Somogyi Néplap, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-14 / 62. szám

V SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1965. március 14. VISSZAPILLANTANI JÓ B E« | öngészem a Magyar Nemzetben a 'Tiszted Szerkesztőség /-rovatot, s a szemembe ötlik egy erélyes cím a lap alján: Adjanak ki svéd nyelvkönyvet. Tudom, hogy orvosok, ügyvédek, ta­nárok, tudósok, egyetemisták leveleznek a szerkesztőséggel, egy a száz ellen .o. i1 - gamba, hogy valamelyik fő­városi értelmiségi sürgeti a nyelvkönyvet. Megnézem az aláírást, s elhűlök. Vesztettem. Joó Lajosné járási tanácstag írta a levelet Nagymákjá­ról. Ejnye, hol van az a Nagymákfa? Le_meltem a polcról a lexJ- - n ötödik kötetét, s nyitom az n betű­nél. Aha. v as u.egye CiUV_.r járásában, kétszázötvenen lakják. Kétszázötvenen? Meg­dörzsölöm a szememet, hogy jól látok-e. Most már fokozott érdeklődéssel olvasom a leve­let. Megtudom belőle, hogy Joóné meghívott égy svéd csa­ládot, s szeretne szót váltani a vendégekkel, de ho-'ya1 amikor nincs nyelvkönyv, nincs szótár. A levél utolsó bekezdése föllelkesít, legszívesebben azonnal elmondanám minden­kinek, hogy Joó Lajosné nagy- mákfai könyvtáros orosz, an­gol, német nyelvkönyveket vásárolt kezdőknek és hala­dóknak. S ha már ott állnak a nyelvkönyvek a kétszázöt­ven lelkes Nagymákfa könyv­tárának polcán, biztosan for­gatják is az emberek. ’’gy barátom azzal pró­bálta lehűteni lelkese­désemet, hogy nincs ebben semmi szenzáció, nő az ide­genforgalom. szükség van a nyelvtudásra. De vajon csak ennyit vehet ki ebből a levélből a gondolkodva olvasó?! En egy 1 kicsit messzebbre mentem a térben és időben, szavahihető írókat idézve meg gondolat­ban tanúnak. Például Móricz Zsigmondot, aki keserűen ki­fakadt 1923. szeptember 2-án Az Est című lapban, Hódme­zővásárhelyen ugyanis egyet­len könyvet " sem adtak el augusztusban, pedig körülbe­lül hatvanötezer lélek él a vá­rosban. »Ha egy regényt ki­nyomnak háromezer példány­ban, úgy kell kalkulálniok, hogy Hódmezővásárhelyen senki sem fog belőle megven­ni egyetlen példányi sem. S úgy kell kalkulálniok, -hogy Debrecenben is legfeljebb egyet vesznek. Szegeden ket­tőt; a többit Budapesten kell eladni. Kisújszállásra még a híre sem jut el az új köny­veknek. Rabára még az a hír sem, hogy van könyv a vilá­gon« — kesergett Móricz Zsigmond, a riporter. Kábának csaknem hétezer lakosa volt akkoriban, Nagy- mákfának pedig kétszázhet­ven. Gróf Klébelsberg Kunó kultuszminiszterrel beszélge­tett Móricz Zsigmond 1927- ben. Az interjú témájg az volt, mennyi kultúra kell egy országnak. A gróf szerint "a magyar gyerek, ha megtanul magyarul, még egy lépést se mehet túl hazája határain. A magyar gyereknek tehát első­sorban egy élő világnyelvet kell megtanulnia.