetnénk a korábbi évek me­gyei bajnokságait, vagy előszed­nénk egy-egy esztendő fegyelmi naplóit, bizony jócskán találnánk nem kívánatos dolgokat. Tavaly e téren jelentős volt a változás. A csapatok pl. lelkesen küzdöttek a sportszerűségi kupa elnyeréséért. Az, hogy végül e kupát nem egy nagy csapat nyerte el, hanem egy középszerű együttes, a Kaposvári Vasutas, az$ bizonyítja, hogy nemcsak a győzők, de a legyő­zőitek is tudnak manapság már sportszerűen viselkedni. Ez igen örvendetes. A fegyelem megszilárdulásában jelentős szerepe van a fegyelmi bizottságok tagjainak is. Eleinte sokan panaszolták e bizottságok szigorú ítéleteit. Aztán kiderült, hogy mégsem fölösleges a szigor. A notórius rendetlenkedők a szi­gorú ítéletek láttán jobban meg­fontolták, hogyan viselkedjenek a pályán. A korábbi esztendőkben volt olyan labdarúgó, akit egy év alatt öt-hat ízben is fegyelmi bi­zottság elé kellett állítani. Ta­valy alig akadt visszaeső. A sport­köri vezetők nagy része nem ne­heztelt a kezdeti szigorért. Ma pe­dig már a többség belátja, hogy érdemes volt erélyesnek lenni. Utóvégre mindenkinek érdeke, hogy rend legyen a pályákon. Megszilárdult a csapatfegyelem is. E megállapítás alól csak Ba- latonlelle a kivétel. Jó példaként viszont megemlíthetjük a Fonyó- di Petőfit. Ez az együttes — vagy a megyei II. osztályban Csákány csapata — kezdettől biztos kieső­nek számított, mégis becsülettel, sportszerűen végigküzdötte mind­kettő a bajnokságot. A sportver­senyek természetéből fakad, hogy az egyik csapat nyer, a másik ki­kap. Kieső akkor is lesz, ha csu­pa kiváló együttes alkotja a me­gyei bajnokság mezőnyét. Amikor szövetségünk kiírta az 1965. évi bajnokságot, nem kis gondban voltunk. Bár megpróbál­tuk rendezni a tartalék csapatok sorait, előre lépnünk nem sike­rült. Ezért van a jelenlegi tizen- nyolcas létszám, amelynek, érthe­tően, voltak ellenzői. Mi magunk is azon vagyunk, hogy tizenhat­nál ne legyen több a megyei első osztály csapatainak száma. így nem kell kora tavasszal vagy a decemberi télben a kis falusi pá­lyákon bajnoki meccseket játsza­ni. A jövő évtől tizenhatos lesz a létszám. Ez kétségkívül nagy fel­adatot ró az idei bajnokság csa­pataira, mert hisz — ha csak or­szágosan nem rendezik a tartalék csapatok ügyét —, akkor négy­öt, esetleg még több kieső lesz. Ez egyrészt rossz. De van benne jó is, mert érdekesebbé teszi a megyei bajnokság küzdelmeit. Reméljük, ha sok lesz is a kieső csapat, a győzők s a legyőzöttek nem ellenségként, hanem nemes ellenfélként állnak majd ki a pá­lyákon, és senki sem téveszti szem elől, hogy a labdarúgás sport a szó nemes értelmében. E gondolatok jegyében indítjuk útjára az 1965. évi Somogy me­gyei labdarúgó-bajnokságot azzal, hogy győzzön a jobb. Legyen baj­nokságunk jellemzője a sportsze­rűség. Hisszük, hogy amikor majd megint pont kerül a most induló bajnokság végére, ismét arról ad­hatunk számot, hogy a somogyi labdarúgósport jelentősei lépett előre. Kiss István, a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elnöke Sokan nem is tudták a fel szabadulás előtt, hogy szerte a világon, a tengeren túl, Angliá­ban, Franciaországban, a Szov­jetunióban milyen népszerű az la sportág, amelyet húsz eszten­dővel ezelőtt röplabdának ne veztek el nálunk. Kovács Rezső, a Kaposvári Rákóczi egylkor híres labdarú­gó-kapusa mái' 1945 nyarán megpróbált röplabdacsapatot toborozni a cukorgyáriak köré­ben. Ekkor már ő meg Gyi- mesi Gyula és még néhányan kezdték megismerni a szabá­lyokat is, amelyeket nagy ügy- buzgalommal oroszul vagy tört magyarsággal magyarázták ne­kik a szovjet katonák. Kovács Rezső és még jó pá­ran mások is meglátták, hogy van fantázia ebben a sportág­ban. Elsősorban az, hagy fia­talok és idősebbek egyaránt játszhatták. Aztán, hogy nem igényel drága fölszerelést. A röplabdázáshoz nem kell olyan nagy szabad terület, mint a labdarúgáshoz vagy akár csak a kispályás kézilabdához is. Fűvön, salakon vagy bármely iskola udvarán egyaránt lehet rop labdázni. Ezért is jósolt Kovács Rezső nagy jövőt ennek a sportágnak akkor, amikor 1948-ban már amolyan szövet­ségi élet is kezdett kialakulni a somogyi röplabdásoknál. Barna ÖKÖLVÍVÁS Egy bajnoki cím és bárom helyezés jutott a kaposváriaknak a területi bajnokságon Nagykanizsán rendezték meg a Dél-dunántúli területi ifjúsági egyéni ökölvívó baj­nokságát. Viszonylag gyér létszámú mezőny gyűlt! ösz- sze, összesen 49 sportoló. Az viszont örvendetes, hogy színvonal tekintetében a mos­tani bajnokság jóval felül­múlta az előző évek hasonló versenyeit, azt bizonyítva, hogy minőségileg felmérhető a fejlődés Nagykanizsa, Pécs és Kaposvár fiatal öklözői- nél. Ami a kaposvári ifik szereplését illeti, kirobbanó teljesítményekről nem adha­tunk számot. Ismeretes, hogy némi törés állt be az ifjúsági ökölvívóknál. Várhatóan egy­két év múlva lesz újra ütő­képes csapata a Dózsának, amikor a jelenlegi ökölvívó iskolások közül néhányan ifi­már belépnek majd sorba. A kanizsai döntőn egy baj­noki címet sikerült kaposvá­ri ökölvívónak megszereznie. Suta biztosan nyert a pehely­súlyban. Ezenkívül még há­rom súlycsoportban állhatták fel a győzelmi dobogóra a mieink. A papírsúlyú Hor. váth László második, a könnyűsúlyú Katona és akis­váltósúlyú Gyertyás harma­dik lett. Füzessy Zoltán edző a körülményeket figyelembe véve elégedett volt a Kani­zsán látottakkal. Elmondotta, hogy a helyezetteken kívül Tóháti, Schenk, továbbá Al­földi nyújtott még jó telje­sítményt, . de az utóbbi há­rom fiú mindjárt az első for­dulóban a későbbi bajnokkal került szembe. Üj nevek a labdarúgó válogatott keretben Rendkívül programdús lesz 1965-ben a magyar labdarúgó válogatott műsora. Világbajno­ki selejtező mérkőzések, egyéb nemzetközi kötelezettségek szólítják küzdőtérre a labdarú­gás legjobb magyar képviselőit. Természetesen a labdarúgó- bajnoki idény kezdetével együtt megkezdődik a felkészü­lés a különféle válogatott mér­kőzésekre is. Baróti Lajos, szövetségi kapitány már szám­ba vette az erőket. A jövő hét­főtől hetenként három napon át Tatán készül a válogatott keret. Hétfőn, kedden erőnléti edzés lesz. szerdán két kapu­zás. Március 17-én az Oroszlá­nyi Bányász eüen lép pályára a válogatott keret, amelyben sok új nevet találunk. A szövetségi kapitány a ke­ret közzétételekor elmondotta, hogy a Győri Vasas ETO és a Ferencváros kiszemelt játéko­sai egyelőre klubcsapataikkal