« Igaz ez a ki­nyilatkoztatás, csak éppen sántít. Mert ugyan egy kábái vagy hódmezővásárhelyi gye­reknek hol volt arra módja, hogy világnyelvet tanuljon? Nem' könyvből, tanulták a nyelvet a hajdani szegények meg nem is a nevelőnőtől, ha­nem külföldön, például Ame­rikában, mert ide vándoroltak ki munkát keresni. Nem azért tanultak meg úgy-ahogy an­golul, mert igazat adtak gróf Klebelsberg Kunó kultuszmi­niszternek, hogy élő világ­nyelv nélkül nem magyar a magyar, hanem azért, mert rákényszerültek a munkát adó országban. A Dunántúl legnyugatibb határvidékének múltbeli szen­vedéseit Bakó József írta meg versben, prózában. A Vas me­gyei születésű író élete bizo­nyítja, milyen nehezen lehe­tett följebb jutni a kaptafá­nál még szorgalmas önműve­léssel is Apja analfabéta cse­léd volt, Bakó József ci­pészszakmát tanult, s köz­ben verselgetett Élete olyan volt, akár a többi küszkö­dő kisemberé. Késő., u . /- nyiban különbözött, hoa.v ho­ki sikerült kiválnia. A buda­pesti Szent László . .rváhy- kótházban x -i‘- szabad idejében magán,tanuló­ként vég.:zi_' a p.Jij.. t. niszteri korengedéllyel fölvet­ték a soproni tanítóképzőbe, jóval felül volt a harmincon, amikor megszerezte az okle­velet. Egy évet Somogybán, Tabon is tanított a néhány évv 1 ezelőtt elhunyt író-köl­tő I ,ó József. De hány sze­gé j..ek sikerült kiválnia?! Nagyon kevésnek. A tanulás lehetősége sem volt meg, nemhogy a nyelvtanulásé. Móra Ferencet azért nem vet­ték föl a gimnázium harma­dik osztályába, mert szülei nem tudták megfizetni a be­iratás díját. Illyés Gyula nagyapjáék minden második hét szombat­ján elmentek a szomszéd falu református papjához, aki pár tojásért odaadta nekik az ösz- szegyűjtött újságokat. Így ke­rült olvasnivaló a cselédház­ba, a többi pusztai legföljebb a naptárt vagy a vőfélyköny­vet bújta. "A béresektől nem vették jónéven a műveltségre való törekvést — írja Illyés Gyula a Puszták népében. — Rossz szemmel néztek az ilyesmit már a parancsolok is. Akit olvasás közben leptek meg, azt a háború előtt úr­hatnámnak tartották, a hábo. rú után röviden kommunistá­nak.« Milyen ritka kivételnek számított Illyés Gyula, aki nyolcéves korában franciául társalgóit az ököristálló mögött! Persze a nyelvtudáshoz illegálisan jutott, a kastélyban lakó fran­cia nevelőkisasszony adott neki órákat esténként kézi­munka, varrás ellenében. Milyen szívet-lelket elszori- tó, hogyan tanulhatott tovább József Attila; milyen kínke­servesen művelhette magát Szabó Pál és Veres Péter. Rá­juk hivatkozom, mert ők ki­nyomatták a sorsukat. S hát- mégha olvashatnánk azoknak a visszaemlékezéseit is, akik­nek beletörött a bicskájuk, nem juthattak tovább, pedig tehetségesek voltak. AT agyon nekilendült a fantáziám, mérhetet­len messzeségbe ragadott írók elbeszélése nyomán. De hát vezetőkre van szükségem, olyan idegen az a világ. Újra csak Móricz Zsigmondra, aki huszonöt évvel ezelőtt azt la­tolgatta a Kelet Népében, hogy lehet-e kiemelni a népet. "Nincs itt más segítség, csak ki kell várni, amíg felszaba­dul a magyarság. Akkor majd másképp néz ki a föld népe — sóhajtott fel az író. S öt év múlva megtörtént. Felszabadult a magyarság. Azóta »másképp néz ki a föld népe«. A nagymákfaiak pél­dául nyelveket \ tanulnak, s döngetik a kiadók kapuját, hogy jelentessenek meg svéd nyelvkönyvet, mert különben nem beszélgethetnek a Svéd­országból érkező vendégekkel. Három és fél évvel ezelőtt riportot írtam Nágocsról. Ti­zenkilencen fizettek elő a fa­luban a Milliók Könyvtára- sorozatra. 