készülnek. Csak a kupaküzdel­mek befejezése után kapcso­lódnak be e játékosok a válo­gatott keret munkájába. Hiány­zik a névsorból Szentmihályi és Szuromi. A két játékos át­igazolás alatt áll, így őket nem vehetik figyelembe. Nagy Ist­ván és Tichy tavaly ősszel sportszerűtlen magatartásukkal kizárták magukat a keretből. Ha a bajnokság idején bizo­nyítják, hogy levetkezték hi­báikat, visszakerülhetnek. Egyébként a válogatott keret­ben a következő tizenhét játé­kos kapott helyet: Kapusok: Géléi (Tatabánya), Varga (Vasas). Hátvédek: Vellai (Csepel). Mészöly, Ihász, Sárosi (Vasas), Sípos (Bp. Honvéd). Fedezetek: Nógrádi (Bp Honvéd), Szepesi (Tatabánya). Csatárok: Nagy A., Komora fBp. Honvéd), Farkas, Molnár (Vasas). Bene, Göröcs (Ű. Dó­zsa), Csemai (Tatabánya). Ropogós, finom, a háztartási keksz V2 kg 8 forint. (5841) András, Völgyi György, Tóth János, a két utóbbi ma is a Röplabda Szövetség vezetője — jól emlékszik a somogyi röp­labdázás születésére. — Voltak, akik mosolyogtak, azt tartották, hogy sosem lesz ebből nálunk népszerű sport. Azonban igen hamar megked­velték az új sportágat. Jól em­lékszem arra az időre, amikor üzemekben, hivatalokban a dé­li ebédszünetben heves röplab­da csaták alakultak ki, bizo­nyítva azt, hogy milyen közel került a szívékhez ez a sport­ág. A többi már ismeretes. Az új sportág. a röplabda csatát nyert. Városban és falun egy­aránt népszerű lett, s azoknak lett igazuk, akik a tömegsport fejlesztésében nagy szerepet szántak a röplabdázásnak. De álljanak itt a számada­tok. Most húsz éve még egyet­len röplabda csapat sem volt, s nem is lehetett a megyében. Jelenleg 124 sportkörnek van röplabda szakosztálya. Ez még ennyinél is több csapatot je­lent. 1964-ben 1749 röplabdázó volt a somogyi szakosztályok­ban. A röplabdasport ma már a tömegeké. De a minőségi fejlődés is igen jelentős. 1965-ben négy so­mogyi röplabda csapat szere­pelt a sportág Nemzeti Bajnok­ságának második osztályában. A megyei bajnokságon kívül járási bajnoki pontokért is fo­lyik a küzdelem. Mindez már a minőséget is fémjelzi. Nagy kár, hogy a somogyi röplabda első úttörője már nem lehet ott a húszéves jubi­leumát ünneplő röplabdasport vezetői között. Ha élne, velünk együtt örülne az új sportágban két évtized alatt elért eredmé­nyeknek. Kovács Sándor Tavaszi labdarúgó műsor Megyei bajnokság II. osztály, Északi csoport Március 21.: örelgak—Siófok, Somogyszentpál—Balatonszárszó, Balatonlelle—Balaton keresztúr, Ba- latonkiliti—Ordacsehi, Balatonsze- m»es—Balatonfenyves, Balatonbe­rény—Zamárdi, Fonyód—Bala ton- boglár. Március 28.: Balatonboglár—Ba­latonberény, Zamárdi—Balaton­szemes, Balatonf enyves—Balaton- kiliti, Ordacsehi—Balatonlelle, Ba- latonkeíesztúr—Sömogyszentpál, Balatonszárszó—öreglak, Siófok— Fonyód. Április 4.: öreglak—Balatonke- resztúr, Somogyszentpál—Ordacse­hi, Balatonlelle—Balatonfenyves, Balatonkiliti—Zamárdii, Balaton- szemes—Balatonboglár, Balatonbe­rény—Fonyód, Siófok—Balaton­szárszó. Április 11. í Balatonberény—Sió­fok, Fonyód—Balatonszemes, Ba- óatonboglár—Balatonkiliti, Zamár­di—Balatonlelle, Balatonfenyves— Somogyszentpál. Ordacsehi—öreg­lak, Balatonkeresztúr—Balaton­szárszó. Április 