'Varr Jenöné könyvtáros elmondta, hogy a harmincas évek elején egye­dül . .:únos bíró járatott újságot. Ügy őrizgette a meg- sárgun lapokat a sublótban, mint valami ereklyét. A többi házban jó. ha kalem' um, biblia meg imádságos könyv akadt. Azóta oivr.So-Ko.iy.- vásárló falu lett Nágocs. A múltkoriban levelet ka­pott a szerkesztőség Ordacse­hiből. Lakos György vitába szállt egy cikkünkkel. Eb­ből a levélből idézek néhány elgondolkoztató mondatot: »Mit írtak volna 1945 előtt erről a dolgos, becsületes népről, akit az úri elnyomás ítélt szellemi vakságra, gróf Jankovics ezer holdja tartott cselédsorban... A múlt rend­szerben az ordacsehi okos pa­rasztok csak papoknak voltak jók... a középiskola elérhe­tetlen volt. Csak a Horthy- rendszer végén indulhattunk rohamra a tudásért. Tizenöten mentünk középiskolába, ti­zenkét kilométert gyalogol­tunk naponta, s fölv^uiik a versenyt az úri és az iparos- gyerekenkel... A felszabadu­lás után hárman doktoráltak közülük, másokból technikus, mérnök, pedagógus lett. Orda­csehi húsz év alatt annyit fejlődött, mint ezelőtt száz esztendeig.« Ordacsehi, Nagymákfa, Ka- ba, Nágocs, de messze jutot­tál! Mert nem is olyan rég volt, amikor a hatvanötezer lakosú Hódmez óvásai helyen egy könyvet sem vettek, Ká­bára még az a hír sem jutóit el, hogy van könyv a világon. Nágocson csak a bíró járatott újságot, Ordacsehiből tizenkét kilométert gyalogoltak napon­ta a tudásra szomjazó fiata­lok, Móra Ferencnek a jégvi­rágos ablak volt a palatáblá­ja, Illyés Gyula titokban ta­nult franciául. gépkocsivezetők fél szeme mindig ott van a visszapillantó tükrön. Nem­csak az előttük kígyózó utat figyelik, hanem a már megtet­tet is. Nekünk is szükségünk van ilyen tükörre, hogy min­dig tisztában lehessünk vele: mennyit haladtunk előre, mit hagytunk magunk mögött. Visszapillantani jó, mert nö­veli biztonságérzetünket. Lajos Géza Húsz év utáni látogatás — Akkor szomorúak voltak az emberek. Az asszonyok és az öregek szemében rémület bujkált. . . A tolmács lefordítja a mon­datokat. A szavak múltat idéznek. — A háborútól Görgetegen is, Lábodon is féltek az em­berek. .Mindenhol féltek. . Az emlékező: Jancsó Geor­gien. a Bolgár Népköztársaság magyarországi nagykövete ak­kor, húsz éve mint a bolgár néphadsereg őrnagya Somogy déli részén harcolt a fasiszta csapatok ellen. Most Atanasz A.rab'-'dz ;iev katona5 attasé és Gzorni Pangclov követség: tit­kár társaságában látogatóba jött. Emlékezni a múltra, és lát­ni a jelént. Barcsom, a Dráva-parti új üzemben Vincze János munkás megsárgult képeket mutat a nagykövetnek. — Akkor Itt gettó volt. Eb­ben az épületben tanyázott az SS. Itt, ahol a csarnok áll, egy malom volt. Oda hajtották be az embereket. A tolmács tompa hangom fordít. — A felszabadulás után bol­gár katonák állomásoztak ezek­ben a házakban. Esténként mindig énekeltek. Most hat hónapja készült el ez a gyár. az egész járás örül neki... — És ma? Az üzemvezető minderről be­számol. Megmutatja a szerelő- csarnokokat, a modern gépe­ket. Az irodában még hosszú ideig záporoznak a kérdések. — Hogyan állnak a szak­munkásképzéssel? Milyen sze­repe van a szakszervezetnek? Mit tett az üzem a decembe­ri