18.: öreglak—Balaton- fenyves, Somogyszentpál—Zamár­di, Balatonlelle—Balatonboglár, Balatonkiliti—Fonyód, Balatonsze- mes—Balatonberény, Balatonszár­szó—Ordacsehi, Siófok—Balaton­keresztúr. Április 25.: Balatonszemes—Sió­fok, Balatonberény—Balatonkiliti, Fonyód—Balatonlelle, Balatonbog­lár—Somogyszentpál, Zamárdi— öreglak, Balatonfenyves—Balaton­szárszó, Ordacsehi—Balatonkeresz­túr. Május 9.: öreglak—Balatonbog­lár, Somogyszentpál—Fonyód, Ba- lat'onlelle—Balatonberény, BaJa- tonkiliti—Balatonszemes, Balaton­lieresztúr—Balatonfenyves, Bala­tonszárszó—Zamárdi, Siófok—Or­dacsehi. Május 16.: Balatonkiliti—Siófok, Balatonszemes—Balatoplelle, Ba­latonberény—Somogyszentpál, Fo­nyód—öreglak, Balatonboglár— Balatonszárszó, Zamárdi—Balaton­keresztúr, Balatonfenyves—Orda­csehi. Május 23.: öreglak—Balatonbe­rény, Somogyszentpál—Balaton- s,zemes, Balatonlelle—Balatonki- Úti, Ordacsehi—Zamárdi, Bala­tonkeresztúr—Balatonboglár, Ba­latonszárszó—Fonyód, Siófok—Ba­latonfenyves. Május 30.: Balatonlelle—Siófok, Balatonkiliti—Somogyszentpál, Ba­latonszemes—öreglak, Balatonbe­rény—Balatonszárszó, Fonyód— Balatonkeresztúr, Balatonboglár —Ordacsehi, Zamárdi—Balaton­fenyves. Június 6.: öreglak—Balatonkili­ti, Somogyszentpál—Balatonlelle, Balatonfenyves—Balatonboglár, Ordacsehi—Fonyód* Balatonke­resztúr—Balatonberény, Balaton­szárszó—Balatons aemes, Siófok— Zamárdi. Június 13.: Somogyszentpál— Siófok, Balatonlelle—öreglak, Ba­latonkiliti—Balatonszárszó, Bala­tonszemes—Balatonkeresztúr, Ba­latonberény—Ordacsehi, Fonyód— Balatonfenyves, Balatonboglár— Zamárdi. Június 20.: Somogyszentpál— öreglak, Zamárdi—Fonyód, Bala­tonfenyves—Balatonberény, Orda­csehi—Balatonszemes, Balatonke­resztúr—Balatonkiliti, Bala to n­szárszó—Balatonlelle,. Siófok—Ba­latonboglár. Megkezdődött az NB l-es labdarúgó bajnokság Győr—Csepel 2:0(2:0) Szombaton délután a cse­peli stadionban a Csepel— Győr mérkőzéssel megkezdő, dött az 1965. évi, sorrendben 63. magyar labdarúgó-bajnok­ság. Mintegy 12 000 néző fog­lalt helyet a lelátókon, s nagy hangorkán közepette in­dult útjára a labda. A bajnokság első gólját a 31. percben Korsós rúgta, a 40. percben pedig Takács bom­bázott 18 méterről a jobb fel­ső sarokba, 2:0. A második félidőben mind­két csapat több helyzetet te­remtett, de az eredmény nem változott. A győriek megérdemelt győ­zelmet arattak. A Csepel a mezőnyben egyenrangú ellen­fél volt ugyan, a két félidő elején be is szorította ellenfe­lét, csatársora azonban na­gyon gyenge teljesítményt nyújtott. A támadók közötti különbség döntött a higgad­tabban játszó vendégek javára. Ez valóban olcsó! ■■■■Rt ■ ■■■■■■!> mmmr ■■r V Férfiöltöny 1500 — Ft 800.— Ft Női szövetruha 180.— Ft 90.—Ft Női regatta cipő 210.— Ft 100.— Ft A Női szandál 236.— Ft 98.— Ft Äjfn: Kaposvár, Ady Endre u. 13. sz. taaa ’■■■ Férfi gyapjúszövet 439.50 Ft 292.— Ft 'S Női szövet 103.— Ft 55.—Ft Női gyapjúkuli 380.— Ft 190.— Ft Leányka gyapjúkuli 110 — Ft 55.— Ft Kaposvár, Tanácsház (Teleki) u. 20. sz. ÉS MÉG TÖBB SZÁZ CIKKBŐL VÁSÁROLHAT HA FÖLKERESI a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kaposvári, nagyatádi és siófoki leértékelt áruk boltjait.

Next

/
Thumbnails
Contents