párthatározatok végrehaj­tásáért? .Hogy megy a munka­verseny? Élnek-e a dolgozók az üzemi demokrácia lehetősé­geivel? .. . Egy kilométerrel beljebb, a barcsi Vörös Csillag Tsz gép­műhelyének bejáratánál a szö­vetkezet vezetősége várja a vendégeket. —Erről a közös gazdaságról már sokat tudok. De mindig hallok valami újat is. Tudom, hogy Losoncéi Pál elvtárs itt volt alapító tag, elnök, és in­nét került a minisztérium élé­re ... A házigazdák most is tud­nak újat mutatni. A szö-eíke- zet impozáns -szociális ••‘n'Tete, a korszerűen berendezett konvha és az ebédlő kiváltja az elismerést. A hír. hogv a járás termelőszövetkezetei fel­zárkóztak a jók sorába, lő ha­tóan külön örömet jelent a vendéinek. A látogató szívből tud örülni minden sikerünknek. — Tisztára olyan, mint Gosz- podin volt — ezt a tótújfa­lui művelődési házban mond­ja id. Virovecz Jánosné. — Az ünnepségen mindig az arcát néztem. Nem akarok csalódni a szememben, szóljon már, fiam----unszolja a tol­m ácsot. A nagykövet mosolyogva hallgatja a kedves arcú öreg­asszonyt. Kati néni húszéves emlékekről beszél. — A mi kicsi házunkban két bolgár katona lakott. A szőke Goszpodin meg egy vállas, nyurga fiú: Pável. Nekem is két fiam van, olyan játékot csináltak ezek négyen, hogy néha rájuk is kellett szólni. Együtt ettek, együtt aludtak. Aztán egyszer éjszaka jött egy futár, hogy menni kell azon­nal, mert Kémesnél vannak a Hitler-katonák. A mi gyere­A Ki segíf&en ? A bajai és a kaposvári KISZ-lakásépitési akció már két évvel ezelőtt fölkeltette a siófoki fiatalok érdeklődését. Csak a Hajózási Vállalatnál húsz fiatal szeretett volna ilyen módon otthont teremte­ni magának. A járási KISZ- bizottság szíves-örömest szer­vezett és kezdeményezett. Az ügy mégis elakadt, pedig már a házak tervei is elkészültek, a fiatalok összegyűjtötték a 25—30 000 forint induló költ­séget, és az OTP is megtette a hosszú lejáratú hitel biz­tosításához szükséges intéz­kedéseket. Az akadály: telekhiány. Ez az évről évre felbukkanó ne­hézség már sok hasznos el­képzelést hiúsított meg. Sió­fokon ebben az esetben le­hetne segíteni. Kaposváron a városi tanács volt az építési akció egyik legjobb patroná- lója. Arra lenne szükség, hogy a siófoki tanács is áll­jon a fiatalok mellé, és ke­ressen megoldást. A KISZ- esek szerint több lehetőség közül lehet választani. Pél­dául a kórház környékén is biztosíthatnának telket. Egy másik: ki kellene sajátítani az Aradi utca és a Bajcsy- Zsilinszky utca közötti több holdas területet. A balaton- kiliti műút mellett is van hely. A lakásépítés közösségi ér­dek. A tanácsnak kötelessé­ge segíteni. N. S. ROZSA, fenyő, gladiolus, díszcserje, ribizli, egres, málna. Árjegyzéket díjmentesen küld SZÉKELY FERENC rózsakertészete Budapest, III., Vörösvári u. 18. ____________________(2007) S OMOGY GESZTI JEGYZETEK A TANÁCS ÉS AZ ISKOLA jól megfér egymás mellett a régi, falépcsős, ódon kastély épületben. A falu szerencséje, hogy nem kellett nyomban negyvenöt után iskolát és kü­lön tanácsházat is építeni. Va­lami mégis hiányzik, mert ez már nem fér bele az egyemele­tes kastélyba: a szórakozáshoz, művelődéshez elengedhetetle­nül fontos kultúrterem. Már pótolni sem lehet, még csak ideig-óráig siem, hiszen akik eljönnek a faluból a kastély be­járata mögé televíziót nézni, a hideg, huzatos előtérbe, előbb-utóbb meggondolják ma­gukat, és fölkerekednek A falu gondját leginkább a fiatal iskolaigazgató, Végh Im­re és a tanácselnök, Horváth Dezső viseli a szívén. A gyerekek nagy örömrival- gással rohannak le a lépcső­kön, vége a tanításnak. Elcsön- desül az épület, így már köny- nyebben szót értünk. A' ta­nácselnöktől tudom meg, hogy mégis van kultúrterem a falu­ban, csak senki sem tartja an­nak. Nem, csoda, hiszen Vala­mikor disznóól volt, csak ké­sőbb rendeztette be az uraság cselédlakásnak. Az egész épü­let egyetlen hosszú, ablaktalan pajtaszemség. Ha bármiféle rendezvényre vagy előadásra kerül sor, alig! jönnek el az emberek, mert meg kell mon­dani őszintén, jó érzéssel nem is jöhetnek. Pedig egyelőre még ez; a mozi épülete is. Télen a hideg, nyáron a nagy meleg tartja távol az embereket. SOKÁIG NEM SZÁMOL­TAK a falu vezetői ezzel a mind sürgetőbbé váló problé­mával. Legutóbb törpe vízmü­vet építettek a községfejleszté­si alap százezer forintjából és igen sok társadalmi munkával. — Három éve már művelő­dési otthonra gyűjti a pénzét Somogygeszti — mondja Hor­váth Dezső. — A községfej­lesztési alapon már sok száz­ezer forintunk van erre a cél­ra, és felajánlott társadalmi munka is számottevő. Nagyon bosszantó, hogy mégis tétlenül kell várakoznunk, mert az Ál­lami Földmérési és Térképé­szeti Hivatal még mindig nem küldte meg a beépítendő terü­let kisajátításához szükséges vázlatokat. Tavaly májusban jártak itt, és azóta semmi ér­tesítés, semmi hír. Végh Imre a község mozgal­mi életének hanyatlását is a megfelelő helyiségek hiányával magyarázza. — A mi fiataljaink nem kí­vánkoznak el hazulról. A tsz jól fizetett az idén is. Egysé­genként 41 forint volt a tagok jövedelme. De semmit sem tu­dunk kezdeni velük, amíg ösz- szejönni csak a rexasztal mel­lett lehet a kocsmában. Alig jobb a párttagok helyzete, ne­kik is úgy kell kivárni, hogy egy terem megüresedjen, ahol összejöhetnek. A falu már csak az AFTH vázlatait varia, meg azt, hogy munkába hívjuk őket. A sportpálya éní*A„z-,él is nvolcezer köbméter földet mozgattak meg. A törpe víz­mű építésénél egy-egy sze­mélyre harminc méter hosszú árok ásása jutott. Aki ismeri, milyen mély ágyat kell készí­teni a vízvezetéknek, annak fogalma lehet arról, mennyit dolgoztak a gesztiek. De szí­vesen végezték a társadalmi munkát. Már egyre többen kérdezik a faluban, hogy mi­kor kezdjük el az építést. — Ügy lenne jó — szól köz­be a tanácselnök —, ha minél előbb hozzáfoghatnánk, • és még az idén be is fejezhetnénk. JOGOSAN TERVEK ILYEN BÁTRAN a két fiatal vezető ember Amíg más községekben másfél millió forinttal kezdtek hozzá a törpe vízmű építésé­hez, itt százezer forinttal lát­tak neki. És közös erővel si­került, amit akartak. Végh Imre most egy ének­kart verbuvál Azt mondja, ha nem e?p1n->k számításai, év vé­gére rv'é" ’esz hol bemutat­kozniuk a nagyközönség előtt is. N. i. keink autóval robogtak el a sötétségben. Azt mondták, hogy jönnek vissza hamaro­san . . . Az öregasszony horvál sza­vakat kever a beszédbe. Az ura is mellette áll meg Nyá­ri Pál tsz-elnök és idős Kovács Pál, a környék egyetlen dudá­sa. — Pável jött először vissza. Goszpodint hordágyon hozták. 'Két helyen is meglőtték a tes­tét. A fehér gyolcskötésen áí- ütött a vére. Két nap múlva elvitték. Ügy mondta Páve' hogy Szófiában gyógyítják meg. A gyerekek is megsirat­ták, azt hittük, sohasem látjuii többé. Amikor betették az autóba, azt mondta, ha lábra áll. fölkeres bennünket. Hó napokkal később egyszer csak beállított. A zubbonya tele volt kitüntetésekkel. Benyitot­ta az ajtót, és csak nézett bennünket... Az öreg dudás közbeszól: — Búcsúzni jött a Goszpo­din. Itt. a szemközti ház előtt játszottam neki. A pásztorai iákat szerette... Kati néni még ennyit mond: — Tojást sütöttem gyorsan, és salátát csináltam hozzá. Jó­ízűen evett. A gyerekeknek cukrot hozott ... A vendég kérdez: — És a néni gyerekei? A válasz büszke: — A nagyobbik katonatiszt, a kicsi tanár. A tanár fiam most levelez Goszpodin után. Meg akarja hívni, jöjjön e még egyszer hozzánk . . . — A falu? — Szép lett. .. Már csak egy régi ház van. A többi mind új, kicsinosított.. A dudás fölteszi a kalapját, és Goszpodin pásztordalát kez­di játszani. A barátsági nagygyűlés szó­noka a bolgár es a magyar nép történelméről beszél. A járási művelődési ház kultúr csoportja bolgár és magyar verseket szaval. A bolhói tanár huszonegy éves korában egy Topolov nevű őrnagytól tanult egy bolgár népdalt. Most, hús,- évvel utóbb leül a zongorához, és elénekli. A homokszentgyör- gyi traktoros arról beszél, hogy milyen jók voltak a bolgár ka­tonák. Cukrot adtak, pár hóna - pos kis húgának. Észrevették, hogy nincs, odaadták sajátja kát nem egyszer, hanem hete­ljen át. A gépcsoport vezetője ezt mondja: — Igazságosak voltak. Ezt mindenki tudja róluk... A nagykövet, az egykori har­cos hallgatja a mondatokat. A jelennél mindig tűzbe jön. Ber­ki József elnök ismertetője után szakszerűen kérdez. Fag­gatja a párttitkárt és a mér­nököket. Mit tesznek a kom­munisták? Hogyan tértek át a tudományos gazdálkodásra? Tudják-e csökkenteni az ön­költséget? Elégedett a válaszokkal. A majorban sokáig gyönyörkö­dik az állatállományban. — Ez igén! Nagyon jó... Ebéd közben is folytatódik a beszélgetés. Azt mondja, min­dig. mindenütt látni és tanul­ni kell. Idézi egyik közmondá sunkat. A homokszentgyörgvi elnök szíves örömmel vála­szol. Aztán javaslattal áll elő: — Fűzzük még szorosabbra a barátságot, ha mód van rá. létesítsünk kapcsolatot egy bolgár szövetkezettel. Kölcsö­nösen meglátogatjuk egymást. M.a már megengedhetünk ma­gunknak egy-egy ilyen kirán­dulást. Mi tőlük tanulhatunk, ők esetleg nálunk látnak hasz­nosat. Az ötlet tetszik. A nagykövet ígéretet tesz a közvetítésre. — Amiből mindenki tanul­hat az okos dolog A húsz év után visszatérő látogató a búcsúzáskpr ezi mondta: — Jó volt látni, hogv mek­korát léntek előre a déli köz- (•Zcr^k, Hogy a. szemekben tisz­tség van. Jólesett hallani, '•’«ov az emberek emlékeznek.-Nerv ,foru/5’7’^ e, p<; Sotooipi 1- o 1, - , £ T~ ' r* .. Németh Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents